Kutatók szerint a világ népességének növekedése hamarabb megállhat, mint ahogy arra előzőleg számítottak. A jóslatok szerint az elkövetkezendő 70 évben fog tetőződni, onnantól pedig csökkenő tendenciát mutat majd.
Augusztus 10-én kezdődik a természet nagy show-mûsorainak talán leglátványosabbika, a Perseid meteorzápor, mely minden augusztusban feltünik az éjszakai égbolton és közel egy hétig tart.
Igaz már 25 éve történt, hogy a NASA Viking egységei adatokat gyûjtöttek a Marson és továbbítottak a Föld felé, pénteken azonban meglepő bejelentést tett egy tudós, szerinte ezek az adatok életre utalnak a vörös bolygón.
Az Egyesült Államok képviselőháza 256-162 arányban nemmel szavazott az emberi magzatok klónozására. A kongresszus elfogadta a törvényjavaslatot, melyet George W. Bush is támogatott.
Az amerikai védelmi miniszter megbízta a Pentagont, hogy vizsgálja meg a katonai ûrrepülő kifejlesztésének lehetőségét, amely akár 90 perc alatt átér a világ túlsó felére, és közel 100 kilométeres távolságból tudná ledobni a bombáit.
Nagy-Britanniában a napokban mutatták be azt az új szuperszámítógépet, amelyet a tudósok a világegyetem titkainak és eredetének megfejtéséhez fognak felhasználni.
A bolygó feltérképezésén 1999 óta dolgozó Mars Global Surveyor segítségével, a kutatók közelebbről is megismerhették a Mars 100 ezer évvel korábbi állapotát.
Az XM Satellite Radio cég képviselői a napokban nagy dirrel-dúrral bejelentették, hogy mostantól fogva lényegében el is lehet majd felejteni azt, amit a rádiózás eddig jelentett, ugyanis a cég szeptember 12-én elindítja majd legújabb mûholdas rádiós szolgáltatását.