A finnországi Helsinkiben van egy kis cég, a Fathammer, mely azzal foglalkozik, hogy a kéziszámítógépekből és a mobiltelefonokból háromdimenziós grafika megjelenítésére alkalmas videójáték váljon.
Az AuthenTec Inc. kifejlesztette a világ eddigi legkisebb ujjlenyomat-felismerő rendszerét, mely olyan parányi méretekkel rendelkezik, hogy az apróbb mobiltelefonokba, vagy kéziszámítógépekbe is integrálható.
A finn Nokia az elmúlt negyedévben egy évvel korábbi eredményét majdnem megduplázva átvette az európai PDA piac vezető pozícióját a rivális Palmtól. A Canalys jelentése szerint a Nokia 28,3 százalék piaci részesedést ért el, köszönhetően az időszakban eladott 152335 Communicator 9210-es készülékének.
Azok a médiapiaci csoportosulások, melyek a Napster és az MP3.com elleni peres ügyekben felperesként szerepeltek, várhatóan a közeljövőben is a híradások főszereplőivé válnak majd, hiszen most a mobiltelefonok csengőhangjaival kapcsolatban kívánnak pereskedni.
Az Elpida Memory Inc. bejelentette, hogy elérhetők azok a legújabb memóriái, amelyek kis méretüknek és alacsony fogyasztásuknak köszönhetően a mobil készülékekben használhatók fel ideálisan.
A világ legnagyobb mobiltelefon gyártójának számító Nokia Corp., valamint a közelmúltban megalakult Sony Ericsson Mobile Communications AB cégek hamarosan megkezdik a multimédiás üzenetküldési rendszer (MMS) kompatibilitási tesztjeit.
Az SX 45 intergrálja magában a csúcsminőségû PC-t a mobiltelefon kommunikációjával és a GSM sebességével, mindezt egyben. A tökéletes zseb PC azoknak, akik minőségi mobiltelefonra és a számítógép funkciógazdagságára vágynak.
A Pogo Technology vadonatúj integrált mobil készülékével a számítógépmodem sebességével böngészhetünk a weben. Az internetes eszközökhöz hasonlóan a Pogo használható email-ezésre, mobiltelefonként is használható és mp3 file-okat is képes lejátszani.
A Sony Ericsson bejelentette, hogy piacra dobta az Ericsson Bluetooth HBH-20 fülhallgató-mikrofont, a Bluetooth technológia új, tetszetős, akár ruházati kiegészítőként is hordható megoldását.
A HP bejelentette, hogy megkezdi két új színes PDA forgalmazását. A 32 MB RAM memóriával felszerelt Jornada 565 és a 64 MB RAM memóriával ellátott Jornada 568 első hivatalos bemutatójára a kaliforniai La Jolla városában ma megrendezett DemoMobile konferencián került sor.