A legutóbbi jelentések szerint nincs már messze az az idő, amikor az óriási teljesítményû szerverek olyan vékonyak lesznek majd, mint például egy pizzás doboz.
Bármennyire is legyengült az elmúlt hónapokban a PC-piac, az Intel elmondása szerint tavaly decemberben az összes eladásra kínált Pentium 4-es rendszer villámgyorsan elkelt, még az igen borsos árak ellenére is.
Japán öt legnagyobb chipgyártással foglalkozó cége, a NEC, a Mitsubishi, a Toshiba, a Fujitsu. és a Hitachi közös chipgyárat készül építeni a UMC Group leányvállalatával, a Nippon Foundry-val.
A Mac számítógépek tuningolásával foglalkozó svéd Xtrem tavaly nyáron igen nagy port kavart tervével, miszerint 1,2GHz-re túlhajtott Mac számítógépet dob piacra.
Az Intel szerdán hét új, az optikai hálózati eszközök piacára szánt chipet mutatott be. Az új chipekkel a cég szerint kis költségek mellett komoly fejlesztések végezhetőek el.
Az amerikai NEAR ûrszonda csütörtökön végleg elhallgatott. Nemrég futótûzként terjedt a hír, hogy egy amerikai szonda, anélkül, hogy erre felkészítették volna, sikeres leszállást hajtott végre az Eros aszteroidán.
A Microsoft ma elkezdte szállítani a BackOffice Server 2000-et, és egyúttal kiadta az Office XP szoftverének legújabb béta verzióját is a vállalati felhasználók számára.
A tampai rendőrség szerdán átmenetileg bezáratta a Dude Dorm nevû vállalkozás kikötőjét és központját. Az erotikus, felnőtteknek szóló oldalon keresztül az élő közvetítéseknek köszönhetően a látogatók bepillanthattak egy szûk társaság "mindennapjaiba".
A SEC csütörtökön 23 személyt és magánvállalkozást vádolt meg azzal, hogy Internetes csalásokat követtek a hálózat segítségével. A vizsgálóbizottság szerint, ami az elkövetők módszereit illeti, "klasszikus" megoldásokat alkalmaztak a bûnözők.
A német Loewe Connect 37 típusjelzéssel olyan LCD-tévével állt elő, amely egy készülékbe összegyûjti a mai háztartásokban elérhető legfontosabb elektronikus médiaformákat
A Gazdasági Versenyhivatal szerint a UPC Magyarország Telekommunikációs Kft. 2006-ban és 2007-ben közzétett egyes reklámjai alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére.
Amerika egyik legsikeresebb rajzfilm-sorozatának nem lehet vége, így a Nickelodeon újabb és újabb évadok megrendelésével bombázza a kultikus Spongyabob alkotóit - nekünk sem kell szûkölködnünk új epizódokban.
A mikrovállalatok egytizede egyáltalán nem védekezik az informatikai veszélyforrások ellen. A cégek a biztonsági feladatokat elsősorban saját erőforrásokra támaszkodva oldják meg.
Raymond Combes francia számítógép-programozó feltette honlapjára a jakobinus diktatúra (1792-94) idején guillotine-nal kivégzettek hivatalos névsorát és feltette hozzá a kérdést: "Van-e Önnek a forradalom alatt lefejezett őse?"
A Nokia új munkatársakat vesz fel budapesti regionális Pénzügyi Adminisztrációs Központjába (Shared Accounting Services), amely 2005 óta mûködik Magyarországon.
Az Emfesz, amely már megkezdte az "internetező" háztartási fogyasztók számára a gázértékesítést, még az év második felében a lakosság szélesebb körét is megkeresi.