A kérdésem a következő lenne. Melyiket válasszam?
Kérném akinek tapasztalata van bármelyik szolgáltató (TVNET; ENTERNET; DATANET) által nyújtott ADSL-el kapcsolatban, az ossza meg velem!
Köszi Styleair
Én is éppen megkötöttem a szerzödést ADSLre, Axeleronál. Itt csak Enternet és Axeleros lehetöség van, azért döntöttem az Axelero mellett, mert több dolgot fixálnak a minöségi minimumoknál, jobban bizok benne, mivel a matáv leányvállalta, és állitolag van olyan, hogyha pl van a matávnak valahova egy megás vonala, annak a felét az axelero kapja, a többit osztja csak szét a kisebb ISPk között. És ez igy logikus végülis. SOkan irják index fórumokon is, hogy Enternet is elhuzza a mézesmazzagot az alacsony árakkal, azt utána mindenki szidja mint a lovat, mikor nem képes elfogadható minöségü szolgáltatást nyujtani. És te nem vétozhatod meg, mert a szerzödés egy homályos SEMMI, nincs lefixálva benne semmi. Röhej volt, bementem az enternethez, hogy ADSL szerzödést szeretnék átnézegetni, erre a kezembe nyomtak egy szerződés TERVEZETET, amig árakat sem tartalmazott, hogy AZT irjam alá de pronto, és akkor MAJD VALAMIKOR bekötik az ADSLt. Hát mondom akkor viszlát. Axeleronál legalább tom mikor jönnek, meddig kötik be, milyen minöségben, és még az is benne van az általam aláirt szerzödésben hogy mennyi tejelek nekik. Vagy tul sokat várok el? nem hinném...
Datanet 5900FT+afa 3 evre. Megéri-é?
De a Suxelero sokkal drágább az enternetnél(itt nincsen belépési díj, ingyen Ethernet kártya) Szerintem nem lehet olyan rossz. Mit értesz "nem elfogadható szolgáltatás" alatt?
Ja ha neked csak az ára számit, akkor szivjál csak vele. De személy szerint inkább fizetek egy pár ezerrel többet, azért hogy meglegyen az 50kb/s és 50 alatti ping, nemugy mint az enternetnél..
És mi a véleményetek az Interware-ről? 1 év hűség, 0 Ft belépési díj, havi 6600+ÁFA. Van valakinek tapasztalata a sebességről ill. megbíhatóságról?
De hány embernek rossz, milyen illetve mennyi bajai vannak vele? (ez csak egy kérdés, egy éppen döntés elött álló egyénkétől{gy.k.: tőlem})
Engem ez az "Enternet és CSé ping" kérdés érdekelne! Valaki?
Ha valakinek van Interware-es ADSL kapcsolata, akkor legyen szíves, ossza már meg velünk tapasztalatait (stabilitás, sebbesség, és amit még tudni érdemes).
A problémám az, hogy most szeretnék előfizetni ADSL-re, csak nem tudom kitől vegyem. Lehetőségek: Interware, Datanet, Enternet, Axelero, TVNET, EMKTV
Bár azthiszem az utolsó kettőt már kihúztam a listámból rossz vélemények tapasztalatok alapján.
Éppen most hagytam ott az Axelerot az árai miatt és átvándoroltam az Enternethez. ADSL-t köttetek velük, de addigis előfizettem egy modemes szolgáltatásra. Nálam nagyon korrekt sebességgel jön (Bp., XX.), sokkal gyorsabb, mint az Axelero valaha is lett volna. Ha ilyen lesz az ADSL is, akkor az főnyeremény olyan áron!
Egyébként a szerződésről csak annyit, hogy eleinte nem voltam biztos, ki fogja kötni az ADSL-t. Az Axelero és az Enternet között hezitáltam. Bementem az Axelerohoz, remélve, hogy gyorsabb a bekötés és meg is tudják mondani, hogy egyáltalán be lehet-e kötni. Végigjártam 3-4 MATÁVPontot, de sehol sem tudtak mondani semmi biztatót. Még azt sem tudták megmondani, hogy egyáltalán beszereltethetem-e. Azt mondták, töltsük ki a megrendelőt, majd ha be lehet szerelni, úgyis telefonálnak kb. 1 hónap múlva. Na erre baromira felháborodva felhívtam az Enternet ügyfélszolgálatát, ahol azonnal, számítógépből kikeresve meg tudták mondani, hogy a szolgáltatás nálam kiépíthető és azonnal megrendelhető faxon vagy a neten is. Náluk dec. végére ígérték a bekötést, tehát kb. 1 hónappal gyorsabbak az Axeleronál. Ja, és velem nagyon rendes volt az ügyfélszolgálat és mindegyik nem mindennapi problémámra tudtak megoldást találni!
Szóval szaporíthatnám még a szót, mert volna mit mondanom, de a lényeg, hogy nem kell szidni egyik szolgáltatót sem. Ha jobban körülnézünk, úgyis találunk mindegyikben valami hibát. De azért aki a fórumra ír, legalább több helyen is nézzen utána a dolgoknak!
Persze, azt tudom, hogy mindenképp a MATÁV köti be. De az már talán nem mindegy, hogy mennyi ideig tart a beérkezett megrendelések feldolgozása. Én azt remélem, hogy a dolognak ez a része hamarabb megy ennél a kisebb cégnél, mint a nagy Axeleronál. Én valamikor november közepe felé rendeltem meg, tehát megelőztelek. Ezért is ígérték nekem még decemberre. Remélem, én nem járok úgy, mint ahogy Te a kiépítési lehetőséggel. Én pár száz méterre lakom a központtól, ha itt nem tudnak normálisan szolgáltatni, akkor már eleve rossz maga a szolgáltatás is.
Ma kaptam választ: vasárnap rákapcsolnak az ADSL-re!!! Nem is rossz teljesítmény a MATÁV-tól. Vasárnap lesz két és fél hete, hogy megrendeltem az Enternetnél és aznap már használhatom is! És még mondja valaki, hogy szar az Enternet, meg hogy az Axeleronál milyen gyorsan megy... Ezek még az ígért 1 hónapot is felére csökkentették!!! :)))
Üdv. és mindenkinek sok sikert, aki még ADSL-re vár!
Na HI! En is enternetnel rendeltem 1,5 hete, kedden jon kotni a matavos pasmag...Sztem jo lesz ez. Amugy eros a gyanum,hogy enternet az egyik matavfonok sajat kis vallalkozasa...
Szia, NeoMaN! Szerintem is jó lesz ez. Nem hinném, hogy annyival rosszabb lenne az Axeleronál, amennyivel olcsóbban adják. Nálam ugyanis cégeses előfizetést kötöttek 9.900+ÁFA áron, amit az Axelero csak nettó 18.900-ért vállalt volna. Ráadásul engedélyezik a nem üzleti célú helyi hálózat használatát, amit sok szolgáltató nem tesz meg. Dec.1-től pedig gyönyörködöm az Enternetes modemes csomag szélvész sebességében. Ez nagyon érdekes, hiszen az Axeleronak elvileg sokkal gyorsabbnak kellett volna lennie... Hát sok sikert akkor Neked is az Enternethez, no meg az ADSL-hez!
Most töltök egy progit hazai szerverről az Enternettel modemen, de majdnem földet fogtam. Stabil 8-8.5 KByte a letöltési sebesség fél óra után is! Külföldi szerverekről is jön 6-8 KByte között. Az Axeleronál '97-óta is legfeljebb 4.5 KByte volt a sebesség! Dögölne éhen a mocsok állat! De sajnos úgysem fog...
Sziasztok! A mai napon rákötöttek az ADSL-re. Vasárnapra ígérték, igaz, de hát már csak nem utasítom vissza, ha egy nappal korábban jönnek. :) Csúcs, 1.5 MB 30 másodperc alatt letöltődik! A szerelő azt mondta, ennél már csak gyorsabb lehet, ha nagyobb fájlokat töltök. Egyszóval szuper!
Gratula. Kedden én is társulok. Addigra igérték a bekötést.
Én november 22-én küldtem el a megrendelést az Enternetnek és dec 5-én már ADSL-ben láttam a Netet :) Elég gyorsan ment, nem? Most már csak hozzá kell szokni a sebességhez. Régen töltöttem egy képet, míg lejött olvastam a híreket. Most meg minden jön ezerrel és nehéz több dolgot csinálni egyszerre :))) majd hozzászokik az ember...
Van valaki aki rendelkezik a XIX. kerületben, Kispesten valamilyen ADSL kapcsolattal? Ha igen, akkor melyik utcában? (Esetleg Árpád u. környékén?)
Kinél kötik legközelebb?
Okos: Isdn-ed volt, vagy analóg? És milyen távolságban laksz a közpponttól?
Olvasgatom itt, hogy 50K körül megy a letöltés az Enternetnél. Akkor ezek szerint én szuper helyen lakhatok, mivel nálam a minimum 55 kByte/sec. Általánosságban elmondhatom, hogy 10-ból 6-7 esetben 60K-val jönnek lefelé az adatok. Akkor eddig én nyertem? :)) Ja, a hely amúgy Bp. XX. ker. és december 8-án kötöttek a hálózatra.
nekem is lesz ADSl!!!NEKEM IS LESZ ADSL!!!
Azt inkább nem részletezném, hogy miket töltögetek, de maradjunk annyiban, hogy általában teljes CD-s dolgok kerülnek hozzám. :) Magyar lapról 55-60 kByte/s, külföldről pedig általában 40-50 kByte/s körüli a sebesség.
Okos! Azt szereném kérdezni tőled, hogy Nálad volt-e a tegnapi napon (dec. 26) Internet? Nálam ugyanis a MATÁV elbaltázta a központban az egész kapcsolatot és így még a szinkron jelet sem találta meg az ADSL NT-m. Már kezdtem arra gyanakodni, hogy a két hetes cucc bedöglött, de nem. Többszöri hibabejelentés és érdeklődés után csak a mai reggelen történt meg a hiba kijavítása, de most már megy, mint az álom. Rohadt MATÁV!!! Csinálják már végre ki, mert amit ő csinál az minden, csak nem szolgáltatás!
Tudod néztük .Az akció a nekem küldött levelük alapján jan 31-ig érvényes , ha addig megvalósítható a bekötés .Szóval ha nem lesz nálunk ADSL ( és még jó sok helyen nem ) , akkor tök mindegy , hogy elküldtem-e a decemberei akciós szerződést kitöltve nekik vagy sem .
En 17-en rendeltem meg Datanetnel, tegnap kototte be a Matav az ADSL cuccost, ugyhogy most mar ADSL-rol nyomulok....
Így pontos , ahogy te írtad .Valóban decemberben kellett megrendelni ahhoz , hogy akciós legyen a bekötés .
"...Érdeklődő levelére a kövtkező válasszal tudok önnek szolgálni!
Az ADSL szolgáltatást a Matáv Rt. folyamatosan fejlaszti a nagyobb városokban. Legutolsó tájékoztatásuk szerint Szolnok városában körülbelül 2002 január végéig elérhető lesz az Axeler ADSL szolgáltatás. Nyílván hallott most induló decemberi akciónkról. Amennyiben december 31.-ig eljuttatja hozzánk ADSL igényét és a szolgáltatás január 31.-ig létesítésre kerül, abban az esetben Ön jogosult az akciós árakra. Ez abban az estben is igaz, hogyha most jelen pillanatban biztosan nem létesíthető az ADSL szolgáltatás. A mellékletben küldenék Önnek egy ADSL megrendelő formanyomtatvány, hogy minél hamarab le tudja adni megrendelését, és részt tudjon venni decemberi akciónkban.
Remélem hamarosan ADSL előfizetőink táborában üdvözölhetem!
Üdvözlettel:
Nagy Balázs Axelero Rt. ADSL csoport..."
Vagyis az a helyzet , hogyha jan.31-ig nem határozzák meg nálunk , hogy lesz vagy sem ADSL , akkor tök felesleges volt az előszerződés .Maximum látják , hogy itt is van igény rá .
Nem MATÁV független. A kanóc akkor is a matávon keresztül megy,/ hisz oda van bekötve a rendezőbe/csak ők adják tovább a vonalat a szolgáltató felé. Nem véletlen, hogy az adsl bekötését is a MATÁV emberei végzik.
Hát eddig azért nem írtam, mert 1enlőre nem kötötték be. Történt ugyanis, hogy január 11. körül átköltöztem a XIX. ker.-ből a IX.-be. Ezért bementem január 14.-én az Interware-hez címet módosítani. Először próbálkoztak ezzel a dumával:"Lehet, hogy ki kell majd fizetni az áttelepítési díjat." (22500 Ft) Ezt a kis akadályt könnyen vettem , ugyanis nem fizetek áttelepítési díjat, ha nincs is mit áttelepíteni, mivel még be sem kötötték. Így csak kiépítésről lehet szó. (csak másik címre) Ebben meg is 1eztünk. Üröm az örömben, hogy így ismét 45 napjuk lett a bekötésre (február 28-ig). Mostmár ugyan 1 km-re lakom a t.központtól, de közbe szólt a Matáv kapacitáshiánya. Sok telefon Matáv, Interware, Matáv, Interware, hogy mégis kb mikor kötik majd be? Fejlesztik (bővítést végeznek/Matáv) sorba a központokat, de már az ügyfélszolgálatos is azt mondta délelőtt, hogy nem akar segget csinálni a szájából ezért nem mer időpontot mondani.... No comment Matáv..... Majd este 6 körül hívtak, hogy szeretnének időpontot 1eztetni, mikor jöhetnének kötni az ADSL-t . Mondom "most" . Ez persze nem jött be, de azért 12. keddben +tudtunk 1ezni. Majd referálok az eredményről.
A tavaly év végi ADSL akciók során előfizetők közül idén februárban még mindig nem mindenki tudja használni internet hozzáférését.
Interware-es előfizetők panaszolták: még mindig nem használhatják ADSL hozzáférésüket, holott a tavaly november-decemberi akciókor fizették elő. Huszár Katalin, az Interware PR igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy a bekötések nem tőlük függnek, az Interware hálózatán bármikor megkezdődhet a szolgáltatás. A MATÁV késlekedik a kiépítéssel.
Ugyanekkor jelent meg a MATÁV közleménye, melyben elismerik a késedelmet: a decemberi akció nem várt népszerűségének következménye, hogy a DSLAM eszközök kapacitása elfogyott. A távközlési szoláltató igérete szerint a megrendelések túlnyomó többségét még februárban, a fennmaradókat március végéig teljesíti.
Huszár Katalin kérdésünkre megerősítette: azok az ügyfelek, akik decemberben szerződést kötöttek a szolgáltatóval, de még mindig nem tudják használni ADSL előfizetésüket, a szerződésen megadott felhasználónévvel és jelszóval modemről ingyen csatlakozhatnak a hálóra. A késés miatti kárpótlás gyanánt kínált modemes hozzáférés addig él, amíg az ADSL bekötés megtörténik (értelemszerűen a telefonköltséggel kalkulálni kell!) . A (leendő) előfizetők első számlájukat már az ADSL hozzáférésről kapják majd. Az Interware behívószáma: (51) 301-080
chellon nincs ilyen limit cak 21Gb asszem, nekem is chello-m van de nem nagyon figyeltem amikor ezt mekegték....
én is irtam mailt az intevernek: " Ön környezetében lévõ telefonközpont fejesztését 2002.02.07-én fejezi be a Matáv. Ettõl az idõponttól kezdve tehát indulnak a bekötések, csak napok kérdése a kiépítés." (xii ker) hát én számolom...
Ma jött a matávos emberke d.e. és bekötötte az ADSL-t. Tapasztalatom még nincs, csak annyi, hogy működik. Akinek van már Interwares ADSL tapasztalata az írja meg. Köszi, Styleair
Huh emberek, ma telefonált a Matáv, hogy kedden jönnek bekötni az adsl-t. Debrecen, Datanetes előfizetés. Igen kíváncsi vagyok az eredményre, hogy megérte e lecserélnem a broadbandot adsl-re.
En mar januar 25 tol hasznalom eddig azt vallom hogy megerte mert en is broadbandes voltam ugyan csak debreceni vagyok, es a Enternet ADSL-t hasznalom. Eddig minden happy :))) (November 22 a megrendeles datuma)
Végre megjött a Datanetes ADSL. 50k-s letöltés. A supergamez pingje letöltés közben 36-38 ms. Nem tudom, hogy lehet, de jó. :))) Eddig úgy néz ki minden jó, még a megosztás is csont nélkül megy. (XP alatt) Szal azt hiszem érdemes volt kábelről áttérni. Persze ez csak az elmúlt 1 óra tapasztalata. :)))
Hali mindenki! Nálam is bekötötték az ADSL-t(Interware) 12-én. Először szívtam vele, mert csak kb. 20-25k-s letöltési sebbességet sikerült elérnem. Majd hócipőm tele lett és hétfőn feldobtam újra a Windows-t (Win98 SE). Ez segített a problémámon és most már szépen tölt 45-50k között. Volna 1 láma kérdésem: "A supergamez pingje letöltés közben 36-38 ms" Ezt hogy v. mivel méritek?
Remélem , hogy mielőbb lép mifelénk is a Matáv ADSL ügyben .Már igencsak le szeretném én is váltani a broadband-et , hiszen csak korlátlan , gyorsabb és olcsóbb . :( Kíváncsi vagyok , hogy milyen akció lesz márciusban , mert üzletkötőket vesznek fel .Másrészt meg a benfentesek rebesgetnek valami gyorsítást és jelentős változást is .De én hiszem , ha látom .Akkor lépnek majd csak esetleg , ha az összes broadband-es helyen lesz komoly konkurencia , azaz ADSL internetes elérési lehetőség is .Debrecen volt az első és remélem ( levélben ezt igérték ) Szolnok benne lesz a következő körben . DE ... kívánom még , hogy a Nagykanizsai és Nyíregyházi sorstársak is mielőbb abban a szerencsében részesülnek , hogy végre otthagyhatják a szemét UPC-t .
Köszi a választ _xT.
Most már lökhetem nektek a tapasztalatomat. A supergamez pingje 26-30 ms.
nEM TOM CAK PARABOLÁS INTERNET SZOLGÁLTATÓ KÉNE....
Hát van az Europa, meg van az UPC-nek is. Attól függ mire akarod használni. Nem tudom, hogy az Antenna Hungarianak van e mikrohullámú internet szolgáltása még talán ez jöhet szóba.
Datanet ADSL
Néha megszakad a kapcsolat, és vagy 10 percig nem tud kapcsolódni a gép. Más szolgáltatónál tapasztalt valaki ilyet? Mitől van ez? Túlterhelt a szolgáltató? Vagy próbaüzem van? Van mi a fax van? Dél körül már két nap is előfordult, és ma este 10 óra körül is volt egy kihagyás. Más is tapasztalta? Datanetes természetesen...
Én mint már írtam Interwares vagyok. Nekem se ment tegnap este 10 körül. De ez nem a szolgáltatód hibája, hanem a Matávé. Sux..., ...., ...., stb. Nekik kelene fejleszteni, csak ez lassan megy arrafele.
A Datanet mostanaban tenleg egy kicsit surun szakad, igaz en enternetes vagyok de a haverok panaszkodtak a datanetre. Amugy a nehez ujra kapcsolodas az majdnem minden internetszolgaltatonal fenn all nalam is de ez szerintem technologiai problema.
Júniusig további kilenc városban lesz ADSL írta: ratonyi, idő: 16:04
[HWSW] Még idén júniusig további kilenc településen válik elérhetővé az ADSL. Ezek: Dombóvár, Eger, Hajdúszoboszló, Komárom, Mosonmagyaróvár, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Oroszlány és Paks. A Matáv fejlesztési programját az Axelero adta közre, ám a bekötések pontos ütemezéséről részletes információt nem közöltek. A fenti kilenc településsel együtt június végére az ország 31 városában érhető el a szélessávú ADSL-hozzáférés, ebből 7 a Monortel, 3 a Vivendi és 21 pedig a Matáv területén található.
Hát ez nem igaz ... már ( majdnem ) minden Broadband-es ( Miskolc , Debrecen , Nagykanizsa , Nyíregyháza ) városban lesz ADSL , csak SZOLNOK-on nem !!!
Szóval Nagykanizsai és Nyíregyházi sorstársak , nektek szerencsétek lesz és kívánom , hogy minnél többen lépjetek át az ADSL-re , hogy végre a fejéhez kapjon a szar üzletpolitikája miatt a UPC !
Hello Emberek!!!
Írjátok ide ADSL tapasztalataitokat! Interware=? Datanet=? Enternet=? Axelero? (letöltési sebesség, ping, stb.)
Enternetes vagyok mostmar kezdenek belejonni a fiuk nem szakad. Ping: www.supergamez.hu 27-30 ping stabilan Sebbeseg: lefele: 45-50k felfele 12-14k De a vonal minosege fugg a matavtol ha azok butykolnek valamit tuti a szakadas :) Emery
Interwares vagyok. Ping: www.supergamez.hu 26-30 ping Sebesség le: - magyar szerverekről 45-50k - külföldi szerverekről változó (általában 20-30k), de getright/szegmentált letöltéssel sikerült 50k-val is tölteni. Szakadást már mostanában nem tapasztalok. kop-kop-kop
Interwares vagyok. Ping: www.supergamez.hu 26-30 ping Sebesség le: - magyar szerverekről 45-50k - külföldi szerverekről változó (általában 20-30k), de getright/szegmentált letöltéssel sikerült 50k-val is tölteni. Sebesség fel: ~12k (bocsi ez az előbb kimaradt) Szakadást már mostanában nem tapasztalok. kop-kop-kop
Én a Datanetnél vagyok. Belföldről Stabilan 49-55k ig. Külföldről meg amilyen a szerver terheltség, de ha gyors akkor onnan is megvan az 50k. felfelé 14k-val megy. Szakadást idáig nem tapasztaltam. Van ugyan vonalbontás, de utánna simán vissza tudok menni.
Tvnet a legjobb
TVnet-es ADSL? Vagy kábel? Fogalmazz pontosan, mert mindkettőt szolgáltatnak. 1ébként, kábelre gondolsz szerintem. Attól függ kinek mire kell. Nekem fontosabb egy stabilabb sebesség, még ha a beígért maximum a TVnet alatt is van, minthogy ingadozzon a sebesség a felhasználók hálozathoz való csatlakozása által. Tehát relatív mi a jobb.
Várom a további ADSL-es tapasztalataitokat. Így a leendő ADSL-es emberkéknek is könnyebbé válhat a választás a szolgáltatók között. (ill., hogy 1általán kell-e nekik az ADSL) A szolgáltatótok viselkedéseiről, ügyfélszolgálatáról is irhattok.
Én tökéletesen meg vagyok elégedve, január óta van axelero ADSLem, Sopronban. Letöltés belföld 49.5k minimum, de van hogy eléri a 79!!! kb/sot, és ez nem max, hanem átlag sebesség amit a letöltés befejeztekor ir ki a win. Külföldröl is megvan az 50k az esetek 90%ában, a többi meg már nem ettől függ.
Feltöltés 12,5k/s . Az egyetlen negativum, hogy 1DB 12.5ks feltöltés leveszi az egész sávot, totál beáll minden 5-6kb/s köré letöltésekben... szal asszimetrikus... bár azt mondják ennyire nem kellene levennie..mind1.
Pingek is faszák, CSben pl 30as... másol is jól lehet játszani vele, külföldre is. Jobb mint ISDN.
végre lesz Kanizsán ADSL,kiváncsi vagyok mit lép a upc,erre remélem a broadbandet eltünteti és helyére hozza a chellot,igy több esélye van hogy nála is maradjon már user:)
Hát az kizárt ! Elég ha elovasod a HWSW a UPC cikkét . 1. Mivel csődközeli volt a helyzet az anyacégnél , így nincs pénz fejlesztésre idén !!!Ha lesz is chello azt Debrecenben és Pécsen fogják megvalósítani .Hiszen a 4 vidéki broadband-esek meg csak fizesennek többet ( mint a chello-sok ) a lassabb , drágább és lekorlátozott szolgáltatásért , hiszen kell a pénz .Úgysincs más szélessévú szolgáltató a városukban ... vagyis nem volt eddig . A helyzet az , hogy a levelemre , amit majd másfél hónapja küldtem a UPC-nek összehasonlítva az általam eddig ismert 3 másik kábeles nettel kapcsolatban ( Axelero , Fibernet , Axelero-Tiszanet ) , még válaszra sem méltattak . ... N1 ! Örülj ... de tényleg , mert sajnos én Szolnokon lakom és még nincs igéret , hogy itt is lesz ADSl , de amint így lesz ( ismerve a HWSW cikk alapján a UPC idei terveit ) 4 társammal azonnal átlépünk oda .Ha visszaolvasol , akkor láthatod , hogy ez történt Debrecenben is és ez fog történni Nyíregyházán is , ahol 2 netes ismerős is lakik .Ők már meg is rendelték az ADSL-t és amint lehet , lemondják a broadband-et .A helyedben én is ezt tenném , mert változás ... az bizony nem lesz . :( Azok semmiképpen nem hagyják ott , akiket a tavaly évvégi akcióval megfogtak illetve a tavaszi akcióval próbálnak 1 éves hűségnyilatkozat aláírásával magukhoz láncolni .Azonban én is ( és még sokan ) , akik régi előfizetők és 3 levél után sem kaptak semmi érdemleges változásra utaló választ ( illetve azt se az utolsóra ) , azonnal lépünk le a UPC-től , mert az ADSL egy 3* jobb szolgáltatás és hülye lennék a brodband-et továbbra is fizetni nekik . Szóval ezt nekik .:
Csak addig tudtatok ideírkálni, amíg modem volt és sírni kellett, hogy "mikor köti má be a mocskos ..... az ADSL-t"? Most, hogy be van kötve, most is kéne írkálni, föleg tapasztalatokat a szolgáltatókról, ügyfélszolgálataikról, bekötésiidőről, pingről, le-,feltöltési sebességekről,stb..
Ezzel segíthetek azoknak, akik még nem tudtak dönteni, hogy kit is válasszanak.
Ne legyetek lusták ideírni a tapasztalataitokat.
üdv. Styleair
Interware ADSL-es vagyok: budapest.XII atlagok letolt:50kB feltolt:13kB mohha/q3 magyar szerv ping:30-60 bekotessel csusztak kb 1 honapot a matav lassusaga miatt >> igy kb rendelestol 2,5 honap ugyfelszolgalat mindig valaszolt mailben (mikor kotik mar be ,proxy szerv...) A szamlat is kuldik rendesen minden honaban:) Lekapcsolodni szinte soha nem szokott ,meg az elejen neha igen es akkor csak fel ora utan lehetett viszacsatlakozni. mostmar ilyen nincs.
zarszo:nekemjo
Hello. Meg Az Enternet ADSL szolgáltatásában azt irják a mindenkinek csomagra hogy: 6800ft/hó és azt hogy 2ft/perc forgalmi dij ez mit jelent? Ezeke szerint a 6800ft havidij mellé még percdijj is jön?? Várom a válaszokat előre is köszi!
Sziasztok!
Ha igaz a hír, márpedig eléggé az, akkor a következő ADSL akció pont nyáron fog beindulni. Ha addig kibírjátok, akkor a karácsonyihoz hasonló akciók várhatók.
Szegeden mi a helyzet adsk ugyben, tud valaki valamit??
Sziasztok! En is most keszulok ADSL-t kottetni. Hozzank Dunaujvarosba most jott be. 384 kb/s-os vagy (384 kbit/s ), ezt nem tudta a recepcios no megmondani pontosan :), letoltest igernek es igen kedvezo tarifat. Itt korlatlan idore valo szerzodeskotes eseten 50000 Ft belepesi dijat kell fizetni. Ha 1 evre megkotod akkor 22000Ft belepesi dijat. En 2 evre akarom, mert akkor nincs belepesi dij es ez havi 15000 Ft ami korlatlan letoltesre es csatlakozasra szol. Nalatok milyen tarifa dijak vannak es most pontosan mi is az elmeleti letoltesi es feltoltesi sebesseg mert most ez nem egyertelmu nekem. Ahogy latom nagyjabol meg vagytok elegedve vele. A tvnet nalunk mocskos draga es kib...ott tarifa dijak vannak, pedig erre vartam 2 evig :((.
Szeva csomi!
Lejebb olvashatsz a paraméterekről (letöltés, feltöltés). Havi 15 rugó nagyon sok, szerintem varjal meg 1 akciót. Nekem 6600+ÁFA= 8250Ft/hó - Interware.
Hello. Meg Az Enternet ADSL szolgáltatásában azt irják a mindenkinek csomagra hogy: 6800ft/hó és azt hogy 2ft/perc forgalmi dij ez mit jelent? Ezeke szerint a 6800ft havidij mellé még percdijj is jön?? Várom a válaszokat előre is köszi!