HAMAROSAN ITT IS BE FROGJÁK VEZETNI! nem kell félni !:) primitív állatok a politikusok nagytöbbsége talán egy két ritka kivételel
http://news.bbc.co.uk/1/hi/technology/2249656.stm
A törvény a GÖRÖG bíróság szerint is alkotmányellenes, ár kell fogalmazni :))
Vajon a 30x ezer petíció számított ?
Hülyeségért a görögöknek sem kell a szomszédba menni!!! "A görög kormány a törvényt az illegális szerencsejáték ellen hozta." Legálisan meg Athen mellett az egyik legnagyobb kaszinójuk van (vagy volt?) Európában. Igaz lehet jönni azzal a dumával, hogy az nem elektronikus és nem illegális. Szerintem ez a jövõben nem maradhat ennyiben. Az EU biztosan beleszól a dologba és a játékgyártók (SONY, MICROSOFT, stb.), hardvergyártók is lobbizni fognak, mert -ha ugyan kicsi is de- piac számukra ez az ország is.
Enterprise: Te már elég szépen amerikanizálódtál! Részben egyetértek azzal amit leírtál, de az az ország vagy kormány, aki különbözõ hangzatos szöveggel lerohan egy országot illetve próbál a "világ rendõrsége" lenni ("rákényszerítve" akaratát más országokra) szerintem egyre jobban eltávolodik attól, amit te leírtál.
Ezután az Olimpiát se lehet majd elektrónikusan közvetíteni! Se TV-n, se rádión, se netten! Sõt az eredményeket titokban tartják és csak 3 nap késéssel hozza nyilvánosságra a sajtó nehogy szerencsejátékot üzzenek vele. Meg az összes többi sportot. Sõt aztán a híradót, a híreket meg az idõjárásjelentést se! Mert arra is fogadni lehet. Utána jön az összes TV mûsor beleértve a reklámokat, stb. :)
Dav: a mustangok még vélelenül sem õshonosak. Az EURRÓPAIAK által behozott lovak közül sok elszökött, és elszaparodtak a prériken, ami (fõleg a bölények kiirtásával) teljesen ideális lakhelyükké vált. Így keletkeztek a musztángok....
Mi van a mobiltelefonokkal? Abban is vannak jatekokt. Ha most en bemegyek egy ilyennel az orszagba, lecsuknak?
De meg inkabb mi van azokkal a gorogokkel, akiknek esetleg ilyen telefonjuk van, amiben van jatek is? Azok birtoklasa hirtelen torveny ellenes lett?
Mar=mars
Mi a pöcsrõl folyik itt nagyba szó ? Mar petíciót aláírni, a görög gamerek szopnak míg ti okoskodtok.
Nem itt kéne, na.
DB
B+! Ezt a szívást. Háromszor olvastam végig a cikket mert nem akartam elhinni amit ír! Azért azt nem gondoltam volna, hogy a mai világban még meg lehet tenni ilyesmit. Na az már biztos, hogy Görögországban sem fognak többé EarthQuake selejtezõt rendezni. :-)
Minek elektronikus játékok egyébként is? Minden lyátékos hüje
Na mentem war3-azni ;)
A MIÉP ehhez képest egy géniuszokból álló csoport
Mér csinálták egyáltalán? Ez vmi vallási cucc?
Ezt a szívást gecc :))))
Nekem csak egy dolog jutott eszembe, ha azért született a törvény, mert nem tudják ellenõrizni a játékok legális származását. Vajon hogyan fogják ellenõrizni a törvényük betartását???
Enterprise, nehát már megint! Hogy is mondjam: segg hülye vagy. Attól mert egy társadalom rabszolgatartó, még lehet demokrácia, persze nem a rabszolgák számára. Angliában igen, volt parlament. De a demokráciát sem az usa tojta, mint ahogy a napot sem. Gusztustalan amikor kinn élõ hazánkfiai csontig nyalnak az usának, és nem lévén annak történelme, mindent neki tulajdonítanak. usa-ban is volt rabszolgatrtás, mind a mai napig elnyomják a négereket (egyes államokban bizonyosan) És ha már itt tartunk hamarabb volt demokrácia a vikingeknél, skótoknál, angoloknál, franciáknál, mint körbelihegett usadban, akkor ott még az indiánok szaladgáltak, és nem lovon, mert az akkor még nem volt ismert. Attól pedig, hogy egy kormány betilt vmit, még nem fasiszta, csupán alkalmatlan. ívégezetül: hadd gratuláljak, adtad a szokásos szinvonalat: ordibálás, félrebeszélés, maszatolás, nyáladzás. Menj aztán nyalogasd tovább Billikéd án****át
Örvendek, én írtam a lenti levelet :) kösz hogy beraktad, de sajnos kiderült hogy te sem olvasol végig egy (bármilyen rövid) topicot mielõtt hozzászólsz ;-))))
Kösz :) gondoltam, hogy nem lehet nagyon rossz, ha már kirakta :)
A leveled tetszik. Vannak benne kifejezetten jó dumák:)
Remélem, hamarosan meggondolják azért ezt a törvényt....
:))) írtam egy emailt a budapesti görög nagykövetségnek, mellékelve elküldtem a petíciót elindító, az ellenállást képviselõ görög gameland honlapnak... (elküldtem a görög parlament központi emailcímére is). Erre jött a srác (Whacker) válasza, ami ennyi volt: MAIL OF THE DAY !
És kikerült a honlapjára:
http://gameland.simhost.co.uk/index2.htm
:)) Híres lettem... csak bajom ne legyen belõle :)
17215 Signatures Total. Csatlakozzatok minél többen!
Laci tenyleg sok hulye torveny van, pl a St. Louisi az nagyon durva, es sztem nem is tartjak bent, mindenesetre felsorolt torvenyek azort kozel sem olyan sulyos kovetkezmenyekkel jarnak (foleg a szarvasos rank nezve) mint ez az idiotasag a gorogoknel.
Laci :DDD
Ezek is elvesztették a következõ választást...
Nézzük csak meg, mi is áll valójában ennek a törvénynek a hátterében. A törvény látszólag a szerencsejátékok ellen kíván fellépni. Tudni kell ehhez, hogy a szerencsejátékok a világon mindenhol szigorú engedélyhez és elõírásokhoz kötött játékformák. (Pl. nem lehet a sarokra kiállni "itt a piros, hol a piros"-ozni, ha pénzben játszod) Mint már írtam, Görögország szigorú ortodox hagyományú ország - amit mesterségesen is "szítanak" bizonyos politikai csoportok. A második világháború után Görögo. kis híján kommunista ország lett, jelentõs szélsõbalos csoportok át kívánták venni a hatalmat. Az angolok segítségével leverték a lázadást, és hatalomra került egy erõsen, sõt majdhogynem szélsõségesen radikális jobbos, katonai vezetés. Az õ legfõbb támaszuk az ortodox vallás - igaz azóta jelentõsen enyhült, demokratizálódott a görög jobboldal. De az ortodox hagyományok tisztelete, néha jelentõs túlkapásokkal tarkítva megmaradt (lásd elõzõ hozzászólásom a mûholdas televíziózás betiltásáról). A törvényhozók a görög fiatalságot, de méginkább a hagyományaikat féltik az "erõszakos" játékok elterjedésétõl. Ravasz módon egybefûzték a szerencsejáték elleni törvénnyel, így nehezen támadható. Én úgy vélem belsõ nyomásra lehet csak igazán jelentõsen ezen törvény ellen lépni. Más. Egy csokorra való hülye törvény a világ más tájairól: (nem kamu!) Kanada: az országutakon, a forgalom biztosításának érdekében tilos a vadon élõ állatoknak az úttesten párosodni (igen, egy törvény a szarvasok ellen) Németország: uszodákban tilos hangosan rockzenét hallgatni (de pl. Mozartot kétszáz decibellel is hallgathatsz) USA: St. Louisban a tûzoltók csak olyan személyt menthetnek ki egy égõ házból, aki fel van öltözve. (de jó...)
:-DD És dilisek is! (az eretediben azt hiszem, hogy ezt a kevésbé vulgáris kifejezést használta Obelix)
Mivel Görögország EU tag, lesz az EU-nak egy-két keresetlen szava az ügyben. De az emberi joiaknak is. Nem lesz hosszúéletû a törvény
Vissza a sötét középkorba... Elõször csak a játékokat, aztán a szabad vallás gyakorlatot tiltják be. Megszüntetik az áram és a telefon szolgáltatást. Majd visszaállítják az inkvizíciót és megint elkezdik a boszorkány égetéseket. Eddig a görögöket normális népnek tartottam. De ahogy látom tévedtem. Ezek után valahogy nem igazán vágyom a görög tengerpartra sem.
Hurrá, hurrá, csatlakozzunk a "fejlett" Európához:P
Eh, drákói szigor rúlz. Ezek a görögök már csak ilyen innovatívak.
Akkor most az elemes baba és az elektromos sakk is be van tiltva?
Nem mondom, hogy LOL, mert elsõ reakció ez lenne, de belegondolva inkább elképsztõ, és hihetetlen.
Hogy a telefonomba ne lehessen snake, az azért már durva.
Hogy németoban kiveszik HLbõl kommandóst meg két évvel a megjelenése után betiltják UT-t jólvan, lásd csávó aki halomra lövi tanárait; de ez.. pf.
A hitetlenkedõknek: minden külföldi oldal a zdnettõl a cscentralig errõl hírez, icqn kerestem gorog embert és õ is alátámasztotta. Szomorú az igazság, de létezik ilyen.
O.K. bejött, de nagyon lassan, úgy lászik mindenki oda ugrott.
Nekem nem jön be...connection refused, pedig széles sávon vagyok
Ezek aztan a >normalis, europai nep< hat gratula, asszem max irakkal vannak egy szinten.
A www.gameland.gr oldal kilõve :(((
Görögország szigorú, ortodox keresztény hagyományú ország. A mûholdas televíziózást is betiltották egy idõben, volt rá eset hogy bulldózerrel mentek neki a parabola-antennáknak. Ennek ellenére nem hiszem hogy hosszú távon eredményre vezetne.
Rövidesen betiltják az internetet, a telefonhasználatot, a TV-nézést a rádióhallgatást, a meccsnézést... merre megy ez a világ???
Baz. Ezt a hülyeséget hogy találhatták ki? Nem hiszem el. Szerencsétlenek. De azért nem semmi ez a szöveg: "tiltott mind közösségi, mind magánterületen, és birtoklása vagy használata." Megveszi a mobilt kilép a boltból és a zsaruk rögtön elfogják.