A térszerkezet instabilitásainak is szerepük van mind a mutációban, mind az öröklõdésben. Pl. vannak gének, amik szeretnek 'együtt' öröklõdni, és vannak, amelyikek nagyon könnyen 'törnek'. Lényegében egy a közös bennük: ha fennmarad, akkor elõnyös - valamilyen szempontból...
#40: valamilyen mértékû instabilitás kifejezetten elõnyös a DNS-t hordozó élõlény számára. Csupán erre utaltam...
#24: van, ami stabilizál, van ami nem... Pl. egy megfelelõ helyen levõ instabil rész is lehet elõnyös: akkor pedig fennmarad. Igen érdekes kérdés, hogy az evolúció szempontjából mennyire elõnyös a tartós génszerkezet? Mikor elõny, mikor hátrány?
#13: az azért sok. De azért jópár bitnyi információ elfér, gond nélkül. A dolog lényege - legalábbis, a mai ismeretek szerint -, ahogy írtad is, az elektronfelhõ megfelelõ gerjesztésében rejlik: egyes gerjesztett állapotok a megfelelõ körülmények között elegendõen hosszú ideig stabilak lehetnek, így információtárolásra alkalmasak. Viszont: minél több információt akarsz belezsúfolni az elektronfelhõbe, annál közelebb csúsznak egymáshoz az egyes energiaszintek, és annál nagyobb lesz az esély arra, hogy az atom spontán emisszióval állapotot váltson. Nem tudom, hol lehet a gyakorlati határ, de én atomonként max. 4-5 bitet tippelek.
#34: Az az alapvetõ probléma, hogy egyes emberek (pl. magadfajták) anélkül fikáznak, hogy valódi ismeretekkel rendelkeznének az adott témáról, vagy valaha is utánanéztek volna a dolognak.
Kedves Imre!
Az Intronoknak (nem kódoló DNS részek) igen összetett és fontos szerepük van: fordítási direktívák, szabályozási szakaszok, nem véletlen, hogy a sok rák kialakulásáért pont egy intron mutációja felelõs. Minnél összetettebb egy szervezet annál több intron van benne. A prokariótáknak (baktériumoknak) pl. nincs!
Idézet az Élet és Tudomány múlt heti számának 1252. oldaláról, az Atomi léptékû memória c. cikk utolsó bekezdésébõl:
[..] Végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy a (háromdimenziós) DNS-ben 1 bitnyi tárolásához 32 atom szükséges, ami nagyjából megfelel a (kétdimenziós) szilíciumfelületen ehhez szükséges 20 atomnak. Más szavakkal, a DNS-ben a természet valójában már évmilliárdokkal ezelõtt megvalósította az atomi szintû információtárolást, amelyet mi csak most kezdünk megközelíteni. [..]
Itt valooban nem térnek ki arra, hogy az ideális 32 atom/bit informácioosûrûség mekkora stabilitással jár együtt.
Ha koborgot, vagy valami más ilyen robot-félét akarnék építeni, nem a fizikai oldalról közelítenék, hanem a bioloogiairool.. amit itt néhány évtizeden belül kitalálhatunk, az már rég ki van találva..
Rendszerint mindenütt valamiféle hibaérzékelõ-hibajavító eljárással ötvözve tárolják az információt, a CD lemez kapacitásának nagyobb részét is a redundancia viszi el. Sõt, még a PC-k zöme is támogatja az olyan memoriamodulokat, amelyek hibás bitet, vagy bitcsoportot érzékelni és javítani tudnak.
Az atomi szintû informáciootárolás gyakorlati alkalmazhatóságárool pedig képet kaphatunk, ha megvizsgáljuk a DNS, mint információtároló jellemzõit.
Informatika és tudomány
