amúgy szerintem érdemes mindig megérteni, hogy mi miért van és akkor tuti nem keveredik bele az ember, sõt, kevesebb dolgot kell memorizálni, bár nem tudom milyen szinten van szükséged ezekre. Nekem olyan szinten, mint "tudás", ezért szinte kötelezõ.
Nálunk a gépészmérnöki szakon a kémia csak annyi, h egy félévig van Általános kémia, aztán több kémia nincs is, csak ha szakirányt esetleg olyat választanék (vegyipari gépész). A tanár meg sok mindent belezsúfol abba az egy félévbe, ledarálja az anyagot, és így a legtöbb dolog csak felületesen marad meg a hallgató agyában. De most hogy megbeszéltük a pH-s dolgot, már tisztán érthetõ, hogy mi miért van, és miért úgy kell kiszámolni, ahogy. Egyébként, nemrég tanultunk a kvantummechanikai alapjairól a kémiának, elég érdekes területe ez, és ez is hozzásegített ahhoz, hogy megértsek (még ha nem is teljesen) bizonyos dolgokat, amik általános és középiskolában elég zavarosak voltak.
még szeretnék írni majd, kedden viszont vizsgám lesz járványtanból, van 28 tétel, ebbõl 6-ba bele vannak zsúfolva a patogén baktériumok faj szinten, 5 tételbe a patogén vírusok a többi pedig "rizsa" (általános járványtan, diagnosztikai módszerek, immunológia stb)
amúgy megvan a fizkém aláírásom, jöhet a vizsga !! Beszereztem már vagy 3 fizkém könyvet (netrõl), hátha valamelyiknek olyan, hogy egyezik az én gondolatmenetemmel, mert akkor szívesen olvasom és nagyon sokat tudok tanulni belõle. Így volt anno szerves kémia vizsgánál is, nem tudom nálatok volt-e akkor már Huszthy :D
FizKémbõl, akko_má; Nem is köll azzal a 2db ZH-val, még egy kutyaütõ Gyakjegyet sem megszerezned ? -csak azér, hogy a: Vizsga futamon is elindulhass ?!
-kezdem akkor má_végre kapirgálni, hogy miért is Ugatják meg oly sokan még a, "Schrodinger peldaja szemleletes " http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1102426957
Megírtuk a két ZH-t, ennek volt egy minimum ponthatára: ZH-nként 5 pont, akinek ez teljesül, van aláírása. De ez gyakjegy is egyben, mert beleszámít a végsõ jegyedbe a vizsgával együtt(súlyozva, kb vizsga*2/3, gyakjegy*1/3).
Õ, én elsõéves vagyok, de ezt oxidációs számmal ki lehet hozni nem? : ) Pb: 0 --> +2 (Pb(NO3)2-ban) N: +5 --> +2 (NO-ban)
az egyiknél 2 eletron leadás történt, a másiknál 3 eletron felvétel. Közös nevezõ a 6 Tehát az ólom együtthatója 3 lesz, az NO-nak pedig 2. Ezekbõl meg már kijön a többi.
Igen, köszi :D Közben tegnap este átnéztem a kémszám könyvet és rájöttem, hogy abban is le van írva, hogy az oxidációs számmal hogyan lehet kihozni ...
Nekem mindig olyan furcsa volt az a felfogás, hogy tekintsük a molekulát úgy, mintha egyatomos ionokból állna ... nehéz megértenem az olyan elméleteket, amelyek ilyen mértékben nincsenek összhangban a tapasztalatokkal.
Valaki tudja, hogy a fehér foszforban az atomok milyen hibridállapotban vannak? szerintem sp3, de a valakitõl kapott kidolgozott tételeken az áll, hogy a 2p3 elektronok promotálodnak a 3d pályára és pd2 hibridpályák lesznek ... sehol sem találom ... és kellenek a beugróba
köszi, nagyon jó link! Viszont a fehér foszforban (P4) egy P atom csak 3 kötést létesít és így marad 1 nemkötõ elektronpár ami 1 pályán helyezkedik el.
A P-ról szóló utolsó mondatban megemlíti, hogy "A foszfor többi hibridállapota megegyezik a nitrogénével", talán ez a megoldás.
Üdv mindenkinek. Szerintetek reális az, hogy van egy gáz, aminek az anyagmennyisége 0,5mol , nyomása 2*10az5.-en Pa , térfogata 32dm3 és hõmérséklete 1540,3128K. Ez a hõmérséklet nekem gyanús, soknak tûnik...(nekem a hõmérsékletet kellett kiszámolnom) Köszi a segítséget
Valaki tudna segíteni ebben a feladatban?
Oxidációs szám változás nélkül meg tudom határozni a sztöchiometriai együtthatót, de így nem megy. Elõre is köszi.
Köszi, ez az oldal elég jó. Nincs még ilyen oldal, ahol koncentrációt meg ilyesmiket lehet kiszámolni?
Nem tudok róla, viszont itt fent van a BME általános kémia gyakorlat címû tárgy jegyzetének digitális változata, benne koncentrációszámítás (feladatok+megoldás), redox reakciók és sok más is
Bocsánat, én voltam félreérthetõ. Leírom amit én csinálgattam.
Tehát van ugye a 40% os Glükóz oldatunk. Egy betegnek pedig 12 g glükózt kell adnunk. Ez pedig hány ml ?
Akkor ugye 100 g oldatban 40 g glükóz van. /Közben nézegettem a neten és 100 ml-es kiszerelésekben van/ Akkor ugye 100 ml-ben 40 g a glükóz, azaz 10 ml-ben van 4 g. 4*3 12 g glükóz, és akkor 3 * 10 ml = 30 ml 40% os glükóz oldatot ha adunk, akkor abban 12 g glükóz lesz.
ez a 40 tömeg% szerint van, viszont utána ezt írod:
Akkor ugye 100 ml-ben 40 g a glükóz
ezt nincs ahonnan tudd, mert nincs megadva és csak akkor igaz ha az oldat sûrûsége 1[g/ml], mert akkor 100g oldatban, ami 100ml valóban 40g a glükóz.
A szöveg szerint 100g oldatban 40g a glükóz, 60g a H2O, de nem tudjuk ennek a térfogatát.(ehhez kell a sûrûség).
az az érdekes, hogy az asztalomon épp van egy 40%-os glükóz oldat :D infúzióhoz, 100 ml-es. Azt írja a papírján, hogy 440g glükóz 1000ml-ként (=1000cm^3),
Mivel 40 tömeg%-os az oldat, tudjuk, hogy ha az oldat tömegét(m{oldat}) 0,4-el megszorottuk 440g-ot kapunk. m{oldat}*0,4=440 ,ebbõl kijön, hogy m{oldat}=1100g
és mivel ρ=m/V=1100[g]/1000[cm^3]=1,1[g/cm^3]
Visszahelyettesítve amit lent írtam: V=12/ρ=12[g]/1,1[g/cm^3]=10,9[cm^3]~11[cm^3]
de lehet, hogy egyszerûbb a feladat és ρ=1-nek vehetõ...(: nem tudom mennyivel jutottál elõrébb, remélem nem kavartalak meg, bátran kérdezz tovább
Hamupipõke azt a feladatot kapta gonosz mostohájától, hogy állapítsa meg egy Zn-Fe-Cu ötvözet tömegszázalékos összetételét, mert különben este nem mehet el a királyfi tiszteletére rendezett bálba. E célból egy csákánnyal 2,4500 g mintát vett az anyagból. A mintára híg H2SO4-oldatot öntött, s azt tapasztalta, hogy 828,1 cm3 0 °C-os 0,1 MPa nyomású gáz fejlõdött. (Látható, hogy nem fûtöttek Hamupipõke szobájában.) Ezután fölös NaOH-oldatot adott a mintát tartalmazó oldathoz, majd leszûrte, és a csapadékot kiszárította. Megmérte a csapadék tömegét analitikai mérlegen, eredményül 2,21375 g-t kapott. Ezek alapján Hamupipõke kiszámolta az ötvözet összetételét, s azt kapta, hogy 20 tömeg% Zn-t, 30 tömeg% Fe-t és 50 tömeg% Cu-t tartalmazott a minta. Elmehetett-e Hamupipõke a bálba?
sztem ennyi adatból még nem lehet megoldani.
Jó volna pl. tudni, h a híg H2SO4-et feleslegbe adta-e, mert attól függ a Zn(2+) és Fe(2+) mennyisége. Én azt tételeztem fel, hogy a híg H2SO4 H2 fejlõdés közben oldja a Zn-t és a Fe-t. Az ezután hozzáadott NaOH-val a Fe(2+) hidroxid csapadékot képez (analitikai szempontból ismeretlen a pontos összetétele!), a Zn(2+) hidroxo klompexet és ha maradt Zn, azt is oldja. A Cu-t a híg H2SO4 nem oldja tudtom szerint, csak a forró, tömény SO2 fejlõdés közben, de ez nem az az eset. a Cu NaOH-ban sztem nem nagyon oldódik, habár a Cu(2+)-nak van hidroxo komplexe.
Akkor t.f.,hogy valamilyen módon minden feloldódott (azt írja h csak csapadékot szûrt). A csapadék Fe(OH)x kellett, hogy legyen (a többi komplexet képez mivel feleslegbe adta), aminek az analitikai meghatározásánál (gravimetriás titrálásnál) kiégetik analitikai papíron Fe2O3-á.
Feltéve, hogy így csinálta, és mivel a vas-hidroxid csapadék meghatározásnál csak így lehetséges, így számolok. Ha ebbõl visszakövetkeztetünk (m(Fe2O3)=2,21375g, M(Fe2O3)=159,69 g*mol^-1), akkor n(Fe2O3)=0,01386 mol és elvileg a minta Fe móltartalma ennek a duplája (1 mol Fe2O3-ban 2 mol Fe van => n(Fe)=0,0277 mol), ami (M(Fe)=55,85 g*mol^-1) m(Fe)=1,548 g. Tehát a minta Fe tartalma tömegszázalékban= m(Fe)/m(minta) *100% = 63,2 tömeg% ami eleve nem jó. nem tudom más h gondolkodna (:
a Zn-et elvileg vissza lehetne számolni, (feltéve, hogy a kénsavval a teljes Fe mennyiséget feloldotta, de mivel csak csapadékot szûrt, és a Fe-t csak a H2SO4 oldotta, ezt feltehetjük), a tökéletes gáztörvénybõl: tudjuk mennyi mól H2 fejlõdött és ugyanennyi mól Fe/Zn. Mivel tudjuk hány mól Fe volt, megkapjuk a Zn-et és akkor már tudjuk a Cu-t is, ezt ha nem muszáj nem számolom végig :D
Olyan nincs hogy amino-komplex, ammin- és amin- komplexek vannak. És hogy a jó életbe ne lenne hidroxó komplexe a réznek...látom nem nagyon játszottál még ezüst-nitráttal...
Tanácsot meg az osztogasson, aki ért is hozzá...elõbb tanulj, aztán okoskdj...vak vezet világtalant...
én próbáltam valamit tenni a feladat megoldása érdekében, leírtam a gondolatmenetem pontról pontra. erre te mit csinálsz? idejössz, leakadsz egy nomenklatúrai hibán, amiben megjegyzem igazad van, és elkezdesz személyeskedni; vagy talán ennyire ismerjük egymást, hogy úgy érzed megengedheted magadnak, hogy ilyen dolgokat állíts, ilyen hangnemben?
másrészt, hogy érdemben is reagáljak a hozzászólásodra: az én egyetemi jegyzetem szerint (Szervetlen kémiai laboratóriumi gyakorlatok, Pasinszki Tibor, Mûegyetemi Kiadó,2006.) a réz(II)-nek nincs hidrixo komplexe és ezt két helyen is jelzi: 1.Cu2+ ligandjai: CN(-), NH3, H2O (13.oldal) 2.Réz(II) ionok reakciói, Cu(2+): Nátrium hidroxid oldat: hideg oldatban kék színû réz(II)-hidroxid csapadék keletkezik. A csapadék reagens feleslegében nem oldódik.
Szeretnék egy érdekességet megosztani veletek, és kíváncsi vagyok a véleményetekre. Ha a levegõ oxigéntartalmát, ami jelenleg kb: 21% módosítjuk magasabb értékre, 33-35% körüli értékre, akkor ismét hasonló értékû lenne, mint a dinoszauruszok idejében. Állítólag azért nõttek olyan hatalmasra a dinoszauruszok is, és egy ismerõsöm említette, hogy régebben olvasott, valahol arról, hogy folytattak ezzel kapcsolatban tudósok kísérleteket, ott rovarokat használtak, amelyek valóban jóval termetesebbre nõttek ezáltal. Kíváncsi lennék, hogy mások is hallottak e már errõl a jelenségrõl, és ha igen mit. Ha tehetném kipróbálnám a családi kertészetünkben, hátha a növények is nagyobbra nõnének tõle :D
Errõl én is hallottam több ism. terjesztõben. De ott csak a karbon idõszaki rovarokkal hozták kapcsolatba. A dinók méretével kapcsolatban viszont nem (habár akkor is magasabb volt az O2 szint), azt általában azzal magyarázzák, h elõnyös volt a ragadozók elleni védelmükben és az emésztésüknek is kedvezett (Dinosaur size). Kísérletekrõl nem tudok, de nem tartanám kizártnak, h nagyobbra nõnének. Viszont fontos megemlíteni, h a természetben (állítólag) most is volna lehetõségük nagyobbra fejlõdni, mégsem teszik. Valszeg azért, mert nem elõnyös, a madarak gyorsabban kiszúrják õket és megeszik a nagyobbakat. A karbon idõszakában a harasztok is nagyobbra nõttek, de hogy bármely növény nagyobbra nõne, azt nem tudom. Mindenesetre olyanról már olvastam, h nagyobb CO2 szinten jobban fejlõdik a növényzet.
Köszi hogy válaszoltál. Arra van ötlet hogy milyen kémiai folyamat játszódik le amikor például egy leves rántanak, habarnak be? Gondolom találkoztatok már ilyennel, a lényege hogy a folyadék viszkozitása valami folytán megnövekszik, a sûrûsége nem!
Egy káliumion tartalmú oldatban potenciometriás mérést végzünk kálium ionra szelektív elektróddal és alkalmas vonatkozási elektróddal. A mért elektromotoros erõ -72,3 mV. Ezután az oldat pontosan 100 ml-nyi részletéhez pontosan 1ml 0,1000 M KCl oldatot adunk és ebben is mérjük az elektromotoros erõt az elõbbi elektródpárral. A kapott érték -51,3 mV. Mekkora volt a kiindulási oldat kálium ion koncentrációja? (RT/F)*ln10=59,2 mV.
Nem tom, de az volna a tippem, h a két esetre felírható Nernst-egyenletek különbségét kéne venni (aktivitásnak a K koncentrációkat véve), amibõl a kiindulási koncentrációra nekem durván 8*10^(-4)M jön ki.
Nem nagyon bízok benne, h ez helyes. Ahhoz, h kvalitatíve meggondoljam a számolást fel kéne elevenítenem a veszprémi TK alapján, h hogyan és miket kéne meggondolni.
milyen mûszer szükséges egy minta sótartalmának meghatározásához?
mit jelent ha egy mérõoldat faktora 1,0000?
miért láttunk színesnek egy vegyületet?
ezeket valaki megtudná nekem mondani? köszönöm elõre is!
faktor: kb. annyi a lényege, hogy ha van egy 0,2 mól/dm3 koncentrációjú oldatod, és a faktora mondjuk 1,01, akkor a valódi koncentrációja 0,2*1,01=0,202. Tehát amolyan javításként fogható fel. Ha a faktor 1,0000, akkor az oldat 0,20000 mol/dm3 koncentrációjú.
Egy vegyület akkor színes, ha valamilyen hullámhosszúságú fényt el tud nyelni, és amit nem nyel el azt visszaveri. Amelyik anyag nem nyel el semmilyen hullámhosszt, az általában kevésbé reakcióképes és a benne lévõ elektronok nehezen gerjeszthetõk, ellenben ha színes, akkor találhatók benne ilyenek, jó példa erre a karotinoid-típusú vegyületek családja, amikben konjugált kettõs kötések találhatók, emiatt pedig delokalizáció alakul ki. Általánosságban továbbá az is elmondható, hogy azok az ionvegyületek a színesek, amelyekben az egyik komponens, legyen az az anion vagy a kation színes. Ez akkor következik be, ha található rajtuk nem lezárt alhéj, tehát az alkálifém- és alkáliföldfémionok, stb. színtelenek, ugyanakkor a le nem zárt héjjal rendelkezõ rézion például kék.
hogyan végezzük el egy minta pH-jának mérését? mi a gerjesztett állapot? a pH skálán az egyes kémhatások hol találhatók?
köszönöm elõre is!
pH mérés: a klasszikus módja az indikátorok használata, ezek bizonyos pH-tartományok között megváltoztatják a színûket. A legjobb ilyen szempontból az univerzál indikátor, ami minden pH-értéket jelez. Egy újabb mérési mód az elektromos mûszer, ennek mûködését sajnos nem ismerem.
Gerjesztett állapot: Az atomon belül az elektronok az atommag körül keringenek. A Heisenberg-féle határozatlansági reláció miatt azonban nem tudjuk pontosan megmondani a helyét, tehát azt szokták mondani hogy az atompálya (tehát az elektron pályája) az a térrész az atomon belül, ahol az elektron 90%-os valószínûséggel van jelen. Ha az atommal energiát közlünk, akkor az elektronok ebbõl a térrészbõl kimozdulhatnak, ekkor beszélünk gerjesztett állapotról.
pH skála: A pH skálát általában 0-tól 14-ig szokták megrajzolni, ezen 0-tól 7-ig található a savas kémhatás, a 7-es pH a semleges és 7-14 a lúgos/bázikus.