Köcce, harapd már le a fejemet egyetlen hozzászólás miatt... Ráadásul csak azt írtam le, hogy miért nem játszom vele, és nem azt, hogy a játék sz*r... Egyébként meg undorítónak tartom, hogy a kínkeservesen felfejlesztett korábbi karakteremet berakják ellenem és látom egyetlen csata alatt elhullani...
Akkor ne kezd el, hát most nagyon büntettél. Én különben nem tartom olyan nagyon aljas húzásnak, rosszul döntöttél és kész. Pl. okáért a Disciples II.-ben is volt olyan, hogy mivel limitált varázscuccokat vihetsz magaddal, ha rosszul döntesz akkor a kampány egyik részében hirtelen rádöbbensz, hogy csak azzal tudod véghezvinni, van ez így.
Tisztában vagyok vele, hogy így készülnek a hivatásos honosítások, hiszen ez gyakrana végeredményen is meglátszik. Személy szerint inkább elfogadnék hosszabb csúszásokat is, nem vagyok egy mindent a megjelenés napján (vagy elõtte) muszáj végigjátszani típus. Természetesen ez a forgalmazóknak nem érné meg, nem is azért forszíroztam. Ugyanakkor azt mégsem elhet feltételezni, hogy a forgalmazó szándékosan késlelteti a játékot, az a legnagyobb nonszensz, valami oka csak van a fennakadásnak. Például a CD Projekt is elõbb kiadott angolul idehaza egy pár Codemasters játékot, mert nem volt belõle még kész a magyar változat. Azt szintén nemt udom elképzelni, hogy miként tarthat hónapokig lefordítani a megkapott szövegeket. Rejtély ez a magyar játékszoftver-piac...
Egyébként létezik CE a kiegészítõkbõl? Én azt hittem, hogy csak az alapjátéknak van ilyen verziója is. Mindegy, részemrõl egyelõre úgyis "potomárú" Gold a cél, az egy évre le is köt majd, de késõbb szeretnék CE-t szerezni.
Hát nagyon jó! :( Közben rájöttem, hogy miért nem sikerül a csata bárhogy trükközök. Az utolsó kampány 2. pályáján volt nálam Freyda és Dunken. amikor egy rituálét kellett végrehajtani és eltünt a Wizard hõsöm és a vára, utánna jöttek õk ketten. Akkor inkább Dunken-t fejlesztettem, de Freyda is minden pályabónuszt megkapot (mágiákat is), de kevesebb szintet lépett, mint Dunken (20. szintû lett). Állásom már nincs onnan és az egészet nincs kedvem újra csinálni. Eszméletlen gusztustalan húzás volt ez a készítõk részérõl. Most nagyon felhúztem magam ezen. Ennyit tolom a játékot és a végén egy ilyen piti aljas húzás. Na mindegy ez van. Egy tanács: Aki még nem tart az utolsó kampány 3. pályáján kifejezetten Freyda-t tolja amint megkapja!
Nézd a legtöbb nyelven az angol nyelvû megjelenés napján elérhetõ volt (köztük pl. a csah és lengyel verzió is). A fordítást nem úgy készítik, hogy játszanak a játékkal, hanem kapnak egy szöveg állományt és azt fordítják le. Szóval ha nem igyekeznek itthon csökkenteni a csúszáson, úgy ez ténylegesen drámaian lerontja az eladási mutatókat. És ezt bárhogy lehet magyarázni, attól sajnos a tény még tény marad. Mindegy én meg fogom venni (bár az alpból is a CE van meg, jó lett volna ebbõl is olyan, de én csak réteg vagyok).
Nahát picit rápacsáltam :). Vagy inkább :( nagyon is :( Szóval az új kiegészítõ 3. kampányának 4. (utolsó) pályáján vagyok (A Flamboyant Exit). Megyek a Wizard hõsõmmel és ha fent végzek egy pálya negyeddel, mindig jön egy ideiglenes hõs, akivel le kell gyõznõm egy ördög várat. A Runa mágussal sikerült (na nem elsõre, de amikor rájöttem a trükjére, akkor a végére már csak kis veszteség volt). A life hõssel most próbálkozok, de kb amire megmozdul az elején a csapatom, addigra a jelentõs része elfogyott. Sucubus alaposan fogyaszt és akkor még szó sem volt az ördögrõl, vagy a spéci egységeirõl, vagy akár Gating-rõl. Nem szépítek úgy nyomott el, hogy levegõhöz sem jutottam. Tuti van ennek is trükkje, hiszen kötött kezdeti feltételû csata és meg lehet ezzel is csinálni, de nem jöttem még rá. Próbálkoztam a Divine Vengeance-szel. Azzal ki tudtam szedni a Sucubust, de rá is ment a manám (100). Idegesítõ egy pálya.
Igényes honosítást játék nélkül készíteni sajnos lehetetlen, nem biztos, hogy a hazai forgalmazó volt rugalmatlan. Nem hiszem, hogy a csúszás szándékos üzletpolitika kérdése lenne.
Én inkább azt kifogásolom, hogy nem hozzák be a Goldot. Külföldön lehet kapni egészen kedvezõ áron, de idehaza gyakran kiegészítõket adnak annyiért, mint kint az egész pakkokat. Most is pontosan ez a helyzet. Nekem meg ez a lehúzó üzletpolitka nem tetszik, úgyhogy én maradok a külföldi rendelésnél, illetve az angol HoMM V-nél.
ha egy játék magyarul jelenik meg, szerinted ki fogja még egyszer lefordítani? (szerintem) biztos, hogy nem lesz külön fordítása, úgyhogy lásd #13622, ahogy az lenni szokott.
szerintem akkor már lassan jön ki magyarosítás is :D nekem nincs arra pénzem hogy eredetibe vegyem meg :P
Gyakorlatilag ez meg is fog látszani az eladásokban. Ha a megjelenés napján már magyar lett volna, akkor sokan megvették volna. mikorra kijön, addigra aki akarta végig tõlta és megveszi, hogy meg legyen a teljes sorozat, vagy becsületbõl. Értetetlen buta üzletpolitika. Én mindettõl függetlenül meg fogom venni. Véleményem szerint nagyon is jól sikerült ez a kiegészítõ.
Gustafson: Például a ToE egyik trélere is trilógiát emleget, melyet az új kiegészítõ zár le. Több hivatalos kiegészítõre tehát nem kell számítani, inkább egy hatodik részre.
Ezt értem, de ha a Hammers of Fate parancsikonjával indítom akkor a játékon belül elérhezõk az alapjáték dolgai (küldetés, pályák, az alapjáték intrója, stb...)?
Kikapcsoltam a filmszeru kameranezetet a csatabeallitasoknal, valamint felvettem maximumra a csata sebesseget. Elegge kivancsiva tett a story "vege", ugyhogy el is kezdtem a Hammers of Fate-et. A Tribes of the East tortenete szervesen kapcsolodik az elozoekhez ?
a magyar nyelvû verzió valamikor novemberben jelenik meg. ezért aztán nem is lesz (szerintem) külön magyarítása, vagy megveszed magyarul, vagy (talán) az angol nyelvû játékodat becserélik a boltban. esetleg valaki bedobja a közösbe a nyelvi fájlokat, és akkor aztán mindenkinek jó lesz
Kint van, éppen az utolsó küldetés csoportnak álltam neki tegnap. Magyarosítás szvsz még nincs. Önállóan telepíthetõ, nem kell hozzá az alap játék. Nekem borzasztóan tetszik :)
Nagyon szepen koszonom, megprobalom. Esetleg a filmszeru kameranezetet kikapcsoljam ? (Mindig akkor dob ki, amikor rakozelit a csatajelenetre es valami latvanyos effekt tortenik.)
Ha odamész a Flammschrein elõtti kapuhoz, akkor megjelenik a volt várúr szelleme, aki megkér, hogy öld meg a gyilkosait, cserébe átmehetsz az egyik kapun. Ha az assasinokat elengeded, akkor õk csak a succubust tüntetik el, ami után be tudod zárni a démonok kapuját, de normal fokozaton elég gyengék az onnan jövõ démonok, szóval jobban jársz a szellem ajánlatával. Leölöd az assasinokat, visszamész a szellemhez, utána meg átmehetsz az egyik kapun (csak egyen lehet).
Az 1.6 tényleg nem tehetõ fel ha fent van a Hammers of Fate?(Valahol ezt olvastam)
Sziasztok. Én az alapjáték Akadémia (?) küldijének utolsó pályáját csinálom. Megtámadom Biara-t, és amikor valamelyik lényem megöli az általa megidézett szarvas démont(ami a vár elõtt van), a játék kidob a desktop-ra. Már többször újrakezdtem a pályát, hátha a mentésnél volt baj, deugyanaz történik. Valami ötlet ? Ja, fent van a 1.4 patch.
Az utolsó mondatot igen választékosan fogalmaztam.:)
Halihó! A Tribes of the East - Will of Asha utolsó küldetésénél járok (heart of darkness)már mindent elfoglaltam kivéve észak-keleten az uccsó várat amivel vége is lenne a küldetésnek...viszont vannak a one-way kapuk amiket nem tudok használni mert vmi mágia blokkolja,pedig jó lenne átjutni rajtuk,fõleg a 3 szintnõvelõ fa miatt.A kapuknál levõ assasinokat le kell gyakni,vagy hagyni kell,h kinyírják a succubusokat amiket nem lehet kinyirni mert tüzzé változnak és kinyirnak,ha belemegyek.Igazából mind a 2 lehetõséget kipróbáltam,de egyik után sem használhatók a kapuk.
Ja, patch kell, 1.3 vagy 1.4, persze tedd fel a legfrissebb 1.6-ost.
Tribes "Honour of our fathers" 5-ik küldetését két teljes nap alatt sikerült befejeznem.. Nem semmi kis pálya.
Dimenzio harcos: sajnos már nem emlékszem :|
Az ftp szerverükön kint van a peccs. Hogy miért nem volt nekik fontos, hogy kirakják a "dizájnos" http oldalra hírként, azt én sem értem. Az a lényeg, hogy van, és jó, és hivatalos :)
Hogyhogy nincs fent az 1.6 patch a hivatalos oldalon??? Szerintem ez nem is hivatalos patch hiszen még törés sem kell hozzá...
Szerintetek?
Úgy látom már mindenki túljutott azon a részen, ahol én elakadtam. Kellene egy kis segítség:
Tribes of the East - Will of Asha (Arantir) - Last Soul Standing (Mission One)
Itt tartok és 1 kulcsot kell összerakni, hogy át tudjak teleportálni ahhoz a várhoz, amit el kell foglalnom. A kulcs egyik része megvan, nyugaton lezúztam néhány sárkányt, de a másik része nincs meg :( Bejártam mindent, elfoglaltam mindent - kivéve van északon egy bánya, ami elhagyatott, de hiába megyek oda, azt írja, h nem tud semmit adni,asszem az adott 10 valamit, amit a boszorkányhoz kellene elvinni, de hiába van 50 zombim, meg 10 ore-m, meg 10 valamim, nem segít. Bár ez azt hiszem mellékküldetés, de nemhogy ezt, a fõ küldetést sem tudom megcsinálni a kulcs hiányában. Hol lehet megtalálni a kulcs másik darabját, ez lenne a kérdés?
Köszi a segítséget!
A helyzet az,hogy regen jatszottam ezt a regi gepemen,es a savek-et elmentettem,majd atraktam oket az uj gepre.Es egyszer mar sikerult is atmennem.Valami ojasmi remlik,hogy titanok vesznek majd korul,mikor lemegyek.A jatekmenuben nincs kiirva,hogy atmentem a kuldeteseket,csak a savek-nel birom loadolni.Mondjuk meg az is szamitasba johet,hogy csaltam egy picit,az artmoney-val beirtam egy kis + penzt:) Na mind1 ujra kezdem a missiot.CSak 3het utan nekem mar 300gremlinnel jon,meg 9rakshasaval,12magussal,meg stb.Kicsit csal a faszinger.
Ja, és remélem az elõzõ pályán egyáltalán nem fejleszted Godric-ot. :) Ha igen, akkor szerintem kezd újra az egész nekró kampányt. Most nem mondom el miért, nem akarom lelõni a poént :)
Nekem nem volt ilyen problémám, nem tudok mit mondani erre... Amúgy a mentést a pálya elejétõl, hogyan érted? A fõmenübõl újrakezded ezt a pályát és kész. Nem lehet, hogy új peccset raktál fel játék közben, és az zavar be? Akkor tényleg csak a map újrajátszása segít. (Bár elég durva hiba lenne, ha egy peccs miatt elromlott volna a pálya.)
Valami olyasmi rémlik, hogy nem a várból kell õket megvenni, hanem a pályán van ennyi sárkány és azokat kell összeszedni. De ezt valamikor tavaly tárgyaltuk itt a fórumon, szóval elég homályosak az emlékek.
Egyszeruen mar nem tudom,hogy mi van.Megvan minden es nem birok atmenni a kapun.Ha valaki bir legyszi kuldjon mar egy save-t a Necropolis Campaign-Mission 4.-nek a kezdeterol,mert mar nem tudom mitovo legyek. [email protected] Pedig megcsinaltam mindent,hogy egye meg a fene.
1.2 patch elõtt egyáltalánnem jön Biara az Inferno sereggel? Én már a 4. hónapnál tartok, holott a végigjátszás szerint már a 2. hónapban kellene jönni ennek az úrnõnek... Nem értem, mi a fene van...
Amúgy, ha nehéznek bizonyul egy pálya, akkor a Kampány menübõl ha újra kezded, lejjebb tudod venni a nehézségi szintet. Talán játékon belül is lehet állítani, de ebben nem vagyok biztos.
Jólvanna! Nem kell felvágni, hogy te ekkora májer vagy, hogy a legnehezebb sem okoz kihívást :))
Amúgy melyik kampány melyik pályáig jutottál el eddig? Warlock kampányban megcsináltad azt amikor, le kell zúzni a (leírás szerint) legerõsebb törzset a démon haverjaikkal együtt? Na az KOMOLY kihívás. Elõtte... hát nem mondom hogy nagyon nehéz, de megdolgoztat, viszont általában elsõre végig lehet vinni õket (normálon játszom).
Lenne egy kérdésem. Én annak idején a H3-at mindig a legnehezebb szinten játszottam. Most a H5-öt elkezdtem normálon de nagyon könnyû. Folytattam nehéz szinten de így sem nehéz. Nomármost a legnehezebb szintre odavan írva, hogy lehetetlen megcsinálni, most ez csak duma vagy olyan lesz mint mondjuk a H3 legnehezebb szinten?
Ja, mondjuk én is gyalultam :D csak ugye elsõ két alkalommal visszavert, aztán a harmadikra
ezzel mentem :)
Mondjuk én elég sokáig gyûjtöttem a sereget, de lazán legyalultam a démont. A ballisztája tudta a legtöbbet sebezni, de az is csak egyszer tudott lõni. Nagyon durva a Necro set, szinte alig tudja használni az ellen a lényeit.
hm....azért ennek a map végén az a hõs a várban...azé nem volt gyenge, szvsz eddig legnagyobb sereget kellett hozzá összeszednem, amit valaha is használtam ebbe a játékba
fene erre én is gondoltam, csak nem volt elég hõsöm, hülye ésszel meg arra nem gondoltam, hogy 1 nap max 2. lehet felfogadni, azé thx!
Minden démon körbe tegyél egy hõst de ne Alandirt mert õt nem lehet. Összesen 4 ilyen cucc van.
Tibres kiegészítõben, a necromanta hadjárat utolsó küldetésében, hogyan kell átjuttni azon a nyavajás kapun, ami elõtt egy szellem áll....azt értettem, hogy az összes várat elfogalalni, meg Arantir -al kell de aztán hogy ??
Köszi a tippet, de sajna ez sem jött be. Tovább megyek úgy hogy elbukom a küldit.
Más hõs le tud menni, de csak egy arany bányát tud elfoglalni, van egy kósza csapat lent és ha nem a fõ karival megyek oda, akkor elküld onnan. Ha fõkarival megyek oda, akkor meg ugye már túl vagyok az egyik küldi elbukásán. Seer Hut sajna nincs. View air/earth-et én a 3. rész óta nem láttam a Hereos-ban (sajna). Még ötletelek, de lassan elfogadom,, hogy elbukom és tovább megyek úgy.
én még nem kezdtem el az új kieg kampányait, látattlanba tippek: más hõs se tud lemenni ? vari ? (view air/earth) esetleg nincs olyan kunyhó, ami a szemekkel van összeköttetésben és területeket mutat ? (seer hut vagy mi a neve)
Van már arra valakinek megoldása, hogy az új rész 3. kampányának az elsõ pályáján hogy lehet megúszni, hogy elbukjuk azt a küldit, hogy szerezz infót Isabelr-rõl? Akkor bukom el amikor a fõ hössel lemegyek a föld alá. A kis szigeten már minden az enyém és nem is tudok másik kiutat a szigetrõl, de amint lemegyek már bukom is a küldit. :( Szívesen vennék valami ötletet.
Kösz a válaszokat.
Tomcsikám, én is úgy tudom, hogy még nincs... ha lesz, majd jól szólok neked!