Elég nehéz volt az a pálya. A lényeg, hogy derítsd fel a terepet, így látod, hogy az ellenséges hõsök merre járnak. Az egyik hõsödnél legyenek az összes kivehetõ lényeid, az elég nagy sereg ahhoz, hogy útközben (tehát nem vár ostromkor) lezúzd az arcukat. Aztán egy idõ után elég gyengék lesznek ahhoz, hogy bármikor megütközz velük. A váraidból lehetõség szerint vedd ki a lényeket, hogy ha elfoglalja az ellenség, akkor annyival kevesebbet tud õ kivenni. A várakat védeni nem is tudod nagyon (mivel az erõs sereggel portyázol), inkább arra törekedj, hogy a bányákat rendre foglald vissza, így az ellenfél nem jut hozzá a teljes utánpótláshoz. Asszem én így csináltam. Igazából az elsõ 3-4 csata a döntõ, mert ott még csak 1 váradból jön a sereg, az egyik ellenséges hõs pedig valami ûberbrutál mass varázslatot nyom rád, ami alaposan megtizedeli a sereged.
Nekem az alapjáték egyik küldetéséhez kéne stratégiai segítség. Ez konkrétan a Dungeon kampány 3. küldetése, a Cultists. Itt ugye a feladat, hogy elfoglaljam az ellenséges klán 7 várát meg megküzdjek az inferno-s seregekkel. Próbáltam már mindenféle variációban, de csak addig jutok, hogy az elején elfoglalok 2-3 várat. Onnantól kezdve képtelen vagyok olyan ütemben sereget toborozni, hogy ne nyírjon ki a gép. Aki esetleg emlékszik, hogy hogyan vitte végig és tudna tanácsot adni a gyõzelemhez, azt megköszönném.
Sziasztok azt akarom kérdezni multiba hol lehet be álitani hogy lehessen kampûny hösökkel is játszani
Sziasztok! Azt szeretném kérdezni, hogy hogyan/mivel lehet szétosztani a sereget? arra gondolok, hogy van pl 200 íjászom, és 100-100 as csoportba szeretném rakni.
jól van, megoldottam
Hello mindenkinek! A Tribes of the east ork kampány utolsó pályája borzalmasan nehéz, és ezért túl akartam volna ugrani a küldit egy kis csíttel, de akárhogy próbálkozok nem hozza elõ a konzolt. Általában nem csitelek, csak ha nagyon muszáj. LÉgyszi segítsetek! Elõre is köszi!
Alphin24
Valaki árulja el nekem, hogy ha felpatcheltem 1.6-ra az alapjátékomat miért csak 1.5-nek írja mikor elindítottam a játékot? Valamint arra is kíváncsi lennék hogyan tudom elõcsalogatni a cheat konzolt mert 1.0-nál még ment de most nem jön elõ viszont szeretnék megnézni valamit az egyik egyszemélyes pályán amihez kellene.
Sziasztok!
Nemrég kezdtem el játszani ezzel a játékkal, és bár nem könnyen, de azért valahogy elevickéltem a ToE utolsó kampányig. Itt azonban megakadtam, ezért a segítségeteket kérem.
A Tearing the Veil c. pályán fogalmam sincs hogy lehet nyerni. A pálya elsõ fele Zehirrel még lemegy, viszont a második, ahol Freaydával kéne alkotni valamit, totál esélytelen. A gép akkora sereget hoz ki ellenem viszonylag gyorsan, hogy egyszerûen képtelenség nyerni.
Mi a rákot kell itt csinálni? Egyszerûen nincs idõ, hogy komolyabb sereget építsek? Valaki tudna javasolni valamilyen épkézláb stratégiát?
az én nyilásom be bújt a bokor mögí ozt nyilazás helyett szedte a csiperkét
a Hammers of fate-ben hogyan lehet elõhozni a csalásokat? a map editor/cheats-ben levõ utasításokat pontosan végrehajtottam, de így sem mûködik. Tud vki segíteni? Köszi!!!
ok már sikerült azóta...
csá, a tribes of the east kampányában az 1. fejezet 5-ös pályáján az elfogalt várak közelében vannak ilyen oszlopos világítós izék. A küldetés szerint el kéne helyeznem oda vmi nekromantákat.(ez pontosan nemtom mit takarhat, hõst v. lényt...) Na jó de hogyan? Mer így nem tok átmenni a kapun aminél egy kék szellem van és ami mögött található a fõvár amit el kéne foglalnom...
hali! nekem egy olyan gondom lenne, hogy amikor elindítom a játékot (tejesen "szûz"!) akkor nem akar mozogni az egerem. már újraraktam háromszor, az egeret is kicseréltem. egyszer sikerült összehozni hálóban, amikor ment az egér, de most ugyanaz azzal az egérrel nem csinál semmit, csak a kesztyûs kéz ott van a képernyõ közepén. amikor az elején az intrót nyomná, akkor a kattintással át tudom ugrani, de mást nem csinál. Amikor föl akartam pecselni, akkor kiírja, hogy nincs telepítve a játék, pedig elõtte 2 perccel telepítettem! ezt minden patch-nél eljátssza.
Bocs a hülye kérdésért, de hogyan lehet átállítani többjátékos módban, hogy ne ffa legyen hanem dm, hogy szövetségbe lehessek a barátaimmal
Szuper a TOE magyaritasa, de a hosszu õû betuk nem latszanak a jatekban. Tud valaki valami megoldast ?
sziasztok elakadtam a 2 hadjárat 3 pályáján. Agraellel vagyok és a feladat hogy megöljem Gilraent már vagy 4 szer kezdtem újra mert nem sikerül. csináltam azt hogy egybõl megöltem, azt is hogy mindent elfoglaltam és utána öltem meg. nem sikerül. az egész pályát elfoglaltam és megöltem minden lényt felszedtem mindent s eel is foglaltam. még sem tudok tovább jutni feladatok: - Kelj át a határon! - Foglald el az összes elf várost - Gyõzd le Gilraent - Agraelnek életben kell maradnia minden megvan miért nem enged tovább?
egy kérdés: a "kelet törzsei" kieg barbár hadjárat utolsó pályáján nem kellene Kujin-ak is szerepelni??? Mintha végigjátszásban ezt olvastam volna, ennek ellenére csak Gotai mesterrel gyilkolászok....
Alapjáték 1.5 vagy 1.6 os patchéhez vki feltolná a magyar nyelvi fájlokat? Fórum keresöjében talaltam 1 linket, de 99%nal folyton megall a letoltes Elore is thx
köszönöm!
Asszem csak akkor ajánlja fel ezt, amikor elfoglalod a várat, majd kilépsz. Ha ekkor nem konvertálsz át, akkor késõbb nem tudod, csak ha hagyod, hogy elfoglalja az ellen, majd visszafoglalod.
Sziasztok!Elakadtam a necropolis hadjárat 3. pályáján.Meg tudnátok nekem mondani ,hogy hogyan kell használni a túlvilág botját? A hõsömnél van a bot, a kezében, és hiába lépek ki a városból, meg be, nem tudom átkonvertelni a várost!! Elõre is kösze a segítséget.
Hát, pedig Raven-t még fel kellene tudnod bérelni. Egyik várban sem lehet? Akkor lehet hogy bug, addig nem kéne Valériát kiszabadítani (vagy válassz más teleportot) amíg nincsenek meg a nekró hõsök.
Köszi, szépen az eddigi tippeket, de még nem sikerült a megoldásra rájönnöm. Van egy lovag hõs ( Valéria ) ,Ornella ,Arantir, Kaspar, Naadir.
Nickold - Nézd meg itt: http://heroes.hardwired.hu/ végigjátszások
Csak annyi necro hõsöd lehet, amennyit bele kell küldeni a pentagrammákba. Szóval Ornella lesz az egyik.
Valaki tudna segíteni nekem? Én a Nekromata kampány utolsó pályán akadtam el.Valaki megtudná mondani hogyan lehet áldozatot hozni, hogy egy 4. hõst tudjak létrehozni???
Pontosaban mit aldozak fel hogy tugyak meg necromacereket Venni.
Nekem az a gondom hogy nem találom azt a menüpontot ahol azt a térképet tudom megnézni amit az obeliszk ad meg! Annál a pályánál járok ahol ki kell ásnom valami varázstárgyat és elvileg az lenne a térkép! Csakhogy egyszer megnéztem de nem nagyon jegyeztem meg a körülötte lévõ tágyakat :S Remélem tudtok segíteni!
Megtudná valaki mondani melyik mappában van a mentés?
Nincs olyan random map generator a heroes 5 höz ami olyan pályát csinál ahol választható a vár ? és nem elõre fix ált.
Asszem a Windows Dokumentumok > My Games > Heroes...
megtudná valaki mondani melyik mappába van a mentés
Hogy tudok egységeket szétszedni? Szóval mondjuk van 50 parasztom és szét szeretném szedni 20-30 darabra! De nem tudom hogy kell :( Remélem tudtok segíteni!
Emberke, nagyon köszi a fájlokat
Heroes 5 alap játék 1.0 a fall of the king asszem ez a neve 1 kampány 5 ik missiója hiába szerzem meg a várat 1 hét után azt írja vesztettem:(
Köszönöm! Végre végigjátszhatom magyar nyelven is!
Én speciel felraktam az 1.4-es, valamint az 1,6-os magyar nyelvi fájlokat is, így rendesen jeleníti meg a szöveget. Ebben a csomagban megtalálsz mindent:H5H
Baszki, én 1.5-ig peccseltem. Akkor most melyik a legújabb?1.6?
Az alapjáték 1.6 os peccséhez vki feltöltené a magyar nyelvi fájlokat?
Most már értem. (akkor mégsem olyan szépen írtad le a problémád :)) No: mikor raktad fel az 1.5 peccset? Ha ennél a térképnél, akkor kezd újra a pályát, akkor fog csak aktiválódni a peccs. Utána már menni fog rendben a dolog.
Dehát egy lépésre enged kimenni... Akkor kiírja, még egy lépés és bebuktad. Ezzel cseszem el? Ez a bug lényege? Legyél már kicsit pontosabb... Annyi eszem nekem is van, hogy nem megyek át a határon, és értem azt is, mikor kiírja, mission failed. Mert ez akkor is a készítõk hibája. Ha csak egy lépést enged megtenni a játék, de ezzel el is kúrom, amirõl nem tájékoztat, az egyértelmûen a készítõk felelõssége, egy bug. Inkább ne is engedjen ki. Egy év lement a rohadt játékban, és hiába állok be a kapukba, vagy megyek fel északra, képtelen vagyok egy normális támadást kicsikarni. Vagy a helyõrségeket támadják, vagy semmit. Az üres kapukon eszük ágában sincs bejönni. A seregeimet se támadják meg, így nem is tudom megverni õket.
Elég szépen leírtad a problémád, ezért a válasz egyszerû: Nem szabad a határon kívülre menni. De ez a küldetés leírásban is benne van.
Szóval: elakadtam az 5. hadjárat elsõ pályáján. Be kell védeni a tünde-territóriumot, asszem 5 garrison van. Easy-n kezdtem nyomni ezt a pályát, mert normalon a 2. roham levert, mint a huzat. Easy-n még nehezebbnek tûnik, ugyanis normalon az elsõ rohamot hõs nélkül, a garrisonnal vertem vissza. Itt már az elsõ sem ment. A probléma a következõ: elvileg egy démon-seregnek kéne spawn-olnia, miután sikeresen védekeztem. De nem történik semmi. A gép rettentõ geci, csak akkor támad, ha elég gyengének találja a seregem. Különben rám se bagózik. A 2 erõsebb seregemnek neki se kezd. Ha odaállok a garrisonhoz, egybõl menekül a várába és kikapcsolja magát. 2-szer vertem meg a heaven sereget, de egy harmadik bunyót képtelen vagyok összehozni, mert mindig eliszkol, vagy leveri az "üres" végváraimat... Olvastam, hogy ez egy bug, dehát nekem az 1.5-ös van telepítve, elvileg nem szabadna elõfordulnia. Tiszta ideg vagyok, letelt 12 hónap és csak megy a sárdagasztás. (egyébként ezért utálom a körökre osztott játékokat, ezen a pályán pl. lehetetlen taktikázni, ha a gép érzi, hogy veszíthet, nekem se jön, ha kiteszem a lábam a határon túlra, mission failed. Keresi a gyenge pontjaimat, ha rám száll, és átcsoportosítok némi embert, megint elmenekül. a legidegesítõbb pálya amivel valaha dolgom volt stratégiai játékban)...
Mit tegyek? Váltsak pályát cheat-tel?
köszi, viszont ezt is tudom. autoexex_a1f.cfg vmi ilyesmi fájlban kell hozzáírni egy sort, meg 1 másik fájlban is, de így sem mûködik. Azt írja, h a játékban is engedélyezni kell a konzolt, dehát ott nincs ilyen lehetõség. (amúgy a pályát 2x kezdtem újra, de így se tom kivinni, csak egy picit akarom feltölteni a seregemet :P). le tudná vki írni részletesen, mit tehetnék, v mit szúrtam el a hekkelésnél?
Arra figyelj, hogy más fájlt kell a HoF-ban hekkelni, mint az alapjátékban, hogy bejöjjön a konzol!
sziasztok! a Hammers of fate-tel nyomom, csak kéne egy kis segítség, a 3. küldi végét nem tudom kivinni. Gondoltam najó most picit csalok :( A FAQ szerint mindent PONTOSAN ÚGY beállítottam, de nem tudom aktiválni a játékban a legördíthetõ menüt (az alapjátékban mûködik). 1.0 verzió van fenn az alapnál is meg ennél is. Tudna esetleg vki tippet adni? Jó volna mer enélkül akármit csinálok, túl erõs az ellen és kampec :( KÖSZI elõre is!
haverral jatszanank hamachin, de sehogy nem latjuk egymast es kifogytunk az otletekbol, illetve o mert en nem is ertek az ilyen hokuszpokuszokhoz, szal nekem xp neki vista, nekem eredeti angol magyaritva, neki viragbolti magyar verzio van, valakinek valami otlet? a legujabb hamachival probaltuk eddig meg egy regebbivel (1.0.0.61 beta?) de az elobbivel nem lattuk egymast, utobbi meg nem fut vista alatt...(hamachin lattuk egymast es pingelni is tudtuk egymas gepet)
köszi!
Nézd meg itt: http://heroes.hardwired.hu/ -kampány végigjátszások.
Valaki meg tudná mondani, hogy az Asha végrendeleténél a Sötétség szíve nevû pályánál hogy kell tovább jutni? Lehet hogy az én fogyatékosságom, de nem tudok rájönni. Légyszi segítsetek!!!
Van. Megtalálhatod itt vagy itt, más egybekkel együtt.
Hello! A hõsöknél lévõ egységeket hogy lehet elosztani (kettészedni) ill. törölni ha nincs rá szükség? Magyarítással kapcsolatban: mindkét kieg fent van kelet törzseihez találtam magyarítást alapjátékot is sikerült csak a Hammers of fatehoz nem találtam. Tudom hogy van magyar nyelvû verzió belõle de az EUshoz van?
Na most raktam fel a 3,1 patch-et és ugyanúgy maradtak. Az elõbbi hozzászólásnál meg pont még töltött egy pályát ez volt a szöveg "Some time ago when a Földregés...":D Ez erre értettem, meg a hõs életrajzánál is a története angol, de alatt a specialitása meg magyarul van írva. Nektek is? A 3,1-es patch változását meg nem látom, szinte semmi sem történt de nem is baj.:) Légyszi valaki válaszoljno a kérdéseimre, hogy megnyugodja, vagy pont hogy nem.:D
Jaj hatalmas köszönet a magyarításért AtiRadish! Édesapám nagy Hereos fan és így már õ is fog játsznai nem csak a 4. résszel hanem ezzel is. Annyi lenne a kérdésem, hogy amikor tölt egy játékot, és ott írja a pálya történetét meg a hõsök életrajzánál nálatok is angol maradt. Csak azért kérdezem, mert nem patch-eltem semmit. Szóval ennek úgy kell lenni?
Nem tudom ki szerkeztette korábban a Heroes V FAQ-t, de ha gondolja/gondoljátok, akkor én szívesen foglalkoznék vele és aktualizálnám.
Tudom, de nem jó. Azt írja ki,hogy: Heroes V nem található, a frissítés nem telepíthetõ.
Ezért kérdeztem,hogy megoldható e valahogy? Az 1.06 ból is kellene szedni a szövegfálj mint az elõzõ verziókból, de a faq oldalon nincs fent.
A patcheknek is nyelvi változatai vannak (pl: hroes might and magic 5 1.06 hu pl.exe stb...),ha ezt telepited akkor természetesen magyar marad.
Sziasztok! Megoldható,hogy tört verzióra telepítsem az 1.05ös és 1.06os patcheket, és továbbra is magyar maradjon? Vagy nem fog változni? Elõre is köszi
Alkalmas!! :-)) Persze azért értek egy kicsit a géphez..a registrybõl is etávolitottam a dolgokat..mégis úgy érzékeli , hogy a program rajta van!! Jah és fut is ha elinditom...csak hibákkal..lehetetlen vele így játszani.. Config: pentium E 4500 Core 2 duo 2,2Ghz 2 Gb RAM Radeon x 1950 pro Windovs xp service pack 3
A konfigod alkalmas egyáltalában a HOF futtatására?Ez a progi hirhedetten memóriaérzékeny.
A telepités legvégén egyszerüen nem válaszol.. fekete lesz a képernyõ!! Csak a gép lekapcsolásával tudok kilépni... Aztán fut a progi..csak nem lehet pár dolgot csinálni..pl várban lényeket vásárolni, nem indul el a küldetések dolog..áhhh Lehet, hogy windovs újra??