Addig ütném a szemét pénzéhes faszszopó geciket amíg lélegeznek. Az elsõ ütést most megkapták! :)
Nem kell még pezsgõt bontani, ezek után az RIAA "John Doe" vagyis névtelen pereket zúdíthat mindenkinek a nyakába ami ugyan drágább és tovább tart, viszont a bírósági eljárás során mindenképpen felfedik a fájlcserélõ kilétét.
Arról nem is beszélve, hogy ez a döntés csak a DC feljebbviteli bíróságtól jött ami csak DC-re vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy más hatáskörû bíróságokon még nyugodtan próbálkozhatnak az eddigi taktikáikkal (amit valószínûleg meg is fognnak tenni). A másik lehetõségük a legfelsõbb bíróságra vinni az ügyet aminek a döntése az egész országra vonatkozik.
Tehát egyenlõre ne ünnepeljünk, hanem reméljük, hogy kultúráltabb országokban normálisabban bánnak majd a felhasználókkal.
Az amerikaiaknak meg remélhetõleg megjön az eszük valamikor (amit kétlek)
Y
Nemrég a Holland legfelsõbb bíróság is a P2P filecsélõknek adott igazat, remélem az is precedenst teremt.
Nekem különösen tetszett hogy az érvek között olyan régi perekre végeredményeire hivatkoztak ami anno a videokazetták esetén egedélyezte a szabad másolhatóságot és aminek hatására pl. a Sony halálra kereste magát VHS piacon. Akkora poén hogy most erre hivatkozva utasítják el keresetüket és szív a Sony Pictures és Sony Music mint film és zenei kiadó. Hiába változnak az idõk anno õk keresték halálra magukat most egy kicsit visszaveszünk abból a pénzbõl elvégre van még nekik így is elég. :)
Végre, néha lehet érezni hogy a jogállam nem csak duma. Helyére kell tenni a dolgokat: Megvannak egyik oldalon a különféle nemzetbiztonsági és bûnüldözõ szervek, õk beletekinthetnek bármibe, de mindenki aki a túloldalon áll, annak megálljt kell parancsolni.
Szép karácsonyt RIAA :)
Weeeeeee! :D
Hip-hip-hurrá! :D
végre megcumta a RIAA. :D
A probléma csak annyi, hogyha nem tudják ki csinálja a forgalmat nem tudnak kit perbe fogni. Dögöljenek meg mind...