Bakker az az ember mit nyom 3:11-nél előtte végig ott az ellenfél tőle 5m-re.
A modulárissal elértél oda, ami most van. Lego, amit mindenki oda pakol ahovaakar. Cserélheted, játszhatsz vele.
Lőtéren, keveset, de használtam. NEm a mikrofonost. Az komolyabb lövéseknél "bedadogott" mikor beszédet halgattam. Persze összeraktam mit mondanak, de ha már valami nagyobb csúzli is lőne, akkor esélytelen. A szád előtti mikrofonnalaz a baj, hogy nincs mindenki mindenkivel rádió összeköttetésben. Az csak rádiózásra van.
Továbbra is azt mondom,hogy mindenkimagának intézze a logisztikát. Egy pluszlőszert semmit semszámít, mert nem jelentős tétel. Üzemanyag, alkatrész, tűzérségi lőszer volumenben sokkal nagyobb. De szerintem még a kaja is.
Elérkezett a szomszédunkban zajló konfliktus harmadik hónapjának vége is, úgyhogy havi bontásban összefoglaltam eddigi eseményeket „ha egy időpontra vagy kíváncsi, ne a másodpercmutatót nézd” elvét követve.
Elképzelés Lukasenka ismertetésével
Az eredeti 10 fő csapásirányból álló elképzelést, az országa területét a Kijev elleni támadáshoz biztosító Fehérorosz elnök személyesen ismertette.
A konfliktus első hónapjának eseményei
1, 4, Az Ukránok mindenki számára váratlan erőjű ellenállása miatt a konfliktus első hónapjának a végére az oroszok két irányt is az eredeti célja helyett Kijev felé csoportosítottak át. 5, A Harkov irányából érkező csoportot Izjum irányába fordították. 6, Miközben a Donyecki kitörés elakadt. 10, A fentiek mellett teljesen elmaradt a Odessza mellett tervezett partraszállás is.
Helyzetkép a konfliktus második hónapjának végén (a hónap folyamán kék – Ukránok, piros Oroszok által elfoglalt terület, zöld – változatlan frontvonal)
1, Kijev ostromának feladása után, az Oroszok feladták a korábban általuk elfoglalt északi területeket, és onnan Ukrajna keleti részbe csoportosították erőiket. 2, Érzékeny Orosz veszteség volt az Odessza tengeri blokádját ellátó, a Fekete Tengeri Flotta zászlóshajójának, a Moszkva nevű rakétás cirkálójának elvesztése. 3, Izjum, és Luhanszk között előre törtek a nyugatról átcsoportosított Orosz erők. 4, Bezárult Mariupol körül az ostromgyűrű, így megszületett a szárazföldi összeköttetés a Krím félsziget és Oroszország között. 5, Herszon bevétele után, a déli Orosz támadás Mikolajiv felé folytatódott, ahol a 445-ös hajógyár található. Ott készült az elsüllyedt immáron Orosz szolgálatban állt Moszkva nevű rakétás cirkáló osztályának mind a négy egysége a négy Szovjet Flotta számára zászlóshajót biztosítva, és a Kara rakétás cirkáló osztály összes (7) egysége is.
Helyzetkép a konfliktus harmadik hónapjának végén (a hónap folyamán kék – Ukránok, piros Oroszok által elfoglalt terület, zöld – változatlan frontvonal)
1, Harkovot visszafoglalták az Ukránok. Itt található a 75-ös harckocsigyár, ahol korábban a T-54, T-64 harckocsi családot, és a T-80UD típust gyártották. 2, Szeverodonyeck elfoglalására komoly ütközetek zajlanak. 3, Mariupol ostroma Orosz sikerrel zárult, az acélgyárba visszaszorult Ukrán védők megadták magukat.
4, Az Odesszát blokád alatt tartó Moszkva rakétás cirkáló elvesztése után, felértékelődött a Kígyó sziget szerepe, így a Román - Ukrán határon fekvő Duna deltával szemben, attól 35km-re található alig 600m átmérőjű szikláért heves harcok törtek ki.
1..3, Az Urán erők török gyártmányú Bayraktar TB-2 típusú drónokkal támadták az Orosz helyőrséget, hajókat, lőszerraktárat, és egy Mi-8-as helikoptert megsemmisítve. 4, A kopár sziget légvédelmét egy 9K330 Tor (SA-15) kishatótávolságú csapatlégvédelmi harcjármű látta el, amely szintén megsemmisült egy drón találata által. 5, Azt, hogy hány ukrán drónt szedett le megsemmisítése előtt, csak találgatni lehet, mindenesetre Romániában partra mosott a tenger Ukrán Bayraktar roncsokat. 6, Miután az Orosz légvédelem a szigeten megsemmisült, Ukrán Szu-27-es vadászgépek kismagasságról végig bombázták az egész szigetet. 7, A fenti ütközet óta az Oroszok egy újabb 9K330 Tor (SA-15) kishatótávolságú csapatlégvédelmi harcjárművet… 8, … egy Pancír (SA-22) önjáró légvédelmi rendszert… 9, … és hozzájuk tartozó tartalék rakéták rátöltését biztosító járművet szállítottak a szigetre.
Egyébként lehet, hogy ez igy elsore nagyon rosszul hangzik, de kompromisszumos megoldásként, sztem a legjobb és leggyorsabb megoldás azt lenne, ha ahogy a 3. honap végén elfoglalt keleti részeket megkapná Oroszország, és megegyeznének, hogy ennyi és be van fejezve a háboru, igy mind az ukránoknak mind az oroszoknak lenne tengeri kikötöje, meg az oroszok is boldogok lehetne, hogy megvan a szárazföldi összeköttetés a krimi félszigettel. A ki orosz akar lenni az költözzön át ezekre a részekre aki nem meg az ukrán részen.
Ez már volt Luhanszk/Donbasz/Krím esetében 2014-ben, utána volt 8 év szünet, majd ismét ugyanott tartunk. Semmi sem garantálja hogy 2030-ban ne próbálkozna be Moszkva újra.
igen, de nem voltak összefuggö területek, meg akkor a 2 terület nem volt nemzetközileg elfogadva, most ugy kéne, hogy mindegyik fél és a viláűg is elfogadja ezt a helyzetet és olyan egyezményt kötnének, hogy biztositaná , hogy késöbb se legyen probléma. DE ennyi erüvel, fel lehetne fogni bármelyik konfliktust , hogy igaz, hoyg 50 éve megállapodtak, de bármikor ugy gondolhatja a másik fél , hogy ujra kezdi. A dolgok változnak , de legaláb lenne egy kis idő szunet megint, hogy nyugodtabb legyen itt a helyzet, és a világban, legalább is a környékünkon .
Ha most abbahagynák, akkor Kijevben továbbra is a "drogos nácik" irányítanák az országot, demilitarizálás helyett több fegyver lenne mint eddig, a NATO meg ahelyett hogy visszavonult volna az 1997-es határok elé, még jobban megközelíti Oroszország 2. legnagyobb városát.
Nagyon nehéz mert pl Ukrajnának van egy érvénye szerződése Oroszoval amit úgy hívnak, hogy Budapesti szerződés és ebben Oroszo garantálja Ukrajna területi integritását. Elég egyértelmű, hogy Oroszonak az ilyen jellegű szerződések annyit érnek mint Hitlernek München. Ezen felűl az orosz hadsereg civil lakossághoz való viszonya rendszeresen a nácikat idézi. Plusz deportálások vannak ami meg a Sztálini idők legmocskosabb éveit.
Én nem nagyon látok olyan verziót Oroszoknak amiben nekik jobb lenne. Ebbe így nem kellett volna belekezdeni.
Jelenleg a "drogos nácik", Kijev elérhetetlennek tűnik.
de Ukrajna nélkül is gigabukás ami van: A Svéd, Finn NATO csatlakozással érdemben nem látom mit tudnának tenni. Ez orosz gondolkodás alapján nangyon súlyos gond a NATOval való határ ~megduplázódik. Leningrád, mind Murmanks veszélyeztetve van. Már magában az, hogy egy Finn, Svéd kaliberű hadsereg csatlakozik a NATOhoz komoly gond.
Nagyon nem mindegy katonailag, hogy Németek "vízágyú" vagy tank/F-35 vonalat tolják. És egyértelműen vége az emúlt 20év vízágyú vonalának.
De KEU is rákapcsol. ld lengyel akkor rendelünk még patriotot, meg 250db Abramst, meg 500 himarst. Ez utobbi mennyiségileg mármár USes/Oroszos.
Közönjük az összefoglalót.
Mivel a jelenlegi küzdelem már egy klasszikus anyagcsatává vált, így az igazi kérdés szerintem az, hogy melyik fél fárad el (fogy ki állományból és hadieszközből) hamarabb. A meglévő méretkülönbség okán ebben a kérdésben viszont nem mernék az Oroszok ellen fogadni. Utoljára szerkesztette: Hpasp, 2022.05.29. 12:05:21
Csak az ott lakó népeket nem kérdezte meg senki, hogy hol is akarnának lakni. Pont mint Trianonban a magyarokat. Egyébként még azt sem lehet készpénznek venni, hogy az orosz anyanyelvűek oroszországhoz akarnak tartozni, mert ilyen alapon még Kijev is odatartozik, de attól még akkora ukránok, hogy ihaj.
A kérdés, hogy a NYat hadtechel mennyire áll be ukránok mögé. Sztem nem eléggé szóval oroszoknak áll a zászló de ha igen akkor én onnan oroszokra nem mernék fogadni. :) Tiszta hidegháború.
@savaz Az hogy nem estek el 1hét alatt abban sztem döntő a human factor, hogy az ukránok úgy gondolják ukrajnában akarnak élni. Jellemzően nem szokás megkérdezni. Viszont az adott esetnél sztem az EU nagyon sok mindent megoldott.
Sok oldalt lehetne teleírni a háború és annak következményeivel.
Ami elsőre furcsa volt, hogy a nyugat semmi "Putyin, ácsi beszéljük meg" és a béke felé tereljék a dolgokat, hanem azonnal "küldjük a fegyókat és intézzük a megszorításokat" vonatra pattantak fel. Egyrészről érthető, hogy Oroszország meggyengítése az számukra jól jönne, de nyugaton is ürülnek a raktárak azért és az elküldött technikák helyett ripsz- ropsz nem kapnak elő 250 Abramst, tippre évek mire az utcsót is leszállítják, így ez fegyverrel segítség kétélű karddá tud válni és lesz egy határ ami alá nem mennek a segítő országok és onnantól Ukrajna bajban lesz, ha oroszoknál még raktár számra állnak a fegyverek. Nem tudom mennyi fegyó lehet oroszoknál, de azt mind láttuk, hogy több évtizedeken át a katonaság volt a fő prioritás az országban, inkább egy tankkal több, mint egy utat kijavítottak volna.
" - damaging it and causing ammo to cook off - note that a Czech RPG-75M appears to fail to function correctly - location near Velyki Prokhody, Kharkiv Oblast(50.191504, 36.317673) "
Ugyan az a videó WarLeaks - Military Blog https://youtu.be/scwCGABmRo4 "Video from a group of English speaking Ukrainian Foreign Legion fighters operating with the Ukrainian Kranken Group shows the men conducting an ambush on a Russian BTR north of Charkiv.
The video was filmed with a helmet cam attached to one of the fighters and also with a drone filming the scene from above.
The men are seen sneaking on to the BTR through nearby woods before engaging the vehicle with anti-tank weapons from a relatively short distance.
After the ambush the men assumed the vehicle was still active and decided to pull back to avoid further contact.
The drone video however shows the vehicle pulling back in to the woods aswell for the same reason.
Another scene of the footage shows it being destroyed then afterwards."
" The Ukrainian Ministry of Defence has accused 'Russian Armed Forces of blasting Ukrainian positions with thermobaric warheads' as the MoD calls on NATO to urgently supply them with similar weapons.
The Ukrainian MoD said the Russians used a TOS-1 multiple rocket launcher to strike at Ukrainian targets near Novomykhailivka in the eastern region of Donetsk Oblast.
The 30-barrel or 24-barrel multiple rocket launcher, mounted on a T-72 tank chassis, is capable of firing thermobaric warheads, a type of explosive that uses oxygen in the surrounding area to generate a high-temperature blast.
The MoD also called Russia’s invasion the “largest and most horrific war of the 21st century” and appealed to NATO to supply them with similar Multiple Launch Rocket Systems as a matter of urgency.
The Ukrainian Defence Ministry said on 26th May: “Russian TOS-1s shelling Ukrainian positions near Novomykhailivka, Donetsk region.
“This is what the largest and most horrific war of the 21st century looks like. Ukraine is ready to strike back. To do this, we need NATO-style MLRS [Multiple Launch Rocket Systems]. Immediately!”
"
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A hk. nem tudom túl élte-e, ( a 3. után még működni látszik), de egy csöppet berágott páncéltörős emberkékre.
"Aerial video released on May 18 by a Ukrainian military unit operating in Kharkiv shows Ukrainian troops firing anti-tank weapons at a Russian T-80BVM tank north of Pytomnyk, a town just six miles from the Russian border in Kharkiv Oblast.
The video shows a Russian battle tank on a rural road with sparks and smoke emanating from its rear right side, indicating it was already damaged. The tank’s gun fires into a field to its east at unknown targets.
At a T-junction about 1,200 ft (371 meters) up the road, a Ukrainian soldier appears, crouches, and fires a weapon toward the tank.
The tank swivels around and accelerates toward the junction. The soldier retreats into bushes and the tank fires at him, but misses its target.
The tank continues forward and, as it passes through the T-junction, comes under fire to its west before exiting the roadway and into bushes and trees lining the road. It turns its gun around to take another shot at the soldier fleeing to the east, but misses again."
Sztem: Hónapokig ment a beszéljük meg és még a háború első hetében is. A szankciózás utána indult. Már jóval feb 24 elött ment pl atgm Ukrajnának. Így utólag USnek pontos intele volt hogy vmilyen formában Ukrajna meg lesz támadva. Senki se várta, hogy ukránok ennyire masszívan kitartanak. Pont ezért lehet nekik már nem csak atgmet küldeni. Van értelme. Nem kell. Egyrészt NATO és pl USAF. Másrészt az orosz veszteségek nagyon masszívak. Nem tudom 2hónap vagy 2év múlva lesz Orosz-Ukrán béke de még évek mire a jelenlegi veszteségeiből az orosz hadsereg feláll. Jelenleg már T-62!ket is használnak ami már nagyon nagyon wtf nekem. Lassan kubinkara is rávetemednek. :) Én azt látom nagyon erőn alúl van Ukrajna támogatva. Ha US érdemben beleállna Ukránok még Krímet is visszafoglalnák. 20b$ egy USnak nem nagy dolog. A katonaság volt a prioritás oroszoknálra meg nem tudok jót mondani. Igen az volt. Ennek ellenére amit leraknak az asztalra az minősíthetetlen.
Nem tudom mennyi fegyó lehet oroszoknál, de azt mind láttuk, hogy több évtizedeken át a katonaság volt a fő prioritás az országban, inkább egy tankkal több, mint egy utat kijavítottak volna.
Az lehet hogy az utakat nem javították, de egy évtizede pont ugyanennyi tankjuk volt mint idén az év elején, két évtizede meg pont 10x ennyi. A szóban forgó propaganda harckocsi meg csak a Vörös térig jutott el, és ott robbant le.
Ja, kb az a különbség a nyugati (EU, amcsi). és az orosz megoldások között, hogy nyugaton ajánlanak valamit (ha tetszik jöhetsz, de csak ha te is hozzá tudsz tenni pénzt, vagy munkát), az oroszok meg nem tudnak semmit ajánlani csak erővel elvenni. Haditechnikára visszatérve, a nyugatiak jót akarnak csinálni (ami vagy sikerül vagy nem), az oroszok meg meg akarják oldani olcsón ugyanazt. Nekik az ember az olcsó, abból hoznak ki mindent. nem fizetik meg a munkásaikat, nem biztosítanak nekik normális környezetet, ezérzt olcsó a technikájuk a piacon. Nem baj ha felrobban a tank, de kispóroltunk belőle egy embert.
Azt meg nem akarják meglátni, hogy így a képzett munkaerő elvándorol és a szép szál szláv legények is hamar elfogynak. Oroszország demográfiai katasztrófa felé tántorog. Szibériában kb 40 év a várható élettartam, az ottani lányok kínai férjet szeretnének, mert az nem iszik. Moszkvában annyi muszlim él mint Londonban (kb. egy millió) és azok szaporodnak jobban. Nemhiába próbálják a mindenféle nemzetiségeket tolni a húsdarálóba. Hiába, nehéz a régi szokásokon változtatni.
Ukrajna hamarabb talpraall ebbol mint az Orosz gazdasag mert a nyugat fogja ujraepiteni szep hasznot hozva a megfelelo cegeknek. Kina pedig megveszi az orosz nyersanyag es energiaipart kilora ahogy Afrikaban is tette a gazdasagi segitsegert cserebe. oroszorszag hivatalosan is megszunik nagyhatalom lenni es atminosul Kina gazdasagi periferiajanak.
Meglepődtem ezen is. Max. Level III védettséget ad, csak nehezebb, mint ami a védelméből következne.
Hogy az oroszok mit akarnak, milyen urugyek voltak amiket el akartak erni, az irrelevans. Ok gyakorlatilag vesztettek. Itt a kerdes csak az, hogy hogyan kezelik a vereseget. - Elhuzzak a vegtelelnsegig a haborut, amibe aztan katonailag es gazdasagilag is belerokkannak. Ez Ukrajnanak is nyilvan tragikus, es bar en nem sirok ha az Orosz gazdasag osszeomlik, de ez a Nyugat szamara is fajdalmas lesz. De legalabb Ukrajnanak elsz eselye hogy megorizzek a teljes fuggetlenseguket es teruleteiket. - Kapnak valami vigasz-dijat (pl par terulet), amit otthon gyozelemkent mutathatnak fel, aztan kivonulnak. Ez moralisan fajdalmas, mert marhara nem erdemelnek semmit, de meg mindig jobb mint tovabbi aldozatokat szamolgatni... - (es a titkos C lehetoseg, Putyinnal tortenik "valami", ami utan azonnal kivonulhatnanak, es mindenert ot hibaztathatjak)
Ugy altalaban ez a baj az illiberalis hazugsagokkal (naciatlanitas stb...), mert megoldhatatlan problemakat generalnak maguknak, ami elobb utobb rajuk omlik...
Találtak egy amerikai importőrt, aki végigturnézta vele a netet. Gun Jesus is műsorra vette a forgotten weapons-ban. A magyar fegyvereknek nincs túl jó hírük arrafelé a FÉG PA-63-asok, meg a legroszabb kalasnyikovnak kikiáltott AMD-k után, Elég sok csatorna tesztelte.
A 70-es években a Fekete tengeri flotta feladata lett volna a Földközi tengeren állomásozó 6. amerikai flottával való megütközés. Az első (atom) csapást a Fekete tengeri szovjet flotta két a Krím félszigeten állomásozó haditengerészeti rakétahordozó ezredével tervezték, a Balkánt és Olaszországot is átrepülve.
Ez a terv 1979-ben a SALT-II tárgyalásokon léket kapott, mivel ott megállapodtak a flotta Tu-22M gépeinek utántölthetőségének megszüntetéséről. Emiatt a Krím félszigetről a 80-as években a Földközi tenger nyugati medencéje immár elérhetetlenné vállt.
Így került a képbe Klementína, mint előretolt bázis, ahol a Tu-22M2 gépeket bevetésük előtt utántölthették, nagy balhé esetén.
Ezt a 80-as években rendszeresen gyakorolták, és időről időre leszálltak a hatalmas fehér gépek Klementínán.
Garai Ferenc 1985-ben (titokban helikopterből) készült fotója, Vándor Karesz könyvéből (ahol sokkal több Klementínán készült Tu-22M2 kép található)
Ha valamelyiketeknek információja, emléke, fotója, stb van ebben a témában, ne tartsa magában. :o)
Ez lehet az első olyan légvédelmi osztály a történelemben, ami élesben lőtt le radarelleni rakétát? Jól emlékszem, hogy más háborúban ilyenre még nem volt példa?
A háború első napjaiban is mutogattak már leszedett K-31P rakétát. Elvileg az Sz-300-asnál ez már egy "feature". Leváló célt a komplexum teljesen automatikusan követésbe vesz, és kirak egy az erre fentartott célcsatornára.
Ha van eszük, akkor folyamatosan mozgásban vannak. Dani Zoliék már 99-ban is minden tüzelés után pakoltak és húztak a következő tüzelőállásba. Sz-300PSz-el ezt még könnyebb megtenni. Elég először szétküldeni hármasával a 12 indítóállványt négy tüzelőállásba, és így elég egyedül a tűzvezető lokátor járművének mozogni a tüzelőállások között, az indítóállványok meg mehetnek 3-asával tovább az 5..8 TÁS-ba, minden tüzelés után.
Ezek szerint Minszk alatt is állomásoztak "Это уже история: 1994 год, ракетоносец ТУ-22 покидает место своего базирования на белорусском аэродроме в поселке «Мачулищи» после развала Советского Союза"
Az amcsik alaposan túlbecsülték a Tu-22M valós képességeit, ennek is esett áldozatául a SALT-II tárgyalásokon a gép légi-utántöltési lehetősége.
Finoman szólva sem volt egy siker termék a Tu-22M család. A kezdeti 1965-ös követelményeket sohasem érték el, és amikor ez már látszott, kétszer is engedtek a elvárásokból 67-ben és 68-ban, majd amikor az elkészült Tu-22M0 még az elengedett adatok felét sem teljesítette, simán elbukott az állami átvételen, nem is került rendszerbe. A Tu-22M1 némileg javított ugyan, de ez is megbukott, ez sem került rendszerbe. Végül csak a Tu-22M2 és M3 lett sorozat gyártásba véve.
a technikai eszközök elég impozánsak, csak valahogy a egyéni felszerelésben azt a 130 féle dolgot nem látom, Persze, ha a felvarrokat és a rendfokozatokat is beleszámoljuk akkor valoban lehet sok , de a valoban hasznos felszerelést nem láttam még. A 2015M-et se hordja a KM ök az angol ruházatot hordják. A CZ fegyvereket is csak bemutatok alkalmával láttam vagy tartalékosoknál és kiképzöknél, A digitalizálásrol megint nem sok szo esett, hogy ez mit is takar.
Válaszd külön. Orosz emberek vesztettek és sokat. +3% helyett -10%os GDP zuhanás, munkanélküliség, áruhiány és sok irtózatos kín a háború miatt. DE az orosz agitprop nagyon profi eladja a lakosságnak, hogy nácik. Viszont a Putyini vezetésnek a 20.sz tragédiája a Szu szétesése és ha vmivel indokolni tudom Ukrajna megtámadását akkor az csak ez. Az eredmények soványak lesznek de végeredményben a restauráció halad. Itt fontos észrevenni, megjegyezni hogy a Putyini rezsimet nem érdekli az az irtózatos mennyiségű szenevedés amit a kisoroszoknak és az orosz/ukrán oroszoknak okoz. Ez nagyon sokat elmond a Putyini rezsimről.
Ukrajna számára ez az egész igazi katasztrófa a pusztulás mértéke KUkrajnában a 2.vhhoz mérhető, az Ukrán GDP feleződik és sztem a talpra állás is nehézkes lesz. Az orosz stratégia része a befagyott konfliktus és ha az van oda senki se mer befektetni mert 5év múlva jön az orosz tüzérség.
Ahogy most áll a dolog, Oroszországban a külföldi befektetések még akkor is évekig el fognak maradni, ha holnap visszavonulnak a 2014 előtti határok mögé. Orosz áruk a szankciók miatt nincsenek, de ha szankciók már nem lesznek, nyugaton akkor sem fogják egy jó darabig _semmijüket_ eladni. Olaj és gáz áraknak addig lehet örülni, míg van aki megveszi. Márpedig még a legoptimistább háború előtti forgatókönyv szerint is olyan erős, sőt, erőltetett volt az elektromos járművekre az átállás mindenhol (Kínában is!) hogy ebből még max 10-20 évig lehetett volna megélni. Most azzal van bonyolítva a képlet, hogy a Nyugat egymást tapossa hogy ki fogja előbb kidobni őket a portájáról (hogy emiatt ki mennyit fog még sz#pni az más kérdés), márpedig a felszabadult kapacitással a ROW nem tud mit kezdeni. Kínának és Indiának sem kell 2x annyi olaj (pláne ha kipukkad a globalizmus), nekik fél és negyed áron kell ugyanaz, de abba viszont a ruszkik bele fognak gebedni.
Ha a szankciók maradnak hosszabb távon, akkor az orosz állami szektor, mezőgazdaság és ipar is teljesen összedől, beleértve az áru és személyszállítást is. Ha mindenki ahhoz szokott, hogy a következő zacskó WC papírt a világ másik feléről rendeli, mert onnan 5 kopekkel olcsóbb, akkor máshogy nem is lehet. Nyilván a visszafelé is globális árucsere és pénzügyi rendszer miatt mindenki a saját orosz kereskedelmi kitettségének megfelelően (Magyarország felkészül!) megkapja a saját körbepörgő-rúgását is, de az oroszok úgy szétcsúsznak mint a 3 éves epertorta. Olyat nem lehet, hogy egy világszintű kereskedelemre, ezen belül is főleg nyersanyag exportra, és késztermék importra berendezkedett gazdaság annyira se tudjon kereskedni a legfontosabb partnereivel mint 300 évvel ezelőtt.
tl;dr: A -7%, -10% GDP előrejelzés a háború korai szakaszából, optimistább elemzések alapján pattant ki. Ha ez a szar elhúzódik, és főleg, ha Amerika minden befolyását beveti hogy az oroszok orcáját odahegessze a sz#pórollerre, akkor az I. VH utánihoz mérhető bomlás még a jobbik ami történhet az oroszokkal, nem hogy 15%-os államháztartási hiány, meg 25%-os infláció miatt jajonganának csak.. Utoljára szerkesztette: s1lkforrent, 2022.06.13. 20:41:10
Nem speciális, és nem pár volt.A képen látható gépet az USA-ban gyartották licenc alapján,hagyományosan bombázó, később felderítő feladatkörben több mint 400db-ot. A többi stimmel. :)
"Első alkalommal mutattak be videót a brit Brimstone rakéták földi indítójáról, aktív milliméterhullámú radarfejjel, amelyet az ukrán fegyveres erők használnak. A kilövőt egy kereskedelmi teherautó alvázára álcázva készítik" Utoljára szerkesztette: ximix, 2022.06.13. 22:32:36
Oroszország a világ egyetlen autarkiaja, azaz önellátó országa. Semmiből nem szorulnak behozatalra.Tehat rosszabbul fognak elni, de nem dőlnek be. Sőt esélyes hogy pl. a kikenyszeritett fejlődéssel egy csomó dologban pl. chipek fel fognak zarkozni. Ráadasul vannak olyan termékeik neon nikkel palladium stb. amiben diktalnak, tehát felejtős, hogy a föld legnagyobb országát a Nyugat Észak Korea szintjén zárja be. Ráadasul a nyugati főleny is erősen a végét járja, mivel Európa sokkal jobban racseszhet, mint az oroszok, mert egyszerűen az olcsó orosz alapanyag és energia elvesztésevel teljesen versenyképtelen lett.
Francia közgazdász New Yorki magazinban. Vele vitatkozz a ruszkik jelentőségéről. ppp
Valószínűleg nem dőlnek be, rohadt nagy ország rohadt sok potenciális rabszolgával, akik az Uraltól keletre elképesztő nyomorban élnek és nekik aztán meg totál mindegy, hogy nincs Merci, BMW, Thales éjjellátó, meg Airbus.
De előbb fog az USA a Marsról, meg a Jupiter holdjairól nyersanyagot bányászni, mint hogy a ruszkik bármilyen kikényszerített tech fejlődésben virítanának.
A holdraszállásig ők vezettek az űrversenyben. Hiba barkit lebecsulni. 1978-ban képesek voltak ilyen kütyüt csinalni. Írógép
1. Nem. A holdraszállásig szó is elég viccesen értelmezhető, mert már 1966-ban is látszott, hogy kurvára nem érnek oda a Holdra. 2. De ez miben is releváns a témában? 3. Főleg ma? 4. Nézz körül, hogy mennyi orosz ipari folyamatirányító rendszert látsz és ők is mit használnak n+1 helyen. 5. Chipeket importálni tudják szürke módon, de kurvára nem önellátóak. 6. Más területen sem. Még szerelvényeket is pl. innen vettek és csak a 2014-es szankciók vetettek ennek véget. 7. Szetereotip gondolkodást és a közhelyeket nem lehetne végre hanyagolni?
Adalekkent: A Norilsk Nickel adja az emlegetett orosz palladium es nikkel termeles nagyjat. Javasolt jatek: A banyaik kepein nem nyugati gyartmanyu banyagepek keresese.
Igy van. Speciális eszköz egyszerűbb megvenni, mint legyartani de aki tankot tud építeni az tud más nehézgépet is. Főleg hogy nem a nulláról kell megtervezni.
Az a sztereotípia az hogy nem feltelezed róluk, hogy képesek fejlődni, es a nyugati hegemonia örökké tart. Ha kínaiak utol tudtak érni a Nyugatot műszaki termékekbem akkor az oroszoknak is van esélye. Ha pedig tényleg összefognak szarban leszünk.
Ez itt nagyon off, de szerintem te teljesen fogalmatlan vagy. Ezt az őrjöngést be kéne fejezni. Nézz körbe, hogy hány kínai terméked van. Nem szutyok, hanem a minőség. És nem, Tajvan az nem Kína.
Amúgy a "kínai" termékek komoly része oda telepített nyugati gyártósor terméke. De mesélj, hol van a nyugatot letaroló airliner? Vadászgép? Harckocsi? Kocsi? Vagy bárm?
Nekem a telefonomon kívül semmi sem kínai, ami minőséget igényel.
Ketlem, hogy valoban ne ertened, igy az alabbiakat tekintsd ugy, mint a bohoc sminked erosebbre rajzolasa:
Megprobalkoztal a "tekintelyre hivatkozassal" es ehhez csak a fickorol allitottal teljesen valotlant. A "francia kozgazdasz" egy (amugy eleg elit)vendeglato foiskolat vegzett.(Fun fact: Ugyanabba az iskolaba jart, mint Orban Rahel.) A "new yorki magazin" legalabb nem teljesen valotlan, mert tenyleg new yorki, de a sejtetessel szemben egy teljesen jelentektelen tematikus zsido magazin. Utoljára szerkesztette: Nagydög, 2022.06.14. 16:51:54
Nem tekintély akartam neki adni, hanem jelezni hogy nem orosz. Amit leirt még mindig nem mondtad meg miben vitatod.
Semmiben nem vitatom. El sem olvastam. Nem ad tobbet a vitahoz, mit amit te magad is leirtal. Kerlek jelezd, ha esetleg mast mond, mint a #94761, aminek megerositesere hoztad!
Elég sok. Egy haromeves kínai twlorol írok ami mai napig tökéletesen lefagyas nélkül fut. Nagyságrenddel veri az előző Samut megbízhatóságban. Pedig eddig három tokot és két kijelzo fóliát cseréltem rajta, mert annyit kap. A családban mindenkinek kínai teloja van, imádják. De röhögni fogsz a teaskancsó és fogkefe is kínai és okoseszköz, poénból kaptam őket, de meglepően jó cuccok. Aki pedig tud hozni híradástechnikaban világszinvonalat az bármibe tud. Pontosan ugyanazt csinálják mint japcsik csinaltak. Én még emlékszem a hétzenélős casio órákra ami japán gagyi jelképe volt. Most hol jár Japán? Kína ugyanezt az utat járja csak tízszeres erővel. Kár lenezni őket, főleg úgy hogy Európa ezen a területen labdába se rúg.
Amíg az Oroszok összedőlnek, vagy elfoglalják Ukrajnát meg a Baltikumot, addig is vissza a haditechnikához...
Nem, Eszak-Korea a vilag legonellatobb orszaga. Bar ok is Kinai importra szorulnak par dologban. Ok mar evtizedek ota csinaljak, es nezd milyen jol felzarkoztak a chipgyartasban meg mindenben.
Meg ez is, hogy kína meg oroszország összefog. A két ország elmúlt száz eves közös történelméről meg szokás szerint fingod sincs, mint az összes ilyen konteósnak...XD
Komolyan, az "oroszhirek.hu-n,is olvassál mást is, mert csak bohóccá teszed itt magad, a "francia közgazdászoddal" együtt...XD
A nyugati vilag pedig nem csak atombombat epit, hanem atombombat es TV-t es telefont, es annyi kajat hogy elhizunk, es modern gyogszereket, autokat, urhajokat, filleres evoeszkozoket, beszelo muanyag jatekokat, dronokat...
Totalis elpusztitassal fenyegetni meg en is tudok... Kepessegem pedig se nekem, se nekik nincs ra.
Na a ruszki magasztalásból eljutottunk "a mit adtak nekünk a kínaiak" mantráig, zseniális. Kezdjed csak el sorolni az orosz eszközöket amiket napi szinten használsz és nem lőfegyver. A római birodalmat nem akarjuk idevenni és az olaszokkal példálózni, hogy majd megint meghódítják az ismert világ felét? Kb. akkora baromság lenne, mint most a Szovjetunió egykori technológiai érdemeivel példálózni, miközben az is egy szemétdomb volt és nem a mérhetetlen jólét miatt dőlt össze.