nagyon jó az előzetes , pár ismerős helyszínnel lenne egy technikai jellegű kérdésem is.Eddig amit néztem utifilmeid, mind megvágva is több mint 1 órásak, ehhez mennyi nyersanyagból dolgoztál? Mennyi memória kártyát viszel egy ilyen útra magaddal illetve pótaksit? hova tudod lementeni a nyesanyagot és később is megtartod vagy csak a már megvágott kész filmet egy felhő vagy webtárhelyen? hogy töltöd a kamerát, ha vadkempingeztek vagy ép ott fogy ki a nafta ahol nincs hálózat?
Én is gondolkodok, hogy egy akció kamerát vennék, de ahogy a fényképeim ugy a filmek is csak a helyet foglalnák az itthoni gépen, mert pár év múlva már nem ül neki az ember ujranézni
Majdnem ugyanennyiből. Szinte semmit nem vágok ki,max ha valami nagyon false-ul sikerül.Inkább csak utóigazítások vannak. Van vagy 12 pótaksi,persze,ha nem vadkempingeznénk koránt sem kéne annyi. Az évek folyamán többféle alternativ töltési módot dolgoztunk ki/napelem,akkubank,sokféle házilag tákolt okoskodás stb/. Csak a kész filmek vannak meg vinyón meg lemezen,a nyers törlésre kerül. Memóriakártya most a görög úton 120 gigányi volt velem,de nem lett elég :)
Az meg,hogy ki mit,mennyiszer néz meg utólag,mindenkinek a maga döntése,de fotók,videók,az életed epizódjai,,ami többet nem jön vissza. Lehet,most még úgy gondolod felesleges,de eljöhet az a kor amikor szivesen nosztalgiáznál,...de,ha nincs mit elővenni...
Köszi, de akkor ha 120gbnyi amemoria nem volt elég az biztos nem 1 óra lesz :) Meg egy ilyen bringaturán elöre megtervezed, hogy mikor mit fogsz mondani, hogy csak elég kisebb modositás ? Mert nálam pont az miatt , hogy nehogy lemaradjon valami váratlan vagy szép esemény folyamtosan menne a kamera és a végén kivágom ami nem kell, de ahhoz rengeteg kártya kéne, és persze azt utolag végig is kéne nézni, hoy mi az ami kell és mi nem.
Az én görög utamnál is 1100képet készitettem, de oda elég volt egy 8gb os kártya, de igy is sok minden lemaradt, mert volt olyan helyszin ahova nem vittem a gépet magammal, ezért akarok most akció kamerával az elég kicsi ,hogy mindenhol nálam legyen(földön ,vizen, levegőben)
PErsze nem is ugy értem, hogy nem kell csinálni emlékeket vagy nem kell tárolni őket, csak addig amig nem jön el az ideje addig ,csak a helyet foglalják a napi dolgoktol és félni, hogy nehogy megsérüljön az adat tároló és elveszsen minden, a felhőben is hasonló helyzet lehet egy elfelejtett jelszó vagy egyéb miatt vezshetnek az adatok.
Sziasztok. Használ valaki Tacx videó lejátszót? Kaptam a görgőhöz dvd-t letöltöttem a Tacx lejátszót és egyszerűen nem tudom hogyan kéne lejátszani mert automatikusan nem jelenik meg a film a lejátszóban és hozzá adási lehetőség nincs. Utoljára szerkesztette: smog15, 2016.10.10. 20:18:56
Egy kérdés (ezt már tegnap megnéztem ) de hogy változtatja az ülés magasságát menet közben?
Dropper seat post a neve, nyomsz egy gombot a kormányon, ráülsz, és visszacsúszik. Elvileg dh-hoz jó, én próbáltam már olyat, hogy lejtős részen leengedtem az ülést, de valahogy nekem nem fekszik, állva nem tudok úgy menni. Elég drága amúgy, és még nehéz is.
A túráimról készült filmek 90%-a,/leszámítva talán a hazaiakat/nekem is új helyeken készül,ráadásul a műfaj korlátai miatt,mármint,hogy tekerés,akció közben megy a felvétel,nincs lehetőség és főleg idő ismétlésre,tehát,Ti gyakorlatilag a vágatlan verziót látjátok/egy-két utólagos finomíttástól eltekintve/.Ha rossz a kamerapozició,vagy mellébeszélek,belebakizom,akkor azt bebuktam.És persze mindezt tekerés közben,az esetek legnagyobb részében félkézzel,legtöbbször hegyvidéken csomaggal.Nem a legkönnyebb műfaj ez,nem véletlen,hogy kevesen csinálják. A tartalmi részről annyit,hogy mint már az előzőekben is emlitettem,nekem is újdonság,ami ott vár, persze valamennyire tisztában vagyok,hol vagyunk,de leginkább rögtönzések láncolata az egész. A görög-túra valóban nem egy óra lesz :) néhány hét múlva publikálok majd a full verzióból is.
Ilyesmi csomagtartóval van valakinek tapasztalata? Táska alatt már nagyon beizzadok, csak kaját vinnék benne, meg szerszámokat, mármint a rajta lévő táskán.
Nekem sima 3 rongyos van, ugyanilyen felszerelhető, fényképezőgépet, vizet, szerszámokat simán elbírta a 100+ km-es túrákon is gond nélkül. Nem beszélve a kényelemről :)
Leballagtam a majdnem alattunk lévő bringaszervizbe, és szóltam, hogy szükségem van olyan csomagtartóra, amit szükség esetén el tudok távolítani gyorsan. Ekkor ajánlották nekem azt, ami most van, 3.490-ért. A csavarokat erősebbre cseréltem, mert gyárilag nagyon gagyikat adtak hozzá, de azóta gond nélkül szolgál engem.
Én még csak webshopokat túrom, de van a közelben pár kifejezetten szimpatikus bringabolt, megérné szétnézni. Hiába van reggel hatkor még viszonylag hideg, leizzad a hátam a táska alatt, melóban meg örülhetek ha megszárad nap végére.
Nekem b+ alpine nyeregcsöre rögzithető csomagtartóm van, hasonló kialakitás és én egy nagy hátizsákkal szoktam használni,már vagy 5 éve semmi gondom nincs vele, elég jol rögzul , bőven birja a 10 kg os csomagot is. Gumipokkal van a táska rögzitve.
Én inkább a váztöréstől félek mondjuk. De majd a lehető legalacsonyabbra rakom. Sárvédő se kell majd :)
Nem értek én néhány embert, ma délután mentem haza, téli kabát, nadrág, rajta térdmelegítő, bukó alatt vékony sapka, nyakra is sálszerűség, télikesztyű, és hát semmit sem hagytam volna ki ezek közül, egy kamásli még kéne is, hogy fogja a bokámnál a szelet. Kisasszony meg jön szembe, szoknya, harisnya, meg valami kabát azért. Nekem egy ilyen kör után kikészülne a térdem pár napra. Fejem fáj is, leszigszalagoztam most a bukón a nyílásokat, hogy ne szellőzön előről. Hipszter gyerek meg este, méghidegebbe nyomja mindenféle fejfedő nélkül. Nem értem hogy bírják.
Sziasztok ! Idén eljött az ideje, hogy valóra válthattam egy bakancslistás célom és az Egyesült Államokban, előbb a Sziklás-hegységben, majd Hawaii szigetén tett, össz 2 hetes túrám végén feltekertem túrabringámmal a világ legnehezebb emelkedőjén (2 ilyen adatbázis szerint is ez az. Készítettem róla egy szűk 10 perces előzetest; lesz később 50 perc körüli is erről a hegyről.
És egy kis szöveges bemutatás róla: Mauna Kea Közép-Európához képest éppen a Föld túlsó oldalán található ám mégis több emelkedő-megszállott bringásnak szerepel a bakancslistáján, mivel a salite-.ch és a climbbybike.com szerint is a Hiloból a csúcsra vezető oldali kaptatója a világ legnehezebb emelkedője. A nehézségi értékeket tekintve másfélszer nehezebb, mint az Alpok legnehezebbje, a brutális Grosser Oscheniksee kaptatója (2394 m) és csaknem kétszer olyan nehéz, mint a Monte Zoncolan Ovaro felőli emelkedője. 69 km-re csaknem 4200 m szintemelkedés jut, az utolsó kilométereken már érződik az oxigénhiány (szükséges is az akklimatizáció), ráadásul az utolsó 20 km-re jut 2000 m szintemelkedés, ebből 7 km-en át - időnként jócskán süppedős földúton, salakos-homokos úton - ami miatt – annak, aki ugyanazzal a kerékpárral teker végig az ócdeántól a csúcsig – még a 28-asnál is szélesebb kereket javasolnak (én 32 mm széles Schwalbe Marathont használtam). A fentieken túl még mindig van egy dolog, ami további nehézséget jelent: az óceánparti indulást követően legközelebb a 2800m-en található Visitor Centernél lehet vizet tölteni, kaját venni, így nem véletlen hogy a feljutók közül többen is az új próbálkozóknak a support segítségét javasolják. Aki anélkül vág neki – kb. minimum 4-5 liter folyadékkal, elégséges ennivalóval, meleg ruhával kell, hogy nekivágjon a kaptatónak. Mauna Kea-t a Föld legmagasabb hegyének is mondják, mert az aljától számolva nagyobb a szintkülönbsége, mint a Mount Everest. A vulkán Hawaii Big island szigetén található, a Mauna Loa szomszédságában, amely napjainkban is lávát ont magából. Az emelkedő kiinduló városa Hilo a Föld legcsapadékosabb helyei közé tartozik. A csúcson sok csillagvizsgáló található; azt mondják, hogy a Földön innen láthatóak legtisztábban a bolygók. Esténként naplemente előtt több tucat, sőt több, mint száz autó is felmegy naplementét nézni. A hegyre két emelkedő vezet, egyik a sziget napos oldaláról, a konai tengerparttól indul, ez hosszabb út, a másik Hiloból vezet fel 69 km alatt: ez pedig a világ legnehezebb emelkedője. Mauna Kea csúcsára feltekerés során az időjárás és a növényzet is változatos, hiszen alul az óceán közelében, NY –i oldalon lávasivatagon át indul az emelkedő, míg Hilo felől dús, buja növényzet csodás virágok, hatalmas fák kísérik az utat, majd középtájt a kerekes gyakran felhőben teker, végül legfelül sikerül a felhők fölé tekerni. Hawaii időjárása miatt napsütésben 2000-3000 méteren sincs hideg, de legfelül, este hamar lehűl a levegő… Végül egy szubjektív vélemény: miért valóban a Hilo - Mauna Kea út a világ legnehezebb emelkedője ? A Visitor Centerig feljutva (2800 m szint) még csak kicsit fáradt el az ember (ha edzett), ám onnantól a lassan, fokozatosan fogyó oxigén és a süppedős, meredek út fokozatosan őröli fel az embert. Aszfaltra érve még több, mint 600 m szintemelkedés van, néhol 12-14%-os, ami bizony már 18% körüli nehézségnek érződik az oxigénhiány miatt, ha pedig ellenszelet is kap az ember (én kaptam), akkor nagy-nagy küzdelem és küzdelem......
Jó szórakozást hozzá ! :)
Köszönjük szépen, ma egész biztos terítékre kerül a videó!
A nyári élményeim egyikét szeretném mindenki szives figyelmébe ajánlani. Helyszin: a Jón-szigetvilág,az itteni kalandozásainkról készített „roadmovie”-t fogadjátok szeretettel:
Bár ez az első rész még a szárazföldi szakasz,egyfajta bevezetőnek szánva,de már a túra szerves része,remélem tetszeni fog.
és melyik video szerkesztő és milyen nevű plugin hozzá? Decemberbe mennék turázni és lehet csinálnék ilyen kis videot belőle kis térképes utmutatóval közbe.
Üdv mindenki! 1 hetes drágaszágom (szó szerint) a káposztaföldön:D Ismerkedési szakaszban vagyunk, de jól alakul, már túl vagyok az első defekten is:) A kérdésem az lenne, hogy az normális mikor kisebb kátyúba belemegyek és a lezárt teló "nyikkan" egyet? Azon kívül hogy zavaró a hangja ez nem ront el benne valamit? Amúgy egy álom az előző bicómhoz képest ami 26 volt ez 29 egy tank:D Még hátulra megy egy vázvédő a lánc alá meg a kerekekre fényvisszaverő matrica. Ja és kap egy jobb markolatot ennyi.
az a kitámasztó a pedálba van épitve vagy csak bottal kitámasztottad?
Persze hogy normális, nem tetszik neki- nem szabad lezárni nem tükörsima úton, tönkre teszi a teleszkópot. (Illetve, bele menni kátyúkba meg ugrálni, stb nem szabad lock-olt telónál)
Sokszor kérdezik tőlem: És a Grossglockner? Oda mikor mész?
Lassan húsz éve már,hogy először jártam ott,és ez idáig utoljára is. Bevallom,valahogy nem tett rám olyan mélyreható benyomást,mint a legtöbb emberre. Lehet,hogy a körülmények véletlen játéka,lehet,az időjárás, vagy csak rosszkor voltam jó helyen,már nem tudom,de igy alakult. Akik viszont kiváncsiak rá,szerencséjük van,ugyanis az egyik túratársam,/aki nem mellesleg a hely megszállottja és egyben szakértője is/,megörvendeztetett bennünket egy remekbe szabott kétrészes irománnyal.
Van egy olyan gyanúm,hogy senki nem fogja végigolvasni, manapság mindenki fényképet szeret nézegetni,,de a jó hír az, fotók is vannak dögivel!
http://cobranco.hu/turabeszamologlock_14-16.html
Jó szórakozást!
Cobranco
Üdv mindenkinek!
Egy rövid tartalom azoknak,akik „véletlenül” elfelejtenek rákattintani: „Ebben az epizódban hőseink átküzdik magukat a Rioi tengeri hídon,ami azért izgalmas,mert kerékpárral tilos.Pátra labirintusai után egy szeméttelepnek álcázott lepukkant romos gyártelepen töltik az éjszakát,de,vajon lebuknak és menekülniük kell-e,csak azoknak derül ki,akik idáig adásban maradnak.Másnap hosszú tekerés Peloponnesos végeláthatatlan rónáin/Itt lehet egyet aludni!/Killini-nél megtörténik az első csobbanás a tengerben,majd kompozás Kefaloniára,de a hajóútról készült filmes blokkot csak gyenge idegzetűeknek ajánlom,mert igen részletes és unalmas.”
Ebben a részben kalandoraink megpróbálják,úgymond „odatenni magukat”az áhított cél elérése érdekében,ami a Jón-szigetvilág legmagasabb pontjának meghódítása lenne. Vajon sikerül-e nekik,kiderül mindazok számára,akik veszik a fáradságot és rákattintanak az alábbi videóra:
Útvonal: Poros-Vohinas kanyon-Atros kolostor-Tzanata-Agios Nikolaos-Avitos tó-Digaleto-Ainos Nemzeti Park-Ainos csúcs/1628m/-Sami
Ezúttal utazóink Odüsseus nyomába erednek,átruccannak egy kitérő erejéig Ithakára,a mitologiák,rejtelmek és nem utolsósorban a legnyűgöző természeti látványosságok szigetére.
Jó szórakozást és egyúttal Kellemes Karácsonyi Ünnepeket valamint Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!
Előljáróban egyik kedvencemet, Dolák Saly Róbertet idézném: „Úgy útálom a telet,ha találkoznék vele biztos pofánrúgnám”
Azon túl,hogy mélyen egyetértek vele,itt a tavalyi görög szigettúránk soron következő része,aminek biztos semmi köze nincs a télhez,sőt…
Ebben az epizódban kalandoraink ismét Kefalonia útjait róják,olyan helyeket útbaejtve,mint Melissani tavasvarlang,Antisamos,Myrtos beach stb.Akinek ezek a nevek nem mondanak semmit,itt a helye,akinek viszont igen,annak is:
Sziasztok, kellene egy kis segítség! Cube Nature bringám gyárilag Shimano BR-M355 fékkel van szerelve de sehol nem találtam a fékpofáknak a listájába hogy melyik lenne jó hozzá. Valaki tud róla valamit? Meg a műgyanta alapú fékpofát le szeretném cserélni fémszemcsésre és akkor ugye tárcsát is kell cserélni. Kérdés, hogy megéri rátenni a 180-as tárcsát? Használnám az alpokban is nem csak az alföldön...
Nekem is Cube-om van és ilyen fék van rajta, szerintem ez lesz az még ha a kompatibilisek között nincs is feltüntetve. betét Az biztos, hogy organikus, de ha esetleg acélosat lehetne bele tenni, akkor kell edzett tárcsára cserélni. A 3 féle betétanyag itt össze van hasonlítva összehasonlítás
Terítéken Kefalonia nyugati partvidéke. Programok címszavakban: Vártúra,csobbanás a türkizkék/zöld?/tengerben,tavernateszt és levezetésképpen hegymászás a 40 fokban.
A görög szigettenger kalandorai 6.rész: "Ellentétek szigete"/Kefalonia/ 2016.
Útvonal: Lixouri-Agopnas-Divarata-Kalo Oros-Assos-Kastro Assou-Kouloumi-Enosi-Maganos-Markantonata-Emblisi bay
Tudnátok ajánlani 29er all-rounder gumiköpenyt? Esőbe ritkán megyek; betonon / terepen egyaránt. Viszont olyan kéne amit nem nehéz betonon hajtani egyenesben. 8k/külső max.
Sziasztok!
Itt egy rövid előzetes,néhány perces „best of”a tavalyi alpesi kiruccanásunkból összeollózva:
Útvonal: Landquart (520 m) - Wolfgang pass (1.631 m) - Davos(1.558 m) - Tiefencastel (850 m) - Albula pass (2.315 m)-St. Moritz (1.822 m) - Majola pass (lefelé 1.824 m) - Chiavenna (333 m) - Morbegno (262 m) - Passo San Marco (1.985 m) - Lecco (214 m) - Passo del Ghisallo 758 m) - Como(201 m) - Argegno (122 m)-Campione ( 300 m)-Lugano (270 m)-Menaggio (203 m) - Chiavenna (333 m) - Splügen pass (2.113 m) - Bonaduz (640 m) - Landquart ( 520 m)
A mai műsor tartalmából: Utazóink újra vízre szállnak,de csak képletesen,hajóval vetik bele magukat a Lefkada-szigetvilág bugyraiba,majd kanyoning-túrával egybekötött vízesés-szemle után,a tengerbe is bevetik magukat,de ezúttal nem csak képletesen.A szokásos sportfoglalkozás és a „Nagy Zabálás” című gasztroenterológiai oktatás szintén a napirend részét képezi.
Tapasztalatokra lennék kíváncsi kerékpár lámpákkal kapcsolatban. Manapság elég sok lámpát árulnak szilikonpántos rögzítéssel, ezek között elég jók is vannak és az érdekelne, vajon mennyire tartós ez? Nem szakad el-nyúlik meg az évek alatt? Nekem rossz előérzetem van, inkább vennék rendes műanyagot, csak egyre kevesebb ilyen van.
2 éve használok egy Black Burn Local 75-öst + Local 10-est hátul. Teljesen rendben vannak. (Leszámítva hogy a műanyag be pattintós része az első lámpámnak eltört)
Ki ne hallott volna már a Meteorákról?Bizonyára sokan,jópáran voltak is már,de leginkább csak „kutyafuttában”,”buszablakból” csodálták Európa eme páratlan gyöngyszemét. Egy kirándulásra invitálok mindenkit,de felhívom a figyelmet,az idegenvezetés néha „egyedi”.
Meloba tekereshez milyen biciklit erdemes venni? napi 50kmt kellene vele megtenni 80% bicikli uton, a maradek fout. Egyaltalan nem ertek ehhez, ezert is kerdezem meg. Az igenyeim, legyen kenyelmes, gyors mert nincs kedvem orakig pocsolni mig beerek, meg strapabiro, nem akarok vele szervizbe jarni se havonta. Nem kell ra se csomagtarto, se kosar, se semmi.
tedd fel itt is a kerdesed, jobban porog ez a topik, talan hamarabb kapsz valaszt.
Az utóbbi időben nem vittem túlzásba a hazai videók publikálását,a most következő is szinte napra pontosan majdnem két éves,mondjuk úgy,egy kis hiánypótlás a múltból. Bár itthon viszonylag gyakran járok terepre,ezeknek a túráknak a filmes rögzítésére ritkán kerül sor. Egy mozgalmas áprilisi nap videós dokumentációjából pár filmkocka már évekkel ezelőtt felkerült,most itt a „taknyolós videó” vágatlan verziója, fogadjátok szeretettel:
Útvonal: Jósvafő-Kecső völgy-Kecovo-Silická Brezova-Silice-Silicei fennsík-Rakyta-Dievcanska skala-Koliba soroska-Körtvélyesi kilátó-Hárskút/Lipovnik/-Várhosszúrét/Krasnahorká Dlhá Luka-Jólész/Jovice/-Rozsnyó/Roznava/-Berzéte/Brzotin/-Plesiveská planina-Slavec-Pelsőc/Plesivec/-Gömörhosszúszó/Gemerská Dlhá Ves/-Domica-Aggtelek-Vörös-tó-Jósvafő
Kicsit megkésve bár,de annál nagyobb lelkesedéssel a tavalyi Alpoktúránkról készült élménybeszámoló első része, filmes,fotós és írásos formában elérhető:
van mostanában olcsó de jó minőségü 70-30 %os megoszlásban aszfalt és terepre külső gumi max 5k/db árért? csendes és ne rázzon aszfalton ,de esőbe ne csússzon és terepen se. 26"x1.9 es méretre
Az Alpok kommandó 3-ik része "szőröstül-bőröstül" elérhető:
Útvonal: Chiavenna-Somaggia-Lago di Mezzola-Dubino-Morbegno-Val del Bitto di Albaredo-Albaredo per S.Marco-Passo di San Marco/1992m/-Mezzoldo-Olmo al Brembo-Piazza-Brembana-San Giovanni Bianco-Taleggio kanyon-Sottochiesa-Olda-Passo di SanPietro/1310m/-Maggio Valsassina
Vettem én tavaly egy CUBE CLS (Cross Country) biciklit, azaz rakattam össze. Sajnos volt egy keret így nem mehettem 130ezer fölé, annyiból hozták ki az egészet mindenestül (elvileg a váz ebből akciós utolsó 2 darab volt, de egyenként nem tudom mennyiben voltak az egyes alkatrészek. Most így egy másfél év után a tárcsafékem mintha nem fogna olyan határozottan, főleg nem annyira mint egyszer egy kipróbált Boulder Giant bicajon, kicsit kevésnek érzem, lassúnak. Gondolkoztam rajta hogy cserélném valamikor a közeljövőben és anno jókat írtatok itt a hidraulikus tárcsafékekről de azok valami 60ezernél kezdődnek? Ez az első+hátsót értendően 60 vagy csak az első 60 és hátulra még 60? Vagy mit érdemes tennem, mire váltsak? Mindjárt lövök egy képet a jelenlegiről. Itt van: fogalmam nincs ez milyen márka és hogy jó vagy szar e, ezeket rakták fel anno:
sokminden lehet, megnyulott a bovden ,elkopott a fékpofa stb.. mindenképp elöször nézd meg és állits utána. a tárcsán mintha látszana,hogy nem egyenletesen fog. Meg mikor érzed ,hogy már nem fog ugy? mert egy nagyobb fékezésnél elmelegszik és ezért nem olyan hatásos. hidraulikus tárcsafék van olcsobb is meg drágább is.,de ez olyan közép ár és a teljes szetre értendő. de ha nem vagy annyira extrém bringás akkor egy sima v fék jobb lehet, olcsobb is meg azt könnyebb cserélni. ezt ha nem tudod milyen márka akkor ki kell deriteni milyen fajta fékpofa kell hozzá
Shimano Deore hidraulikust kapsz egész jó áron, jobb lesz mint a mechanikus. Állítgatnod sem kell nagyon. A tiédnél lehet a fékpofa kopott, és utána kéne állítanod, mert most akármeddig húzod, nem tudod annyira rányomni a féktárcsára. Belső oldalon kéne lennie valaminek, amit tekerve a pofa beljebb megy. A külső oldalon neked kell a bowdent megfeszítened.
Az első képen a fent lévő csavart kicsit lazítsd meg és húzd tovább a bowdent alatta, visszateker, örül :D
Köszi mindenkinek. Azt nézem, hogy a fékem karja a kormányon nekem egyben van a váltókar-blokkal. Szóval ha cserélnék valamikor hidro fékre akkor az egész kormány-váltókar/fékkar blokkot is cserélnem kell.... :((
Nekem is ez volt a problémám anno :) Végül én használt dolgokkal oldottam meg olcsón. Megéri amúgy, nem szeretnék már fékváltókart.
Ez biztos, hogy fékváltó karos a bringád? Mert nem igen szokták bovdenes tárcsafékkel párositani tudtommal. A bovdenes tárcsafék az eléggé a belépő szinthez passzol a fékváltókar meg már a közép szintnek felel meg
Egy kis „hűsítő” a jövő heti kánikulához Alpoktúra 2016. negyedik epizód megtekinthető:
Útvonal: Maggio Valsassina-Lecco-Lago di Como-Omno-Vassena-Bellagio-Colle del Ghisallo/754m/-Magrelio-Madonna di Ghisallo-Cerate-Riva-Torni-Blevio-Como-Cernobbio-Moltrasio-Laglio-Brienno-Argegno-Val di Intelvo-Passo di Intelvo/972m/
Szeretnék venni biciklit, milyet érdemes? Nem akarok márkáért fizetni, de szeretném ha tartós lenne, használnám mindenfelé. A decathlonban a Rockrider 540 milyen bicikli? Nekem a kereskedésben azt mondták, hogy úgy csináltatják valakivel és csak felcímkézik és nem olyan jók. Gondolom a kerekedő csak azért mondta, hogy tőle vegyek. A merida kerékpárok meg már + márka miatt is többet kell fizetni értük. CTM volt még Meg a hervisben vannak még de azok KTMek és baromi drágák :D
Üdv mindenkinek!
Egy kis filmes program,akik nem nyaralnak,/de akik nyaralnak,azoknak is /
Útvonal: Passo di Intelvo/972m/-Lanzo d'Intelvi-Arogno-Bissone-Campione d'Italia-Melide/Matilde/ töltés-Paradiso-Lugano
Nekem van egy dekás 500-asom, 2015ös. Mindenesre van. Szeretem nagyon, igazából minden a karbantartáson múlik. Egy jó barátomnak egy hasonló kaliberű Kellyse van, ő már azért beleölt azóta sokat, kétszer is volt rajta nagygenerál, enyémen semmi említésre méltó, csak a kopó cuccok. Egy villát azért cserélek rajta pár év múlva, de mostanság kevesebbet gyilkolom kemény terepen. Ár/érték arányban szerintem csúcs, de csak ha ilyen stílusban nézelődsz.
Találtam akcióban az intersportban 140 000 ft helyett a genesis Solution 1.0 79 000 ftért van. Megéri? Nincs tárcsaféke. Nem is volt iylen biciklim még, gondolom a szerelése kicsit nehezebb mint a hagyományosé? Jobb a tárcsafék mint a hagyományos? Ha hosszú lejtőn mész lefelé és fékezgetni kell nem melegszenek fel hamar és utána már nem fognak semmit nem? Azt se tudom, hogy ez milyen márka! Igazából nem is ez a lényeg, hanem hogy ne essen szét. Amióta a termelésbe dolgozok, azóta tudom, hogy hogy készülnek a dolgok és miért megy minden olyan gyorsan tönkre. MErt a darabszám a lényeg. :D
hét 89-ért már van dekában 520as rockrider, azért az rálicitál erre sokkal (jobb fékek, jobb váltórendszer, jobb szerviz ha neadjisten kellene) A szerelés része az pont hogy egyszerűbb a tárcsásnál, kioldod kicsit a tárcsát, rászorítasz a karral, visszahúzod a csavart, kész beállítva. A benne lévő Hayes X5 fékről személyes tapasztalatom az hogy teljesen vállalható, pedig párszor versenyeztem is vele és jöttem már le szép nagyokat. Fékpofákat hozzá külföldről fillérekért kapni (bár még nem kellett cserélnem, de azért betáraztam) Szerintem bőven bőven megéri az a plusz 9k a rockriderért. Egyetlen műszaki hibám az volt hogy kattogott a középcsapágyam (hehe, nem volt jó ötlet a bokáig érő homokon átgangolni :D) de egy alapos dzsuvázással megoldódott az is. Meg hogy hulladék az első váltója, de hát sokat mondok ha egy nap kétszer használom, ott igazán mind1 hogy nem vált tökéletesen, nem is próbáltam még szépen belőni, biztos megoldható. Havonta kb 150km-t rakok bele, szóval tartósnak mondanám abszolút.
Azért a tárcsánál annyit figyelembe kell venni hogy ne szorítsa túl az ember, vagy túl lazára különben az előző alkalommal finomhangolt fék nem lesz finomhangolt. (Mondjuk én tárcsafék függő vagyok, még az országútin is az van.)
Sajnos egyre inkább kopogtat az ősz,ezért pár perc erejéig idetolakodnék egy kis májusi mediterrán hangulattal.Fotósorozat után itt egy filmes előzetes,amolyan „best of” a teljesség igénye nélkül: