én nem láttam a filmet, ami azt illeti, nem is szeretném megnézni:-)) biztos jo, meg minden, csak nagyon parázós, nem birom az ilyen filmeket:-) a tesom viszont megnézte a moziba egy haverjával, és mikor kijöttek, leültek beszélgetni egy padra. tök elhagyatott hely, az idõ éjfél körül lehet, beszélgetnek a filmrõl, mikor mögöttük a bokorból berregés hallatszott. mindketten hátrafordultak, nagyon be voltak ijedve, aztán mégegyszer olyan hang, mikor a láncfûrészt berregtetik, de most közelebbrõl és a bokor elkezdett mozogni, meg minden. Erre felpattantak, és lefuottak olyan egy kilométert :-))) vki biztos erre várt, hogy a film végén mindig láncûrésszel parába hozzon mindenkit:-))) aztûna tesom mikor hazaért, bezárta az összes zárható ajtó, és még be is riasztozott:-))
ha?
ez egy kibaszott jó film,de paráztatós mert igazából is így volt.lehet hogy még él a bõrpofa.igazából hogy hívták azt a nõt aki túl élte 1edül?
leszímátva=leszámítva.
Én tegnap néztem meg, és szerintem jó film. Hogy miért? Mert tök parás az egész film hangulata végig. Eleve ha beleképzelem magam a fiatalok helyzetébe, az nagyon rémisztõ. Csak ott rontották el, hogy tudjátok, mikor törõdne az ember azzal, hogy azt a marha seriffet elõkerítse ott az Isten háta mögött. Ha nem jön, hát nem jön, tövig a gázpedált, és kész. Még be is mentek a házba a marhák segíteni annak a marha öregnek. Persze, ha elmentek volna, nem lett volna film.:-) De egyébként ezt leszímátva jól meg volt csinálva, nem kell fikázni.
szerintem jó film volt a 13 kísértet, és a csávót is nagyon birom, aki a Sikoly 1 ben is volt a gyilkos, Matthew Lillard. Egyszer volt egy film az hbo-n, amiben az volt a végjáték, hogy ráfogtak egy pisztolyt,(vagy õ fog rá valakire egyet) és minden kiderül ami addig nem volt világos, lényeg az hogy ilyen gyilkosság után nyomozós film volt, és csak erre, meg arra emlékszem, hogy izgalmas volt, csak nem tudom mi volt a címe. Ha valaki tud segíteni, azt megköszönném. Nem horror volt, hanem asszem valami krimi, csak a Matthew Lillard biztos szerepelt benne.
Ott furcsák az emberek. Blair witch-tõl többen hánytak a nézõtéren, sokan rosszullettek. Aztán kiderült, hogy nem a film viselte meg õket, hanem a folyamatosan mozgó kamera, attól dobták ki a taccsot.
ez kb olyan mint amikor a Hannibal-nál mondogatták, hogy Amerikában többen rosszul lettek a moziban a film miatt. Azt hiszem az "agyevõs" jelenetnél... Hát nem tudom, én abszolút nem lettem rosszul:)
persze, nekem a Hullajóval semmi gondom sincs, nekem is teccett és halálra röhögtem magam... csak arra akartam utalni hogy eza 2003 film kábé látványban a Hullajóval egyenlõ... sõt szarabb is annál !!!!
Nekem tetszett a 13 kisértet, de hogy valaki ne egyen egy hétig meg ilyenek???? Nem is volt benne olyan durva jelenet... Nem értem... Amúgy szerintem nem rossz film!
Még nem láttam a HotD-et, de a trailerek alapján is bizton állíthatom, hogy az egyik legnagyobb fos, amit valaha vászonra vittek. A Hullajóban zseniális trükkök, iszonyú jó látvány, és kurva sok humor van, kategóriájában alapmû. Ráadásul már lassan kamaszkorban van, ez sem mindegy. Több szempontból is összehasonlíthatatlan a két film.
Na, bazz! Nem ettek egy hétig, úgy féltek :))))) Most, ha félek akkor nem eszek, vagy, ha nem ettem egy hete, akkor félek? Az utóbbi már inkább, akkor tényleg félni kezdenék, mert 2 napot már próbáltam kaja nélkül, a 3 nap nem ment volna csak nehezen...
...hát nem t'om, elég yól lealázta a fiatal, levágásra ítélt emberállatot...
Na végre megnéztem a láncfûrészest. Elég jó kis remake, nagyon tetszett, de lehet hogy csak azért mert sokkal rosszabbra számítottam. Vannak egész durva, és poénos jelenetek. Például az nagyon tetszett amikor az álrendõr mondja a csákónak hogy mutassa be, hogy mi történt a csajjal, és hogy vegye a szájába a pisztolyt. Azt a pofát. Ááá, az a szitu nagyon poén volt. Szóval teccett, a mostani viszonylag horrormentes uborkaszezonban egész jó kis szórakoztató film volt.
én a 13 kisértettel voltam így... mindenki beállította hogy így úgy milyen horror... meg hogy nem ettek egy hétig utánna úgy féltek... erre én ez film ? semmi értelme... közepes történet... meg a fröcsögések... netmom... nem teccett... de a fûrészest megnézem !
Magasfeszültség?????????????? Jó???????????????????????? Annyira következetlen a történet, a közepétõl, hogy borzalmas... Nem jó csak véres... Az utsó fél órát végigröhögtem amikor meg a Körfûrésszel rohantak a csaj után........ hát kész voltam...... Nem csináltam még ilyet de az elsõ félórában be voltam szarva a végén meg röhögtem, hahotáztam a moziban.
Na, amit mondani akartam: ugy általában sablonosak a filmek, nem csak ez, de oké, ez a jobbik-féle sablonos filmek közé tartozik. Most nem hiperszupi számittógépes 400 tonna alient akarok egy horrorba, de ne legyen már mindegyik kb ugyanaz, mert az az olcsó, és a sztori már rég ki van találva.
Akkor majd legközelebb tesznek bele F-16-osokat, meg gránátokat, sõt tüzijátékot is, h valahogy nézzen már ki a film. Ja meg egy kazettát amit nem szabad megnézni.
Ennek a filmnek nem az volt a lényege h jól ráijesszen az emberekre, aztán 2 hétig ne tudjanak aludni. Hanem az együttérzés. Az, h hasonló dolgokat csinálnak meg az életben, és emberek ilyeneket élnek át.
Hogy igaz történet vagy sem, sztem inkább ne vitassuk, mert ha meg is történt azt már senki nem fogja elmesélni, ha pedig nem, akkor nem. Ez olyan mintha arról vitatkoznánk h van e víz a Marson. Voltunk már ott? Nem. Nincs mirõl vitatkozni.
Ez szerintem olyan dolog, hogy még a vígjátékokban sem lõtték el az összes poént, igy a horrorfilmekbe is lehetne még egy kis eredetiséget vinni. Az én privát véleményem a dologról az, hogy a filmesek minél hamarabb költséghatékony , ám eladható filmet akarnak készíteni, ezért forgatnak 10 emberrel, meg egy fûrésszel filmet, és a fél mûsoridõ alatt ezért kell sok esetben egy rohangászó bögyös macát néznünk...
Talán azért nem készülnek jó horrorfilmek, mert már mindent megcsináltak, és nem nagyon tudnak új dolgokat kitalálni, nem? A régi sztorikat írják újra más szereplõkkel, más helyszíneken, pl. ilyen lapos a Sikoly és az õ 123 a köbön folytatása, meg pl. a tegnap éjjel vetített Freddy Halála, az utolsó rémálom. Hát, eléggé erõltetett és lapos volt... A Kör egy kicsit másabb, újabb volt, mint a többi "vérfolyató", egy kaptafára menõ horror, ezért jött be szinte mindenkinek.
Ez így van, pontosan így vagyok ezzel én is. Nem sok jó horror készült az elmúlt 15 évben. Én épp ezért szeretem az átlagnál kicsit jobban a Cabin fevert és az átlagnál sokkal jobban az Undead-et, mert a "régibõl merít".
Hát nemtom... valakinek ez jön be kicsit jobban valakinek az, de nekem az a bajom, hogy mindegyik a középszinvonalon van, vagy még azon se, és nem születnek olyan jó alkotások, mint régebben. Erre mongyuk kivétel a Kör, az nagyon bejött.
Érdekes, kb. pont fordítva gondolom. Az Undead az utóbbi öt év legjobb hororra nálam a 28 days után. A befejezése a slusszpoénnal pedig szerintem mindent üt.
Én csak azért akarom ezt megnézni, hogy ezen is röhögjek, mint a régebbi verziókon. Én a véres horrorokon csak röhögni tudok, egyáltalán nem félelmetesek. Sokkal félelmetesebb egy lélektani horror. Ezért is tetszett a Kör pl.
Amiket itt felsorolták a House of the deaden kívül mindet láttam, szerintem a Wrong Turn jó film nekem tetszett, a Rettegés háza is OK, viszont az Undead az kritikán aluli szerintem... A texasi láncfûrészesrõl már korábban kifejtettem a véleményemet, vagyis: tetszett:)
Szerintem ezekre gondol: wrong turn, rettegés háza, house of the dead, undead (több nem jut eszembe). Inkább a mennyiség/minõség arány a szar szerintem mostanában. Ezek közül egyik sem volt valami nagy durranás, bár a rettegés háza nem volt olyan rossz. Szal manapság nem sok horror jön ki, azok sem ütik meg azt a mércét, amit várnánk tõlük, és ehhez képest lehet, hogy a texasi láncfûrészes egy nem rossz film. Az én véleményem szerint a láncfûrészes ezekbõl ugy 3-at ver.
Oké, igazad van. Kb. középtájékon van valóban, de annyi retek szar horror van mostanában, hogy azoknál tényleg jobb. És ez nem ennek a filmnek a dícsérete sajnos :(
Hali! Nekem bejött a film, voltak jó részek, de "toronymagasan" korántsem veri a mai horrorkat, olyan tipikus 10/5 film, amit nem lehet lehúzni, mert jól szórakozol rajta, de nem marad meg sokáig.
Oké. Amúgy nagyon komolyan sikerült az embereket átverni ezzel a dologgal, sok fórumon kérdezgetik, hogy ez most tényleg igaz-e. Szerencsére a józan hangok mindenhol türelmesen elmagyarázzák mindenkinek, hogy a baglyok nem azok aminek látszanak :)
Itt az SG-n mutatta egy srác azt az oldalt. Valami horror buzi csinálta (ezért gondoltam talán utána néz a dolognak). Nekem8, hogy igaz-e vagy sem k*rv@ra nem érdekel a film.
Itt tényleg voltak, akik azt hitték, hogy igazi esetet dolgoz fel? Hahahaha! Ed Gein amúgy tényleg lenyúzta az áldozatai bõrét, és mindenféle tárgyat, pl. lámpabúrát csinált belõlük. Sokakat megihletett Mr. Gein pszichopatizmusa. Például Hitchcock mester róla mintázta Bates alakját (Gy.K. Psycho), illetve a Slayer is irt róla egy számot Dead Skin Mask cimmel. Mr. Gein amúgy a mai napig az egyik legborzalmasabbként van számottartva az amerikai sorozatgyilkosok között.
Igen, persze, hogy találtad ki? Úgy veszem észre nem én vagyok ebben a topikban az, aki a bulvárblõdlit megeszi.
"Nope, TCM is not real nor is the cop footage at the end. This is very very loosely based on the serial killer Ed Gein. He killed two women in the 50's and was a grave robber. He did make furniture and such out of human skin and bones, but he wasn't a hideously deformed man like leatherface is. Other movies that had aspects of Ed Gein in it were the original TCM, Silence of the Lambs, Psycho, and several others. None of the events in either TCM is true, it is all fictional.
De akár az egészet kiemelhettem volna vastaggal, a lényeg benne van.
Egyelõre valaminek a létét szokás bizonyítani, nem a hiányát. Már csak azért is nehéz lenne a hiányt bizonyítani, ugyanis az emberek 99%-ában fel sem merül, hogy valós sztorit lát. Érthetetlenül állok azelõtt, hogy miként tudtátok ezt bekajálni.
Azt ugye tudod, hogy ez egy sorozat, aminek 5 része van, és szinte minimális a kapcsolat közöttük (a család háza pl. mindig máshol van, biztosan szeretnek költözni) Hogy a 2003-as az elsõ rész remake-e, de úgy, hogy a sztorijuk még csak nem is hasonlít? Akkor most az volt az "eredeti" vagy ez?
Kb:3 hónapja olvastam egy irományt a neten, miszerint van valóság alapja. Ott szépen le volt vezetve az egész story. Ha megtalálom újra az oldalt, akkor megmutatom.
Nem vagyok naív típus, de mint elmondtam akár újraforgathatták azt, amit 1szer már felvettek, vagy fel próbált venni 2 rendõr. Csak mutass 1 bizonyítékot arra h sosem volt videó, sosem volt felvétel, csak kitaláció az egész, és én elhiszem.
Feladom. Könyörgöm, vedd a tíz perc fáradtságot és olvass utána a neten, ez egy film, gyakorlatilag semmi valóságalapja nincs! Tudod, olyan mint a Blair witch project és a Cannibal holocaust, ahol úhgy próbáltak némi pluszt adni a filmhez, hogy behülyítették a nézõt azzal, hogy valódi dolgokat lát. A legdöbbenetesebb számomra az, hogy míg az említett két filmben komolyan fáradoztak azon, hogy elhitessék a csalást a nézõvel, addig a Texasiban gyakorlatilag hülyülés szintjéán ráírják a plakátra meg beletesznek egy ál-dokumentium videót, és úgy tûnik az embereknek ez is elég: bekajálják. De én tényleg kiszállok, ha neked kényelmes azt hinni, hogy olyan dolgokat láttál, ami a valóságban is megtörtént, akkor egészségedre, magánügyed.
De te ezt pl honnan tudod? Mellesleg mért ne lehetne eredeti videó? Ha aztmondják h az az egyetlen homályos kép ami róla maradt. Mért ne lehetne igazi. Vagy mért mondanák azt h ez az egyetlen videó ami fentmaradt... Lehet ez nem éppen az eredeti volt, hanem csak újra forgatták a régi alapján... De a lényeg akkor is ugyanaz.
A kör izgalmas? Hm... Ami kicsit ijesztõ volt a filmben, az a kislány a hajába "burkolózva". (amikor a haja a szeme elõtt volt) Egyébként 1 gyenge kis fantáziálás. De talán 1 tábori rémtörténetet megér :P.
Hogy mi tetszett? Az h nem 1 mese volt, hanem 1 történet ami a valóságban is megtörténhet. És h ténleg vannak ilyen beteg emberek. Nem csak a láncfûrészesre gondolok, hanem az egész "családra" és az "összjátékukra". De az egészben a legjobb h betették azt az eredeti videót, amikor megtámadja a 2 rendõrt.