én múlt héten voltam bent náluk jelentkezni, és ott azt mondták, hogy nem lehet válogatni, megpróbálnak a lakhelyhez közelit találni, de nem tudni elõre és nem lehet kérni helyszínt.
"...akik nem állnak tanulói jogviszonyban középiskolával, és rendes, javító, pótló, kiegészítõ, ismétlõ vagy szintemelõ érettségi vizsgát kívánnak tenni a 2005. május-júniusi vizsgaidõszakban, jelentkezésüket pedig nem egy középiskolába, hanem közvetlenül az OKÉV-hez kívánják benyújtani."
ez alapján beadhatom középiskolába is az érettségi kérelmemet
na, csak tovább kellett olvasnom :)
"Középszintû vizsgára bármely vizsgabizottságot mûködtetõ középiskolában lehet jelentkezni, ha a középiskola a jelentkezést elfogadja"
középszintûvel is felveszik azért az embereket, nemigaz?
mondjuk egy középszintû 4-es, 5-ös plusz c typ nyelvvizsga már 100 pont fölött van
egy négyes meg egy ötös az 114 pont +7 a nyelvvizsga. na most onnantól, hogy a legtöbben úgy sejtik, hogy idén az lesz a játék, hogy ki mennyit szerez a 120 (két ötös középszintû) felett, onnantól kevés is lehet a te 121-ed. de ezt nem tudni, csak az látszik egyelõre, hogy emelkedni fognak a ponthatárok, és a becslések megoszlanak, hogy 5 vagy 30 ponttal....
wow..hát sok sikert hozzá:-) Egyébként a bölcsész az nem gáz, én is csináltam azon egy szakot.
nem az ottléttel lenne gondom - azért megyek, mert ezt szeretném tanulni... a bejutás a gond. több, mint 6 éve tanultam utoljára történelmet, és emelt szintû érettségit teszek belõle pontért...
Ha egy tanácsot elfogadsz, a harmadikos könyvet küldjed nagyon keményen, általában az szokott dominálni. Meg jobb többféle könyvet is öszeszedni, nem csak egy szerzõét.
nézd meg a bemutató változatokat emelt szintûbõl (fent vannak az OM/OKÉV honlapon), teljesen másképp lesz.
megneztem szobeli tetelsort magyar emeltszinture, nekem tetszenek a tételek :)itte valae valae
Tétel: " az informacios tarsadalom hatasa a nyelv használatára "
kidolgozás : lásd www.sg.hu/forum ... :)))))
Hehe..ez nagyon jó.
valaki használta az e-jelentkezést rajtam kívül?
maradtam a papirnal :)
egyszeruen nem bizom semmiben amit nem embernek adok oda kézbõl :D
hát nemtudom, nekem is vannak kétségeim, de ha nem kapok visszaigazolást hétfõig akkor még van idõ papírozni :)
természetesen. 1 nappal feladás után megkaptam a visszaigazolást - pont a 355 miatt nem tud nálunk elterjedni a dolog, pedig egy weboldalban én jobban bíznék mint a postában, akik egy ajánlott levelemet 3 hétig keringtették a postaközpontban (meg az e-jelentkezésben is kell egy aláírt papírt feladni)
Ha rám hallgattok, papírozgattok. Egyetemeken is úgy mûködik, hogy be kell iratkozni neten, meg papíron is, a biztonság kedvéért, mert nem nagyon bíznak még most sem az internetben.
mindenképpen kell egy összesítõpapírt küldeni postán is - hiszen az aláírásra még mindig szükség van. az A meg B lapokat meg amúgy is elektronikusan továbbítják (tudom, mert anno dolgoztam én a begépelési oldalon), így kimarad egy hibalehetõség.
Hát nem tudom...én semmi ilyenben nem bízom. Hétfõn elkezdõdik a munka újra, kiváncsi vagyok nagyon mit mondanak benn az egyetemen, van-e valami fejlemény a felvételikkel kapcsolatban. Kapunk valamilyen eredményt, én leszek az elsõ aki megnézegeti õket, mert nagyon kíváncsi vagyok, mi sül ki ebbõl az egészbõl.:-)
Én is inkább papírozok, sokkal megbízhatóbb, és kicsi az esélye, hogy elveszik, vagy bármi ilyesmi.
nemtudom, szerintem egy célszerveren elhelyezett adat kevésbé vész el, mint valami ami keresztülmegy pártucat postáson...
amit sajnáltam, hogy elektronikus aláírást nem lehetett használni, és egy összesítõlapot kézzel aláírva így is el kellett küldeni nekik postán. a trend jó, csak sajnos még a technológia le van kicsit maradva.
Igen, az egyre elterjedtebb, csodálkoznék, ha pár év múlva nem lehetne használni gyakorlatilag mindenhol az elektronikus aláírást. Én idõmben (8 éve) még nem volt ilyen, hogy A lap, B lap, stb, jóval egyszerûbb volt.
Kérdés: ha pl. beirom a szerzett pontokhoz érettségi követelményként pl. az angolt meg a matekot , és informatikából emelt szintû érettségit teszek, akkor attól függetlenül, hogy azt nem irtam be(mivel azt nem lehet) megkapom a +7 pontot?
akkor en mi a jo budoskurvaeletfaszaert szivtam meg tavaly kiserettsegin azokat a temakat amiket emlitettem? ezeket kisse atdolgoztak, tavaly azt allitottak h olyan lesz mint nekem volt. Hajomotivum Homerosztol Ady-ig, Szerelem motivum fejlodese a vilagirodalomban, stb.
mellesleg ezek a nyelvtan temak nekem meg mindig kinaiul vannak...
olyan pletykat hallottam, hogy jovore nem szamitjak egyetemek a nyelvvizsgaert szerezheto +7/10 pontokat, es a ponthatarok is lejebb mennek.
amugy rohej ami most van, na nehogymar a kozgazra a ponthatar 140 legyen a 144 bol, es utana szelektalva, szoval boven a max ponthatarkelljen akozgazra. a kozgazra bazze.
egyetlen eselyem talan a angol-informatikatanari amit jelöltem, oda 134 pontom van ha sikerül az angol emeltszintu, amugy kácc :/
én elsõ helyre német-infotanárit írtam. miket tudsz errõl a tanári szakról, mert én nem sokat... semmiképp nem akarok késöbb tanár lenni, de gondoltam a nyelv mellé egy info képzés még jól jöhet :) és ugye ez a nyelv része ua mintha natúr nyelv bölcsészre jelentkeztem volna?
ad egy tanári, informatikai oktatói diplomát, de nem kötelezõ tanárnak menni, lehetsz informatikus tanácsadó, mehetsz cégekhez informatikát Oktatni a dolgozóknak stb... :)
olvasd el felvi.hu -n a szakleírást meg az egyeb infokat a szakoknál! ense akarok tanar lenni az 100%.
hát az h tanari nem sokat szamit sztem. Legalabbis tesom is elmeletileg vegzi (ill mar nem mert elfuggesztette) az angol tanari szakot, de akarmikor kerdeztem, se pedagogiat, se lofaszt se tanult:D
Azt nem tudjátok hogy hogyan lehet megnézni, hogy egy-egy egyetemre, a szakok költségtérítéses részére mennyi a beugró? A tájokoztató könyvben, nincs mindegyik felsorolva, valahol ilyen van, hogy 140k-500k, ami azért nem mindegy. BME-n meg kreditben vannak megadva...
Rányomsz arra az egyetemre,amelyikre akarsz és felül van olyan,hogy költségek.Ahova én akarok menni 1 milla 1 félév.
najah,es igy magyarorszagon a kepzes kb 4 helyre osszpontosul, amit hasznalhatsz is
-gazdasag (kozgaz - tuljelentkezes, a jo szakokra meg a rohej hogy a droidok jutnak be, de egy droid mit keres a nemzetkozi kereskedelmen?)(jo lenne, de hogy mire en eljutok jovore oaig hgoy felveteli kiderul hogy 3 nyelv az alap, utana mire elvegzem meg 2, ahogy igy nezem a tendenciat) -szamtech (tultelitettseg minden szinten, ide felesleges menni, a szamitogepekhezmindenki ert, nagyresze nem felhasznaloi szinten, es megse megy ide, a papirral kitorolheted a segged. Meg amugyis, nemtom ki erez elhivatottsagot ahhoz, hogy a gep mellett elje le az eletet) -Muszaki (na ha ezt elvegzed akkor irany a nasa) (mellesleg erdekel is meg nemis:( ) -Orvosi (Ez jo lehet, de en nem tudnek orvos lenni, semmifelekpenne, becsulom az erot azokban akik azok lesznek) -Bolcsesz (ha nem akarsz tanar lenni, vagy szociologus, akkor nem sokra viheted vele. Erdekes lehet, de annyira nem vonz, megha vonzana is el van baszva a kozepiskolai magyar nyelv es irodalom oktatas miatt)
Jo ez eddig 5, es utana vannak a kisebb szakok, tesom pl amerikanisztikara jar(t), de annak sztem semmi ertelme. Ezek utan mondj egy szakot ahova mehetsz es erdekel is.
Biologia/kemia - Vegyeszkent kereshetsz, errol nem vagyok kepben mi mennyi miert. De biologuskent nem nagyon, pedig az erdekelne. Marmint a sejtszintezis rohadtul nem erdekel, csak egy reteg belole, itt megint bukta.
Mondj egy jo szakot. Meg hosszutavon gondolkodva semmit sem tanulhat az ember, 10 even belul gyokeresen megvaltozik a gazdasag a tultelitettseg, a nyersanyagok rohanmos fogyasa miatt, es akkor megint megszivtad. Nincs olyan, ami erdekelne, es ne lenne tultelitodve. A fejkvotas rendszer meg amit csinal a bme megint egy rohej,.
AMugysem ertem, nem az volt a lenyege, hogy mindenki bejusson az egyetemre? ez a 140 es ponthatar elerhetetlen...:( a tobbire meg viszont tenyleg mindenki benn van... sajnos...
amugy ez szerintem nem csak magyarorszagon van így...külföldön sincsenek "csodamindenkitérdeklõkurvajo" szakok, hanem nagyjabol ugyanezek. szerintem :)
persze, ott sincsenek csodak, csak a valasztek sokkal nagyobb. Bar mar ny-euban is 5x annyit keres a vizvezetekszerelo mint az ottani igazgato... egyszeruen nincs fizikai munkas. ott nincsenek ciganyok, ott nincsenek roman vendegmunkasok akik elvegzik apiszkos munkat...
amugy ez a 2 nyelvvizsga, haaaaaaaaaaaaaaaaaaaaat, okadni tudnek a nemettol, kitudnam irtani az egesz nemet nemzetet annyira gyulolom azt a mocsok szar nemet nyelvet, hmm, nem realis, hogy nekem nemet kozepem lesz masfel even belul:(
amugy ez a 2 nyelvvizsga, haaaaaaaaaaaaaaaaaaaaat, okadni tudnek a nemettol, kitudnam irtani az egesz nemet nemzetet annyira gyulolom azt a mocsok szar nemet nyelvet, hmm, nem realis, hogy nekem nemet kozepem lesz masfel even belul:(