Az a baj, hogy a R* mostanában nem túl jó ómen egy PC-s játéknak. Na de majd meglátjuk, én örülnék a legjobban ha lenne olyan jó, hogy meg kelljen vennem :)
Hát de a játékba a portolás is beletartozik, tényleg jó a GTA, nekem sincs bajom vele, de a portolás ház az szégyenteljes és ezért félek már elõre a gépigénytõl. Pedig hát az eddigi két MP gépigényileg is korrektül megvolt írva.
ennyire nehéz volt sokaknak felismerni hogy Timothy Gibbs karaktere meglett hagyva ? (ami igen csak jó döntés ) Eddig elbizonytalanodva fogadtam a hírt miszerint lesz harmadik rész és ráadásul nem is a Remedy fejleszti, de ha megnézzük hogy a Vancover Rockstarba épülése elött készített egy Counter Strikeot is, azért valami fogalmuk lehet a vérbõ akció játékokról is. Igaz lehetetlen úgy megcsinálniuk hogy ne érezzen az ember egy csipetnyi erõltetést (hiszen a második résszel tul. képpen lezárult a story) de egy véglegtekig gyötört figurával meg lehet valósítani még egy részt, úgy hogy méltó legyen az elõdeihez.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ én meg még úgy terveztem ,hogy megveszem, de most nagyon lelomboztak a képek. Semmi MP hangulat nincs benne, ettõl persze lehet, hogy jó lesz. Bár engem leginkább a Strangleholdra emlékeztet ami szintén jó játék (meg is van) de azért mégsem egy MP. Na majd meglátjuk.
Kár, h nem NYC... A noir hangulatnak tényleg lõttek, pedig nekem az jött be leginkább... :/
Tiszta McClane lett. Ez már nem MP lesz
Dehogy nem... Ez a nem MP lesz duma azért túlzás... Akkor mi lenne need for speed?? :D Csak azért mert más környezetbe helyezték az egészet, attól még tovább visz valamit, csak a hangulat lesz kevésbé egyedi és magával ragadó...
Fene se tudja... Szerintem teljesen mind1... Szerintem a konzolon is szeretnének az emberek komolyabb játékokkal játszani... GSO-n láttam vmeik nap valami psp-s hírt, hogy valami 500 órányi játékidõt igér a játék, és manapság egy átlag game max 8 óra(legalábbis körülbelül ilyesmi)... Nem fektetnek túl sok idõt a játékokra mert az emberek hülyék és akkor is megveszik ha szar... Különben ezzel a játékkal semmi gond nincs, csak nem feküdtek rá annyira a designe-ra... A helyzet az, hogy manapság mindent ultra-hiper-realisztikusra akarnak csinálni(jó, hogy a bullet time nem az, én a grafikára gondolok), és ezzel a játékok elveszítik azt a hangulatot amit pl. a filmek nyújtanak... A példa egyszerû, nézz meg egy jól elkészített filmet, és a 8 éves szülinapodat amit kézikamerával vettek fel... Régebben a játékok sokkal mozisabb élményt nyújtottak, több volt a jól összerakott cutscene, amit mostanság teljesen dinamikus, ingame jelenetekkel akarnak helyettesíteni, ami végülis nemgond, mégse csinálják meg olyan jól, hogy ne unjam... :/
Hát igen, és sajnos- nem sajnos- a Splinter Cell is sokat változott, a Conviction. Sam fiatalos lett, meg azon is meglátszik a casual. de azért remélem ott megmaradnak a lopakodási stílusok, nem pedig akciókavalkád lesz
Képek alapján semmi MP hangulata sincs. MP helyett kapunk egy homeless McClane-t...
én nem látok olyan nagy problémát...ezekbõl a képekbõl túl sokra nem lehet következtetni.....a kinézete alapján úgy néz ki jó pár év eltelt a bosszú óta és elvonult békébe....sztem rendben lesz a játék....aztán ha jön videó, akkor meg még többet fogunk tudni....
Így van, most mi értelme pár bitnyi információ miatt temetni egy egész játékot elõre..
- Olyan játékot akarnak alkotni a Rockstar kanadai stúdiójában, amely tiszteletben tartja a Max Payne franchise hagyományait, mégis valami újdonságot tesz le az asztalra. - Látványos fegyveres harcokat akarnak a játékban - Sao Paulo városát teljesen realisztikusra akarják megcsinálni, hogy a 20 millió lakosú brazil nagyváros remek háttére legyen az akciódús sztorynak. A Sao Paulo-i gettók, portugál nevükön a "fevela"-k, a legveszélyesebbek a világin. Komoly drogkereskedelem folyik, és a város legnagyobb bandája, a Primero Comanda da Capital tartja uralma alatt a város nagy részét. - Több száz eredeti környékbeli alapján készítik el a helyi lakosság 3D modeljeit. - Felmerült a kérdés, mit keres Max Payne, a New York-i detektív Sao Paulo-ban? Ahogy egy jó noir-hoz illik, az igazságra csak nehezen derül fény. Azt tudjuk, hogy Max a 2. rész eseményei után komoly letargiába esik, és alkohol valamint gyógyszer függõ lesz. (A függõségeivel mindig küzdeni kell majd, erre lesz egy külön mérce a HUD-on) 12 évig folyamatosan hullámvölgyben van, azután dönt úgy, hogy Brazíliába menekül, hátha így megmenekülhet "démonai" elõl. - A Rockstar szerint egy noir-nak nem feltétlenül kell fekete fehérben és New York esõ áztatta utcáin játszódnia. - Ebben a részben már nem James McCaffrey lesz Max szinkronhangja, mivel Payne nyomozó rengetegett öregedett, és a Rockstar Games egy új hangot keresett a helyére, állítólag egy ismeretlen színészt. A cikkben hangoztatták a fejlesztõk, hogy a klasszikussá vált narrációt ebbõl a részbõl sem hagyják ki. - A történet szerint Max egy gazdag család biztonsági õre lesz. - A Bullet Time-ot továbbfejlesztik, a fejlesztõknek az a célja, hogy a Max Payne sorozat megint visszaüljön a BT-os játékok trónjára, letaszítva onnan másolóit. Az új eljárás neve "Environmental Bullet Time"lesz. Részletesen láthatunk majd mindent, például, amikor egy golyó kirepül a pisztolyból, illetve az oldalra hulló hüvelyeket, valamint teljesen realisztikusan lemodellezik a fegyver mûködési mechanizmusát. Visszatér a "Töltény Kamera", ami azt jelenti, hogy a töltényt követhetjük figyelemmel, ahogy behatol az ellenség testébe. - A játék motorja a GTA IV-ben már látott RAGE (Rockstar Advanced Game Engine) motor lesz, kiegészítve a szintén GTA IV-es NaturalEmotion Euphoria fizikai motorral. Ez fejlett fizikai megjelenítést tesz lehetõvé, például, ha Max egy láda felé ugrik, láthatjuk majd a kezét, amivel letámasztja majd a súlyát, hogy átugorhasson az akadályon. (Ami természetesen teljesen elpusztítható lesz, a legtöbb tereptárggyal együtt) - Amíg az egyik pisztollyal tüzelünk, a másikkal alátámaszthatjuk magunkat. - Lehetõség lesz túlélni egy halálos lövést is, ilyenkor a képernyõ elfeketedik, és egy pontos lövéssel meg kell ölnünk a "gyilkosunkat". - A különbözõ testtájakra való célzásnak kiemelt stratégiai szerepe lesz, például ha valakit lábonlövünk, az elcsúszhat, stb... - A játékban lesz fedezék rendszer, de a készítõk elmondása szerint nem arra épül majd a játék, hogy fedezékbõl fedezékbe rohangáljunk, ez nem illene Max stílusához.
forrás: maxpayne.hu
"- Ebben a részben már nem James McCaffrey lesz Max szinkronhangja, mivel Payne nyomozó rengetegett öregedett, és a Rockstar Games egy új hangot keresett a helyére, állítólag egy ismeretlen színészt. A cikkben hangoztatták a fejlesztõk, hogy a klasszikussá vált narrációt ebbõl a részbõl sem hagyják ki."
FAIL.
többi amúgy jól hangzik, szar biztos nem lesz..
mér lenne fail??? még nem is hallottad, de már fail....grat....igaz, hogy megszokta mindenki, de még jól is elsûlhet.....bár sztem egy színész tud annyit játszani a hangjával, hogy egy öregebb ember hangját is vissza tudja adni......de õk tudják.....
Alone In The Darkot is McCaffrey miatt játszottam majdnem végig, egyszerûen ez annyira meghatározó jelenség volt hogy ez hallás nélkül is hatalmas FAIL. Lehet hogy ettõl függeltenül jó hangot találnak, de a hangulat így mindenféleképpen veszít sajnos az értékébõl. Legalábbis SZERINTEM.
áhh most így belegondolok, ez kb. olyan mintha 24ben Bauert szinkronnal kellene nézni, vagy Sam Fisher hangját cserélnék le.. basszus most nagyon rápraráztam remélem nem csinálnak szart a névbõl :D
Na elõre félek a gépigénytõl, lõdözhetünk 15 fps-el de jó is lesz.
Egyébként a képek alapján nem sok jót várok, vagy legalábbis teljesen mást mint ami eddig volt.
A legjobban ez a mondat tetszik Sok tárgyat össze lehet törni a játékban, mint például a faládákat. :DDDDDDDD
Azt a büdös, tényleg? a HL1 óta össze lehet törni a ládákat, mekkora újítás. Inkább a rombolható környezetet tennék már bele végre egy ilyen játékba, Strangleholdban is milyen jó már, mikor lebontják mögüled a fedezéket.
Hát önmagában lehet hogy a mostanság divatos lövöldének elmegy majd a pistikéknek, de hogy a régi Max Payne filinget nem hozza majd, az majdhogynem garantált szerintem.
Furcsa ez a dokkmunkás fej, remélem lesz még a fejére valami fekete visszahajtott szélû télisapi is. Noirságában mondjuk én az infók után annyira már nem bízom, de ettõl még lehet egy kis fasza pörgõs akció.
Errõl a képrõl nekem mindig valami orosz maffiózó jut eszembe :)
Elmehet a rákba a Rockstar, ki a fene adta kezükre a Max Payne nevet? Remedy-nél kellett volna maradnia, ez minden csak nem Max Payne. Majd a Jódlapisták biztos élvezni fogják a akik azt se tudják mi fán terem a May Payne. Ez az éljen a tizenéves generáció, max payne hagyományát meg szarjuk le, csak a mocskos pénz. Foshugy Rockstar. Ezeknek a világ összes pénze se elég.
de mit vártatok? hogy mégegyszer jól megbosszul mindenkit??? D:
mivel a Take-Two elõdjénél voltak az elsõ rész jogai is, soha sem volt kiadói joga a Remedy-nek, akik amúgy is csak fejlesztõk látatlanban fikázni a legkönnyebb...
Most olvasom, hogy lesz benne gombnyomkodós rész. Na hát az aztán marhára hiányzik egy MP játékba.
Evenscrip-re gondolsz. Konzol világ, undorító, hogy a hülyegyerek verhesse az X gombot a konzolján, mi meg majd az egeret. Köszönjük Rockstar, ebbõl se lesz igény gaming...
Arra, pár éve 1x 2x még jópofa volt, na de állandóan mindenben ez? Lassan már az NFS-ben is a felvillanó gombokat kell nyomkodni a kocsi meg majd egy elõre felvett video alapján szépen megnyeri a versenyt.
"Ha már MP akkor esen az esö vagy a hó de minimum belegyen borulva az ég."
Hát ja
Inkább ment volna Alaszkába. ott úgy is Álmatlanságban szenvedett volna, full noir hangulata lett volna. nem elég, hogy drogozza magát, de még aludni se tudna Alszkaban. A régi démonok jobban ütnének... így
Valami hasonlónak, mint amilyen eddig volt, szóval borongós, sötét, esõs, havas, melankólikus.
Nem pedig tengerparton kamionos trikóban ellent irtó, mai pistikék igényeire ráigazított borzalom.
hát aki a régivel tolta, az olyasmire számít, ha nem azt kapja akkor hõzöngés lesz, mint ahogy már el is kezdõdött persze attól még lehet jó a játék, de a csalódás mindig is ottlesz ha nem azt kapod amit vársz
úgy értem, hogy nem azt kapja a játék közönsége, amit várnának a játéktól, amilyen az elsõ 2 volt....olyan lesz, ami most jobban megy....még eladhatóbbá akarják tenni :D
Én nem is mondom hogy nincs benne a lehetöség egy jó játékra csakhát ne Max Payne legyen a cime mert ez nem az ,hanem mondjuk :" Die Hard 5 - Ész a fontos nem a haj. " ,vagy valami hasonló
Jó, bevallom nekem is nagyon bejött, fõként az elsõ rész hangulata, de én inkább nem csalódok elõre, csak érzik a rockstarosok is hogy a sztori+hangulat volt az egyik lényeges összetevõ a max játékokban eddig, legalábbis még remélem, és most az hogy megváltozik a karakter kicsit meg más a helyszín, attól még nem feltétlenül kell rosznak lennie, sztem..
max payne=
vonós zene, film noir, depis ny city, irónia, rengeteg akció, bullet time
jó, tudom hogy most itt is a sötétebbik részét akarják megmutatni az új környezetnek(gettók stb.), dehát ez teljesen más... túl nagy irányba változott meg a játék
vagy max payne változzon, vagy a környezet, ez rendben van. de a kettõ együtt már nagyon radikális változás az elõzõ részekhez képest
Jaja,az a nyomott zene,meg úgy általában minden amit leítál,depis hangulat,stb,ezek tették a Max Payne játékokat azzá amik.Szerintem egy ilyen szakállas züllöt karakter sokkal jobban ütött volna koszos sötét városi sikátorokba helyezve,mint a trópusokon.Több minden rejlett a karakterben,nem ezt a környezetet érdemli.De majd "meglássuk".
de az említett New Yorkban már nem sok maradt, akit még lekénegyilkolni jog alapon :D
hát ja csak vágod, max payne 2 - fall of max payne...
erre most mit kapunk? bár, legalább nem sablonos a sztori (és a környezet választás is csavarosra sikerült)
theorycraft: lehet hogy valamilyen drogbárónál volt testõr (mert dél-amerikában szinte csak azoknak van villája + gárdája), és akkor már tuti hogy lelépett a törvény útjáról, sõt hiszen bizalmasként évekig szolgált egy alvilági fõnököt. lehet megint ilyen bosszuállásba kezd - kitudja lehet lett új családja, vagy befogadott egy gyereket szal tuti van olyan személy akihez kötõdik (esetleg szövetkezik pár "bûnözõvel" mint az elõzõ részekben vladimir), gondolom lesz még itt korrupt karakter is lehet egy "femme fatale" nõ is lesz
sõt, a prison break 2-ben eltalálták a hangulatot a környezettel
hm hm, így belegondolva tuti hogy valami ütõset még kitalálhatnak, de max új arculatával még mindíg nem vagyok megelégedve....