Szervusz sorstársam minden rosszban. Ugyanez a helyzet velem is, mint veled 1000%-ig. :-( Ha van kedved beszélni róla, vagy csak úgy beszélgetni, írj egy privit. Nem akarok senkit megsérteni, távol álljon tõlem, de úgy érzem, jelen helyzetben én vagyok itt az egyetlen, aki teljes mértékben át tudja érezni, és nem csak megérteni a helyzetedet.
Lehet, de az nem megoldás ha magamat rombolom. Viszont egy bicikli kirándulást már beszerveztem péntekre a barátaimmal. Nekik nagyon sokat köszönhetek. És szerencsés vagyok mert ettõl az egész szenvedéstõl tudtam meg, hogy mennyire is barátom a saját fõnököm. Tegnap egész nap itt bohóckodott, hogy felvidítson. Ilyen emberek között vagyok és ezért hálás vagyok nagyon. Megoldom, kilábalok, de elfolytani semmilyen érzést sem fogok, még a rosszakat sem. Mert egyszer úgyis ki akarna törni. Jöjjön ki most, már úgyis mindegy, nem oszt nem szoroz.
Ember! Tegnap küldött el végleg a szerelmem akivel 2.5 évet voltam együtt. Kb 1000 nap. Hadd ne menjek már a hétvégén bulizni. Lehet hogy kómába innám magam.
Ja hát valószínûleg nem véletlen. Véletlen nem nagyon történik ilyesmi. És ki fogok mászni belõle az kurva élet. De most még szeretnék szenvedni kicsit. Mert szar.
Mellesleg elolvastam, egy dolog, hogy van neki valakije, ennek is oka van, annak is, hogy HA nem érez irántad semmit, az miért van, õ miért tette túl magát ilyen gyorsan. Írtad, 1%, a többi 99 meg nem ok az önsajnálatra, önkinzásra.
Valszeg nem véletlen. Vagy túllépsz, vagy tovább kínzod magad, egyre mélyebbre kerülsz, onnan meg egyre nehezebb lesz kijutni.
Ez nem igaz, csak a pesszimizmus beszél belõled. Ilyen hozzáállással tényleg nem tehetsz semmi, de ha azt akarod, hogy legyen még belõle valami, tudatnod kéne vele. Ha nemes is mond, akkor is pár kilóval könnyebb lesz belül.
Tényleg örülök neki. Azért örülök neki mert a kapcsolatunk végén én már nagyon sokat bántottam. (Természetesen lelkileg!) De ezt akkor, amikor szilárd talajon áll a kapcsolatotok, észre sem veszed, csak amikor így visszagondolsz rá. Igazából mint ahogy a kis "regényemben" leírtam, mi már decemberben "szakítottunk". De ez csak annyit jelentett számámra, hogy amíg Dániában vagyok, addig freetime. Õ nem így fogta fel. Hazajöttem, abba a közegbe kerültem amit vele éltem 2,5 évig és elkezdett hiányozni de piszkosul. Csak már késõ volt.
Egyébként ez a 4 hónap nõ nélkül és bekattansz mondás tényleg így van. Pontban áprilisban jött ez, hogy vissza kell kapnom. Túl késõn.
És tudom, hogy igazad van, csak egy másik kapcsolat segíthet, de az most még várat magára kicsit azt hiszem. Már csak az új barátnõm miatt is. Nem járna jól velem most. Megszenvedné most még az elõzõ kapcsolatom.
Na, te sem tudod, hogyan mûködnek a dolgok... Mert ha nem érzed azt, hogy a másik (boldogsága) fontosabb neked, mint saját magad(é), akkor tulajdonképpen nem érzel iránta semmit...
õszintén mondod, hogy örülsz neki, hogy van valakije? ráadásul szerinted jobban tudja szeretni? az a baj, hogy ilyenkor sok tanácsot adnak az embernek, hogy mit csináljon, meg jön a következõ, fel a fejjel stb-stb, de sokkal könnyebb tanácsokat adni, mint átélni. elhiszem, hogy szenvedsz, de túl kell tenned magad rajta. visszacsinálni gondolom már nem lehet, így jobb ha elengeded a lelkedtõl. lekötöd a figyelmed, eljárkálsz ide-oda, olyan helyekre ahol csajok is vannak. szerintem az a legjobb. csajt elfelejteni, fõleg ha nagyon szeretted, azt másik csajjal a legkönnyebb. mielött még azt írnád, hogy most rá se tudsz nézni más csajra, inkább próbálj meg valami csajozós helyre menni. sok sikert, remélem minnél hamarabb túl leszel a fájó idõszakon!
Erre meg csak annyit, hogy kevés volt sajnos édes kevés. Ma kaptam tõle egy levelet, hogy neki már barátja van kint akivel dúl a szerelem. Ti ne kövessétek el amit én. Drága tanulópénz volt.
Olyat érzek mint még soha. Annyira fáj, hogy beledöglök, ugyanakkor boldog vagyok hogy van valakije aki nálam jobban tudja szeretni.
Ja és régi közhely, de erre vannak a jóbarátok. Nélkülük most indulnék a Dunának.
A topicról meg csak annyit, hogy hagyjátok meg legalább ezt a kis topicot õszintének. Képzelhetitek mennyire kivoltam ha ide írtam. Örülök, hogy nem csak süket fülek vannak.
Ezt tutira a "RomantikusNyáladzás 2.0" vírus okozta a gépezetedben, sz.tem qrva gyorsan frissíts és ápgrédelj, mert így a méhtelepen találod magad :DDDD
Én is megbántam már egy kicsit, hogy beírtam ide a történetem, mert nem gondoltam, hogy dilettánsok játszótere lesz a topic... S még meggondolom, hogy a folytatást publikáljam-e... Mert már van folytatás... :) (bár nekem eleve nagyobb esélyeim és jobb lehetõségeim voltak, mint FactorG-nek, és miután felszált a rózsaszín köd az agyamról, már elég könnyen tudtam kezelni és kijavítani a dolgokat)
Nem, mert 50% esélyed van, hiszen VAGY visszakapod, VAGY nem !!! :DDD
Jó neked. Én viszont már rájöttem, hogy egy kapcsolat nem tartja fenn magát. A két embernek kell ápolgatni mert törékeny. És ezt én nem tettem meg. Ezért veszítettem el azt akit szerettem. Viszont ebbõl is tanultam, és igazad van, tapasztaltabb lettem. Sõt azt is megtanultam hogy õszinteség nélkül nincs jövõ sem. Én ezt tanultam. És most megteszek mindent hogy visszakapjam. ;) Mert van 1% esélyem. Nem sok de nekem most elég.
Gondolj a szép dolgokra amiket együtt megéltetek, ne a veszteségre koncentrálj, hanem a közös élményekre, emlékekre, azokat már senki nem veheti el tõled, az szenilitásonn kívül persze !
Hát basszus tudom én, hogy tök hülye vagyok, de most úgy érzem megborult velem a világ. Ha nem én élném meg akkor én is azt mondanám amit te. De per pillanat csak nyomorgok és azt se tudom merre induljak. Õ Németországban én meg itthon.
Volt egyszer egy boldog pár akik bár egy kicsit belefáradtak a mindennapokba lelkük mélyén szerették egymást, jobban mint addig bárki mást. Aztán lehetõség adódott egy kis szabadságra, melyre mindketten annyira vágytak már. Nem azért mert nem szerettek már, hanem mert fiatalok voltak akik talán túl korán találtak egymásra. Az éretlen lélek fõleg a fiúé, még nem volt képes kezelni és átlátni hogy mekkora kis csodát kapott az élettõl. Abból pedig, hogy ez mekkora veszélyben van szinte semmit sem érzett.
A lány töretlen bizalommal volt feléje, minden nap próbált vele beszélni, szerelmes volt. Kezdetben sírásig hatolt a csontjaiba a fiú hiánya, és csak írt csak írt. Választ vagy nem, vagy ritkán kapott. Mi játszódhatott le a férfiban, hogy ennyire vakon bízott abban, hogy a kapcsolat majd magától életben tartja magát? Soha sem tudja meg.
Talán a hirtelen jött szabadság és a kapcsolat szilárd alapjaiba vetett hite vitte rá arra, hogy ennyire figyelmetlen, önzõ legyen? Talán, de ez is csak homályba vész.
Teltek a hónapok, egyszer csak megérkezett a lány. Már elsõ pillantásra elgyötört és nem a régi volt. Bár az ölelés õszinte és jólesõ volt, mindketten érezték, hogy valami nincs rendben. És miért is lett volna. 4 hónap távollét sok idõ, fõleg ha nem táplálják a kicsi szerelmet és itt csak a fiúra gondolok. Egyszerûen hihetetlen módon volt akkora éretlen marha, hogy elhitte a pillanatnyi boldogságát. A vak szabadság vágyát még a lány újbóli feltûnése sem törte meg. Bátor volt és érdektelen. Övé volt a világ. A lány belefáradt az örökös próbálkozásba, hogy fenntartsa ezt a nehéz kapcsolatot, amit szinte egyedül kellett fenntartania.
Kéz a kézben ott állt egy tudatlan kisfiú teli életvággyal és egy a kapcsolattól kifáradt nõ akinek minden vágya a fiú volt egykor, de van amit nem lehet tovább elviselni. A fiú még mindig nem értett semmit. Nagy elhatározásra jutottak. FIatalon, szabadságra vágyva úgy döntöttek, hogy lazítanak a kapcsolat kötelén (valójában úgy pattant el mint egy túlterhelt acélkábel) és hagyják egymást szabadon repülni. A fiú akkor azt hitte szabaddá vált, de valami nem volt mégsem jó. A lány közelsége és a veszteség tudata még mindig a sírásig kínozta, de büszkesége nem engedte, hogy ez elõtörjön. Fájt. Szenvedtek, de felnõttként viselkedtek. Majd búcsúztak és elkezdõdött egy új élet.
A fiú élte mindennapos szabad életét, nézelõdött, keresgélt. És még nem sejtehette, hogy semmit sem fog találni. A lány ugyancsak így tett. Csalódással telve kis szívében újra a boldogságot kereste. Talán meg is találta újra azt amit már annyira megérdemelt egy olyan embertõl aki nem bántotta. Igen, nem bántotta. Mert annyiszor bántották, amit õ mindig szerelemmel viszonzott de soha sem értékelték eléggé. Talán azért nem, mert a fiú túl könnyen kapta meg a szerelmét. Szinte semmit nem kellett érte küzdenie és mint annyi mindenben máshol, itt is bebizonyosodott, hogy amit könnyen szerzel meg, azt nem becsülöd meg eléggé.
Aztán egy nap a fiú hazatért. Telve még mindig azzal a gõgös elégedettséggel amit a nagy-nagy szabadságtól kapott. Gondolta, na végre itthon, enyém a pálya. Próbálkozott minden félével. Olyan állást szerzett amit életében nem mert volna remélni. És hajtotta az életvágy. Annyi nõ volt körülötte. Még a kezét sem kellett kinyújtania. De valamiért nem kapott az alkalmon. Senki sem értette miért passzív, miért hideg, még õ sem. Valami az útjába állt a féktelen életnek. A szívének egy távoli kis csücske, ami már szinte feledésbe merült. Azt mondta magában, na ezt nem, ez lehetetlen. Büszkeség, büszkeség és egy nagy adag önelégültség ennyi volt a fiú. Egyszer találkozott még a lánnyal, bár csak 5 percig láthatta. Büszke volt, erõs,és buta, végtelenül ostoba. Nem vett tudomást a kis hangról ami már hónapok óta ott csilingelt, hogy hahó baromarcú!!! Mert büszke volt. Büszke volt a kis mûvére, ami nem volt több mint agyament pusztítás és rombolás.
Telt az idõ, egyre többet gondolkodott, álmodott, emlékezett. És egyszer csak mint derült égbõl a villámcsapás hasított bele a tudat, hogy mindent elrontott, hogy marha volt, hogy semmit nem ér egyedül. A hatalmas szív kicsi csücske, ami a lányt õrizte akkorát ütött a fiúba, hogy majdnem belehalt a fájdalomba. Kivilágosodott körülötte a rideg valóság és rájött, hogy egyedül van az érdektelen tömegben. Egyedül...annyira egyedül, amit azelõtt soha nem képzelt volna. Egyedül volt akkor amikor már minden szépnek és simának tûnt. Soha nem remélt állás, kedves emberek, támogató család. Minden az övé és semmije sincs.
Egy maradt neki, az emlékek és a reménytelen próbálkozás, hogy a lány aki annyira messze van tõle és aki egykor annyira szeretett egy fiút, talán majd visszatér és meggyógyítja a férfi széttépett szívét amiben csak egy kis csücsök tartja a világosságot. Egyszer...
Erre mondjatok valami okosat mert megõrülök.
Hát ez beteg én meg ezen szakadok :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
megismertem egy csajt.. a sulibol.. nagyon tetszett!! kicsit liv tyleres.. erdekes arc, fekete lapos haj.. jokis cici,fenek... megismerkedtem vele.. neha beszelgettunk.. fel eve volt baratja... aztan megtortent az elso csok...eltunk hetekre.. megint elokerult.. beszelgettunk..aztan megint eltunk.. ez igy ment sokaig... aztan megint egy csok.. eltunt megenn..stb.. mar masfel eve jartak a baratjaval..eppen koltozes alott voltunk...odajon a csaj es bar elmondani nem merte..de a telefonomba leirta hogy mindig is szeretett volna velem jarni..szakitott a baratjaval mar x hete, de en most elkoltozom.... HURAAAAAAAAA VAZZEG.. szal.. ennel jobb hirt nem is tudott volna mondani...mit tettem volna?smaciztunk...azota nem lattam ,nem hallottam felole....
sztem ez nem fantázia kérdése
Mivel a cím szerelmes történetek volt ilyet raktam be :-) Mégsem rakhatom be a cikkeimet, verseimet PPPP A valódi érzelmeimet, meg nem tárom ki egy fórumra...
A helyesírásban van valami a chat kicsit elrontott :-)
Na, tudtok ti, ha akartok. Ill. egyelõre csak Breki. Bár ahogy elnézem, a helyesírással te is hadilábon állsz... :) Ja, én egyébként valós, megtörtént eseteket szeretnék másoktól (is) olvasni, mert abból lehet konzekvenciákat leszûrni. Az, hogy neked mennyire élénk a fantáziád és mennyire tudod leutánozni valamely lányregény stílusát, az engem speciel nem igazán érdekel, abból már eleget láthattunk, olvashattunk...