Én se értem minek kellett ezt lefordítani. Aki nem tudja mirõl van szó annak szerintem olyan mindegy, aki meg rajongó az elsõ rész óta annak meg a Witcher teljesen jó lett volna. Errõl a "Vaják"-ról nekem örökké a Ludas Matyi ugrik be, mikor a Döbrögihez hívják az orvosokat és akkor jön a "Vajákos Piri néne"...
Pedig az volt az egyetlen valamirevaló cselekedete
Mondjuk a neveket pont nem õ fordította, hanem Réz Ádám, az elsõ 11 fejezettel együtt. GÁ egyébként rühelli a Gyûrûk Urát, ezt már többször lenyilatkozta, iparosmunkának tekintette a fordítást. (Én meg emiatt rühellem ájpibácsit)
Nem tudja egyébként valaki, hogy a magyar verzióból hogy lehet elõcsalogatni az angol nyelvet és feliratot? Idegesít hogy magyarul van. A registryben találtam egy Language nevû részt de oda 16 van írva.
persze, göncz árpi bácsi fordította (a korábbi köztársasági elnök)
A Tolkien regények magyar fordításai kivételnek számítanak ilyen szempontból, az profi munka, nagyon-nagyon jól le vannak fordítva a nevek!
Viszont szerintem is hülyeség lefordítani, fõleg amikor ilyenek jönnek ki, hogy Büszkemocsár Jaina meg SZOLGA (ez utóbbi Thrall akar lenni, nem tudom ki mennyire van otthon warcaftban). A földrajzi nevekrõl már nem is beszélve, mint pl Légura föld, meg Viharvárad... Azt hittem ott tépem össze a könyvet :D A
Szerk.:
De mégis, a legjobban Szörkentyû László, a gnóm mérnök ütötte ki a biztosítékot
Vaják? Na ezért nem szeretek magyarra fordított regényeket olvasni, de hát ez még mindig nem üti ki annyira a biztosítékot, mint mondjuk a Warcaft regények fordításai..
Értem én, hogy nehéz jól lefordítani a neveket(ami hülyeség szerintem), de akkor már inkább Vadász vagy valami normálisabb hangzású is lehetne, nem vaják.. Errõl az egyik Káosz regény ork öregasszonya jut eszembe, aki tehénszarból csinált orvosságot, õt hívták Vajáknak.. :)
Valaki elolvasta már egyébként?
Akkor ez a könyv mikor is jelenik meg?
Pont errõl akartam kérdezni? Ez az alap legelsõ witcher novelláskötet? Valaki angolul olvasta már? Gondolom az író garantálja a hangulatot.
"Hivatalos" magyarázat a vaják szóra, innen: "Bár a játék hõsét valóban sok országban witchernek hívják, Geralt története sokkal régebben, jó tizenöt évvel korábban kezdõdött, méghozzá irodalmi hõsként. Az eredeti kifejezés - wied¼min - a lengyel wied¼ma, vagyis boszorkány szóból ered, Sapkowski saját leleménye. Ezt Danusia Stok az angol witch szóból képzett witcher szóra fordította, ami szintén nem létezett soha korábban. A könyvek fordítói minden más nyelven is a boszorkány szót ferdítgették addig, míg hímnemû nem lett (lsd. Hexer, Zaklínaè, Sorceleur...) Magyarul a "boszor" adódott volna, de próbáljátok csak meg például többes számba tenni... A boszorkánymester/úr nem fejezte volna ki jól a lényeget, versenyben volt a táltos, a sámán, de még a garabonc is... A vajákos ért a füvekhez, a mágiához, néha a jövõt is megpillanthatja - így lett ez a befutó. Akárhogy is nézzük, ha az eredeti kifejezéshez ragaszkodnánk, "vjedzsminnek" kellene hívnunk Geraltot... Szerintem abban mind egyetértünk, hogy ennél a vaják lényegesen jobb."
A rohadt életbe! 1. - idegesít a 'vaják' 2. - mintha össze lenne csapva (egyértelmû, hogy a játék 'Intro'-ját szövegesítette meg, de valami istentelenül balfasz módon).
találtam részletet is:részlet úgy idegesít az hogy Vaják
nagyon jól nézz ki a könyv,
Van egy jó és egy rossz hírem!
A jó hír hogy megjelenik magyarul is egy Witcher könyv. infó
A rossz hír hogy a Witcher szót rettentõ idiótán fordították le magyarra.(Vaják)Aki ezt nem szeretné az írja alá a petíciót és reklámozza nyugodtan. petíció
Figyi a vámpír lotyóknál te mit csináltál? Tudod a kékszemû csaj, én megcsináltam mind a kettõ befejezést. Melyik a jobb ha kinyírod a vámpírokat vagy ha segítesz nekik?
A döntés a Te kezedben van. Itt érdemes egy külön mentést csinálni, mert ha érdekel, hogy mi történne, ha másképp döntenél (én megtettem, és végigjátszottam ettõl a résztõl újra), akkor meg tudod nézni. Annyit elárulok, hogy ez a döntés nem vérre menõ, de érdekes.
Ott tartok hogy van egy kisgyerek Vizimába akit Sani és Tess is meg akar szerezni, melyikhez küldjem szerintetek?? Van késõbb jelentõsége hogy melyik csajnál van mert ahogy nézem a másikkal végleg összeveszem.
Vizmibában h lehet bemenni a temetõbe? A Gyanúsított: Vince küldetésben, be kellene mennem a raktárba, de mindig zárva van, éjszaka is. Hogyan kell megcsinálni ezt a questet?
A börtönben majd visszakapod (küldetés után). Annyira rettentõen nem nagy baj (magadnak nehezíted csak a dolgot), és el kell döntened, mit szeretnél nagyon: embereket gyorsan ölni, vagy szörnyeket (a kardok ugye).
A 2. fejezetben elvett dolgokat és pénzt vissza adja a gép, remélem. Az nagy baj h még 1 kard skillre sem raktam? 2x3 fajta van nem tudtam dönteni. Mire kezdjek el pakolni? ezüst/acél azon belül erõs/gyors/csoport gondolom amelyiket nem fejlesztem az semmit nem is fog érni, de mindegyiket nem húzhatom? vagy még mindig kapni fogom a bronz pontokat?
Üdv, Vagy használj reflex potiont, vagy menj nekik egy egyszerû fáklyával, a növényes csápok ellen kifejezetten hatásos a tûz. Igni varázslatokat se szeretik.
Fejlõdj még és aztán menj a barlangba.Azt hiszem ott korom sötét van, úgyhogy Macskát sem ártana fõznöd(ha nem tetted).A kemény ökölharcost meg ki lehet hívni, csak nem mindig fogadja el, próbálkozz más idõpontban.
Üdv, Vizima külváros/városfal alatti barlang, a földbõl kijövõ csápokat mivel kell leverni? Eléggé megszenvedek eggyel is, de idáig mindig meghaltam. Más, a fogadóban a "Kemény ökölharcos"-t nem lehet kihívni vhogy boxolni?
Én mindenesetre biztosra mentem és egész játéék alatt az Igni képességre gyúrtam leginkább így játék vége felé sokszor elég volt csak egy, max 2-3 kámeháméval megküldenem egy csapatot és mindenféle plusz kardcsapás nélkül feküdt mindenki körülöttem. :)
Amúgy az Aard-hoz szerintem szerencse is kell, mert mintha attól függne a hatása, hogy az ellen mozgás animációja éppen hol tart. Mert például ugyanolyan szintû Aard képességgel ugyanolyan féle ellenség, ugyanolyan egészségi állapottal, hogy egybõl megszédül, hol pedig mintha, misem történt volna, ugyanúgy zavartalanul végigfut a megkezdett (támadó) animációja.
Tekintve, hogy az elején az Aard eléggé adja magát, jó meglátás!
Találtam még egy jóféle megoldást pokol kutya ügyben. Amikor beindul a fight egybõl rányomtam egy aard-ot a kedves kis pokol kutyusra, ettõl bemerevedett én meg egy csapással lecsaptam ennyi. Tesztelve és garantáltan mûködik
Én ital nélkül csináltam meg anno, mindenféle leírás, és fórum nélkül tudtam, hogy csoportos támadás, majd a fõbestia támadása. Amikor Abigail elhullott, reflexbõl indítottam újra, aztán kiderült - miután a cutscene-t én is átszenvedtem - hogy hõsnõnk elájulása be van kalkulálva, mert amikor végzünk a harccal, a kisasszony ott virít, épen-egészségesen és hálálkodik.
Még egyszer: ott a játék szerint eltelik némi idõ. Ahogy filmeknél sem mindig egy másodperccel késõbb játszódik a következõ jelenet. Nekem legalábbis már elsõre így jött le, és a kiírt idõ, valamint a fegyverolajból hátralévõ idõtartam csökkenése függvényében ez ki is számolható.
Persze fel lehet ezt fogni "instant megszûnésnek", de mivel alább elhangzott a "valamiért", úgy gondoltam, szükség lehet az egyszerû magyarázatra.
Ennél a résznél mégis instant megszûnik. A fecskét a faluban ittam meg, mielõtt a Szalamandra búvóhely házába beléptem. Ott voltak a banditák, majd lementem a csapóajtón, ott a többiek. Beszéltem Abigail-lel, megvártam, amíg feltöltõdik az életerõ, majd _mielõtt_ kimentem volna a barlangból a falusiakhoz, megnéztem a fecskét és még volt belõle 1 óra 15 perc. Ehhez képest a Bestiás harc elején már nem volt aktív.
Én még a Hitveskönyvnek is hasznát vettem, nem szeretek részegen henteregni(mármint Witcherben :P).
Nem instant szûnnek meg, hanem eltelik X óra, ez pedig jól nyomon követhetõ. A fegyverolajok hatása viszont éppen ezért marad meg.
Egyébként számos igen jól használható fõzet van a játékban, lehet ám színesíteni a repertoárt, és komolyabb nehézségi szinten jól is jöhetnek. A Tawny Owl/Rõtbagoly fõzetet pedig majdnem annyit használtam, mint a korábban említett kettõt.
Az Oroszlánpókokhoz ha jól emlékszem egy küldetés alatt kell bemenni, majd ha megkapod azt a küldit, akkor lesz vége.Hogy már mi volt a küldetés nem emlékszem, de talán csak ennyi volt, mint mellékküldi, hogy ki kell nyírni mindenkit.
Nekem a fecske, meg a macska volt a két ital amibõl mindig tartottam magamnál pár üveggel. Soha nem lehet tudni alapon :) Ezután már tényleg csak akkor leszel bajban, ha figyelmetlen vagy.
Na ott nekem sem volt világos minden, én sem találtam semmi többet, hát továbberedtem. :)
Amúgy a fecske szerintem mindig is a a játék legfõbb fõzete lesz. Nagyon sok féle fõzetet fogsz majd még megtanulni a játék során, de én azoknak a 3/4-ét soha el sem készítettem, mert leírásuk alapján nem éreztem õket szükségszerûnek. Jól is gondoltam, mert nem igazán tartogat a játék nagyobb kihívást a késõbbiekben a Bestiás résznél.
Igaz, a mocsárban nagyon el tud fajulni a helyzet elsõ látogatáskor, fõleg ha keménylegényként berambózol a sûrûjébe, de szerencsére nagyon nagy pálya, el lehet kerülni a bajt bõven, majd folyamatosan fejlõdve egyre könnyebben boldogulsz az ottani teremtmények ellen is.
Nem volt könnyû, de végül megcsináltam ital nélkül. Az azért elég durva volt, hogy miután végeztem a pokolkutyával, és már majdnem megkönnyebbültem, rámtámadt még a fél falu is... Mint várható volt az elfogyott küldetésekbõl, ez volt a fejezet vége, és számítottam erõsebb ellenségre, de (bár mindenkivel mindenrõl beszéltem) senki nem szólt volna, hogy ne induljak neki italok nélkül. A második fejezet elején az elsõ dolgom volt keverni fecskét és hóvihart :)
Viszont van még egy kérdésem. A második fejezet elején a csatornában egy halott lovagnál volt egy pergamen az Oroszlánpók szekta búvóhelyével. Gondoltam, ha már úgyis ott vagyok, benézek hozzájuk. Végigjártam a kriptát, mindenkit megöltem. Ennyi? Nem jelzett a játék, hogy végeztem volna a küldetéssel, és nem volt erõsebb ellenség sem, bár többször hallottam egy állat morgását, de nem találkoztam vele. Egy ládát találtam, amiben a szokásosnál több holmi volt. Itt nem kell mást csinálni?
Hát elég idegesítõ része volt ez a játéknak, amikor elõször jártam erre, én is vagy 5x újrakezdtem ezt a részt, mert azt hittem Abigail feldobta a bocskort(másodszorra már nem volt akadály).És igen, minden esetben újra kell nyomatni az egész közjátékot.Itt hagyhattak volna egy mentési lehetõséget, de ez van :D Clericnek én is azt tudom ajánlani, hogy próbálgassa a harcmodorokat, csoportosban eléggé fekszenek a kutyák, erõst meg a Pokolkutyára használtam.Az meg hogy Geralt fogja a fejét és nem mozdul sehová, egy átok, amit a Pk vonít el.
Nekem mákom volt, hogy nehéz fokozaton elsõre megöltem. De elõtte olvastam itt, hogy nem árt hóvihar és fecske italokat vinni, ennyi elõnyöm azért volt.
Én úgy csináltam, hogy elõször lecsaptam a csatlósait, utána kezdtem el támadni. Engem is elkábított idõnként, de amíg kábult voltam általában Abigail-t támadta, így épphogy túléltem.
Én szerencsére elég hamar rájöttem egy nagyon jó, potion mentes taktikára. Ha a bosst ütöttem, minden második ütés után paint kaptam. Megoldás, hogy group-style-t kell használni, és nem közvetlenül a nagyot kell ütni, hanem a kicsiket. Nagyon rövid idõ alatt meghalt a boss is.
Nagyon felidegesítettem magam egy részen... Próbálom Abigail megmentése után megölni a pokolkutyát, de egyszerûen nem megy. Elõször is, most komolyan minden újratöltésnél végig kell csinálni a komplett beszélgetést a falusiakkal??? Ahogy megkapom az irányítást, gyakorlatilag véletlenszerû, hogy egyáltalán elõ tudom-e venni a kardot anélkül, hogy már 3 kutya belém ne harapjon. Próbálom hátralökdösni a pokolkutyát, amíg a csatlósait elintézem, és van hogy eljutok addig, hogy egyedül marad (egy kis idõre), de addigra már nagyon kicsi az életerõm. Ami a legidegesítõbb, hogy néha Geralt MEGÁLL egy helyben, tántorog és fogja a fejét, miközben harapdálják a kutyák, és nem lehet irányítani! WTF??? Néha hiába kattintok az ellenségre, nem támad a karddal... Sajnos italom nincs. Nem számítottam rá az eddigiek alapján, hogy ez a rész ennyire nehéz lesz, mert bár minden küldetést megcsináltam, jóformán csak a kripta erõsebb ghoul-jánál volt igazán szükség italra. Hiába töltök vissza mentést a barlang elõttrõl, mert üres a falu, nem tudok kitõl venni jobb minõségû alapanyagot a fecskéhez (az valószínûleg segítene egy kicsit, mert el tudok szaladni, csak nem töltõdik közben az életerõm ital nélkül). Az utolsó fecskémet megittam a barlangban, és mielõtt kijöttem még azt írta, hogy 1 óra 15 perc van hátra a hatásából, mégis mire a harc elkezdõdik, már nem aktív, mondjuk ezt sem értem... A kérdésem az, hogy meg lehet csinálni normálon ezt a részt ital nékül? Van valami trükk, amit itt alkalmazhatnék?
A kutyás részt én is sokszor újrakezdtem, mert azt hittem, hogy tényleg meghal, de valójában csak elájul. Szóval a cerberus résznél nem kell nagyon foglalkozni vele, csak ha él, picit gyógyít is. A harc után felkel.
A fogadóknak közös raktáruk van, így betérve egybe látod minden betett tárgyadat. Van azonban a játékban pár rész, amikor ez az opció nem elérhetõ, illetve olyan is lehet, hogy elveszik minden, amit betettél. Ha nem találod az egyik fogadósnál a korábban betett dolgokat, akkor elvesztek.
Gondolom már nem nagyon kell a kérdéseket spoilerbe rakni :) Két kérdésem van: Amikor az elsõ fejezetben Abigail-t megmentem a falusiaktól és harcolok a pokolkutyával, Abigail mindig meghal. Meg lehet menteni ott valahogy? Még az elsõ fejezet elején leraktam egy csomó cuccomat a fogadósnál. Késõbb megölték a jóembert. Hova lettek a cuccaim, amik nála voltak?
Helo nekem nem akar mûködni xp sp3-on. tudok ezzel valamit csinálni? Mikor kezdeném el a telepitést egy hibaüzenetet ir ki
Miért van az, hogy nekem az Enhanced Edition van meg és Új játék-ra kattintva nálam az "Egyéb kalandok" (vagy valami ilyesmi nevû menü)-ban nincsen semmi választható?
Annyit nem ér meg semmilyen mod sem, hogy instabilitást okozzon, de te tudod. Azért képeket ha van kedved tehetsz be, mert azért páran biztos kíváncsiak lennénk. ;)
Nem lehet õket beépíteni, mert nem a fõ történethez kapcsolódnak. Közülök kettõ hivatalos kaland Dandelion elbeszélése, ami korábbi idõkrõl szól. A többi meg rajongói mod, szintén más, kisebb történetekkel.
akkor jól döntöttem, hogy nem kezdtem újra.. kár hogy csak külön érhetõek el a plusz küldetések, jó lett volna, ha bele van építve az alaptörténetbe. Egyébként jó hogy említetted a DAO-t, most pihentettem le kicsit (2 alapjáték és 1 eszmélés végigjátszás után), minden idõk legjobban sikerült RPG-je!
Mostanra egyébként sikerült megoldani a problémát, leírom, ha esetleg vkinek hozzám hasonlóan gondot okoz: A másolgatós mod-okat a Data\Override mappába kell (ha nincs csinálni kell) bemásolgatni, mégpedig úgy, hogy a különbözõ modok fájlai ne legyenek külön mappákban, hanem a fájlokat ömlesztve legyenek. A telepítõs mod-ok nagy része magától oda települ, ahová kell, egyedül a textura mod nem akart mûködni, ezt megoldottam ugy, hogy a feltelepült fájlokat manuálisan bemásoltam az override mappába. Még annyi, hogy célszerû a Dark Geralt mod elõtt, feltenni a textura mod-ot, mert fordítva nem fog mûködni a Dark Geralt mod. Még egy info, elvileg a textures mod randomszerû fagyásokat generál, érdemes gyakran menteni (nekem két óra játék alatt egyszer fagyott), viszont sokkal szebb maga a játék tõle.
Én nem nagyon modoltam a játékot (bár ha lenne olyan mod, ami kicsit jobban optimalizálttá teszi a játékot, azt mondjuk kipróbálnám, mert a Kereskedõnegyedben nekem még mindig szaggat a játék néha-néha), de általában a modok telepítõje úgy van megírva, hogy az alappartíción belüli lehetséges játékmappára mutasson. Ebben az esetben pedig biztos lehet valahogy módosítani a telepítés helyét, de úgy alapból is, a telepítõk mondjuk 90%-ában lehet módosítani a telepítés helyét. Nem maradsz ki semmibõl, az új küldetések nem az alapjátékon belül vannak (mint mondjuk bizonyos DAO vagy ME DLC-knél), hanem egy külön menüpontból indulnak, az új játékon belül.