A harcrendszer: azért bõven nyújt kihívást, mert nem érzem agyatlan klikk-bajnokságnak. Pl. amikor azt a csápos rusnyaságot kellett elintézni, az nagyon tetszett, elõször csak gyepáltam, mert nem olvastam el mit is kellene tenni (az eredeti magyar verzióra tartogatom a történetet), és csodálkoztam, miért nem lehet eltalálni. Inkább nem lövöm le a poént, hátha valaki még nem jutott el odáig. Gondolom késõbb még inkább szinesítik a harci taktikát. A párbeszédek mennyisége (és gondolom milyensége) meg egyszerûen szavakba nem önthetõ. Ha csak a hangulatot illetve azt nézem, mennyire kidolgozott a játék, én eddig kb. 10/9.5-et adnék értékelésként. Nagyon szép munka!
Csak szuperlativuszokban tudok beszélni errõl a játékról! Azthiszem a Baldur's Gate és a falloutok óta nem éreztem ilyet.. erre nem számíottam!
Elõször is: amíg a letöltés befejezõdött, olvasgattam a fórumot, köszönöm azoknak, akik korábban linkelgettek a fórumon DT Pro-t. Elsõre, faszán felment, a játék is, semmi gond nem volt. :) Most jutottam el egy olyan részhez (vár utáni elsõ falu), ahol azt tudtam mondani, hogy na akkor most elteszem holnapra.
Annak idején nagyon vártam a Witchert, eleve érdekelt és RPG fronton a cseh "szomszédok" tettek már le valamit az asztalra. De hogy ennyire jó lett, azt nem gondoltam volna. Minden egyes részlet, lélegzetvétel, nagyon meg lett csinálva benne. A szereplõk (akikkel eddig találkoztam) egytõl egyig túlzásoktól mentesen, hihetõen viselkednek és néznek ki. Jók is, gonoszak is. Az eddig kibontakozó sztori engem azonnal magával ragadott, direkt minden létezõ párbeszédet elolvasok. A zene, az effektek és a hangok simán díjnyertes alkotások.
A harcrendszer tényleg szoknivaló, de nem érzem olyan gázosnak, mint ahogy itt páran leírták. El tudnék én is képzelni másfélét, de így is rendben van. Én speciel a váll fölötti nézettel tolom, nekem így tetszik leginkább, és megvan benne az a feeling is (mint mondjuk az életben), hogy ahhoz, hogy lásd mi van mögötted, forogni kell. :)
Ez az ágyjelenet k...jó lett. :D Majd igyekszem én is bõvíteni a háremet. :) Összességében elsõ benyomás alapján 97% körüli értéket adnék neki. Egy biztos, ha kijön eredetiben, akkor ezt is megveszem, mert az ilyen játékok készítõi igenis megérdemlik.
sziasztok! Az elején járok, mikor Trissnek össze kell állítani egy fõzetet, és ki kell mennem az udvarra rémsáska karomért! De az udvaron sehol nincs, elvileg a kút mellett írja de üres a hely! :(
A Baldur's Gate 2 óta várom ezt. Már látatlanban is +1 pont a játéknak. :)
Itt is van a szép Balduros idõket idézõ alvás? Tehát lefekszek pár ürácskára és monjuk éjfélkor felkelek és a többi...
Azért Geral az érzelemmentes Witcher de ettõl még ahogy a képen látttam jópár hölgyet felgyújt... És gondolom még elég sok kis kép lessz mire a végére ér az ember. :)
Jaj de rendes ember vagy, én is nagyon kedvellek :P
Egyébként sikerült végre elindítani... de vmi kínai oldalról szedtem le a daemont, és ott patch helyett crack volt hozzá... :)
Háát, nagyon jó a harcrendszer, nagy élmény... de az irányítás valóban elég béna. A grafika képeken rondábbnak tûnt, de játék közben jó az is. Csak egyelõre ezzel a kártyámmal még gyakran akad... le kellett venni szinte mindent.
NA rájöttem miért nem volt jó a Deamon Tools. Akinek hibát csinált meg kiírta a hogy "decripted ...." annak itt a megoldás:
"Lehet hogy egész eddigi életemben rosszul csináltam a patch-olást, de most bemásoltam a DT könyvtárba a patch.exe file-t, és úgy indítottam el a törést. Eddig én mindíg csak elindítottam, aztán kikerestem a megadott file-t. Szóval valószinûleg ez volt a baj..."
...és tényleg mûködik yupííííííííííííííí
Lehet, hogy neked bejön majd, de szerintem nagyon kényelmetlen és kiforratlan, pláne ehhez a harcrendszerhez.
Az elején én is kiakadtam amikor játszottam mert a játék beállította a legjobb beállításokat nekem és amikor elkezdtem vele játszani akkor szuperül ment. Meg is lepõdtem, hogy élsimítással meg 8x szûréssel milyen jó és szép. Egészen addig amig ki nem mentem Na onnantól közepes graf...
Sajna nem szoktam sokat fórumokba írni ezért nem tom pontosan hogy kell.
Persze hogy elmegy. 9600-om van nekem is, nem is kell minimumra állítani, ha 256-os a kari akkor mehetnek a textúrák és a fények is mediumon, a többivel meg trükközni kell. 800*600 esetleg lehúzva a grafot 1024, de én inkább a kisebb felbontás/szebb grafot választottam. Viszont a ram az kevés lesz, készülj fel jó hosszú töltésekre. Ha még tudsz szerezni 512-t akkor már jobb lesz a helyzet... (6200 sztem kevés lesz)
Akkor ok, nekem elég a közepes graf is, Gothic 3-nál is így játszottam és simán szép volt, ott is a játékra figyeltem, nem arra hogy most a víz séderhármon van vagy kettõn, szal...
most így ezek után amit ti tapasztaltatok 9600 xt-vel v. gf 6200 al elmegy min.be ? (2.8 intel, 768 ram, Game Accelator progi)
valaki feltudná tölteni valahova a 53 partot mert akár hányszor töltöm le minidg crc hibás
Annyira nem gáz a RAM mert nekem is csak 1GB van de ha leveszem olyan közepes grafikára akkor nincsen vele probléma pedig nekem csak 7600gs-em van. Persze néha egy kicsit többet tölt de nem annyira gáz, még így is simán élvezhetõ.
Na ez tényleg majdnem olyan mint az enyém csak ugye a ram... Úgylátom valahogy bekell ruháznom még +1GB-ra de nemtom honnan szedek rá zsét. Ja és milyen felbontásban, milyen grafikán tolod?
Aragorn: Hát igen, elég sok magyar játékot kapunk/fogunk kapni a CD Projekt-tól, már ezért is érdemes megvenni(tudom hogy itt nem ez a fõ érv), legalábbis én biztos megveszem
Na elakadtam. Amikor bebörtönöztek és elvették a cucaimat akkor le kellet vadászni egy dögöt és a fejét kell elvinni Vincentnek. De nem találom Vincentet. Az a hely amit jelöl a térkép (Vincent autpost) oda mentem a nap minden szakában és egyszer sem volt ott vagy arra felé. Most hogy kapom visza a cucaimat? Vagy azt máshol kapom visza?
Hát igen szerintem itt a többség nem legálissal nyomja én magamrol nem nyilatkozom(). De szerintem a többség ha megjelenik itthon akkor biztos meg fogja venni mert ez egy olyan játék amit érdemes. Márcsak azért is, hogy a lengyel magyar barátság megmaradjon.
Szóval a csodás emberközeli játékot el lehet felejteni(kameranézetre gondolok), amivel tulképp promózták a játékot és ami miatt nagyon megtetszett. Ehelyett egy felülnézetes madártávlatos kamerával kell játszani, na szép :(
Én is nagyon várom már a játékot, minden nap elolvasom az üzeneteket a topicban :), mondjuk elszomorít hogy a 3/4-e warez.... Én sztem az alapváltozatot fogom megvenni(örülök ha majd arra lesz pénzem). Ja és vki véletlenül nem tolja ilyesmi konfiggal a játékot?: AMD64 3200+, 1GB, GF7600GT Memóriára nemhiszem hogy marad zsé, csak azért kérdem
alul ahol látod az aktuális virtual drivereket, kitörlöd az egyetlent ami van, ugynaott jobbklikk és add ide driver.
Ja állitolag ez volt a baja a magyar szinkronszinésznek is hogy megkövetelték töle hogy érzelemmentesen adja a figurát márcsak azért is mert a witcherek ilyenek.
Szerintem pedig pont illik Gerartra ez a erzelem mentesseg.
Amugy a tortenet es a vilag hihetetlenul jol felepitett. Foleg a vilag, mar leirtam egyszer, de egyszeruen lenyugoz ez az elo vilag amit krealtak a programozok. Esoben az emebrek futnak az eresz ala, mikozben a haziasszony panaszkodik, hogy eppen mosott es elfognak azni a ruhak. Oregasszony santikal az utan es kozben sirankozik, hogy faj a labam a verebek szanaszet rebbenek amikor kiszedi az emebr a novenybol a magvakat es sorolhatnam azokat a reszleteket amivel a hangulatot fokoztak.Latszodik, hogy nagyon odafigyeltek a reszletekre. Rengeteg frenetikus parbeszed is van a jatekban, amin neha nagyokat kacagok. A kornyezet pedig egyszeruen csodalatos annyira elethu.
Na eddig ezen hölgyemények gazdagították tudásukkal Geralt barátunk nõkrõl szerzett nem kevés tapasztalatát
Nos, nekigyürkõztem ismét a játéknak, chapter 1-tõl indulva.
A teljesen lineáris prológus után innentõl már - az elsõ 2 percet leszámítva (idáig jutottam múltkor, ezért gondoltam, hogy végig ilyen lesz) - valóban a jó öreg kvázi szabadon barangolós, küldetésfelvevõs rpg-s feelinget hozza, amit imádok.
Az irányítást is sikerült végre a magamévá tennem. A korcs third person nézet véleményem szerint teljesen használhatatlan ebben a játékban, ugyebár ilyenkor nincs szabad egérkurzor, hanem az egér mozgatásával közvetlenül a hõst irányítjuk, így pl. amikor fel akar venni az ember valamit, akkor bejön a tárgyképernyõ, ahol megjelenik az egér valami lehetetlen pozícióban, úgyhogy mire a transfer ikonig elvonszolja az ember, leszárad a keze, aztán vissza 3d-be, megint felvesz valamit, megint vonszolás, GÁZ! Nem is értem, minek rakták bele ezt a nézetet, hacsak a magamfajta, rpg-t megrögzötten third personban toló emberkék megszívatására. :) (Aki ezt így végigtolja, azelõtt megemelem kalapom.) A Neverwinter Nightsok irányítása sosem állt közel hozzám, itt viszont a középsõ, low-izometrikus nézet gyakorlatilag egy kellõképpen kizoomolt klasszikus third personként viselkedik (kábé így szoktam játszani a Gothicokat is), a célpontkijelölõs módszeren felül mûködik a WASD is (strafe nélkül persze), amit ilyenkor a kamera meglepõen okosan követ (ráadásul momentummal, amit nagyon hiányoltam a third person nézetbõl), de közben van egy mellette szabadon használható egérkurzorunk. Így már a harc is _sokkal_ jobb lett, messze übereli az Obli/G3 veszett kattintgatását, s bár a G1/G2 kardcsapkodásához ugyan nem mérhetõ, de azt ilyen nézetben nem is lehetne ésszerûen megvalósítani.
A hangulat és a küldetések jók, fpként "gyûjts össze x db valamit és vidd el ide" és "beszélj ezzel meg azzal, hogy továbbjuss" típusúak, tehát klasszikus, semmi meglepõ. Nagyon jó a folyamatosan kibontakozó térkép és a küldetések trackelhetõsége, az átgondoltan, logikusan felépített journal és fejlõdésfa. Az inventory már annyira nem jön be, hangyapecsnyi kis ikonok (ráadásul nem felbontásfüggõen), fegyver meg egyszerre minden típusból csak egy lehet az embernél, ha jól érzékeltem, ami a végtelen inventory-t elõnyben részesítõ lelkemnek igen rosszul esett. :)
A grafika továbbra is nagyon jó (a G3 szintjét mondjuk nem éri el a karakterek kidolgozottságától eltekintve), a zene és hangeffektek szintén. Találkoztam Kalksteinnel, akinek a magyar szinkronjából már lehetett hallani részleteket, nagyon jól válaszották meg hozzá a szinkronszínészt, ha a többi is ilyen lesz, nem lesz okunk panaszra. Geralt angol hangjára viszont már ennyi idõ alatt is sikerült ráunnom, teljesen érzelemmentesen adja elõ a szöveget a csávó, ami egy ideig poén, de most már talán kissé zavaró. Kíváncsi leszek a magyarra.
Összességében valószínûleg mégis benevezek egy CE-re, mert így már másabb a leányzó fekvése, az angol hangfájlokat mindenesetre elteszem emlékbe, hátha még kellenek. :)
Jobban jársz ha isometrikus nézetben játszol mert arra írták a játékot vállfölöti nézet elég necces harci szitukban ,meg egyébként is.
Miert ne tudnad ? Isometrikus nezet egerrel tudod forgatni es a "page up" - "page down" a zoom
baszki ez a kameranézet, ez tönkretesz...mi a tökömért nem lehetett a csávót megadni középpontnak ami körül bárhogy tudom forgatni a kamerát zoom-al...nem úgy mint most hogy gyakorlatilag nem is tudom megnézni szembõl rendesen ha harcol...érdekes az nwn2-ben már volt ilyen kameranézet, kurva bonyolult lett volna itt is megcsinálni...(ha már mindkettõ alatt az aurora fut) ez eléggé visszaveti/elkúrja a játékélményt...
Hogy lehet képet lopni a játékból? PrintScreen? Csak mert nem látok Screens mappát a játékmappán belül!
Már vagy ötször lelett írva vissza kéne olvasni: HKEY_LOCAL_MACHINE -SOFTWARE -CD PROJEKT RED -The Witcher Language 3-ast írd át 16-ra. Aztán a lang_3.key-ben és a dialog_3.tlk-ban a hármast cseréld le 16-ra. Ha a patcht magyarul telepited full magyar lesz a felirat.
wedge31 hozzászólása.
igen, futtatásba regedit, ott kikeresd a hk local machine, vagy mi, ott software, cd projekt, ahol látod a 3-mast a jobboldali ablakban, ott jobbklikk módosítás, és átírod 16ra. és még van két fájl miat át kell nevezni egyszerûen. kicsit vissza kéne olvasni.
nekem csak másfél gigám van és tökéletesen megy a játék. valaki könyörgöm megtudná mondani hogy azt a cuccot hol találom ahol a nyelvet tom átálitani mert nem találom sehol :( valami registry vagy mi a neve valaki kérem segítsen
nekem nem lesz jobb, ha ezer 2 gigát használó ember azt mondja megy neki jól, és negyvenötezer 1 gigát használó mondja hogy neki meg akadozik? levonom a következtetést, hogy ez bizony mivel szerepjáték, mivel egy teljes világot jelenít meg, kell neki a 2 giga ram, és veszek annyit.
mindenre jó lesz az a +1g,nemcsak ez fogja meghálálni:) de nem értem,mennyire fontos,kinek hogy megy,ha más mindenki gépe..azzal neked se jobb se rosszabb nem lesz:)
A sima angol nyelvû nem is kapható???? Ez de kibaszás! Én pl. otthon sem venném meg a szinkronosat, úgy tudom, nem is lehet benne nyelvet állítani, ki tudja, hogy milyen a minõsége, egy jó angoltudással lehet, hogy jobban jár az ember...
igen, a gothic 3-at úgy vittem végig több tíz játékórát beleölve, hogy félpillanatonként töltött. inkább a sivatagos részen voltam, mert oda elég volt az egy giga ram is.. holnap beinvesztálok még egy gigára és várom a csodát. ez a játék megéri azt a plusz 6ezret, fõleg így, hogy nem boltban vettem :$
Ez a játék fantasztikus, csak adni kell neki pár órát. Na megyek is egy fél órácskát élvezkedni
Nyugi, én még ki sem próbáltam, hogy elindul-e! Itt csücsül a vinyón a képfile, de egyszerûen nincs idõm nekiállni! Most is mindjárt mennem kell melóba!
két giga rammal ugye már semmi idegesítõ töltögetés? nekem most vizima külvárosában kb ötpercenként mozdul egyet a játék. azt hiszem holnap veszek még egy gigát.
Néhány kép errõl az iszonyatosan hangulatos a játékról.
Vista 64-bit nem foglalkozik semmilyen védelemmel amihez nem kell alapból crack azok elindulnak sima 64bithez való DT-vel. Aki van megfelelö hardvere annak csak ajánlani tudom. Nem csak ez a progi már többet is probáltam amihez xp-n kell pl. yasu az is elindul csak be kell mountolni sima DTbe és már indul is.
Gonfoltam, hogy benézek a topikba, hogy olvassak egy kicsit a játékról, de saja csalhatatlan SG topic szag fogadott. Majdnem mindenki azon rinyál, hogy hogy kell elindítani a warez változatot... :-/