A centripetális erõnek szerinted mi tart ellen? Naná, hogy a súrlódási erõ. A képletét meg nem mondom, de benne van a tömeg (ha nagyon akarod, elõkotorom a négyjegyû függvénytáblázatból). Szal akkor száll el a verda, ha a centripetális (vagy fugális, nekem tökmind1, bár valami különbségnek kell lenni közöttük szvsz) erõ NAGYOBB, mint a súrlódási erõ, egyébként meg a kettõ ugyanakkora.
Vazzeg a tapadás egy plusz tényezõ, attól függetlenül minden igaz amit mondtunk. A tapadás annyiban egészíti ki azt amit a 1218-ban írtam, hogy arra is figyelni kell és kész. Azért is írtam ott hogy "bizonyos keretek között". De hogy mindjárt bizonyítsam is hogy még mindig bunkóságot mondasz, vegyük elõ az F1-es példát megint. Tehát miért is száll el az autó ha kanyarban leszakad róla a szárny? Hisz szerinted semmi sem változik, a gumit és a futómûvet nem érinti a dolog. Halljuk a magyarázatot!
Próbáld ki, hogy lenyomsz a földre egy matchboxot, úgy hogy szinte a tengelye is meghajoljon, és úgy próbáld eltolni egy ujjal, aztán ne csinálj vele semmit, majd úgy próbáld eltolni egy ujjal. Na vajon melyiket lesz könnyebb eltolni? Tehát a tömegnek lehet, hogy nincs köze, de a súlynak annál inkább.
Na közbe utánaérdeklõdtem, a tömegnek SEMMI köze nincs a tapadáshoz, tehát se nem jobb ha könnyebb se nem jobb ha nehezebb, a futómû és a gumi határozza meg a tapadást...
nah csak ennyit akartam megyek dolgozni. mindenkinek lehet hogy majd még visszanézek este.
ezzel a beszólásoddal elástad magad! tanulj némi fizikát vezzes egy pár autót (smartól a volvóig) és utánna mond azt hogy egy smart jobban megy egy kanyarban kevésbé burulékony és hogy sokkal nehezebben csúszik meg mint egy volvo vagy egy omega vagy akármelyik ilyen méretû autó. Tapasztalatból mondom hogy a nagyautó nehezebben csúszik meg de ha megcsúszik nehezebb is megfogni. ez nem vicc ez tény! és sokkal jobban fekszi az autó az utat ha nehezebb. a rally autó me azé könnyitett hogy jobban gyorsuljon (sokkal több idõt nyernek vele mintha nehezebb lenne és jobban feküdne a kanyarban.)
hali mindenkinek! a TRABANT tényleg nem autó! mert már rég az autók fölé emelkedet és nem azért mert olyan szupi hanem azért mert hatalmas FÍLINGJE van egy jó Trabinak!
1: Nem ugratásról volt szó, be is baszna, ha utána gumilabda üzemmódba váltana :D 2: Aszfalton nem is igen illik csúszkálnia egy rallyautónak sem, viszont murván a kanyarokban igencsak rakosgatják a verdát (a havat azt hagyjuk! :D)
Astaroth-nak is megy, de sajna csak egy embernek lehet egyszerre válaszolni :D
"nincsenek rágyúrva az útra, hanem össze-vissza csúszkálnak"
Na ez volt marhaság...Most nem fogok 1000 példát mondani,de mondjuk amikor 170-nél átugrat egy qrva nagy ugratón,és repûl vagy 30 métert,utána leér és nem pattog hanem lassítás,kacsázás nélkûl megy tovább,na az nem semmi... Gondolom el tudod képzelni u.e. egy széria autóval,lehet az bármi...valszeg totálkár lenne az eredménye...
Faterom régebben(94-ig)versenyzett így jónéhányszor volt alkalmam menni ilyen autóval...hát semmihez nem fogható...
És szerintem költözzetek át az autómánia topicba bár ennek a topicnak már úgyis mindegy...
Hivatkozva az #1233 elsõ mondatára, légyszíves NEM felhozni példának a rallyautókat vagy a Safety Car-t, lévén ha nem vezetted õket akkor fogalmad sem lehet arról hogy mire képesek.:))
Majd kegyeskedek állva tapsolni ha egy értelmes hozzászólást is látok tõled. Addig is áll egy másik topicban felállított feltétel közted és a papucsállatkák között.
Hihetetlen mennyire nem akarod felfogni. Feltûnt hogy a Rallyautók nem egészen olyan kanyartechnikával mennek mint az utcaiak vagy az F1-esek? Ezt már ki se fejtem, mert még az elsõt se fogod fel. Egyébként a Safety Car dolgot is halál nagy lámaság volt felhozni. Mi az hogy az nem megy olan köridõket mint az F1-esek? Mióta azért megy be a pályára hogy versennyezzen? Nem tûnt fel hogy néha lelassít 50-es tempóra is ha kell? Faterodat is pont jókor hozdat fel, azt ugyanis nem állítottam soha hogy a Smart borulékony szar, csak azt állítom veled ellentétben hogy nem nem ér fel egy normális autóéval. És itt jön faterod a képbe. Kérdezd már meg tõle hogy mire bízná az életét egy húzósabb kanyarban, a Smartra vagy a Volvotokra?
Utólag pedig elnézést a Trabant emlegetéséért, elismerem az érdemeit, és nem fikázni akartam!:)
Mert pl azok murván is mennek, az f1, meg te a smarttal aszfalton is. Mellesleg nemtom, láttál-e rallyversenyt, de ott a kocsik nincsenek rágyúrva az útra, hanem össze-vissza csúszkálnak, csak a vezetõ mancsai ügyesek, sok trükköt ismer.
ha leszednek a forma 1 auto szarnyaitt egyszeruen elrepulne.na feledjuk hogy egy reoulo ilyen sebbesegnel felszal.a szarny azt a celt szolgalja hogy az autot a foldhoz tapasztja szo szerint.
Pont, hogy JÓ péda volt. Miért is? Mert amikor a forma egyes gyorsan megy, a leszorító erõ miatt olyan, mintha megnövekedne a súlya. Hogy az SC miért nem megy olyan gyorsan? Pl mert valamivel magasabb, nincs olyan széles kereke, nincsenek szárnyai (hidd el nekem, de 200-nál azért jóval nehezebb egy f1-es gép), talán keskenyebb is, mint egy f1-es verda, meg az allja sem 5 centire van a betontól, ami megint erõt gyárt, ergó mintha azzal is nõne a súlya. Attól, hogy az egyik gravitációs, a másik meg felhajó erõ (még ha fejjel lefelé is hat :) ), ugyan azt az eredményt produkálja.
Nameg az SC-ben nem f1-es pilóta ül, hanem "csak" egy versenyzõ, de ez lehet nemigaz is :D
mondjuk ez az F1-es példa pont hogy hülyeség volt, nézd meg pl. amikor bejön a Safety car...sokkal nehezebb mint a F1-es autók mégse megy olyan köridõket...mégha leszednék a szárnyakat is jobban mennének a forma autók...