A játékról készítettem kis szösszenetet, íme: A játék úgy fog menni, hogy megkapod az országod adatait, aztán játszol. :) Oké ezt kicsit jobban kifejtem. Egyszóval heti egy kör lesz (egyenlõre), addig kell leadnod az országodra vonatkozó büdzsédet. (1 kör = fél évvel a játékban) A büdzsédbe bele kell írnod minden olyan dolgot amire költeni szeretnél. Pl kereskedelmi szerzõdések, fejlesztések, programok, stb. Az új kör elején megkapod az országodra vonatkozó frissített adatokat és megint léphetsz. Eközben szerkeszthetsz újságot az országodnak ahol a többi játékost informálhatod, élhetsz a szövetségekben (témákat vethetsz fel, szavazhatsz, stb), elnézhetsz más országok nagykövetségeire ahol megegyezhetsz a vezetõkkel valamiben (pl kereskedelem, szövetségek, stb), publikálhasz az újságodban reformokat, összehozhatsz nemzetközi tárgyalásokat...stb. BÁRMIT megtehetsz, amit akarsz (nem is lehetne leírni mi mindent. Nincsen több szabály, csak érezzük jól magunkat (ez a cél is)! Ami reális és elképzelhetõ az adott helyzetben, megtehetõ!
Ha úgy hozza a sors, háborúzhatsz/háborúznod is kell. Persze mindezt mai idõszakban kell játszani, azaz 2000-ben kezdõdik a játék.
Érdemes megismerned a választott országod, hogy pontosan képben legyél mindenben."
Ennyi...mindenkit várunk.
Random: Az új játék-forumban válaszoltam... Macho: úgy változtathatsz az országodban BÁRMIT, hogy a büdzsédben leadod hogy mire költesz pontosan és mennyi ideig. Azaz programokat hírdetsz meg dolgokra, de pénzbe kerül. Mellesleg jó ötlet az országodnak egy újságot készíteni és ott informálni minden érdeklõdõt.
Én is azért érdeklõdök mert utánnaolvastam Marokkónak és azt írták gazdasága nagy része növénytermesztés ami nagyban függ a csapadéktól és ugye jó lenne akkor pl. fejlesztenem az öntözést a termés növelése érdekében ami elvileg plusz bevételt és munkát adna. De nem tudom hogy van ez elintézve a játékban vagy mi módon fejleszthetem akkor a gazdaságot mert nekem az lenne a fõ feladatom itt direkt nem erõs országot választottam, hogy legyen mit csinálni.
Oroszhon csak akkor lesz szabad, ha nem akarja folytatni a jelenlegi tulajdonosa...válassz másikat.
abból ezexerint kimaradt
hmmm, én csak a listát néztem a 10. üzenetben...
sztem az elozo oldalon lefoglalt országok lefoglaltak maradnak és Oroszo. az... (én nem vok játékvezeto, csak sztem "gonoszság" lenne egy országot odaadni vkinek amikor azt az elozo bedoglott fórumon már lefoglalta vki)
Szia! Érdekesnek tûnik ez a világszimuláció. Igényt tartanék Oroszországra. Hol tudom regisztrálni magam illetve az országot? Random_-hoz hasonlóan engem is érdekelne, hogy az országok valódi gazdasági és nyersanyag adottságai hogyan tükrözõdnek a játékban, illetve ezek hogyan változnak? Hogyan lehet fejleszteni egy gazdaságot? Ugyebár egy igazi gazdaság teljesítménye a nettó export + beruházás + kormányzati kiadások és a fogyasztási tényezõkbõl alakul ki. Vagy ilyen részletességre ne számítsak? Nomeg persze a valutaárfolyamokkal mi a helyzet? Változnak? Ha igen, milyen szabályok szerint...
Én a kezdetektõl nem éretem milyen adatokból jön össze egy adott ország bödzséje valami valós alapja van neki? Ha én meghozok egy rendeletet ami gyökeresen felforgatja az országot vagy hatalmas beruházást végzek. Ennek az árát ki méri fel mi alapján?
Üdv!
Nos...nagyon bedöglött a hétvégén a szerver, úgyhogy újat kell keresnünk.
Én már találtam is egyet, ennek a "teszteléséhez" kérek minden eddig regisztrált játékost, hogy itt is tegye meg. (Külön írjátok oda légyszi, hogy a korábbi site-on melyik országot regisztráltátok, vagy még csak ez az elsõ vagytok.)
Mihamarabb elkezdjük, nem állunk le.... A cím: http://www.activeboard.com/forum.spark?forumID=33335
Mindenkit várunk.
Cormac
Van egy lehetõség, próbáljátok ki ezt: http://www.activeboard.com/forum.spark?forumID=33335
A szervergondra folyamatosan keresem a megoldást.
Sziasztok!
Glorius visszatért közénk (tudjátok, õ vezeti a játékot) és a következõket válaszolja nektek:
"Na sziasztok! Most értem vissza Pestre, pár dolgot akkor megválaszolnék:
"Láttam hogy a beállítható opciók egy részét fegyverkezés teszi ki. Mi ennek a jelentõsége? Lesz háború az országok között?"
Nos igen, háború lenne, hiszen a valóságban is igen fontos szerepet kap a dolog, akár tetszik akár nem, de egy nagyon fontos dolgot azért kiemelnék: ez nem hadi, nem is Rizikó szerû területfoglalós móka, hanem annál azért összetettebb játék, melyben nem elég egy dologra koncentrálni (pl hadsereg vagy csak jó gazdaság). Attól, hogy mondjuk valaki egyszercsak megelõzõ csapást tol Kubára, bizony nem kell nagyon félni, mivel az atomnagyhatalmak (most nem terrorista országokról beszélek) államformája nem diktatúra, vagyis nem elég 1 ember ahhoz, hogy elpusztíts valakit atommal. De ennek persze horribilis következménye is lenne, mert például egy demokratikus ország igencsak megsínylené, ha csapást mérne egy másik ország ellen, minden különösebb ok nélkül. Nézzük Irak esetét a valóságban: az USA propaganda célokra milliókat költ, továbbá nem szerdáról csütörtökre találta ki hogy támad, hanem bizony igen jó kommunikációs szakembereket fizettek, akik hónapokig nyomatták azt hogy igenis van biológiai fegyverük és nekik az milyen jó is lesz ha támadnak. Visszacsatolást kap majd a támadó ország a népétõl, és itt lép életbe a kormányzat milyensége, jellege, típusa...stb.
A háború elvérõl pár szót: Egyelõre nem szeretném ha be lenne vezetve a területfelbontási- támadóérték-védõérték-stb elv, mivel ha támadóértéket adunk, rendelünk egységekhez, akkor az egész játékot NB (Number Based, vagyis számalapú) rendszerré kéne tenni. Jelenleg nincsen megmondva például, hogy az USA hadseregének tankjai mennyire jók, de nem is teszünk különbséget gyártási költségben sem, fenntartásban sem. Ha NB típusra áttérne az egész játék, akkor egy jóval bonyolultabb, ám realisztikusabb játékot kapnánk, de mivel nagy részetek nem játszott még ilyen játékkal, szerintem maradjunk az egyszerûsített szabályoknál, vagyis ahol az Avatárok csinálnak minden számítást, csatát. Nem zárkózom el attól sem, hogy valaki progit írjon a csatákra, erre is van kidolgozott szabály az NB rendszerben. Léteznek persze hibrid rendszerek is, de szerintem az sok nem szándékos igazságtalakodásra adhat okot, hiszen a játék egyik fele fix szabályokkal van lefektetve, a másik felét pedig az avatárok számolgatják...
Na most ennyi asszem, bocs ha kicsit összevissza lett, de kicsit koki vagyok...
Háát igen...nem megy a szerver még mindig. :( Amúgy Dark köszi a tippeket, dolgozunk rajta...az biztos hogy lesz játék. :)
Nekem se jön be a fórum péntek óta mikor igényeltem egy országot. Így nehéz lesz bármit is lépnem, ha nem jön be az oldal maga.
hát le kell tölteni egy fórum-motort (yabb, phpbb, vbulletin stb.) és felpakolni egy ingyenes tárhelyre (Ultraweb) de ha ez bonyulult (én se tomm hogyan kell) akkor egy másik ingyenes fórumot kérni (activeboard, de ezt nemtomm mennyire spam-mentes)
Ezt már én is felvetettem a játékvezetõnek. Ha valaki tud olyan fórumot ahol hasonló adottságokkal lehet játszani, szóljon és valószínûleg áttérhetünk oda. Amúgy már keresett ilyen fórumot, de nem talált...ezért van most itt a játék. Nekem sem jó, de ez van. Ha van jobb, válthatunk. A titkos tárgyalásokról is beszéltünk már, remélem erre is mihamarabb lesz megoldás. Reménykedjünk.
Igen... Rettentõ lassú... Most épp egyáltalán nem jön be az oldal...
Biztosan van magyar fórum is, nem?
Madar
és nem lehetne vmilyen gyorsabb szerverre átülteni a fórumot? mert ez nekem (és gondolom másoknak is) döglassú..
és mi van ha vki titkos tárgyalásokat akar? a topicot mindenki látja, viszont a PM-et meg a játék-vezeto nem
Üdv!
Mostani állás szerint a foglalt országok:
Spanyolország Csehország Anglia Líbia Svédország Kína Fidzsi-szigetek Izland madar Franciaország Costa Rica Dél-Afrikai Köztársaság Magyarország Németország USA Hollandia Ciprus Jamaika
Van még úgy 250 szabad ország. Gyertek csak akinek kedve van.
Cormac
Szia! Üdv körünkben! Igen, háborúzni is lehet, de aki csak úgy lerohan egy másik országot, annak a nemzetközi következményekkel is számolnia kell (többi játékos+NJK-k). Még képlékeny kicsit a dolog, ugyanis páran szeretnék hogy a részletes hadi taktikát külön kelljen jelölni (pl megnevezni hegyet+várost térképrõl) és így jobban kidomborodik a háború része...errõl most csak ennyit, részletesebben késõbb. Szóval van-lesz háború, de nem biztos hogy jó taktika ha valaki csak úgy lerohanja Kubát, mert "lehet" hogy több ellenséggel találja szemben magát. Pl. nézd meg, ha van idõd rá a média/világhírekben Jamaikát. Õ megpróbálja/ta radikálisan megváltoztatni az országát, de viselte a következményeit is, ugyan nehézségekbe ütközött. Így lesz a háborúval is. Csak azon múlik, kikkel milyen viszonyt alakítottál ki és ha elfogadják a többiek, a háború sem lesz olyan egyszerû és gyors (csak ha mindent belead a támadó és minden bejön neki). Görögországot meg biztosan meg fogod kapni, hiszen te kérted a legkorábban. Legkorábban vasárnap leszel "beiktatva".
Úgy néz ki (ha ellátogatsz az elsõ pontban írt linkre meglátod)..szóval ami kötött: Jelenleg heti egy alkalommal az országok beadják a büdzséjüket és a terveket, erre a játékvezetõje reagál, azaz kiírja hogy mik történtek az országban + milyen random események történtek. Van egy lap a büdzsére, azt kell kitölteni + bármilyen szándékot jelezhetsz (példák a linken belül). Vannak országok, akik saját újságot is vezetnek, hogy tájékoztassák a többieket...Van ENSZ, Nagykövetség, államközi megállapodások, szövetségek, konferenciák, háborúk, segélyek....korlátlanok a lehetõségek...bármit meg lehet tenni, csak realitása legyen a dolognak. Bõvebben és példákat ott a linken találsz.
Szia!
Megnéztem az oldalt, de elsõre nem sok minden derül ki... Sajnos (nekem legalábbis, bérelt vonalon) olyan iszonyatosan lassan jönnek le az oldalak, hogy elment az életkedvem a több infó megszerzésétõl, ezért kérdéseim ide sorolnám, ha nem gáz:
1. Láttam hogy a beállítható opciók egy részét fegyverkezés teszi ki. Mi ennek a jelentõsége? Lesz háború az országok között?
2. Vajon mennyire érvényesülnek a jelenlegi felfogási merevségek az országokra vonatkozóan? Nagyon szívesen alakítanék Kubát, a jó kis diktatúrával, vagy akár anélkül, de arra nincs szükségem hogy a békés játék közepette valaki az arcomba toljon egy "megelõzõ csapást". És ehhez még tömegpusztító fegyverem sem kell legyen mint tudjuk.
Így aztán bekértem inkább Görögországot, azt csak nem gyalulják le így név alapján... Diktatúrát végülis ott is lehet nyomni. De lehet hogy Kuba jobb lenne...
Egész jó ötlet, bár ez az 1hét6fél év kicsit tulzás, lehessen amjd választani kicsit gyorsabb módok között is, mertsokan szeretnek pörgõsebben játsazni az iylen gamékban (pl Hódító meg iylenek).
Nemsokára igazán kezdetét veszi egy újfajta online stratégiai játék, errõl nyitottam topikot.
Mi is ez a játék?
Elöször is. Minden játékos a Föld nevû bolygó több mint 260 országának egyikének vezetõjét testesíti meg, azaz mindenki választhat egy szabad országot és azt irányítja.
A játék célja, hogy jól érezzük magunkat, semmi több!
Mindenki azt tehet amit akar az országával, de a következményeit is vállalnia kell.
A játék menete körökre osztott, egyenlõre egy hét=fél évvel a játékban. Tehát minden vezetõnek egy hete van lépni, eddig adhatja be országa "büdzséjét" és a terveket hogy miket szeretne tenni.
Mivel nincsenek szabályok (nagyjából a realitás megtartásán kívül), MINDENT megtehet az ország vezetõje, ez adja a játék szabadságát. Ha kérdésetek van, szóljatok nyugodtan. Ezért van ez a fórum ugyanis. :)