Most hogy magyarul is végignyomtam a játékot, nekem az a sztori jön le a lejátszott hangüzenetek alapján, hogy mi valójában Raptureban születtünk, és a repülõszerencsétlenség valamint hogy pont afelett az óceán felett zuhantunk le, valójában Fontaine mûve volt. Mivel az ádám révén képes az elmekontrollra, vagyis befolyásolni tudja mások tetteit és akaratát, így jó ideje küldhetett már bérgyilkosokat Ryanhez, Rapture megálmodójához és felépítõjéhez, hogy megöljék. Csakhogy Ryan is képes az akarat befolyásolására így az elküldött bérencek mind kudarcot vallottak. Fontaine nyilvánvaló célja az volt, hogy megszerezze Rapturet és ez csak Ryan halála által lesz kivitelezhetõ. Fontaine valahonnan tudhatja, hogy mi Ryan fia vagyunk, ezért tökéletes választás leszünk a szemében a terve megvalósításához. Egészen végig segít nekünk elgördíteni az elénk kerülõ akadályokat, mellettünk áll, míg el nem jutunk Ryanhez. Mindezt Atlas álnéven. Mi nem tudjuk, ki az apánk és a családunkról az emlékeink homályosak. Csak néha ugranak be arcok és helyek. Fontaine viszont tudja, hogy Ryan nem fogja megölni a fiát. Ryan - mikor felé tartunk - elmondja hogyan fog végezni velünk és szabdalók tömegeit küldi ránk, viszont akkor még nem tudja, hogy ki igyekszik hozzá. Ez csak akkor derül ki, mikor az irodája elõtti kamerán keresztül közelrõl is szemügyre vesz minket. Mikor belépünk hozzá megmutatja, hogy képes lenne eltenni láb alól minket. De itt választás elé kényszerül... Vagy az ádámot választja, és megöli a fiát, hogy kinyerje belõle és így folytathassa a Fontainnel való kicsinyes hatalmi harcát, vagy ember marad és az oly sokat hangoztatott jelmondatához hûen ("Az ember választ, a rabszolga engedelmeskedik") életben hagyja. Ryan mindig büszke volt az általa teremtett világra, arra amit megvalósított, hogy szabad akaratából felépítette Rapture-t, viszont egészen addig míg Fontaine el nem küldte hozzá a fiát, nem értette meg, hogy igazából a többi emberrel együtt rabszolga volt. Az ádámé. Mert mindenki tetteit és gondolatait az, és annak a megszerzése határozta meg. Ezért jutott az olykor még virágzó város oda ahová most. Tenenbaum egyik feljegyzésébõl derül ki, hogy az ádám, mint egy szuperdrog, felturbóz minden fizikai képességet, sõt új képességeket ad, viszont eltünteti a személyiséget, és a szabad akaratot. Ryan megértette, hogy a irányítás, és mások befolyásolása csak illúzió. A dolgok állása szerint nincs önálló akarata, ahogy a többieknek sem. Mindenki az ádám irányítása alatt áll. És mikor a fia, akit az elpusztítására küldtek el, ott állt elõtte, akkor életében elõször lehetõséget kapott, hogy válasszon, hogy ember legyen ("Az ember választ, a rabszolga engedelmeskedik"). Vagy marad az ádám rabszolgája, vagy (az élete árán) tényleg saját döntést hoz. Rájött, hogy Rapture és a saját problémája sokkal árnyaltabb annál, mint azelõtt hitte. Azt hitték irányítanak, de õk voltak az irányítottak, pont egy olyan dolog által (ádám) amitõl azt gondolták, hogy irányítók lesznek. Ryan megingott, mert megértette, hogy az egész addigi életfelfogásával ellentétben élt. Ez Fontaine gyõzelmét hozta, de azért õ is megkapta ami jár... : )
köszi szépen. a shader miatt bukott meg a gép. akkor sajna ez van... mégegyszer köszi!
sziasztok! egy kis segítséget szeretnék kérni. feltelepítettem a gépemre a bioshock-ot. elindul a játék a menü is ok. de maga a játék...kockákon és feketeségen kívül mást nem látok. Laptopra telepítettem xp-vel. Ati x1100 a kártya. A játék eredeti. Próbálkoztam hotfix-el, patch-el de semmi sem használt. Valakinek valami ötlet?!
A BioShock PC CE tartalma: fémtokos játék, Big Daddy figura és zenei CD egy szép nagy dobozban. Art Book nincs benne, mert nem készült el a kiadásig. Cserébe viszontingyen letölthetõ.
Nincs értelme harvestelve végig játszani, mert a sztori úgy totál nem passzol és az egésznek semmi értelme. Az outrón kívül semmi sem más. Példa a Jedi Academy, ott egy ponttól más a sztori és a befejezés.
NAh ezt nem tudtam! Amugy se jatszom vegig, 2ik befejezest majd youtubeon megnezem vagy playerrel!
nem feltétlenül :) ha megmented õket, fele annyit kapsz ugyan, de tenenbaum pár kislányonként küld ajándékcsomagokat, amikben asszem 200adam, lõszer meg pár egyéb hasznos cucc figyel :) fogadni mernék, hogy full harvest/rescue végén pont ugyanannyi adam-mel zársz :)
Meg tudja valaki mondani, hogy pontosan mi található a Bioshock PC Collector Editionben?
Az outrón kívül szinte semmi sem más. Na jó, pár dialógus, de gyakorta ugyanaz. Nem számíts olyan eget verõ alternatív befejezésre, mint pl. a Jedi Academynál.
Látni nem szeretem sose az alternatív befejezéseket, még akkor sem ha nem játszok vele többet.Hülyeség, de ez van. Akkor inkább elolvasok egy végigjátszást...
Én az utolsó(???) daddyvel nem is foglalkoztam, már annyira unalmas volt ezeket a félkegyelmû behemótokat nyilazni. Amúgy sztem nem ér meg két végigjátszást.
minél kevesebb spoilerrel felvilágosítana valaki, hogy milyen elõnyei vannak a harvestelésnek/megmentésnek? konkrétan arra gondolok, hogy a jó út tényleg megéri-e? a nõ az ígérte tesz róla... oboázni fog a végén vagy mi?
A DRm-et elvileg kivették a játékból. Nekem Steames verzió van és már "javított" szóval tuti nem lesz/lenne ilyen gondom. Szerintem lõdd ki a vírusírtót. Nincs esetleg tûzfal is? ZoneAlarm?
Jah és a 2. része nem az elõzményeket dolgozza fel, az elsõ rész után fog játszódni 7-évvel! A prequel csak egy pletyka amit már cáfoltak a fejlesztõk is...
Hy! Van egy ki problémám, anno a játékot 2x-is felraktam a gépre, de most megakadtam... a végén az auto update-nél beszar a program, kérem helyezze be az eredeti DVD-t... úgy hallottam hogy ezt a vírusirtó is okozhatja, nekem nod-van, egyéb ötlet? Elõre is köszi
Asszem ha nyomsz egy Esc-et akkor látható h hány Daddy található az adott pályán. Érdemes odafigyelni arra, h néha nincs velük kicsilány, ilyenkor várni kell, odatotyog egy csõhöz a falon, bedönget és majd csak akkor fog elõkúszni a kicccsaj.
a kikötõkben járok még az elején, és kinyírtam egy Big Daddyt, erre megjelent egy újabb egy kislánnyal? ezek újratermelõdnek?
Én igazából csalódtam ebben a játékban. A játékmenetet sztem eléggé elrontották, semmi motiváció, olyan semmilyen számomra.Már majdnem csak azért játszom, mert gyönyörûek a helyszínek és hangulatos az egész univerzum.Persze néha jön egy-egy jó rész és akkor a kedvem is megnõ.De néha jön egy idegesítõ pálya, mint például most a "Hephaestus".Nagyon nem tetszik.A big daddy-s harcok unalmasak, semmi új ellenfél.Eléggé kifulladt az egész. Nálam biztos nem lesz 2007 legjobb FPS-e.
Kéne egy kis help. Rögtön az elsõ kiscsaj megmentésénél kiirja, hogy a megmentéshez nyomjam meg az L-t. Hát nyomom, nyomom aztán semmi. Mi lehet a gond. A beállitásoknál az L nincs is definiálva. De ugyanez a helyzet az elvesztéshez kiirt H-val is. Arra sem reagál.
szerintem is kb ugyanannyi jut mindkét oldalon... rescue miatt nem kapsz annyit sisterenként, de az "ajándékokkal" járó +200-ak szerintem kárpótolnak... plusz az egyéb csecsebecsék... utána kellene nézni, de fogadni mernék, hogy ugyanannyit kap az ember... :)
Úgy vettem észre, hogy kevesebb Adam-et nyertem, hiszen elmaradt a bónusz, ami a maciban szokott lenni. Nekem is a pozitív befejezés tetszett inkább, viszont, ebbõl a végjátékból arra engedtem következtetni, hogy bizony a lehetséges folytatása a sztorinak innen fog kiindulni.
A hétvégén én is végig vittem a "sötét oldalon", de csalódtam. Az outrón és pár dialóguson kívül minden ugyanaz. Ráadásul hiába nyertem több(?) Adamet így is öltek rendesen, sõt, így talán még nehezebb is volt. Mintha a gonoszságom visszaütne. Többet nem is viszem végig így, a másik - habár talán túl szentimentális vagyok - befejezés nekem sokkal jobban tetszik és olyan megható.
Basszus, én meg elolvastam az egészet! Én JÓ voltam az elsõ végigjátszás során, a másodikat egy ideje felfüggesztettem [ebben szépen kisajtolom a lánykákat]... na, most megtudtam mi lesz így a vége...
Ennek hány befejezése van? Én olyan befejezést kaptam, hogy a slitherek feljöttek a szárazföldre és lemészárolták a tengerészeket.
Sziasztok!Akadt egy gondom a játékkal ugyanis ujra lett telepítve az xp és amikro telepiteném a játékot végez a telepitéssel és az auto patchnél irja h helyezzem be az eredeti lemezt :S azelöt nem volt ilyen simán ment:Saki tudja mi a megoldás kérem segitsen.Elõre is köszönöm:)
Frissíts DirectX- et, esetleg dobd újra a win- t, patcheld, ha semmi nem segít, szerezz be új verziót.
Sziasztok! Most jutottam oda hogy felrakjam a játékot. Az a gondom vele, hogy az intro után nincs semmiféle hangja. Alaplapi hangcsipem van (Realtek), ebbõl hogy kell kicsikarni a hangot? Frissítettem az alaplap hangdriverét, de így sem jó.
Kishúgok paradicsoma :D
Majd gyûjtünk pénzt, hogy felépülj
Nem kell
Nem kaptok semmit
Ha benyomnám az energiaszeletét vajon képen rugdosna?
Aki vödörszámra gyûjti az ádámot, az bizony elfárad.
Általános iskolai kötelezõ olvasmány: Ádámkeresõ kisködmön
aki nem eredetivel játszik, az még mindig radír. tényleg.