Bele tartozik, de most nem arról van szó. Arról a baromi sok kedvezményrõl és szoc.támról beszéltem, ami az én szememben inkább megkülönböztetés mint egyenlõség.
Azért, mert ha a FIDESZ a szavazással eléri, hogy az 5 millió határon túli magyar is állampolgárságot (szavazójogot) kapjon, akkor a következõ szavazáson erre verhetik a mellüket, és gyakorlatilag egy fél magyarországnyi új szavazótábort nyernek meg vele. Logikusan tehát, aki a szavazójoggal rendelkezõ határontúliakat a maga oldalán tudja, az nyeri a következõ választásokat, már csak a létszámbeli fölény miatt is. Ez ennyire egyszerû kérdés. Persze balgaság lenen azt hinni, hogy a kérdés leszavazásával meg van oldva. Francokat. Majd az MSZP erre válaszként megvalósítja a maga elképzelését, õ veri a mellét a határontúli magyarok kérdésének "megoldására", és így õk lesznek a nyerõk.
Sokan többek között azért szavaztak nemmel az ismerõseim közül, mert a külföldi magyaroknak jobb lesz mint neki.Tipikus magyar mentalitás:(
Képzeld, nem néztem semmi választási kampányolást, a tévében max. a Poirot sorozatot nézem meg... Újságban olvastam ezt-azt, de arra nem adunk, mert az újságaink is politizálnak. Az általad dogmának és sztereotípiának titulált dolgok más emberektõl, sõt, még erdélyiektõl is származnak.
Nem tudok. Ezért kértem, hogy tedd meg a fikázásod helyett. Mert fikázni én is tudok. Elkezdjem?
A TV-ben a szegény székely néninek nem pont ez volt az álláspontja. Õ azt mondta ma, hogy ekkora kárt, mint ennek a népszavazásnak a kezdeményezése, még sosem sikerült okozni, az utóbbi 15 évben.
Ugyanazt mondod amit az egyik párt mondott a választások elõtt. Saját gondolatod is van a témáról, vagy csak dogmák, elõítéletek és sztereotípiák? A másik oldal érveit ismered, tudsz belõle idézni? Na ezért baromság.
Még egy kérdés: a külföldön élõ magyarok eddig is hazatelepedhettek, és állampolgárrá válhattak ugyanolyan jogokkal és juttatásokkal, mint ami a magyar állampolgároknak is jár. Kérdem én, eddig miért nem akarták olyan nagyon ezt a dolgot, miért pont most ebben a pillanatban lett ez számukra ilyen fontos, hogy minden nemmel szavazót fikáznak, árulónak neveznek? Nem értem, az egy szem szöszi agysejtemmel ezt nem tudom megérteni.
Nem itt arról van szó, hogy demagóg és szûklátókörû vagyok, és mindezek fényében baromságokat írok. Érdekes módon ezen tények megállapítása mellett nem hallottam semmi meggyõzésre utaló jelet, amivel megmagyaráznák a rám aggatott jelzõket. Most mondjam, hogy ez is tipikus magyar viselkedés? Magyarázza meg valaki nekem, miért olyan jó az, ha a kettõs állampolgársággal járó kedvezményes dolgokat bevezetik? Felõlem annyi helyen lesz állampolgár valaki, ahány helyen csak akar, nem a kettõs állampolgársággal van gondom, de ez gondolom mindenki számára egyértelmû a megelõzõ hozzászólásaim alapján. Kérdésem az, hogy miért kell ehhez kiváltságos elõjogokat és kedvezményeket támasztani, amelyek fényében az itthon élõ magyarok eddigi esélyei is csökkennek?
". A szavazók 65,93 százaléka (1 millió 256 ezer fõ) igennel szavazott arra a kérdésre, hogy állami kézben maradjanak-e az egészségügyi intézmények," - nem ez volt a kérdés...
valószínûleg nem lesz eredményes a szavazás, innentõl kezdve senki sem "nyert" vagy "vesztett". annyi derült ki, hogy ebben a témában a döntést az országgyûlésre bízza az szavazóképes lakosság nagyobb része.
"A kórházprivatizáció kérdésében nagy többségben vannak azok, akik ellenzik a kórházak magánosítását. A szavazók 65,93 százaléka (1 millió 256 ezer fõ) igennel szavazott arra a kérdésre, hogy állami kézben maradjanak-e az egészségügyi intézmények, míg mindössze 34,07 százalék (649 ezer fõ) szavazott nemmel, azaz támogatta a privatizációt. Ebben az ügyben kérdéses a szavazás eredményessége: a fél 9-es adatok szerint a privatizáció ellenzõinek aránya meghaladja az összes választó 22,3 százalékát."
Tehát picivel többen szavaztak a kettõs állampolgárságra igennel, csakhát ez nem elég. Ebbõl a szempontból eléggé megosztott ez az ország ezekszerint..
Magyarországon az emberekkel az a baj, hogy elõbb baloldaliak és jobboldaliak, aztán magyarok.
Szerbek, románok, horvátok, politikai konszenzussal lezongorázták a kettõs állampolgárság témát, simán parlamenten belül lerendezték, anélkül hogy népszavazásra kellett volna kiírni. Itt Magyarországon mi van? Mindenki keményen átpolitizálja és már az egyébként aranyos lányok is veszik maguknak a fáradtságot baromságokat beirogatni errõl.
És mit írtam után okoska? Odáig már nem jutottál el?
"A szavazatok 74,95 százalékának összesítése után a kettõs állampolgárság kérdésében a szavazók 50,51 százaléka (960 ezer fõ) igennel szavazott, míg a nem szavazatok aránya 49,49 százalék (941 ezer fõ), azaz a voksolók többsége támogatja a kettõs állampolgárság megadását. A kettõs állampolgárságról szóló népszavazás azonban eredménytelen lesz, mert este az fél 9-kor közzétett adatok szerint az igen szavazatok aránya mindössze alig haladja meg az összes választásra jogosult 17 százalékát, a nemeké pedig a 16-ot. A szavazás akkor eredményes, ha a szavazók fele, de az összes választópolgár legalább 25 százaléka plusz egy fõ ugyanúgy szavaz."
Gondolom téged baromi jól megfizetnek, nem minimálbéren tengõdsz, nincsenek lakásgondjaid sem, és hitelekkel sem vagy tele. Akkor tudod mit? Fizesd te ki nekik, ha neked van mibõl. Tudod, még a rokonságomon belül is vannak olyanok, akik alig bírnak élni is. Majd ha õk is megkapnak efféle támogátásokat, akkor ok. De nem értem a kivételezést, sem a ti nézõpontotokat. Szegény erdélyieken segíteni kell, ez mind szép és jó. És az itthon sanyargók vannak lexarva. Gondolom akkor ez lenne a széles látókörû hozzáállás. De valószínûleg az én készülékemben van a hiba. De nem baj, nem akarok készüléket cserélni...
Miben kéne empatikusabbnak lennem? Örülnék, ha kifejtenéd, nem szeretem a nagy büdös általánosításokat, ami csak úgy elterülnek mint furulyaszó az alföldön.
Természetesen más tészta aki az üldözés elõl jön el, és más aki az ingyen dolgokért. De az üldözöttek eddig is idejöhettek, és kaptak támogatást. Szal nem tudom, mirõl vitázunk.
nem tudja valaki, hogy pl. a magyarigazolványt (amibõl kb 600ezer lett átadva, ez családtagokkal együtt van) mi alapján bírálják el, hogy kinek járhat és kinek nem?
Jah, igazad van. Szóval ne csak a románaiai magyarokra gondoljunk itt. Hanem a többi országban élõre is.(Itt fõleg Szlovákiára/Ukrajnára/Szerbiára gondolok) Az egy dolog, hogy Romániában van a legtöbb külföldi magyar. De ne csak õróluk beszéljünk!
Mert ott nem utálják úgy a magyarokat mint pl. Szerbiában vagy Ukrajnában. Sztem azok fognak idejönni a környezõ országokból, akiknek elegük van az adott országból (és persze nem kötõdnek annyira oda) azért, mert ott már mindenki utálta õket, de hát menekültjogot mégse kérhettek, mert eddig nem fenyegették meg õket, csak egyszerûen kiutálták. Persze akiket megfenyegettek, azokat meg fõleg szívesen látom itt magyarhonban. Szted milyen érzés annak az ukrajnai/szerbiai magyarnak a helyében lenni, akivel nem állnak szóba a boltban a villamoson, csak azért mert magyar? Vagy az ukrajnai/szerbiai "hazafiaktól" rettegni, hogy bármikor beléjük kötneknek csak azért, mert magyarul megszólaltak az utcán? Hát nemtom, én ezeknek szívesen nyújtanék segítõ kezet...
Ja, és mondjatok még egy olyan idióta országot rajtunk kívül, aki egyetemet épít Romániában, holott a hazai oktatásra is ráfért volna az az összeg. Nem beszélve a templomokról, és egyéb támogatásokról.
Vigyázzanak az erdélyi ingyenélõk (Nem mindenki az, csak az ingyenélõkre vonatkozik. Ott is vannak rendes, normális, és dolgos emberek, de õk érdekes módon nem is akarnak kettõs állampolgárok lenni, ezért szûkítem a kört.), nehogy úgy járjanak, mint azok az országok, amik ENSZ segélyszállítmányokat kaptak valami háború miatt, aztán rászoktak, hogy õket ellátják, támogatják, csesztek dolgozni, meg egyebek, és egy idõ után az ENSZ is azt mondta: OK, ennyi idõ elég kellett legyen, hogy lábraálljatok, segélyszállítmányok berekesztve. És akkor az isten barmai ott álltak a nagy semmi közepén, hogy akkor velük most mi lesz?
Csak nem erdélyi vagy te is? Szavaidból így veszem ki. Jól jönne az a potya 800ezer, mi? Gondolom. Mondjuk érdekes a viselkedésed. Kicsit olyan, mintha elvárnád, hogy a magyar állam tartsa el az erdélyieket is. Mert ugye fõleg róluk van szó... De mindeközben õk a román államnak adóznak. Hazafiság ide vagy oda, én nem fogok fizetni senkinek, ha én magam is alig bírok megélni ebben a kupleráj országban. Kintrõl könnyen pampognak, hogy jaj segítsetek rajtunk, meg árulók vagytok, megtagadjátok testvéreiteket, stb. Ez szánalmas viselkedés, csak az ingyenélõk csinálják. Mert mint mondottam, ha oly nagy hazafiak lettek volna, akkor otthon ide vagy oda, de Trianon után mindenki átjött volna Magyarországra... Errõl ennyit.
Ez mind világos és egyértelmû. De, és megint csak a de. Amíg nem volt felajánlva ennyi támogatás és segítség "szegény külföldön rekedteknek", baromira érdekes módon addig nem is nagyon akarództak idejönni. Itt is xar volt, ott is xar, ilyenkor tulajdonképpen mindegy, hogy az ember éppen melyikben ücsörög. De ha az egyik helyrõl kitisztítják a salakanyagot, naná, hogy akkor oda vágyok. Így van ez ezzel is. És hidd el, aki ott is megél a határokon túl, az nem fog itt kopogtatni, hogy heló, én is jöttem állampolgárnak. Az ott eléldegél szépen, ahova jutott, alkalmazkodva az anyaországhoz (lévén ez mindenhol így mûködik a világon a kisebbségeknél). Viszont amire próbáltam reflektálni az pont az, hogy érdekes módon a szlovákoktól, horvátoktól és pláne Burgenlandból biztos nem fognak itt tolongani állampolgárságért. Kárpátaljáról és Erdélybõl is csak azok fognak tolongani a segélyekkel járó állampolgárságért, akik ott nyomorognak, vagy lusták dolgozni. Hidd el, hogy a pelyva fog jönni, a tiszta magok ott maradnak. És ez a probléma ezzel. Most itt Jakuza is bazi nagy pátoszokban beszél a hazafiságról meg árulásról, de a mai világban nincs már ezeknek a fogalmaknak igazi értelme és haszna. Egy szabadságharcban még volt, meg a középkorban, de ma már attól még simán éhendögölhet az ember, csak mert nagy hazafi. Átlagember pedig a hazafisága elõtt tartja a megélhetését, és az ingyen csurranó dolgokat. Így ez a fõ ok, amiért ennyire szeretnék a erdélyiek, kárpátaljaiak, ha létrejönne ez a dolog. Kérdem én csak halkan: Burgenlandban miért xarják le ezt az egészet?
továbbra is olyan gondolatokat tulajdonítasz nekem, amiket a semmire alapozol. nem tudod mire szavaztam, nem tudod mire gondolok, nem tudod honnan származom, nem tudod milyenek az érzelmeim. beskatulyáztál mint hazaárulót :)))
Hat hogyis tudnal szembenezni a tenyekkel. Tudod mit legyen neked igazad minden mas orszag eldobta magatol az anyafoldtol elszakadt gyermekeit. Es nem adtak nekik kettosallampolgarsagot, nem irnak errol sehol, csak az en fantaziamban.
Na jó, de itt arról van szó, hogy te megszülettél az 1910-es években pl. Aradon. Magyarnak születtél, és nem tehetsz róla, hogy egyik pillanatról a másikra egy másik ország állampolgára lettél, de nem hagynád el a szülõfölded, mert neked ott van a földed, a házad, az állataid, stb. De te ugyanúgy magyar vagy, csak hát a politika meg a történelem folyása változottatta meg az állampolgárságod. Nem teheted, hogy otthagysz mindent, csapot-papot, és eljössz Magyarországra, mert téged minden a szülõvárosodhoz köt. Aztán az utódaid is ottmaradnak, hisz minden odaköti õket. De megmarad a magyarságod, a nyelvet, a tudást átadod a gyermekednek, és õ is magyarnak fogja ettõl érezni magát, és nem románnak. És itt nem arról van szó, hogy hol adnak több támogatást, több fizetést, és akkor odaköltözök.
Ugy gondolom, nincs is ertelme tobbet irni errol. 30 ezustpenz nelkul eladtak a kintieket es meg csak lelkiismeretfurdalasuk sem lesz mint Judasnak, aki utana felakasztotta magat. Lehet ezekutan a lelkiismereti kerdesekt es a hazaszeretetrol papolni, lehet a nacionalizmust, az USA,Oroszorszag es a tobbi nagyhatalmat szidni, azert hogy azok milyenek, csak a szavaknak annyi sulya nem lesz, mert nincs erkolcsi alapja, mint egy szelben sodrodo porszemnek.
amikor "tények" és "színtiszta igazság" feliratokat látom, ott már tudom, hogy zsigerbõl megy a gépelés, és nem reagálok. csak szólok, hogy ne várj további választ.
Aki orvossal beszéltem mindenki NEM -mel szavaz/ott a kórházprivatizáció leállítására. Õk talán jobban meg tudják ítélni.
kórház 67% igen állampolgárság 49.9% igen
ha az arány ez marad, akkor eredménytelen lesz a szavazás
(mindenhol fordított sorrendben voltak a kérdések, mint a papíron - én fordított arányra számítottam, és sokan lendületbõl X-eltek szerintem)
Semmi csusztatas nincs benne. Ne akard elferditeni a tenyeket. Szintiszta igazsag. 3szor soporte le ez a kormany az asztalrol az MDF kezdemenyezeset. 2szer meg csak nem is targyaltak rola. Amikor targyaltak akkor mar keso volt 2 hettel a szavazas elott. Az is csuszatats mi, hogy minden mas orszag bevezette a kettos allampolgarsagot csak mi nem ? Nincs ebben semmi csusztatas ez az igazsag ezek a tenyek, kar a lelkiismeretedet fenyesiteni.
egy dologban van az állampolgársági jogot szorgalmazoknak igazuk, hogy a külhoni magyarok részére NAGYON le kéne egyszerüsíteni a rendszert, hogy gyorsabban megkaphassák. Jelenleg kell tartozkodási engedély, utána letelepedési engedély, stb. Ez sok irat, sok idõ, de ha igazolni tudná hogy felmenõi is magyarok (ez nagyon egyszerüen bizonyítható) akkor más eljárási szabályok legyenek érvényesek.
Te inkabb mutass nekem egy olyan nemzetet, aki a tesveret dobta el magatol. Erdekessegkent megsugom neked, hogy minden kornyezo orszag bevezette a kettos allampolgarsagot a kintelo vereikkel, csak itt nem fogjak. Persze arrol szivesen beszeltek 80 evig, hogy milyen keseru is volt a Trianon, szivesen fogadtak el a kintiek adomanyait is, de azt hogy 1 ev alatt megtargyaljak, hogy a kintelok kapjanak egy olyan utlevelet, ami masra nem jo mint sima hataratlepesre es semmi mas jogot nem ad a kezukbe, meg arra sem voltak kepesek.Ennyit errol. S megsugom neked, ha a kintelok nem szamitanak, akkor a bentelok se fognak.
Már elnézést a határon túl élõ magyaroktól. De. Õk oda születtek, a szüleik és nagyszüleik is oda születtek. Magyarok, de már egy másik országban. Ha olyannyira baromi nagy hazafi magyarok, akkor is idetolnák a képüket hozzánk, ha csak minimálbért kapnának, minimálnyugdíjjal, lakástámogatás nélkül, és mindenféle szoc.tám. nélkül. Ennyit a nagy magyarságról. Ha Romániában nekem is felajánlanák, hogy ha ott is állampolgár leszek, akkor kapok 800 ruppót, támogatnak lakással, szociálisan, és emelt nyugdíjat kapok, akkor én is rohanok román állampolgár lenni, mert mindig is szívem vágya volt, és én tulajdonképpen nagy román hazafi vagyok. Szerintem.
mutass egy országot, aminek a történelem folyamán nem változtak a határai.
Nem izgatom fel magam, a megvetes nagyon messze van attol. Azert megneznem most ezeket az embereket, milyen szemlesutve jarnanak a rendes magyar emberek kozott pl Kolozsvaron. Raadasul meg valami ketelyt vet fel bennem az egesz, milyen szivvel fogjak egyes emberek az olyan muveket olvasni, amelyeket a regi Erdelybol vagy mas akkor meg hazankhoz tartozo orszagbol szarmazo hires koltoink vagy iroink, hires embereink irtak, keszitettek ? Majd ugy fognak idezni muveikbol, hogy elhajitottak mint a rongyot a testvereiket?
Semmi bajom a határokon túl élõ magyarokkal. De. Elõször talán kis hazánkban kéne rendet tenni, és kis hazánk kis lakosságát segíteni, elvégre mi tartjuk el az államot. Mi is kérünk 800ezer Ft vissza nem térítendõ támogatást, lakás- és mindenféle szociális juttatásbeli támogatást, magasabb nyugdíjazást - mint amiket ezen becses kettõs állampolgároknak ígérnek. Majd ha mi is megkapjuk, akkor nekik is megszavazom készségesen. De amíg a mi európában a legmagasabb adókat fizetjük, ellenben a legalacsonyabb béreket és nyugdíjat kapjuk, valamint amíg hiteleink az egyik lemagasabb kamatrendszerrel mennek, és még egy rókabõrként a kettõs állampolgárok támogatását is rólunk húznák le - mert azt is mi fogjuk kifizetni, nem állambácsi, addig csak egy kérdésem lenne, mint egy ominózus vicc végén:
Japán légierõ vezérkari tisztje a második világháború idején így szól az egyik pilótához: - Különleges megbízást fog kapni. - Jó. - Megkapja a legjobb gépet. - Jó. - A gép fel lesz töltve lõszerrel, robbanóanyagokkal, viszont csak odaútnyi üzemanyaggal. - Jó. - Ezzel a géppel kéne az ellenséges hadihajóba belerepülni. - Jó. - Rendben. Kérdése van? - Igen. - No, és mi lenne az? - HÜLYE VAGY BA*MEG?!
ki mondta, hogy ellentétesek a gondolataim? egyetlen szóval se mondtam, hogy mire vagy hogyan szavaztam. de az, amit leírsz, az megalapozatlan butaság, és nincs köze közvetlenül a kérdéshez, amit feltettek a szavazáskor.
Azert mert neked ellentetesek a gondolataid, attol meg nekem meglehet a velemenyem, vagy nem ugy gondolod ? Meg aztan nagyon elkell am ilyenkor gondolkodnod , mi van ha neked nincs igazad ? Remelem, hogy az allambacsi teged is eldob majd egyszer magatol, mint a kint elo magyarokat.