"Igaz-e, hogy az újdonsült magyar állampolgárok szavazatai dönthetik el a magyarországi választásokat?
Nem igaz. Csak az választhat, akinek magyarországi lakóhelye van és a szavazás napján Magyarországon tartózkodik."
Nem igaz, hiszen bármelyik külföldön tartózkodó magyar állampolgár szavazhat a helyi magyar képviseleten, ha a választások elõtt bejelentkezett. (területi listára természetesen nem, de általános dolgokban ugyanúgy állampolgári lehetõsége a választásokon való részvétel)
ezekután a többi sort is pár csipet sóval kezeljétek.
persze link sehol gondolom akkor saját kútfõbõl mondod a frankót
Igaz-e, hogy a magyar állampolgárság megadását követõen elözönlik majd Magyarországot a határon túliak?
Nem igaz. A felmérések szerint a külhoni magyarok pár százaléka tervezi csak az áttelepülést, de õk az állampolgárság hiányában is ezt tennék. Már csak azért sem kell tömeges áttelepüléstõl tartani, mert a magyarországi lakás- és házárak többszörösei az otthoniaknak, s így gyakorlatilag megfizethetetlenek határon túli nemzettársaink számára.
Igaz-e, hogy a magyarországi nyugdíjpénztárt fogják terhelni az új magyar állampolgárok?
Nem igaz. A nyugdíjra jogosultság járulékfizetéshez kötött, így aki más országban fizet járulékot, ott jogosult nyugdíjra.
Igaz-e, hogy a határon túliak Magyarországon fogják ingyen gyógykezeltetni magukat?
Nem igaz. Az egészségügyi ellátás is a biztosítási rendszerben való részvételtõl, vagyis a járulék fizetésétõl függ, a gyermekek gyógykezelésénél pedig feltétel a magyarországi lakóhely.
Igaz-e, hogy az újdonsült magyar állampolgárok szavazatai dönthetik el a magyarországi választásokat?
Nem igaz. Csak az választhat, akinek magyarországi lakóhelye van és a szavazás napján Magyarországon tartózkodik.
Igaz-e, hogy a határon túli magyarok új állampolgárságuk megszerzésével elveszítik korábbi állampolgárságukat?
Nem igaz. A szomszédos államok elfogadják, sõt, maguk is alkalmazzák a kettõs állampolgárság intézményét. Eddig egyedül Ukrajnában nem volt lehetséges, de már õk is a tilalmazás eltörlésére készülnek.
Igaz-e, hogy felesleges megadni a magyar állampolgárságot, mert a környezõ országok rövidesen csatlakoznak az E-hoz, s ez minden problémát automatikusan megold?
Nem igaz. Románia még legalább 3 évig nem lesz uniós tagállam, Szerbia és Ukrajna (a két országban kb. félmillió magyar él!) pedig még meghívást sem kapott. Így határainkon kívül élõ nemzettársainknak jelenleg vízumért kell sorba állniuk, vagy pedig 500(!) eurót kell felmutatniuk a határon, ha magyarországi rokonaikat, barátaikat akarják meglátogatni.
Igaz-e, hogy az EU illetve a nemzetközi jog nem teszi lehetõvé Magyarország számára, hogy a határon túli magyaroknak megadja az állampolgárságot?
Nem igaz. Az Európa Tanács 1997-es egyezménye szerint minden állam saját joga meghatározni, kik az állampolgárai. Az Európai Unió számos tagállamában százezrével élnek kettõs állampolgárok anélkül, hogy emiatt bármiféle korlátozást szenvednének.
Remélem, mások is ugyanolyan érdekesnek fogják találni az elábbi gondolatokat, mint én.
A Magyarok Világszövetsége Erdélyi Tanácsának és az RMDSZ reformszárnyának egyes megjelenítõi azonban petíciót szerveztek Romániában, szerveznek Szlovákiában, és hasonló szándékaik vannak a Vajdaságban is a külhoni magyar állampolgárság javaslatának támogatására. A petícióval a magyar kormányt célozták meg. A petíció politikailag csak úgy értelmezhetõ, hogy a megvalósítható státustörvény ellenében szorgalmazzák a megvalósíthatatlan és az uniós csatlakozásra nézve veszélyes külhoni magyar állampolgárságot. Ezzel a státustörvény ellenzõit támogatják, és veszélyeztetik a magyarság újraintegrálódását, mint ahogy általuk szûnt meg a Magyarok Világszövetségének a nemzetet integráló funkciója is. Arról nem is beszélve, hogy erkölcstelen a külhoni magyar állampolgárság ügyében elindított petíció, mert a jóhiszemû magyar kormányt akarják rákényszeríteni olyan lépésekre, amelyek akár belpolitikai válságot is eredményezhetnek, és veszélyeztethetik Magyarország európai integrációs törekvéseit. Ilyen célokat ellenséges titkosügynökségek szoktak megfogalmazni, és nem a nemzet felemelését hangoztató szervezetek. A petíciót inkább a román vagy a szlovák kormánynak kellett volna címezni annak érdekében, hogy szüntessék meg a kettõs állapolgárságot lehetetlenné tevõ jogi korlátot.
A státustörvény a napi élet szükségleteivel foglalkozik, a munkavállalással, a gazdasági kérdésekkel, egészségügyi ellátással, oktatási és közmûvelõdési jogok kiterjesztésével a határon túli magyarok számára stb. A külhoni magyar állampolgárságról szóló javaslatnak viszont egyetlen kitûzött célja van: a Magyar Köztársaság útlevelének megszerezhetõsége. Az útlevél birtoklásával kapcsolatosan csupán annyit kell megjegyezni, hogy az útlevél mint igazolvány, azonos értékû a személyi igazolvánnyal, amelyre csak az állampolgár jogosult. Nyilvánvaló, hogy a javaslat megfogalmazói annak a szándékuknak adtak hangot, hogy a magyar útlevél megszerzésével könynyen átléphessék az európai uniós határokat. Elképzelhetetlen, hogy az ilyen jogosultságot adó igazolványt a mintegy tízmilliónyi magyar állampolgár mellett további, körülbelül hárommilliónyi nem magyar állampolgár birtokolja. Ez nem csupán az államigazgatást feszítené szét, de egy csapásra veszélybe sodorná Magyarország uniós esélyeit is. Vagy talán az útlevél is külhoni lenne? Ha bármiben eltérne a nemzetközileg elfogadott magyar útlevéltõl, nem tölthetné be azt a célját, amire a javaslat fogalmazói gondoltak. Akkor pedig elég a státusigazolvány is, és nem szükséges ilyen nagy gerjedelmeket kelteni a külhonisággal. A státusigazolvány ugyanis a magyarországi beutazás megkönnyítéséhez elegendõ eszköz lehet, csupán egy miniszteri rendelet kell hozzá.
A kettõs állampolgárság kérdése a Kárpát-medencei magyarok esetében kimondottan a XX. századhoz, szintén Trianonhoz kötõdõ probléma. A történelmi Magyarország szétdarabolásával az utódállamokba került magyaroknak választaniuk (optálniuk) kellett, hogy maradnak-e magyar állampolgárok, vagy vállalják az új állam jogi kötelékeit. A kettõt egyszerre nem lehetett választani. A magyar állampolgárságot választó magyart akár kitoloncolni is lehetett az utódállam területén lévõ lakóhelyérõl.Az optálás emléke köszöntött vissza 1960 tájékán, amikor Magyarország és az egyes szomszédos országok (államok) között megszülettek a kettõs állampolgárság lehetõségét egymás viszonylatában eltörlõ kétoldalú egyezmények. A kommunista hatalomhoz kapcsolódó, de Trianon szellemében megfogalmazott kétoldalú szerzõdések a mai napig érvényben vannak, annak ellenére, hogy Magyarországon már nem hatályosak. Szlovákiában akár megfoszthatnák állampolgári jogaitól a Magyarország viszonylatában kettõs állampolgárságú felvidéki magyart. Csehországban pedig törvény akadályozza a kettõs állampolgárság létrejöttét. Ukrajnában minden állam irányába törvény tiltja a kettõs állampolgárságot. Romániában a kettõs állampolgárokat a törvény eltiltja a közhivatalok betöltésétõl, valamint a közélettõl. Ha elképzeljük ez utóbbinak a következményét például a moldvai csángókra, Erdély, Partium és Bánát magyarságára nézve, akkor kiderül, hogy a kettõs állampolgárságú magyarok Romániában kiszorulnának a közéletbõl.Ha másért nem is, de ezen körülmények és következményeik miatt el kellett állni a kettõs állampolgárság szorgalmazásától. De éppen e nyilvánvalóvá vált lehetséges következmények miatt érthetetlen, hogy a Magyarok Világszövetsége néhány romániai magyar tisztségviselõjének követelõzése miatt síkra szállt a kettõs állapolgárság bevezetése mellett.
ez meg csak úgy mûködik ha profitorientált egy kórház. a zsével meg nem értek 1et. akik elsíbolják a korházakból a lóvét azzokkal van a gondd (azok meg nem az ápolónõk) nameg az se szerencsés ha a tb-t nem fizetõket abból ápolják amit a tb-fizetõk becsengetnek.
statisztika: magyarországon a munkaidõ alatt 33%os a munkára fordított idõ. AZ EU-BAN A LEGUTOLSÓK VAGYUNK!!! persze a be nem jelentettek valszeg kimaradtak a statisztikából. az adatot is csak onnan tudom, hogy buszsofõr vagyok és nekünk a tachográf ellenõrzése alatt 85%-ot kell teljesítenünk. kiváncsi vagyok ki húzza le a stat.-át. lehet érdemes volt viktornak feldúzzasztania magasan az eu átlag fölé a közalkalmazottak számát. a poén csak az, hogy nem a munkakedvvel van a gond és nem is a hozzánemértéssel. a szervezés ilyen szar. tudod valakinek a valakije bekerül a jóhelyre.
ezt nem most, nem ilyen gazdasagi helyzettel kellett volna megprobalni
*szerkesztve* ltb
de jellemzo a magyarokra hogy rovidtavon gondolkoznak...
nem fognak bevandorolni, a romanok legalabbis biztosan nem merik majd a labukat magyarhonba rakni ha eletben akarnak maradni, ez feszultseg, akar tagadjak akar nem
Erdekes en tobbet ismerek sot nem csak erdelyieket, hanem felvidekieket, vajdasagiakat is. Jobb lenne ha ok elhetnenek itt a sok gerinctelen "MAGYAR" ember helyett.
Gondolom, ez mindenkinek a magánügye. Attól lesz közügy, ha valaki olyan ostoba, ha azt hiszi, hogy a "nem megyek el szavazni" változtat valamin.
"- csomo szakképzetlen, munkát alig találó magyarországi magyar elvesztené az állását a külföldi magyarok miatt - többszázezer munkanélküli van most is itthon, és a romániából jövõk nagyon leszorítanák az árakat, elvállalnak mindent feketén"
Jártál már a Moszkva téren? Az onnan alkalmazott derék románok lopták már el mindenedet? Tötrték már fel azt a házadat, ami körül alkalmaztad õket? Nem? Akkor szeretsd õket, alkalmazd õket, lakj velük együtt!
Amugy nem az tekintelyhusegevel van a baj, hanem azzal, hogy nincs szemernyi lelkiismerete sem a kint elo magyarokkal szemben. A politikusait szereti de a rendes sorsatol mashova vezetett honfitarsait mar nem. Mi olyan elven megyunk donteni, amit a szivunk diktal nem pedig mas befolyasolasa miatt, o meg azert mert sok ATV-t nez , meg azert mert nem szereti a jobbolddalt. Eleg szegyen en azert megyek el szavazni, mert ugy gondolom ennyi kijar a kinti magyaroknak, o meg szegyenteljesen azert mert azt mondjak neki.
"Mégsem jár nekem állampolgári jogon sem gyed, sem gyes, sem táppénz, sem munkanélküli segély, sem nyugdíj, sem semmi. Állampolgári jogon semmilyen juttatást nem kapok jelenleg. A diplomám megszerzéséhez szükséges oktatáson kivül nem is kaptam egész életemben semmi mást. " Az utóbbi sem kevés! De: ezek szerint nem vagy anya, beteg, munkanélküli, bár nem is dolgoztál eddig, nyugdíjjas sem, valamint csóró sem. Csak a szülein élõsködõ, derék, egészséges fiatal, akinek fingja sincs az életrõl(még) de vitatkozni már tud, igaz, érvek nélkül.
Ha megírod nekem priviben az állandó lakcímedet én 3 napon belül bejelentkezek hozzád állandóra a "segítséged" nélkül.
Én inkább a politikai állásfoglalás közti különbséget érzem, cukrospapírba csomagolva. Ha így lenne, akkor minek a népszavazás. Mirõl? Csak a leveleket idézed, vagy .....
Aki ott él, az ott él. Ha akarna, máshol élne. A származásnak csak a nácik szemémében van jelentõsége. Hozzád hány oláh, zsidó, cigány, román, tót, erdélyi, ukrán, sváb, usztasa, csetnik van bejelentve? Laknál-e velük szomszédságban? És egy lakásban? Ha téged itthon megrugdalnak a cigányok minden nap Szolnokon, elõbb-utóbb vagy visszaütsz, vagy átköltözöl Ceglédre. De ezt miért nekem kell megfizetnem?
nagyon egyszerû el kell menni szavazni és ráírni a lapra a kérdésedet aztán beikszelni az igen-t vagy a nemet
bár érvénytelen lesz a szavazatod, de nem sok egyéb esélyed van, hogy visszajelezz a hatalomnak de ha pár ezren ezt megcsinálnák, talán bekerülne a dolog a médiába és egyesek elgondolkoznának rajta
ha úgy gondolod én ezt ráírom és beikszelem az igent
Az 1Ft nem abbol a szempontbol erdekes, hanem abbol, hogy 100milliardot kilopott a kulfoldi befekteto a bankbol, es utana visszavasaroltatta az allammal ugyanazt a bankot, amibol lenyult 100 milliardot.
igaz, mivel veszteséges lehetséges hogy akár 1 ft-ért is lehet venni kórházat. Akkor pedig megveszem és lebontom és eladom mint épitõanyag, a helyére meg csinálok egy minigolf pályát...
Fõleg az zavar nagyon ezzel a levéllel kapcsolatban, hogy nincs aláírva. Senki nem vállalja fel, hogy patkány és gyûlöletkeltõ módon buzdít valamire (amit most nem úgy értek, hogy a NEM -re jellemzõ ez, bár arra is az a véleményem) ráadásul hazugság minden mondata.
Én is megkaptam spamben azt a levelet, csináltam is belõle elég nagy botrányt :) De ezt kaptam vissza ugyanarról a levlistrõl:
Sziasztok,
Elnézést, hogy ismeretlenül írok nektek, de XXXXXX továbbította nekünk ezt a levelet, engem pedig kiráz a hideg az egyoldalú lánclevelektõl, akármelyik oldalt támogassa is.
Ezért aztán nem befolyásolásképpen, hanem a tisztánlátás miatt, egy pár sort érdemes hozzáfûzni az elõzõ levél "tényanyagához".
Az ilyen levelek "a suttogó propaganda modern eszköze" minõsítést kapták azoktól a szociológusoktól, akik már tömegesen elemzik a hasonló láncleveleket, minden választás környékén. Mivel egy ügyvédjelölt szájába adja az egyik párt véleményét a levél írója, ezzel megpróbálja elfogadhatóvá, közelibbé tenni a bemutatott álláspontot. Ha egy párt akar tõlünk valamit, hát mondja el õ, de ne kopogtasson a hátsó ajtón, akár az egyik, akár a másik pártról van szó.
Ami a tényeket illeti. Ugyan mindent nem tudok egyesével megcáfolni, amit írt a "kollega", (én tényleg jogász vagyok...) de az biztos, hogy pl. Ausztriát leszámítva minden szomszédunkkal nyugdíj-egyezményünk van, ami területi alapon mûködik, vagyis hiába magyar állampolgár, ha romániában él, õk fizetik, és hiába nem magyar állampolgár, ha itt él, mi fizetjük. Ugyanígy nem igaz, hogy bejelentett állandó lakhely nélkül lehet igénybe venni a többi jogot, mint pl. szavazni is csak ilyen birtokában lehet. Azért minden erdélyinek nincs itt rokona, hogy bejelentkezzék. Ezen túl nem igaz, hogy az RMDSZ nem támogatja a kettõs állampolgárságot, a MÁÉRT értekezleten az ÖSSZES határon túli magyar párt egységesen állt ki a kettõs állampolgárság mellett, bizonyára nem véletlen, hogy az amúgy kormánypárthoz közeli RMDSZ ezen a ponton különbözik a kormányvéleménytõl.
Az sem igaz, hogy a 800.000 magyarigazolványos egybõl magyar állampolgár lesz a szavazás másnapján. Tudniillik arról szavazunk, hogy az Országgyûlés alkosson-e törvényt arról, hogy hogyan lehessen kedvezményesen az állampolgársághoz hozzájutni. Ez azt jelenti, hogy az igen döntés sem jelent egybõl bevándorlást, még minden az Országgyûlés kezében van a szavazás után is.
Hamis az a kép is, hogy mindenki bevándorolna. Egyszerûen és tényszerûen nem igaz, hogy valaha lett volna igény ekkora mértékû elvándorlásra. Vagyis ha el akartak menni, már elmentek, egy magyarul beszélõ ember itt azért már eddig is boldogulhatott. Vagy éppen máshol, Európában. Másrészt Románia 2007-ben EU tag lesz, ha minden jól megy, onnantól kezdve csõstül jöhetnek - érdekes, hogy a kormány ennek ellenére azt nem ellenzi, hogy Románia EU tag legyen. Akkor vajon miért nem akarnak bevándorolni majd? Amiért most sem: egyszerûen a szülõföldjükön szeretnének maradni.
No, hát ennyit röviden az ilyen típusú levelekrõl. Én nem szeretnélek az igen-re buzdítani, bár vállalom, hogy én erre teszem a voksom, mivel egy igen-nel még mindig csak az Országgyûlés kezébe kerül a döntés, míg a nem-mel az összes szomszédos ország erre a döntésre fog hivatkozni, valahányszor máshogy megpróbálnánk segíteni a határon túliakon. Mindenesetre döntsél, ahogy jónak látod, de a szélsõségesen egyoldalú levelek továbbításától érdemes lenne eltekinteni.
Ha megtennéd, hogy a levelem nem személyes részét elküldöd azoknak, akiknek továbbítottad az elõzõ levelet, talán még orvosolható a létrejött egyoldalú meglátás. Elnézést, hogy felhasználtam a XXXXXXtól kapott címlistát, de bosszant az ilyesmi. üdv XXXXXX
Az XXXXX-ek valós nevek voltak, csak kiszedtem belõle mert magánlevelezés. De azért remélem mindenki érzi a színvonalbeli különbséget a kettõ között.
Nem: ahogy írtad; elárulnánk azt ötmillió magyart akirõl a levél szól (nyílván nincs ennyi). A környezõ országokban ezeket az embereket sokszor megverik, meghurcolják magyarságuk miatt. Mégis kiállnak amellett, hogy õk magyarok. Magyarabbak külföldön, mint sokan itthon. Nekem valahogy nincs kedvem elárulni õket :/
az abaj ezzel a kettos allampolgarsggal, hogy mindenfelekeppen rossz eredmeny jon ki
igen: mi fizetjuk a segelyeiket, de ok nem fizetnek semmit nem: ha mi nem foglalkozunk a magyarjainkkal, akkor meg jobban ellehetetlenitjuk a helyzetuket ott.
magus: MO-n remélhetõleg nem él annyi buta ember mint említetted, és két igen lesz a választás eredménye.
ezzel egyetértek! így, vagy úgy, de az egészségügy rendberakását mindenképpen mi fizetjük meg, csak nem mind1, kamatostól vagy a nélkül. Nem hiszem, hogy ne lehetne a magántõke bevonása nélkül, egy jól mûködõ egészségügyet létrehozni.
A kettõs állampolgárság megadásának következményeit nem igazán tudnám megbecsülni. Az egyik fõ kérdés, hogy ez menynivel befolyásolná a határon fogyásának ütemét. Menynivel csökkentené a természetes asszimilációt és mennyivel növelné az elvándorlást? A másik kérdés az, hogy ez mennyibe kerülne nekünk? De ez nyilván fõként a megalkotandó törvénytõl függ majd.
igaz, abban mindkét fél egyetért hogy a tõkét BE KELL vonni, csak kérdés hogy hogyan, és mennyire. De nem hiszem, hogy olyan sokan akarnának itthon kórházat "venni" ha lenne pár miliárdom, én nem pont egy nyügre költeném...
nem tudom mit jöttök ezzel a 2006os elõfutárral... Akkor az milyen futár aki a választások elött pár nappal nyugdíjat emel? szvsz
nem kell kulfoldi toke, de toke kell mert ami most mint allami egeszsegugy gyanant itthon folyik, ha nincs penzed megdoglesz, a gyogyszert, az eszkozoket magadnak kell bevinned, hova lehetne meg sullyedni?
de vannak jo peldak is, es azok sem dragabbak mint az allami korhazak sajat tapasztalat
IGEN - nõne az agyelszivás, ideköltözne sok olyan fiatal magyar, aki azután adót fog fizetni - megnõne a magyar vállalatok piaca, könnyebben lépnek ki külföldre a biztosítók, bankok stb., ha többszázezer magyar állampolgár van ott, és azonnal igénybe vehetik a szolgáltatásaikat
NEM - az állampolgárság igenis pénzbe kerül, és kvázi "jogtalanul" veszi majd igénybe többszázezer ember az állampolgársági alapon nyugvó szolgáltatásokat, anélkül, hogy fizettek volna járulékokat, adót (gondoljatok csak a szocpolra, 4 gyerek után 4 millió ft jár!, vagy a 65 éven felüliek ingyen utazása, öregségi járulék, ingyenes egészségügyi ellátás és még sorolhatnám) - lesz marhasok visszaélés, pl. csak bejelentik magukat ide, hogy megkapjanak minden olyan jutattást is, ami csak helyi lakosoknak jár - agyelszívás, kiürül csomo ottani magyarlakta vidékek mert a fiatalok elköltöznek, csökken a befolyásunk a román politikai életben (kevesebben szavaznak RMDSZ-re) - az egész értelmetlen, mivel románia is EU tag lesz 2007ben, tehát 2 év mulva megszünik az ok, bárki bárhova mozoghat - csomo szakképzetlen, munkát alig találó magyarországi magyar elvesztené az állását a külföldi magyarok miatt - többszázezer munkanélküli van most is itthon, és a romániából jövõk nagyon leszorítanák az árakat, elvállalnak mindent feketén
el se megyek: az igen mellett kevés érv szol, a nem viszont arculcsapás lenne a külföldi magyaroknak, amit nem érdemelnek meg. Általános véleményem hogy a jobbosokból álló magyarok világszövetsége nagyon mellélõtt amikor belekezdett ebbe, nem számolt vele (illetve nem is érdekelte) hogy a külhoni magyaroknak milyen kudarcélményt jelent az esetleges elutasítás
remény: nem lesz meg az 50% és érvénytelen az egész, máshogy nem lehet ebbõl jól kijönni, ez csapdahelyzet kb. ez a véleményem
privatizáció: már más szektorban megtapasztaltuk mit jelent a külföldi tõke behozatala.. nem hiányzik hogy szétb+sszák még jobban az egészség ügyet.. ugyanugy a tb allja a koltsegeket! csakhogyha az eddigihez képest egy "új réteg" befészkeli magát, drágítja az ellátást, növelni fogja a tb kiadásait --> magasabb járulékot kell majd fizetned. Vagy szerinted INGYEN adják?
// akinek ez nem felel meg, mehet Kubaba, E-Koreaba a világ nem fekete-fehér. észre kéne venned.,
allami korhaz: fizetsz az orvosnak, fizetsz a novernek (aztan ugyanugy szarnak a betegre) bele szepen a zsebukbe,legtobbszor szabott arak vannak, amit nem is atallnak a szemedbe mondani. ocska felszereles, szakadt mosdo, pocsek ellatas ehhez kepest ahova a magantoke betette a labat, es ugyanugy a tb allja a koltsegeket!: normalis emberi korulmenyek, agilis orvosok, akik nem sajat zsebre dolgoznak, kulturalt kornyezet.
hol itt akkor a kerdes? masreszrol eszre kene venni, hogy kapitalizmus van, akinek ez nem felel meg, mehet Kubaba, E-Koreaba
szvsz errol szol az egesz
2007-tol Romania EU tag
egyebkent velemenyem szerint eleg lenne a konnyebb es olcsobb bejutas, hosszabb tartozkodas, ehhez meg nem kell allampolgarsag
ha meg igen, mennyi ottani cigany lesz hirtelen magyar, ennyire kell ez nekunk?
ugyhogy en nem adok senkinek allampolgarsagot, is igy soxor hatranyban vagyok a sajat hazamban
amugy meg barki aki csak egy kicsit el tud ugaszkodni a mediatol nemmel szavaz. bar sajnos sok a hulye, de ez nem is igazan szavaz mint felmeres, hogy hany buta befolyasolhato ember el ma mo.-n
Ezt "mi" fuck'tuk el, ha nem adnánk, nem lenne. Ugyanígy prostituáljuk magunkat a pillanatnyi elõnyért amikor elmegyünk papíron minimál bérért, zsebbe zséért melózni.
És 36# A legkevésbé sem lelkiismereti kérdés ez, inkább csak a 2006-os választás elõfutára. Szerintem. És persze itt is van néhány számítás, ha nem túl hosszú:
Subject: Egy kis adalék a népszavazáshoz...
Elõször is több véleményt hangoztatnak, ami jogi nonszensz, ezek inkább kampányfogások, mint valóság, de ezt már megszoktuk.
Evidenciák:
I. Nincs különbség állampolgár és állampolgár között. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek jár minden szolgáltatás, aki magyar állampolgár, nincs olyan, hogy másodrendû vagy kis állampolgár, vagy csak útlevelet kap, vagy csak munkavállalásit, vagy egyebet, minden jár, ha a népszavazás eredményes.
II. Nem kell ideköltözni ahhoz, hogy a jogosultságokat megkapd, elég egyetlen napot hivatalosan itt dolgozni, vagy elég csupán egy ideiglenes lakcímmel rendelkezni.
III. Nincs semmilyen adóbefizetése külhoni magyaroknak, tehát minden költséget nekünk kell állnunk. (Ezt egyébként könnyen kiderítheted, elég, ha azt mondod, hogy szeretnél befizetni ebbe az önkéntes alapba, csak adják meg a számlaszámát! Nem fognak tudni ilyen számlaszámot mondani)
Szolgáltatások, járandóságok, amik megilletik az állampolgárokat akkor is ha nem itt laknak (ezeket kell kifizetnünk a részükre): 1. családi pótlék, 2. gyes (gyermek gondozási segély), 3. gyed (gyermek gondozási díj), 4. gyermeknevelési támogatás, 5. anyasági támogatás, 6. idõskorúak járadéka (nyugdíj) 7. 13. havi nyugdíj, 8. rendszeres szociális segély, 9. ápolási díj, 10. lakásfenntartási támogatás, 11. lakbértámogatás, (Ez a kedvencem: ha Romániában albérletbe költözik egy kettõs állampolgár, akkor azt részben a magyar adófizetõk fizetik.) 12. adósságkezelési szolgálat, 13. átmeneti segély, 14. temetési segély, 15. fogyatékossági támogatás, 16. rokkantsági járadék, 17. vakok személyi járadéka, 18. mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása, 19. átmeneti járadék. 20. közgyógyellátás
Még egyszer az egyszerûség kedvéért ezek mindenkinek járnak, akinek van egy Magyarországon akár csak ideiglenesen is bejelentett lakcíme, vagy dolgozott akár csak egyetlen napot is Magyarországon.
Kik jöhetnek? A magyarigazolvánnyal rendelkezõk szinte automatikusan. Kb. 800.000 fõ. Várhatóan ez kiegészül a magyarul beszélõ románokkal a magyar ajkú romániai romákkal, illetve azokkal a magyarokkal, akik érdektelenség miatt nem váltották ki magyarigazolványukat, de (HELYESEN!) magyarnak vallják magukat. Ez mindösszesen: 4.950.000 fõ Nyilván nem fog mindenik élni ezzel a lehetõséggel, de túlnyomó többségük igen, ezért én a számolásokhoz a biztos 800.000 fõt vettem, ennél csak több lehet, de nem lehet megjósolni biztosan, hogy hányan.
Költségek: Vannak állítások, amik azt mondják, hogy ez nyereséges lesz, ez nem igaz. Nem nehéz kitalálni, hogy a betelepülök, vagy a szolgáltatás igénybevevõk nem hoznak óriási befektetéseket ide. A fenti szolgáltatások 800.000 fõvel számolva minden adófizetõnek havi 13.900 Forintot jelent, tehát adófizetõ családonként Kb.: 24.000 Ft/hó Ezt az állam adóemeléssel tudja csak kompenzálni.
Erkölcsi vonatkozások: Az egyik álláspont szerint a határon túli magyarok helyzetén kötelességünk segíteni, erre szimbolikus megoldás a kettõs állampolgárság. A másik álláspont szerint a betelepülõ magyarok értelemszerûen elhagyják Erdélyt, és helyükre románok költöznek, így 10-15 éven belül, az ott maradó öregek kihalásával nem lesz magyar szó Erdélyben.
Néhány érdekesség: Interneten találtam olyan hirdetést, ahol a külhoni magyaroknak bejelentett lakcímet árulnak, a családi pótlék feléért. (jó üzlet egy lakásba akár 30 család is bejelenthetõ) Ha betelepülnek az aktív romániai magyarok, akkor nem tudnak a román parlamentbe képviselõt delegálni, így képviselet nélkül maradnak az ott élõk. Ezért a kezdeményezést az RMDSZ sem támogatja. Nem ide tartozik, de a kedvencem a korház privatizációról szóló szavazás, itt egy olyan törvény megsemmisítésérõl kell szavazni, amit már rég hatályon kívül helyett az alkotmánybíróság. Jellemzõ sajátosságunk, olyan feleségtõl akarunk elválni, akit még nem is vettünk el.
És még egy ehhez! Ezt a FIDESZ és a Munkáspárt közösen kezdeményezte. Zseniális fordulat a szélsõjobbos Csurkától a szélsõbalos Thürmerig.
Maga a népszavazás 3.000.000.000 Forintba kerül, amit az adófizetõk állnak.
Na bakker pont akkor szallt el az sg amikor beirtam mondandomat. :)
Csak annyit h nem kell nekik atjonni (bar fognak foleg egy bizonyos nepcsoport), egyszeruen mekkapjak a tamogatasokat, ez eddig nem jutott eszedbe ? Egyebkent se allunk mi magyarok anyagilag olyan jol, ez meg még plusszba...
Na ja, de ha az egyház kezébe kerülnének a kórházak, akkor érdekes lenne abortuszt végeztetni egy olyan helyen, melynek a mûködtetõje totálisan ellenzi az abortuszt.
Hiába nyer az igen akkor is törvényt kell alkotni róla, namost ha belegondoltok hogy az mszp elveszti akkor szerintetek megszavazza a 2/3-os törvényt. Tuti nem és így megnyertnek tekinthetik a népszavazást
Huhú, akkor mi lenne az abortusz kérdéssel :D Egyébként nem lenne hülyeség.
akkor is lesz tb és akkor a fejesnek fizetsz aki majd a dokinak. nevetséges hogy még ezután is kell tb-t fizetnünk (én igy informálódtam, nem jobb oldaltól)
nos én természetesen két igennel szavaznék... és igen ez igy nem politika nézet nélküli álláspont, de azért vannak rá más érvek: -korház privatizáció: az egészségügy szarban van. Ha privtaizáljuk a kórházakat akkor pedig "csak" mi leszünk abban. Eddig is fizetett az ember hálapénzt de most már kötelezõen a zsebébe kell nyúlnia, ha azt szeretné hogy életben maradhasson. Lehet hogy jobbak lesznek a kórházak, de akkor aki nem tudja megfizetni nem élvezheti ezt magas foku ellátást. Nem értem, hogy a nyugdíjasok többsége akik életük nagy részét általában már kénytelenek kórházakban kiszolgáltatottan tölteni miért vannak a privatizáció mellett... gondolom ez a választások elötti "véletlenszerü nyugdíjemelés csak úgy tõlünk" semmiben nem befolyásolja õket. Az orvosok pedig mind amelett vannak, hogy nehogy privatizálni merjék a kórházakat. Gondolom az õ véleményük itt sokkal fontosabb. És ha valaki úgy dönt, hogy túl drága a fenntartása a kórháznak (nem tudom elképzelni, hogy valaki csak úgy kedvtelésbõl milliárdokat szán rá, hogy vegyen magának egy adósságot, egy problémát, tehát egyértelmü hogy megpróbálják a legnagyobb haszont kivenni belõle) akkor bezárja a kapukat, és azt mondja : hát most nem lesz kórház, meg egszségügy sem, mert sehogy sem éri meg. -állampolgárság a határon túl élõknek: itt már az elején leszögezném, hogy népünk eléggé alulinformált a szavazással kapcsolatban, hiszen azt sem tudjuk, hogy az õ állampolgárságuk mit takar (tehát: kapnak-e szavazati jogot, hiszen igy a másik oldal nyugodtan mondhatja: ez csak választási fogás, a jobb oldal csak azért akarja, hogy igy az új állampolgárok szavazatait megkaphassák). Azok az emberek akik közel száz évig kiálltak elnyomásokat, magyar veréseket, megaláztatásokat stb valamint Csaucseszku elvtárs kisebb-nagyobb zsiványságait, és még ennek ellenére sem adtak fel a nyelvükkel megérdemlik, hogy (2 évvel elöbb) hozzánk tartozhassanak ismét. Az utolsó reményt is elfojtanánk bennük ha ennyi támogatásra nem vagyunk képesek. Ezért én a szavazati jog megadása ellen vagyok, hiszen fontosabb, hogy állampolgárok legyenek komprumisszumokkal (igy a bal oldaliak is szavazhatnak rájuk), minthogy teljesen elszakadjanak. nem hinném, hogy átjönnének ezután, hogy "elvegyék tölünk a munkát". Hiszen akinek annyi pénze volt, hogy megtehesse, az már megtette, és ugyanugy egy háztartás fenntartása az itthoni "keresetekhez" képest is magas, teljesen mindegy hogy többet keresünk a román átlagnál. (ez az átlagos kolbászból van a kerités nyugaton szöveg, ahol lehet, hogy keresel heti 1000 dollárt, ha ugyanugy 5 dollár a kenyér és 250et a banknak fizetsz a házadért stb)
Tehát ezek az álláspontjaim, remélem sokan elgondolkodtatónak találják majd, bocs hogy ilyen hosszu lett, de szerintem ez egy fontos kérdés amire muszáj idõt szánnunk. És még mindig ugy tartom, hogy alulinformáltak vagyunk ez ügyben!
nem politizál,hanem del,és ibtl egyébként is
a focistákba ne menjünk bele, kapják a milliókat rendesen, sztem pont õket nem kellene sajnálni, de zte egy másik topicba :)
Ez így van. Ez az én problémám, hogy kérek-e vagy nem. Viszont szerintem 10 emberbõl legalább 5 nem kérne számlát. Mert ilyen a magyar felfogás (az emberek nagy része szidja és útálja az államot)
gondolom voltál kórházban én speciel egy órát nem bírnék pedig nem vagyok egy elkényeztetett gyerek, a gyógyszerszag-mósószerszag, a csempe mindenhol a nõvérek le se szarnak.
Apámnak volt egy gerincmûtéte, aki a kaját szállítja mellé rakta a kaját és elmennt (neki az a dolga), de egy nõvér nem adta neki oda, mert akkor mozdulni sem tudott. Ebédnél szerencsére egy ismerõs akkor mennt be, ha nem aznap nem evett volna... meg még szerintem lehet mondani tovább.
Persze részben érthetõ az egészségügyiek viselkedése ugyanis alig kapnak zsét, aszerint viselkednek ami azért nem egészen koreekt de ez van.
A másik meg az, hogy ha a TB-ben nincs jövõ, akkor ki fogja fizeni az egészet? Hát te + én + a többi ember. Most borítékban adod oda a pénzt, akkor meg majd rendesen kifizeted " a pénztárnál" és még számlát is kapsz.
Természetesen igaz amit mondasz, de azt hiszed, hogy a magándokik, majd mindenrõl számlát adnak? Hát nem. Az egyik magándoki, akihez járok mindíg elkér 1500Ft vizitdíjat tul.képen a semmiért és még csak számlát sem ad!!!
egyébként vannak olyan német biztosítók, hogy havonta fizetsz pár ezret és ha kórházba kerülsz õk állják az egészet...
A TB az összeomlás szélén van abban nincsen már jövõ...
szerintem a meglátásod téves. Voltatok ti kórházba, hány borítékot kellett bevinnetek mire foglalkoztak a beteg rokonotokkal? Ha privatizálnák, akkor rendesen fizettet és ellenõrzött orvosok lennének és tisztességes ellátást kapna mindenki.
de legjobban Tomcattal értek egyet: "Voltál már súlyos beteg? Ha nem, szüleid, rokonod, ismer?söd volt-e kórházban, esett-e át komoly m?téten? No és észrevetted-e, hogy az orvosok els? kérdése az: hoztál-e borítékot? Na, persze, hülye kérdés, mindenki tudja, hogy ez így m?ködik. Volt-e, hogy nem tudtál borítékot adni? Megtaláltad-e már édesanyád holttestét egy mocskos folyosó végén, a kövön heverve, leped?vel letakarva, miután az orvos közölte, hogy csak ken?pénzért hajlandó tisztességesen megm?teni? Nem, velem szerencsére nem történt ilyen, de egy olvasómmal igen. Nekem csak telenyomták minden szarral szerencsétlen anyámat, és kísérleteztek vele, ki akarták próbálni, valóban súlyos allergiája van-e, vagy csak viccb?l írták rá a kórlapjára, hogy milyen gyógyszert nem kaphat.
S vitted-e már orvoshoz a kutyádat? Elámultál-e az állatorvos csillogó rendel?je láttán? Tudtad-e el?re, mennyit kell majd fizetned, és tényleg annyit fizettél-e, szabályos számla ellenében? Azt csinálták-e a kutyával, amit mondtak, hogy csinálni fognak?
Hát, valami ilyesmit fogunk látni az emberi kórházakban is, ha magánkézbe kerülnek. A riogatás ellenére nem valami csirittya vidéki suttyók fognak feljönni Pestre kórházat venni, me' hallották hogy az jó bolt, hanem máris sorban állnak a nagy nev? nemzetközi cégek, hogy az óriási piacot jelent? magyar egészségügybe beruházzanak. Profi ellátást nyújtó, új kórházakat építenének, és véget vetnek a borítékozás tisztességtelen játékának, hiszen érdekük, hogy szolgáltatásuk megbízható és kiszámítható legyen. Azok az orvosok tiltakoznak, akik már rég beépültek a politika fels? köreibe, és most sz?kölve féltik a zsebbe osztogatott, adómentes százezreiket, millióikat. "
Pontosan így van. Túl sok a lehet és ez elbizonytalanító. Itt csak találgatni lehet, szerintem ha az állam nem képes megoldani az orvosi ellátást, akkor baj van. Lassan már nem lesz az államnak semmi feladata?
De ha egy ellátásért ma nem fizetsz, akkor azt a jövõben is a tb állja. És ha egy profitorientált vállalkozás kezeli, lehet, hogy hatékonyabb lesz.
De itt az a baj, hogy a"lehet, hogy nekem jobb lesz és nem lesz drágább, de õ meg majd gazdagra keresi ezen magát" hozzáállás a leghangosabb.
Szerintem: A korházak kérdésében az az álláspontom, hogy ha: - magánkézbe kerülnek, akkor erõsen megnövekedik az egészségügyi ellátás költsége, viszont a gépek-berendézek minõsége és korszerûsége javul és ha a dokik több pénzt kapnak, akkor talán nagyobb kedvük lesz életet lehelni az emberekbe. Viszont lehet, hogy a szegény ember nem fogja tudni megfizetni az esetleges kezelések költségét. - állami tulajdonban maradnak, akkor a fejlõdés üteme marad a régi, viszont nem kell annyit fizetni.
Szerintem az egészségügyi ellátás maradjon állami feladat, hiszen ez az egyik legalapvetõbb dolog.
"Szerintem"
Ebben nincs is hiba. A topic viszont azért van, mert a politikusok, akiktõl várnánk, hogy elmondják mirõl van szó, csak politikáról beszélnek.
Mióta foglalkozik az SG politikával? (ez nekem új) A legkevésbé sem szerény véleményem szerint: Fütyüljünk a reklámokra, a fizetett választási hirdetésekre, szívünk és lelkiismeretünk szerint kell szavaznunk. A politikus hivatáskörében benne vannak az ígéretek, amelyeket - okulva az elmúlt 15 év példáiból - nem szabad készpénznek venni. Sõt, nem is lehet, mert újabban százalékokban, vagy olyan mértékek felhasználásával teszik meg könnyelmûnek bizonyuló ígéreteiket, hogy egy átlagember azt sem tudja, mi mit jelent. (Pl. a jól csengõ vásárlóérték, amelynek most nem tudnám a pontos definícióját fölvésni.) Az is gyakori, hogy milliókkal, milliárdokkal dobálóznak. Vigyázat, ezeket az értékeket elosztva a 10 milliós magyar populációval már csak 3-4 jegyû számokat kapnánk, ha feltételeznénk azt az utópiát, hogy minden magyar egyenlõ. Rövidre fogom a végét (ebédidõ) Szív és lelkiismeret. Ezek vezetnek a helyes úton.
Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyûlés mostantól népképviselettel foglalkozzon?
Én speciel a kórházas kérdést törölném (legyen ez a szakemberek és a politikusok gondja), a kettõs állampolgárság helyett meg arról kérdezném meg az istenadta Népet, hogy nyilvánosságra hozzák-e a III/III-as aktákat? Több értelme lenne szerintem.
Jo hogy van ez a topik, mert 1-2 dolog erdekelne. A hatarontuli magyarok eseteben asszem tudom mit fogok be X elni, a korházas része viszont nem tiszta. Le tudná valaki írni, vagy 1 linket adni ahol normalisan el van magyarazva mit is jelentene?
Arra lennek kivancsi mi az elonye az egyiknek, és mi a másiknak. (merthogy mindkettonek lenne pozitiv hatasa is ugye? :P