Nagyon sok lélek vár "fönnt" arra hogy a Földre születhessen. Én olyasmit olvastam, hogy ennek akkora az esélye (egy hasonlattal élve), mintha úsznál az óceánban és valahová bedobnának egy úszógumit. Te jössz felfelé a felszín felé és pontosan beletalálsz az úszógumi közepébe. Szóval nagyon meg kell becsülnünk ezt a lehetõséget, hogy itt fejlõdhet, gyûjthet tapasztalatokat a lelkünk :)
"viszont itt elég fura lenne mert ott lenne pl Hitler , Sztálin csak hogy két jómadarat említsek"
Nem baj õket majd mindennap jól elverjük. Mondjuk ha van reinkarnáció akkr Sztálin+Hitler már réh újjászülettek. Esetleg anya és kisfia képében. :)
"Ha semmiben sem hiszel akkor valószínüleg oda is fogsz kerûlni. Szerintem ez maga a pokol."
Nem kizárt hogy tényleg van valami ilyesmi. Ne becsüljétek alá az emberi elme képességeit. Ez elég furcsa lessz.
Szóval . Szerintem van reinkarnáció, viszont az, hogy mi történik velünk a születésig az változó. Mivel az már bizonyított, hogy rengeteg sík/dimenzió létezik, akkor a tulvilág akár egy msáik dimenzió is lehet. A hitnek és az akaratnak nagy hatalma lehet. Ha több millióan/,illiárdan hiszn nek a földön a menyországban, akkor nem kizárt, hogy létrehoznak egy kis zsebsíkot, ami tényleg a menny? Persze ezt is mindenki máshogy éli meg. - ezt inkább nem boncolgatom tovább, mert nagyon hosszú lenne és mindjárt mennem kell. Közkivánatra beírom az egészet.
Sokan azt szokták felhozni, hogy hogy lehet, hogy régen csak 20000-ember reinkarnálódott, most meg van 6-milliárd. Az a baj, hogy ezeket a dolgokat nehezen, vagy egyáltalán nem fogjuk fel. Kb. Annyi sejtésünk lehet a dolgokról mint a borospohárnak, a benne lévõ bor évjáratáról. Nagyon sok összegyûjtött reinkarnációs élmény van amikor az alany nem embernek emlékszik vissza hanem ufónak. - Érdekes. - Olyan részletesen írja le hogy nagyon komoly fizikai ismeretek kellenének ehez. Amit mondjuk egy dokmunkás nem biztos, hogy tud. Sokan meg emberként olyan idegen helyeket írtak lee, ami egyértelmûen nem a mif ölédünkön van. Pár kutató szerint, ha végtelen számú világ létezik, akkor ezek között is lehet átjárása a lelkeknek. (EZ nagyon menõ, mert akkor már most kikötöm, hogy köv életemben lovag akarok lenni. :) )
Ha semmiben sem hiszel akkor valószínüleg oda is fogsz kerûlni. Szerintem ez maga a pokol.
én sem tudok semmi különöset , de van feltételezésem: 1.Az ember álmodja az egészet! és mikor meghal akkor fog ujjászületni egy anya által ( egyértelmû hogy akkor már fogalmunk se lesz elõzõ életünkrõl) 2.A túlvilág valóban létezik ( ahová a lelkünk felvándorol és ott lesz egy "hatalmas" világ ahol mindenki örök életben él ... viszont itt elég fura lenne mert ott lenne pl Hitler , Sztálin csak hogy két jómadarat említsek) 3.Van Menyország és Pokol itt szelektálódik két felé az emberiség a tulajdonságuk alapján! Viszont ha valaki a Pokolra kerül örökké a pokolban fog "égni".. abszurd! 4. Ujjászületünk egy állat képében (bár ez lehet hogy csak mese) ----> Nekem már volt egy balesetem amikor egy motorral nekicsapódtam egy villanyoszlopnak , na akkor LEPERGETT elõttem az egész életem (abban a 3-4mpben, ezóta ELHISZEM ezt a részt , ez tuti hogy van ha elkerülsz a haláli állapotba!!!!!)
arra nem gondolt senki hogy se elõtte sem utána nincs semmi? ezt az emberek csak saját maguk megnyugtatására találták ki? mert ez is könnyen meglehet.
elég depreszív hozzáállás, asztem a vége lesz a legjobb. Amikor megtudod a poént, hogy valójában nem is éltél, csak álmodtad, vagy kölcsönvetted a testedet, vagy mittudomén, még nem jártam az alagútban.
A legmocsokabb dolog az életben a vége. Vagyis, kemény egy dolog. Elveszi egy csomó idodet és mit kapsz a végén? Belehalsz. Ez lenne a jutalom? A halál a bónusz, vagy mi? Azt hiszem, hogy pont fordítva muködik ez az egész.. Meghalni kéne eloször - letudni rögtön. Aztán jönne az öregek otthona. Ha már eleget fiatalodtál, akkor onnan kirúgnak. Kapsz egy aranyórát. Dolgozni mész. Ledolgozol negyven évet, amíg végre elég fiatal vagy ahhoz, hogy visszavonulhass és élvezd az életet. Bulizol, piálsz, kipróbálod a kábítószert. Közben felkészülsz az iskolákra - egyetem, középiskola, majd az általános. Utána kiskölyök leszel és annyit játszol, amennyi csak belédfér. Nincsen felelosség egyáltalán a válladon. Aztán bebújsz egy kellemes, meleg helyre, ahol lebegve töltöd az utolsó kilenc hónapodat és alaposan kipihened magad. Végül pedig egy hatalmas, eksztatikus orgazmusban kimúlsz a világból...
A bibliát csak példának említettem meg. Mivel a fórumra látogatók nagy része valszeg keresztyén ezért olyan könyvet hoztam fel amit biztos mindenki ismer, legalább említés szintjén.
Ugyanezzel az erõvel mondhattam volna az Egyiptomi halotak könyvét, amely kicsit kacifántosabban (ugye ezt is emberek írták) de uyganúgy szól életrõl, halálról, lélekvándorlásról stb.
Nagyon jó. vannak még karizmatikus, gnosztikus. stb hitek is. Szándékosan nem nevezem õket én sem vallásnak, mert kicsit pejoratív már az értelme sajnos ennek a szónak is.
Abban biztos vagyok, hogy minden, hitre épülõ szervezõdésnek egyazon célja van: megtalálni az utat Istenhez. Olyanok ezek a vallások, mint a kerék küllõi: középen összetalálkoznak...
hinduizmus, és az ebbol kivált buddhizmus... õk ugy hivják amit "csinálnak" hogy szanátana dharma.
jaja, a dolgok semmilyenek, mi töltjuk meg õket tartalommal... pozitivval, negativval stb :)
Prof Will: nem csak biblia létezik, katolikuson kivul léteznek sokkal régebbi és sokkal toleránsabb vallások is, amik ráadásul nem is vallásnak hivják magukat, mert az butaság lenne... amikrõl szolnak azok ott vannak minden emberben, és elõbb utobb felszinre törnek, mert ez a dolgok rendje... :)
Nem az a lényeg, hogy nekem mi a foglalkozásom, hanem az, hogy minden nézõpont kérdése, még a halál is..kb. erre próbáltam utalni az írásommal.
Én mindig ez a nick voltam. Ide viszont már jó két éve nem írtam. Viszont más fórumokon már leírtam ezeket. Ezekbõl szerkesztettem össze ezt az írást és a fõbb ilyen féle fórumokba beírtam.
Lehet, más néven írtad? Milyen nicken szoktál még föntlenni?
Elég hasonlóan látjuk a témát. És amúgy én is ateista/materialista voltam. És valahogy pont így kezdtem ezt az energia témát, bár nem reiki kapcsán, de az tökmindegy:)
Ezt tekintsétek egyféle átfogó véleménynek. Nem pont a halálról szól de érínti azt. Tehát az állásfoglalásom tudomány és misztika témakörben a következõ...
Nem szabad nem hinni, a tudományban meg az evulúcióban.
Az evolúció bizonyítottan létezett. Viszont sok aspektusára még nem találtak választ. Pl. Tudósok kiderítették, hogy ha az evulúció olyan gyorsan zajlana, mint ahoyg eddig megfigyeltük, akkor most tartanánk kb a vizi élõlényeknél.
És mire a nep porrá égeti a földet, talán már a gerincesekig is eljutnánk.
Hiszem hogy a bibliában nagy igazságokat írnak, le de ne felejtéstek el hogy a bibliát EMBEREK ÍRTÁK! Valószínûleg van benne isteni sugallat, mint ahogy mindenben, de az évszázadok folyamán ezerszer átírták, mindenki a saját szája íze szerint módosította. Pl. A reinkarnáció konkrétan benne volt, de I. Justinius császár feleségül vett egy utca k****vát, és annak a kérésére összehívott egy zsinatot, amin ezt kivették belõlle.
Ez van a vallásokkal is. Mindenkí úgy alakítja ahogy akarja. Sztem a vallások annak idején rátaláltak a tudás kis darabkájira, de ahaelyett hogy összerakták volna õket, mindegyik kikiáltottta, hogy csak õk tudják az igazi titkot és a többiek menjenek a fenébe.
Egy nõ mondta valami természetfilben, hogy "a világ sokkal gazdagabb, mint anminek látszik". Ezzel 100%-g egyetértek. A természetfelettiben viszont nem hiszek. Furcsa? Egyáltalán nem! Szerintem mindem megmagyarázható tudományosan. Még akkor is ha az természetfeletinek tûnik. Idõvel rá fogunk jönni hogy ezek a dolgok, amit ma kétkedéssel fogadunk természetesek. Szellmek, túlvilág, reinkarnáció, aura, csakra, isten, nem tartoznak a természetfeletti tartományba, hanem ezek a természet, a világ részei. Semmi sincs a természet fölött, csak mi a kicsinyes megértésünkel gondoljuk úgy.
Pl. Régóta mondják tényként a tudósok, sõt mostanában egyre töbször, hogy nem csak ez a világ van hanem, akár végtelenszámú világ/univerzum létezhet alig egy miliméternyire a mienk melett. Mi van ha a halálközeli élmények, a asztráli projeciót végzõk, a jógik, a meditácoózók, a eltávozottak lelkei, harmadik szem élményeket átélõk , ezekbe a más dimenziókba/világokba ruccannnak ki. (na jó halottaknál a kiruccanás kicsit ovább tart. ) Röviden szólva. Mi van ha a másviág csak egy másik dimenzió?
Hiszek istenben is. De nem a nagyszakállú öregúrban akivel majd kínos ügyeim lesznek ha meghalok, hanem inkább valami egyetemes dolgban. A bibliában van erre egy remek sor, ami valahogy nem illik bele. (Biztos bennehagyták az emberek. ) "Isten bennetek van és körülöttetek. Ott van a kõben a fában és a bennetek. Törd szét a követ, hasítsd szét a fát és és ott leszek." -Nagyon furcsák ezek a szavak. Mikor elõször hívták fel rá a figyelmemet, valami oylasmit éreztem amire nincs szó. Nem azt mondom, hogy megvilágosodás, mert az gagyin hangzana, de minden a helyére kattant. Ráadásul ennek az idézetnek a megfelelõe, szinte minde vallásban, legyen az bármilyen õsi és távoli felbukkan.
Jómagam nagyon hitetlen voltam, Vérmateralista. (Jó régen volt.)
Anya járt a Reikire. Én persze egy kukkot sem hittem belõlle. Megjegyzem sosem végeztem el a reikit, de aféle "majd én bebizonyítom, hogy marhaságaz egész" alapon elvégeztem néhány gyakorlatot. Nagyon meglepõ volt, hogy elsõre sikerültek. Anya szerint ez nem volt vélelen.
De persze akkor sem fogadam el, és komolyan hónapokig, kiséleteztem vele. Végül már anya (aki áldott, kedves ember) is elküldött a fenébe hogy ne tesztelgessem már. Ne gondoljatok nagy dolgokra. (Auraérzékelés, energiaáromoltatás, az aura alsóbb rétegeinek észrevétele. (elmosódotság.) Csakraérzékelés. (Amikor valaki felett elhúzod a kezed meleg/hideg és bizsereg. Komolyan hetekig kisrleteztem vele, amíg kizártam hogy a testhõ legyek amit érzek. Jó két méter magasságban már nem lehetett az. ))
Mig végül kénytelen voltam elismerni, hogy ezek bizony lézehetnek. Azóta érdseklõdõ vagyok de semmit sem hiszek el elsõre. Mindenk komyolan megvizsgálok mielõtt igazságnak fogadám el. Mivel ezeket megtapasztaltam és mások is megerõsítették, elfogadtam igazságnak.
Huh jól kiirtam magam mi? Bocs ha hosszú lett, csak kikívánkozott.
Nagyon jó! Ha nem bános kinyomtatom és megmutatom egy ismerõsömnek.
Nem félek, hiszen tudtam, ez a sorsom, s ezzel még nem is vagyok egyedül. Nem tudom, más hogyan van ezzel, de ahogy öregedtem, egyre inkább kíváncsi lettem: milyen lesz, ha egyszer az úr magához szólít, s visszavonhatatlanul menni kell?
Nem mondom, hogy vártam a pillanatot, de amikor eljött, nem rettegtem, nem féltem, egy-szerûen tudomásul vettem: elérkezett. Ahol vagyok, innen már nincs visszaút. Lehet az orvos-tudomány bármilyen fejlett is, innen már nem lehet visszalépni.
Furcsa érzés. Nem érzem a végtagjaim, de mégis tudom, hogy vannak. Olyan az egész, mintha be lennék zárva valahova, s ha tapogatózom, akkor rugalmas, lágy valamit érzek ma-gam körül. Ez a valami teljesen körbevesz, idõnként az az érzésem, hogy ha akarok, akkor körbe tudok fordulni, a fejem tetejére állhatok, de ez csak érzés... Az egész, talán az a legjobb kifejezés erre az állapotra, egy végtelen lebegés...
érzem, hamarosan vége lesz ennek is...
Nem tudom, hogy akik azt állítják, hogy lepereg a halál elõtti pillanatban az élet filmje, azok vajon ugyanezt az érzést élték-e meg? Lehet, hogy ahol én vagyok, ilyen mélyre senki se jutott?
Jaj, ez butaság, hiszen mindenki eljut egyszer ide, legfeljebb nem jött még senki vissza.
Akkor, nem tehetek semmit ellene, nézzük, mi vár rám, minek nézek elébe? Persze semmi se történik. Illetve ez egy olyan állapot, hogy minden, amit eddig megéltem, az ugyanabba a pillanatba van sûrítve. Látom az életemet... Vagy az is lehet, hogy az életeimet! Mert kalmár vagyok, és színpompás ruhát hordok, azt hiszem, a hajómat várom a velencei mólón... azaz nem, mert egy rácson keresztül lesem a Boszporusz hullámait, s arra várok, hogy a szultán szólítson...
Hát, nem tudom, nem lehet az ember egyszerre férfi is meg nõ is, nem lehet Velencében, s ugyanakkor Sztambulban, a szultán palotájában... Persze nem nõ vagyok, hanem eunuch... ezt talán még borzasztóbb... látom az eddigi életeimet, nem tudok köztük különbséget tenni. Mamutszagot érzek, és illatos tömjénfüstöt kavargat az indiai palotában bujkáló szellõ. Ki vagyok, illetve voltam?
Úgy érzem ebben a pillanatban, hogy nem tudom, ki is az, aki hamarosan meghal. Mintha nem lenne közöm hozzá. Emlékszem, de az emlékek egyre halványabbak lesznek.
Várom a megváltó halált.
Lebegek a világmindenségben. Kellemes tudat, érzem, hogy tökéletesen elváltam a testem-tõl, de hiába keresem, sehol se látom, pedig azt mondják, hogy aki kilép a testébõl, az látja a hozzátartozóit, amint siratják...
Engem, úgy látszik, senki se sirat. Nem kellhettem senkinek az életben. Biztosan gonosz voltam, és így bûnhõdöm.
Ki is voltam?
Már nem tudok visszaemlékezni. és hiába erõltetem az agyam, ami kihullott a fogyó-haló agysejtekkel együtt, sajnos, végérvényesen elveszett számomra! Remélem a teljes elmúlás kellemes lesz. Mindig úgy képzeltem, hogy lebegek, mint most, és feldereng a távolban, mint egy folyosó végén az isteni fény, s én közeledem hozzá, egészen addig, amíg teljesen körbe nem vesz. úgy képzeltem, hogy amint a fénybe érek teljesen, addigra halok meg visszavonha-tatlanul, s akkor érkezem meg a túlvilágra.
A lebegés tart, de valami kellemetlen közeleg.
Mindenki megérzi a közeledõ veszélyt.
úgy érzem, valami hatalmas, soha nem történt átalakulás vár rám, és ez nem lesz kellemes.
Vajon fáj a halál?
Sose gondoltam erre.
Jézusom! Ez õrület! Sikítani szeretnék a kíntól, de nem tudok. Nincs szám, amit tágra nyis-sak, nincs öklöm, amit összeszorítsak, csak a mindent betöltõ fájdalom van. Megpróbálok menekülni, összegömbölyödöm, rúgni próbálok, de minden hiába.
Sikoltanék a rémülettõl, mert valami középkori kín vár rám! Tudom!
Embertelen halálnem volt, amikor a bûnöst elevenen bevarrták egy frissen megnyúzott ló bõrébe. A szerencsétlent nemcsak a nyüvek rágták, hanem a rászáradó, s egyre zsugorodó lóbõr halálra szorította, kipréselte belõle a lelket.
Rettegek, hogy ilyen vég vár rám!
De miért, Istenem, miért?
Semmi rosszat nem tettem! Hiába akarok emlékezni, már semmi se jut az eszembe abból, amit életemben, vagy bármelyik életemben tettem. úgy érzem, mintha egy feneketlen, sötét szakadék választana el az életemtõl, az emlékeim a túloldalon maradtak, teljesen üres az agyam, már semmit se tudok! Tökéletes nihil van az agyam helyén!
Miért ilyen borzalmas a halál?
Miért veszi el az összes emléket?
Miért nem vihetem magammal a túlvilágra?
Miért... miért... miért...
Talán azért, hogy ne vágyjak vissza az eddigi életbe? De akkor nem tudom a másvilágról segíteni az itt maradottakat! Istenem, miért ilyen kegyetlen az elmúlás?
és miért nem múlik el legalább a rettegés is az emlékekkel?
A félelmet miért kell magammal cipelnem a túlvilágra?
Jézus-Mária! õrület! Elviselhetetlenül fáj!
Mintha abroncs szorítaná a fejem!
Mintha a lóbõr már teljesen a testemre zsugorodott volna! Miért nincs lábam, hogy leg-alább megpróbálnék menekülni, kievickélni innen.
De hol vagyok? Ez már nem az ûrbeli kellemes lebegés! Talán csak nem a pokolra jutok? Nem, azt nem érdemeltem meg!
Akkor hova?
és miért ilyen kínok között?
Tudom, már csak pár pillanat, és megérkezem a túlvilágra. Ott majd megbékélek, meg-nyugszom, úgy látszik, át kell esnem ezen a megpróbáltatáson. Ott biztosan jobb lesz!
Hirtelen, mintha valami robbanna, mintha engedne az észtveszejtõ szorítás, megszûnik minden kín. Mint a villám siklom elõre.
Borzalmas!
Nem!
Nem akarok itt maradni! Ez nem lehet a túlvilág!
Pedig minden jel arra mutat, hogy ott vagyok. Már teljesen megszûnt a tudatom. Már semmit se tudok, tökéletesen üres az agyam. Csak az érzékszerveim mûködnek. Lehet, hogy azok halnak meg utoljára? Hisz a halott körme és haja még sokáig növekszik...
Azt hiszem, a szemem felfogja a fény és árnyék különbözõségét.
Hihetetlenül vakít minden. Utálok itt lenni.
A bõröm érzi a fertelmes hideget. Gyûlölöm ezt a közeget.
Vaskapocsként szorítják össze a bokám. Hiszen ez rosszabb, mint az inkvizíció börtöne!
Istenem, a lábamnál fogva felakasztanak! Nem bír ki egy ember ennyi szenvedést!
Vissza! Vissza akarok menni! Nem akarok meghalni! Nem!
Innen valóban nincs visszaút? Üvölteni kell! Hangosan, hogy az egész világ meghallja: Vissza akarok menni! Vissza! Vissza!
A hangszálaim megfeszülnek, a fejem vörös lesz, s érzem, hogy tüdõmbe levegõ áramlik.
Megmenekülhetek?
A fülem hangokat érzékel.
Nem tudom, ki és mit mond, mert nem tudok különbséget tenni hangok és zörejek között, valami ilyesmit hallok:
- Gratulálok, anyuka! Egészséges, és kislány...
De jó, hogy megértettél... Annak idején senki nem hitt nekem, teljesen hülyének néztek. Csak 7 évvel késõbb döbbentem rá, hogy tkp. mi is történt velem akkor.
ha az én "babanyelv" topicom tudományosnak találtatott, amely azzal foglalkozik, kinek milyen vicceset mondott kiskorú ismerõse, akkor ez is idefér...
Igazad van, az, amit én leírtam, semmi esetre sem nevezhetõ a szó szoros értelmében vett tudományosnak. Ám éppen ezért fel is merül bennem a kérdés, hogy ez a topik, amelynek címe Halál után, hogyan tudja magát tudományos véleményekkel feltölteni?
eddig ebbe a topicba 237 rossz megfejtés érkezett. A helyes válasz "temetés" lett volna.
:) Azert en azt mondom, van nemi kulonbseg a ketto kozott. Bar szerintem ez a topic nem a tudomanyos temakorbe tartozik. Bar maga a "tudomanyos" fogalom is nehezen definialhato, (vagy csak en nem ismerem), en azt erzem tudomanyosnak, ami szilard alapokbol helyes, meggyozo kovetkeztetesekbol epul fel. Es ez a kovetkeztetes, hogy ezek az elmenyek a halal utani eletet bizonyitjak, roppant ingatag. Hisz a 'klinikai halal' alatt el az ember agya (extrem pelda a regi guillotine -os fejezesek), gondolkodhat, erezhet, tehat meg nem halott..
Elfogadom,amit írtál, nincs kizárva a lehetõsége. Éppen úgy,ahogy annak sem,amit én írtam.
Nem ketlem, hogy atelted, es nagy hatassal volt rad. De szerinted kizarhato a lehetosege annak, hogy hibas kovetkeztetest vontal le belole? Szerintem hasonlo tapasztalatok meg nem bizonyitjak a tulvilag letezeset. Mivel az agyad vegig aktiv volt(ezert is erzekelhettel minden esemyent, mint pl koma eseten), lehetett az egesz egy kulonleges tudatallapot is, ami csoppet sem lenne meglepo a korulmenyek ismereteben. Arra ez nem bizonyitek, hogy a test pusztulasa utan letezhet-e az ember barmilyen formaban.
Nem akartam még elküldeni az elõbb, de elszállt...hm..ez nem az én napom.
Igen, megkóstoltam az "odaátot", bár túlzottan nem szeretek errõl beszélni, azért azt szívesen elmondom, hogy csudaszép dolog. Mûtét közben állt le a szívem még gyermekkoromban, és végignéztem, ahogy megpróbálnak visszarángatni az életbe, én pedig beszéltem hozzájuk, hogy ébren vagyok, nem kell engem felébreszteni, de hát nem hallottak semmit sem. Aztán a mûtõajtó kinyílt, de senki nem látta, nem is néztek oda, csak én...csodálatos fénykoszorú áradt be rajta, ezt nagyon nehéz szavakba ölteni. Nem is lehet... Ami igazán fura volt, hogy miután valóban ébren voltam, senki neem hitt nekem, még a saját szüleim sem. Ez nagyon fájt, sokáig nem tudtam feldolgozni magamban. Végül is elhittem, hogy csak álom volt az egész, egészen addig, amíg bizonyítékként meg nem mutattam egy helyet, ahol xy éppen akkor tartózkodott
Kicsit bonyolult voltam talán, de ez az egész nagyon leírhatatlan, kevés a szó, és kicsi a szókincs. Mindegy...a lényeg, hogy aki egyszer átélte, annak számára nincs tovább kétség a túlvilág létezésében.
Na..hát napokig nem tudtam gép elé kerülni, vagyis inkább fórumozásra nem volt idõm...fene a sok melót!
ez jó!
Audrey: kicsit részletesebben is leírhatnád, pontosan mi történt veled? :)
Az a legszebb ebben a topikban, hogy mind megtudjuk az igazságot, és akkor beírnak ide akkori emberkék és kérdik: hol vannak akik a halálon gondolkoztak... :-)
Igen, hasonlóra gondoltam... A történetnek mindenki tudja a végét, tehát ismeri a "hívõ" csemete vélekedésén felüli igazságot. Már láttam olyan érvelést, ami ezzel a történettel akarja hitének az igazát bizonyítani. Egészen önigazolás szagu a dolog..
Megéltem, tudom, hogy van élet a halál után. Ez nekem már több, mint hit kérdése, hogy úgy mondjam, mákom volt azzal, hogy részese voltam a lehetõségnek. Az életet nem leélni, hanem megélni kell. Megélés után pedig bátran meg lehet halni
Elmondom az en kovetkeztetesemet:
A gyakorlatban a szkeptikus kisgyerek semmivel nem jar rosszabbul, mint a hivo, ugyanolyan szep elete lehet majd odaat. Viszont a hivo pedig minden egyes masodpercben amig a 'tulvilag'-rol fantazial, lemarad valamirol ebbol a vilagbol, ami megha egy sotet unalmas kis lyuk is, lehet jo.
Stílusromboló, mert nagyon dialektikus a te történetedhez képest...
Szûk látókörhöz is eszembe jut egy példa a félig tele avagy félig üres pohárról(mindannyian ismerjük...). Aki el tudja képzelni a félig tele pohár állapotát akkor is, ha csupán egy csepp van benne, az az ember hittel rendelkezik: bármire képes.
Stilusrombolo? :) Szerintem az egyik legjobban beleillo mondat a tortenetbe. A szovegben nem az all, hogy megis letezik hanem, hogy nincs. Az egyik leghatasosabb modja a szuk latokor kifejezesenek. ("Az kizart dolog, mert nem tudom" - ki tudja honnan van az idezet? ;)
Zsoldos, ez nagyon szép... Csupán analóg, és egyben roppant stílusromboló az a hasonlat, hogy 2 millió dollárt sem láttam még, mégis létezik...
Két kis magzat beszélget egy anya méhében:
- Te hiszel a születés utáni életben? - Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik. - Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki? - Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk. - Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid. - De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínûleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk. - De hát onnan még soha senki nem tért vissza! A születéssel az élet egyszerûen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben. - Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és õ majd gondoskodik rólunk. - A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted õ mégis hol van? - Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetoen élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk. - Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is. - No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.
Hamis.Szerintm nem hallanál mást csak némi recsegést,meg zúgást. Ha szellemeket hallanál az csak tõled függne, mármint ha hinnél benne.Én ugyanis nem tudom mit hidjek.Régebb hittem, de mióta a természet tudományokkal foglalkozok... nem is tudom...