Nem akartam még elküldeni az elõbb, de elszállt...hm..ez nem az én napom.
Igen, megkóstoltam az "odaátot", bár túlzottan nem szeretek errõl beszélni, azért azt szívesen elmondom, hogy csudaszép dolog. Mûtét közben állt le a szívem még gyermekkoromban, és végignéztem, ahogy megpróbálnak visszarángatni az életbe, én pedig beszéltem hozzájuk, hogy ébren vagyok, nem kell engem felébreszteni, de hát nem hallottak semmit sem.
Aztán a mûtõajtó kinyílt, de senki nem látta, nem is néztek oda, csak én...csodálatos fénykoszorú áradt be rajta, ezt nagyon nehéz szavakba ölteni.
Nem is lehet...
Ami igazán fura volt, hogy miután valóban ébren voltam, senki neem hitt nekem, még a saját szüleim sem. Ez nagyon fájt, sokáig nem tudtam feldolgozni magamban. Végül is elhittem, hogy csak álom volt az egész, egészen addig, amíg bizonyítékként meg nem mutattam egy helyet, ahol xy éppen akkor tartózkodott
Kicsit bonyolult voltam talán, de ez az egész nagyon leírhatatlan, kevés a szó, és kicsi a szókincs. Mindegy...a lényeg, hogy aki egyszer átélte, annak számára nincs tovább kétség a túlvilág létezésében.