King, szerintem tévedsz. Az MS már az XBOX-nál is megengedhette magának, hogy nagyon nyomott áron adja a vasat, mert a játékokból úgyis többszörösen visszajön neki a píz. Azokból is, amit nem az õ neve alatt adnak ki, mert a játékgyártóknak tejelniük kell azért is, hogy XBOX egyáltalán fogadja õket... Pedig akkor az MS egy új piaci megjelenõ volt, ahol a Sony már nagyon-nagyon régóta jelen volt.
A PS2-vel kissé fel is hördült, valami 25%-al kellett lejjebb vinnie az árait amikor kijött az MS a dobozával.
Elképzelhetö, hogy igazad van. Bár nehezen tudom elképzelni, hogy aki XBOX-ot, vagy PS2-öt vesz, az PC-n fog játszani. Bár lehet ígyv an, de szeirntem a többség nem ez.
A neked borsos VGA ár más országok lakóinak nem biztos hogy olyan borsos. Szted az új Xbox 2 es meg Play Station 3 szted mennyibe fognak kerülni??? Olyan hardwerek mellet amiket tartalmaznak, én nem lepõdnék meg ha többszázezer lenne. Amúgy meg a warezos kifogás sztem lol, mert manapság már a szélessávú netek "elterjedésével" a konzolokra is ugyan úgy le lehet tölteni a gammákat.
Sajnos egyet kell értsek abban, hogy a PC játék szegmense egyre inkább szükül. Méghozzá komoly méretekben. Az "elszaladt" videókártya árak, (és úgy általában a vas) a linux terjedése kezdi megkérdöjelezni az "egységes Sw platform" állítást, és a sok warez egyre inkább a konzolok felé terelik a fejlesztö cégeket. Beszéltem egy ps2-re fejlesztö sráccal, aki határozottan azt állította, hogy a PC-s játékok 3 éven belül elkezdenek hanyatlani látványosan. Nos persze majd meglátjuk. De azt biztos, hogy vagy így, vagy úgy a "Linux nem játékra való" állítás el fog halványúlni valamilyen okból.
Bocs, kiegeszitenem: kezdetben buheralasra hasznaljak a kihivas miatt (igy ismerkednek meg vele), majd hozzaertobbkent kesobb dolgoznak vele.
Igaza van a kolléga úrnak, a játékplatform (a piac méretét tekintve, US-ben pedig mindent dollárban mérnek) már rég nem a Win, hanem a mindenféle konzolok. Egyelõre még hörögnek a PC-sek, ezért kiadják a játékokat kisebb csúszásokkal pc-re is, de alapvetõen nem arra fejlesztenek.
Egyébként léteznek emulátorok win és linux platformokra (pl. www.pcsx2.net), csak a legalitáshoz birtokolnod kell egy console-t is, nem elegendõ letölteni a firmware-jét a netrõl :).
Otthoni buherálásra? Részben, meg munkára, meg szervernek, meg speciális munkaállomásként, meg sorolhatnám... Lévén számos architektúrán fut (többszörösén mint az M$), ezért hát nem csoda, hogy a felhasználási területe is jóval szélesebb :) Amúgy játékra Én PS2-öt, és WinXP-t is használok, és lehet hogy majd veszek XBox-ot, De a véleményem az, hogy mindent arra kell használni amire igazán jó. Én szerencsére megtehetem, hogy játékra külön eszközt tartok fent (PS2), így nem kell szívjam a fogam, hogy milyen jó gama jött ki PS-re és windows-ra meg meg se fog jelenni... Hát ez van, szóval a játék mellett lehet másra is használni egy gépet (Nekem szükséges is!!), és a játék piac területét a WinXP messze nem öleli fel, vagyis jó sok fehér folt van amit a konzolok töltenek ki!! Hát ez van :) Amúgy szerintem elég gáz, hogy a legnagyobb fejlesztõbázissal rendelkezõ cég, a Linux distrib-ekhez képeset minimális kódját ilyen lassan tudja csak átportolni ext64-re... Szerintem ez is gáz benne, számos más architektúrális hiba mellett, úgy hogy Én szerencsésnek érzem magam, hogy már nem kell rajta dolgozzak :) De aki nem dolgozik linux-al és windows-al is, és nem ismeri mind kettõt ugyan olyan mélységben, az lehetõleg ne próbáljon objektív véleményt kialakítani róluk, elõbb ismerje meg mind kettõt, aztán beszéljen...
Neked mennyit fizet a M$? Szerintem nem kell õket annyira védeni.
Na már megint a komolytalan csicsabicsa reklámképek . Ennek van értéke , ezt veszi a birka. Én meg bekullogok a forrásba és kijelõlöm a 64bites athlont procitipusnak.
"...lassan 2 éve használom..." Úgy értem hogy a jelenlegi Windowsom akkor lett telepítve, de már az elõtt is Windowsot használtam...
Ha az Intel saját 64 bites technológiát csinált volna azt Ti szoptátok volna meg a legjobban!!! Ugye lenne AMD meg Intel Windows 64 bit meg akkor a sok game azt vagy kijött volna mind a két technológiára vagy csúsztak volna a sok optimalizálás miatt vagy rengeteg patch jött volna vagy az egyiken megy 100 fps-el a másikon meg csak 50 fps-el stb... Így jó hogy ugyan azt a technológiát használja az Intel meg az AMD is.
VAGY NEM???
Divat manapság hogy mindenki fikázza a Windowsot? Nekem nincsen vele bajom, lassan 2 éve használom már és semmi gondom vele... KOPP KOPP KOPP Ha valaki nem tudja rendbentartani és nem tudja hogyan is lehet hatásosan megvédeni az akkor használjon mást, de ne fikázza...
Hm, azt nem tudtam, hogy a WineX kereskedelmi. De, gondolom, csak jóval olcsóbb, mint egy WinXP, nem? (A késõbbiekben talán egyre többet fog ez számítani.) Ez nem emulátor, hanem wrapper: nem kell, hogy (számottevõen) számítson a sebességben...
Srácok:) most látom, hogy az SG rendszere szerint 63 üzenetem van. Ez privát üzenet, amit valaol meg is tudok nyitni, vagy általában ennyiszer válaszoltak nekem, konkrétan nekem?:)))
dez: Sok értelme nem lenne. Ahhoz, hogy jelenleg korrektül nyomjál játékokat szinte válogatás nélkül linuxon, ahhoz a WineX kell neked. Az pedig kereskedelmi cucc. Tehát a Linux Gamer Ed. is csak kereskedelmi lehetne.:) Ha meg oylan OS-ért akarsz fizetni ami kereskedelmi, arra ott a win. A szép áraival, és jobban "átérzed" a kereskedelmiséget, mert aröltve vannak a BSA-val. Ráadásul ha azt veszed, nincs is szükséged emulátorra, ami a sebességen fog meglátszódni.:) Ráadásul kevés dolog hátráltatja jobban a linuxos áttörést a játék fronton, mint a Wine(X) páros. Így senki nem mozdul, csak ül a babérjain. Senkinek nem érdeke csipkedni magát, hogy legyenek natív linuxos portok. Csak a legnagyobbak kiélesedett versenyében érdek (Epic vs. Id soft.).
archoven: nincs szerencsém, mert szépen lassan a linuxra is kezdenek "in box" megjelenni a telepítök. Ennk okát már számtalanszor leírtam, szóval semmi gond. Mielött szurkálódnál azért nézz magadba, én nem bántottalak téged. Annál a felhasználónál viszont valóban felöbbrendünek érzem magam, akinek a legsúlyosabb érv egy OS mellett, hogy milyen játék is fut rajta. De ezt a fajta felhasználót még a winhez értök is lenézik egy kicsit.:) Én mindössze arról beszélek, hogy a linux "tiszta lappal kezdett". Értem ezt úgy, hogy nagyon sok sallangtól mentes. Pl: nem eslödleges "láma OS", nem Warez OS, stb... És nagyon nem szeretném megérni azt, ami a wines világban sajnos lassan "termszetes", hogy olcsó jános 1 bites userek adják el magukat rendszergazdának, mert be tudott állítani egy DNS-t, ráadásul még érti is mit csinált.:) Az elözö hozzászólásom konkrétan erröl szólt :) Magyarán nem akarom, hogy felhiguljon a linux rendszegazdiság, mint szakma. :) Hogy azért visszaszurjak neked (mert így fair ;) a win ismeret manapság már nem elég egy szakembernek.
Én inkább maradok a windowsnál.. linuxhoz hülye vagyok (nem is akarom megtanulni) viszont windows alatt szoftveres gondot elég könnyen oldok meg... NEm vagyok maradéktalanul elégedett vele (fõleg a hülye erõforrásmenedzsmentje miatt) de még az Xp még mindig jobb mint a 98 vagy a 95 vagy az ME-nek nevezett borzalom... XP stabil?? stabil. Erõsebb gép kellett eddig is az új generációnak? igen. hát akkor hol a hiba?? sehol... Linuxot meg használja az aki programozni meg netezni akar. Én játszom egyrészt a gépen úgyhogy marad Win és Linuxozni nem fogok amíg nem jön Sturmovikból vagy más nagyobb jó szimekbõl Linuxos verzió...
Na, azért a Linux az nem "1db rendszer". Nyugodtan lehetne egy spéci, egyszerûsített (viszont wine-vel, stb. települõ) diszrib hétköznapi játékosoknak, vagy ilyesmi... "Gamer Linux 1.2"
Szerencséd van mert a Linux úgy fest soha nem lesz a játékosok gépe és ezért soha nem is lesz olyan népszerû mint a Windows. Azt már mondjuk kevésbé értem, hogy miért okoz ez majd neked örömet. Valószínûleg ettõl felsõbbrendûnek érzed magad. A bibi ott van, hogy ettõl senki nem fog rád felnézni bármennyire is szeretnéd.
Hozzáteszem ettöl függetlenül játszani is szoktam vele. De a system shock2 kivételével nem türök el .exe fájlt a gépen, szóval kizárólag a natív támogatású játékok jöhetnek szóba.
Nem tudom, de én enm akarom, hogy mindenáron mindenki a linuxot használja. Mondom ezt úgy, mint linux fanatikus :) Akinek a legnagyobb érv a linux mellett az lenne, hogy mennek-e rajta a játékok, nos annak szerintem nem való. És ne is telepítse. Az ilyet igen kevés linuxos támogat. Tele tököm a "hú bazz. Felraktam linukszot, de száksz mert nem megy rajta a HL2". Az ilyent szoktam elküldeni nagyon csúnyán nagyon messze. :))) Én legalábbis nem örülnék neki, ha olyan "nép OS" lenne mint a win. a linux kerüljön irodákba, szerverekre, meg azoknak a home usereknek a gépére, akik szeretik buherálni, megismerni a gépüket. A Gamereknek meg maradjon a WIN.
A sebesség része bajos egy kb. 20%-al erõsebb vas kell linuxon ua.hoz mint windowson.....
Nem egészen jól emlékszel: már rég óta készül a 64 bites Win, beta is kint van már egy ideje. Amit BG mondott, az az volt, hogy csak az Intel miatt nem fognak egy másikat is csinálni, így kénytelen volt az Intel is az AMD64-es utasításkészletet használni (nem mintha most neki akartak volna állni sajátot kidolgozni).
Na, megvan, i925X chipset már támogatja az EMT64-es procikat, és ez egyelõre csak LGA775-ös foglalatú alaplapokra van rátéve, vagyis ide mehet majd bele az Intel-féle 64bit-es cucc.
Ha valaki jár ICC-re, (Intel Chanel Conference), akkor az már tudja, hogy 2005 elsõ felében jönnek az intel x86-64 tipusú P4-es procijai, ugyanis egy kereszt-licenc szerzõdés érvényében alkalmazhatják az AMD fejlesztéseit. Vagyis elvileg 100%-osan kompatibilisek lesznek ezek az Intel Procik az AMD64 technológiával, csak az Intel EMT64-nek (asszem Extended Memory Technology-nak a rövidítése) nevezi, mert hülyén nézne ki az AMD64 felirat egy P4-es proci dobozán... :) Ha jól emléxem, akkor ezek a procik már csak az LGA775-ös tokozásban vagy valami újabban lesznek hozzáférhetõk, de erre már konkrétan nem emléxem, ám elõbb még kiad az Intel pár újabb P4-et, elõször a 2MB L2 Cache-eseket, és ezek Extreme Edition változatait, aztán a DualCore-osokat.
Elég érdekes kijelentések..... Pistikének Csajáganekeresdre nagyon is megteszi a windows, meg sokmindenki másnak is csak legyen 1 kocka a közelben aki egyszer normálisan megcsinálja... A linux/unixos kijelentésed még érdekesebb, azt tudom mondani, hogy attól függ.... Nagyon régóta lehet normálisan játszani linux alatt is.... És ezzel az 1ik legnagyobb ellenérv kilõve. Servernek meg nem hinném hogy lenne bármi szégyellnivalója.... A hozzánemértés már nem az oprendszer bûne. Mondjuk ez igaz windowsra is... Már látom elõre mennyit fogtok sírni meg fikázni hogy mekkora a longhorn gépigénye.....
Rosszul emlékszel... A nyilatkozat pont Intelék ellen szólt... Mivel nem 100%-osan kompatibilisre implementálták az AMD féle 64 bitet :) Azt monta kedves barátunk, hogy nem fognak külön Intelbácsinak windowst csinálni mikor félig kész van AMDre..... Nade gondolom a lebas*ást megkaphatták érte ezért lett ennyire eltolva a megjelenés addig amig végre Intelék is készen lesznek.....
ha lesz 6 hónap múlva 64 bites win, akkor lesz kb ekkor vagy egy picit késõbb 64 bites intel is, ha jól sejtem, mivel régen azt monta Bill Gates, hogy az AMD miatt nem fognak legyártani AMD optimalizált 64 bites rendszert... szal fél év múlva várható intel 64 is
Szerintem megrázta az M$ billentyûzet és hirtelen elrántja a kezét ;]