Ilyen szempontból amúgy viszonylag felhasználóbarátok, minden szériánál a szezon vége felé írnak a fórumba, hogy küldjenek nekik egy listát mivel melyik héten menjen a verseny. Persze azért az áraik mellett nem kell ezért szentként tekinteni rájuk, de megtehetnék, hogy úgy csinálnák a naptárakat mint ahogy mondod. Na az szopó lenne.
Csomó sorozatban a játékosok állítják össze a naptárat, 3 szezont fut egy pálya pl, utána csere olyanra, ami nem volt egy ideje, simán lehet előre tervezni ha valaki akar. Blacnpain-nek már év elején megvolt a naptár az egész évre pl. D-ben van ahol adott pálya kétszer fut egy szezonban, hogy ne kelljen annyit vásárolni az újonnan belépőknek. Csak néznétek szét néha :D
Az iR-nel valszeg komoly statisztikai szerverek futnak, amelyek csak azzal foglalkoznak, hogyan kell ugy osszeallitani a kovetkezo 2-3 szezont, hogy a legnagyobb bevetelt generaljak:DD
De mashol is igy mukodik: valszeg az AC-nal is kiszamlotak hosszutavon, evente mennyi bevetelt kell generalni a DLC-kbol, hogy megerje meg evekig fejlesztgetni ezt az AC verziot. Persze, ott nem 100-150$-ral szamolnak emberenkent csak 40-50$-ral, de kiadasuk sincs (szerverparkok), csak az uj "dobozokat" kell osszehegesztettni az olcso kulsos modderekkel;)
Es ebben benne van az osszes tartalom (oval/road autok/palyak, techtrack), az elofizetesek, es soha egy fillert nem versenyeztem ossze magamnak (ami evente 40$ minusz lenne). A 2016-os meghizott, de 2017 vegeig van elofizetesem, es az akcios vasarlas miatt van bent 100$ a szamlamon, ami talan eleg lesz jovo ev kozepeig-vegeig.
De ha csak a mai napig szamolom (levonva a bentlevoket), a mai arfolyamon evi ~26000Ft-ba kerult. Es ha meg hasznalnam is (:P), es levonnam az evente visszakapott penzt, akkor evente ~13000Ft. (Persze, korabban mindent 75%-os kreditbol vettem, es 50%-os elofizeteseket hasznaltam.) Persze nem most kezdtem, vissza kellene szamoni 2008-ig, ahogy irtam meglevokre mar egyszerubb epitkezni.
De azt is beismerem, hogy pl. egy AC mellett, ami szimben nagyon jo (mar nem rF1 helyett kell alternativa), es domperrel toljak bele a brutal licenszelt tartalmakat, eleg frusztralo az iR, ha valaki nem elegge online kocka jatekos.
azt te csak gondolod, hogy újként habzsidőszi van ...! :) eleve, üssetek agyon, de ovál nem érdekel ...Van ami érdekel, de a kutya nem használja... Van ami érdekel ,de csupa csupa fizetős pálya van benne ...Tudom, hogy nincs ingyen de ki a fene győz hetente új pályát, vagy akár két hetente... És még rafkósak is, nem ám úgy van, hogy két újonnan vásárolt pályával elvagyok akár csak két sorozatban ...:))
:DDD Regen egyszeru volt: nem volt mit megvenni, nem volt csalogato, bosszanto vagy hianyerzete az embernek; ~150Ft volt a dollar; es ~ugyanannyit kerestem 10 eve it most;)
Jo, persze, lehet kezdeni giga szinten is, de lehet egyszerun elvezni, hasznalni is.
Olyan mint a tobbi hobby, legyen az fotozas vagy horgaszat vagy akarmi. El lehet kezdeni az alapoktol, azt hasznalni es elvezni, aztan honapoik/evek alatt felfejdodni amig a lehetosegek engedik. De ha valaki mar az elejen top gepet szeretne, kalyhacso obit es studio felszerelest, milliokert, akkor valoban ertelmetlennek tunik az egesz;D
Az iR is hasonlo. Ha valakinek megfelel kezdesnek (3-6 honap) az a 18 sorozat az adott autokkal es palyakkal, meg ha nem is tud vegigtolni minden sorozatot full-ban (nincs meg minden palya), nem erdekli a pontozas es a helyezes, penzt kedesnek ugy sem adnak vissza, azert el lehet vele szorakozni. Es ha feljebb lep (fix B/A-t nem szamolom, de ott mar ugy csak keves es "agyament" sorozatok vannak), akkor van meg 18 sorozat. Valszeg nem jon ossze a tartalmak hianya miatt a penz visszafizetes (azert az iR nem hulye:P); de ha valaki csak akiatt a 15-20% miatt haznalna sorozatokat, ha tetszik ha nem, akkor mar sem a tiszta elvezetrol es szorakozasrol szol.
De persze, a gazdasagos hasznalathoz azert az is kell, hogy valaki ne azonnal a fizetos X autokkal, az osszes palyan akarjon menni, hanem elvezze a tobbi elerheto sorozatot is (legyen oval vagy road). De ha valakinek azonnal az kell, akkor valoban bele lehet tolni gyorsan 50-100E-t;)
viszont ez egy egészségtelen hobby sok szempontból. Jóoké ha valaki kis vitorlásokat hegeszt kis üvegpalackok belsejébe az sem szr, de az viszont olcsó....lovaglás, snooker, olvasás...meg mittomén milyen hobbik vannak még :)) De nem rossz választás szimek közt ezt a lényeg, valakinek kell had vigye, az éves díján már ne múljon sztem sem.
Mert nincs semmilyen hobbi, ami ne 1-2-300 000 ezerrel indulna. Csak azok utána is havi 20-50-100 000,- Ft. Érted!? Utoljára szerkesztette: GeriDoc, 2016.11.12. 17:39:57
Nehéz kérdés ez a kedvezmény megcsapolás. Főleg akár a dollár árfolyamot is figyelembe véve a korábbi kb. 10 000,-Ft-os éves előfizu most kb. 23 000,- Ft. Innen nézve brutál emelkedés. Amikor kiadták, hogy itt a Black Friday - 25% kedvezmény, az első reakcióm nekem is a b....átok meg volt. Viszont ha onnan nézzük, hogy valakinek ez a hobbija, és a többi szimhez képest színvonalas mezőnyben akar menni, és részt venni az igen komoly körítésű és megrendezésű hosszútávú versenyeken, stb, akkor az a havi 2000Ft nem sok. Még úgy sem, ha az elején bele kell tenni mondjuk 100 000,- Ft-ot. Nem is jut eszembe most olyan hobbi, ami kevesebb pénzből meglenne, és ezt akár bármikor, bármennyit csinálhatod.
Annal a resznel kimaradt az idezojel, eredetileg mindharmat beleterveztem:) Igazabol minegyik programnal idezojelezni lehetne a dolgokat, de az iR-nel ez indokoltabb, mert ez "kotelezo" fizetos reszekbol all.
A fejlodes valoban latvanyos, foleg a korabbi 5-6 evhez kepest, de azert vannak meg teruletek, amiben be vannak betonozva.
Normálisnak nem nevezném, már három éve is drága volt. De fejlődött annyit hogy megérheti simán bárkinek...hülyén néz ki hogy ezt mondom, mert nekem mondjuk pont nem.
Azert a kevesebb kedvezmenyt "brutalis aremelesnek" nevezni kicsit tulzas:)
De teny, aki az elozo ~8 evben hozzaszokott, hogy 75%-os kreditbol vett 50%-os elofizetest, es meg versenyzett is, amivel "vissszajott" az elofizetes ara es meg maradt is (plusz az eves 5$), annak valoban kellemetlen az emeles es a csokentett kedvezmenyek.
Hogy kevesen vannak es kell a bevetel vagy vannak boven vannak es megtehetik az emelest, azt nem tudom:)
Korabban 50-100$-bol ki lehetett hozni 1 evet (75/50%-kal, nem versenyzessel, 100%-os tartalommal is megallt 100$ alatt), ami mas programokhoz kepest (evenkenti dobozos, "kotelezo" DLC-k, "hasznalhatatlan" online) igenytol fuggoen "hasznalhato", bevallalhato, normalis.
Aki hozzaszokott hogy "minimal" befizetesbol napi szinten versenyzett, de most hozza kell csapni azt a plusz 30$-t, ami mar fajo szint, lehet elgondolkodik, hogy jo neki egy masik program a free szrverekkel es/vagy a heti 1 bajnoki futammal.
Persze meg igy is, a magasabb arral (kevesebb kedvezmennyel) is "csak" havi ~3$ plusz; aki nagyon ra van cuppanva, foleg normalisan fizeto orszagokban, azt ott nem igazan fogja erdekelni. De azert necces, mert a letszam jo nagy reszet a szamolgatos, kedvezmennyel uzemelo, akcios, multi-reges letszam adja, es a lelepok szama is ezekbol kerulhet ki.
En mint cseppet sem erintett azt mondom kaotam jo csomo penzert egy rakas tok ures sorozatot :)) Most akinek mindegy mi annak jo ez ahigy van, aki valogatos mint en nevetseges. Arat vagy azert emeltek mert sok az user vagy mert keves. De aki belerakott 1000 dollart ugyis kifizeti, szival jol toljak. Uj ember nem igen jon, irgalmatlan koltseg ebbe mar becsatlakozni, azt kell fejni aki van.
82,5$?Akkor a decemberben lejáró előfizum után Goodbye iRacing lesz és talán Welcome Assetto Corsa.
Vedd le a fejedről a (szemellenzőt) mert ahogy olvasom minden topikban a hozzászólásaid csak azon keresztül látod már a játékokat,de ez még nem is lenne baj csak a való világot is..... Neked már csak azon keresztül játék a játék..... Ami az időt illeti sokat nem is fecsérelek rá ,de pénzt se....
Gondolom osztottak szoroztak, és rájöttek, hogy az olyan játékosok mint pl te, én és a nagy többség csak azért megy 2-3 különböző sorozatot, hogy megkapja a szezononkénti 10 dodot, az 50%-os előfizetéssel és a kedvezményes kredit vásárlással már csak a tartalmakért fizettünk. Ha úgy érzed ez neked nem gyere be, add el az accod, kár időt fecsérelned rá azért a 10 dodóért. Ezek szerint találtál jobbat? Oszd meg velünk légyszi, én akármelyik szimulátoros topikban olvasom a hozzászólásaidat kb mindenhol ugyanilyen elégedett vagy. Szólj ha bármiben segíthetünk, nem szeretnénk elveszteni:))
Tipikus üzletpolitika ha kevesebb a felhasználó akkor emeljük drasztikusan az árat... Ja ja tudom nagyok a költségek ,bla bla.....stb stb.... Gondolom ezzel is még több új előfizetőt csábítanak Ha 2 évet valaki előfizet a fél évvel ezelőttihez képest majd 1 évet bukta .....ez egy kicsit sem lehúzás szagú. Persze gondolják aki már beleölt mondjuk 100 ezret vagy többet,az úgy is megveszi ennyiért is,de szerintem tévednek.....de ez már legyen az ő bajuk... Vagy odaát ennyire nagy az infláció hogy csak így tudják szinten tartani magukat... Oké emeljenek de azért ez már.... Utoljára szerkesztette: endy papp, 2016.11.12. 08:31:29
Ez az idei black friday akció az előfizetésre elég siralmas. Eddig megszokott volt, hogy 50 dollárért lehet ilyenkor meghosszabbítani az előfizetést 1 évvel, most ez 82,5 dollár. Ez azért elég brutális áremelés, nem csoda, hogy szinte mindenki fel van háborodva... Iracers.hu-nál lehet még akciós előfizetés meghosszabbítást intézni?
Azt hiszem még így se bánom a döntésemet A kézifék annyiért nem rossz, bár amit videót láttam róla abba nagyon gagyinak hatott, össze vissza nyeklik nyaklik a kar rajta.
Extreme digitalban 20% kedvezmény van logitech termékekre. Van még G29, olcsóbb mint a használtak :) Végignézve más kormányokat, ennyiért best buy.
Eleve uj sorozat lesz vele, mindenki rookie-val kezd, gondolom az alapcsomag resze lesz a Street Stock Dirt es valamelyik dirt palya. Ott tuti kaosz lesz:D A masik ket auto tuti fizetos, valszeg R4.0+ es D.
Kamikaze pilóták közt biztos népszerű lesz :) Mi megy általában az első kanyarban vagy körben te jó ég. Szvsz dirtben, aki körbeér törés vagy diszk nélkül kb. nyert :)
Egyértelműen Leepu tervezés és kivitelezés. Kanyarodtak vele, leért a jobb oldala, vágtak belőle addig, hogy ne érjen le. Mérnöki tervezés, f.szom.
Oválra van kihegyezve, ez mindent megmagyaráz :D Szerintem komoly szélcsatornákba tesztelték ezt a formát és milliméteres pontossággal mérték ki vágták ki a hegesztési pontokat és a lemezeket :D
Mérnöki szemmel nézve nekem bejön, abszolút funkcionalitás, tudják, hoyg egy irányba kanyarodik, arra is keresztbe, ezért teljesen asszimetrikus, okosabb, mint az indycar meg nascar autói, azokon ez nem ennyire feltűnő. Kíváncsi vagyok mennyire lesz népszerű sorozat.
Ez akkor ez milyen (persze nem akarom megserteni a sorozat rajongoit!) :) Mintha a roncstelepen, preseles kozben meggondoltak volna magukat:D Vagy ha valaki vakon takol ossze egy autot, vakon vagdossa a lemezeket es hegeszti oket talalomra;DDD
Autók: Star mazda, HPD, Mclaren GT3, Ruf, Skip Barber, Mercedes AMG GT3, McLaren Honda F1, Formula Renault, Daytona Prototype C7, Pályák: Monza, SPA, Daytona, Indianapolis, Mount Panorama, Philip Island, Sebring, Sonoma, Twin Ring Motegi, VIR, Oulton Park, Road America, Imola, Le Mans, Circuit of Gilles Villeneuve, Zolder, Circuit of the America, Suzuka 2017-10-07-ig érvényes előfizetés. Ár megegyezés szerint. E-mail: [email protected]
Ha a holtjátékkal eddig elvoltam, azután sem fog zavarni :) Ha nem gagyi anyagból van, akkor is lesz egy minimális nyúlása, ha másnak nem is, a fogaknak a szíjon. A kedvencem amúgy a thrustmasters t150. Van benne fogaskerék meg szíj is, így ha pár év múlva még működik, ott lesz a holtjáték a fogaskerék miatt, és a nyúlás a szíjból :D Én azt mondom, hogy jól választottál, a többi hasonló árú kormányhoz járó pedál is gyenge. Viszont a tiédhez vehetsz loadcell modot akár.
A kérdés viszont még áll, senki sem rendelt amazon uk-tól még? Bár most az egyik iR fájlban találtam egy sort, ami akár meg is oldhatja a problémámat, de nem vagyok benne biztos, hogy segíteni fog :S Utoljára szerkesztette: bardocz, 2016.11.05. 14:00:02
Igen, lehet, otletnek es megoldasnak jo, hasznalni elvezetes. Valszeg azert hagytak ki, mert a G-sorozatnak a valto a lengyengebb resze; eleg egyszeru, puha muanyagos, csuszkalos erintkezos megoldas. Az enyem mukodik (persze neha ki kell fujkalni, es adok neki WD40-et:D), pedig nagyrezzt HPattern resszel autoztam mindig; egyedul a rukverc adta meg magat nehany ev utan, de az allitolag gyari hibas resz. De az szerencsere verseny palyan ritkan kell;D
Jó az infód, valóban át lehetett váltani szekire. Hogy miért hagyták el a G27-ből, szerintem ők sem tudják. A befőttes gumi viszont szokott működni, próbáld meg mégy egyszer.
Csak hallottam valakitől, hogy a G-25 váltóját lehet szekvenciálisan használni? Valóban? Akkor a 27-be miért nem tették be? Bár a YT-bon van némi befőttes gumis sufni tunning megoldás rá! :D :D kipróbáltam, nem jött be, sőt szemen lőttem magam. :D
Ar-ertek aranyban erdemes nezni, es ahhoz kepest szerintem eleg jo. Persze vannak jobb pedalok, de onmagukban annyiba kerulnek, mint egy full G29 set;) A G25-ot meg 60E-ert vettem, ami eleg sokank szamitott, foleg egy "jatek kormanyert". Ahhoz kepest ma mar a Logitech is luxus aron van:(
Nekem is g29 van, de néha elgondolkodom jól választottam-e. A pedál, amit adtak az kukáznivaló. Egyébként nincs bajom vele, így lassan újoncként már hozom a köridőket, mire eljön a hétvége és megszokom a heti pályát.
Hangja tényleg nem érdekes. Nem kisebb a holtjátéka a szíjasnak? Na meg érzésre nem ropog a hajtás bizonyos erőknél. Azt pl nem tudtam, hogy nyúlik milyen gagyi anyagból készítik?
Az élettartam szép, logi márkát mindig olyan elmegy még kategóriába soroltam, ezek szerint a kormányuk jó.
Mert a szíjas eleinte szoros, aztán meg nyúlik. Volt már olyanom, nem kell. Az a lágy érzés amiért odavannak néhányan pont ebből fakad. A hangja engem nem zavar. Meg a logitech az logitech, igazából egy szavam sem lehet, simán 10 éves lehet ez a kormány, és csak most hal meg, a váltója meg még működik. Ráadásul ha tényleg kijönne 200 fontból a G29, az nagyon bestbuy, annyiért nincsen semmi hasonló, még használtan sem.
Tegnap zseniális versenyem volt. 8-ról rajt, de az első 15 körben 3 sárga. ekkor visszaestem tök a végére, 16 . hely körül. volt még két kör a green-ig a 16.körben, gondoltam egyet, és kihúztam a pitbe egy "ingyen" szervízre, majd visszasoroltam a végére. Rajt, szépen lépegettem a friss gumikkal felfelé, néha beakadtam pár hurkagyurka mögé, de folyamatosan mentünk, nem volt több sárga, és erre számoltam! :D Az utolsó 5 körben szépen állogattak ki előlem, öröm volt nézni! A leader 3 körrel a vége előtt 18 mp előnnyel állt ki előlem.... :D :D Néztem a benyámat cefetül, felraktam 6-ba, kanyarokban el a gázt! 26 mp-vel nyertem a futamot, úgy, hogy még megcsináltam a levezető kört, és már álló motorral gurultam be a boxba a helyemre! :D :D Szegény csávókám ott szitkozódott hogy hogy csináltam ezt? :D :D :D
Hát a Renault-val sokan mennek. Proto GT-ben esténként mindig összejön egy népesebb mezőny, úgy mint az IMSA-ban. Kiss pályafüggő ez a két széria. Star Mazda sincs egyáltalán kihalva. Vagy gyere velem Mazdázni :D
Jól látom, hogy a Kamel GT is teljesen halott széria lett? Ha ezt megnézem korábban, nem használom a 75$-os akciót... Milyen normális széria van most sok résztvevővel D felett? D-ből skippy ugyan még belefér.
Szerintem meg ez király lehet nagyon, közel 1:1 méretarány! Valamelyik tv műsorban volt, igazi "üres" Nascar gép, bele ült a srác, és Bluebox technikával körbe vetítették a történéseket, mozgó cocpit meg minden, bexarás volt!
Na igen inkább kapálok,mint engem küldjenek kapálni.... Ott legalább nem tolnak ki a pályáról lépten nyomon,mert már az első körbe-kanyarba-volt hogy a rajnál,de már előtte is kiraktak a pályáról...
Valahol azt pedig be lehet állítani hogy csak kikapcsoláskor és újra indításkor csinálja a frissítést! Nekem előtte szól mindig felugró ablakban, hogy majd újraindítás szükséges, és a kikapcsoló gombja is olyankor aktiválódik hogy win letöltés, utána kikapcsolás.
Lehet megtaláltam, engedélyezve volt a win10-nek, hogy lekapcsolja a kormányt. Tök jó lenne ez az oprendszer, de a win7-tel a nem tudom hány év alatt az összes felmerülő probléma a töredéke volt annak, amit ezzel szívtam pár hónap alatt. Volt, hogy egy tervezési feladat leadásának éjszakáján számolás közben újraindult, és elkezdett frissíteni. Az addig min 1 óráig futó számítás mellett órákig frissítette.
Az energiagazdálkodásos dolgot hol kapcsoltad ki? Most egy ilyen részen beállítottam, hogy max performance, de kitudja megoldja-e. Még az lehetett volna, hogy USB 3.0-ra van dugva a kormány, de nem, a gépem hátulján csak 2.0-s csatlakozó van.
Nem iR hiba, az tuti. Amit irtam, az valami iR-szolgalatasa, ami nem tudom mire jo;) A Win10 tok jo rendszer lett, meglepodtem rajta, tetszik, de valoban vannak idiota dolgai (foleg a hatterben futo frissitos, elindulos, nem tudom mit csinalos szarsagok; megugy is, hogy kilottem mindent ami letezik).
Ez biztos nem az iR lesz, teljesen lekapcsol, majd újrakalibrál. Amúgy is szokta csinálni tök random, de versenyen még csak egyszer volt ilyen. Ezt az energiagazdálkodási dolgot nem ismerem, de a win10-re gyanakodok. Minden frissítése elbassza a drivert is hozzá.
Nekem regebben volt hasonlo, oval versenyeken, draftban, mezonyben, kellemetlen volt:) Nalam az USB es egyeb HUB energia gazdalkosdasi agyremet kellett kikapcsolni. De van valami iR beallitas is (FFB rese?!t), ami vagy hasonlo gond miatt letezik, vagy csak valoban resetelgeti az FFB-t;D