Én idei szezonig ott mentem, de a setup miatt otthagytam. Lehet a következőben vissza megyek oda, mert a RUF GT3 borzasztó. Minden autót meg tudok tanulni, kivéve azt, ráadásul 1-2 versenyt kivéve mindig összetörtek tök értelmetlen szitukba. Egyszerűen utálom azt a sorozatot. Tavaly már mi is úgy rajtoltunk a C-specel, hogy fogáspontnál tartottuk pirosnál, és rendszerint jól is sikerült. Utoljára szerkesztette: GeriDoc, 2016.08.26. 18:46:48
C-spec-cel miért nem versenyeztek? Mégnagyobb fun, mint a gt3. Van valami spanyol gyerek talán, nevetségesen jól rajtol, csúsztatja a kuplungot, de már zsinórban másodszor tökéletesen, és az előtte lévő sor előtt, de minimum mellett van az első kanyarra. Ehhez hasonlót még rF-ben csináltam kb ötször összesen :D
Én ezt használom, ha lenne valaki aki ért hozzá és kiegészítené, mert azóta bővítették az eredetit is, szóval van amit Angolul ír és mond, de használható. Magyar spotter hang Hozzászólás bal alul, hun.zip a letöltés Utoljára szerkesztette: zimapeti, 2016.08.26. 13:13:57
végén mikor írtam neki akkor többiek is írták lol stb :D
nem értem milyen mellénnyel versenyez egy-két ember. Ha pedig annyira gyors, akkor meg fog tudni előzni. Keményen szoktam versenyezni, de mindig korrekt módon, szóval ha villig akkor csak villogjon :D
mindenesetre azért jót kűzdöttem! Elég jól ledaráltatták velem a gumikat :) Mögöttem aki jött annak 4400 es iratinga volt, nagyon jött volna de elengedni nem fogom, mindig mikor próbált előzni, túlvállalta, villogott állandóan, végén megírtam neki hogy a lámpával nem fog megelőzni :D
Az SR szamitas cumi. Durvan fugg a class-tol es elvileg a versenyben futott "teljesitmenytol" is (rajthely, vegso pozicio, elozesek stb.).
Gondllom ha elfogytak a "megfelelo" emberek, akkor elkezdi berakni a "kissebbeket", egyeb adatok alapjan (SR, futott versenyek, egyeb pontok, class, akarmi).
mentem egy futamot sebringen, 7 inc....azthittem kb ez még levonás nélkül lesz erre -0,07 :)
Most mi alapján teszi be az embereket a szerverre? csak irating? mert akkor valami nem oké :) 3000 és 6500 közöttiek voltak én meg 2193 on vagyok Utoljára szerkesztette: oneal1, 2016.08.25. 17:51:28
Féket újra kell terveznem, bár az nem lesz nagy munka, ha kivágom azt is, akkor már nem sok dolog marad hátra, mondjuk elektronika meg potméter még sehol sincsen. Bízom benne, hogy szeptemberben már működőképes lesz, és nekiállhatok a szekvenciális váltónak. Melóban sajnos nem nagyon tudom tervezgetni, itthon meg sokszor inkább versenyzek :)
edit: A ptr szerintem elég jó, nem fognál mellé vele. Utoljára szerkesztette: bardocz, 2016.08.25. 17:35:39
Jövőhéten ugy is megyek arra segítek szetszedni megcsinalni . Mondjuk nem tudom mi a terved vele :) A pedalt szet lehet szedni azzal nem veszíted el a garanciat gondolj bele egy takaritashoz is szet kell szedni . Jo azert ne legyen szettorve .
tegnap este 1 órát próbálkoztam sebringen, már ott tartottam hogy lebontom a szobát... :D
2:02:091 volt az optimal, mindig, minden egyes körben elrontottam valahol, de annyira, hogy a legjobb köröm az 03.015 lett
pedig nagyon szeretem a pályát de ez most kiidegelt
Tegnap beszéltem vele, bár akkor még nem mondta, hogy biztosan eladja-e. Nem tudom, hogy szétszedjem-e a pedált. Van még bő 1 év gari rajta. Bár, mi romolna el a pedálon, inkább a kormány "szokott".
Nem elég, hogy alapból káosz ez a pálya MC-re, de még top splitbe is rakott.Eléggé leizzadtam, pedig pozícióért kb 5 másodpercig ha küzdöttem egy óra alatt.
Tiszta homok a palya, latszik hol homokoznak a legtobbet:) A kifli is eleg jol nez ki, az idealis ivet takaritjak, de mivel amit felvernek, "odemegy" es leszorodik, megis poros amennyire kell. Es ezt online szamolja ennyi emberrel.
azon mondjuk még tényleg lehet faragni, meg kéne nézz valami replayt, lehet 1-2 kanyart nem optimálisan támadod :)
én volta megyszer úgy egy finoman szólva nem kedvenc pályámon, hogy iszonyat rossz időket mentem és mivel úgy hittem hogy jól csinálom ezért sokáig nem néztem meg senkit sem, hogyan is megy...na hát itt volt a hiba :D 1 kanyart annyira bődületesen hülyén vettem hogy csak ott 1,2 mp-et hoztam :D
amúgy ez tényleg ilyen pálya :) én is szenvedtem ma az elején a gyakorlásnak aztán a végére már egész jól ment. Utoljára szerkesztette: oneal1, 2016.08.23. 22:35:21
Az ilyen pálya. Én a saját időimtől is mindig nagyon le vagyok maradva az elején, aztán belejövök. Igazán kritikus az utolsó kanyar, azt nagyon nehéz jól bevenni.
Hú de pusztulat ez a Sebring. Nem sok a lemaradásom, csak 5 mp..... full utolsó a qualin, az előttem lévő is 2 mp-vel távolodik körönként.... valami itt nem jó.... :p
Sziasztok!
Következő versenyünk a RUF Rt 12 Track géppel lesz Sebringen :)
1. Megnyitod a Series Selection oldalt. Egy kiválasztott sorozatnál lenyitod a + fület, kihozza a bajnokság futamait. Írja az időpontot, helyszínt, versenytávot, és hogy melyik kontent van meg.
2. Felül kiválasztod a sorozatot. Rámész a shedule fülre, szintén kihozza az egész idényt futamtávokkal, itt a napszakot is írja.
3. Én így szoktam. Bár ez lehet már valóban hardcore szimes hozzáállás. Felmész practice-re, bekapcsolt FastDash-el, hogy meg tudd mennyit fogyaszt az autó egy körön (közben persze gyakorolsz is). Mielőtt indulnál versenyen rámész a results fülre, megnézed mennyi körösek a futamok, ebből kiszámolod, hogy mennyi benzinre lesz szükséged, esetleg 1-2 embernek megnézed a köreit, ahol írja, hogy mikor volt incidense, volt-e boxban, stb.
Ééééés, tádámm. Tudsz is mindent, nyugodtan, felkészülten állhatsz fel a rajtrácsra, nagy meglepetés már nem érhet.
Figyelem! Az itt leírtak akár 2-3 percet is igénybe vehetnek, akinek ez sok, az szigorúan hagyja ki!
Az adott sorozat menetrendjét érdemes nézegetni, Ez van benne egyébként abban a PDF fájlban is, de az módosulhat, ezért nézem inkább az oldalon. Én mindig végigolvasom, ahol indulok, így nincsenek meglepik.
Egyébként viccet félretéve, lehet h ez is csak az én vesszőparipám, de az mennyire béna UX (oké tudom készül az új site, de ez nem UI kérdése), h akárhol kerestem én csak a a Q3 session leírásban (ami egy letölthető doc file vagy pdf -- 2016 ban (megaLOL)---), találtam infot h van 40 perces és 30 perces futam.... ez mi már iRacing???
u.i. tökmindegy egyébként, 2 körben kiestem a francba.... érdemes volt rohanni haza...
megszívtam én is, még hülyéztem őket milyen tankolásról beszélgetnek a futam elején... aztán rájöttem.
A Summer Bear Cup nyeremény sorsolása holnap, 08.23-n este 20:30 kor kezdődik, élő adásban! Bárkit aki jogosult a nyereményre várunk a stúdióba!
Nem csak eleinte. Az első teljes keddi napon amiken indultam, mindig javítottam 5-7 helyet amikor a fűben ácsorgó üres tankos autókat lehagytam, mindig volt úgy 15 új induló mindegyik splitben. Ráadásul amikor valaki megkérdezte a cseten hogy elég e a benzin, rögtön írták a trollok hogy persze hogy elég, fixed szet van. :D Én ezért is töltöm azzal a kedd reggeleket, hogy felkeresem az adott fórumot, meglesem a videókat, onboardokat nézek a pályákról, majd én is körözök rajta úgy 70-80 karikát az esti éles verseny előtt....
RUF Track: ti tudjátok, hogy mi a logika a 40 és 30 perces futamok leosztásában?? én nem jöttem rá h miért van értelme berakni 2db 40-est tankolással.. vagy miért nem az összes ugyanaz...
Ugyan már. Mi is orditunk ám ha valami nem sikerül. Múltkor nagyon kiadtam magamból :) Majd Kálóczi Gabi megjegyezte halkan : asszem ezt a stream-et törölnöm kell :D :D
Off: Nem tudom, mutattam e már a klippünket szerény személyemmel a főszerepben, má annyi helyre kérték hogy mutassam, hogy elfelejtettem itt volt e már pusztítás! :D :D
VLN volt ma (3. splitbe kerültünk qualy nélkül, de sikerült a 26. helyről nyerni. 6000-es iratingű csapat lett a 2. 50mp hátrányba :D) Utoljára szerkesztette: Norbi1990, 2016.08.21. 22:27:56
Egyébként valóban igaz a mondás hogy gyakorlás a lelke mindennek. Majd 1-1,5 mp-t gyorsulok minden pályán vasárnapra. Pedig csak megyek ahogy szoktam, én nem veszem észre hogy hol nyerek időt.