GT3-mal ezen a szar pályán nemvagyok hajlandó mégegyszer menni. Amúgy tipikus, megjelent egy könnyebben vezethető bajnokság, ráadásul még a kocsi is gyorsabb, és rögtön megy mindenki oda. Utoljára szerkesztette: bardocz, 2016.08.21. 21:04:28
Nem mondod! A 19-es Rufon én még ennyi embert nem láttam, 96 regisztráció! Most a 21 órásra én vagyok a 67. felíratkozó!
Nem, Green. Viszont mi van ma, hogy nem mennek versenyek? C-Spec versenyt akarok futni, eddig 3ból semmi, következő meg majd 21:45-kör indulna. Utoljára szerkesztette: bardocz, 2016.08.21. 19:57:48
Eddig 9,433! Elég erős gyakorlatnak tűnik! :D :D :D Genya Endy lehúzta kicsit az átlagot! :D Utoljára szerkesztette: mumus70, 2016.08.21. 14:17:47
Sajnos utolsó kör kezdődött, így kivárni már nem nagyon tudtam. Hoztam rajta körönként több mint egy másodpercet, ami ezen a pályán sok, de nem akartam a hibájára várni. Ha az első kanyarban nem érünk össze valakivel, akkor egész jó helyen végeztem volna amúgy. Viszont az abszolút versenybaleset volt, megforogtak előttünk, aki meg nagyjából mellettem volt hogy elkerülje kicsit kihúzott balra, én meg ott voltam.
Bement vedekezni kozepre, ott is tartotta (a felezovonal alapjan), bar kicsit azert kacsazott;) Az elso minimal osszeeresnel mar szinte vedhetetlen, mert ilyenkor beforditja az elol levot, az meg kitolja a hatsot. Szandekos tuti nem volt, a palya kozepen is mehet (foleg ha elol van), de azert szerencsesebb, biztonsagosabb ha egyertelmuen valamelyik oldalra huzodik az ember. Szerintem versnybaleset:D
Én az ilyeneket ha lehet meg se "közelítem" már a kanyarban látszott hogy nem sok köze van az emberkének a vezetéshez.... Ilyen szituknál még ha nehéz is de inkább kivárok lemaradok picit,(persze nekem se mindig jön össze)várom a kedvező meglépési szitut,szerintem neked még hagynod kellet volna ,a következő kanyart már rendesen be se tudta volna venni(az elsőből kiindulva) Érezte hogy ott vagy mellette ,"megremegett a keze" nem tudta eldönteni mit is csináljon,kacsázott ide-oda. De nyilván mikor érezte hogy el mész mellette azért még rád húzta finoman. A döntő bíró iRacing is, verseny balesetnek minősítette volna.... Az tuti te csak annyiban hibáztál hogy meg szeretted volna előzni..... Mellesleg a szaltóra én is adok egy 9-est Utoljára szerkesztette: endy papp, 2016.08.21. 10:40:25
Igen tudom, én is. Sőt megtolni sem szoktam a másikat féktávon egy egy extrém esetet leszámítva. De van még a splitben másik 20 ember aki viszont igen....... :p
Tök mindegy mit látni, van spotter, én általában ha nem látom hol vannak mellettem, de hallom a spottertől, hagyok helyet bőven, direkt az ilyenek elkerülésére.
Elsőre úgy tűnik, hogy kicsit megdobta a rázó, és azzal volt elfoglalva hogy összeszedje, aztán fingja nem volt hogy ott vagy mellette, 1 monitornál ez a pozició totális holt tér! Tipikus, aki em néz tükröt, sem relative-ot. Aztán már csak a kétségbeesett akadályozás volt a célja. Nem rajtad múlt. Ezeekre a szitukra szoktam írni, hogy 90%-ban nem te döntöd el hogy befejezed e a futamot, hanem a többi versenyző engedélyétől, kedvétől függ...... De a szaltóra tőlem kapsz egy 9,8-at, a földetérés nem volt túl meggyőző! :D Utoljára szerkesztette: mumus70, 2016.08.20. 20:30:59
Én vagyok a fasz? Belülről ez nagyon úgy tűnt, hogy már a pálya szélén vagyok, ez meg csak le akar nyomni a fűre, azt meg kasztnis autóval nem hagyom. Első ütés után nem tudom minek húzta még rám mondjuk, meg eleve nem értem amit csinál, de kiváncsi vagyok ki mit mond. Így kívülről azért már picit más mint belül.
Huttu papát kalapálják..... csak a 7. +50 mp-vel... ez az!
Valamiért erre a videómra sorra jönnek a gratulációk. Pedig belülről átélve semmi különös, volt már ettől jobb menet is, ez egy olyan 10/7 alá élmény volt.... Még gondolkodtam is, hogy egy másikat teszek fel.....
Jelenleg keveseket erint, de azert kotelezo es megis ez a jovo:
"From September, native HTC Vive support will be enabled through OpenVR, Valve’s SDK for integrating Vive and other VR headsets with SteamVR. This could mean iRacing’s VR mode becomes compatible with many VR headsets in the future. 'Interestingly, because OpenVR is also compatible with the Rift, one can set the simulator’s options to use the Rift via either the Oculus SDK or the OpenVR SDK,' said Shawn Nash, iRacing’s software engineer responsible for VR developments." Utoljára szerkesztette: Alexease, 2016.08.19. 20:59:31
Így 5 év iracing után rájöttem, hogy a replaynél nem kell végig kattintgatni a körváltást alul, ha az elejére aakrok menni, hanem ha megnyitom a laps fület, akkor duplakatt az adott körre, és odaugrik
Először is balról jobbra 1992 Nigel Mansell egyszeres Forma 1 -es Világbajnok a Williams FW14B V10 Renault ülésében Williams FW13 1995 Michael Schumacher kétszeres Forma 1 -es Világbajnok a Benetton B195 V10 Renault ülésében Benetton B195 Utoljára szerkesztette: Nesuten, 2016.08.19. 18:35:16
VIR-re van egy tuti setupom Audira. Ha kell valakinek írjon rám privibe. Csak nektek, csak most! :D
Cserébe kérek visszajelzést, hogy milyen. Utoljára szerkesztette: Norbi1990, 2016.08.18. 21:04:24
Anyagában gagyibb viszont a fék sokkal jobb. A nixim modhoz közel áll, kicsit keményebb ha berakod a gumi bizbaszt , de csak azzal szabad hasznalni. A felbontasa pedig 1024 mint leo kabellel a g27 nek.
Zoli inkább azt mondd meg h az Alcantara Thrustmasteredhez kapott pedál mennyivel jobb a sima G25höz képest?? ( nixim mod-dal és nélküle). Köszi előre is. Nem baj ha nincs róla video de ahogy gondolod :))))
Még mindig meglep, hogy Daytona mennyire zabálja a benzint bármivel. 75 perces futamon a Corvette-ben a 2x72 liter benzin úgy volt elég, hogy kb ötször megpörögtem, és egy körrel kevesebbet mentem, mint az, aki megnyerte. Spórolni meg csak szélárnyékban tudok, ha korábban elveszem a gázt, és vitorlázok, elcseszem a féktávot, és megpörgök :D Holnap este kemény lesz.
És még tudnak újat mutatni! Lesodródtam a sóderágy belsejébe, kikecmeregtem, és frankón fél kör alatt jött vissza a tapadás! Nagyon király! :D
Nekem most az olajos V2 van, biztos van jobb is, de nagyon bejon. A G25-27 tol marha messze van. Bar neha valoban konnyebb volt a sima potmeteressel fekezni, le kellett nyomni tovig azt jovan.
Nem kell teszt, látjuk az iRatingedet. G25/27 pedállal 4000+, Clubsport pedálokkal lementél 2500-ra, most a Heusinkveld-el megint 3000 fölött vagy, és mész fölfelé. Konklúzió: Clubsport nem olyan jó, G25/27 vs. Heusinkveld fej-fej mellett. Utoljára szerkesztette: GeriDoc, 2016.08.16. 19:26:15
Ugyan azt mint a féken, csak mivel ott lineáris rugó van, így teljesen lineáris. Potméter csak fogaskerékkel lesz teljesen lineáris, karos megoldásnál mivel íven mozog a bekötési pont lesz egy kis eltérés, loadcell meg teljesen lineáris. Nem tudom erre mennyire van valóban szükség. Az árat mindenképp megdobja.
Félig meddig ezt kopiztam le, mondjuk a loadcelles gázt nem, remélem lassan megjönnek az alkatrészek, és neki tudok állni a sajátom összerakni. A fékben lévő loadcell méreteit, meg hogy hány kilód le tudnád írni? Nekem egy 13 centi hosszú jön, 50 kg, de a geometria miatt lehet kicsit sok lesz.
Erdekes előtted mögötted mindíg van egy fasz. Le kell őket nyomni a picsába ,amugy ha cikázik szinte ugyan olyan szelarnyekot ad. Az ilyeneket lehet a leghamarabb megelőzni, ja ha nem mered az máás tészta. :D
Hát én úgy tanultam az évek során, és a videóimban is látszik talán az én felfogásom, miszerint egyszer húzódok valamerre, ennél a pályánál maradva az egyenesben, a balos kanyar miatt természetesen balra, illetve a féktáv előtt még egyszer annyira visszajöhetek erről az ívről, hogy magam mellett jobbra hagyok egy autónyi helyet. Minden további mozgás szabálytalan! De ez már a kigyorsításon elkezdett faltól falig közlekedni, mintha gumit melegítene, a féktávon meg még szorított is kifelé állandóan! Ha nagyon akarom, akkor be tudom etetni és a kanyarban alá vágok, de tutira kibombázott volna, inkább bekocogtam mögötte az 5. helyen...... Szóval én szeretek fair módon menni, lehet bennem van a hiba.... :D
UX/UI fejlesztés folyamatban van, sőt azt hiszem hamarosan jön is (iSOON).
Az a zászlós szarság szerintem egy 2 perces programozás volt, csak most jöttek rá, és így beleteszik. Nem hiszem, hogy ezen görcsölnének 3-4-en hónapokon keresztül.
Az a "védekezés" a nulla versenyzői intelligencia mintaképe.
Road Atlanta / RUF?? Ajjaj asszem ott én is védekeztem ide oda kreatív mozgással :)). De ez nem én voltam!! :) egyébként egy irányváltás a fair??
Mentem pár versenyt alsó split-ekben jó sok kihagyás után, nem mondom a lekőrözések izgalmasak voltak így 1000 SOF környékén..
Egyébként mi ez a bénázás hogy van 1db fast repair??? tőlem aztán mehet valami extra rookie barber szériában, de itt azért meglepődtem rajta.. +++ a széria szabályokat valami normálisabb helyre is kiírhatnák, UX/UI fejlesztés fontosabb lenne (nekem) mint a realisztikus zászlólengetés.
A kategóriás spanyol gyerek hosszú egyenesben 5 körön keresztül mint a kígyó b+! Kb 9x váltott irányt a féktávig, hogy nehogy szélárnyékot fogjak.... a pálya teljes szélességében. Inkább hagytam a pi..ába, de azért írtam egy üzit neki, hogy sose láttam még ennyire fair és szabályos védekezést, és gratuláltam neki az A licenszhez...... no comment!
Jól .....jól mutat a gyerekszobában .............GRAT Zoli !!!!
Utolsó helyről indulva 7 körrel a vége előtt 4. helyezett úgy döntött, márpedig ezt a befutót kihagyatja velem. Az első előttünk volt 4 mp-re, 2 kör és meglett volna....
Azt a bianco emailt szokták küldeni, hogy hibás volt az ellenfél, de bíznak benne és a gyakorlat is azt mutatja hogy magától megoldják a felek egymás között a problémát, és további jó versenyt kívánnak..... vicc.
Tegnap nekem c-spec verseny utolsó kör, utolértem azt a gyereket, aki kibaszott azon a videón, szélesen ment utolsó kanyarba, befértem mellé, de a célba már a füvön értem be, és megpörögtem :D De a második hely az második hely így is! :D Amúgy a protest eredményé honnan lehet tudni? Írtak hogy megnézték, meg értesítették az érintettet, de nincs benne az eredménye.
Ja fasza volt főleg az utolsó két kőr. Tegnap mentem egy versenyt ruffal most en voltam a mumus, vagyis ha a gyerek kicsit több helyet hagy nem erunk annyira össze, hogy felrepuljönn az egbe. ;D Nem hiszem ,hogy feltőltöm nem vagyok rá büszke:) :D