Először azt hittem beszart a G29. Má' kerestem a garipapírt, mikoris egy kósza ötlettől vezérelve letöröltem az eszközkezelőben az eszközt a drájverével együtt. USB ki, vissza, s megjavult. Ott a gond, hogy a Win felteszi a saját drájverét, emiatt a Logi programja nem látja a kormányt. Ha kitörlöd az eszközt a drájverével együtt, egyből látni fogja, és megjavul.
Nekem is. Felugró ablakot kinyomtam (ami felajánlotta hogy frissítsem a drivert) és már el is baszódott. Miért nyúl bele valamibe amit nem is engedélyezünk? Utoljára szerkesztette: Norbi1990, 2016.05.27. 09:30:14
Ha esetleg más is beleszalad ahogy én, ha G27 beállítás elmegy hirtelen a napokban, úgy reinstall driver, és visszaáll! Letöltődött többeknél magától a G29 driver, és felülírta a 27-ét! Előtte uninstallálni kell!
A videó jól bemutatja, hogy hogyan lett egy jelentéktelen pálya Imola.
És jól telerakták olyan felvételekkel ahol látszik, hogy a kavics és gumi darabok nem esnek a pálya "alá", azaz nem tűnnek el.
De én a héten térek rá különben a GeForce Experience-re, beszarás minőségben vesz fel, és átkonvertálva a méret sem horror, egy 45 perces vidit 14 Gb-ba vesz fel, azt le tudom húzni 1,8 Gigára minőségromlás nélkül, 1 óra és fent is van YT-on.
Az iRacing főkönyvtárban görgess lefelé, és indítsd el a D3D exe-t. Az a progi vesz fel, ami elindul, és ott tudod konfigolni, meg állítgatni a dolgokat.
Kicsit off, de mégse mehetek el mellette szó nélkül. Ha már ennyit vesződtök egy plakáttal, vagy minek hívjam, akkor legalább arra vehetnétek a fáradtságot, hogy amit ráírtok, azt leellenőrzitek helyesírásilag. Nem titeket szeretnélek kritizálni, de ha ilyenbe kezdtek, egy kis igényességet én elvárnék. Ugyan úgy a streameknél, téged tudnálak kiemelni, tényleg jól nyomod, viszont a többiekre ráférne kis gyakorlás vagy legalább odafigyelés. Jöhet most az "akkor csináld jobban szöveg".
Az iR tuti experttul szamol mindent, de azert itt is lehetnek/vannak egyszerusitesek (hianyzik meg a tokeletes modell es/vagy gondolni kell a jatek vezerlokre es igenyekre). En az atlagosnal jobbnak/logikusabbnak erzem az iR-t, de tuti nem tokeletes:)
En ritkan/soha/nem versenyzem, igy nem sietek, rendesen valtok mindennel, igy nincs vele gondom:D
A recsegest valzeg "beneztem", eleg vegyesen sok programot tesztelek/hasznalok, valszeg atfedes lehet az emlekezetemben:P
Leo potit faragtam bele, nem egyszerű és ráadásul kissebb is a felbontása, a logi pont erre a minimális forgási tartományra van leosztva, a Leo majdnem 350fokot tud viszont itt csak max 40fokot használ. Szóval hiába van 4000-es felbontásom, csak 800-900-at használ:( Igazából nincs jelentősége nem lehet észrevenni, és még az az előnye is megvan, ha itt kikopik a poti, akkor még háromszor tudok negyedet fordítani rajta, tehát négy potit vettem egy áráért:)
Biztos számol valami alapján, de nem gondolom, hogy ennyire pró lennék és mindig pont jókor teszem vissza, katonaság alatt 1.3 Ladát kínoztam így le fel váltással, nem sokszor sikerült:) Akkor is inkább csak lájtos tempónál. A mostani autómmal nem is próbálkozom, ennek kuplungal is nehéz visszatennem:) Ezen a héten Summiton már kétszer sikerült elfüstölnöm a motort, háromból kettőbe rakáskor, logikát nem találtam benne jópárszor visszanéztem és érdekes módon a szokásosnál jóval később tettem vissza, nem kellett kapkodnom se, nem volt a közelemben senki, óvatosban mentem, hogy gyüjtsem az iR-t, szóval nem értem. Felváltásnál is rengetegszer csinálja, érzésre ugyan abban a tempóban váltok és kuplungolok, de mégse teszi sebességbe, ilyenkor van amikor elég egyszer rákuplungolni, és van úgy, hogy csak ha ki és visszateszem újra akkor marad sebességbe. És ez Pablo Lopez közvetítése alatt is többször láttam, értetlenkedik ő is. Mindegy, együtt lehet vele élni, de azért jobb lenne ha menet közben üresbe teszem, vagy váltok a következő fokozatba azt érzékelje normálisan. Egyébként én nem hallok recsegést, ha rosszul váltok pedig próbálgattam direkt kuplung nélkül is, de semmi.
Most már működik, köszi! Nagyon komoly lett, grat hozzá! 45-ös profilt használtál? Illetve jól látom, hogy a G25 potméterét is lecserélted egy komolyabb darabra?
utoljára Nem igazán értem G+ lelkivilágát, megosztanám újra nyilvánosan, erre azt mondja ezt már megosztottam, és nem lép tovább:) És nem engedi módosítani nyilvánosra. SG szerkesztési ideje is lehetne egy kicsit hosszabb:) Utoljára szerkesztette: zimapeti, 2016.05.22. 18:59:41
Ha jo a szim, akkor el lehet valtani mindent, persze fordulat es egyebek fuggvenyeben. Es akkor a legjobb, ha autonkent kulonbozik is. iR-ben tuti, de az AC-ban is jo, ott a beallitasoknal idok es fordulatok vannak megadva. Az utcainal is mukodik, de jol el kell talalni a dolgokat. Nem sokat probalkoztam, mert kicsi a tartomany es ronda hangja van ha nem jon ossze:D De a padlo kettobol az 1. megvolt egyszer, ha nincs az ov, tuti kiharapok egy darabot a kormanybol:DDD
Felfele is maceras, attol fugg milyen a fordulat, nyomatek, valto stb. Lefele azert egszerubb, mert tudsz gazt adni (felporgetni szinkronra a motort), vissszafele maceras megoldani, varni kell;))) Pl. a regi F1-et (Lotus49) lazan el lehet valtani fel-le kuplung nelkul (bar azert lift/blip nem art), konnyebben mint egy modert Mustan-ot vagy hasonlot, de azok speci verseny valtok, az elettartamuk sem valami hosszu:D
Eddig bárhol visszatudtam váltani kuplung nélkül, csak gázadással, mindegy melyik szimulátor volt. Ha passzol a fordulatszám, beveszi. Mondjuk a valóságban is meg lehet ezt csinálni, szinkronváltós kocsikkal is, de mondjuk én nem próbálkoznék vele.
De felfele szoktak inkabb engedni nem lefele kuplung nelkul, nem ?
Most sem engedi, rendesen szamolja a valtokat:) Azert a GRID-nel sokkal komolyabb:D Azert itt is recseg-ropog, es a "mechanika" sebesseget is szamolja, meg ha a "jatek valton" lehet millisec alatt valtani, attol eg nem feltetlenul fogja elvaltani.
Az MX5 speci cucc, eleve sportos, visszafele megy blippel gyorsan. De felfele kell a kuplung vagy a turelem:P A Mustang is megy visszafele blippel, de ott "tovabb" tart, hosszabb a szinkron. Meg szinte mindegyik hasznalhato (visszafele) csak mas-mas stilusban. A szekvencialis (botvaltos) cuccok is kulonboznek (Aston, Cadillac, Star Mazda, Skippy, Corvette, Kia, Legend, Ford GT, Riley stb.), valamelyiknel jo ha van kuplung le-fel, de a legtobbnel eleg csak vissszafele.
De azt mindenki tudja, akarmennyire is szim valami meg iR, meg ha valaki reklamozza is, hogy ez az "igazi", az meg is csak harmadlagos;) Az elso a verseny, aztan a helyezes, es vegen a szimes dolgok;) Eleve lehet kapcsolni auto blip/lift/kuplung-ot (nem tudom mennyit szamit, sose probaltam), ahol tudnak, ugy is egyszerusitenek.
Múltkor a közvetített versenyen ahova én is bekerültem, kérdeztem a játékba chaten ki hogy fékez, top emberek közül csak a Kamil Franczak írta emlékeim szerint, hogy ő normálisan jobb láb fékezik. Többi aki válaszolt mind bal láb fékezett... OBd beállítás a Masters fórumon van. Utoljára szerkesztette: Norbi1990, 2016.05.22. 16:46:16
Én is szívesebben csinálom rendesen, de ezen a szinten túl nagy lenne a hátrány velük szemben, meg feleslegesen fárasztom magam, pedig sokkal nagyobb filingje van, ezért nem értem, minden mást annyira komolyan vesznek iRnél, ezt meg a kezdetek óta nem képesek javítani:( Norbi, lenne egy kérdésem, nemrég belinkelted valahova az OBD beállításaidat, de most nem találom sehol, nagyon akadozik az enyém és nem tudom mit állítottam a tied szerint, azzal aránylag jól működött
Bakker , igy Codemasters Gridben nem lehetett valtani, ez miota ilyen itt IR-ben ? Mikor probaltam meg nem engedte ezt, legalabb is ha elrontottam jajjgatott, nem engedte levaltani...
Cockpit nem túl éles némelyik, de talán látható a lényeg.
Összekerültem Aday Coba Lopezzel, számomra követhetetlen az ember, más dimenzióban játszik, 15.50-től indul A videóból kiderül iRacing néhány hiányossága is, pl nem kell visszaváltásnál kuplungolni. Ezt nem csináltam de működik sajnos, hogy menetközben kiveheted sebességből, nem érzékeli ha nyomod a gázt, felteszed eggyel és csak kuplungolnod kell váltásnál, így sokkal gyorsabb. Sajnos ez elég elkeserítő, minden H váltóssal működik. Bezzeg felváltásnál, ha kicsit gyorsabban teszed a következő fokozatba, nem veszi be, már 20%-os úthosszra van állítva a kuplung, padlóra kinyomom, de néha még így is kevés az idő szerinte, ha rendesen állítom be a kuplungot nem is tudok váltani, de az biztos, hogy lassabban mintha automatán lenne. Ha jól emlékszem ezeket a hibákat több éve már összeírtuk és elküldtük nekik észrevételként, de nem sok minden történt. Megpróbálhatnánk ismét összeszedni a hibákat és elküldeni megint, hátha csak elkallódott az előző észrevételünk:)
Nem gondoltam, volna ennyivel többet fogyaszt itt, de persze logikus, nagyon sok padlógázas nagy sebességű rész van, és ha le van modellezve, akkor éjszaka eleve többet fogyaszt a hidegebb levegő miatt. Sajnálom azért, mert egy harmadik hely meglehetett volna majdnem utolsóról, még ha eleget tankolok akkor is. Sőt, akkor talán lekerülöm azt a láma lassú Fordost, akinek fél körig tartott, hogy lekörözzön, és a célegyenesben a Ruf C-speccel nagyobb végsebességem volt nála, miközben a többi ruf-ot alig tudtam elkapni. Akik egy kategóriával lassabbak, nem tudom minek indulnak multiclassban gyorsabb kategóriában, vagy miért nem gyakorolnak. Utoljára szerkesztette: bardocz, 2016.05.21. 13:08:58
Basszameg, eddig az összes imsa futamon elég volt 25 litert tankolni, de daytonaban nem, kifogy egy körrel a vége előtt, és még csak be se tudtam vitorlázni a boxba.
Nem tudom, hogy itt fent van-e a Király András de elég ideges lettem miután kilökött a mai MX-5 futamból :( Azért figyelhetnénk egymásra ha már ugyanazon nemzet fiai vagyunk...
Futam elején volt 2db 4x utána párszor elhagytam a pályát, aztán volt ez a kilökés és utána megint összeértem valakivel, így DQ-zott a játék mert túlléptem a 17 incidens limitet.......................
Hát már a sok betli után nekem is kijárt egy kis mákosbejgli végre! :D
A legutóbbi GT3 versenyen ezt is tudta a csóka überelni,már mint a rajt utáni össze ölelkezést. Már a felvezetőn senkitől zavartatva megforgott.... szerencsére senkit nem ütött ki. Majd asszem az 1-2. körben végleg befejezte ,szerencsére. Neked is szerencséd volt hogy nem keveredtél bele. Sajna sokszor nehéz az ilyeneket kikerülni.
Lehet ésszel is csinálni, mint például Attila, na nála szarrá röhögöm magam mindig! De amikor helyzet van, akkor nincs duma, csak koncentrálás! Na ő szórakoztató! Ez meg egy szimpla barom, aki még ráadásul pénzt is tarhál közben támogatás gyanánt..... arogáns majom, akinek ráadásul matematika tanár hangja van, és olyan fejjel rendelkezik mint egy pizzafutár.....
A stílusa! Nézz meg több videót vele! Én sokat versenyeztem vele, végig eszement dolgokat csinált! Soha nem szeretem, ha verseny közben végig dumál valaki, meg írogat a csetre, artikulátlan hangon üvöltözik, és forgatja a szemeit..... Tegyük hozzá, még csak nem is jó pilóta, középszerűnek mondanám, néha gyors, de többnyire el is dobja a vasakat, mert nem figyel, belemegy csínekbe is, agresszív mindenkivel..... Egyszerűen lever a víz tőle, egy kis hülye bu..i..... De nem nézem, és ennyi, igyátok szavait ha nektek bejön......
Szerintem inkább twitch celeb. Amúgy mi miatt ilyen ellenszenves számodra? Igaz ritkán nézem, de szerintem minőségi tartalmat nyújt és szórakoztató, a stílusa meg valakinek bejön, valakinek nem.
Mumus ment a spanod is egy versenyt fujtat rendesen :D
Kamera elmosodas, igy realisabb lenne, bar video edittel kicsit fake, de jobb.
Ezt egyelore nem fogjak eroltetni, mert hasonloan a valodi tukrozodeshez, ez is zabalja a gepet (plusz az egyeb postprocess is, amitol "jobb" lenne, HDR, bloom es hasonlok). Talan majd egyszer, ha vegleges(ebb) lesz a DX11. Persze, ezt is megoldhatnak kulsos cuccal, ugy mint (majd) a menut, a videofelvetelt, a anticheat-et, hasonloan az AC-hoz, ott is kulsos yebis3-at hasznalnak, teljesen jol parameterezheto (de az csak fix DX11-gyel megy, igy ahhoz varni kell).
Jó kis verseny volt,sajna sokat hibáztam :( Utoljára szerkesztette: ozoli78, 2016.05.16. 17:32:17
Kérdésem van felétek srácok. Terveink szerint közvetítjük (NXTV) a következő 24 órás futamot Nord-ról. Persze nem lesz végig kommentálva 24 órában, de maga a közvetítés menni fog folyamatosan. Lenne kérdésem. 1. Akik indulnak, meg tudjuk beszélni, hogy nagyjából egyforma irainggel regisztráljon minél több csapat, hogy a közvetítésben sok magyar legyen? Így nem kell sokat ugrálni a splitek között. 2. Menet közben csinálunk interjút is a versenyzőkkel, aki vállal ilyet az keressen meg mindenképp.
Köszönöm!
Es ezekben foleg az a nagy dolog, hogy mindet rendesen szamoltatjak, nem szeretnek kamuzni. De legfokepp az, hogy ezeket online is tudjak, nagy letszammal. Mashol orulnek, ha jol eltalaljak melyik auto eppen hol van a palyan, nem hogy az elol halado autorol felpattogo gumidarabokat szinkronizalgassak mint az iR:))))
Eszméletlen milyen részletekre figyelnek. Lehet hogy beszéltük már, de én még mindig oda vagyok hogy a GT1-es autókon működnek a zöld lámpák, meg a totem oszlopon is az oválokon valós időben írja a helyezést... őrület.
Meg az olyan "sokadlagos" latvany effekt, hogy a dobozos/kasztnis autoknal korbeforog a gumifust a kerekeken:) Meg eleve, a gumi fust is akkor van, ha elmelegszik a gumi, es mindig, ha all a kerek;P
Mar voltak, de most nincs nagy forgalom a topic-ban, elfer:)
Gyari hokameras palya felvetel, a realroadrol (palya homerseklet):
Jol csinaljak, az teny, persze a lehetosegeik is eleg szelesek Amit beepitenek, az szimes szempontbol eleg komoly top kategoria, meg az "hangulat elemek" is (gumizodas, koszolodas, gumitormelek, felverodesek, utkozesek stb).
Mar csak az "egyszeru" gumitormelekes resz is profi lett: valoban "3D reszecskek"; szaporodo, takarithato; felverodo es felszorodo (sajat es masik auton is rendesen latszik es hallatszik); normalisan kis 3D-s cuccok, ami fizikabol pattog az uton es az autokon; a gumidarabokkal koszolodo gumi, amirol lepattog, lekopig (persze szamolja a tapadas valttozast); durvabb allora fekezesnel a gumibol kiszakado darabok; meg persze az egesz latvanyra es tapadasra folyamatosan dinamikus – es ez mind normalisan online versenyen, akar 50-60 autoval.
rakhatnának bele motorokat is.. :) meg kőszimulációt. Sztem jól csinálják függetlenül attól hogy nekem befér vagy sem, sikeresek és fejlődnek. ez a lényeg.
Eppen ezert irtam, mert tudjak, a mostani felhasznalok bizonyos reszenek a hata kozepere sem kell dirt oval, de ha lesz, azzal valoszinuleg sok-sok uj rajongot tudnak behuzni (uzlet). Ugyan ez az offline AI is. Ha nem lenne a warez lehetoseg, es statisztika alapjan ugy dontenek hogy uzletileg jol jonne, akkor lenne az is gyorsan, hiaba a jelenlegi allando felhasznaloknak total nincs szuksege ra.
A lenyeg: felesleges barmi ellen lazadni, 75%-ban az uzletet kell mogotte latni, nagreszt az dont mindenrol.