hátpesze. mivel ez amerika, talán szmájli nélkül is van értelme a mondandómnak.
Ez a gyerek egy agyhalott szardarabb, a játék nélkül is ölt volna elõbb-utóbb. Annak a három zsarunak legalább volt lehetõsége (eszköz, kiképzés, talán ezért nem tudom elképzelni hogy hogyan tudta kinyíni õket, sztem vmit elhallgatnak) hogy leállítsa a gyereket most el lehet képzelni hogy mit mûvelt volna egy gyorsétteremben vagy plázában.
SZiasztok! Én is azt mondom hogy lol. Megint a GTat szeretnék sz*rba tenni amiatt mert egy debil hülyegyerek kinyírta a rendõrökat. Ezt magától is megtehette. A Másik én 12 évesen kezdem el gta val játszani. A gyilkolás játékban tök jó, de azért az életbe nem próbálnám ki
Ez egy lol! Én már 13 éve játszom a játékokat, FPS-t, verekedõst, RTS-t, mindent. És mégsem jut eszembe bazookával rohangálni az utcán.
Igaz, hogy mára a játékok már sokkal jobban közelítenek a valósághoz (nem úgy mint régen, amikor almákat kellett összeszedni egy 30 x 40pixeles törpével :D), de nem véletlenül van a korhatár. Csak sajnos az IQ nem életkor függö. Ez a srác 16 évesen kb. egy agyhalott vizibolha szintjén lehetett, hiszen tudhatta volna, hogy a tetteinek következményei lesznek!
Gyakorló tapasztalat? :DDDDDDD a 0ai gép ellen? ez csak rendoroket minossiti akkor :D
Olvasd el figyelmesen a #27-28-ast. Nem arról van szó, hogy alapból bazookával rohangálnál az utcán, hanem arról, hogy adott helyzetekben (amibe magadtól általában nem nagyon kerülsz) könnyebben szánnád el magad végzetes tettekre.
Egy másik mûsorban meg az volt, hogy az ölési hajlam az változó erõsséggel van jelen mindenkiben. Van aki reagál rá, van aki nem. Ezért pl. a vidjátékok lehetnek "terápiás" eszközök is, amiben ezeket ki lehet élni (hogy ne az életben gyakorold). A fickó egyszerûen pszicho, már elõtte is az volt, nem ettõl lett azzá. (Pl. volt valaki aki Die Hard 3-ból eljátszatta egyik részeg haverjával a Bronx + "Gyûlölöm a feketéket" transzparenst dolgot. A haverja perceken belül halott volt...) Mellesleg a srác valószínû nem véletlenül választotta pont ezt a game-t :).
3 megjegyzés ehhez: 1. egy hétköznapi ember ritkán jut el közelharc helyzetbe, de ha véletlenül mégis, és be van gyakorolva a dolog, sokkal könnyebben választja az ölést, mint különben. 2. amikor más cikkekben arról írnak, hogy az ember bizonyos dolgokat robotikusan tanul, akkor persze mindenki bólogat. Hát tessék, itt van egy olyan eset, amikor ez tényleg így van: nem mindíg tud az ember mérlegelni, nem mindíg mûködik a tudatos kontrol, hanem elõjönnek az automatizmusok, a begyakorolt viselkedések. 3. ez persze max. némi enyhítõ körülmény lehet, felmentést nem adhat.
Okoskodtok, de de bizonyos dolgokat nem tudtok. Az a helyzet, hogy jogos az "ölési szimulátor" kifejezés. Az amcsi katonaságnál is hasonló "játékokkal" semlegesítik az emberben alapból meglévõ ölési képtelenséget! Régebben ezt bábúkkal és szuronyokkal csinálták. Ugyanis, már rég óta tudják, hogy akármilyen felkészült a katona technikailag, és akármilyen könnyedén öl távolról, ha csak egy gombot kell megnyomni, olyan elbizonytalanodott lesz, ha egy töle 2m-re lévõ másik embert kell megölnie, akármilyen okból, ideológiából, stb. Megoldás: be kell gyakorolni a helyzetet! Ha sokat gyakorolják, már megy élõben is, mert rögzül a természetes gátlás idõleges semlegesítõdése! Ez egy katonai mûsorban volt.
Tudni kell különbséget tenni valóság és virtuális környezet között.
A srácnak sincs ki az összes kereke: "Az élet egy videójáték, és néha nektek is meg kell halnotok!" Nincs szüksége a társadalomnak ilyen elborultakra. Ez különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés. Ilyenkor felmerül bennema kérdés, hogy a halálbüntetésnek nem lenne-e nagyobb visszatartó ereje?
Ez igy van! Ez egy elmebeteg, persze nem jo a tennyel szembenezni, inkabb keressunk mas bunbakot. Remelem elviszik egy olyan tagallamba, ahol meg mukodik a halalbuntetes.
En mar 7 eve jatszom fps jatekokat, minden letezot kiprobaltam. Online is rengeteget. Megsem jut eszembe mp40-nel rohangalni a sikatorban es granatokat hajigalni a sarokrol.
A pert nem valószínû, hogy megnyerik, de az usában érdemes ezzel próbálkozni.
Azért nagyon sajnálom az elhunytak családtagjait és meg is tudom érteni õket, hogy ha ilyen értelmetlenül vesztik el társukat akkor kapaszkodókat keresnek.
Meg az érem másik oldalát is nézve: cégek hatalmas bevételre tesznek szert azzal, hogy építenek az emberi agresszióra - akkor talán mégse annyira etikátlan ha a káros következmények miatt szenvedõ alany visszakövetel ebbõl a pénzbõl. Persze lehetne kezdeni a Tom&Jerryvel meg az erõszakos filmekkel, de itt elég konkrét alkotás és cég került a képbe.
"[...] ami a dobozon belül van, az nem a valóság, ami a dobozon kívûl van , az pedig a valóság [...]"
Errõl nekem az jutott eszembe, hogy lehet, hogy bevezetik a játékoknál is a nagy figyelmeztetõ szövegeket, mint a ciginél (vagy mondjuk a Dirty Sanchez elõtti figyelmeztetés mintájára): "Figyelem! Ez JÁTÉK, nem valóság! A játékban véghezvihetõ cselekmények mind a fantázia szülöttei, és a valóságban elõadni veszélyes (illetve jelen esetben illegális), és sem a készítõ, sem a kiadó nem vállal felelõsséget az ebbõl fakadó következményekért."
Ezt a sok hülye primitiv agyilag modositot amcsi segfejet.Mindig is tudtam hogy hülyék de hogy ennyire.A Játék nem tehet semmiröl,aki szellemileg toprongy az játék nélkül is öl.Ez a rideg tipikus amerikai valoság véletlenül se abban keresnék a hibát hogy szinte nap mint nap sokkolják saját magukat.Nem áll másbol az életük mint a folyamatos paranoia.Aki azt mondja hogy a játék tehet rola az egy agyilag toprogy.Ugyanis én vagy a kisfiam miért nem akkar gyilkolászni?Ennyi erövel a filmekre is rá lehetne fogni mindent,csak azt nem merik mert tul sok mozes érdekeltség van.
Nem a gyerek szülõje ugrál, hanem az elhalálozottaké.... Olvass figyelmesebben :P
Ezek után ha elkapnak gyorshajtásért mondjam, hogy bocsi biztos úr, már perlem a gyártót ez az nfsu hibája???
Amerika a hülyék országa. A nõ is pert nyert aki nem tudta, hogy a mikróban nem lehet macskát szárítíani...
De kérdem én, kedves szülõ, akinek a fia családapákat gyilkolt és autókat lopott, nem lehet, hogy füled farkad be kéne húzni ahelyett, hogy még ugrálsz? A gyerek nem játszik a játékkal ha nincs neki megengedve és ha egy kicsit is foglalkoznak vele nem fog gyilkolászni...
Amúgy a gta egy nagyon jó kis játék, ne bántsátok a készítõket. Akinek nem tetszik ne játszon vele. Ennyi.
Persze hogy nem merül fel. A cél a Take Two beperlése, és lehúzása jó sok lóvéval.....
Szülõi felelõsség nem merül fel? Hát ez egy aberrált idióta volt! Nem tünt fel senkinek, hogy zizi a srác?
Tetves parasztok a játékokra hivatkoznak az szétgyilkolnak min denkit az ilyen embert addig rugdosnám amig jólesik
attól, hogy végignyomok egy ilyen game-et, még nem tudok: - lefegyverezni egy rendõrt - kibiztosítani egy pisztolyt - célozni vele (a valós életben nincs ám hajszálkereszt, meg auto-target :) - secperc alatt agyonlõni három embert (menekülni tudnék, de valszeg nem rendõrautón :)
ha ez mégis így lenne, a cs-ezekbõl lehetne a világ legütõképesebb hadseregét verbuválni :)
egyébként egyszerû: ebbõl a játékból olyan sokat adtak el/töltöttek le/másoltak le, hogy már csak a nagy számok törvénye miatt is van 1-2 aberrált is. kész. pont.
"Ezen az alapon a hozzátartozók a Wal-Mart és Gamestop vállalatot is be akarják perelni, azzal a váddal, hogy korhatár alatti személyeknek is engedélyeztek a vásárlást."
Normálisak ezek? Tényleg azt hiszik, hogy a srác megvásárolta?
Amúgy meg 100% hogy nem nyerik meg a pert. Most a Take Two Mit tehet arról, hogy egy ember a játékja miatt ölt? Mért, amúgy nem ölt volna? Hány millió ember játszik a GTA játékokkal, és most egy kinyírt pár embert. Az sem biztos, hogy miatta. A rendõrök is marhára szabályosan járhattak el, ha ilyen történhetett... Hát istenem, járulékos veszteség.
jaj szorry, tehát akkor még csak 16 éves volt, viszont ez nem változtat a dolgon semmit..
nevetséges, hogy a gta-t gyakorlóterepként használta, a valós életben azért nem olyan balfaszok a zsaruk, elvileg ....
tehát egy 18éves bamburgerzabáló le tudott lõni 3 rendõrt... ellopott egy kocsit .. és mivel nem tud semmivel védekezni, ráfogják a GTA-ra... ahogy Cat is mondta, enyhítõ körülmény.. na de 18 évesen már csak van annyi esze még a tengerentúli elzsírosodottagyúaknak is, hogy ami a dobozon belül van, az nem a valóság, ami a dobozon kívûl van , az pedig a valóság.. és ilyen egyszerû.. ha képtelen különbséget tenni 18évesen egy játék és a valóság között, akkor ott baj van.. de hogy 18 évesen ilyen hibás értékrenddel és erkölccsel rendelkezik, az egyértelmûen nem a játék hibája...
igy vagy ugy, a masik oldalt is nevetsegesnek tartom, mindenutt pusztitas megy es azok akiknek erre igenyuk van hosszab tavon, sztem ugyanolyan betegek mint az elkoveto.
Nem azt mondom, hogy az ember neha leul es kinyomja a gozt, vagy akad egy rovidebb periodus az eleteben es nyomtja, de aki mindennap nyomatja sztem hasonlo kaliber valahol.
Persze mindez nezopont kerdese.
Nem kell enyhítés. Az ilyen fogyatékosok rohadjanak csak a dutyiban/intézetben.
Az meg hülyeség, hogy a játék miatt ölt, meg hogy gyilkolásszimulátor. Aki ilyet csinál, annak alapból baj van az agyával. Ez a téma sokszor ki lett vesézve. Fogyatékosok mindíg lesznek.
Ja biztos azér perlik az áruházat hogy a wc-s néni meg a boltvezetõ enyhítsen az ítéletén
Amúgy meg "gyilkosságszimulátor"... ahaaa... kiwi vagyok a srác kibiztosítani hol tanulta a pisztolyt!? GTA-ba nem tudok róla, hogy kéne.
Ha nem lennének videójátékok, akkor az agyi rokkantak valami mással játszanának, pl. a szomszéd kutyájával. Ebben az esetben pedig a különbség annyi lenne, hogy a rendõrnek azt mondja, az élet egy kutya és neked ezért most meg kell halnod. Semmi értelme...
Kérdem én: hogy lehet h. kihallgatás közben a srác kiveszi a rendõr pisztolytartólyából a fegyvert, míg a rendõr nem tesz egy mozdulatot sem, sõt, 2 másik társával együtt megvárják míg fejbe lövik õket??? ...és akkor még utaána van ideje rendõrkocsin menekülni? Ha ott lettem volna az õrsön, gyanítom az ajtón nem jut ki élve a srác. A rendõrök rokonai meg ugyanolyan taplók lehetnek mint a zsernyákok akiket kinyírt egy 16 éves... Hát LOL. Ennyi a véleményem.
Meg mi az h. beperelem a gyártót annak ellenére h. feltüntette a korhatárt, és a boltos volt a hülye meg pénzsóvár h. odaadta a gyereknek?? Ilyen alapon én is lehetnék vádlott, csak mert játszottam a játékkal. Különben is ha mindenki embert ölne aki játszott hasonló játékkal, akkor már rég kihalt volna az emberiség.
Még nem is volt számítógép meg konzol meg ilyenek és akkor is volt autólopás meg rendõrgyilkosság sõt Káin és Ábel........ biztos gta-ztak idióták.... kéne egy kis lové nekik mi