Tudod... szerintük a hamis vallások.. iszlám, buddhizmus, sátán mûvei :-) El taposhatják Isten nevében, mert ugye a gonosz ellen harcolnak.
"persze jol is van ez igy, de miért hagyjuk hogy hulyeségben higyjenek, hogy vezesék õket?" - Ugye tudod, hogy a hit gyüli is ezt teszi? Sõt, a többi erõszakos vallás is. Éppen ezzel érvelnek, hogy az övék a helyes, a többi hamis, ezért az övékben kell hinni, és hirdethetik is, csak Istennek kell elszámolniuk, a többi embernek ezzel nem tartoznak, akiknek az életét keserítik meg a vallásuk hírdetéssel. Vállalják az elfogultság vádját.
A kulcsmondat: "Nem Isten baltázza el a dolgot, hanem az ember a hitetlenségével."
Mármint nem magát a mondatot kell nézni, hanem amit kisugároz.
-Emberek, Ti vagytok a felelõsek azért, hogy a világ olyan amilyen... Ti, Ti, csakis Ti, senki más. Isten megmutatta a helyes utat, de Ti nem követtétek.- (((De ha rátértek a helyes útra, Isten megbocsájt.)))
Ugyan már Fony, ezt Te sem gondolhatod komolyan. Kiszámíthatóságod (mint minden hívõé) egyre jobban megerõsít abban a "hitemben", miszerint Isten nem létezik.
Magyarán: ez így túl egyszerû. Az élettel ellentétben...
Nem nézheccelõdhecc több fantasztikus filmet!!!!! Értetted?
Spilberg
Jelenleg a félisteneké a Föld, Noé leszarmazottaié, de csak elméletben, vagyis az Istenek tudatában, mert valóságban több bolygóról is érkeztek ide emberi lények, akik bele keveredtek a félistenek vérébe, mivel egy faj, s az szaporodni tud, nem okoz problémát, csak lelkileg, vagy elvileg.
Egyik ugyanis egyházat akar, az a Noé ága, de a Sziriuszi ág az Ateista, amely nyiltan megvallja hogy van Teremtõ, de nem hiszi el, mert azt gondolja, csak a természet van, saz hozta létre a mindenséget, de ez nem igaz, mert fizikai képtelenségek sora az Univerzum mai formája, s az csak széndékos beavatkozásokkal lehet ilyenné!
na most remélem mindenki figyel, mert még egyszer nem mondjuk el a színtiszta igazságot. aki nem figyel oda, az nem méltó a tudásra!
Az egyetlen Isten azért lett En Ki, mert õ mentette meg Noét, aki kihalgatta az Istenek 60 tagú tanácsának ülését egy nádfal mögött, s igy megtzudta, hogy egy tizezer évente bekövetkezõ jégolvadás miatt elfogja boritani a legmagasabb hegyet is a viz majd, ezért bárkát kell épitsen, ha meg akar maradni.
A tanács azonban ugy döntött, hogy nem szólnak a félisteneknek és azok leszármazottainak a közelgõ katasztrófáról, a vizözönrõl.
Noénak azonban volt annyi esze, hogy megépitse a BÁRKÁT, s megmaradt, amig Anunál voltak fenn az égben a többiek, addig õ lent a Földön bárkát vezetett...
Zu Ten megszerezte Is Ten kötábláit, amelyen az ürhajók repülési adatai vannak, de Marduk visszaszerezte, ezért nevezik Marduknak a legkülsõ bolygót, s Nibirunak meg azért, miert ütközött a Tiamattal.
Az Annunakik királya Anu Is Ten, akinek két fia és egy lánya van, s 12 felesége, de 68 ágyasa is! Összesen 80 nõvel rendelkezik Anu, s legrangosabb fia En Lil, akinek még 59 neve van, de az is lehet, hogy csupán 60 fõembernek parancsol.
Testvére En Ki, aki genetikus és elmondta hugának, hogyan lehet embert génfúzióval létrehozni.
Nin Hur Szag En Ki elmonndása szerint cselekedett, s agyagban összegyurta saját vérét, s különbözö állatokét, amelyeket azután bába asszonyokba helyezett bele, s azok 10-esével szülték az elsõ õsembereket, akik félig állatok, de másrészt Annunakik voltak.
Is Ten családja él tehát a Marduk bolygón, amely a Naprendszerünk külsõ peremén kering, de 3600 évente 400 millió km-re megközeliti a napot, s most is itt van épp a Jupiter Mars között valahol, s legalább 2008-ig nem távozik el a pluton kivülre, de ez keringési sebességétõl függ, ami nem lehet tul nagy, ha figyelembe vesszük, hogy minél távolabb vannak a bolygók a Naptól, annál lassabban haladnak pályájukon.
Az emberi lények a Lant csillagképbõl tölünk 1000 fényévre található bolygóról terjeszkedtek szét a galaxisunkban, ahol kb. 800 millió lakható égitest van, de csak 400 millió csillag körül, vagyis minden hozzánk lakható naprendszerben két bolygón lehetséges élet.
Maguk az Istenek is harcoltak egymással.
Az Orionbeli magas szürke lények egyik családja az Is Ten, amelyek ugy keletkeztek, hogy a Zéta Reticuli alacsony szürke emberi lényei összeházasodtak az Orionbéli magas fehérekkel, s a Marduk bolygón van a bázisuk Naprendszerünkben, de az egy barna törpe csillag, igy feltételezem, hogy annak a holdján lehet a bázis.
A Nibiru ütközött a Tiamattal, s igy orionbeli élettel beoltodott a Föld, de nem kizárt, hogy elõtte is voltak létformák ott!
Elõbb voltak a fáraók piramisainak szövegei, tehát azokat kell komolyabban figyelembe venni, s utána a bibliát, de legkevésbé Mohamedet, mert ha nem is õ a Sátán, de azért Istennel tartó próféta õ, akár a keresztények Jézusa és a Zsidók Mózese.
Sajnos a Kereszténységet az emberek alakították ilyenné, nem Jézus. Meg is látszik rajta.. Én nem messze lakok egy ferences rendháztól, és látom ( minden nap ) mennyire szegények...
én tudom hogy mirol beszéltél, kérdeztem valamit :)
egyik ember x-ben hisz, másik ember y-ban... persze jol is van ez igy, de miért hagyjuk hogy hulyeségben higyjenek, hogy vezesék õket? fel kell õket világositani, a kereszténység a mai formájában már elavult, nézd már meg az egyház felépitését, szánalmas h ilyen még létezik...
és kinek is tartozok elszámolással? a papnak vagy magamnak... csupán arra probálok kilyukadni hogy még a papságra sincs szukség ilyen szempontbol :) na mindegy, tul radikális vagyok... :)
Ezért is tartom hitelesnek a Buddhizmust, hiszen soha fegyvert nem fogtak a terjesztése érdekében, nem végeztek ki azért valakit, mert más volt a hite..
Már megint nem errõl beszéltem. :) Az egyik ember x dologban hisz, a másik meg y-ban. És ez kb jól is van így. A gondok egyrészt ott kezdõdnek, ha valaki elkezdi a saját hitét felsõbbrendûnek gondolni, másrészt meg ha úgy gyakorolja a hitét, h az már nem csak saját magára ártalmas. Addig magánügy.
És gondolom a sok buddhista hitre tért menáger és hindu szellemiséggel idõt töltõ unatkozó háziasszony miatt sem fogod e két vallást hülyeségnek tartani. (Mellékesen jegyzem meg, h találkoztam én már véresszájú Osho imádóval, ami ugye szintén egy nonszensz.)
Sok rendszeres gyónó felejti el, h a saját hite szerint ha nem bánja meg gyónás elõtt a meggyónandó tetteit, akkor az a pap átverésének számít, u h a feloldozása érvénytelen. :)
Ezt most honnan veszed? Hiszen épp arról volt szó ( szerintem ), h igazából nincsenek ördögök, meg Sátán, hanem az emberek szabad akaratukból döntenek, h Isten szerint élnek, vagy saját magukkal törõdnek csak és szántszándékkal vétenek a 10 parancsolat ellen
nem tudom ezt honnan veszed, a tetteidért te felelsz, ha elmész gyónni, akkor elviekben megbánod a bûnöd, amibõl ugye következik, hogy 1) elismered, hogy megtetted 2) felelõsséget vállalsz érte 3) megpróbálod többet nem elkövetni.
és szerinted helyes az embereket ilyenekkel etetni? hogy nem vagyunk felelõsek a tetteinkért? ha tettunk vmit menjunk gyonni vagy mondjunk el husz miatyánkot? mert a gonosz...blabla...
Nem szégyellem, ha nem tudok vagy nem értek valamit, aki kérdezni szégyell, saját magával szúr ki.
Isten mindenhatóságába vetett hit alapja maga Jézus Krisztus. Ha Isten képes volt a több napja halott Jézus Krisztust feltámasztani, akkor ez azt jelenti, hogy Mindenható.
Ebben lehet hinni, vagy nem hinni, ragozni, kutakodni, de Hit nélkül megérteni a szellemvilág dolgait lehetetlen. Vagyis nem a csík húzza a repülõt.
Ezért tartom az Isten mindenhatóságáról folytatott vitát értelmetlennek, ha a vitázók még Isten létezésében sem hisznek, nemhogy Jézus Krisztus feltámadásában.
Akik Istent keresik, (a megismerésére törekszenek, és nem csak arra, hogy bebizonyítsák, hogy Õ miért nem létezhet) és hiszik, hogy Õ létezik, azokat Õ megáldja.
„….. "mert az ember Megváltás nélkül gyarló maradt volna, és a világ már régen nem volna világ, hanem sötétebb a sötétnél is."
Akkor nézz szét jobban, és a sajtból ne csak a lyukat kajáld.
”…Több millió ember éhezik, több százezret természeti katasztófák vittek el, lassan-lassan a karibi-térségben az általános félelem, nyugtalanság lesz az úr a sok hurrikán miatt (amiért mi vagyunk a felelõsek), naponta ölnek meg ártatlan embereket ölnek meg egy isten nevében, satöbbi, satöbbi, satöbbi….”
Srobi válaszolt. Nem Isten baltázza el a dolgot, hanem az ember a hitetlenségével. Mi kivetnivalót találsz Jézus szavaiban, az Ószövetségi summában?
„…ahogyan szeretnétek hogy veletek cselekedjenek az emberek, ti is azt tegyétek velük….”
Ha ezt az emberek megtartanák, akkor jobbá válna a világ. Nemde? Ki az, aki azt szeretné, hogy rosszat tegyenek neki?
A lehetõség megvan, az emberek szeretnék a jót, mégsem élnek vele, mert kapni mindenki szeretne, adni már kevésbé.
Akarjuk a jót, mégsem tudjuk cselekedni. Miért?
Mert nem hagyjuk, hogy Isten cselekedjen rajtunk keresztül.
Ha elutasítjuk Isten kegyelmének erejét, ami által lenne lehetõségünk a jó cselekvésére, miért Istent okoljuk?
”..Sorry az OFFért, de én tényleg nem látom, hogy miben változott volna a világ.
Szóval miben változott a világ? (Lehet, hogy gúnyosnak hangzik a kérdés, nem annak szántam.) …”
Nem volt ebben semmi gúny. A kérdés jogos, a válasz is logikus. Ahogy Srobi mondta: A lehetõségben.
Ha megragadjuk, Ok, és van reménysége az embernek, ha nem, akkor marad a lyuk a sajtból.
nézd, Fonyval csak az a gond, hogy még a legegyszerûbb kérdésekre is mellébeszélve képes csak válaszolni, kinyilatkoztat, valamint gyakran paraszt stílusban teszi ezt... mind1, ignorálni mindenki szokott, nemdebár? ;)
nah ez most így a bocsánatkérés után rohatt laza volt... de amit már leírtam, nem változtatom meg, sorry akkor mégeccer, és hagyjuk a témát -.-
Nem kell érteni, szépen, hõsiesen bocsánatot kértél. :)
Fony nem látta értelmét a témának, ezért kicsit mérges volt és célzott Isten útjainak kifürkészhetetlen voltára. Ezt valaki nem találta kielégítõnek, aztán te sem és akkor "durrogott" és akkor beszóltak és akkor beszólt és akkor beszóltál. Éééérteed, nem??? ;)
Hogy szokásos fordulatommal éljek: a dolog ennél azért árnyaltabb. :D De mindegy, kirõl van szó, nebántsátokegymást. Örüljünk, h ez egy viszonylag normális hangvételû topik, elhanyagolható mértékû flémmel. :)
igen, az a srác azért tényleg durva volt, de más jellegû dolgokat kopizott be, mint én... EGYSZER meg mertem tenni, hogy kopiztam, mert lusta voltam leírni fejbõl másnaposan, és már ezért leharapja a fejem a kedves keresztény kolléga -.-
hm, ezt: "A stílusról perdig inkább ne beszéljünk, a "Copy pastés" mûsor nagyon emlékeztet "valakire", látom jó tanítványa voltál." kifejtenéd bõvebben, mert nem értem? : o
pont ez a lényeg, hogy sosem vagy vesztes! És senki nem állit semmilyen helyzet elé, magad állitod helyzetekbe. Ha van jo és rossz akkor gondolom ez a két véglet van, viszont akkor ki teremtette a rosszat? Isten? ha igen akkor már bukik is minden....
Németh Sándor és a HIT Gyülekezete meg egy teljesen más tészta. A HIT szónak ebben az esetben több köze van az angol, mintsem a magyar jelentéséhez. (Értem ez alatt, h pl a Vidám Vasárnap azért rendesen odab*sz :D )
nem egészen. Eszerint a hit szerint van egy lény, aki olyan helyzetek elé állít, ami próbára tesz. A döntésedtõl függ, h gyõztesen, vagy vesztesen kerülsz ki.
Az élet eseményei mögött nem karmát, vagy sorsot látnak, hanem a jó és a rossz harcának egy spéci változatát. Csupán ennyi. :)
A kereszténységben nem a Sátán tehet az emberek vétkeirõl, hanem a Sátán max kísért, az ember meg mellette DÖNT. U h a döntés felelõssége nincs kizárva. :)
Osztán meg Jakab apostol barátunk szavairól ne feletkezzünk meg: "Senki se mondja, mikor kísértésbe esik: Az Isten kísért engem; mert az Isten gonoszsággal nem kísérthetõ, õ maga pedig senkit sem kísért. De mindenki kísértetik, mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfogana bûnt szül; a bûn pedig kiteljesedve halált nemz."
hogy melyik commentben volt szo a rosszrol már nem tudom, de itt olvastam :) A lényeg hogy nagyon elszomorit mikor a bibliások jonnek az ilyen ördög-rossz-sátán dolgokkal, meg a szerencsétlen hit gyulisek, egyszeruen szánalmas az a pali, és csodálkozom hogy egyáltalán valaki hisz neki. Nos az ilyen majmoknak köszönhetõ hogy kialakult a SÁTÁN, hogy kialakultak a vallások a mai formájukban, mind mind azért van mert szeretjuk ha nincs rajtunk felelõsség és szeretjuk ha irányitanak és meg mondják mit csináljunk...nos ezen kéne változtatni és ezért jo hogy vannak olyan emberek mint pl Robi emlitette OSHO vagy más new ages fazonok..
de nincs rossz, sem semmilyen lény, sem képzeletben sem sehol... ha rossz vagy akkor te vagy a rossz nem MÁS, nem más felelõs a tetteidért csakis TE MAGAD!
Attól még, hogy Takézó bemásolt egy szöveget, nyugodtan kifejthetnéd a véleményed róla. Vagy olyat írt volna szalmakutya, amely felfogó képességed meghaladná? Ez nem szégyen, mi csak emberek vagyunk, Isten így teremtett minket. Vagy esetleg nem tudsz érdemben hozzászólni? Sebaj, kérj utmutatást Istentõl. Persze az más kérdés, hogy nem válaszol...
Most ha az idézetekre idézetekkel válaszolnék, az kielégítene? A stílusról perdig inkább ne beszéljünk, a "Copy pastés" mûsor nagyon emlékeztet "valakire", látom jó tanítványa voltál. Úgy hogy Te is nyugodtan leállhatsz vele. Bár ha akorod, másolgass csak, annyira azért Te sem vagy fontos, hogy reagálni kelljen rá.
:) tehát azért nem tudsz választ adni egy kérdésre, mert idéztem? :Ð Megkérjem az illetõt, hogy jöjjön ide, és tegye fel õ? :) Nem vagy Te ilyen fontos, Fony, hagyjuk, ezzel a stílussal meg leállhatsz.
Válaszoltam, olyan szintig, amennyire a hitem mértéke megengedte. (Plíz - holstein fríz)
De ha stílszerûen - most aztán megmutatom stílusban - bemásoltam volna a neten és a könyvespolcon található összes keresztény irodalmat Isten mindenhatóságáról, és az eleve elrendelésrõl (mert tulajdonképpen arról folyt a vita) akkor az lenne a baj.
Ha Takezó másnapossága miatt nem választotta volna a kényelmesebb megoldást, - a kontroll V-t és a C-t a gondolkozás helyett, akkor nem téptük volna az agytekervényeinket feleslegesen.
Döntsük el végre, hogy a "Szalmakutyát" vagy a Bibliát értelmezzük. Felõlem lehet a "Szalmakutya" is, de akkor nyissunk neki egy új topikot.
Õk olyanok, mint a nagyon tiszta üvegek. Rajtuk átnézve látni a Mennyországot. Emberek, mert megszületnek, emberi testük van. Nem emberek, mert tudásuk, világnézetük viselkedésük stb tisztán Isteni. Jézus (pl )
Hmmm, és teljesen igazad van, mindaddig amíg nem kezdik el magyarázni az ízlésüket... Amíg ki nem merik mondani - amit én megteszek - hogy "nem tudom", addig lehet ítélkezni sztem :\
Egy nemzetközi tapasztalat: Ha jön egy akármilyen beavatott és olyat mond, ami ellenkezik bizonyos emberek hitével, azok a bizonyosak nem tartják beavatottnak, sõt...
Ha ez a beavatott a múltban élt, de valamilyen oknál fogva szimpatikus, akkor kijelentik, h nem is azt mondta amit, hanem mást, mert a csúnya és rossz emberek/egyházak/uralkodók/papok meghamisították és különben is.
A vallás és a hit az egy eszmei ízlés. Két választás van: 1) felfedezzük az általunk ismert vallásokban és a hitekben (az összesben) a szépséget és a mondanivalót, de akkor ki kell zárnunk a hitigazságok, de még sok esetben az általános igazságok létét 2) elfogadunk egy irányvonalat, ami most mindegy, h egy hivatalos katekizmus, vagy vallás, vagy pedig turmixvallás, mint pl. a New Age, vagy Osho, ami alapból kizár bizonyos gondolkodásformákat és eszméket, így meghatározva egy követendõ eszmeiséget, meghatározva az elfogadható és nem elfogadható dolgok listáját.
Ezzel is formálva eszmei ízlésvilágunkat. És mivel 100 szónak is egy a vége: Ízlésekrõl hülyeség vitatkozni... Aki ízlésekrõl vitatkozik, az hülye, aki meg ítélkezik az egy seggfej. :D
Isten és mindenhatóság kérdésében egy hasonlat: Az óceán 1 cseppje hasonlatos az óceánhoz. De mégsem tudja azt önmagában, mint az óceán: nem tudnak rajta hajók úszni, stb.. Mi emberek a korlátozott értelmünkkel úgysem tudjuk felfogni Isten tulajdonságait. El kell fogadni úgy, ahogy mondják és kész. :)