Ha már így szóba hoztam a felszerelést BH-ra kivetítve eddig öt set-rõl tudunk az egyik BH felszerelés neve Mandalorian Set. Aztán itt is lesznek resistek,annyit elárultak,hogy itt több,különféle technológiák lesznek melyekre nem árt némi ellenállást "szerezni".
Persze ez nem csak a technológia világa de erõhasználókat nem említették, gondolom nekik sem árthat a resist kontra amit õk használnak nem technológiából talán ara is lesz resist cucc.
Lássuk csak,tehát kasztonként két irányba mehetünk.Ezt nevezik AC-nek (Advanced Class) amely kettõ teljesen eltér egymástól.Attól függõen, hogy mit szeretnénk csinálni kiválasztjuk az egyiket teszem azt XY kasztnál ez jelenthet választási lehetõséget pl Heal és DPS között.
A 2 AC közül az egyik kiválasztásával kapunk 3 talentágat melybõl kettõ kifejezetten választott AC-et erõsíti a harmadik talentág pedig egy AC független,kasztra jellemzõ és kasztot erõsítõ talentág lesz.
Jah és értelemszerûen akármelyik AC-t választjuk totál más ruházat és fegyverzet lesz elérhetõ.Így talán nem lesz vita kaszton belül,hogy ki mit vigyen.Ha nagyon mocsok akarnék lenni akkor lootokat nem kaszt hanem AC függõvé tenném értem ezt a használatukra is.Aztán lehet,hogy tényleg így lesz.
Eszméletlen klassz videó! Le is töltöttem HD-ben :) Már vagy 5ször néztem meg. Régóta vártam már vmi hasonló infóra. Kis ízelítõt ad a class-ok skilljeibõl, megkönnyítve a választást, h mivel legyünk.
Nézzétek meg a legújabb videót ami jött fent van a magyar oldalon is (link a bannerban)
Hátöööö mit is mondhatnék róla nagyon jó lesz ez a játék a tájak ahol harcolnak már most tetszenek pedig alig láttunk valamit. Star Wars feeling is megvan csak ne kellene ennyit várni rá.
Egyenlõre még nincs lefordítva. Személyszerint én elkezdtem a fordítást, és elküldtem volna az swtor.hu-nak, de visszaírtak, h nekik már van egy nagyobb felbontásban 90%-osan lefordított anyaguk... Arra viszont ötletem sincs, hogy akkor miértnem rakják ki...
Sziasztok megtudnátok mondani, hogy hol lehet magyarul elérni a Webképregényt? Elõre is köszönöm.
gondolom idén nem fog már kijönni a játék. e3-on lehet számítani valami infóra róla? én nagyon várom már, ráadásul a bioware fejleszti aminek a neve már garancia a fasza játékra. most már másodszorra nyomom a da-t, és ha csak annak a hozza a szintjét a mmo akkor biztos elõfizetek rá.
Hát, te leirtad hogy ázsiai .. de én ezzel arra szerettem volna utalni, hogy valaminek nem kell ahhoz ázsiai mmonak lenni-e , hogy legyen benne farmolás :-)
Minden mmoban van farmolás nyilván de nem mind1 mennyi és milyen formában. Mellesleg minek a wowot hoztad fel??? Nagyon remélem nem fog ahhoz a trágyadombhoz hasonlítani...kb semennyire sem...
Távoli még a megjelenés,kevés az infó sok a feltételezés.Maguk a készítõk is interjúkban többnyire csak utalgatnak és ritkán mondanak fix információkat talán azért,mert még sok minden változhat vagy még korainak tartják,hogy ezeket megosszák.Ezért is írtam az elõfizetés témánál én is,hogy"állítólag".Én elképzelhetõnek tartom,hogy így lesz és innen vettem kotaku A quest-térkép jelölés valóban van más MMO-ban is,én bírom ezt, csak jeleztem,hogy itt swtor-ban ez a megoldás lesz. MMO-ban farmolni sok mindent lehet:EXP-t,beválthatós tokeneket, készíthetõ cuccokhoz hozzávalókat,goldot ez esetben creditet...stb Ezt a farmolós szöveget egy interjúból vettem ahol BH-ról beszél az egyik fejlesztõ és elmondta,hogy leginkább felszerelésfüggõ kaszt és beszerezheti feketepiacon felszerelését de az nem kevés creditbe kerül amit hát lássuk be valahogy össze kel szedni,itt említette a farmolást.
Mintha WoW-ban nem lenne farmolás .. Egyébként szerintem azért is fontos a farmolás, hogyha szakmád lesz a játékban akkor az alapanyagokat elõtudd valahonnét teremteni ....
Ez neked pozitív? sorry de én nem egy ázsiai grinder mmo-val akarok játszani. Mellesleg a bióvérbõl nem azt nézem ki hogy farm játékékot csinálnak.
Illetve még valami, ezeket te honnan veszed? Én kérek elnézést ha vak vagyok de sehol nem találtam olyan hivatalos bejegyzést miszerint a játék erõsen farmólós lesz.
questek jelölve lesznek a térképen? ÉS?? Minden mostani mmo-ban jelölve vannak.
Elõfizetésrõl még nem is esett szó...illetve arról nem hogy mi lesz ez a csavar. Ezt megint honnan vetted? Mi van akkor ha én csak naponta 3-4órát tudok játszani, akkor én kevesebbet fogok fizetni? Ezt te sem gondolod komolyan...
Különbözõ képzettségeket sajátíthatunk majd el amelyek segítségével készíthetünk különbözõ tárgyakat,eszközöket...Itt az újdonság az lesz, hogy létrehoztak valamiféle képzettség hírnév rendszert így akár galaxis legjobb készítõje címet is birtokolhatjuk.Vagyis az fogja megérni ha készített tárgyainkat,eszközeinket...stb mások használják,értékesítjük ...stb.Így akár ezen a területen is szert tehetünk hírnévre.
Apropó képzettségek,igen a játék erõsen támogatni fogja a farmolást.
Ösztönözni fogják a csapatjátékot,állítólag kitaláltak valamiféle jutalom rendszert azoknak is akik segítenek másoknak küldikben,hogy nekik is megérje segíteni.
Egy csomó cég fejleszti ezt a progit nem "csak" a Bioware és azt sem hiszem,hogy az EA csak szponzor,marketing,menedzsment,kiadás feladatokat látja el,van EA-nál is sok fejlesztõ csapat.Lucas Arts se csak a nevét adja hozzá,kis millióan fejlesztik tõlük is progit. Mythic Entertainmenttõl is átmentek jó páran és benne vannak a fejlesztésbe.Sok nagy cég fogott itt össze a készítésbe és sokkal bonyolultabb,hogy valamelyikükre vissza lehessen vezetni,hogy ez az õ progijuk õk készítették.
Valamit gaméról is írjak.Felvett questek jelölve lesznek térképünkön így olajozottabban haladhatunk majd nem kell tökölni,hogy merre is induljak.Nem csak közelharci tank hanem itt már távolsági tank is lesz, trooper meg BH láthatja el ezt a szerepet ha arra talentolt. Apropó talentolás,ez nem merül ki egy talentfában pár ággal, többféle pontokat oszthatunk több helyen,lásd WHO vagy AOC,min kettõs könyvelésre számítsunk.
Ez a havi díj némi csavarral amire utaltak állítólag az lesz,hogy többféle fizetési lehetõség lesz.Van aki nem kockul napi 16órát mint mondjuk én,mert az idõbeosztása nem teszi lehetõvé vagy nem is akar annyit vagy szeretne de nincs rá lehetõsége stb.Én hobbi játékosoknak hívom õket(nem bántásból).Lényege az,hogy az casual játékos aki csak párszor logol be havonta néhány órára annak is megérje elõfizetni.
Többi MMO-nál is bevezethetnék,hogy az elõfizetés szélesebb skálán mozogjon és kiterjedhetne a gamecardokra is.
Hazai feliratos SWTOR trailer és interjú videók,régiek de érdemes elolvasni. elõzetes mozi
Interjúban volt egy mondat ami megragadt.Azt mondja,hogy a játék területileg hatalmas lesz óriási környezettel fog rendelkezni és több tartalommal mint az eddigi összes bioware játék együttvéve.
Érdekes lesz még a stilizált realizmus megvalósítása játékon belül és kifejti,hogy mit is jelent ez.
EA már csak ilyen.... Azért szerintem kicsit színvonalasab reklámhadjáratra számíthatunk majd ha lessz érdemi infó vagy elkezdõdik a beta.
Az volt a baj, hogy beharangozták epic community event-nek, erre csak az USA egyes tagállamai vehettek benne részt, még Kanada sem pedig a Bioware székháza ott van.
Most õszintén azon kívül, hogy mindenki valami nagyobb bejelentésre számított, ami itt is említve lett azt hiszem. Azon kívül mi a negatív ebben?
Továbbra is fenntartom, hogy nem hiszem, hogy egy ilyen volumenû játéknál belemerne futni valami hülyeségbe a Bio mert az elég csúnya zuhanást eredményezne az amúgy szépen ívelõ pályájukon..
Véleményem szerint a Bio az eddig elért sikereit és hírnevét becsüli annyira, hogy tipikusan a saját azaz rpg játékok terén nem fog baklövést elkövetni. Lehet, hogy nagy és pénzes kiadó az EA de azért a Bio-t nem mondanám egy feltörekvõ nevet szerezni akaró kis csapatnak, aki ne állna ki a saját álláspontja mellet.
Talán az EA is belátja, jobban jár ha ebbe nem nyúl bele max reklám szinten a többit a hozzáértõkre hagyja õ csak jól járhat vele. Szerintem eljátszottak már a gondolattal az EA-nál, hogy idõvel trónfosztást csinálnak az MMO piacon.
Tessék a lehetõség adott kérem, hagyják dolgozni a mestereket, a hülyeséget, meg éljék ki más játékoknál. Álá Jedi elmetrükk " Nem akartok beleszólni a Bio dönéseibe!" :)
Na hát nagyon remélem h a fénykard színéért nem kell fizetni, de ezt kétleném. Mindenesetre megvan a beléjük vetett bizalmam, h csak nem szúrják el ilyen húzásokkal.
Naja,veszem az adást jogos az aggodalom de no para.Hagyományos elõfizetésben gondolkoznak.Amennyiben ingame vehetõ cuccok is lesznek azt meg lehet úgy is oldani,hogy csak a körítést veszem meg a meglévõ felszerelésemnek. Vagyis van egy zöld színben világító alkarvédõm de az szeretném,hogy sárgán világítson akkor megveszem ingame,hogy sárga színû legyen,vagy van egy zöld fénykardom de én azt szeretném,hogy ugyanez lila legyen akkor lehetõség lesz rá,hogy megvegyem rá a lila színt.
Hogy idõvel gyorsabb hátas vagy erõsen statos cuccok meg olyan egyebek vásárolhatók ingame amik még elõnyhöz is juttatják használóját azt nem nagyon hiszem mivel elõfizetéses game lesz.
Én nem félek,hogy gameban egyszer csak megjelenik újgazdag havercsávó a bank számlájáról lootolt kézi festésû,krómkipufogós,cabrio ûrsiklóján és bounty hunterének ingame vett lángszórójával a sárkánynak is tüzet ad Én lennék az elsõ aki fölháborodna
Ezzel a megoldással az a baj, h sajnos átesnek a ló túloldalára, fõleg h az EA-nek van beleszólása. Pl ott van a Battlefield Heroes. OFF: Ingyenes MMOFPS, dejó dejó, Nem kell fizetni, ha fizetsz, akkor csak ruhát kapsz amitõl csak menõbben néz ki a karid. Aztán: Najó pénzért vehetsz pár fegyvert ami kicsit jobb mint a többi, de a lényeg az h ez is csak arra jo, h kicsit egyedibb leszel. 3. fázis: Vegyetek pénzért fegyót, már többfélébõl is lehet válogatni, egyik jobb mint a másik. Aztán a parasztot meg lehet kaszabolni, akinek nincs pénze ilyen "trendi" cuccokra... ON: Csak remélni tudom h tanultak a hibából. Én személy szerint amondó vagyok, h legyen havi díj, és ne variáljanak. Legyen mkinek egyenlõ esélye a játékban.
Ezek a story questek nem abból fognak állni,hogy npc-vel beszélgetve A és B verzió közül választhatunk és már növeljük is dark vagy light pontunk.Kicsit többrõl lesz szó,láttam olyat hogy 3 vagy akár még több válaszlehetõségünk volt.Közben még skilleket is használhatunk ha akarunk vagy talentoltunk arra a skillre. A csempész Gunslinger talent ágon használhatja pl a meggyõzés képességét,hogy még több infót szerezzen npc-tõl.
PvE tartalmat érdemes még megemlíteni.A public questek melyek remélem kiterjednek majd az instance és PvP zónákra is,lesznek úgynevezett story questek is.A story quest részek instance zónák.Rajtunk áll,hogy erõszakos vagy békésebb módon oldjuk meg questet.Ennek megfelelõen fog emelkedni dark vagy light pontjaink száma. Pl.-katonaként eldönthetjük,hogy egy településen bujkál egy körözött személy akkor mi nem szarozunk és szétlõjük egész telepet vagy inkább megkeressük és csak õt likvidáljuk -vagy ügynökként megmérgezünk egy kutat vagy csak célszemélyt
Kis félreértés alakult itt ki,mert attól,hogy valaki pl birodalmi ügynökként a békésebb megoldást válassza amitõl a light pontja emelkedik még nem kerül át a köztársaság oldalára nem jelent frakció váltás a köztársaságot sem fogja jobban szeretni és a saját frakcióját sem akarja bomlasztani.Ez a jellemét,személyiségét tükrözi majd,hogy vérengzõs vagy diplomatikus típus.Miben,fog megnyilvánulni?Miért jó nekünk ha nagyon light vagy nagyon dark?Valószínûleg rewardot kapunk érte,nem hiszem,hogy felszerelést valószínûleg arról lesz szó hogy képességeket skilleket. Kérhetünk segítséget játékosoktól többen is mehetünk story küldizni. Amikor elõször teljesítünk egy story q-t az fogja döntõen befolyásolni dark/light pont szint emelkedését ez visszafordíthatatlan,többször is végígtolható,de az már csak kis mértékben fogja változtatni dark-light arányt.Szal lehet segíteni másoknak akkor is ha õ másképp szeretné teljesíteni mint ahogy mi tettük.
Hát nem tudom a Cryptic Store mond e valamit? Õk is így csinálják. Fizess a játékért havidíjat és ugye vannak a szezonális illetve az exkluzív felszerelések amik nem erõsítenek csak csinosítanak és hûûûûdenagyonegyedi leszel.
Akármilyen fizetési rendszert dolgoznak ki,az mellé még simán betehetnek egy ingame rendszert is a kettõ nem zárja ki egymást és ahogy nézem nagyon filóznak rajta. Valószínûleg ezek az ingame vásárolt felszerelések nem juttatják elõnyhöz használóját,inkább csak külsõségekben fog megnyilvánulni. Teszem azt most csak mondok valamit,másik hátast,lila fénykardot vagy sárga kijelzõs alkarvédõt...vehetünk ingame.Tápos vagy statos cuccokat nem hinném,hogy vehetünk majd.Cuccolás továbbra is küldik,pvp,pve tartalomból lehet,attól nem tartok,hogy átesnek a ló másik oldalára
Tönkre is tenné az egész gamet... Csak remélem ,hogy jól ki dolgozzák a pve részét .
Ray Muzyka szólt néhány szót a SWTOR elõfizetõi terveirõl. Egyrészt azt mondta, hogy a hagyományos fizetési rendszerben gondolkoznak, némi “csavarral”. Az interjú során nem tett említést a mikrotranzakcióról, csupán annyit közölt, szeretnének díjat szedni valamilyen formában a játékosoktól (Viszlát Guild Wars-féle megoldás!). /swtor.hu/
Azt már elhintették hogy akarnak díjat szedni a játékért. Tehát nem lesz ingyenes. Valami olyasmit mondtak hogy az normál elõfizetést meg akarják toldani valami extrával.
Szerintem azért attól nem kell félni, hogy nagy többségben nem az SW fanatikusok lesznek. Azért nem 1-2 millió emberrel kell számolni globálisan akik élnek halnak az SW univerzumért ebbõl nagyrésze játszik is. Továbbá már számtalanszor ki lett jelentve mmoRPG és ezt hangsújozzák is a BIO-sok szinte minden alkalommal, hogy az RPG élményre fektetnek több hangsújt. Amúgy elég ha megnézel pár riportot és egyéb vidit a készítõk nagy része is elég SW fan figura :).
Ha esetleg a kezdeteknél nagy is lesz a hypenak köszönhetõen a nem fanok létszáma arra mérget vehetsz, hogy nem rajtuk fog múlni, hogy életben marad e a játék vagy nem. Ugyanis egy biztos fix bázisra jobban lehet építeni és számolni a nyereséggel mint egy kevésbé kitartó "divat" játékosokra akik cirka fél év után továbbálnak jön helyettük másik de sosem fix. BIO mindíg is hû volt az RPG játékosokhoz biztos vagyok venne, hogy most sem lesz másként.
Abban is bízok, hogy a michro tranzakció megsem fordul a fejükben mert kb azzal írnák alá a játék halálos ítéletét.
Persze ez személyes véleményem nem kötekedés képpen írtam csupán ez is egy nézõpont :).
Azt meg csak remélni tudom, hogy az EA bízik a BIO szakértelmében és nem kezdi el az elba**ott üzletpolitikáját...
Nem lett volna akkora vihar ebbõl ha nem harangozzák be community event-ként. Mert mi ugye a promó cuccokból sem kaptunk (pl Dr. Pepper féle üdítõ), de ezen senki sem akadt fent mert tudtuk, hogy azt csak az amerikánoszok kapják majd. Ez azért volt fájó mert azt hitte mindenki, hogy ebbõl õ is részesülhet, közben még Floridát és New York államot is kihagyták belõle lol.
Ami igazán vicces, hogy Kanadában sincs, pedig a Bioware-nek ott van a székhelye.
Amúgy sem vettem volna én onnan semmit sem mert elég nagy baromságok vannak, de azért az fájó, hogy a Community csak az USA 48 államára terjed ki és a világ megmaradt 95%-a meg le van xarva.
Inkabb a kedves kiadot kene hibaztatni, szinte biztos vagyok benne, hogy ez az egesz az EA muve. Valahogy erezni az egeszen az EA eroteljes, de annal kevesbe ertelmes jelenletet.
Az egy masik dolog, hogy a Bioware belement a dologba es a sajat oldalan hirdette az eventet, mivel szvsz nem volt mas valasztasa.
Hehehe...elég nagy lázongás megy most a "fake" visszaszámlálás miatt. Community Eventként lett beharangozva és csak amcsiban érhetõ el, de ott sem mindenkinek ezért elindult egy kis negatív kampány amit valaki kirobbantott a következõ fórum aláírással...
"I used to be part of the community, now i'm just European"
Na és ehhez sokan csatlakoztak. Van már magyar is. ;D
Na mind1, megértem a lázongást is.
Ejnye, bejnye bioware. A nagy hype könnyen vissza nyalhat.
Nekem is nagyon tetszik a Trooper másik oldalon meg az Agent meg a BH de erõhasználók között is van ami tetszik. Jó lesz ez a játék csak jönne már a beta.
Senki nem mondta hogy az erõ használók levernek mindenkit és csak õk kapnak fõ szerepet, de azért ez a világ erõsen az õ mítoszuk/harcuk/történelmük köré épül. Azért azt nem mondanám hogy nullák, de õk is verhetõek.
Még valami:) Aztán 1 hónapig megint kussba leszek.
Hivatalos magyar oldalon ki milyen kasztot indít felmérés szerint a nagy többség az erõhasználókra gerjed.Ami mondjuk meglepett,nem értem hogy miért.Ne ájuljunk már össze az erõhasználóktól,oké,hogy filmen a cselekmény rájuk volt kivetítve és õk voltak középpontban de mindig volt valaki a közelükben aki kihúzta a szarból. Pl végsõ összecsapásnál Master Yoda simán ott marad ha nem hozzák ki légi úton,Sith Lordot"emeletrõl"ledobják azt annyi is,vagy Anakin szénné ég ha nem mennek érte,Han csempész barátunk meg kismilliószor mentette meg Jediket stb... Ha meg a konfrontációnál tartunk rohamosztagosok ronggyá és halomra lõtték erõhasználókat filmben,szerintem nagy nullák úgyhogy ne ajnározzuk körbe õket annyira. Gaméban sem lesz másképp ha a sith warrior meg jedi knight akik elsõ sorokban fognak harcolni nem kapnak healt erõ képesség ide vagy oda hullani fognak mint a legyek.Ne kergessünk bárányfelhõket nem legyõzhetetlenek. Én a trooper meg az imperial agentre szavazok,elõbbi megkapta a stock strike skillt vagyis ellenfelet közelharc távból visszalöki távolsági skill távra és már DPS-i tovább seperc alatt,ez a lökdösõs skill nagyon kellemetlen tud lenni.Agent meg szerintem messze legsokoldalúbb, rejtõzködik talán lopakodik is majd mivel van hátba szúrás skilje, mesterlövész puffkával DPS-el és healel is.
EA pumpálja a pénzt rendesen ebbe a fejlesztésbe,EA oldaláról kb 2 millió elõfizetõre számítanak,szerintem csak mondtak egy számot, nincs az az ember aki ezt most megmondja.Ezekben a felmérésekben sosem bíztam: kis hazugság --> nagy hazugság --> statisztika.
Az biztos,hogy az MMO piac erõsen kezd átalakulni ami annak tudható be,hogy egyre több MMO van a piacon,mindegyik nem célozhatja meg a hardcore elõfizetõ réteget de valahogy be kell törniük a piacra talán ezzel magyarázható,hogy egyre több a mikro tranzakciós MMO. Ha életben akarnak maradni a nem HC játékos rétegre is építeni kell.
Ezért nem lehet létszám becslésekbe belemenni,mert nem az SW fan tábor lesz többségben a játékban akik a story questekben akarnak elmerülni és kiváncsiak,hogy X bolygó,hogy néz ki filmhez képest vagy X fegyó mér nem úgy néz ki mint a filmen.
A többség csak hentelni,cuccolni és pvp meg pve tartalomra megy rá nem a hátér story-ra vagy a SW univerzumra gerjednek.Õk határozzák majd meg,hogy mennyi lesz a populáció gaméban. Szurkolok fejlesztõknek,hogy valami jót dobjanak piacra ami nem félkész és nem a lehúzásra megy és nem 1évig tart.Sok az MMO fan akinek mindegy melyik világban tobzódnak csak jó legyen.
Azért némi infó már lejött,kezd körvonalazódni ez a lézershow.
Interjúkból kiderül,hogy game fizetõs lesz és megemlítették,hogy valamilyen formában azért díjat szeretnének szedni a játékosoktól, hogy ez olcsóbb elõfizetést vagy mikro tranzakciós ingame rendszert takar,esetleg kitalálltak egy 3ik verziót majd kiderül,egyelõre csak utaltak rá.
Aztán,nagyon úgy tûnik,hogy a hibrid kaszt irányba mennek vagyis egy kaszt több szerepet is betölthet majd.Gondolom talentolástól függõen akár trooper is healelhet majd,hogy milyen szinten az még passz.Az tuti,hogy sok irányba fejleszthetjük a karinkat.
Folyamatos fejlesztést ígérnek havonta patch,félévente nagyobb update és 1-2 évente kiegészítõ.
Ez a nem mind1...
Viszont már van holonet, de gondolom mindenki tudja már.
Hát ez a bióvér visszaszámlálás mi volt már??? Már mindenki készült hogy valami nagy bejelentés lesz erre csak egy fos bazár nyílt meg ami persze az amcsiknak elérhetõ.
Cry engin soha nem lesz erõforrás takarékos :) Azért Aionban is befigyeltek néha elég durva fps lagok pl. A másik lehet szép a graf ha az egész rpg mehanika egy rakás sz*r.
Igen. Köszi szépen. Na ez már valami, ez nagyon szép játék lesz és ha jól tudom nem lesz valami hatalmas nagy igénye. Mondjuk nálam döccenés mentesen is elfutott az Aion és több mint két éves configom van.
Vagy...érkezik (Q4) FF-XIV...Brutális graffal és mmo lesz.
Oké elismerem hogy minden gépre akarnak optimalizálni de azért ne fejlesszenek már 486-ra is.
Mindezek ellenére nincs komoly gondom a megjelenéssel, mondjuk nem is láttunk még sokat belõle.
Ez oké, de lehet úgy is megcsinálni hogy szép graff és kb 1000 féle képpen lehet beállítani...kismillió csúszka stb...
Pontosan nem jut eszembe a game címe de a lényeg hogy jön ki egy új asia mmo....(engem hidegen hagy mert nem szeretem a grindfestet) és cry engine 2-õt használ és nem lesz nagy gépigénye.
Tudom a content számít de azért még dolgozzanak azon a grafikán.
Jogos, de az a két egy örökkévalóság lesz, addigra már az autópályát is átadják :( Amúgy a garafika nekem soha nem állt az elsõk között, legyen jó a rendszer és kész.
Az a helyzet, hogy ez egy MMO és mivel benne van ebben a rövidítésben a Massive szó mint tömeges ez azt jelenti, hogy nem egy kis rétegnek készül hanem több ezer vagy tízezer játékost akar vele lekötni. Nincs mindenki atomerõmû gépe, ha azt akarják, hogy széles körben terjedjen a játék akkor bizony nem szabad túl nagy gépigényre méretezni a játékot mert akkor nem sok ember lesz aki majd tud vele egyáltalán játszani.
Nézd meg a Wow grafikáját. Nem nagy szám és mivel nem kell hozzá erõs gép ezért még egy laptopon is elfut ezért szélesebb körben tud elterjedni.
Nem azért mert leakarom húzni a játékot ( Istenlátjalelkem ) de gondoljatok bele 2 éve milyen játékok voltak és mik vannak most ? 2 év múlva, már next next gen játékok lesznek és tuti hogy ezt is jól megcsinálják, de mellette addigra csinálnak sokkal jobbakat is... bárcsak lenne jedi academys live action mozágsa, ahol még ugrani is lehet és ne egyhelybe állós klikk&kill namind1 :(