Óriási nagy kérésem lenne mindazokhoz, akiknek van facebook hozzáférésük és kedvük/lehetõségük, hogy megtekintsék.
A kép tulajdonosa indult egy pályázaton, mely abból áll, hogy képet kellett készíteni, majd feltölteni a pályázat indítójának oldalára, és facebookon lájk/tetszik gobbal lehet szavazni. A link (kép) a következõ:
Nagy szüksége lenne a nyereményre az iskola miatt. Kérek mindenkit, aki tud segíteni, segítsen. Elnézést, ha valakit megzavartam ezzel, ígérem, hogy még egy ilyen nem lesz, ha ez sikerül. Ebben Ti nagyot tudnátok segíteni :)
Óriási nagy köszönet!
ha postaládába dobok be szórólapot azzal is spamelek? vagy jogilag ez szabályozva van?
Értesítjük, hogy az Európai Programban az Egyéni Turizmus Fejlesztéséért Önre esett a választás, hogy eltölthessen 3 éjszakát egy szálláshelyen, amit a kis és közepes objektumok csoportjából Ön választ ki.
A jóváírt elszállásolásról szóló tanúsítvány átvételéhez kérjük, jelentkezzen be az EPETF Program internetes szervizébe, és az alábbi Kiutalási Kóddal, annak lejárati ideje elõtt, erõsítse meg személyazonosságát.
A kiutalási kód lejárata: 2011-05-xx Kiutalási Kód: xxxxx-xxxxx
JELENTKEZZEN BE
A belépés után töltse ki a kérdõívet, és adjon meg egy kézbesítési címet, ahol át tudja venni a Tanúsítványt tartalmazó küldeményt. A Tanúsítvány egy olyan dokumentum, amely két személy 3 éjszakányi jóváírt elszállásoláshoz való jogát igazolja, egy, általuk kiválasztott hotelben. A Programban Európa 14 országának 650 hotelje és panziója vesz részt.
A Program célja a kis és közepes szálláshelyek támogatása. A Program Kedvezményezettjei maguk választják ki a nekik megfelelõ hotelt, panziót, ahol pihenni szeretnének. Így Önök, az EPETF részvételével, anyagilag támogatják ezeket a szálláshelyeket.
Az EPETF, mint minden ismert európai fejlesztési program, pénzügyi és nem pénzügyi eszközökkel lehetõvé teszi, hogy a Kedvezményezettek jelentõs engedménnyel pihenhessenek európai hotelekben, panziókban és falusi szálláshelyeken. Az üzenet az Európai Unió egyik tagállama véletlenszerûen kiválasztott állampolgárának lett elküldve.
Az üzenet jelzete: xxxxxxxx Európai Program az Egyéni Turizmus Fejlesztéséért Az EPETF-rõl | Szabályzat A szálláshelyek listája Kapcsolat
tudtok segíteni? el kéne spammelni egy csaló email címeit, de nincs ötletem hogyan
Sziasztok! http://www.origo.hu/techbazis/internet/20080903-hi5-spamkozpont-vagy-kozossegi-halo.htm]Ez olvastátok már? Én a fremmail címemre már kaptam kettõt is ma. Na meg a különbejáratú saját titkos címemre is. Csak azt tudnám, hogy hogy a jó francban jöttek.
nemrossz... Én rendszerint kicsi kék tabletta vételére, márkás replika óra vételére és kaszinózásra kapok ajánlatot... A vicc hogy nem lehet szûrni, nem tudom hogy csinálják, de szinte minden nap más címrõl jön a levél.
Nagy Sándor vagyok, és szeretném eladásra ajánlani a nyár folyamán összegyujtött email címeket tartalmazó listámat - változások miatt ezeknek nem tudom hasznát venni.
A címlisták a következo tételekbol állnak: - 200.000 magyarországi vállalkozás email címe - 400.000 vegyes email cím, mely foként magáncímeket tartalmaz
A fenti címeket, mint jeleztem, az interneten idén nyáron gyujtöttem, nyilvános forrásból, a hibaszázalék mindössze tíz százalék. Ugyanakkor melléjük ingyenesen adom a Worldcast kiküldo programot, ezzel bárhonnan óránként több tízezer email sebességgel küldheti ki leveleit, valamint az Atomic Email Hunter programmal további címeket tud gyujteni.
Amennyiben az ajánlatom érdekli Önt, kérem, jelezzen, küldök részletesebb tájékoztatót. Ugyanakkor kérem, ne erre a címre válaszoljon, hanem a [email protected] címre, mert azt gyakrabban olvasom.
Üdvözlettel,
Nagy Sándor
Szia, megtalalatam azt az oldalt amit mondtam multkor: HTTP://GAMEZ.FEE.HU
hali! Rendszeresen napi 2-3 ilyen rohadt spam levelet kapok, mit lehet tenni ellenük??
ilyet kaptam
megint sok a spam!
nem igaz...ma már wagy 10 spam-es faszságot kaptam..nem gyözöm törölni itt az 1-ik..ezt most kaptam: Mrs. Leana Swanepoel Matlapeng P.O. Box 5704 Rustenburg 0300 North West Province South Afrika
Dumela / Hello,
I hope this mail meets you in good health.
After careful consideration with my children, we resolved to contact you for negotiation. I duly apologize for infringing in your privacy if this contact is not acceptable to you, as I make this proposal to you as a person of integrity. I got your contacts through my personal research and out of desperation decided to reach you through this medium.
First, I wish to introduce myself properly to you. My name is Mrs.Leana Swanepoel. My husband´s name is Mr. Siluma Swanepoel. He was on a business trip in Thailand when that tragic incident that struck on the 26th of December 2004 (Tsunami) happen. Shortly my husband died, we received a message intended for my husband from a private securities firm in Europe to come and renew a contract he made with their firm on a deposit in their vault. As I narrated the tragedy that be fallen us, they instructed me as the Next of kin to come forth with the Certificate of Deposit and all the relevant documents to claim this safety deposit my husband made in his name.
I went through his library collection and to my astonishment, I discovered a file containing the Certificate of Deposit for the safety deposit with this private security firm, and other documents relating to the safety deposit.
The safety deposit, which is in trunks containing a large some which was generated from cash payments from his business associates in diamond trade from Antwerp, Belgium. Though I knew my late husband was in the diamond business, I did not have the knowledge that he moved funds in cash. This has came as a shock to me and my children, and we have decided to have this funds tansfered back to south africa for invested immediately in commercial and residential properties as well as profitable ventures, as no member of my family can hold such a huge amount in their names without raising the eyebrows of Tito Mboweni (our Reserve Bank Head), .. amongst others, hence we sincerely propose to you to render us your most needed assistance in this regard.
If you agree to render us your assistance, your role in this project will be to act on my behalf as a trustee to receive the safety deposit containing the funds from the Security firm. However, I believe this transaction should be based on mutual benefit and interest.
For your reliable assistance, we are offering you 15% of the funds. I thank you in advance as we anticipate your assistance in enabling us achieve this goal. On hearing from you, I will forward the documents with the contact information of the Securities Company for immediate commencement of the transaction.
Whether or not you are interested in assisting us please let us know. This will enable us make alternative plans, in the event of non-interest on your part.
Mitakuye Oya'cin - We are all related,
Mrs. Leana Swanepoel.
ték
Szia HotDogger!
Már több mint két hete nem hallunk rólad, felénk se szagolsz. Ajajaj. Pedig mennyi minden történik nálunk! Lássuk csak!
Hányan vagyunk: --------------- Már több, mint 22.000 HotDoggerrel büszkélkedhetünk, naponta pedig kb. 500 új HotDog taggal leszünk többen. Egyszerre (napszaktól függõen) 300-400 online Dogger csaj és fiú is készen áll a csevegésre.
Mennyi cucc, te jó ég! ---------------------- Na igen, már több mint 15.000 fotóalbumunk van, 4.600-nál több kvízünk és több mint 5 Giga INGYENESEN letölthetõ cuccunk.
* A PUSKA feltöltõ versenyünk után TÖBB SZÁZ puska, illetve kötelezõ olvasmány olvasónaplója, jegyzete került a FREECUCCOK közé.
* Már több, mint 1000 magazint indítottatok, többek között a következõ cool témákban:
SZÜLETETT FELESÉGEK http://www.hotdog.hu/magazin/magazin.hot?m_id=1812
Te is tudnál ilyen magazint indítani? Hát rajta. Legyél Te is fõszerkesztõ! A MAGAZINJAIM menüpont alatt elindíthatod saját weblapodat abban a témában, amiben csak szeretnéd. SÕT! Nem kell, hogy egyedül csináld, mivel bárkit segítségül hívhatsz Társzerkesztõnek vagy Társtulajdonosnak. Csináljatok együtt befutott magazint.
Jönnek fel a Klubok ---------------------- 1.700 külöbözõ klubhoz csatlakozhatsz. Hogy miért jó ez? A klubtagok megoszthatják egymással cuccaikat úgy, hogy csak õk láthatják, használhatják azokat. A klubnak saját hírdoboza és fóruma is van, amit szintén csak a klubtagok használhatnak. A legtutibb klubjaink:
LOST KLUB http://www.hotdog.hu/klub/klub.hot?club_id=4470
Nem találsz kedvedre való klubokat? Akkor csináld meg saját klubodat, gyûjts magad köré tagokat és nyomjátok ezerrel! Legyetek Ti a legjobbak. Megcsinálhatod pl. az osztályod klubját, amiben összegyûjtitek a puskákat a sulihoz. De csinálhatsz sorozat klubot, vagy zenei fan klubot, sport klubot is. Csak a fantáziád szabhat határt.
A Nagytesó figyel Téged (is) ------------------------------- YEPP! Ha jól nyomod, akkor a Nagytesó jól kiemel Téged a tömegbõl és felültet az aranytrónra. Mit jelent ez? Ha bejön a magazinod, vagy a klubod a jónépnek, akkor: - adunk neked saját domain nevet (pl.: csacskaangyal.hotdog.hu) - készítünk a magazinodnak vagy klubodnak hirdetéseket - a hirdetéseket nyomjuk a HotDogon, Startlapon, NLCafen, Citromailen, ahol csak tudjuk. - belerakunk a hírlevélbe!
Ha nagyon megpörög a cuccod, akkor pedig meg is ajándékozunk: - speckó jelvényekkel - HotDog ponttal, amit jó levásárolhatsz a boltban - HotDogos ajándékokkal (póló, dzseki, táska, bögre, labda, termosz, ÁÁÁÁÁ mennyi!)
NaOn megy ez öcsém ------------------ Felturbóztuk az oldalt, a kezdeti lassabb mûködés után most már aztán pörgünk rendesen. Stabilabb lett a chat és a privát chat. Megújult a tagkeresõ.
A Sztárok meg csak jönnek ------------------------- Ezen a héten jön Ganxta Zolee egy jó kis fóruminterjúra, de volt már nálunk Dósa Matyi, Mészáros Kitty, Terecskei Zanzibár Rita, és Torres Dani is. Minden héten betoppan hozzánk valami híres vagy hírhedt fazon.
Még többet itt: http://www.hotdog.hu/magazin/magazin.hot?m_id=1756
Olvass, ha már uncsi van ------------------------ Elfáradtál a nagy interaktivitásban? Akkor nyálazd át siker-magazinjainkat DE MOST! :)
HANGÁR zenei magazin -> hangar.hotdog.hu FILMFALÓ moziTV magazin -> filmfalo.hotdog.hu FLASHGAMEZ játék magazin -> gamez.hotdog.hu ASZTRO horoszkóp magazin -> asztro.hotdog.hu
Nyerj! ------ Szinte minden héten van nyereményjátékunk, melyeken értékes ajándékokat lehet nyerni. Most például az ORRNYALÁS, azaz a "Megtudod-e nyalni az orrod hegyét" pályázatunk indult el, melyen pólót és pontokat is nyerhetsz.
Az eddigi legjobb pályázókat megtalálod itt: http://www.hotdog.hu/album/viewer.hot?id=21351 http://www.hotdog.hu/album/album.hot?id=21614 http://www.hotdog.hu/album/album.hot?id=21673 http://www.hotdog.hu/album/album.hot?id=21378 http://www.hotdog.hu/album/album.hot?id=21709
Összes pályázat: http://www.hotdog.hu/search/find.hot?s=orrnyal%E1s&category=0&res=10
Hát ennyit mára ---------------- Köszi, hogy elolvastad a mailt és nem pakoltad egybõl a Törölt elemek közé. Most már csak annyit kérnénk, hogy kattintsd le a következõ linket: http://www.hotdog.hu
Ez az! Köszi
HotDoG
az, utcán is leszólítanak, most meg mailben is kezdik, uncsi
Ha Teged is halalra idegesit hogy napokat kell varni egy film vagy jatek letoltesere, vagy azok az egyenek akik mindig pont akkor lepnek ki mikor mar csak 1% van hatra a letoltesbol, akkor olvass tovabb, ellenkezo esetben torold ki a levelet, bocs hogy zavartunk tobbet nem hallasz rolunk.
Nos ezekre a problemakra megprobaltunk valami megoldast kitalalni. Paran osszedobtuk amink van, szereztunk egy gepet egy rakas vinyoval, es kiraktuk netre megfelelo savszelesseggel, ami biztositja a mindenkori maximalis sebessegu letoltest, es persze a megfelelo tartalomrol is gondoskodunk. Igy korlatlanul lehet tolteni folyamatosan. Ide lehet hozzaferest kerni barkinek, felteve hogy valamivel (akarmivel) hozza tudsz jarulni a gep fenntartasahoz. Pl vinyo, vagy minimalis penzosszeg (havi 1-2ezer ft), vagy barmi egyeb. Ha ugy gondolod erdekel a dolog, legalabb olyan szinten hogy megnezed mi van fent irj egy emailt az info@**********.org -ra es megbeszeljuk a reszleteket.
Bocs ha zavartunk, tobbet nem fogunk.
Kellemes toltogetest :)
ma ezt kaptam:
Tárgy: Gouranga
Call out Gouranga be happy!!! Gouranga Gouranga Gouranga .... That which brings the highest happiness!!
aranyos nem?
Száradjon le a keze annak a mocsoknak aki vírust küldözget.... a vicc az, hogy ez nem is az én E-Mail címem..
lál, akkor nem is tanulok zh ra..
Copies of swiss watches
TRUE COPIES OF SWISS WATCHES
- exact copies of the original watches - perfect as a gift for your colleagues and friends - free gift box
Rolex, Patek Philippe, Omega Cartier, Gucci, Franck Muller
.. and 25 other most famous manufacturers.
http://www.excellentwatches.biz
All copies are for only $249.99!
_________________________________________________________________________ To change your mail preferences, go here _________________________________________________________________________
Viagra - $1.99/dose
Hard & stable erections Long duration of effects No prescription required
Give it a try! VIAGRA - http://www.pills-of-love.biz/vt/ CIALIS - http://www.pills-of-love.biz/sv/
Directly from the manufacturer!
_________________________________________________________________________ To stop further mailings, go here _________________________________________________________________________
Bonyolult problémák megoldására: egyszerûen kezelhetõ integrált szoftverrendszer.
Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljuk programrendszerünket, ami töredékére csökkenti adminisztrációra fordított idejét, jelentõsen egyszerûsíti munkáját, naprakész adatokat nyújt a forgalomról.
Profit System komplett szoftverrendszerünk a következõ funkciókat kínálja Önnek - igen kedvezõ áron:
Amennyiben 2005.04.15-a elõtt rendel programjainkból 10 % kedvezményt adunk !
Programjainkról bõvebb információhoz juthat a www.terrasoftalfa.hu oldalon !
Amennyiben levelünket tévedésbõl küldtük Önnek és zavartuk vele, elnézését kérejük. Ha nem szeretne több hírlevelet kapni, kérjük küldje el e-mail címét a [email protected] címre. Köszönjük.
magyarok is belehúztak:
Ha Igen, van rá megoldás! Az ultravékony antenna-erõsítõ egy új hich-tech termék, ami jelentõsen javítja a mobiltelefon vételi kapacitását és csökkenti a statikus zavarást, ott ahol elõtte rendszeresen rossz vételt tapasztalt - épületen belül, alagútban, eldugott helyeken minden elképzelhetõ szituációban.
Antenna-erõsítõ minden mobiltelefon típússal mûködik. Szintén használhatja személyhívóhoz, walkie-talkie-hoz, vezeték nélküli telefonhoz.
Antenna-erõsítõt tesztelte Telecom- és Mobilkor Magazin. Kattintson a kép alá a cikk megjelenítéshez!
moderatoros mail címre ilyenekbõl napi átlag 10 jön :)
Ezt a nõt is elég gyakran elküldik levélben... Vajon mit akarhatnak...
most kaptam origo-tól:
SZEXNYELV-TANFOLYAM
Szeretnél angolul hódítani? Most megismerheted a csábítás mûvészetét! Nincsenek tabuk, olyanokat is megtanulhatsz, amelyek eddig csak álmaidban szerepeltek. Nem csak fiúknak! Bõvebben
Spamre soha nem szabad válaszolni (még leiratkozási céllal sem), mert akkor csak még több spamet fogsz kapni. (Hisz elárulod, hogy él a címed, és elolvastad. Bár azt már abból is megtudhatják, ha pl hagyod, hogy a levelezõprogram megjelenítse a távoli képeket.)
Ha nem, próbálja ki, hogy milyen az! Nincs másra szüksége, mint internethozzáférésre és egy kis szabadidõre! Napi 1-2 óra elfoglaltság és igen kamatozó. Dolgozzon annyit, amennyit keresni szeretne! Kortól és képesítéstõl függetlenül bárki képes elvégezni ezt a munkát, igazán egyszerü és az eredmény, bevallom engem is meglepett. Próbálta már a reklámcsíkok futtatását pár fillérért óránként vagy e-mailek olvasását, küldözgetését szintén fillérekért? Ha netán össze is jön nagy nehezen a minimum $50, akkor arra vagy hónapokig várhat vagy legrosszabb esetben nem is küldik el a pénzt. Amit én ajánlok, az valóban mûködik! Másodállásban többet kereshet vele, mint fõállásban. Nagyon ajánlom önnek, ha jól jönne egy kis plusz jövedelem. Ha kíváncsi a részletekre, írjon emailt és én küldök önnek részletes tájékoztatót!!!
Ádám
BE YOUR OWN BOSS!!!
Have you ever wondered what would be if you were your own boss? I can offer you a possibility to try it out. It doesn't matter how old are you or what are your abilities, you can do it!! Only some hour work a day and you can earn very well! I offer you if you need some bonus money. I was surprised too when I realized how good it works. I've earned much more money with this than with my other job and it's only a second job. So don't waste your time. Write me an email and I send you information about it for free!!! You will be thankful! Please write the keyword "Success" into the subject line!
Regards, Adam
Hello dea , r home owner,
We have be gx e g n notified t Ta h $ at yo 4 u fb r m 8g ortg h age rat ( e is f ; ixed a } t a v < e % ry high inte y rest r Lw ate. Therefore y jR ou are curre N ntly o eZ ve . r ~ pay } ing, w 7 hic ! h su Vi ms-u 0m p to th = ousa Ba nds of dollars an & nually .
L a uckily f @ or yo & u we can guaran $ te vo e the lowest rat ( es i H n the U.S. (3.48%). So hurry be a cause the rate forecast is not looking goo aR d!
There i y s no obligation, a + nd it's F 7Q R C E 1c E
Lock on the 3.48%, even with bad cr i e R dit v !
C # lick Here No dv w For De 7 ta O1 i ; ls
Re [ move Here
Secured Data Inc. (SCRE) Emerging Leader In Chinese Export of Pharmaceutica|s! Tota| Shares Issued & Outstanding: 9O,0O0,OO0 EST Current Price: O.O9 2OO4 Success lead into an exciting 2O05.
Secured Data Inc. announced in December the c|osing of a transaction for the acquisition of Huifeng Biochemistry Joint St0ck Company.
Huifeng is a Chinese based exporter of bu|k Pharmaceutica| drugs and Neutraceutical products aimed at the Asian and Internationa| markets.
Huifeng has achieved GMP status in China in addition to receiving ISO 9OO1 industria| certification with respect to its manufacturing, distribution and quality of produced compounds.
Included in the stable of compounds currently produced by Huifeng are:
Acquisition of Huifeng Biochemistry Leads to Goal of Major Corporate Growth!
Huifeng Biochemistry was formed in the year 2OOO with a view to become a cost effective producer and supplier of bu|k Pharmaceutical and Neutraceutical products wor|dwide.
One of the major components of the value attached to the acquisition of Huifeng for Secured Data Inc. is the ownership of proprietary and patented technology re|ating to the production of Rutin.
Rutin is a member of bioflavonoids, a large grOup of pheno|ic secondary metabolites of p|ants that inc|ude more than 2,OO0 different known chemicals. Biof|avonoids such as Quercetin, Rutin, and Hesperidin are important nutrients due to their abi|ity to strengthen and modulate the permeability of the walls of the blood vesse|s including capillaries. With their unique and patented technology, Huifeng expects to become a major force in the Rutin markets worldwide.
Secured Data Inc. stands to benefit from this acquisition through the ownership of proprietary technology, strong corporate re|ations with Chinese governmenta| agencies, certified manufacturing facilities and access to growing markets in which to sell its drug products.
Estimated revenues for 2OO4-2O05 are more then $1OO mil|i0n USD
Further deve|opments of the transaction and the deve|opment at Huifeng should be expected in the near future.
Conc|usion:
The Examples Above Show The Awesome, Earning Potential of Litt|e Known Companies That Exp|ode Onto Investor's Radar Screens; Many of You Are A|ready Fami|iar with This. Is SCRE Poised and Positioned to Do that For You? Then You May Feel the Time Has Come to Act... And P|ease Watch this One Trade Monday! Go SCRE.
Penny St0cks are considered highly specu|ative and may be unsuitable for al| but very aggressive investors. This Profi|e is not in any way affi|iated with the featured company. We were compensated 3O00 do|lars to distribute this report. This report is for entertainment and advertising purposes only and should not be used as investment advice.
If you wish to stop future mailings, or if you feel you have been wrongful|y p|aced in our membership, please go here or send a blank e mai| with No Thanks in the subject to st0ck66 @ yahoo.com
You received this email offer from National Geographic because the information for your account indicates that National Geographic may contact you via e-mail. Click here to unsubscribe from this offer program, or send your request to: National Geographic; Attn: E-newsletter Program; 1145 17th Street NW; Washington, DC 20036.
Ebbõl a fajtából kapok rengeteget...
7O% DISC0UNT MED1CATI0NS No prescription needed at ALL! we 1OO% assured no need prescription
- 24/7 Support - Live Support for easy problem solving or questions - Order dispatch tracking - Package tracking - Re-order discounts (saavve up to 100 bucks per ordered product) - Personalized area to the site - We remember what you order, for eaze of re-ordering - 100% satisfacti0n guarantee - CHEEAP MEDICATION! - and Much, Much More....
No Embrassment, Discreet Packaging Shiip worldwide & Order here now!
To get off from future promotions click here
Címzettként pl. önmagadat (a feladót) adod meg, és a valódi címzetteket mind BCC-be teszed. Így nem látja majd egyetlen címzett sem, hogy ki mindenki kapta még meg.