Remélem a STALKER 2 ből nem megint egy semmitmondó CGI lesz. Akkor inkább villantsanak pár ingame képet vagy 5 sec gameplayt az is többet ér
Fasza.. Esetleg ha musztiii-tól vetted próbáld meg tőle megkérdezni PM-ben, hátha ő már találkozott ilyennel. Úgytudom szokott segíteni aktiválni is teamviewerrel vagy hogy :D.
Az elképzelhető, hogy ha uazt az EA fiókot az xbox live-on már a konzolhoz társítottam, akkor pc-n nem fog menni az EA play, hiába van GPU-m? Csak mert konzolon már ugye hónapok óta megy az EA Access (EA Play helyi változata), de pc-n azóta sem, pedig párosítva van a fiók. Van olyan akinek GPU mellett megy pc-n és box-on is az EA?
Mármint, hogy utasítja el, mit ír ki? Nekem nem szokott problémám lenni vele.
Esetleg ha nem engedi, akkor én megpróbálnék venni gift cardot, és beállítani azt elsődleges fizetőeszközként, de fogalmam sincs, hogy úgy majd megy-e.
Nem sajnos, a bank szerint minden oké a kártyával, meg a napokban vásároltam is vele online is máshol. Állítólag van ez az uniós kavarás idén a mindig kötelező kétlépcsős azonosítással és elvileg a Microsoft nem jó paramétereket küld a bank felé az első alkalommal, amikor regisztrálni akarom a kártyát. Velük még erről nem beszéltem, mert már nem volt elérhető az ügyfélszolgálat. Azért röhej, legalább paypal lehetőség lenne.
Hardveraprón keresd musztii-t annál olcsóbb sose lesz...
Más:
Van itt olyan akinek van kimaxolt Condemned 1??
3 acsi hiányzik csak.. A maradékot egy végigjátszással meg tudnám csinálni ha a válasz olyan...
Melee Mayhem Award: You found every type of melee weapon and fire-arm
Ehhez elég ha csak megtalálom őket azaz felveszem a kezembe vagy mindegyikkel ölni is kell legalább 1-et? Mert ha ölni is kell akkor sajnos két kör lesz még.
Srácok, tudtok valami olcsó GamePass lelőhelyet? Ki honnan szokta venni? (a gép mellé most tudnék 3 hónap ultimate-et 9-ért)
Crysis:
"We will also have updates for both Xbox and Playstation with some amazing additions coming very soon."
Fallout 4 tényleg nagyon gatyán néz ki 1080p-n, de legalább full stabil a 60 fps. Mondjuk ez a vas bírna többet is, jóval gyengébb konfigos pc-n ment ez 1440p-n is 60+ fps-en, 6 éves a játék.
"A Wreckfest is megkapta a 4K/60FPS Patch-et"
HIGHLIGHTS • New tournament: Woodland Dash • New routes for Pinehills Raceway • New free reward car: Hammerhead RS • 60fps/4K support on Xbox Series X • Improvements and bug fixes
Köszi, akkor le is szedem a Skyrimet az XSX-re is.
A modos megoldás nekem azért nem játszik mert akkor nincsenek achievementek, és Skyrimben én már csak azt akarom maxolni.
Azt olvasgatom, hogy FO4 alatt pl visszaveszi a felbontást 1080p-re.
Ha teszteled a Skyrimet plz írd le, hogy ott is visszaveszi-e FHD-re, mert ha igen akkor nekem felejtős, ha viszont nem, akkor ideje leszednem XSX-re is
Ezek jelenleg coming soon státuszban vannak, ahogy Moby is írta. De elvilleg ezeket adják majd hozzá következőnek. Gyanítom, hogy ilyen 1-2 hónapon belül. Az ígéretek szerint, folyamatosan fog bővülni az fps boost játékok kínálata, illetve lesz auto hdr is. Majd meglátjuk, mennyire életképesek ezek a megoldások, az auto hdr-től tartok azért egy picit :D
Erről van tehát ugye szó. A menü azóta meg is érkezett a rendszerbe, csak egyelőre kevés játéknál akítv.
Ez egy más dolog, ezt nem a Beth csinálja, hanem a MS. Ez ugyanaz, ami kijött már 5 játékra (FC4, WD2, New Super Lucky's Tale, UFC4, Sniper Elite 4). Még nincs kint hozzájuk, de ehhez nem kell frissíteni a játékot sem, mert nem a játék csinálja, hanem a rendszer. Ja és rendszerfrissítés sem kell. Amikor kijött az 5 játékra a boost, csak egy restart kellett. Valamilyen memory injection módon, futásidőben módosítja a játékot a rendszer. Nyilván le fogják hírezni, ha elérhető, de nem fog frissítés jönni a játékokhoz valszeg, legalábbis az eddigi 5 játéknál nem kellett.
Ezt egyébként már fél éve ígérik, de most már be is tartották? Skyrim, FO4 mod van hozzá 60 fps-hez, de akkor végre a Beth is csinált már valami hivatalosat? Én nem láttam, hogy frissített volna az alkalmazás, pedig fent van mindkettő.
-A napszakváltásra reagálnak az ellenfelek, pl.: éjszaka a Gruntok alszanak, a Phantom-ok keresőfénnyel pásztázzák a környéket
-Dinamikus időjárást kapunk, külön szél és ködrendszert dolgoztak ki, premier után viharok/hóviharokra is számíthatunk
-Nem tér vissza a dual-wielding, vagyis nem használhatunk egyszerre két fegyvert
-Nem lesznek ellenséges állatok
-Az Elite-ek nem lesznek játszhatóak multiplayer módban sem
-Kampány alatt fejleszthetjük az eszközeinket
-Különböző környezeti zónákat kapunk (erdők, mezők, mocsarak, sivatag, barlangrendszer stb.)
-Az átvezetők attól függően változnak, hogy milyen napszakban járunk és milyen fegyvert tartunk magunknál
-A helyszín ugyebár a Zeta Halo lesz, amely egy teljesen 3D-s világ, konkrétan lesz széle is, ahova eljuthatunk és akár le is lehet esni róla
-Nem lesz teljesen open-world a játék, de méretes világot kapunk, a fejlesztők ihletként a Halo: Combat Evolvedből a The Silent Cartographert hozták fel
-A vadvilág egyes élőlényeinél éjszaka biolumineszcenciát vehetünk észre
-Lesznek hangfelvételek, amelyeket küldetéseink során gyűjthetünk össze, ezekben személyes sztorikat, a gyűrűn történt harcok történeteit és egyéb információkat kapunk
-A Banished frakció dizájnja a Halo Wars 2-ből köszön vissza, az ott látott kinézetet kapjuk itt is, az épületeiket és járműveik is felbukkannak
-Wasp is irányítható lesz
-Teljesen szabad kezet kapunk a küldetéseink során, vagyis akár azt is eljátszhatjuk, hogy egy Banshee-t ellopva egyből az adott missziónk végére utazzunk Utoljára szerkesztette: hunbalee, 2021.03.13. 23:57:13
Többek szerint Outriders vagy Batman Arkham Knightra utal (a bőregér világában fontos szerepe van az égi szignálnak), amelynek a hírek szerint készül az Xbox Series X/S-re feljavított változata.
Ezt egy ideje már pletykálják és van is rá esély, főleg az EA hasonló lépése után. Nem fog azért akkorát ütni szerintem, ahogy az EA play beolvasztása sem szólt olyan nagyon nagyot.
"Egy xboxos ügyekben általában jól értesült szivárogtató, Shpeshal Ed azt állítja, 2021 végéig a Ubisoft játékai is megérkeznek. Abban nem biztos, hogy a teljes Ubisoft+-os kínálat elérhetővé válik, vagy hogy az EA Play-hez hasonlóan az is beolvad a Game Pass-be (főleg úgy, hogy csak PC-re érhető el), de úgy tippeli, hogy minden jön, egészen a tavaly decemberben megjelent Immortals Fenyx Risinggal bezárólag - tehát az Assassin's Creed Valhalla és a Watch Dogs: Legion is."
"message center-t lesni kell: Starting today, all Forza Horizon 4 players across Xbox Game Pass, Xbox One, Windows 10 PC and Steam can add the 2019 Porsche 911 GT3 RS to their collections for free by playing Forza Horizon 4 while logged into their Xbox profile between now and March 14 at 10 a.m. PDT."
Madden NFL 21 (EA Play, Xbox - Március 2.) Football Manager 2021 (PC - Március 4.) Football Manager 2021 Xbox Edition (Xbox és Mobil - Március 4.) NBA 2K21 (Xbox és Mobil - Március 4.) Star Wars: Squadrons (EA Play, Xbox - Március) NHL 21 (EA Play, Xbox - Április)
Igen, a Hard az felett van még a Lehetetlen, maximum 3 mentésed van. :D Na én azt vittem végig, eléggé durva, főleg amikor mész a végefelé és ha emlékszel van egy brutál hosszú folyosó rengeteg szörnnyel, na az egy agyrák kategória.
Ott egy taktika van, csakis lassan apránként szabad előre menni mert ha előre futsz akkor triggereled a szörnyeket, apránként kell sétálni és ami éppen jön gyors megölni.
Bazz. Tegnap a Dead Space hard (2db easy acsizás után folytatólagos 3. végigjátszás) credits alatt esett le, hogy ez nem ad acsit. Hát persze, mert most kurta csak be a lehetetlen nehézséget. Nem tudom lesz-e még erőm és kedvem ehhez a menethez,mert a hard is erőteljesen "matekozos" lett..
Na AC:Valhalla main story kivégezve. 100 óra alatt végeztem kb, habár ebben van némi gyűjtögetés is. A kimaxoláshoz szerintem még egy olyan 50 óra szükséges.
Nekem tetszett amúgy, sokan legyintenek rá, hogy újabb ubifos, de én kellemesen szórakoztam vele. Ami feltűnt, hogy nagyon-nagyon könnyű a játék, (igaz normalon (vikingr) játszottam) az endgame felé 3-4 magas szintű Zealotot is kb 3 lövésből szedtem le, és mégcsak esélyük sem volt megkarcolni sem.
en epp most nyomom, mar joval a fele utan vagyok, PS4PRO-n. annyi hoba volt eddig hogy elkezdett akadni a zene par masodpercig, meg egyszer egy nagyobb osszecsapasban leesett rendesen az FPS.
"Állítólag nagy játékos bejelentésekre készül a Microsoft, a dátum is megvan már. 2021.03.23" Utoljára szerkesztette: hunbalee, 2021.02.28. 21:43:52
Nem tudom ki tolja/tolta a Controlt ,de az ember azt gondolnám hogy ennyivel a megjelenés után már hibátlan a termék... Sokszor nincs hang és felirat látni hogy beszélgetés zajlik de semmi. Ez már nagyon sok helyen megtörtént.
EA Play Next Games:
Madden NFL 21 - március 2. Star Wars Squadrons - március NHL 21 - április
Jó, de miért a tavalyiakat linkelted??? (tudom hülye poén) Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2021.02.26. 10:33:37
Uh hallod, imádtam, kedvenc részem, legnehezebben nagyon durva a játék.
Aszteroidás acsi EGY FOSLÁDA!
Régen 10 évet öregedtem és megkopaszodtam mire sikerült. Nem az a baj hogy nehéz, hanem fos volt az irányítás is.... agyrák kategória... Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2021.02.26. 09:00:57
Dead Space (első rész) 2. kör is lement most jön a legnehezebb szint Sajnos az acsimax nem biztos hogy meglesz. Még ha végigszenvedem a szinteset még mindig ott az aszteroida védős rész amit 50% felett kell tartani....rekordom 12% Lehet megyek vissza Far Cry Classicozni