Nincs! De az üzleti világban és álltalában az életben nem a jó az ami nyer. Az élet és különössen az üzleti világ nagyon összekötött, dollármiliárdokat lehet keresni vagy veszíteni rövid idõn belül, és ezért nem önkényes kívánságokon és még kevésbbé igazságon vagy jó dolgokon múlik a dolog. Azt csinálsz amit lehet és ami pozitív megtérítést eredményez. A ROI a fontos, nem pedig a jó vagy a rossz, nem a kívánságok. Éppen ezért lettek partnerek a Sun és a Microsoft, éppen ezért partner az IBM és a Microsoft, mert persze verhetik egymást oldalba a PR részen, de amikor az eredményre koncentrálnak (és hidd el, hogy mindég az eredményre koncentrálnak), akkor a Microsoftnak kell az IBM álltal eladott sok millió Windows és az IBM-nek is, mert ez nélkül nem adna el sok millió szervert, a Microsoftnak kell a Power az XBox-ban, az IBM-nek kell a Microsoft XBox piaca... stb. Tehát reális szempontból nézd a dolgokat. Nem kedvelem én a Microsoftot, de a többieket sem, és nem is gyûlölök senkit, én mindegyikben azt akarom megtalálni, hogy az én személyes számlám tartalmát gyarapítsák. Jelenleg ezt legjobban a Microsoftnak köszönhetõen tudom elérni, de nem hagyom ki a Linux vagy XYZ álltali lehetõségeket sem, de hogy valamelyiket is jobban kedveljem, WELL A HELL NO WAY!
P.S. Az M$ vs MS meg szerintem éretlenség kimutatása... elnézést mert nem akarok itt senkit sem sértegetni, de én úgy szoktam, hogy amikor valami nem tetszik akkor konkrétan megmondom, hogy mi... aki olvasni szokta a hozzászólásaimat az tudja mirõl beszélek, az meg, hogy így fejezzem ki magamat... annak semmi értelme sincs. Na de nekem semmi kifogásom, akinek tetszik az írja M$... én sohasem szoltam ezért egy árva szót sem, valaki más mondta, hogy bohóc vagyok mert nem így írom... pedig nem tudom ki a nagyobb bohóc. Na mindegy PEACE!
- ez az apokalipszis fosas mar el is megy a fulem mellett, tenyleg nem akarom kommentalni mert ha ezzel egyszer beetettek teged a zoldek akkor felesleges megprobalni eltuntetni az agymosas tuneteit. a jo iranyba meg persze hogy jo lenne ha valtozna a vilag, de sajnos erre van a legkevesebb esely :( - ebben nem vagyok biztos de tisztan emlexem hogy darwin mondta hogy "survival of the fittest". - ja, de te is igy tennel ha a te lennel bill gates es van egy csoppnyi agyad. azt ne felejtsuk el hogy billybacsi kurvasokat adomanyozott a raszoruloknak.
"a vilag ugy mukodik ahogy a microsoft." Hozzátenném, még maximum 50 évig, aztán így vagy úgy vége lesz. Vagy azért mert belefulladunk a saját szennyünke, és az általunk generált szegénység keltette konfliktusokba, vagy mert sikerül egy más, hosszabb távon is mûködõképes, kevésbé rablógazdálkodást folytató rendszert kifejlesztenünk. Ajánlom figyelmedbe "A növekedés határai" címû könyvet, nagyon tanulságos forgatókönyvek vannak benne az elkövetkezõ száz évre.
"nincs egyenloseg testveriseg stb. darwin van, a legerosebb marad talpon" Na már megint ez a leegyszerûsített szociáldarwinizmus. Darwin nem azt mondja hogy csak a legerõsebb marad talpon, hanem amelyik tud szaporodni, az tud szaporodni. Ebbe viszont nagyon sok minden belefér. Nézd meg az esõerdõk fajgazdagságát, mindenki szépen el van, és szaporodik. Konkurálás akkor kezdõdik, ha változik a környezet, csökkennek, bõvülnek az erõforrások. A jelenlegi pénzügyi rendszer viszont egy egytényezõs egyre inkább monokultúrális rendszert, környezetet teremt, ami baromira gyenge túlélõ képesség tekíntetében, azon kívül, hogy ha a változatosság fontosságát a genetikából ide is átvezetjük, akkor prognosztizálhatjuk, hogy egyre kevésbé lesz képes alkalmazkodni fejlõdi, változni. Szal nem kéne fényezni ezt a rendszert, nem túl sok jót várhatunk tõle. Ez már különben sem a színes piaccal rendelkezõ, klasszikus kapitalizmus.
"akarmennyire is szomoru ez szamodra a microsoft is csak egy ceg es meg eleg messze van az umbrella corporationtol." Attól lehet, hogy messze van, bár ez asszem nem is zombikat gyárt (bár a PC szektor alacsony biztonsága miatt, ami rajta nagyban múlik azért, elég sok zombi pc van). Ha viszont azt nézzük, hogy a teljes PC kategóriájú IT szektorból (hw + sw) egyedül ez a cég képes évrõl évre rekordösszegû profitot kibányászni (a többiek rovására is), és ehhez sajnos semmi köze a termékei minõségének. A win jelenlegi verziói szerintem nem is olyan rosszak, csak éppen a M$ akkor is földbe tudta döngölni a konkurenciát, amikor a win egy kalap sz.rt sem ért! Szal ha ezt nézzük akkor szerintem elég ijesztõ amit mûvel.
Bár egy szinten a katasztrófák is vonzzák az embert. Veszélyesen kell élni, nem igaz?;)))
Sztem itt túl nagy fenék lett kerítve ennek a témának. Attól még, hogy Intel proci lesz benne, még nem fog menni OSX PC-n. Ha más nem, alaplapra raknak egy chipet, ami nélkül az oprendszer nem megy. Meg ugye mac-ekre eddig is spec. vid. kari, meg szinte mindenbõl spec kellett, és ez valszleg ezután se lesz másképp. Hova lenne az exkluzivitás, meg a márka?! Azért az Apple sem tökéletes. Lehet, h OSX stabilabb, mint win, de ha azt is teleraknák az emberek minden szeméttel, lehet, h annak se teccene... Persze, mindent ki lehet jáccani. Lehet felrakni moddot BIOS-t alaplaphoz, monvez-hez, meg szinte mindenhez, meg lehet lehet emulátorokat meg hasonlókat írni a védelmek kijátszására, csak ugye jóóóóóval lassabb lesz, mint eredeti hw-n, de így is jópár kockára fogják tenni PC-jüket. Jah, és azért OSX-re messze nem olyan könnyû progikat szerezni...
minden bizonnyal az intelt sem "kedveled". és legalább minden topikban anti-intel kampányt tartasz. kár, h ebben nincsen $, de talán az Int€l megfelelõ lehet.
hopp, én ezeket nem képzeltem bele :( számomra nem jelent ennyi mindent :) tehát számodra ez teljes mértékben kifejezi abbéli vélekedésed, h magad szempontjából ez a sw cég egyenesen maga a gonosz és minden jó elrontója. tökéletes kifejezõdése az amerika világképnek. tehát ez a sátáni világhatalmi törekvés oka és/vagy okozója példának okáért a te haj és/vagy köröm fájásodnak. sõt! miképpen ez álmatlan éjszakáid létének felelõse. ez magad és sorstársaid szenvedésének minden forrása. vagyis minden egyes alkalommal torz undorral az orcádon, utálatod kifejezése végett használod eme formáját a kifejezésnek. Arról nem is beszélve, h minden bizonnyal, közben a hányinger kerûlget.
en 1 xboxon kivul nem vettem mas microsoft termeket:) nem tagadom hogy szar. viszont jobb lenne belatnod hogy a vilag ugy mukodik ahogy a microsoft. nincs egyenloseg testveriseg stb. darwin van, a legerosebb marad talpon. 1etlen dolgot tudsz tenni, az eros oldalra kell kerulni:) mint az a vicc hogy nem kritizalni kell a felso tizezret hanem kozejuk kell kerulni:) amugy a microsoft zsebeben nincsen semmilyen kormany (egyenlore legalabbis, kesobb nemtudom mi lesz). mitgondolsz miert vesztik el az osszzes antitroszt pert? akarmennyire is szomoru ez szamodra a microsoft is csak egy ceg es meg eleg messze van az umbrella corporationtol.
Szerintem sincs semmi gond a profitorientáltsággal, csak....
Akár egy kenyérgyárat is lehet profitorientáltá tenni, itt is a kiadasások, anyagmozgások, humán erõforrás felhasználás csökkentésével tudnánk a profitot a sokszorosára emelni. Aztán miközben a marketingesek segítségével valszeg sikerülne tökéletesen belõnünk a céget a legfizetõképesebb vásárlórétegre, szépen a környéken a cégbõl élõk, pékek, búzatermelõk stb. meg éhenhalnának. A végtermék egy rendkívül drága, olcsón elõállítható, amúgy rendkívül szar kenyér lesz, amit csak a gazdagok tudnak megvenni.
Szal azon kívül, hogy pénzzel nem lehet jól lakni, nekem sincs semmi bajom a profitorientáltsággal, feltéve persze, ha elég gazdag vagyok, vagy enyém a cég;))))
"vilaghatalomra torekves? :DDD mulder ugynok szerintem ezzel gyorsan fussal a sajtohoz." Amúgy el vagy tévedve, miközben mindenkit a szíájéval, efbíájjal, meg titkos összeesküvésekkel riogatnak, eközben a nagy cégek, akik zsebében vannak a kormányok nyíltan kizsákmányolják a világot. Ha te tapsolsz azért mert profitorientált termékként szart kapsz, akkor egészségedre.
"Én szóltam!"
profitorientált cég ezzel nincs semmi gond, nem minõségorientált ezzel már van, de mi késztetné arra hogy minõségorientált legyen? kinél kell jobbat csinálnia?
ertem, szal amerika mar rossz. amugy mondj 1 ceget aminel nem a profitra gyurnak. vilaghatalomra torekves? :DDD mulder ugynok szerintem ezzel gyorsan fussal a sajtohoz. a magan vallalatok penzenek es a politikanak az osszefonodasarol csak annyit tudok mondani hogy windows xp reduced media edition:)
A választ megkapod, ha elgondolkodsz mi mindennek a jelképe a Dollár, mint világpénz.
- egyrészt amerika, az amerikai mentalitásé - pénzügyi, gazdasági világdominancia - sõt világhatalomra törekvés - profit és NEM minõség orientáltság - a magán vállalatok pénzének és a politikának az összefonódása
Elég gáz hogy az oprendszerek piacán, csak az ingyenes linuxok tudnak labdába rúgni valamennyire. Ha a MAC OS legális lenne pc-re.." akkor azt hiszem az MS eltemetné õket, mert hidd el 90% piaci részesedéssel és 70 milliárd dollárral a bankban ezt minden nap megteheti" Ez jól van így?
de en csak egyet nem ertek. miert $? ez valami degradalo dolog akar lenni? vagy arra akar ramutatni hogy profitorientalt a ceg es nem vesztesegre dolgoznak?
Nekem meg azoktól támad jó kedvem, akik annak ellenére, amit a M$ tudvalevõleg az utóbbi 20 évben elkövetett még képesek korrekt cégnek tartani;)
Mondjak egy példát: Van egy x termék kör. Amerikában lefektetik a törvényi szabályozását, ami korlátozza azt hogy kik állíthatják elõ, használhatják, árusíthatják, birtokolhatják, terjeszthetik, legálisan, és kik nem. A termék árát ezáltal az egekbe lehet pumpálni, egy kvázi hiányt produkálva. A gyártó vállalkozásoknak viszont ezáltal extra profitjuk termelõdik. A pénz hatalom, és ezért mindíg fognak olyan politikusokat találni, akik megakadályozzák azt hogy a piacot vissza liberalizálják és ezáltal õk elessenek a profitjuktól. Különbözõ szervezetek jönnek létre akik a helyi rendõrséggel együttmûködve fékentartják az illegális felhasználást. A vállakozások a harcban viszont kinyírják egymást, egyre kevesebb cég uralja a piacot, akik az elõbb említett ok miatt is egyre közelebb sodródnak a politikához. Más, gyengén fejlett országokat meg tök jól fel lehet használni, egyrészt az ottani olcsó munkaerõ szinte ingyen nyomatja nagy mennyiségben, a termék újabb és újabb verzióit, másrészt, amikor azok is elég fejlettek lesznek ott is meg lehet csinálni azt amit amerikában, ezáltal onnan is be lehet majd jó sok pénzt söpörni. Az amerikai kormányt végsõ esetben még nyomásgyakorlásra is fell lehet használni, ha valamelyik ország vonakodna az üzletbe beszállni.
Ismerõs a kép? Igen! Hát persze! Ja te a májkroszoft piacpolitikájára gondoltál!
Te kis buta! Ez a droghálózatok kialakításáról szólt.
El tudod képzelni, milyen szilárdan ellenáll az USA annak, hogy kicsit lazítson a drogpolitikáján, ezáltal viszont kihúzza az egész ügy méregfogát. Pont annyira, mint ahogy ellenáll minden olyan dolognak, ami a M$ pozícióit gyengítené.
Igen ezt kb én is így gondolom. De mégegyszer had emeljem ki: szerintem a OSX hack telepítése valószínüleg egy megfelelõ konfiggal rendelkezõ pc-re kb annyira lesz macerás, mint a egy nem legalizált windózé. De majd meglátjuk.
A M$ stratégiájában fontos dolog, ahogy a warezt kezeli. A fejletlen régiókban látszólag nem törõdik vele (nem látszólag viszont örül és bizonyos módon még támogatja is), mert amikor a "termés beérik" és az adott régió már elég jelentõs profittal kecsegtet, akkor beindul a politikai nyomás a törvények szigorítására, meg a BSA benyomul az országba. ettõl kezdve meg látványosan tudják emelni a legalizált szoftverek arányát.
Ha az Apple is így tesz, akkor a M$ nem fog tudni mit csinálni, a saját fegyvereivel gyõzik le, nem fogja tudni törvény elõtt számonkérni az Apple-tól a kalóz verziókat, mint ahogy tõle se kéri senki számon, a kalóz wineket. Monnyuk, hogy az Apple a fejére nõljön szerintem se fogja megvárni. Hacsak....;)?
Az Apple gépek elõnye stabilitás terén onnan ered, hogy viszonylag kevés HW-t használnak. A Windows-al ellentétben nekik elég néhány típusú gépen tesztelni az OSX-et. Szerintem ez elég nagy elõny. Nem tartom valószínûnek, hogy ezt valaha is fel fogják adni.
Attól meg hogy mostantól az Intel viszi a processzorokat, még nem PC-ket fognak árulni.
Egyébkénet most már itt Magyarországon sem olyan drága a MAC. Szerintem ha megveszel egy olyan PC-t amiben nincsennek csak márkás alkatrészek, plussz megveszed hozzá legálisan a Windows-t és egyéb programokat amiket ugyebár kapsz a MAC-el, akkor kb ugyan ott vagy árban.
Hát igen! Tulajdonképpen az Apple amikor a garázsban lekezdte a computerének fejlesztést akkor az a Hardware fejlesztéstõl kezdõdött és csak az után írtak hozzá oprendszer. Tulajdonképpen ma az Apple már csak oprendszert fejlesz kb. ugyan úgy mint a Linux csak miután nem Non-profit szervezett ezért erõsebben és dinamikusabban fejleszt. Vagy nem?
És még valami: ha a Linux-ra megjelennének a legismertebb progik - másszóval általánossá válna a párhuzamos programfejlesztés - akkor egy percig nem haboznék váltani Linux-ra!
Az oké hogy Intel proci, de milyen alaplap/chipset? Az is Intel? Nincs valami infó errõl?
:( pedig nekem úgy rá áll már a kezem :'( 1 kézzel könnyen begépelhetõ. és jelzi, h M$ 1 pénze$ z$ák. ;)
Ez hülyeség. Most amikor az összes konzolgyártó PPC architektúrára tért (vagy tér) át, ezt egész egyszerûen nem hiszem el. Még az új MS xbox is IBM PPC procit fog használni , aminek kompatibilis az utasításkészlete a Mac-al. De hát... Õtitûröatt, mintitûröratta, õk tuddák.
Csak röhögni tudok azokon a bohócokon akik képtelenek leírni az MS-t $-jel nélkül. Azt hiszik, hogy ez még menõ, pedig már szánalmas...
Az X-Box-on persze futthat a w98 meg stb. de a cégek ezt sohasem alkalmazzák, az otthoni felhasználok 99%-a sem, tehát kizárt dolog, mert az OK, valószínûleg majd megjelenik valami hack és az OSX-et instalálhatod majd a PC-re, de az ilegális lesz és ezért nem jelent üzleti veszélyt a MS-re, ha pedig az Apple ezt legálissá tenné akkor azt hiszem az MS eltemetné õket, mert hidd el 90% piaci részesedéssel és 70 milliárd dollárral a bankban ezt minden nap megteheti. Másik dolog, meg, hogy az OSX nem ingyenes mint a Linux és soha nem is lesz, mert az Apple ezt nem tudná finanszírozni... és már ezért sem történhet meg az amire célzól. Különben a vállalati szegmens az ami meghatározza az IT-ben a történeteket és ezen a téren az MS nagyon nagy hatalommal rendelkezik, persze a Linux is komolyan tör be az arénában és egy ilyen helyen az Apple-nek nem lenne esélye, ezt Steve Jobs is tudja és éppen ezért várom a következõ éápását, az pedig az lesz, hogy puszibarát lesz Bill Gates-el. Jobs-tól most már sok ember függ, sok munkahely, stb. és ezért nem olyan mint volt 20-25 évvel ezelõtt, amikor a szívét követte, ma racionális kell hogy legyen és ez is lesz. Amikor sokan függnek tölled akkor nem azt csinálod amit akarsz és ami tetszik, hanem azt amit birsz és amit mondanak a partnerek... egyszerüen felfogható annak akinek volt alkalma az üzleti életben úszkálni...
Amíg a MAC egy tök más hw volt (a végén már gyak csak a CPU tekíntetében), addig tényleg nem jelentett a M$-nek konkurenciát.
De nézd meg a X-boxot, arra is azt mondták, hogy az egy tök más architektúra, meg nem pc, de azért csak rárakták a w98-at. Ha a nagy pécék valamiért (pl valamilyen exluzivitás, magas ár) miatt nehezebben elérhetõek lettek volna, akkor szerintem az emberek simán használták volna tömegesen pc helyett. Ha visszagondolsz rá, annak idején az IBM PC is így járt. Túl jó üzlet volt, ahhoz, hogy féllegálisan ne kezdjék el mások lemásolni! Ma már sehol nincs az IBM.
Szal lehet, hogy az Apple nem akar beleköpni a M$ levesébe, de a piacon azért a M$-en meg a nagy cégeken kívül mások is ott vannak, pl a vásárlók. Ha lesz igény, kereslet, akkor elõbb utóbb lesz termék is.
Kíváncsi vagyok hogy bizonyítja be az Apple, hogy neki lesz igaza, ha egy gyártó egy a MAC-nél kevésbé exluzívabb, sokkal általánosabb specifikációjú PC-jét az új MAC-ra/OS-re optimalizálja (persze attól még majd wint is fog tudni futtatni).
Megint csak azt kell mondanom a PC nem valódi architektúra, hanem különbözõ kompatibilis technológiák összessége, ezekbõl egy fajta konfigurációt levédetni elég gáz lenne, ha meg lehetne csinálni.
Azon kívül, szépen majd ott lesz a nyomás, hogy az Apple minnél szélesebb hw skálát támogasson. Az AMD szerintem már el is kezdett lobbizni náluk. Arra is kíváncsi leszek ki lesz a kiválasztott GPU gyártó. Nem csodálkoznék, ha egy idõ után a bíróság kényszerítené az Apple-t más hw-ek támogatására is, hiába tett esküt a M$-nek, hogy nem így lesz.
Akkor csakis igazam volt. Kicsit hihetetlennek tünt, hogy az Apple ilyen gyenge üzleti lépést tegyen, az meg, hogy az IBM-nek nem kifizetõdõ dolog kis szériákért külön fejlesztésbe fektetni a pénzt és inkább a Power architektúrát más irányba tereli (mert az egyértelmû, hogy az általános procik piacán képtelenség az Intel és AMD kombinációval versenyezni), tehát az Apple egy nem a legjobb helyzetben találta magát. Az meg teljessen normális, hogy most a legjobb marketinget hozzák elõ, annak érdekében, hogy csökkentsék a kudarc lehetõségét. Szerintem a következõ lépés Steve Jobs részérõl valami Sun-Microsoft féle kóbaráti kapcsolat bejelentése lesz a Microsoftal... miért? Hát tegyük fel, hogy az MS-nek a Mac OS piac eddig sem volt annyira érdekes, tehát az OSX nem konkurencia nekik (ezt az Apple azzal is megerõsíti, hogy a MacOSX csak Apple hardware-n fog futni), az MS-nek szüksége van az Apple-re a jogi téren és ezért segíteni fog nekik... ja persze az Apple MS piaca (Office stb.) mégiscsak bevétel nekik és miért ne használják ki. Ezért valószínûleg az Apple támogatni fogja az IE7-et (ebben nem vagyok annyira biztos, de mégis), és az interoperabilitást (pl. a Solarishoz hasonlóan Windows MOM-bol való managementet stb.) Persze ez mind kérdéses lehet, mert egy teljesen más architektúrára való átallás mégiscsak komoly munkát, marketinget és mégegynéhány dolgot követel meg. Na személyessen szeretném ha az Apple-nek sikerülne, mert megérdemlik, hogy megmaradjanak az IT világban.
dez: Nincs a Mac-ban semmi exclusiv, az USA-ban láthatod minden egyetemen, grafikai cégnél, nyomdában és persze sok otthoni usernél is... persze Magyarországon az ára miatt esetleg exclusive-nek lehet érezni, de hidd el egy teljessen mindennapi géprõl van szó.
Na azért a Wint könyû kezelni, ezt azért el kell ismerni és az x86-os rendszeren más nemnagyon tudott felmutatni egy kényelmes grafikus felületû OS-t. Bár most a Mandrive Linux(Mandrake) nekem nagyon tetszik mert elrejti alapból a betöltõdésközben a részinformációkat stb.
Aha, valószínû tényleg az volt a MS támogatásának ára, ha a Mac továbbra is exkluzív lesz.
Aha, meg a wint is csak akkor tudod használni, ha megvetted;)
A win elterjedésében nagy szerepe volt annak, hogy a M$ látványosan szemet húnyt az otthoni felhasználók millióinak kalózkodása fölött. Minden egyes új win verziónál bejelentik, hogy most már aztán csak is az aktivált, legális, regisztrált wint tudod majd használni. Aztán minden maradt ugyan úgy, az emberek meg vígan használják.
Ha a Apple tényleg szigórúan bekorlátozza a saját OS-ének a használhatóságát, akkor felesleges volt Intelre áttérni, mert itt se fog több gépet tudni eladni.
Nekem az a furcsa, hogy az M$ szinte Jobs kezébõl kapta ki a mikrofont, hogy elmondhassa, mennyire örül, meg õk mennyi offiszt, médiapléjert, meg ekszporetárt fognak fejleszteni az Inteles MAC-re (is).
Hasonlítsuk össze ezt azzal, amikor '99-ben a SANY bejelentette, hogy a PS2-vel majd a PC piac bizonyos szegmensébõl is részt kíván kihasítani. Akkor egybõl elkezdõdött a fikázás, meg a M$ pénzt, embert nem sajnálva vetett be mindent, hogy egy saját konzollal visszasorítsa a SONY-t. (eddig vagy 15 milliárdot elköltöttek közvetlenül az X-re, aminek talán a fele vissza is jött)
Erre Jobs most bejelenti, hogy a szakemberek szerint is a pénzért kapható legjobb házi oprendszert szépen versenybe küldi, nem hogy a PC piacra, hanem gyak egyenesen a windóz ellen.
Erre a M$ mintha szülinapi jókivánságot kapott volna, úgy reagált.
Szal ezt nekem semmilyen szakértõ nem fogja megmagyarázni.