"A járványnak leginkább a nagyon fiatalok és az idõsek lesznek kitéve" megállapitás nem helytálló. A hasonló virusok (pl. spanyolnátha) pont a 15-35 korosztályban fordultak elõ nagy gyakorisággal. Szóval ez a virus még nem létezik (szerencsére), igy azt se tudhatjuk, hogy HA lenne, a megbetegedések statisztikai adatai mit mondanának.
Avval teljesen egyetértek hogy ne legyen madárinfluenza.
Avval nem, hogy az emberek várják. ez hülyeség. Ki várja azt hogy megbetegedjen, vagy ne adj' isten meghaljon? Az emberek be vannak szarva, ennyi. Hogy joggal vagy jogtalanul, egy-két hónap múlva megtudjuk.
A National Geographic októberi száma szerint a mutáció nem egy esetben megtörtént már Vietnámban és Hong-Kongban. Kimutatták hogy több esetben azért halt ki a család összes tagja, mert egymástól kapták el a vírust. A továbbterjedést az akadályozta meg hogy mindannyian meghaltak.
Egy reikis ismerõsöm meg azt mondta, hogy azzal hozzuk magunkra a bajt, hogy szinte elvárjuk hogy legyen járvány. És amit sok ember ennyire vár, az be is következik. Tartok tõle, hogy igaza van, bármilyen õrülten is hangzik. Úgyhogy NE LEGYEN MADÁRINFLUENZA!
Most még tényleg nincs mitõl félni, mivel nagyon kicsi az esélye annak, hogy a mutáció létrejöjjön. Egy emberben egyszerre kellene jelen lennie a normál influ virus, mondjuk A virus és a madárflu virusának. Ehhez betegen kell kapcsolatba kerülnie egy beteg madárral, vagy annak fertõzõ valamijével, széklet, váladék, toll, nyers, fertõzõtt hús. Végülis megtörténhet, hogy egy beteg ember bemegy dolgozni a baromfifeldolgozóba... de még akkor is nagyon kicsi az esélye, hogy a mutáció létrejön. Szerintem is hisztériát keltenek, akarva-akaratlanul. De ha kicsi esélye is van, akkor is fel kell készülni rá szerintem, és nem árt vigyázni. A mostani virus se kutya. Mivel Romániában vannak fertõzött állatok és mivel bekerült az országba már mindenféle, miért ne kerülne be pl. fertõzött nyers hús? Úgyhogy én nem fogok mostanában szárnyast venni nyersen, nem bontok csirkét pl.
istenem, ezt a sok gyökeret. olyanok vagytok, mint nagyanyám. õ is csak azt látja ami a TV-be, meg a blikkben van, sose megy ki a "való világba". nem lesz itt semmi. pár százan meghalnak, faszság ez a több száz millió. aki ezt elhiszi:
szagény Madár:))) nem fog boxolni?:)
addig semekkora baj nem lesz emebrer nezve amig nem fejlodik ki egy olyan mutans ami emebrrol emebrre is terjed, valljuk be erre eleg minimalis az esely:) ennyi erovel akar aids virus is mutalodhatna ugy hogy cseppfertozessel terjedjen:D attol meg sem tartunk?:) persze ehhez nem ertek szal lehet boduletes nagy marhasagot mondtam:D de a lenyeg hogy most csak azert panikol mindeki ettol mert ezt szajkozza a media. szoval no para...egyelore:D
Amennyiben a költözõ (vizi) madarak terjesztik a vírust (gólya, réce - nem pusztulnak el a vírustól csak hordozzák) akkor nem most lesz a nagy baj, mivel észak-déli irányú a jelenlegi vonulási irány.
majd tavasszal...
A Romániából Nagy-Britanniába küldött, madárinfluenza-gyanús, elhullt szárnyasokat tartalmazó szállítmányt a román hatóságok a határon feltartóztatták, így a bevizsgálásra küldött, a Duna deltájában elpusztult vadkacsákat és házi baromfit tartalmazó küldemény még mindig nem érkezett meg az angliai laboratóriumba.
A járványnak leginkább a nagyon fiatalok és az idõsek lesznek kitéve. (Nem véletlen, hogy sok ingtalannal foglalkozó nyugati cég árzuhanást jósol jövõre egész Európában..amibõl következtethetõ egy-két dolog)
Én speciel már most lelõném az összes rohadt galambot Pesten.... márcsak a bizti kedvéért is.
nem jó jel :(((
A Magyar Nemzet híradása szerint Nicolae Stefan, a bukaresti diagnosztikai és állat-egészségügyi intézet igazgatója közölte: elképzelhetõ, hogy emberek is megfertõzõdtek a Duna-deltában felbukkant vírussal. Jelentõs baromfielhullást észleltek egyébként a székelyföldi Kovászna megyében is: a háromszéki állat-egészségügyi hatóság közlése szerint tíz településen egyelõre azonosítatlan kór következtében pusztulnak a kacsák. (mno.hu)
A vesztegzár alá helyezett Tulcea megyei Ceamurlia de Jos településen folyamatosan orvosi kontroll alatt tartják a lakosokat. Brassó megyében eközben 28 madár pusztult el - ám egyelõre még nem tudni, hogy mitõl. (hirtv.hu)
Ez mindenre igaz. A szervezet normális egészséges állapotában minden betegséggel meg tud birkózni, persze ez az állapot elvész az elsõ vegyszeres dolog megevése után, meg persze mai életmódunk mellett...
nos, a mi egeszsegugyi miniszterunk (Szlovákia) ezt mondta megnyugtatóan: "az esetleges madár-influenza csak influenza marad, úgyhogy nem fogunk megbetegedni, ha betartjuk az egészséges életmódot; sokat mozgunk, sok gyumolcsot-zoldséget eszunk,stb., hisz ezt is csak egy influenza-vírus okozná, aminek bizony meg kell birkóznia az ember immun-rendszerével"...
en kezdetben abszolute nem tartottam ettol a jarvanyveszelytol, de sajnos most hogy itt van viszonylag kozel, kezdek aggodni:) csak remenykedni tudok hogy nem mutalodik emberrol emberre terjedove...de ugye van egy ilyen mondas "Hope is the first step on the road to disappointment" warhammer40kbol.
Ezt elõre nem lehet megmondani, de az ENSZ becslései szerint csak ázsiában 5-150 millió áldozatot szedhet egy ilyen járvány. A H5N1 változat (amely ázsiában 2003 óta legalább 60 halálos áldozatott szedet) esetén a halálozási arány 51.3%.
és hányan halának meg, ha lesz emberrõl-emberre terjedõ mutációja?
most mentem volna romániába, de el lett halasztva a madárinfluenza miatt.
XXI. szd pestise.
Igen, az EU-ba tilos is behozni bármilyen élõállatot, hústerméket vagy madártollat Romániából és Törökországból. De jelenleg még nem tisztázott, pontosan melyik madárinfluenza-törzs bukkant fel Romániában.
eleinte még 5 évrõl csicseregtek most már egy? amugy szerintem laborban csak megtudják gyorsitani a folyamatot és ugy már tudnak ellenszert késziteni..vagy nem?
Ez a baj. Ha kifelylõdik az emberre ható madárinfulenza (max egy évre saccolják)akkor pont az lessz a baj, hogy úgy fog terjedni mint az infulenza, csak ez éppen HALÁLOS lessz!
ÉS ha csak egy infulenzás felszál a zsúfolt metróra, akkor a többiek jó eséllyel elkapják aztán továbbadják a lappangási idõ alatt.
Nostradamus + pár jós írt egy szörnyû világjárványról... Persze nem hiszek az ilyemsiben, de lehat hogy pont az közeledik? (féig viccesen-flig komolyan gondoltam.)
Ha a modernebb országokban meg is fékezik a vírust, ez még oltóanaggal is milliók életébe fog kerülni ott. A fejlõdõekrõl meg jobb nem is beszélni.
Nem, tudom hogy vagytok vele, de ha belegondol az ember hogy ha tényleg kitör egy világjárvány, akkor simán meghalhat bárki. A szüleink, a haverjaink, a kedvesünk és persze mi magunk is. Ez elég ilyesztõ. Errõl Stephen King Végitélet c. könyve ugrik be ahol a bajokat egy Szuper-Infulenzavírus okozza. Ott laborból szabadult ki, de mint láthatjátok, a természet is képes hasonló "Szépségeket" produkálni.
Nemtom mennyi áldozat lenne, de persze sok tudós rélmátomása az emberiséget-kiírtó-víruzsról, de sokan meghalnak majd. Százezrek, milliók talán tízmilliók is. Ennél nagyobb (milliárdos) számot inkább nemmondok mert nem hiszem hog az valószínû, de azért elég durva lenne ha bejöne. :(
Na csõsztök megyek vissza a légmentesen zártó széfembe....
Én nem hinném, majd ha a megfelelõ világszervezetek nyilatkoznak arra kell igazándiból odafigyelni. Õk folyamatosan képben vannak és azonnal lépni fognak, amennyiben ez szükséges lesz. Ja és persze kidobnak egy hivatalos nyilatkozatot.
NOL • Népszabadság Online • 2005. szeptember 21.
Koporsóba teszik a madárinfluenza egyik áldozatát Kép: AFP - Bay Ismoyo
Indonézia járvánnyá minõsítette szerdán az ország zsúfolt fõvárosában észlelt emberi madárinfluenza-megbetegedéseket, amelyek eddig legkevesebb négy esetben okoztak halált.
Siti Fadilah Supari indonéz egészségügyi miniszter ezt néhány órával azután jelentette ki, hogy a 12 millió lakosú Jakartában életét vesztette egy, a madárinfluenza tüneteivel - légzési zavarokkal - kórházba szállított ötéves kislány. A kislány vérmintáit Hongkongba küldték laboratóriumi vizsgálatokra, s ha bebizonyosodik, hogy halálát a madárinfluenza vírusa okozta, õ lesz a baromfiak között terjedõ járvány ötödik halálos emberi áldozata a délkelet-ázsiai országban. Az elsõ helyi teszt mindazonáltal negatívnak bizonyult.
"Ez járványnak nevezhetõ" - mondta az indonéz miniszter újságíróknak, és kijelentette: a megbetegedéseknek "valószínûleg még további áldozatai is lesznek, mivel forrásuk egyelõre nem ismert". Közben Anton Apriantono indonéz mezõgazdasági miniszter közölte: tömeges baromfiirtást hajtanak végre azokon a területeken, ahol a legnagyobb madárinfluenza-fertõzöttséget azonosítják.
A madárinfluenza erõsen fertõzõ, H5N1 típusú vírusa 2003-ban 64 ember halálát okozta ázsiai országokban, az idén Oroszországban és Európában is felütötte fejét. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfõn szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy készüljön fel egy világméretû madárinfluenza-járvány közeli kitörésére. Az indonéz hatóságok ugyanaznap rendkívüli intézkedéseket rendeltek el a járvány megelõzése érdekében, bejelentve, hogy a madárinfluenza tüneteit mutató embereket akár kényszerrel is kórházba vihetik. (MTI)
jól mondod: az "emberi fajra"! én a sárgákról beszéltem. ha majd felnõttél, saját magad eltartod, megküzdessz a mindennapi nehézségekkel akkor figyelembe veszem a véleményed. addig nézzél tom&jerryit !
A napokban nekem is ez jutott az eszembe. Volt egy két hét, amikor minden csak errõl szólt. Most miért nem mondanak semmit, miért hagynak bennünket kétségek között? Akkor fogunk újra hallani róla amikor fekszünk a kórház folyosóján mert a kórteremben már nem férünk el, és nézzük a tévét hogy az emberek 60%-ka influenzás? Szemetek.
érdekes:
az elmúlt pár hétben szinte semmit nem lehetett hallani a madárinfluenzáról. elhallgatják a veszélyt, vagy nincs is reális veszélye a járvány eszkalálódásának? megint a média tereli el az eseményeket fontosabb dolgokról?
mintha csak a fehér embereket látnám a középkorban a gyarmatosítások idején....
Uraim: kérem Önöket, ne általánosítsunk, ne gyûlölködjünk. A témától már így is 180 fokos fordulatot vett a beszélgetés :(