bogarkam, ugylatom hiaba olvasol, ha nem erted amit neked irnak.
pont azon, amit olyan szepen kitargyaltatok
"Az hogy a linux 200 félét rak minden alkalmazásból azt már korábban írtuk/kitárgyaltuk."
batorkodtam felhaborodni.
mivel tovabbra is ugy latom, hogy se te, se a tobbi hozzad hasonlo, meg eleteben nem telepitett linuxot, csak jonnek a forumokra pofaznak es olyan dolgokrol osztjak azt eszt amihez nem ertenek.
egyebkent sajnallak.
egyebkent errol hol olvastal a cikkben???
"csak az panaszkodik, aki pénzt akar kinyerni egy erõs jólmenõ cégbõl"
az, hogy az SGn osszemossak a delkoreai pert egy realnetworksos karteritessel az ugye azert nem alap
Amit írtál az személyeskedés, tehát óvodás kategória.
Én megindokoltam mi az ok, ami miatt neked írok, nevezetesen nem túl bölcs dolog lehordani azokat akik linuxot nem telepítettek akkor, amikor a cikk a windowsról szól. Ha a linuxról szólna a cikk akkor meg azt írnád hogy ne szóljon bele az, aki windows-t nem telepített soha? :)
A véleményemet kifejtettem még a hsz-ek elején, többen egyetértettek velem. Jó lenne ha te is tudnád a színvonalat tartani. Vagy legalább a többiek hsz-eit elolvasva nem ismételgetnéd azt ami már százszor elhangzott, aztán meg nagy durcásan várod hogy mindenki hasraessen elõtted szellemi nagyságodtól...és fikázod a komplett társaságot.
Igen, elolvastam amit írtál, de nem láttam benne semmi érdemlegeset. Az hogy a linux 200 félét rak minden alkalmazásból azt már korábban írtuk/kitárgyaltuk. Egyébiránt a linux hibáiról jó pár oldalt lehetne írni de ez offtopic lenne, persze ha te tudod egyáltalán mit jelent ez a szó.
Mivel van lehetõség a beépített windows alkalmazások helyett mást használni, csak az panaszkodik, aki pénzt akar kinyerni egy erõs jólmenõ cégbõl, csupán errõl van szó - szvsz.
egyebkent hozzaszolasaid alapjan fiatalnak es tajekozatlannak tunsz, mar megbocsass!
A te pofázásod nem ildomos itt, linuxot emlegetsz, holott a cikk a windowsról szól. Nem árt néha tájékozódni, ha már kétméteres pofával ontod az igazad :)
akik meg eletukben nem telepitettek linuxot (mondjuk csak valami egyszerubb redhatot), meg windowst, azok mi az istennek pofaznak itt bele???
a widowszban NEM tudod azt megcsinalni, hogy ha valami nem kell akkor nem rakod fel. Van az XP-ben alap telepitskor olyan, hogy majd te megmondod, hogy mely komponenseket tegye fel???
NINCS
Na ez a problemaja a kedves tavolkeleti kollegaknak.
A 4-6 CD-s linux disztribek telepitesekor VAN lehetoseged megvalasztani, hogy melyiket teszed fel, SOT donthetsz ugyis, hogy egyiket sem.
Es raadasul meg utolag se lehet a legtobb komponenst levakarni. pl kedves outlook minden egyes SP telepites utan valahogy visszamaszott a gepre... erdekes. pedig elotte szepen kertem szedje le.
Az ilyen es ehhez hasonlo megeroszakolasokkal sikerult azt is elerni a windowsban, hogy mostmar vegre megadhatod, hogy egyaltalan sose ne akarja az IE-t elinditani a windows magatol, meg hogy megertse, hogy veletlenul te egy masik levelezot akarsz hasznalni... tudjatok "Set program access and defaults"
szoval nem ertem mit nem lehet ezen erteni!
Ingyen profi videovágó pl a virtualdub.
Ja, és kifelejtettem a fõ részét a dolgoknak. Szóval a komoly programokhoz komoly háttér szükségeltetik, és nagy humánerõforrás. Éppen ezért soha nem lesz ingyen profi videóvágó, meg profi képszerkesztõ, stb., így mindössze annyi történhet, hogy nem lesz minden biszbasz pénzért. Más dolog az, amit valaki ingyen megcsinál nekem, mint az, amit csak egy másik, hasonlóan nagy cég tudna létrehozni évek alatt. Szóval szerintem ez nem fenyeget.
Szerintem az, hogy az opensource fejlesztõk saját maguk alatt vágják a fát, több helyen is hibádzik. Egyrészt a win elõtt se fizettünk az oprendszerért, persze ez mellékes, de mindenesetre attól, hogy esetlen nem lenne windows, simán csinálhatnak linuxra is zárt forráskódú alkalmazást (vö. ati driver). Akkor meg ugyanitt vagyunk, ma se sokan fejlesztenek oprendszert. Ráadásul a nagy hardvergyártók számára (ahogy most is), komoly üzleti lehetõség rejtõzik abban, ha az oprendszer ingyen van a hardverhez (fõleg ha nem õk fejlesztik).
Túl vagyok rajta!;)
A végén tetszett az a kis fizikázás. Bár szerintem még a szakemberek is valami csodában reménykednek.
Talán az idei fizikai nóbeldíjat is valami olyamiért adták, hogy a fény hogy képes bizonyos szilárd testek felületén a normál elektromos áramnál nagyobb sebességû hullámokat kelteni. Monnyuk ebbõl még vagy 10 év mire technológia lesz.
Monnyuk szerintem is a párhuzamos architektúráké a jövõ. Ez a több magozás még nagyon az elsõ lépés, miközben vagy 10 éve már voltak hybrid(digitáli-analog) neuron felépítésû csipek, amik kb azt a teljesítményt adták le mint a mostani hagyományos digitális többmagos CPU-k (persze csak speciális feladatoknál).
Monnyuk az is nagyon érdekes, hogy az agy max pár 10 Hz frekvenciás mûködési alapjelével sokkal nagyobb nagyságrendû frekvenciákhoz tartozó jeleket tud feldolgozni - a fázis különbségek feldolgozásához az is elég.
Szal szerencsére van még mit tanulni a természettõl. De valami nagy technológiai váltás egyre inkább megérik!
Nem érted... Attól hogy open-source, nem azt jelenti, hogy a _világon mindenki_ belenézhet, leszedheti! Hanem azt, hogy aki megveszi, az miért ne nézhetne bele? Azért írtam, hogy ettõl rosszabb nem lenne a helyzet, mert a szoftveren jogi védettség van! Tehát belenézhet, magának módosíthat, de nem árulhatja, mert a többi részét szerzõi jog védi. Szerinted az MS miért tûri ennyire a warezt? Volt itt szó mindenféle winxp aktiválásról, meg mindenrõl, de semmi se lett belõle.(Nekem eredeti home sose kért aktiválást) Pont azért, mert akkor nem tudná fenntartani a monopolhelyzetét! Hülye lenne a user használni, ha ott lenne benne, hogy a BSA bármikor kopogtathat az ajtón, sõt, a BSA ki is jelentette, hogy magánfelhasználókat nem zaklatnak. Nem beszélve arról, hogy akkor perkálás nélkül aligha tudná használni(legfeljebb törtet, de ha akarnák, ezt is meg tudnák oldani). És ezeknek az embereknek 75%-a nem fizetne érte 30000 Ft-ot.(itthon) De visszakanyarodva: 1) nem arról beszélek, amikor szoftvert akarnak fejleszteni. A programozó minden esetben ért hozzá. Hanem arról, hogy ha a usernek nem tetszik a notepad, de alapjában jó, csak mondjuk szüksége lenne a cserealgoritmus rafinálására(egyszerû eset), akkor ezt így sehogy nem teheti meg. Szóval, újra kell írni az egész notepadet(egyik haverom megcsinálta :)) 2)látszik mikor láthattál linuxot utoljára. Egy IT szakember sem az, ha nem konyít a linuxhoz.(diplomát nem is kap nélküle).
a)Azért van az, hogy a diszribben benne van a régi kernel is. b)A kernelt _fejlesztik_. A linux kernelben olyan dolgok vannak, hogy a win nem is álmodhatna róla. Hol van pl. csak a traffic shaping a windows kernelbõl?(egyetlen példa, de eláraszthatnálak vele). Ezért elkerülhetetlen, hogy elavult funkciókat cserélnek, de az új rendszermag mûködik a régi csomagokkal is általában. Erre való a /dev eszközfilerendszer, ami nagyon kényelmes a fejesztõk számára, mert minden eszköz egy helyen található meg. Linux alá pl nem kell külön megírni a CD író programhoz az ATAPI és a SCSI drivert, mert a kernel az ATAPI-t is tudja SCSI-nak láttatni. Mert kompatibilis. Szoftverek terén sincs szétszórtság. A libek egy helyen vannak, és vagy megvannak, vagy nincsenek. Ha nincsenek, akkor le kell õket szedni, semmi több. Nincs registry. Olyan nincs, hogy ha egyetlen file megsérül, akkor az egész rendszer használhatatlan. Az /etc-ben vannak a beállítások, és ott minden konfigolható egyszerre. Nem kell ablakokkal veszõdni, mikor ott a kényelmes mcedit, csak search-ölök, és átírom, winben egy ablak nem nyílil meg ennyi idõ alatt. És már megbocsáss, de ha nem vagy developer, akkor a forráskódba nem kell nyúlkálni. Ha meg az vagy, akkor tudod mit csinálsz. 3) hol nem sikerült megvalósítani? talán le szokott fagyni a net?(routerek ugye...) Felhasználói programok? Mikor fagy? És a funkciók is megvannak, ha nincsenek speciális igényeid. Ha meg vannak, akkor hívod a programozót, aki max egy hét alatt megcsinálja neked.(de ez otthon nem szokott elõfordulni) 4)A hardverfejlõdésrõl: mindennek vannak korlátai. Szerinted poénból kezdék el a magokat többszörözni, mikor mindenki tudja, hogy az egy erõs mag jobb teljesítményt ad? Egy egyszerû, de sokat használt mûvelet: két maggal a másodfokú egyeneletet 150%-al lehet gyorsabban megoldani, gépi kódú utasításokkal. Nem 200%! Persze egy ideig jó, amíg sok szoftvert futtatunk, vagy könnyen többszálúsítható a feladat(renderelés pl), de ha a gépnek egy naggyal kell megbírkóznia, akkor már közel sem lesz olyan jó az eredmény. Úgy látom nem veszed figyelembe amit leírtam. Egy atomból már nem lehet tranzisztort építeni, ahogy bizonyos adatsûrûségnél többet sem lehet egy merevlemezen tárolni(max 400Gbit/inch^2), efölött az atomok termikus energiája is elég egy elemi adat megváltozásához. Persze lehet hûteni. Egy ideig. Ezek kiszámított adatok! Jelenleg ott tartunk, hogy a P4 fajlagos fogyasztása rosszabb, mint a 80486-é! Ha kiszámolod egy processzor magjára esõ teljesítmény 10x akkora mint egy villanyrezsóé! A lábak fele így is az áramfelvétel miatt kell(lassan 100A-nél tartunk) Persze most az optoprociktól várjuk a megváltást, meg a kvantumszámítógépektõl, de minél bonyolultabb egy rendszer, annál nagyobb az esélye , hogy elromlik! És a Heisenberg reláció minden adatsûrüségnek gátat szab, a feldolgozási sebességnek pedig a relativitás. Fénysebességnél gyorsabban információ sem haladhat. És az elektronikus számítógépeknél a frekvencia növelésével az elektromágneses disszipáció, valamint a zavar is nõ. Ilyen GHz-s jeleket max néhány cm távolságra lehet biztonságosan továbbítani. Szóval: a kétszerezési idõk eddig szépen tartották magukat, de lassan fizikai korlátokba ütközünk, amiket nem lehet legyûrni. És hogy miért kerül emiatt elõtérbe az open-source? Mert amíg a kereskedelmi termékeket már nem lehet új funkciókkal ellátni, mert nincs az a vas, amin futnának, ezért mindkét tábor szépen elkezdi a bugmentesítést, és a még maradék kisebb gépigényû ötletek implementálását. De ebbõl már nem sokáig élnek meg! Az ilyen funkciók nem fognak az embereknek kelleni, fõleg pénzért nem. (már most sem tudnak nagy áttöréseket produkálni) Szóval ezalatt az idõ alatt az open-source szépen beéri a kereskedelmi termékeket, mellesleg ingyenes marad. Szóval ki fizetne érte, ha ingyen is az övé lehet?
1. Árukapcsolás. Igen végül is igazad van. A M$ ezeket télleg ingyen adja. Csak éppen azt nem szabad elfelejteni, hogy ez nem azt jelenti hogy neki a fán terem. Csak ennek a költségeit a winbe építi be, ha már úgy is adja hozzájuk. Jobb lett volna az irodai programcsomagjait írni, amiért szintén beperelték!
2. Böngetõk Nem fogod? Az IE be van építve a winbe. Vagy is 100%-ról indul. Na ehhez képest, hogy ma már minden hozzáértõ emberke, a win felhasználók 10%-20%-a FF-et vagy alternatív böngészõt használ az szerintem elég nagy szégyen a M$ szempontjából!
3. A pör Perelnék is, de nem kifejezetten a játékgyártókat. Másrészt te hogyan értelmezed azt amikor pl a AoEIII telepítõje bevágja az unalmast, és kijelenti hogy winXP alatt nem adja, és szépjónapot kíván majd kilép? Szerintem egy állati nagy bunkóság és akkor még jogi kategóriákba bele sem mentem!!!!!
4. Antitroöszt "Mert megszerezte a 90%-át a piacnak? LOL. Emiatt több tucatnyi céget be lehetne perelni. Neked amerikában a helyed, aztán pereskedjél egésznap hülyeségekért :))" Bizony, bizony ezeket szépen be lehetne perelni!!!!!! (Állami monopóliumok esete persze kivétel) Ennyire nem lehetsz értetlen! A világ nem úgy mûködik, hogy "ha megnyerte had vigye!" Van olyan hogy Gazdasági versenyhivatal, meg hasonlók és az szépen szokja is a kis bünteijeit osztogatni. Ajánlom figyelmedbe a sajtó olvasását. (Szerintem lükeség ennyire befeküdni a mamutoknak, épp a M$ fanok szavajárása, hogy az a cég nem jótékonysági intézmény, mondjuk ha persze te szívesen veszed hogy elcsórja a pénzed az a te dolgod)
5. Win kód Nagyön örülök neki, hogy szép rendezett a win kódja!;) De 50 milkó sor közé akkor is gyak bármit el lehet dugni!!!!!! (Föleg bugokat)
6. Longhorn Azt nem értem mindek vitatkozok én itten veled!
"Figyuszka, az árukapcsolás az ha a saját (fizetõs) cuccosaimat adom egyárban, ráadásul töredékért, mint ha mástól kellene külön-külön beszerezni."
Az ingyenes töredéke pl. mennyi? Csak mert ingyen letölthetõ bármelyik ie, mplayer, outlook exp, és rátehetõ majdnem bármelyik winre. Elébe megyek a dolgoknak, nem, nincsen a win árában már benne, ugyanis ezekkel nem rendelkezõ winekre is telepíthetõ. (w95-bõl pl volt ie nélküli, késõbb a ms igyen letölthetõvé tette hozzá) Szóval BS az egész, ha akarod pereld õket be, sok sikert hozzá... :)
"Amúgy szerinted, ha a M$ berakna még 2-3 böngészõt a win telepítõbe mikor tudna az IE 90%-os részesedést elérni? Én olyan 5%-ot adok neki!!!;)))"
Meg is látszik a hozzáértéseden, ha a firefox 10%-ot se tudott elérni évek alatt hatalmas marketing kampánnyal és már az is hanyatlik, az emberek rájöttek, hogy ugyanolyan bugos, ha keresnek is benne hibát...
"Asszem egy ilyen per már k.rvára megérett."
Na, akkor pereld be õket ezért is (a játékgyártókat) legalább nevetünk egy jót, ha a bíróságon is hülyét csinálsz magadból :))
"A valóság viszont az hogy macerás(abb) mást választani"
Kutyát nem érdekli, hogy a konkurencia, csak használhatatlan hulladékot tud fejlesztei, amire az átállás és a használata, fentartása milliókba kerül. Szerintem pereld be ezért is a ms-ot, mert a konkurencia béna :))
"és a 90%-os piaci hegemónián meg nincs mit vitatkozni, ez az amiért jogi úton fel kéne darabolni a céget."
Mert megszerezte a 90%-át a piacnak? LOL. Emiatt több tucatnyi céget be lehetne perelni. Neked amerikában a helyed, aztán pereskedjél egésznap hülyeségekért :))
"Ezek szerint mint hozzáértõ bele is néztél már, és láttad hogy minden nagyon szép minden nagyon jó, vagy láttál egy-két hibát is és bele is javíthattál?"
Nem láttam benne hibát és nem is javítottam bele.
"Voltak a cégednek, vagy akármilyen cégnek javaslatai aminek eredményeképpen nálatok speckó windóz fut?"
Nem voltak, mi backdoort és 1-2 komponens mûködését vizsgáltuk, hogy hatékonyabban kommunkáljunk vele. (teljesítmény optimalizáció)
"50 milkó sor közé BÁRMIT el lehet dugni."
Látszik, hogy nincs sok közöd a témához... :) Pont annyira lehet benne eldugni mint a linux kódjában, csak "kicsit" rendezetebb a kód, és "picit" jobb fejlesztõ eszközökön lehet nézni...
"hogy a Longhorn olyan bugos volt, hogy esély se se volt arra hogy valaha is mûködni fog."
A hibák miatt nem kezdek újra semmit. Persze, hogy teli van hibával, elvégre béta elején van (az újrakezdés idején, ami több mint egy éve volt még alpha változatban sem volt). Most is teli van hibával. A hibákat javítani szokták nem elölrõl kezdeni a fejlesztést. Bizony a hardverek állapota miatt sok komponenst elölrõl kezdtek, hogy annyit tudjon amit a jövõ hardverei kezelni is tudnak...
Ezek szerint mint hozzáértõ bele is néztél már, és láttad hogy minden nagyon szép minden nagyon jó, vagy láttál egy-két hibát is és bele is javíthattál? (gondolom nem) Voltak a cégednek, vagy akármilyen cégnek javaslatai aminek eredményeképpen nálatok speckó windóz fut? (gondolom nem)
(Arról meg, hogy ilyen (nemzet)biztonsági szempontból megengednek megnézni egy 50 milkó soros progit arról meg van a véleményem, 50 milkó sor közé BÁRMIT el lehet dugni. Az 50 milkó sort még a M$-nél se látják át, nem hogy valami külsõs!!!!)
"Tényleg nem, csupáncsak azért, mert fele annyit se fejlõdött a hardver ipar, mint amennyit 5 évvel ezelõtt (a fejlesztés megkezdésekor) prognosztizálták. De, hát ez nyilván tudják az ilyen "szakértõk" is... :)"
Fõ a jókedv!;) Itt volt egy cikk, (meg azon kívül még egy jó pár külföldi nyelveken) hogy a Longhorn olyan bugos volt, hogy esély se se volt arra hogy valaha is mûködni fog. De te megint megmondtad a frankót (M$ PR dumát)
Figyuszka, az árukapcsolás az ha a saját (fizetõs) cuccosaimat adom egyárban, ráadásul töredékért, mint ha mástól kellene külön-külön beszerezni.
Az ha különbözõ gyártók ingyenes termékeit rakom össze az nem igen ütközik törvénybe! (Gondolom különben az újságokhoz megjelenõ mellékletek se nagyon jelennének meg, a disztribekrõl nem is beszélve.)
Amúgy szerinted, ha a M$ berakna még 2-3 böngészõt a win telepítõbe mikor tudna az IE 90%-os részesedést elérni? Én olyan 5%-ot adok neki!!!;)))
"Hogy miben akadályoz meg téged a DX? Õ adott egy - mellesleg az opengl-nél fejletebb api-t - miközben opengl-t (vagy akármilyen grafikai apit, amit a 3rd party video driver támogat) használhatsz, ha akarsz default install után azonnal. Itt maximum a játékok/alkalmazások íróit lehetne beperli, hogy miért nem adják ki opengl-ben is a termékeiket, de ez egyrészt ugyanolyan marhaság mint az elsõ, másrészt a kutyát se érdekli..."
Asszem egy ilyen per már k.rvára megérett. Ha a dx openben elérhetõ lenne, meg még vagy 10 OS-re akkor még igazad is lenne. De csak winekre elérhetõ, ráadásul még azokat is bekorlátozza a M$.
Rossz irányból nézed a dolgokat, ne azt nézd hogy akkor most elméletileg mindenki választhat mást. Meg senkit nem köteleznek winre. A valóság viszont az hogy macerás(abb) mást választani, és a 90%-os piaci hegemónián meg nincs mit vitatkozni, ez az amiért jogi úton fel kéne darabolni a céget. Mégegyszer mondom mind ez független attól, hogy most BG meg SB a megtestesült kisgeci vagy nem (szerintem mondjuk azok).
"hol fogok tudni a win kódjába belenézni, ahhoz hogy én is rájöjjek ilyen nagyszerû dolgokra?"
Pl. a munkahelyemen, ha megfelelsz bizonyos követelményeknek... :) Eddig több ezer civil nézte át a win forrását a shared source program keretében, többek között a nemzetbiztongási hivatala gyakorlatilag az összes kulturált országnak, azóta is vígan használják a wint mission critical rendszereken. Nálunk (bank) dettó..
"Biztos nem ezért kellet az alapoktól újra kezdeni a Viszlátot sem! - Auditorok ide vagy oda!"
Tényleg nem, csupáncsak azért, mert fele annyit se fejlõdött a hardver ipar, mint amennyit 5 évvel ezelõtt (a fejlesztés megkezdésekor) prognosztizálták. De, hát ez nyilván tudják az ilyen "szakértõk" is... :)
Caro: "kereskedelmi termék is lehet open-source!"
Huhú, feltaláltad a spanyolviaszt! Pl a banki alkalmazások 90% open source, abból a szempontból, hogy a bank megkapja fejlesztés után a kódot. Csak az a bibi, hogy a világ meg nem... A szó szoros értelmében azért nem lehet kereskedelmi termék open source, mert minek fizetne bárki olyan termékért aminek a forrása ismert így maga is elõállíthatja.
"Lehet létezik egy-két specifikus funkció, ami neki pont úgy kellene. "
Sajnálattal közlöm, hogy ez win esetén a win átírása nélkül apikon keresztül megoldható az esetek 99%-ban, cserébe kapod a nagyobb bizonságot, átgondoltabb és több termékcikluson egységes apiket (szegény linux nemhogy termékcikluson de még disztrók között se kompatibilis önmagával se, a szánalmas kernel függõségektõl, meg ne is beszéljünk, mikor is xy komponens z verziója, csak z2 verziójú kernellel kompatibilis és borul az egész vödör, szakmai körökben dominó effektus). Linuxon viszont belebarmolhatsz a kódba és onnantól egyeten patch térdre kényszerítheti a teljes rendszeredet, hiszen onnantól nincs szinkronban a kódrészed a patcht/oprendszer kiadók kódjával. Az elsõ frissítés alkalmával, ha szerencséd van, csak felülcsapja a teljes munkádat, ha nincs, akkor olyan kernel panicokba és hibás alkalmazás mûködésekbe futsz, amit a jóistesten se debuggol ki. Nagy ötlet...
"Ez esetben nem kéne mindenféle 95% által nem használt funkciókat beépíteni a szoftverekbe, és jobban lehetne optimalizálni, hibamentesíteni, stb.."
Szép elmélet, kár, hogy a linuxnak ezt egy évtized alatt se sikerült a gyakorlatban bemutatnia...
Hogy a hardveres fejlõdés megállása (ami persze önmagában egy vicc) miként implikálja az open source gyõzelmét, azt nem látom, de ez már elhanyagolható "részletkérdés" a többi elvi tévedés után... :)
Még valami: kereskedelmi termék is lehet open-source!(GPL, az már nem, de az más kérdés) Ez nem nehezíti/könnyíti az illegális szoftverhasználatot! De miért ne lehetne meg egy felhasználónak az a lehetõsége, hogy ha õ akar, akkor hadd piszkáljon bele!(99.9% úgyse fog, a többi meg tudja mit csinál) Lehet létezik egy-két specifikus funkció, ami neki pont úgy kellene. Akkor hív egy programozót, aki fél nap alatt átírja neki úgy, hogy jó legyen. Ez esetben nem kéne mindenféle 95% által nem használt funkciókat beépíteni a szoftverekbe, és jobban lehetne optimalizálni, hibamentesíteni, stb..
Te tudod!;)
Ezek szerint a Linux megbízhatatlanabb isnstabilabb mint a win. Tele van évtizedes hibákkal stb. Az open fejlesztési mód is csak parasztvakítás.
Te aki mindent ilyen jól tudsz, kérlek áruld már el hol fogok tudni a win kódjába belenézni, ahhoz hogy én is rájöjjek ilyen nagyszerû dolgokra? És én is láthassam hogy a winbõl bizonyára már rég kiirtották ezeket a bugokat. (Biztos nem ezért kellet az alapoktól újra kezdeni a Viszlátot sem! - Auditorok ide vagy oda!)
Mi az kifogytál az érvekbõl? :P Nekem mindegy... :) Téged úgyse foglak meggyõzni, meg te se engem. De nézd majd meg a helyzetet 2050 környékén. Meglátod, hogy nekem lesz igazam. És azért, mert az open-source fejlõdik. Ahogyan a többi is. Csakhogy a jelenlegi fejlesztés nemsokára hardveres korlátokba fog ütközni. Jelenleg egy tranzisztor 130 db atom szélességû, a merevlemezeknél pedig az elméleti határ hatodánál járunk. És ha a hardvert nem lehet tovább nyomni, akkor azzal együtt behal a szoftver is. Onnantól csak optimalizálni lehet.
" Microsoft arra figyelmeztet, hogy egy számára kedvezõtlen döntés miatt ideiglenesen kivonhatja az országból operációs rendszerét,..."
"Ha ugyanis bizonyos kódrészletek eltávolítására, vagy módosítására kötelezik õket, a Windows operációs rendszert idõlegesen vissza kell vonniuk az ország piacáról, amíg elvégzik a szükséges változtatásokat. "
remélem érezzük a különbséget. SG rulz.
Felhasználóként csak annyit, hogy nekünk tökmindegy hogy opensource v. closedsource az a fontos hogy ingyen legyen.
"Abból !SOHA! duplán aláhúzva és felkiáltójellel bekeretezve nem lehet kiindulni egy titkosításnál, hogy az algoritmus titkos."
ki beszélt titkosítási algoritmusról barátom? Bankbiztonságban nyilt titkosítási eljárásokat használnak (zárt implementálással) szintén zárt akalmazói környezetben, nyílt kommunkiációs interface-el... Már megint olyanba szólsz bele amihez nem értesz...
Látszik mennyire hülyék az ilyen emberek. Abból !SOHA! duplán aláhúzva és felkiáltójellel bekeretezve nem lehet kiindulni egy titkosításnál, hogy az algoritmus titkos. Az algoritmus az akármikor kikerülhet. Csak a kulcs titkosságából lehet kiindulni.(Minél kevesebb a titok, annál nagyobb a biztonság)
"Hány cég OS-ét használja a világon az emberek 90%-a? Egyetlen egyét!!!!!!"
Választhat mindenki mást, pont mint a mobiltelefonok piacán... Nem akarom védeni az M$ -t tényleg, de ezek hülye vádak. Én is amellett vagoyk, hogy pereljék be bármiért, millió dologért lehetne, de, pont egy ilyen hülyeséggel...
BS. Ez annyira árukapcsolás, mint hogy adott disztrib default installból mplayert rak fel... Kit érdekel, hiszen le lehet cserélni. Akárcsak az MP-t, vagy bármely más komponenst. Amiért valóban perelni lehetne, ha mondjuk a ms megakadályozná valami trükkel a firefox települését, vagy onnantól a linkek nem abban nyílnának meg...
"és az olyan korlátok beépítése is, ami megakadályozza más termékre történõ átállást (Pl DX) "
Hogy miben akadályoz meg téged a DX? Õ adott egy - mellesleg az opengl-nél fejletebb api-t - miközben opengl-t (vagy akármilyen grafikai apit, amit a 3rd party video driver támogat) használhatsz, ha akarsz default install után azonnal. Itt maximum a játékok/alkalmazások íróit lehetne beperli, hogy miért nem adják ki opengl-ben is a termékeiket, de ez egyrészt ugyanolyan marhaság mint az elsõ, másrészt a kutyát se érdekli...
A "ha jobbat nem tudok alkotni, majd pereskedem" hozzáállás tipikus esete.
"Az open fejlesztés elõnye, hogy eszméletlen jól mûködik a tesztelés és a hibák kijavítása."
Legalábbis ezt mondják az open source-os agymosó elõadásokon... A valóság meg az, hogy állandóan ÉVTIZEDES hibákat találnak open source programokban (linux, bind)... Sajnos egy kutyagumit se ér, hogy 100 millió ember láthatja a forrást, ha csak 1000 nézi meg és ebbõl 10 rendelkezik olyan tudással, hogy érdemben találjon komoly hibát belõle. (a tíz éves pistike nem fog hibát találni, õ legfejebb azt jelenti, hogy miért kék az ablakfejléc)
Ezzel szemben egy ms megteheti, hogy bg úgy ébred reggel, akkor délutánra felvették a világ 10 legjobb biztonsági auditorát, akiknek a munkája már ér is valamit.
"A nagy cégeknek mindíg korlátozottak az ilyen erõforrásaik is."
LOL... Éppen az open sourcenak korlátozottak az erõforrásai, hogy valódi szakembereket alkalmazzon. Ezt csak pár mamutvállalat tehteti meg, de azok egyrészt elhanyagolható részt fejlesztenek a linuxban, másrészt nem veszik elég komolyan, csak a linoxosokat is lehúzzák egy adag zsetonra, pl ibm, ami ott van minden open source eseményen, közben az összes hirdetése alján ott figyel, hogy "az ibm a windows xp rendszerét ajánlja"
Caro:
"egy hely ahol csak open-source-t lehetne használi: állami szféra(e-okmányirodák és társaik) Ezek tipikusan olyan helyek, amik nem engedhetnek meg maguknak hibákat. Itt használat elõtt legalább fél évvel ki kéne rakni a forráskódot, és ha nem találnak benne hibát csak akkor használni."
Hú de el vagy tévedve biztonságtechnika téren... Ez éppen fordítva van, én speciel bankbiztonság technikával is foglalkozok, ott a mission-critical rendszereknél nemhogy open sourceról nincs szó, hanem bizonyítottnak kell lennie, hogy pontosan mely fejlesztõk, mely auditorok férhettek valaha is a kód közelébe és egyenként átvilágítják õket. (pontosabban ez még a fejlesztés-tesztelés-auditálás elõtt zajlik) Ennek az oka a már oly sokszor leírt open source probléma, hogy a hackerek kezükben a forrással ugyanolyan hiba esetén nagyságrendekkel kevesebb idõ és energiabefektetéssel törik a rendszert, ha az nyilt forrású mintha zárt forrású. Ill. gyakran csak DoS-re jutnak ugyanazzal a hibával closed source rendszeren, míg, ha a kezükben a forrás esetleg rootkitet telepítenek. Egyszóval kutyagumit nem ér a nyilt forrás mission-critical rendszerben, jóval nagyobb a kockázat, lásd évtizedes bind hibák, valószínûleg évek óta ki-be járkáltak észrevétlenül a hackerek az ilyen nyilt forrású szervereken...
Az árukapcsolás (windóz + IE + MP + Outluk) és az olyan korlátok beépítése is, ami megakadályozza más termékre történõ átállást (Pl DX) szintén beletartozik azokba a dolgokba, ami miatt tröszt ellenes pert lehet kezdeményezni!
Senki nem tud kisújból több ezer soros tökéletes kódot írni! És az aki ugyan még olyat sem tud, a hibákat viszpont még õ is észre tudja venni!!! Az open fejlesztés elõnye, hogy eszméletlen jól mûködik a tesztelés és a hibák kijavítása. Ezért sokkal megbízhatóbb a linux! A nagy cégeknek mindíg korlátozottak az ilyen erõforrásaik is. Az igazán fontos dolgokat pl amilyen egy elterjedt OS talán csak így lenne érdemes fejleszteni!
1. Gondolom nem úgy fog lezajlani a dolog hogy a M$ feldarabolásának bejelentése utáni napon betilcsák a windózt.;) Az eljárás évekig elhúzódhat. Egy céget átalakítani legalább egy év, ha nem több. Viszont mert már mindenki tudja hogy a helyzet változni fog ezért elkezdenek rá készülni. Új cégeket alakítanak, pillanatok alatt megkeresik azokat a még meglevõ dolgokat amire egy sikeres üzletet lehet alapozni. (Pl BeOs) Aztán amikor a helyzet átalakul addigra már lesz mire az üzletet felépíteni. 2. A helyzet valóban visszás. Viszont a politikai vezetõknek nem évtizedekre elõre meghatározott koncepciójuk van az IT szektor fejlesztésére, hanem amelyik érdekcsoport az adott ügyben érvényesíteni tudja az akaratát az állam ahhoz adja a forrásait (pl rendõrséget) Van amikor a polgárok gyõznek, és akkor megakadályozzák a szoftver szabadalmak megszavazását, van amikor meg nagyvállalatok és akkor a BSA (aminek a M$ ugye oszlopos tagja) pogromot tart.
Szerintem az ilyen fórumoknak az a haszna, hogy a polgárokban is kialakuljon valami egységes koncepció, hogy mihez vannak jogai, milyen lehetõségei vannak, és ne legyen kiszolgáltatva az abszolút anyagi indíttatású szervezeteknek pl BSA. MAHASZ stb.
Jó nagy vita alakult ki, bár nem értem min megy a vita, hiszen a felhasználó azt telepít a gépére, amit akar. A cikk eredetileg is arról szól, hogy "tizenhét másik céggel együtt tiltakozott a Windows XP beépített szolgáltatásai ellen". Tehát nem maga ellen az OS ellen, hanem a beépített plussz programok elen.
Namost az, hogy a felhasználó nyílt forrású/ingyenes, vagy fizetõs programot telepít az éppen aktuális kritizált windows beépített program helyett az tök mindegy.
Mint írtam korábban, annak idején mikor megalkotta a windowst az MS kellett volna ugrálni, hogy mi lehet benne és mi nem. Akkor persze senki sem ugrált, mert ügye szart se értett hozzá még senki, illetve akkor még akár meg is bukhatott a cég. De most hogy nagy és erõs lehet a vérét szívni.
Senki sincs akadályoztatva hogy új oprendszert írjon... :)
Linus nem a Transmetánál dolgozik, hanem az OSDLnél, amit nagy cégek hoztak létre. Ott kapja a fizuját.
Az opensource fejlesztõk egy része valóban csinál closed-source programokat, de ez nem a nagy része. Egy csomó neves kernel fejlesztõ (hacker) dolgozik különbözõ disztróknál, és munkaidõben csinálja a kernel fejlesztést. Ezenkívül egy halom ember hobbiból fejleszt, mert szüksége van valamire, de az életben mással foglalkozik, pl sok rendszergazda.
Sokan azt hiszik, (valamikor multkor ez itt már kiderült,) hogy ha a Microsoft részesedése csökken, akkor nõni fog a szoftver ára. Ez nevetséges. A verseny pont azért kell, hogy az árak csökkenjenek. A szabad piac lényege! Ezért vannak trösztellenes törvények. Ezért vágja szájba a versenyhivatal a mobilszolgáltatókat, ha árakat egyeztetnek. Mert a fogyasztó (te) azzal jársz jól, hogy ha választhatsz. Ha csak Matáv lenne (akkor is ha nevet váltott) és mondjuk letiltaná a Tele2-t akkor hiába lenne a Tele2 szolgáltatása olcsóbb, jobb ha nem tudnád rendesen használni! Ez a helyzet az MS esetében is. Hiába vannak alternatív rendszerek, hogy ha van egy nagy elterjedtségû OS, és a gyártója mindent elkövet azért, hogy ne lehessen azzal együttmûködni. Én nem hiszem, hogy 30K forintot ér a windows. Hiszen pl a BeOS is 10-15K körül volt, vagy egy linux disztró se kerül többe. A piaci verseny, megmutatkozik az árakban, a minõségben is. Ahogy nõ a szabad szoftverek elterjedtsége, úgy próbál az MS javítani a termékein, vagy legalábbis marketing dumáin :D Az elõbbi mindenképpen jó azoknak aki windowst használnak. Az emberek jó része nem tudja, hogy van más lejátszó/böngészõ mint ami a windowsban van. Amikor elindítja az explorert akkor arról úgy beszél, hogy "megnyitotta az internetet". Mert neki az az internet, pedig csak egy program! A másik dolog a monopóliumról: A vírusok. Ha itthon csak Paks adna áramot, és leállna, akkor megbénulna az ország, kivéve 1-2 helyet ahol van pót ellátás (generátor, szünetmentes, ceruza elem :D, vagy még mindig nincs áram, mint 1-2 helyen az Alföldön..) Na ha bejön egy vírus, akkor az egy homogén rendszert simán kiírt, mert könnyen terjed. Pl ha egy farmon kiüt a madárinfluenza, és minden madár kidöglik, akkor nem lesz egy állat se, ha viszont van más állat is, amit nem érint a kór, akkor legalább egy része megmarad. Pistike pestises. Rátüsszent Julcsira. Akkor Julcsi is pestises lesz. Julcsi leköhögi Gézukát, de õ immunis, így nem lesz beteg, így hát nem is adja toább a vírust... Ha még mindig nem látszik a hasonlat: Pistike outlookot használ, kap egy levél vírust, és az továbbmegy a címjegyzékben szereplõ Julcsinak. Julcsi gépérõl megy a szar tovább Gézuka gépére, de mert õ más levelezõt használ (Kmail, Evolution, Thunderbird, TheBat!, OperaMail stb) ezért az õ gépe nem fertõzõdik meg, és nem is adja tovább a nyavaját.. És akkor ez megint egy ok arra, hogy ne legyen a rendzser homogén.
Nem értesz. Ha nem védenék annyira azt a szutyok szellemi tulajdont(át kéne gondolni a szabadalmaztatást), akkor már rég be lehetett volna perelni az mst hogy irreálisan magas árat kér az adott termékért.És ez nem csak az msre igaz. Épp a napokban olvastam hogy korea kijelentette akkor is lefogja gyártani a madárinfluenza elleni gyógyszert ha nem tud megegyezni a szabalmat birtokló céggel, mert irreálisan magas árat kér érte.Kijelentették hogy az ország lakossága fontosabb mint bizonyos cég szabadalmi joga(szivesen látnék már ilyen kijelentéseket itthon is). Szóval te meg én más oldalról közelitjük meg a helyzetet. Te egy konkrét dologról az msrõl beszélsz, de valójában a jogi helyzet teszi lehetõvé hogy az ms és tsai müködjenek.Jelengleg a törvények nem a felhasználókat, az embereket (más néven a lakosságot) védik, hanem a kiadókat illetve gyártókat.Mintha az emberek lennének a kiadókért és nem forditva. Na majd ha ezt a helyzetet megváltoztatják, akkor beszélhetünk versenyrõl, meg az osrõl és a többi jó dologról. Addig meg csak felesleges vitatkozás az egész.
Igen és ez jó dolog, de õk inkább csak a küllemet fejlesztik.Nem hinném hogy egy kernelt rábiznak vmi noname kisfiúra otthon. Mellesleg az tizenéves aki már ennyire ért hozzá az ha elvégzi a sulit, akkor bezony dolgozni fog, és nem ingyen hanem vmilyen fizetõ cégnél mint programozó, és a cégnek is kell bevétel valahonnan tehát nagyon vszinü hogy fizetõs programokat fog gyártani.Nézd csak azt probálom elmagyarázni hogy az os jó dolog, meg szép is, de csak az os magában nem müködõképes.Attól hogy ez informatika még ugyanugy vonatkoznak rá a közgazdaságtani elméletek.Olyan ez mintha egy hipermarketben ingyen árulnak a cuccokat. Sejtheted mennyi ideig birná.Csak ugy megy ha vmi olcsón ad, vmit meg drágán.Ahhoz hogy az os létezzen szüksége van a fizetõs projektekre is.Ha nincs zsákmányállat nincs ragadozó sem, ez õsi törvény.
El vagytok tévedve! Teljesen igaz amit leírtok, az open nem egy abszolút alternatíva! Nem vágja senki maga alatt a fát amikor az openen dolgozik!
Viszont nagyszerûen kiegészíti az üzleti alapú fejlesztéseket, ott ahol valamiért akadozik a rendszer.
A szabványok elzárása, csak a M$ szerint járul hozzá a világ fejlõdéséhez olymódon hogy biztosítja fejlesztõ költségeit. Kérdezem én hányszorosan keresi vissza a M$ a win/offic fejlesztési költségeit? Miközben mások nem képesek kifizetni neki bizonyos szabadalmakért a jogdíjat! Nagyszerû fejlõdés (a jogászoknak mindenképp)! A M$-nek egy színes, nem monopolisztikus piacon talán még igaza lenne. De a PC piac nem olyan!
Ezt az elszart állapotot viszont az open még tudja korrigálni valamennyire, addig is amíg a zusa bírósága végre veszi a fáradtságot és lefolytatja az eljárást.
Nem értem a félelmeteket a soxinûségtõl, miért lenne zûrzavar ha sokkal több lehetõség lenne? Amikor csak magyarposta/matáv/vonalas telcsi volt az olyan marha jó állapot volt ahhoz képest, hogy most meg eszköz és szolgáltató hegyek vannak és mégis csak tudok UPC-s kábeles netes telcsirõl, vonalasat, vagy gsm-et hívni, vagy másokat akár ingyen?
Szerinted tényleg semmi része sincs az explorernek (ami a piac 90%-ák uralja) abban, hogy az opera ott van ahol van csak a firefoxnak? Szerintem ez nem ilyen egyszerû...
Dehogynem én értlek téged.Két fõ gondom van (nem veled, az elképzeléssel) 1, ha az mst kiiktatjuk a monopolhelyzetbõl (mert ugye a trösztellenes törvények erre lennének) akkor kell vmi alternativa is.Sajnos ilyen jelenleg nem igazán van és itt a bibi.Mert a linux nem igazán alkalmas a win kiváltására az otthoni gépeken. (remélem most sokkos hiperventillálásba kezdenek a linux fanok) 2,Jelengleg egy visszás állapot van kialakulóban. Mert ugye vegyük azt az irányzatot hogy legyenek a programok nyilt forráskóduak, legyenek igyenesek és szüntessük meg az ms monopólhelyzetét törvényekkel,mert visszaveti a versenyt.Ez manapság egyre erõsödik egyre több helyen perelik be a microsoftot mint korea, vagy az eu. DE Meglepõ módon viszont egyre erõsödik a bsa,a riaa (magyországon az asva és tsai) amik pontosan azt a célt szolgálják hogy az un. szellemi tulajdont védjék (egy nagy f..ság).Törvényeket hoznak illetve birósági eljárásokat folytatnak azon a személyek ellen akik meg merik tenni az szemtelenséget szerintük hogy fájlokat osztanak meg a neten.Szóval miközben a hivatalos szervek mindenféle idióta eljárásokkal probálják megnyirbálni az mst, mondván hogy nem jogszerü amit csinál, addig ugyanezek a szervek támogatják azokat a törekvéseket amik az internet korlátozásával járnak együtt, a fájlcseréléssel fájlmásolással és a többi ilyen dologgal.Ezzel sztem egyfajta tudathasadásos állapotban vannak.Amig ilyen szinten védik az un. szellemi tulajdont addig semmit sem ér az ms feldarabolás vagy bármi más akció.
Egy programot nem csak min 30 év gyakorlattal rendelkezõ, szakállas szemüveges polós fazonok gyártanak! Hanem pl olyan tizenévesek is akik olyanokat csinálnak, mint pl a taskbaron a nyilacska, vagy kicsit nagyobb gyakorlattal, bétatesztelõként leír egy problémát/hibát elég pontosan, sõt még javasol is hozzá valamit. Az opensource az ilyen emberkékre is számít és nekik se fizet semmit, és egy progi megbízható mûködéséhez lehet, hogy nagyobb szükség van rájuk mint a zseniális de fakezû zsenikre. (Amúgy a M$ is valami ijesmit akar csinálni, -a zöld emberkék elõnyberészsítése, a kezelhetetlen zsenikkel szemben- de neki sokkal korlátozottabbak az erõforrásai, mint egy valóban nagy volumenû open fejlesztésnek)
Nekem nem az a jelszavam, hogy Linux vagy halál!;))))
Itt nem az a gond, hogy irigykedünk a M$-re, és bezzeg aki nem irígykedik hanem dolgozik szépen ahogy csillag megy az égen az mégis csak meg tud élni, szal nincs igazunk.
A gond az, hogy az M$ az IT alapját, infrastruktúráját képezõ programok fölött monopóliummal rendelkezik.
Ennek káros hatását 2 módon lehetne kivédeni, megszüntetni: 1. A piac felszabadításával. Lehetõvé tenni hogy minnél több cég tudjon részt venni az OS piacon. 2. Az alap infrastruktúrális szoftverek, termékek (PL. OS, dx) open szabványúvá tételével.
Az M$ mindkettõt megakadályozza. Persze hogy hüle lenne kiengedni a kezébõl az aranytojást tojó tyúkot.
A trösztellenes törvényekben nincs olyan hogy az ilyen eljárás alá kerülõ cég vezetõségét 500 évre leültetik, kiátkozzák minden egyházból, és mellesleg halmazati büntetésként a közügyektõl is eltiltcsák vagy 50 évre!
Ez nem bûntetõ jogi eljárás! Érted?
Senki nem akarja a zsenikéidet bítóra juttatni (még ha egyesek szerint meg is érdemelnék).
Az antitröszt törvény célja egy a versenyre káros állapot megszûntetése, és az eljáráshoz elegendõ az állapot fennállásának bizonyítása.
Az teljesen másodlagos kérdés, hogy amíg ide jutottunk ki, kinek, hányszor, és mennyire tett keresztbe!
Azt meg hogy a M$ monopol helyzetben van te is elismerted! Szal akkor min vitatkozunk?
Ja, és még valami: egy hely ahol csak open-source-t lehetne használi: állami szféra(e-okmányirodák és társaik) Ezek tipikusan olyan helyek, amik nem engedhetnek meg maguknak hibákat. Itt használat elõtt legalább fél évvel ki kéne rakni a forráskódot, és ha nem találnak benne hibát csak akkor használni. Itt nem lehet azt megcsinálni, hogy elmegy 3 évig egy szoftver, akkor talál valaki benne egy rést, és ezt kihasználva adatokat hamisít meg.
Tudjátok mibõl él Linus? A Transmetánál dolgozik. Persze lehet beállítani gonosznak olyanokat, akik nem fogadják el a fogyasztói társadalmat... Ez tipikus közgazdász gondolkodás.
Ott a pont! Az open source fejlesztõk 90% napközben closed source fejlesztõ, abból él, aztán a szabadidejében bütykölget open source játékszereket és közben hírdeti az open source BS-et. Tipikus "maga alatt vágja a fát" eset...
A maradék 10% pedig beállt valamelyik nagy cég (pl. ibm) open source csapatába és ugyanúgy dolgozik mint egy closed source fejlesztõ. És a cég mibõl fizeti ki? A closed source termékeinek eladásából. Gyönyörû...
"Én felsoroltam szoftvereket, amiket az MS ett meg"
...amikrõl kiderült, hogy talán mégsem...
"most te jössz:sorolj fel olyan szoftvereket, amiket open-source ölt meg."
írtam egyet az opera. (még nem halt ki teljesen, de az utolsó esélyét is elvette a firefox a túléléstõl, alamizsnából nem fognak megélni)
De említhetjük a beos-t, szintén a linux ölte meg, esélye nem volt a piacon, az ingyenes linux mellett, hiába volt 100x jobb egy rakás területen. De még százával haltak ki vagy kerültek csõdközelbe és állt le a fejlesztés egy rakás programnál, mert a témára megjelent egy többé-kevésbé használható de DÖMPING ÁRRAL PIACOT ELNYOMÓ ÉS TORZÍTÓ open source alternatíva... Nekik, ha szerencséjük van akkor megveszi õket kilóra a ms vagy egy másik nagy cég, ha nincs, akkor felszámolják õket. Open source (pontosabban mindent elnyomni próbáló open source, mert ötletek, egyszerûbb programok esetén nagyon hasznos az open source) nélkül nagy részükbõl igazi versenytárs alakulhatott volna ki, nyilván nem nyomták volna el a nagyokat, de igazi kereskedlmi-piaci versenyre késztetve õket, mi a vevõk jobban jártunk VOLNA...
Az open source sosem volt igazi alternativa és most sem az.Elmondok neked egy nagy titkot. A rendes, megbizható os termékeket, mint például a mozilla firefox vagy egyes linux disztribuciókat nem 16 éves suliból logó kicsit programozni tudó kiskölyök fejleszti.Ezeket a termékeket komoly programozók, szakemberek készitik.Elméletileg ingyen. Igen ám de ez esetben felkopna az álluk. Szóval hogy is történik ez? Úgy hogy az adott programozó fizetõs projekteken is dolgozik és vagy mellékidõben csinálja az os programokat, vagy fõállásban, de akkor meg szintén fizet neki a cége, ami gyárt vmi más fizetõs terméket is hogy tudjon fizetni a programozónak. Az egész open source iparág addig életképes amig csak kis százaléka a piacnak.Vagy szerintetek ha majd mindenki os termékeket használ és senki se vesz fizetõs programokat, akkor majd mibõl fog megélni az a programozó aki "ingyen" fejleszti az os cuccokat? hm?
Van open-source alternatíva, és mindig is lesz. De nem a nagy piacon. Az meg szerintem tisztességes dolog, hogy egy otthonra szánt PC-hez ne kelljen még a szoftvert is megvenni a hardver mellé. És ahogy írtam otthonra elegek az open-source szoftverek. Vállalatnál pedig általában nem szorítanak ki semmilyen kereskedelmi terméket. Én felsoroltam szoftvereket, amiket az MS ett meg, most te jössz:sorolj fel olyan szoftvereket, amiket open-source ölt meg.
Ez az "egységes" oprendszer helyett be lehetett volna vezetni rendes szabványokat az informatika hajnalán, és akkor most nem itt lennénk, a >15 élõ architektúrával, a >40 féle hardverinterfésszel, a >2000 fájlformátummal, és a >10000 össze-vissza driverrel.
Én ezt nem értem. Van egy rakás informatikai cég, amelyik minõségi terméket gyárt és jó az üzletpolitikája (pl blizzard,google stb) és amelyik tökéletesen jól megél. Nem kéne mindent az msre fogni, csak azért mert néhány más cég meg elb..szta az üzletpolitikáját. Másrészrõl meg ha most feldarabolnák,eltüntetnék az mst és vele együtt a windowst is, bábeli zürzavar lenne. Bár abból a szempontból nekem már megérné hogy soha annyi anyázást nem hallanék majd a linuxal kapcsolatban, mint akkor amikor majd mindenkinen erre a "szuper" oprendszerre kéne áttérnie... Aztán látom azt is hogy van aki nem fogja fel, ha most az mst tönkrettennék és kiesne az egyeduralkodó pozicióból, akkor semmi más nem történne mint jönne egy másik cég(ami talán rosszab lenne az elõzönél is) aki átvenné a helyét.Slusszpassz.Ha majd az ms már nem tud alkalmazkodni a piaci igényekhez akkor szépen lassan ugyis vissza fog szorulni.Jelenleg viszont nagyon jól eltalálja a userek igényeit (nem a szakemberekét a userekét akik kb 90%a a számitógép használóknak) és addig csak hiábavaló erölködés ez a nagy törvényi hercehurca.
>>Igen, csak azt felejtitek el hogy a több mint 100 éve léteznek kartel ellenes, meg antitrösz törvények, épp az olyan helyzetek kivédésére amikor valamilyen cég, vagy cégcsoport a fejlõdést is akadályozó módon telepszik a piacra!!!!<< kicsit gondold át. az ms alapvetõen soha nem akadályozta a fejlõdést (legfeljebb csak befolyásolta valóban gyakorta megkérdõjelezhetõ piaci eszközökkel és módszerekkel). nem mondom h jó dolog a mostani egyesuralom, de senki sem kényszerített senkit, h a kezdetekkor win alá fejlesszen. de a dolgok jelenlegi állása szerint az IT ipar sem tartana itt a Nagy és Szent Egységes oprencerük nélkül. ezt azért érdemes átgondolni mielõtt ráveti az ember magát a csontig lerágott témára, miszerint a MS a pokol kapuja és BG a sátán földi helytartója.
A feldarabolás meg nem csak azt jelenti, hogy a részlegekhez hozzácsapok egy saját személyügyet, számvitelt, meg marketing részleget. >>A feldarabolt céget még évekig fogják izélgetni. Ugrott a közös költségvetés! Az xbox-nak, és más veszteséges részeknek saját magukat kell eltartani, mert nem kapnak milliárdokat a jóságos BG papától. Ha egy évben leül a winek eladása, akkor a keletkezõ hiányt nem lehet többet az Offic bevételbõl pótolni!<< nos akkor ugorj neki trékomnak is. dettó. vagy még ajánlhatok egy csmoó céget. >>És bizony lehet hogy kötelezik õket hogy pl linuxra is kiadják az Officot, meg a DX-et, na akkor mi lesz?<< semmi, mert hülyék hatánkolására ez nem fog megtörténni. ugorj neki és kötelezd a macis programokat is, h írják meg linuxra. hajrá.
"Az open source szoftverek még sehol nem voltak, amikor pl az explorer lenyomta a netscapet."
Nocsak, open sourceból csak böngészõ van? Vagy esetleg a kereskedelmi programok 90%-ára van open source változat? Igaz, hogy sokkal rosszabb, "gagyi", de van, amelyekre nem igaz a fenti dolog. (habár a böngészõre se, lásd lentebb)
A netscape egyszerûen elbénázta a lehetõségét, érdmes megnézni azt a katasztrófát amit mostanában kiad... De mint mondtam nem csak böngészõbõl áll a világ, ezer témában ölte ki az open source a normális (de a ms-nál kevesebb pénzû) programok fejlesztését...
"nem az open-source ölte meg a kereskedelmi szoftvereket, hanem az MS a versenytársait. "
Látom igen korlátozottan látod az informatika világát... Nem csak oprendszerbõl és bõngészõbõl áll a világ (habár ezekben sem a ms ölte meg a fizetõs konkurenciát, pl. nem a ms miatt kellett az operának 1 hónapja feladnia a bevételi forrását, hanem egy open source termék miatt...)
Végig se olvasom a sok láma hozzászólást..... a vesztesek mind szidják a MS-ot!!!! De legalább ma is jót röhögtem rajtatok... köszönöm
A példád nem a legjobb!!!! Hány mobilgyártó/szolgáltató van a Világon? Mint égen a csillag!
Hány cég OS-ét használja a világon az emberek 90%-a? Egyetlen egyét!!!!!!
Ha neked ezen még magyarázni kell valamit, hogy hogy jönnek ide az antitrösz törvények akkor már nem tudom mit mondjak. Persze lehetne itt más okokat találni, de a M$-t gyakorlatilag már majd minden termékért beperelték pont az antitröszt törvényekre hívatkozva: Az IBM az OS-miatt, a Netscape az IE miatt, megint más az Office miatt és végül a MP miatt is beperelték. Akik meg beperelték azoknak valahogy csak meg kellett fogalmazniuk azt a vádat. Egy médiapléjer gyártó nem hívatkozhat arra, hogy milyen módon torzította el az internetes szabványokat a M$ a maga hasznára, mert az nem az õ területe, õ csak a MédiaPléjerre tud hívatkozni!
Az hogy nem stabil a rendszer az meg nem jogi kategória, pláne hogy csak limitált felelõsséget/garanciát vállalnak a termékekre. (10 dkg párizsira többet kapsz, mint akármelyik M$ szoftverre!)
Amúgy a kartel ellenes törvények haszna soxor télleg nem egyértelmû, esetleg talán egy rövidebb idõszakra vissza is esik az adott terület, de aztán sokkal nagyobb virágzásnak tud indulni!!!!!
Az meg hogy Magyarországon mennyire nem alkalmazzák ezeket a törvényeket sajnos nyílvánvaló, de sajnos Magyorországon csak nagyon kevés törvényt alkalmaznak igazán.
A feldarabolás meg nem csak azt jelenti, hogy a részlegekhez hozzácsapok egy saját személyügyet, számvitelt, meg marketing részleget. A feldarabolt céget még évekig fogják izélgetni. Ugrott a közös költségvetés! Az xbox-nak, és más veszteséges részeknek saját magukat kell eltartani, mert nem kapnak milliárdokat a jóságos BG papától. Ha egy évben leül a winek eladása, akkor a keletkezõ hiányt nem lehet többet az Offic bevételbõl pótolni! És bizony lehet hogy kötelezik õket hogy pl linuxra is kiadják az Officot, meg a DX-et, na akkor mi lesz?
Nana. Az open source szoftverek még sehol nem voltak, amikor pl az explorer lenyomta a netscapet. (persze open-source már sokkal régebb óta létezik, csak nem ekkora mennyiségben) És ez jellemzõ a többi dologra is. Pl: ezer jobb böngészõ van az explorernél, de az emberek többsége annyira sík, hogy képtelen értelmezni a képernyõre kiírt mondatokat is.(persze csak nem akarják tudni) Így jó hogy nem jutnak el odáig, hogy letöltsék a másikat. Fokozottan igaz ez a nem netes programokra, és azokra, akiknek nincs is netje. És amikor átjön a szomszéd beállítani a gépet, általában nem akar azzal vacakolni, hogy letölt mást, install CD-t hoz, hanem jön a "jól bevált" neki ez is jó lesz módszer. Csak néhány példa: netscape vs explorer. Az explorer a semmibõl mosta le a netscapet. Pedig a netscape felhasználók röhögtek az elsõ explorer próbálkozásokon. Csak aztán jött az, hogy a net már nem csak az egyetemistáknak, programozóknak, számítógépes szakembereknek kellett, hanem a síkagyú átlagusernek is, aki technofóbiás, és azt sem tudja mi az a reset gomb.(gondolom érezni, hogy az ilyen emberekrõl megvan a véleményem. Ez olyan, mintha valaki úgy akarna repülõgépet vezetni, hogy autót tud(pl. autó itt a TV távirányító, bár egyesek még azt sem ismerik teljesen)). Szóval maradt a tömegtermék ennek a masszának, aki szépen be is vette az egészet. Ugyanez az icq vs. messenger történet. Szó nincs arról, hogy a messenger jobb lett volna, mint az icq. Csak ez lett belõle. Szóval: nem az open-source ölte meg a kereskedelmi szoftvereket, hanem az MS a versenytársait. És akkor jött elõ az open source a háttérbõl, a hobbiként fejlesztett cuccokból. És a kereskedelmi szoftverek most ugyanazt az utat fogják bejárni, mint a zene és film kiadók. A net elterjedésével. Mert mióta létrejött az ARPANET létezik az open-source. És ahogy terjed az internet, úgy terjed az is. Nem vitatom, hogy az open-source szoftverek 90%-a nem elég a felhasználónak... csak õt nem felhasználónak, hanem dolgozónak hívják. Az otthoni felhasználók igényeit szinte már maximálisan kielégítik az ilyen szoftverek. Aki pedig produktív szoftvert használ, mert azzal keres, az meg úgy is meg fogja venni. Mert neki az kell.
pedig bill gates mindent megprobalt, meg a szulinapjat is ekkorra rakta, hatha arra tekintettel nem buntetik meg oket
Igen van ilyen törvény de jó lenne ha értelmes okkal perelnék be õket és nem azért mert be van épitve az oprendszerbe egy internet böngészõ vagy épp egy média lejátszó.Ennyi erõvel be lehetne perelni az összes mobiltelefont gyártó céget mert hogy képzelik hogy annyi funkciót gyárilag telepitenek a mobilra, vagy az autógyártó cégeket és igy tovább. Perejlék be õket azért hogy miért nem stabilabb vagy biztonságosabb rendszer.De ne ilyen kamu érvekkel miközben mindenki tudja hogy az alternativ oprendszerbe(linux) ugyanigy be vannak épitve ezek a funkciók.A választhatóság megint csak gyenge érv,pl ha másik böngészöt akarsz, semmivel sem nehezebb win alá feltelepiteni mint linux alá és tessék már használhatod is. Szóval ezek nem érvek.
A kartel és tröszt ellenes törvényekrõl meg az a különbejáratú véleményem hogy nem sokat érnek, legalábbis magyarországon.Ha vki figyeli a hireket akkor elég mostanában elég sokszor kiderül hogy bizony nagyon sok cég összebeszélt.A büntetés meg nevetséges megbüntetik õket pár millióra forintra mikor milliárdos üzlet volt.A másik meg az hogy attól még hogy feldarabolod az mst, még ugyanazok fogják irányitani csak max különbözö cégnévek alatt.Sztem semmi nem változna csak máshogy hivnák õket. Ennyi
Igen, csak azt felejtitek el hogy a több mint 100 éve léteznek kartel ellenes, meg antitrösz törvények, épp az olyan helyzetek kivédésére amikor valamilyen cég, vagy cégcsoport a fejlõdést is akadályozó módon telepszik a piacra!!!!
Ennyi sok marhaságot egy helyen... Nézzük sorjában: 1,Igaz ugyan hogy az ms termékei fizetõsek, de valójában az otthoni felhasználók többsége ugyis crackelt cuccokat használ én legalábbis nem sok embert ismerek akinek legális winje lenne.Igy aztán a szimpla user ugyanugy ingyen használja ezeket a termékeket mintha opensource lenne. 2,Akinek nem tetszenek az ms programok, az nyugodtan lecserélheti.Felrakod a firefoxot és lám tessék müxik windowson is, nem történt semmi. Az hogy gyárilag bele van épitve pár ilyen program, hát istenem én sem szeretném ha minden szirsz@rt utólag kéne letöltögetnem, ami meg olyan ugyis kicserélem. 3, Aki meg üzleti célra használja a szoftvereket(tehát a különbözö cégek) azok meg ugyis megveszik a licenszet a support miatt.Lehet szövegelni hogy opensource ide vagy oda, ha egy cég linuxra áll át, ott is fizetni fog érte mert kell a support.Ha normális linuxot akar, az is pénzbe kerül.
Egyébként pedig igazat adok Equnak az opensourcal kapcsolatban.Ha üzleti szempontból nézzük és nem informatika terén, ez pontosan az az eset mint amikor egy nagy cég mesterségesen alacsonyan tartja az árakat és mikora kisebbek már kidöltek akkor majd szépen visszaemeli.
"Csak egy "apró" dolgot nem vettél észre. Mégpedig, hogy a normális kereskedelmi versenytársakat az open source ölte meg! A ms-on kívül senkinek nincs akkora pénzügyi háttere, hogy felvegye a versenyt az ingyenes programokkal, hiába tudnak többet mint egy open source-os játékszer, a kutya nem fizet érte, ha van az adott célra open source alternatíva. Egyedül a ms aki megteheti hogy dollár milliárdokat fektet a fejlesztésbe, kutatásokba és reklámra ezáltal az egyetlen aki vígan megél az open source mellett."
Ez aztán a brilliáns logika!!!!! Várjál én is írok egy hasonlót: Igaz hogy a nagyhatalmak töketlensége miatt elõretörõ, megszálló náci hadsereg minden civilt belelõtt a Dunába. De ezt a partizánok terrorakciója provokálta ki, amikor ártatlan kutyás ss tiszteket mészároltak le.
Nézd, a világon nem engednek még egy céget ilyen mértékben rátelepedni semmilyen piacra, mint a M$-t. A M$ ellen jelenleg is tucatnyi antitröszt per van folyamatban, de amíg az USA-ban nem érvényesíti végre ezeket a törvényeket (pl nem darabolják fel szépen az M$-t) addig a világ másik részén csak ilyen paródiákat, fülemile pereket fognak tudni produkálni.
És sajnos semmilyen kereskedelmi alapú az M$ érdekeivel szembenálló cég nem fog tudni létezni!!!!
Nem BG zsenialitása az oka, hogy ilyen szép nagy dagi a cég, hanem az amcsi jogi szakemberek bénasága, és megkenhetõsége.
Ja amit kihagytam, hogy én azrt értem, hogy a többi rendszernél én döntöm el, hogy mit akarok feltelepíteni, és mit nem, de szerintem Windowsnál ezek a programok sokkalinkább demonstráció jellegûek, hogy mit is tud a rendszer, vagy, hogy minimálisan használni tudd a géped, amíg mást nem pakolsz fel rá. Aki az alap szarokat használja (WMP, IE stb), az meg is érdemli.
Nem vagyok M$ párti, de most az M$ fanokkal abban egyetértek, hogy szerintem feleslegesen balhéznak sokan. Ok persze, az M$ orrára kell koppintani, de nem arra fogva, hogy egyeduralomra tör a xy program piacán. Ezek a cuccok, a Windowshoz tartozékok, amit lecserélhet bárki. Pont úgy, mint ahogy a linux disztribekhez is adnak 1 kiló progit, macOS-hez is adnak 1 kiló programot, tehát nagyon nem értem, hogy miért kell ezért baszogatni a windowst. Ez olyan, mint ha azért perelnék egy autógyárat, mert autorádiót, vagy tükröt raknak a kocsimba.
A microsoftnak is olcsóbb lenne oprendszert fejleszteni ha nem kellene mellé millió kis szir-szar felhasználói programot is megírni. Csakhogy a gyakorlatban pedig látjuk, ki veszi az explorer nélküli böngészõt.
Mondjuk én firefoxot használok egy ideje és imádom :)
Most egy meglepõt mondok: Windows XP-nél IS DÖNTÖM EL , hogy mit használok, és mit nem! Persze sokan kebverik a "user friendly"-séget az "értek a szgépemhez" fogalommal.
"De az nem megoldás, hogy a kereskedelmi szoftverek terén egyetlen egy cég legyen az egyeduralkodó."
kiváló meglátás! Csak egy "apró" dolgot nem vettél észre. Mégpedig, hogy a normális kereskedelmi versenytársakat az open source ölte meg! A ms-on kívül senkinek nincs akkora pénzügyi háttere, hogy felvegye a versenyt az ingyenes programokkal, hiába tudnak többet mint egy open source-os játékszer, a kutya nem fizet érte, ha van az adott célra open source alternatíva. Egyedül a ms aki megteheti hogy dollár milliárdokat fektet a fejlesztésbe, kutatásokba és reklámra ezáltal az egyetlen aki vígan megél az open source mellett.
Így aki hiányolja a valódi versenyt (sajnos az open source programok 90%-ának a minõsége/célközönsége a legtöbb embernek nem elég/nem megfelelõ) az ne a ms-ra mutogasson, hanem a kereskedelmi versenytársakat módszeresen kiirtó open sourcra. Sajnos az open source ezen hibájára csak most kezdenek ráeszmélni (több kutatás is mostanában jelent meg errõl) de lehet, hogy már késõ. A ms az akit nem kell félteni, õ túléli, de valódi verseny nem lesz. Az open source nem valódi verseny, ahogy nem valódi alternatíva sem, az esetek legnagyobb részében.
Tök mindegy, nem nagyon tudnak vele mit csinálni. Ekkora fejlesztõkapacitással nem nagyon tudják felvenni a versenyt. És a microsoft eléggé alkalmazza ilyen szempontból a "top-down" elvet. Kiszemel egy területet, és úgy dönt, hogy most azon õ lesz az elsõ. Van pénze, megteheti. És akkor a végén ott fogunk állni, hogy mindenbõl csak MS termék létezik, mert az összes többi tönkrement. Kivéve persze a videolan playert, a mozillát, a gaimet :) Szóval mindent ami opensource. De az nem megoldás, hogy a kereskedelmi szoftverek terén egyetlen egy cég legyen az egyeduralkodó.
Nem érted a lényeget, Linuxnál TE DÖNTHETED EL, hogy melyiket akarod telepíteni a 4 féle böngészõ/12 féle lejátszó ésatöbbi közül. Ezek ált. nyílt forráskódú szoftverek, közvetlen hasznot senkinek nem hoznak (elvégre nem fizetsz értük), viszont a júzer kap választási lehetõséget. Ezért egy cég sem pattoghat, hogy hátrányos helyzetbe kerül, mert a másik cég böngészõje/lejátszója/szövegszerkesztõje van a Linuxhoz mellékelve.