Gyakran megesik ez, talán fél, hogy a végén a barátságot is elrontaná.
Tudom h szeret, mint barátot. Csak az zavar h nem mondja meg h mi a kizáró ok. ha azt tudnám legalább(de lehet h ezt csak most gondolom így) végülis nem ismerem olyan hosszú ideje./Október óta/ bár rövid ideje ismerem de jópár húzós dologban segítettem neki és ö is nekem. Néha tök ugy gondolok rá mint barát és semmi más, néha meg pillanatok alatt megfordul az egész és azt érzem h kell nekem minden hibájával és erényével együtt.. szal az az igzág h az eggyik felem márt elfogadta a tényt de a másik felem is jelen van még..:S
Valószínû, hogy Õ sem tudná megfogalmazni. Lehet, hogy csak nem érzi azt a nagy fellángolást, amit "ilyenkor kellene", ez nem jelentti azt, hogy nem szeret, csak azt, hogy nem úgy szeret. Egy jó barátság ezerszer többet ér egy igazi szerelem nélküli kapcsolatnál.
Énis ilyen tré helyzetben vagyok, ráadásul a barátom,osztálytársnõm, sõt padtársam is egyszerre.. márt néhány dolgot megbeszéltem vele és letisztáztuk h nem akar tölem semmit barátságon kívül.. de érdekes mer azóta meg sokminden történt,na mind1. Az egész dolog csak azért böki a csöröm mert nem mondta meg konkrétan h mi a baja velem,h miért nem:S ha megmondaná akkor váltotatnék rajta, ha meg ugyse akkor hagynám az egészet, de igy nagyon zavar:/ Ui: A Deep Dish szám natyon jó:)
Ez a baj az emberi természettel! Nem tudsz tenni semmit, hogy akaratlanul beleszeress egy jóbarátba! Egyik pillanatban még jókat nevettek, hülyültök, aztán azon veszed észre magad, hogy nem tudsz nélküle lenni, muszály, hogy beszélj vele, megint hülyüljetek... És hiába próbálod magadnak azt mondani, hogy : "áááh, mi van velem? mikre gondolok? õ a legjobb barátom!Nehogymár beleszeressek!" Pedig megtörténik! Bele kell törõdni és ha õ is hasonlóképpen gondolja, akkor az biztos egy hosszú kapcsolat lesz, hisz Õ a legjobb barát!!! Hallgassátok meg: Deep Dish - Love with a friend
Ha sokat számít... Mennyit? Ha egy nagyon jó barátról van szó, aki eléggé fontos ahhoz, hogy a barátságát ne tedd kockára -holmi szex miatt-, akkor ez igaz. Mindenki betartja a távolságot. Ökörködni lehet, én is mindig rácsapok a fenekére...
Nem minden vonzalomból lesz valami. Nekem is van egy csomó csaj ismerõsöm, akinek bejövök -visszahallja az ember-, de akivel soha nem lesz semmi. Haver, jóbarát barátnõje, etc. Az egyik barátom most szakított a barátnõjével (6 éves kapcsolat), hát vele nem tartott volna soká összejönni. De hogy nézzek utána a szemébe? Kis kitérõ volt, bocs érte. Szóval mûködik a dolog, de már egy ilyennel is picit necces. Mert mi van, ha õ kezd el többet érezni? Korrekt elfogadni valaki rajongását, anélkül hogy hasonlót adnál cserébe?
Ha túl fontos valaki, mert beleszerettél... a barátság nem fog mûködni... Elõbb vagy utóbb kibukik a dolog...
ha sokat számít akkor ne engedd el és "tartsd" meg barátnak! Igaz nehéz lesz belenyugodni, de hidd el lehet még sokkal több és boldogabb pillanatotok együtt barátként, mint szerelmesekként!
Ez megint egy nagy baromság.( hülyeség ezen nyafogni ,azon jár az esze miért nem jó neki a másik(akkor minek kezdesz bele??? :) ),fõképpen úgy hogy nem is volt vele igazán,így nem is ismeri a másikat) A barátságból alakulhat ki a legbensõségesebb kapcsolat és ezt tapasztalatból mondom.Alapvetõen hiányzik az emberekbõl a morál és alap dolgok egy kapcsolatban vagy barátságban. Manapság a nõket nem szabad komolyanvenni.Szeretnek válogatni és kipróbálni minél több pasit.Aztán hápognak,amikor kurvának nevezik õket,hogy bezzeg a pasiknak lehet,meg hogy ez nem fair gondolkodás. Azt persze nem gondolják,hogy hol nem tojom le mit csinál más pasi és azt hogy én nem fekszem le minden nõvel és sose csináltam ezt,nah az aztán õt nem érdekli.Nah jah kéne némi normális szemlélet ehhez,de nincs:D + némi értelmes gondolkodás. S léteznek nõ barátaim akikkel sok mindent megbeszélek,olyat amit mással nem.Egyszerûen kéne némi önkontrol.:)
Kíváncsi lennék, hol tartotok most... Egy lúzer vagy, aki magában tartja az egészet, õrlõdik a csaj után és mégsem tesz semmit. Még össze is hozza mással... Nem akarlak megbántani, ez az igazság... Ez a bajod, nem pedig az, hogy nem akarod megbántani. Ha meg akarod szerezni, nem ez az útja. Ha egy paraszttal van, szerinted õ hányszor bántja meg?
Végignézted, amint szakít az unokatesóddal, végig fogod nézni, amint szakít a "paraszttal", -netán egy ideig újból elkezd hozzád járkálni- majd talál mást... Mindenkinek kell valaki, neki is, neked is. Szóval döntsd el, hogy mit akarsz. Ha kell a csaj -mert kell, hiába hitegeted magad-, viselkedj úgy vele. Nem veszthetsz semmit. Eldõl, pro vagy kontra. Ha nem jön össze, írd le a veszteséget...
Nekem van ilyenem... Mármint jóbarát, aki nõbõl van. Mindent megtárgyalunk, kibeszélünk, simán szurkol -ha csajozásról van szó-, sõt nagyon komolyan szervezkedett, amikor a barátnõjét akartam összeszedni.
Egyenlõre mûködik a dolog. Csak ne lenne õ is annyira fullos nõ... A múltkor kivittem a vasútállomásra, öltözködött éppen és kérdezte, jól néz-e ki. Felvett egy szövet felsõt, picit megigazgatta (szerinte jól áll, de mint mondta,kicsit lenyomja a "cuccost" -a melleire célzott-)... Én meg magamban... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!
húúú, ezt végigolvasni :) eléggé egyértelmû szerintem a helyzet: ha nem akarsz semmit és el akarod felejteni tedd meg! ha ezt elhatároztad és nagyjából sikerült akkor roszabb már úgysem lehet! mert ha nem önerõböl akarod elfelejteni az csak úgyis küszködés lenne és hát nyugi anyukám nekem is szokott olyanokat mondani... köze sins a valósághoz Kakild le amit mond
én a barátomnak tartottam, elsõ szavára ugrottam...bárhiva akart menni és szolt nem volt olyan h nemet mondtam volna és hozzám vágja h nem vok a barátja....
Értem... Mire is szedett rá?
2 éve pontosan de ez az osztály nem olyan itt nincs értelmes gyerek ebbe az osztályba, akirõl aszidtem h a barátom a másik osztályba aki rászedett az pedig 2 hete azt mondta h én nem vagyok a barátja szoval ennyi... EGYETLEN barátom van aki nem naon van az életembe de ha bármi van rá számithatok csak a távolság. én Ózdon lakom õ pedig Gyõrbe :)
De hát annak már több éve hogy elballagtál...nem értem
az a jobbik eset :) nekem nincsenek ienek ugyanis nincsenek barátaim/haverjaim miota elballagtam általánosból
2 és fél:)
Igazad van...de nem teszi...és rajta kívül még senki...mondjuka mikor azokat a fejemhez vágta mrár nem voltunk jóban meg dühös volt...azóta eltelt 3 és fél hónap mostmeg a hülye békülni akar...
pedig igazán önthetne beléd egy kis lelket a haverod! :/
Nem ijeszteget(lehet hogy félre értetted amit mondtam vagy pedig én nem elgé világosan fogalmaztam:D )...hanem olyat mond ami elég ciki lenne ebben a mai világban...
megszakadni nem de naon gyenge már... korábban mikor belevoltam zugva meg minden védtem meg minden de most, hogy már valamivel tisztábbam látok kezd világosodni rola egyfajta kép, ami nem olyan mint amit hittem :S
szerintem csak sejti (legalább is tölem nem tudhatja) másrészt jobb is ez igy, ki akarom verni a fejembõl... ami azt hiszem sikerült is :S
igaza volt a barátodnak, nem kellett volna szived titkos szerelmét összehozni az unokatesóddal..látod végül aztán senki sem járt jól :/ A lány amúgy tudja mit érzel iránta vagy csak sejti ?
a válasz egyszerû, mint már mondtam volt nem szeretném ha nem lenne boldog föleg ha MIATTAM nem lenne az, és most ugy tünik nekem, hogy az.A 2.ikra ughyan ezt tudom mondani, ha megverném (volt rá ingerem mikor beszolt lány ismeröseimnek) akkor megint csak én vagyok a hibás... Gondoltam arra is, hogy átiratkozom más osztályba, eztmegtehetném mert ahova járok még 1 osztály van ugyan azona tagozaton, csak az a baj, hogy az az osztály "nem az én világom" amit õk csinálnak, plus ott van egy másik lány aki rendesen rászedett és igy megint csak kiesik azaz osztály szal marad minden igy és folytatom amit eddig (nem a logásra értem) :)
Szia!
Bocs ha amit mondani fogok nem fog tetszeni de miért nem teszel semmit hogy a lány a tiéd legyen? 2: Ha ennyire zavar hogy együtt van azzal a paraszttal miért nem teszel ellene semmit?
igaz de... ez ugy kezdödött h 2 éve oszt társam a lány, de csak ebben az évben kezdett bejönni nekem miután már barátok voltunk.Ha valahova ment engem hivott stb stb eljártunk szorakozni az osztálybol 3-4 mindig és nekem oszt társam az unokabáttyám :) egyik este miköbe billiárdoztunk megkérdezte a lányt, hogy nem menne-e el vele a discoba. na itt voltak bonyodalmak meg minden 1 oldalba nem férne ki, hogy mi, hogy zajllott.A lány kibökte végre, hogy neki az unokatesom elsõtõl kezdve teccett.Nem irom le, hogy nálam/rám ez milyen hatással volt (nem vok dühöngõ tipus szal nem kevertem le neki :))lényeg, hogy aki a környezetembe volt az mind látta, hogy valahogy más vagyok, vagy legalább is nem vagyok jól, de senki nem tudta miért! Ebbõl az lett, hogy egy honapig mind2 hozzám járt, hogy most mi legyen, én pedig akartam, hogy a lánynak jó legyen legalább szal összehoztam õket akárhogy is ellenezte az 1ik barátom, (azzal az indokkal, hogy ez nekem rossz lesz...stb), aztán 6 nap se telt bele unokatesom vhogy meggondolta magát mesélt valami hülye story-t vmi megkaphatatlan nõrõl.Szét mentek.Végre kezdtem felejteni és megint hozzám járkált.Ezután összejött egyik osztálytársam paraszt rokonával... (szó szerint az a gyerek) na több se kellett, mostanába nem vagyok amugy sem túl jól lelkileg (összejöt egy két dolog) jelenleg is totál padlon vagyok, bár ugy érzem elfelejtettem amit iránta éreztem de mikor tudok logok, hogy ne találkozzak vele (közép suliba járok még) hát ez produkálta, hogy második félév ota 1 hetet voltam iskolába,hozzá teszem 7 éves koromtol nem hiányoztam öszesen ennyit mint most 1-2 honnapban. De mint ahogyan elöttem is mondták valami scak lesz. Ez a történet röviden, hosszan nem irom le ugyan is egy oldal lenne... =/ Azért irtam mindezt le mert azt mondják ha kibeszélem bajaimat akkor jobb lesz, most majd eldöl igaz-e a mondás.
Letezik baratsag igen. Foleg ha nem az eseted:-) De ha eseted is es tudsz turtosztetni meg lehet allni es letezik. Lehet hogy en a volt baratimmal lehet nem tudnek haverkent baratkent beszelgetni veluk stb. Szemtol szemben mert ott mar lenne valami. Lehet azert sem talalkozom veluk:-) De akivel nincs vagy nem volt viszonyod soha azzal lehet baratsag. De kedvesunk vagy parunk mindig sztem a jo barat. De jo ha van masik aki szinten csak barat.
"Szerintem férfi és nõ között létezik_ barátság" csak nagyon nagyon nagyon ritkán!"
ez lehetséges. szerintem akkor lép ez fel ha egyik fél sem vonzódik a másikhoz. cáfold meg ha nálad mégis forditva lenne, akkor viszont egész ritka a te eseted :) de szerintem ez feltétele egy esetleges férfi nõ barátságnak. mármint, hogy egyik fél részérõl sem legyen nagyobb vonzalom, mert az bármikor új fordulatot hozhat.
Hello! Kulabácsi Ez tényleg tré helyzet! De szerintem is igazad van abban, hogy nem mondod el neki, mert ki tudja mi sül ki belõle. Legalább addig is vele vagy és hát ez a lényeg! nem? De lehetne vele éreztetni, hogy valami azért mégis van és hátha õ is hasomlóan érez és akkor nem kell sok hozzá és egymáséi leszetek!
Pitti: totál igazad van, de én mégis megcáfolnám ezt a dolgok, hogy nincs barátság!Lehet elfogult vagyok ilyen téren,de van nem is egy hanem kettõ olyan lány Barátom, akikkel állandóan találkozok és elég régóta és nincs semmi ilyen érzelem senkinél, mert mindent megbeszélünk, megbeszéltünk és erre alapozva mondom, hogy nincs. De egy kis javítással igazad lehet: "Szerintem férfi és nõ között létezik_ barátság" csak nagyon nagyon nagyon ritkán!
Pitti!! totál igazad van!! de ezt vissza lehet egy darabig tartani, úgy h a másik észre se vegyen belõle semmit!! csak te vagy ilyenkor szar helyzetben!! Én pont egy ilyennel küzködöm, és szar vazze!! Ismerem egy jópár éve, és nem is tudok arra gondolni h elbasszam vmi olyannal h bevallok neki bármit is, de így meg mésikcsak van bennem vmi feszkó amikor talizunk (ráadásúl kb minden nap..)!! Szal ezt nem lehet kivédeni sajna!
Huhh, hát rászántam egy órát, és végigolvastam ezt a virtuális "Mónika Show"-t :-) Nemsemmi :-) Elég régóta "élek" a neten (ez a munkám) de még ilyen topikkal nem találkoztam, ahol mindkét fél szerepel Szerintem férfi és nõ között _nem létezik_ barátság. Akarva akaratlanul az egyik félben ki fognak alakulni érzelmek, vagy bevallja vagy nem. 17-18 éves korom óta elég sok hosszabb-rövidebb kapcsolatom volt, mire megtaláltam az igazit. Volt nagyon sok barátnõm akivel "csak" nagyon jó barátok voltunk, majd pár év múlva kiderült, hogy szerelmes belém, valamint olyan is volt akibe én lettem szerelmes. Viszont soha nem volt olyan, hogy a nagyon jó barátság ne tévedt volna "veszélyes vizekre".. Ezért én nem hiszek ebben, õszintén mondom, sok tapasztalat után... Volt olyan barátnõm (akivel csak barátok voltunk gyerekkortól felnõttkorig) akirõl 10 év!!! után tudtam meg, hogy érzelmei voltak irántam.
be ne zárjátok ezt mert sok embernek van segítségre szüksége
az biztos, hogy lesz valahjogy, mert olyan még nem volt hogy ne leygen sehogy!:)
Waooo!!! Érdemes elolvasni az uccsó három oldalt egyben - Lalicsiga és Szõkenõ között. Ne haragudjatok, de két ilyen "butát". Tanulságos -> "Hogy utáljuk meg egymást pár nap alatt..." Ennyire azért ne legyetek már gyerekek, fõleg ne 19 évesen. Itt az ideje elásni a csatabárdot és pontot tenni az i-re. Pár nap alatt - akármennyire is szeretnétek - nem múlik el egy barátság, ezért tök felesleges ezzel nyomasztani magatokat még napokig. Három oldallal ezelõtt "imádlak", "puszillak", ... blablabla, most meg :D mint az oviban vagy a Balázs sóóóban. Azért mert egy barátság "átalakul" szerelemmé, még nem múlik el. Buta tévhit (szvsz). Attól mert két ember többet érez, attól már nem lehetnek barátok? Kilenc(!) évig jártam egy lánnyal -> megcsalt -> megbeszéltük, és bármennyire 1000x megbánta, többet nem tudok úgy ránézni, mint társra, DE(!) nagyon jó barátok vagyunk és mindent megbeszélünk, segítünk egymásnak. Ráadásul most már nyugodtan be tud mutatni az összes szingli barátnõjének :DDD Egy szó mint száz, ha tovább civakodtok, az nem tesz jót nektek, és felesleges is. Az angol nyelvoktatás nagyon mulatságos volt ;) Simán bekerülhet ez a három oldal egy pszichológia tankönyvbe.
majd egyszer ha oda jutunk akkor megbeszéljük!Legalábbis én szeretném, mert tényleg nem itt kéne!JÓ???