Tudom, először még "meg kell tanulni képeket csinálni", de érdekelne, hogy mi ez a Nikon ViewNX 2. Mármint utánaolvastam, ha minden igaz, akkor a RAW fájlokat lehet vele utómunkálni (plusz még sok mást csinálni velük). Az érdekelne, hogy jó ez a szoftver? Jó, hogy ha elkezdek ezzel megismerkedni, vagy valami mást, komolyabbat ajánlotok? Tudja, amit kell? :)
Ma jelent meg az újság amiben benne van a gripen-es fényképem is a második oldalon. A szerkesztő írta hogy fotó be járta a világsajtót, szerintem ez egy kicsit túlzás! A szerkesztő rosszul írta, csak ritkán fotózom a repülőket, nem rendszeresen. Amúgy örülök hogy bekerült az újságba.
Gratula hozzá és szép fényeket kitartást a tanuláshoz :)
köszönöm a tanácsokat! Végül mégis egy tükörreflexes gép lett, Nikon D3300. Nézegettem a boltokban ezeket a superzoom-os gépeket, ki is próbáltuk, de valahogy nem győzött meg. És vásárlás közben belefutottunk ebbe a gépbe. Eddig tetszik, persze még csak most ismerkedünk vele, ahogy a fényképezéssel is, mint hobbi. :)
Jójó csak először furcsa volt hogy ferenc milyen jól elkapta a pillanatot ráadásul kétszer is, a mókus pont a kamerába bámul és nem is mozog.ilyesmi jutott elöször eszembe amikor megpillantottam ferenc fotóját, szerintem ferenc rátixózott egy mókust a faágakra??! Utoljára szerkesztette: bfbc2, 2016.04.28. 20:34:17
Én is csak videókat illetve videós bemutatásokat láttam erről a gépről tehát első kézből nincs tapasztalatom. Ezek a szuperzoom gépek régebben elég nagy parasztvakítások voltak (és sejtésem szerint ma is azok) viszont szerintem nem szabad összehasonlítani egy tükrös géppel. Nekem azért szimpatikus mert tud RAW formátumban is fotózni és onnan kezdve az utólagos képfeldolgozás sokkal szabadabb keretek között mozog mintha már az expozició után egyből a beépített jpg tömörítés dolgozna és abból kell valamit kivarázsolni. Ez szerintem egy nagy pozitívuma a gépnek. Elvileg van full mauális beállítási mód is rajta legalábbis emlékeim szerint a programválasztó kapcsolón volt ilyen lehetőség de hogy ez pontosan mit is takar sajnos nem tudom megmondani :( Szerintem záridő és blende. Az élességet viszont tuti nem tudod úgy állítgatni hogy tekergeted a z objektívet :) Az én kis pentax kompaktomon az irány gombokkal tudok az élességgel szórakozni de bevallom őszintén nagyon ritkán használtam. A fehéregyensúly beállítására 7 előre programozott van benne ha jól láttam és finomhangolni nem tudod de ha raw-ba fotózol akkor ezt utólag számítógépen minden gond nélkül simán tudod orvosolni. Van a Nikonnak is egy elég komoly kis zoomos gépe ami még szóba jöhetne és elég sok dolog szól a Nikon mellett (nagyobb ISO érzékenyég, nem 3.,5 től indul a blende hanem 2,8 talán stb stb) viszont ott nem lehet tömörítetlen formátumban fotózni hanem mindenképpen a gép gondolkozik helyetted. Nekem ez nem szimpatikus annyira. Ami még negatívum ezeken a gépeken hogy általában hiányzik a B záridő. Emlékeim szerint ez a gép is csak 15 mp expót tud leghosszabbat. Ez viszont szerintem kifejezetten hátrány. Bár ha elkezd az ember számolgatni akkor kiderül hogyha pl csillagokat akarsz fotózni akkor a nagylátószögű állásban még ez a 15 mp lesz az a leghosszabb idő ahol nem mozdulnak el feltűnően a csillagok. Szóval kompromisszumokkal lehet használni ezt a gépet szerintem nem is olyan rossz választás csak drága :) érdemes nézelődni egy kicsit szerintem a piacon kb kitalálni hogy mik lennének az igényeid mit szeretnél vele csinálni és nem biztos hogy ez a gép lesz a befutó. Érdemes a youtubon videókat nézni a kiszemelt áldozatokról illetve fotós bemutató oldalakat olvasgatni ahol esetleg tesztelték kipróbálták és elmondják mi jó és mi nem.
Egyébként eleinte én is bridge gépen gondolkodtam, de amikor láttam, hogy nem sokkal drágább egy DSLR (pl Nikon D3200), elkezdtem afelé orientálódni. De teljesen igazatok van, először meg kellene tanulni használni, aztán ha látom, hogy érdekel, van rá időm, akkor már az igényeimnek megfelelő DSLR-t is vehetnék.
A kérdésem még annyi, hogy egy bridge gépen (pl a Canon sx60 hs, amit ajánlasz) megvannak ugyanazok a beállítási lehetőségek, mint egy tükörreflexes gépen? Mármint nem "butítja el" a felhasználót, mint egy egyszerű digitális fényképezőgép (amin szinte minden automatikus)? Gondolok itt a fehéregyensúlyra, ISO, záridő, stb? :)
Ebben a Canonban pont az az óriási zoomérték (65x) ijeszt meg, hogy nem-e csak egy marketinggép, amit ezzel tudnak eladni. :) Gondolom kereső ezen ugyanúgy van. Egyébként korábban már én is szemeztem ezzel a géppel. Csak nem zavaró, hogy nem lehet manuálisan állítani a fókuszt (mármint tekergetve az objektívet), és gombokkal kell? Nem nehezíti meg ez a ráállást egy adott kompozícióra?
Nem akarlak elbátortalanítani a tükörreflexes cserélhető objektíves gépek vásárlásától de szeirntem mielőtt bármijen befektetést is csinálnál alaposan olvass utána hogy mi mit jelent. Nem árt tisztában lenni az alapfogalmakkal mert nem a gép fogja a jó képeket készíteni hanem a fotós aki mögötte áll. Nem szabad abba a hibába esni hogy drága volt biztos jó lesz. Ha megfogadod a tanácsom én azt javasolnám hogyha komolyabban érdekel a téma akkor először tényleg sok sok utánaolvasás és egy kisebb beruházású kompakt gép, esetleg ha tényleg számít a zomm akkor egy Canon sx60-as bridge gépet ajánlanék. (az sx60 áráért már lehet tükrös gépet is venni de mások a felhasználói szokások igények). Ha kicsibe megtanultad hogy mi mit jelent és még midnig nem ment el a kedv a fotózástól szerintem akkor érdemes csak egy tükrös gépbe beruházni mert egy alap obival még nem sokat ér az ember ha meg elkezdi vásárolgatni az obikat akkor meg hatalmas pénznyelő lehet. (tudom mert én is elég sok cuccot vettem és sajnos nagyon keveset van időm használni :( viszont nem tudtam a tükrös gépet megúszni mert a távcsőre igazából azt érdemes felrakni) Szóval a te döntésed te pénztárcád de ha nincs "korlátlan" pénzügyi kereted és rengeteg szabadidőd vagy esetleg egy speciálisabb felhasználási terület ahova mindenképpen kell a cserélhető obi esetleg a gépváz "magában" történő felhasználása akkor inkább az sx60at ajánlom.
A 18-55 mm a lencse gyújtótávolságát mutatja meg, ami meghatározza a nagyítás mértékét, és összefüggésben van a látószöggel. Minél kisebb a szám, annál kisebb a nagyítás, és annál nagyobb a látószög, és fordítva. Biztos van egy érték, ami megfelel az emberi szem látásának, ezt sajnos fejből nem tudom (gyanítom valahol 18 és 24 mm között lehet).
Hogy milyen közelre képes egy lencse fókuszálni? A legegyszerűbben az élességállító gyűrűnél ellenőrizheted le, a legkisebb szám rajta az. A max távolság pedig a végtelen, szóval ez minden lencsénél így van.
Makróra az alap objektívek nem tudom mennyire használhatók, szerintem csak elég komoly megkötéssel. Én makróra egy fix 50 mm-es objektívet használok közgyűrűsorral. Ennek is olvass utána, szerintem elég jó alternatíva, ha azt vesszük figyelembe, hogy a makró objektívek nagy része elég drága mutatvány sajnos.
Aha. :D Köszi. Én próbáltam leírásokat keresni, hogy mi is ez a 18 és 55 mm. Nekem nem világos, ez hol jelenik meg... :S :D Nyilván nem azt jelenti, hogy 18 mm-re legyen a fényképezett tárgy a lencsétől, illetve 55 mm-re. Azt értem, hogy ebből jön ki, mekkora zoomra képes. De nem értem konkrétan mit jelent ez a két szám, ezért nem tudom, nekem mennyi felelne meg. :S Ha azt írná, hogy a legközelebbi pont, amire fókuszálni tud 18 mm, a legtávolabbi meg 500 mm, azt érteném. De ezt nem. :S :D
A kérdésedre a válasz pedig, hogy általános felhasználásra - leginkább tanulásra. :) Akarjuk használni makrózásra is, igen, kirándulások alkalmával a táj, az épületek fényképezésére. Emberek fotózására.
De pl. madárlesre nem akarom, meg mozgalmas képek felvételére (foci meccs, autók, stb). Szerintem semmilyen különleges igényem nincs. Igazából leírni sem tudom, mert nem tudom, mi az, ami meghatározó. :S
Huhúúúú, nem-igen-nem, és nem, ha gyors akarnék lenni.
Első kérdés: mire akarod használni?
Cserélhető objektíves, tükörreflexes gépről van szó, az objektív határozza meg a nagyítást, és a látószöget pl. Minél nagyobb egy átfogás, annál "rosszabb" minőségű képet készít, ez egyszerű fizika. Nem lehet olyan lencsét gyártani, ami tökéletes képet ad 18 mm-en és 300-on is.
Azt szokták mondani, hogy ha túrázáshoz használja az ember (kiránduláshoz), akkor a 18-105-öt ajánlják kezdésnek (gyengébb minőség cserébe a nagyobb zoom tartományért), egyéb esetben 18-55, vagy 18-70 + egy teleobjektív 70-200, vagy 70-300-as átfogással.
Személy szerint nem értem meg, miért jó a 18-105, mert a 105-mm-t ugyan telének hívják sok helyen, szerintem nem elég semmire, de ez a saját véleményem.
Az, hogy hol ad éles képet nem függ attól, hogy milyen zoom-ban használod, az inkább a blendétől függ v(és persze a lencse minőségétől). Nikon AF-S DX 18-105mm f/3.5-5.6 // ez azt jelenti, hogy 18 mm-en 3.5-ös blendét használhatsz maximum, 105-ön pedig 5.6-ot. A blende befolyásolja a kép minőségét pl, a záridőt, a mélységélességet, stb-stb. Szerintem egy gyors utánaolvasás, és mindent érteni fogsz. Utoljára szerkesztette: Roger6, 2016.04.20. 10:48:45
Legutóbb majdnem megvettünk egy Nikon D3200-ast (18-105 mm-es zoomtartománnyal), viszont elfogyott raktárról. Most pedig már inkább csak 18-55-ös van. Ezt kevésnek gondoljuk - igazam van? :) Másik, hogy nagyon nem is értem mit jelenz ez. Ez adja ki a zoomot is, ha jól olvastam (55/18 =~ 3). De amúgy azt jelenti, hogy éles képet, teljes felbontásban 18 ill. 55 mm-en képes adni?
A tükörreflexes gépek kezelése egy kezdő fotós számára kicsit bonyolult szerintem! nekem van mind kettő,( Nikon Coolpix P900 és nikon d3200.A bridge gépet jobban szeretem mert egyszerűbb a kezelése nagyobb az objektíve, de tükörreflexes géppel tudok pl:villámot, csillagokat stb... fotózni
Minősgében roszabbak de kompatabbak itt. Pl nem kell plusz teleobjektivet venned vagy széles látószögü objektivet. Abban van minden.
Köszi. És amúgy tényleg a Nikon és a Canon a preferált? Nekem is a bridge volt az első megérzésem, akkor lehet, hogy arrafelé megyek. De az nem nagy hátrány (minőségben), hogy nem tükörreflexes?
régebbi kép, szal minőségi problémák azért vannak.bocs
dslr drága meg több objektiv kell hozzá :) bridge gépben viszont egész jok vannak 100 és az alatt amikkel szerintem nagyobb sikereket érnél el mint dslr-el. Aztán ha kinötted eladhatod és mehetsz komolyabra.
Egy ismerősömnek pl Nikon D700 van. Ha jól emlékszem, az is 100e felett volt nem sokkal. És ő azon tanult meg. Egy olyasmi is jó lenne, igaz az talán már DSLR (ami persze nem gond, csak gondolom ők drágábbak :).
Igazából én nem tudom, mennyire boldogul el az ember (eleinte) több objektív nélkül. Ok, a legelején örülök, ha ezt a gépet ki tudom használni. De ha később bővíteni akarnám - igaz akkor lehet, hogy érdemesebb gépet cserélni? :S :)
a segítségeteket, ajánlásotokat szeretném kérni. :) Én még csak ismerkedem a témával, ami azt jelenti, hogy elkezdtem az alapokról olvasgatni a gépek konfigurációját illetően, mi mit jelent. Az elhatározás már megvan, tehát venni akarok egy gépet, csak még nem tudom, milyet. Viszont vagy megveszem a gépet a következő 2 hétben, vagy csak a nyáron. Ezért kérném az ajánlásotokat.
Szeretnék komolyabban foglalkozni a fényképezéssel, ezért akarok egy kezdő gépet venni. Először 100e Ft körül gondolkodnék, de ahogy látom, nem sok van itt még... :S Ha "kell", többet is adnék érte.
Hobbigépnek kellene. Eleinte leginkább tájakat, városokat fotóznék vele, családot a nyaralások alkalmával. Több helyen is látom, hogy Nikont, Canont ajánlanak. Nyilván nem egy DSLR gépet vennék elsőre. Ahogy olvasgattam, talán egy bridge gép lenne megfelelő. Jó lenne, ha lenne hozzá optika is (ha van ilyen árban), de cserélhető lenne rajta. Igazából más elvárásom nem nagyon van, mert nem is tudom még, mit várjak el. Volt, aki mostanában vásárolt? :) Köszönöm előre is, ha ajánlotok valamit! :)