Okoska! Van egy olyan mondás, hogy csak annyi súlyt emelj, amennyit elbírsz, máskülönben sérvet kapsz. Ez az egyik. A másik dakota mondás pedig úgy szól, hogy ne emelj súlyt, ha nem kapsz érte semmit. A székely mondás kicsit hasonló: Isten koporsóját sem ingyen õrizték.
A teleport esetén a kvantumállapotot meghatározó információt továbbítják,majd azt használva elõállítanak egy ugyan olyan állapotú részecskét mint az elõzõ volt,melyet megsemmisítettek,a féregjárat pedig egy közvetlen összeköttetés a téridõ pontjai között,olyan mint egy alagút a hegyen át....
kb. képtelen vagyok felfogni, hogy az ûrkutatás és bármi, ami ehhez kapcsolódik, (utánpótlás nevelés, kézség-fejlesztés központú nevelés stb) miért nem élvez maximális elsõbbséget, miért nem forgatják erre a maximálisan felhasználható forrásokat, nem lenne arányban a ráfordítás az eredményekkel?
és ha így nem elegendõ a ráfordítás, ill. kiderülne hogy nem átléphetõ a holtpont a keretek adta legnagyobb "energia" ráfordítással, miért nem szabjuk újra a kereteket, nem igaz hogy nem elképzelhetõ ennél jobb "gazdaságosabb" társadalmi forma. csak egymással tudunk versenyezni? már ha télleg kell.. miért nem fogadjuk el hogy lehetnek idegen értelmes arcok, akikkel egyszer szembe kell néznünk, miért nem egyesülünk az õ fantom képüktõl hajtva? :)
USA is független lett, de UK-val elég jól együttmüxik. AU, CA, NZ dettó.
Ami a behajózást illeti, érdekes, hogy Noé sztorija révén tulképpen lelkileg erre már fel vagyunk készítve. Na, bummm!
"Nem tudom a teleport kutatás hogy áll de erre a célra inkább az lenne az alkalmas..."
Fotont már sikerült,(pár centire),de sokan ezt is vitatják...... Ha jól tudom most elektron teleportálásán dolgoznak 2-3 éve........ Az,hogy egy embert Naprendszernyi távolba teleportáljanak az nem mostanság lesz,ha egyáltalán lehetséges... Szerintem hamarabb leszünk képesek féregjáratot nyitni,mint embert,vagy más összetett dolgot teleportálni....
teljesen igaz az ûrben szinte csak fantázia és erõforrás kérdése bármi akár kisebb bolygót is lehet építeni :)
Elvileg lehetséges egy ekkora transzport de gyakorlatilag ekkora mennyiségû ember behajózása olyan nagy hátteret kíván hogy azon bukna el, az ûrhajó mint megoldás sztem csak párezres tételekben járható út egy több millió embert befogadó hajóba (hacsak nem eleve hibernált emberekrõl van szó) hetekig vagy hónapokig tartana a behajózás, mire az emberiség eljut olyan szintre hogy ekkora hajókat tud építeni és az infrastruktúra is meglesz hozzá addigra már nem is lesz szükség rájuk (remélem :)
Nem tudom a teleport kutatás hogy áll de erre a célra inkább az lenne az alkalmas szvsz.
Biztos lennének jelentkezõk (szerintem még én is belevágnék persze akkorra már rég halott leszek :) de eleinte csak pár ezer ember menne, kis kolóniák amik kinövik magukat miközben lakhatóvá alakítják a környezetüket ez viszont a Föld túlnépesedését nem oldja meg, több milliárd embert kéne átpakolni. példa: Ausztráliában van elég hely az Indiaiak mégse költöznek oda, egyrészt mert az ausztrál kormány nem engedi (semmi garancia nincs arra hogy a leendõ kolóniák engedélyezik majd a bevándorlást) másrészt az indiaiak sem akarnak külföldre költözni 1 milliárd ember mozgatásához az ûrhajók nem elegek minimum egy csillagkapu kellene mint a tévében :)
Aztán a kolóniák kitalálják hogy többé nem a Föld gyarmatai hanem önálló bolygók és jó emberi szokás szerint kezdõdhet a starwars
Szerintem, mire az emberi technológia eljut arra a szintre, hogy egy bolygót tud terra formálni, akkor addigra a világegyetemben lévõ távolságok áthidalására is meg lesz a megoldás, ami azt jelentheti, hogy nincs szügség több éves-évtizedes-évszázados utazásokra. Nincs szükség hibernálásra, stb. És ha pl az univerzumban találnának egy olyan bolygót mint a föld ami lakatlan, de a az emberi életre aklalmas, miért ne lenne rá jelentkezõ. Szerintem ha most feldobnák ezt a témát, akkor már most is lehetne rá vállalkozó kedvû embereket találni, akik hajlandóak lennének arra, hogy megvessék lábukat egy új bolygón, és kialakítsák azokata a feltételektet amelyek szükségesek egy nagyobb számú népesség befogadására és ellátására.
A kolonizálás semmit sem segítene a Föld túlnépesedésén mivel több milliárd embert kéne átszállítani egy másik bolygóra ahol gyakorlatilag nincs semmi infrastruktúra, még ha lenne a szállításra technológia akkor is ott lenne az a nem kis probléma hogy a nép valszeg nem akarna utazni aztán el kéne nekik magyarázni hogy ezúttal ne szaporodjanak ész nélkül mint az állatok stb
A Föld túlnépesedése sztem itt a Földön fog "megoldódni" nagyon kellemetlen módon, a fejletlenebb népek fognak megint a fasz rossz oldalára kerülni.
Szerintem, hogy mi és hogyan lehetséges azt nyugodtan a jövõ generációkra bízhatjuk. Különben elvben mágneses teret lehet csinálni bárminek. Csak körbekapod egy tekercsel, és nyomod bele az egyenáramot. Az energia a kérdés, nyílván kõolajjal vagy egyéb más anyag elégetésével nehéz létrehozni egy bolygónyi mágneses teret, de más energiaforrások is lehetnek ám, amiket esetleg még nem is ismerünk, mint régebben a kõolajat vagy az atomot.
Mondjuk nézzük meg a világot úgy 200 évvel ezelõtt, amikor azt gondolták, hogy a víznél nehezebb anyagból nem lehet hajót építeni... :-) Vagy 100 éve amikor a repülés még olyan dolog volt, mint 15 éve a mobiltelefon. Ezután gondoljunk elõre 100, 200, vagy 1000 évet. Na ez már nem fog sikerülni... Számunkra elképzelhetetetlen dolgok lehetnek/lesznek addigra. Persze ha marad értelmes leszármazottunk ezen a sárgolyón. Ha ezen a bolygón nem tudunk rendesen élni, akkor másik bolygón sem fogunk tudni, ha ezen tudunk akkor meg minek mennénk másikra...
Lassan különben a Föld a terraformálása lehet majd fontosabb kérdés mint a Titáné vagy Marsé az alábbiak miatt is: 1. Jóval nagyobb mint a mars. 2. Jóval közelebb van hozzánk. 3. Nagyon megszoktuk. :-)
Úgyhogy hajrá Föld!!!
"Amúgy a fejlett országokban éppen a népességfogyás a gond" igen, Európa is elfogy, míg India, Kína, Africa meg úgy nõ mint az állat.. De hiába vannak sokan, ha a 98%-kuk olyan buta mint egy tuskó... A világot nem viszik elõre, de cserébe oylan problémákat okoznak...
szerintem eza kolonizálás maximum úgy lehetne megoldani hogy az utazás alatt valami súgárvédett kamrában hibernálva utazunk, vagy kiborgok átszálíltanak hímivarsejteket és petesejteket, és amikor elérték a bolygót, elkezdik az emberek telepítését/installálását. Bár ez arra az estere ötlet ha vmi kaatsztrófa közelegne a földön, és az emberiség létét kéne megmenteni, nema túlnépesedés miatt emberek elszálíltásást.
Emberek elszállítására valami erõs sugárvédõ brukolattal ellátott ûrhajóval lennénk képesek, de annak meg hatalmas tömeg lehet, amit mozgatni is kell. Nem csoda hogy eddig nem sikerült kivitelezni.
Tök jó, hogy megint vannak it nnnnaaaaaaggggyon okos hozzászólások. Tök tuti, ha én leszek az USA védelmi minisztere, kirúgom a picsába a NASA összes jelenlegi faszfejét, és felveszek ebbõl a fórumból pár embert. OOOOOOOllllyan okosak :)
Igyen tudom, hogy lakottak voltak azok a kontinensek is. Nem úgy értettem. Hanem úgy, hogyha nem telepdett volna le ott a fehérember, akkor nem biztos, hogy olyan népes kontinens lenne mint most, olyan nagy városokkal. Tudod öcsisajt? Egyébként köszi a súgást. Mostmár képbe vagyok.
"Szerintem, ha korábban is így gondolkoztott volna az ember, akkor most nem lenne ausztrália valamint amerikai kontinens stb lakott. "
Megsugom öcsisajt, hogy mind Ausztralia, mind Amerika lakott volt am azelött is, hogy a feher ember betette oda a labat. Ez azt jelenti, hogy az emberi eletre alkalmas volt mindket kontinens. Na mar most kerdem en, hogy a Mars emberi eletre alkalmas? Nem! Szoval sokkal egyszerubb elmenni pl. Afrikaba, kiirtani nehany bennszulott torzset, elvenni a foldjuket es letelepedni, mintsem raketakkal cirkalni az urben. Pl az amcsiknak kellett a koolaj. Kimentek erte az urbe? Nem. Odamentek a szomszedhoz es elvettek. Mert ok is neznek am sok-sok sci-fit, csak ok nem hiszik am el mindet. :o)
Azért az túlzás, hogy ITT kell élnünk. Szabad terraformálni és költözni csak nem kéne tönkre tenni a bolygót. A Földet is "meg csonkítottuk" sajna. Sok állatfaj kihalt az ember miatt és sok veszélyeztetett. A levegõ szennyezésrõl nem is beszélve. Vigyázni kell környezetünk és nem lessz gond. És ha van Földönkívüli életforma (én hiszek benne, nem csak a Földön lehet élet...) akkor békésen meg fogunk férni egymás melett. De az emberiségnek ahoz még sokat kéne fejlõdni. Reméljük az 1. idegenek akikkel találkozunk azok "békések" lesznek, nem ellenségesek :D
Az egész bolygón? Majd egyszer, esetleg. Addig is, kis kutatóbázisok lesznek, kb. mint most az Antarktiszon.
A Mars egy halott bolygó, a Föld (még) nem az. Néhány holdról tudják/feltételezik, hogy még nem hûlt ki a magja, de azokra biztos nem férünk el...
Amúgy a fejlett országokban éppen a népességfogyás a gond. (Ez a nagy modern civilizációs életforma egyre terméketlenebbé teszi a férfiakat, és ettõl függetlenül is elveszi a kedvet a gyerekvállalástól.) [Azért engedik annyira a bevándorlókat, akik azt hiszik még, ez a kánaán.]
Ionmeghajtásnak túl kicsi a tolóereje-> lassan gyorsul, viszont nemsok üzemanyag kell hozzá. De a kicsi tolóerõ miatt inkább hosszabb utakra használható, a marson túlra :( Még a nukleáris meghajtás jöhetne szóba, csak azzal van még egy gond. Egy atomreaktort fellõni az ûrbe kicsit veszélyes feladat, ha valami történik kilõvéskor annak iszonyatos következményei lehetnek.
Sajnos a Nasa elég rosszul teljesít,jelenleg nagyon úgy fest hogy a tervezett idõpont ami úgy 2035 körül van eltolódik.A kínaiak meg még attól messze vannak. Viszont tartogatnak még érdekes küldetéseket,amikbõl kiderülhet számunkra is valami érdekes: http://www.jpl.nasa.gov/missions/future_missions.cfm
Most olvastam valahol, hogy az alternatív meghajtásoktól pl, ionmeghajtás pont az veszi el a lét (most éppen), hogy Bush minél elõbb embert akar látni megint a Holdon ill. már a Marson is. Tök mindegy neki hogy mivan, csak ember legyen ott, és miatta legyen, érted, addig amíg ilyen marhákon múlnak a dolgok, nem tom mit várunk. valószínûleg sugárzás ide vagy oda, ember lesz a marson, amerikában is van kamikázéra alapanyag..
Nem ez a gond, le lehet árnyékolni a sugárzást. A gond a meghajtással van. Mert ugye egy normál rakéta kicsit üzemanyag igényes, más meghajtással meg csak kísérteznek, vagy van amit már teszteltek, de ilyen "rövid utazásokra nem lenne értelme".
Tulajdonképpen az már a közönséges ûrutazáshoz is ki kellett fejleszteni a megfelelõ védõeszközöket annakidején. Most is ez a helyzet. Valószínuleg mesterségesen kell létrehozni az ûrhajó körül egy mágneses erõteret. A normális meghajtások fejlesztéséhez úgyis nélkülözhetetlen lesz használható mobil erõtértechnológia létrehozása.
A Marsnak nincs magneses polusa, a kozmikus sugarzas miatt rakot kap mindenki - tudtommal erre nincs megoldas. Mar az odautazast se lehet meguszni karosodas nelkul. Az emberes urutazas zsakutca. Ha kiborgokat epitunk magunkbol, akkor tudunk kolonizalni valamit, emberi formankban szerintem kizart.
fel lehet pörgetni az ottani eseményeket vagy nem? ha el tudjuk pusztitani a földünkön az élethez adott körülményeket, akkor az életre nem adott körülményeket ugyanazon eszközökkel... egy két megfelelõen elhelyezett vágással biztos pörgethetünk pár ezer évet a titánon, hm?
Szerintem, ha korábban is így gondolkoztott volna az ember, akkor most nem lenne ausztrália valamint amerikai kontinens stb lakott. Ha ez így történt volna, persze az sem lenne egész biztosan baj, de szerintem ez megvalósíthatatlan lenne, mivel már a föld lassan így is túlnépesedett. Így elõbb utóbb meg fog az történni, amit már rengeteg sci-fi alkotás feldolgozott. Kolónizálni kell egy idegen bolygót. Ezen lehet vitatkozni, meg róla beszélgetni, de szerintem ha a technika olyan fejlett lesz, hogy ezt lehetõvé teszik, egész bizti, hogy meg fog történni. A helyre van szüksége. Most vagy elveszi a másiktól, amibe ugye a másik nem nyugszik bele, és akkor pusztítják egymást, vagy keres magának, még meg nem hódított területeket. És ez szerintem nem lehet elvi kérdés. Ez történik az állat és növényvilágban is. Szerintem ez az élet rendje.
Tök jó, legfeljebb párszáz millió évig tartana, hogy a légköri nyomás negyedével rendelkezõ, folyamatosan szükõ légkört átalakítsuk ... de minek, ha akkor se lehet majd belélegezni? ;)
jah van olyan terv is, hogy üvegházhatás keltõ gázokat kell a mars légkörébe juttatni, amitõl felmelegszik, megolvadnak a sarki jégsapkák, és így egy földihez hasonló légkör alakul ki, csak növényeket kell ültetni, amik "kiveszik a viszbül a zokszigént" :D
Azigen. Majd ha 15-20 milliárd ember lesz, akkor érdekesen fogunk elférni a Földön. Ha lesz, hehe. A Föld a mi otthonunk, itt kell élnünk, és ezt ki mondta, egyszer mindenképp lesznek kolóniáink máshol, hacsak nem írtjuk ki egymást elõtte. Igen, egy idegen faj is megteheti, ahol a lakók sokkal, nos rugalmasabban gondolkodtak, nem pedig elfordulva mindentõl, ami új, és ha megteszik? Akkor az szopacs. Nekünk biztos, de nem látok rá sok esélyt, persze, semmi se lehetetlen. 6. A terraformálásra még várni kel szerintem egy jó ideig.
Szadista! A Föld a mi othonunk itt kell élnünk. Nem szabad kényünk-kedvünk szerint mindent átalakitani. Ja és Ha ezt akarod akor az idegenek is megtehetik a bolygonkal.
azért kiváncsi lennék hogy nézhet ki!....de nem mint a képeken...hanem mijen érzés lenne ott mászkálni!!!...vagy csak elrepülni mellette!:)
"Tároló rejlik meg" és kik épitették a titán lakói? Nem értem mit csodálkoztak annyit a tudósok azon amit a huygens talált a légör rétegeirõl egyértelmû volt nekem hogy sokban fog különbözni a földitõl.