Tehát ezt a Ceratopsidát már 95 éve megtalálták, de elfelejtették (mert túl töredékes volt a leletanyag), és csak most vizsgálták meg és írták le rendesen.
Ki tudja, ha még akkor készül róla egy leírás, talán ez is a nagy "klasszikus" Ceratopsiák közé tartozna, és a sok régi könyvben is benne lenne. E helyett mindenki újnak tekinti, holott egyáltalán nem az.
Ja tudom, meg ott a dinoszauruszok és õsmadarak is, de ugye az is ilyen általános óra inkább. Nekem mondjuk tetszett, mondjuk az befigyelt, hogy MSc-s volt :D
Közeli rokonoknak biztonságosabb mondani õket. Az új "felfedezõi" szerint a Spinops vagy a Styracosaurus családfájának egyik ága, vagy (ami egyelõre valószínûbb), egy távolabbi rokon.
Bár némely paleontológus, pl. Greg Paul szerint mindegyik ugyanaz az állat, csak más fajok.
Én egy tömörített változatot olvastam. E szerint a raptorok vadászstratégiája abból állhatott, hogy lesbõl támadva lábuk nagyobbik karmával a földhöz szegezték a prédát, és úgy próbálták addig döfködni, míg ki nem múlt. Az elmélet szerint a raptorok szárnya és tollas farka tökéletes volt ilyenkor az egyensúlyozáshoz, és szárnytollaikkal körbe is fonhatták a zsákmányt, hogy ne tudjon elmenekülni, meg a többi raptor ne tudja elvenni tõlük.
A lábakat összevetették pár ma élõ, földön vadászó madáréval, és kiderült, hogy a raptorok lábai gyors futásra alkalmatlanok, viszont kapaszkodásra és fogva tartásra tökéletesek. Ha felvetjük, hogy a raptorok tényleg ejtettek el náluknál nagyobb állatokat (ami egyre valószínûtlenebbnek tûnik), akkor arra is kellõen rá tudtak csimpaszkodni.
De valószínûbb, hogy kisebb méretû dolgokra vadásztak, ami után nem kellett sokat futni. Velük ellentétben a Troodontidák lábai már inkább futólábak voltak, így azok a kisebb, gyorsabb lényeket szemelték ki.
Én úgy tudom,hogy a varánuszokkal rokonok. Am errõl a nyelv témárol ez a nyelvnyújtogatós cucc jut az az eszembe :D JP konyha jelenet próba
Tudom.Egyébként fura,h így filmek alapján elképzeljük hogy hogyan is viselkedhettek,közben valszeg nem is úgy volt.Értem ezt pl arra,h üvöltve támadják le az áldozataikat a ragadozók(még a legtöbb dokumentum filmben is),közben a mai ragadozók csöndben lopóznak a zsákmányhoz...pl nemtom láttátok e a Húsevõ(Primeval) címû 2007-es filmet,amiben egy 9m-es Nílusi krokodil(Gusztáv) támad az emberekre.Ezt a példát azért,hozom fel mert ott is morog,meg hörög össze vissza,pedig tudjuk,hogy a krokodilok nem csinálják azt...
Eme ordító témában a Jurassic Park annyiban szerencsés, hogy az állatokat ugye klónozták. És esélyes, hogy a filmben legalább is nem megfelelõen nevelték a ragadozókat. Azaz, amikor nem csendben támadnak akkor éppenséggel a gyûlölet hatja õket, hogy megöljék az embereket. (A második részben a magas fûben a raptorok elég halkak nem?)
Amúgy meg engem is idegesít hogy amikor ráront a prédára, épp hogy elindult, már ordít... irreális.
Pontatlanságok nagy része betudható annak, hogy hiányos a DNS-ük, és ki van pótolva. Csak az átlag okoskodó vérpisti és vérpanni nem fogja fel, hogy neked vagy nekem van igazad/igazam. Hanem egy ostoba hülye vagy aki hülyeségeket beszél. Mint pl. az hogy a raptor tollas...
Sarki dínókkal, hogy is állunk? Mert már ugye dok. film is volt róla, hogy ott mászkálnak a hóban.
A pingvinek jól vannak, köszönik.
Õskori sarki dinókról mostanság nem olvastam semmi újat. Annyit tudok, hogy nemrég felfedeztek egy sarki Sauropodát, de akkoriban ugye az élõhelye nem volt sarki, szóval ez nem számít.
Azt tudom még, hogy északon elvileg óriás, hidegtûrõ Troodonok éltek, délen pedig a Leaellynasauráról kiderült, hogy óriás farka volt. 3-szor hosszabb a teste többi részénél. Ha igaz az az elképzelés, miszerint a testét pelyhek fedték, akkor a farkát egyfajta melegítõként használhatta a hidegben. Mint valami óriási mókus.
És ha már szóba jöttek a filmek, mondom, hogy a Spektrum mostanában elég sok õslényes mûsort vetít, amiket más csatornáktól szedtek össze, csak átszinkronizálták õket. Igazából elég gagyik, köztük van a Jurassic Fight Club is.
Az egyik könyvemben pedig egy nagy tollas sarki Theropoda kergeti a szintén tollas Leaellynasaurát. Konkrét bizonyíték még nincs a tollakra, egyszerûen csak több értelme lenne, mint annak, ha pikkelyes.
Valami Allosauridának nézem, mert kinövés van a szeme elõtt. A mellékelt szöveg csak annyit ír, hogy Theropoda. Tán Australovenator? Az ugyanakkor élt, mint a Leaellynasaura. Egyesek szerint voltaképp ez a híres "sarki Allosaurus".
Suchomimusnál nem lehetett nagyobb a Spino. 12-13m a biztos testméret maximálisan. T-rex esetében 15, de az átlag ugye a 12-13m. A T-rex csak a második legerõsebb harapású õslény, az elsõ a Megalodon, ami ugye egy cápa volt. A tyrannosauriák lényegesebben erõsebbet haraptak, mint ugyan akkora másmilyen ragadozó dinosaurus.
Vagy már megdõlt?
Spinosaurusra olvastam már 17-18 métert is. Becslés szinten.
Ha jól rémlik,akkor hõn szeretett rexünk csak maximum 13 méter hosszú volt.(Sue ugye a legnagyobb, és õ csontvázként 12,8 m hosszú.) A Carcharodon(Carcharochles) megalodon-nos a cápák gyengén harapnak.A nagy fehér cápa például csak 70 kg/cm2 erõvel harap(natgeo channelen volt,az állatok harapási erejét mérték [Laurence Witmert biztos ismeritek]). A cápák koponyája nem egy egységként mûködik harapás közben, ha túl erõs lenne, a rugalmasság ellenére egyszerûen szétesne. Ezt is kompenzálandó rengeteg foguk van-azokon eloszlik az erõ. Ellenben a cápáknak megvan az az elõnye, hogy "nekiúszásból" ronthatnak neki a zsákmánynak, ami a megalodon 40 tonnásra becsült tömegével kombinálva(lendület egyenlõ tömegszer sebesség)...Nos igen, eltrafál egy kamion a vízben.
T-rexbõl több tucat teljes vagy majdnem teljes csontváz van. (aszem 20 db körül) Ezekbõl tudsz csinálni egy állandó viszony számot. Pl. a lábszár csontra hasonló korú egyedeknél. Szóval ha találsz egy rex lábszárat, és használod eme számot (lábszár hossz aránylik a testhosszhoz) és meg tudod milyen hosszú volt a példány. Hasonló a helyzet a 15m-rel. Nem tekintik hivatalosnak, mivel nem teljes a csontváz. Ellendben a Spinosaurusból nincs teljes csontváz se! És így becsülik akár 20 méteresre is, holott biztosan 12m volt a lény. Viszont a 15-18 métert szokták hangoztatni, mint az állat testhossza.
Magyarán, senki nem szól, hogy a Spinot túl becsülik mindig. Míg a T-rex 15m-res hosszát azért nem hangoztatják mert "hiányosak a leletek". De könyörgöm, van alap mibõl lehet biztosan becsülni, míg a Spinonál nincs! (max rokon fajok)
szal a régészet egy ocsmány színjátéka ez. sajnos.
Lábszárat példának hoztam fel. Hasonló módszerrel számolták ki a Sarcosuchus hosszát is. Kivételes két órás (reklámokkal egyûti)national geographic mûsor volt errõl. Csak itt a viszonyszámot a koponya hosszra és a ma élõ fajok alapján alkották meg.
A nagy ragadozó dinoszauruszok hosszát a comcsont alapján szokták számítani(már ha megvan,persze). A Giganotosaurusra így kapták a kb 14-15 méteres hosszúságot. A Spinosaurust csak töredékes maradványok alapján ismerjük jelenleg(fujj,fujj második világháború), ezért ugrálnak ennyire a becslések. A Tyrannosaurus rexre tudományos oldalakon-pl: a Berkeley honlapján is-nem találtam 43 lábnál nagyobb hosszúságot. Ugyanakkor 1: nem lehet kizárni, hogy találnak még nagyobb T.rexet;2:talán tudok egy megoldást a 14 m-es T.rexre. A tyrannosaurusoknál ha hiányos a csontváz,akkor általában a mellsõ végtag nincs meg, illetve a farokból hiányzik valamennyi. A múzeumokba régen nem volt szokás csonka dinoszauruszokat tenni(például fej nélkülieket:)), ezért a hiányzó részeket "pótolták". Ahogy azzal szerintem itt mindenki tisztában van, régen úgy gondolták, hogy a dinoszauruszok hüllõszerûbb arányokkal rendelkeztek, a farkukat a földön húzták satöbbi.Ennek eredményeképp szerencsétlen rex több farokcsigolyát kapott,mint amennyi volt neki. Így kijött a rekonstrukció akár 15 méterre, vagy még hosszabbra is. Majd mikor dinoszauruszaink nem voltak már többé egyszerû hüllõk, a rekonstrukciókat szétszedték és a megfelelõ testtartásban újra összerakták. A régi rekonstrukcióra példa Lambrecht Kálmán Az õsállatok címû könyvében van példa.De itt van egy link:hosszú-régi. Az "új" módira is láttam képet valahol. Így változtak a rekonstrukciók az idõk során: rekonstrukció
Bocs a link miatt,de ha a 2011 március 23-ai bejegyzéshez tekertek,meg fogjátok látni.
#5167-fáradt vizsgázó egyetemista vagyok.Greg Ericksonra gondoltam(mondjuk Larry Wittmer is gyakran foglalkozik harapásmechanizmusokkal...(sorry)
Ez jó könyv nagyon, az illusztrációk is szépek. Ismerem a srácot aki csinálta, nagyon ügyes. Ez is az õ munkája, a hamarosan mejelenõ Fõzy, Szente Õsmaradványok könyvben lesz majd :) /de ez még nem hivatalos szóval.../
Szólj, és aláírathatom:)Szerintem csak bekopogsz Attilához, és õ aláírja.Tibit nehezebb lesz kicsit elõvadászni,de lehet.Egyébként, ha jól emlékszem,három hete volt a bemutató, amin ott volt.
voltam
Okés köszi :) Tervben van a könyv megvétele mint mondtam, de most elment minden pénzem a gyönyörûséges Elemzõ földtan, illetve Szerkezetföldtan jegyzetekre :D
Igazat adok abban,hogy csak az utolsó pár millió évet kellene vizsgálni.De arról csak nagyon kevés információnk van-gyakorlatilag van a Hell Creek, és ennyi. Egyébként a cikket illetõen a szokásos félrefordításra tippelek.
Én szeretném a dínókat überbrutálfasza lényekként látni, ellenben ha a valóság más, akkor el kell fogadni.
Meg aztán, amit õk nagy fokú diverzitásnak neveznek, az valójában gyors alkalmazkodási verseny is lehet. Ami meg gyorsan készül, abban sok hiba is lehet.
Nem félrefordítás, legfeljebb csak a csoportnevekben van elgépelés (Tyrannosauria? Kihagytak egy "d"-t!). Az eredeti tanulmány is ugyanezt a következtetést vonja le. Persze inkább csak pillanatképet vizsgáltak, ráadásul a felhasznált leletanyag sem biztos, hogy elégséges ilyesfajta kijelentések tételéhez.
Amúgy az igazi rejtély az, hogy miért egy Massospondylus képét tették be egy kréta idõszakról szóló cikkbe!
Mellesleg Angliában pár napja moziba került a Dinosaur Revolution megszerkesztett, egyetlen teljes filmmé vágott változata, Dinotasia címmel, Werner Herzog narrációjával (ami elvileg egy nagy szám). Az elborzasztó kritikák tanúbizonysága szerint a nézõközönség nem nagyon tud mit kezdeni vele. Mondjuk megértem õket.
Én ezen már meg se lepõdök. Én is néztem, hogy mit keres ott egy prosopoda.
De akkor az eredeti tanulmány is mehet a kukába. Mivel a Pachy családfát sikeresnek mutatja, holott 1-2 millió évvel a nagy kihalás elõtt kipusztult az egész. Kivéve, ha azóta nincs valami felfedezés, hogy mégse. Teljesen mindegy, hogy ne adj Isten több tucat Pachy féle rohangált egy idõben, de aztán pakk kihaltak, közben a többi dínó meg élt vígan tovább.
Tény, hogy Kréta vége fele sok faj élt. De ezek váltották egymást. Szerintem egy gyors alkalmazkodási verseny ment végbe. És mit gyorsan kell csinálni, abban nagyobb eséllyel van hiba. Most hirtelen az jutott eszembe, hogy... mi van ha eme gyors evolúciós verseny a gyorsan emelkedõ oxigén szint idézte elõ? Tehát, így fejben most azt látom, hogy kréta kor vége elõtt a testméretek össze mentek, majd ismét drasztikusan nõni kezdtek. Szóval valamiért a több oxigén negatívan hatott. Majd mire kihasználhatták volna a több oxigént, történt valami ami a friss biológiai koncepcióban hibát talált és pusztulást idézett elõ.
Néhány Pachy kihúzta a kréta végéig. Pl. maga a Pachycephalosaurus (plusz Stygimoloch és Dracorex, ha ezek hárman nem ugyanazok), Sphaerotholus és a Prenocephale.
Az oxigén-hipotézishez nem nagyon tudok mit hozzáfûzni, mert õszintén, hozzá se fingok a témához. :P
De ha már szóba jöttek a keményfejûek, róluk is közöltek a napokban egy tanulmányt, miszerint tényleg használhatták arra a boltozatos fejüket, hogy egymásnak rohanjanak. Olyan sérüléseket fedeztek fel rajtuk, amik megfelelnek egy ilyen életmódnak. Eddig az volt az elmélet, hogy simán elájultak volna, vagy hogy a gömbölyded fejük lepattant volna a másikról.
Engem meglep, hogy eddig nem tudták tisztázni az ügyet, és sejtem, hogy a fejelés-ellenzõk is majd visszareplikáznak valami ellenérvvel.
A csontos fejbuksijuk mellet voltak csontos kinövések, mi a Stygmilochnál nagyobbak. Ha épp elcsúszna a koponyájuk, akkor eme kis tüskék megfognák egymást. Nem de?
Pterosaurus Ezt láttátok már?Én is csak most néztem meg.Angolul van,nem tudom,van-e hozzá valahol felirat,vagy esetleg magyarul is fenn van. (Nekem tetszett.)