Tény, a csávókám elcseszte hogy MS blogot csinált. Tény, az MS még jobban elcseszte, ugyanis szép csendben is törölhette volna, egy olyan felszólalással hogy "bocsi elromlott az egyik szerverünk". Amúgy mellékesen megjegyzem, hogy a demokrácia mint olyan, igen kevés helyen létezik. Ugyanis mindenhol jelen van az az elv hogy "mindenki egyenlõ, egyesek egyenlõbbek a többieknél" :P Az amcsiknál, kínaiaknál, NÁLUNK! Csak hogy példát is említsek, a közelmúltban (talán még most is?), a politikusokat nem lehetett megszondáztatni hogyha a rendõr megállította õket...
Már bocs de szerintem ne mondják meg nekem hogy mit mondhatok, és mit nem. Az Internet "nemzetközi" vagy tévedek? tehát érvényesül rajta a szólás szabadsága, vagy nem?
Szerintem a fickó követte el a hibát, azzal, hogy az MS-nél kezdett blogolni. Mind az MS mind a Yahoo már zárt be politikai okokból blogokat. Sokkal nehezebb lett volna ezt elérni total ismeretlen cég távoli szerverén, mint egy nagynál, akinek ráadásul erõs gazdasági érdekei vannak. De ez benne is van a franciák hogyan-blogoljunk-érzékeny-helyeken kézikönyvében :).
A komcsi vezetésnek is végsõsoron gazdasági érdek a másként gondolkodók elhallgattatása. Akkor õk sem hibáztathatók, ugye? :) Az MS ez utóbbi lépése alapján nyugodt szívvel kimondható, hogy kihez lojálisak. Ez persze lelkiismereti kérdés. Mint ha Észak - Koreának adnánk el atombombát, azt utána azt mondanánk, hogy bocs de k*rva nagy pénz volt benne, nem hagyhattuk ki. :)
Van egyszer Kina, akik a "gonosz tengelyével" szorosan együttmûködve ad át nukleáris és rakéta technológiákat és emellett látványosan tesz bizonyos nyugati emberjogi normákra.
És van az M$ aki mellett nem egyszer kiálltak az amcsi politikusok, pl a kormány képviselõi, és ilyetén alkalmasnak találtattak arra hogy nemzetközi szinten képviseljék Amerikát.
Ezek szerint ez az "Amerika", amikor az üzleti érdekei úgy kíívánják, akkor nagyívben tesz azokra az elvekre, amikre hívatkozva mások orrát beveri?
Érdekes, bár ez nem sok embernek meglepetés, ugye.
Nincs csupán gazdasági érdek, mert ugye Marxék óta eléggé elfogadott tény, hogy a politika a gazdasági érdekekben gyökerezik.
Szal igen is van politikai jelentõsége annak, hogy az M$ mit csinál egy bloggal.
"Szerintem gáz, ha egy nagycég látványosan állást foglal az egyszeri ember és az állam, vagy valamely más nagy szervezet vitája kapcsán, általában az utóbbi mellett."
Nem foglalnak állást. Csupán a gazdasági érdeküket védik azzal, hogy egy olyan országgal mûködnek együtt, ahol 1.3 milliárd vásárló, és olcsó munkaerõ él.
Nem hiszem, hogy az MSN-nek politikai ügyekben állást kellene foglalnia, és mondjuk nyiltan az egyik oldal pártjára állnia, az õ feladatuk az adott ország törvényinek betartása függetlenül attól, hogy egyetértenek-e vele vagy sem.
A google is megcsinálta, vagy valami hasonlót. Szerintem gáz, ha egy nagycég látványosan állást foglal az egyszeri ember és az állam, vagy valamely más nagy szervezet vitája kapcsán, általában az utóbbi mellett.
De vajon te mit szólnál, ha itt nálunk monnyuk miután a CIA, vagy valamelyik baráti titkos szolgálat elnézné a rekordjaidat, és pl az amerikai érdekekre veszélyesnek találnának, majd kb 2 hónapig élveznéd egy hegyi szanatóriumban, valahol az afgán hegyekben a napi 2X végbéltükrözést és az unalomûzõ kutyás mûsorokat. Ezután rájönnének, hogy nem te vagy a kiválasztott, ezért visszaszállítanának európába, ami természetesen a szokásos amerikai nagyvonalúsággal értendõ, ezért papírok nélkül kiraknának valahol a balkánon. Na szóval ha ezek után te ezt szóvá tennéd egy blogodban, monnyuk az MSN-nél, vagy googlénál vagy akármelyik nagy cégnél, akik aztán ezt levennék.
Mért kell már megint a Microsoftot elõvenni, csak a sok kínai felhasználóért teszi, és nem kockáztathatják meg, hogy egy renitens hazudozó miatt support nélkül maradjanak sokan!! Így kell csinálni!