Nincs valami olyan program vagy valamelyik lejátszóban olyan opció hogy pl egy filmet nézve lekicsinyítve az ablakát ha berakom egy pl firefox ablak elé és közbe netezek akkor a lejátszó ott maradjon a képernyőn ne tűnjön el?
(Elég debilül írtam körül, de remélem érthető mit szeretnék)
"A másik dolog, az lenne, amit Bon is említett, hogy a drivereket frissíteni, persze hogy a megfelelőket, mert másképpen gondok lehetnek!!!" Itt arra akarom felhívni a figyelmet, hogy megfelelő driverek vannak-e telepítve a gépre. Olyannal is találkoztam, hogy az a driver, amit le lehet tölteni az amd.com oldalról (ATI féle videokártyákhoz), nem mindig megfelelőek, kell figyelni azt is, hogy ki gyártotta a videokártyát és onnan kell letölteni (amikor nem beépített videokártyáról vagy más alkatrészről van szó). A többi drivert is a hivatalos oldalról kell letölteni a számítógép alaplap típusától függően! Utoljára szerkesztette: kl24h, 2015.01.17. 18:07:14
Hogyan volt újratelepítve a Windows? Itt arra gondolok, hogy teljesen-e le volt formázva a merevlemez (merevlemezek) vagy csak az a partíció, amelyikre telepítve volt a rendszer. A másik dolog, az lenne, amit Bon is említett, hogy a drivereket frissíteni, persze hogy a megfelelőket, mert másképpen gondok lehetnek!!! Utoljára szerkesztette: kl24h, 2015.01.17. 17:57:14
Vagy hogy tudom a rendszert vissza állítani a tegnapira? Csak mert a vissza állítási pontnál csak mai szerepel 13 órási amikor már le volt töölve az office 013. Mert max visszateszem azt jó lesz az office 2013
Sziasztok.A többi topic-ban nem válaszoltak,hát ha ti tudtok segíteni: Adott egy gép,amin telepítve volt az office 2013. Letöröltem az IOBit Uninstallerrel,törölte a regisztri fájlokat,stb.. de még is a rendszer észleli hogy a rá letöltött frissitések még a gépen vannak,még néhány fájl.Hogy tudnám eltávolítani véglegesen az Office 2013-ast? Nem értem,hisz elvileg véglegesen letörölte :S
Srácok, egy kis segítségre lenne szükségem a hét folyamán szervíbe vittem a gépet ,hogy egy windowst legyenek szívesek újratelepíteni. (két napig szenvedtem vele és nem sikerült, nem lényeg ). Ez meg is történt elvileg drivereket is frissítettek meg minden. Szép és jó viszont valami hiányzik több játéknál előfordul (akár warezolt akár eredeti verzió), ami eddig tökéletesen működött , hogy gondolkodik a gép aztán a windows működés közben leállt hibával egyszerűen nem indul el. És tudom ,hogy mikor legutóbb volt újrarakva windows akkor is csinált ilyet és tuti valami szoftver hiányzik neki ,de nem tudom mi. (directx nem grafikus kártya drivert is néztem se) szal tanácstalan vagyok.
Ha kikapcsolják és úgytelepítenek akkor nem csoda....
"A Microsoft Security Essentials elég vírus és adware, ransomware, stb. ellen? Folyamatos frissítés, ellenőrzések mellett?" :DDDDDDD Nem elégé, még a windows súgója is azt mondja hogy inkább telepíts egy víruskergetőt az adott gépre mert porul jársz. :D Vagy #45418 (de ingyen is van nemcsak fizetős),vagy avast free stb.....
Sziasztok! Ti találkoztatok már ilyen problémával? Sony Vaio laptop-on szerettem volna teljes rendszer visszaállítást csinálni a 3 dvd lemezes visszaállítójával és ez az ablak fogad a Win telepítése előtt.
A Microsoft Security Essentials elég vírus és adware, ransomware, stb. ellen? Folyamatos frissítés, ellenőrzések mellett? Ha nem akkor milyen ingyenes alternatívát ajánlotok?
Szabályos telepítéssel. De van még lehetőség a bcdedit-el törölni, vagy szimplán a vezérlőpult\rendszer\speciális rendszerindítás\indítás és helyreállítás menüpontban kikapcsolható (elrejthető).
Most telepítettem egy asztali gépre egy új Win7-et. A bios ablaka után felad egy választási menüt, hogy a windows 7-et akarom indítani vagy egy korábbi verziót. Több rendszer nincs a gépen. Ezt hogyan lehetne eltüntetni onnan?
Megjöttek a januári frissítések Jó telepítést!
Olyan problémám akadt, hogy microsoft office 2010 van fent a céges gépen, a kollégám biztonsági mentés következtében átmentette a dokumentumok mappa tartalmát, de úgy, hogy áthelyezéssel. Rengeteg névjegy volt a programban, de most már egy sincs. Visszamásoltam a dokumentumokba az outlook mappáját, de így se jelennek meg a névjegyek. Szinkronizálás mindig be van kapcsolva. Az a problem, hogy nem csináltam microsoft fiókot, így nincs hova belépni se, de az outlook hivatalosan van meg természetesen. Hogy tudnám visszavarázsolni a névjegyeket, gondolom valahol csak vissza tudom nyerni, ha már szinkronizál mindent. Help! :S Utoljára szerkesztette: KaBuTo666, 2015.01.12. 16:13:54
Tudom - de nekem megfelel 5-10 éve. Nincs benne vírus meg semmi anomália. Gyors telepítés és minusz 5 Gigás SxS. Persze mindenki használjon eredetit.
Miért nem szedsz le valami frissített telepítőt. Kering a neten pl. olyan is, ami alapból tartalmazza december 9.-ig az összes update-t. Tudom sokan ezt nem szeretik, mert "bele van nyúlva". De nincs benne semmi buhera csak a frissítések vannak beleintegrálva. Semmi gondom nincs ezekkel.
Valamilyen módon meg lehet gyorsítani a Windows Update telepítését. Friss rendszerre talált 184 frissítést de egy órája még 50% letöltésnél jár.
Semmivel se takarítom a registry-t soha se takarítottam. Szimplán, gyári töredezettségmentesítő, lemezkatbantartó és ésszel telepítek, minden szemetet nem rakok fel. Próbálgatni meg ott vannak a virtuális gépeim.
Töredezettség,"rendszervinyó" teltsége okozhat bootbeli lassúlást.Harmadik fél által fejlesztett töredezettség felügyelő javító szoftverek álandó "jelenléte" meghosszabítja a folyamatok indítását.Ha futna ilyen kikapcsolnám a helyedben és csak manuálisan végeznék rajta ilyet, mondjuk havonta maximum.A registryt akkor érdemes tisztítani ha miatta más szoftver nem települ(pl vírusírtócsere).
Eseménynaplóban semmi ezzel kapcsolatos bejegyzést nem találtam.
Megnézem a gépet avast nélkül.
Viszont ha sosem takarítom a registry-t a felgyülemlett szemét vagy a töredezett fájlok nem csinálhatnak még nagyobb problémát? Csak mert mindig azt olvasom hogy ne felejtsük el tisztítani a registy-t, meg gyorsabb lesz tőle a gép, stb stb... Te mivel éred el hogy gyors maradjon a gép ha nem alkalmazol segédprogramokat? Jöhet bármilyen tipp vagy praktika ha attól jobb lesz a teljesítmény. Csak már idegesítő ez a rozoga indulás itt mindig.
Két tippem van: 1. avast-ot törölném próba képpen 2. " registry is töredezettségmentesítve és tisztítva" én nem hasznélnék ilyen progit okozhat problémát.
Windows boot idő 3 percre nőtt... mi lehet az oka? Nincs vírus, minden driver friss, ráadásul szinte egyik pillanatról a másikra nőtt meg. Eddig 42 sec volt, most pedig az indítás képernyő és az üdvözlő képernyő között black screen van mozgatható kurzorral, de jópár pillanat eltelik mire bejön az üdvözlő képernyő. Ez csiga lassú. Eddig nem volt ilyen. Miután feláll a rendszer minden kurva gyors, a windows is, a net is, semmi probléma nincs hibátlanul fut minden progi... csak a boot-al van valami.
Rendszer: Win 7 professional 64 bit
Hozzáteszem hogy msconfig-ban minden felesleges program kikapcsolva csak a szükséges folyamatok indulnak a windowssal együtt. Vinyó töredezettségmentesítve és a gép is karban van tartva rendszeresen. A registry is töredezettségmentesítve és tisztítva van rendszeresen. Az új avast néha későn áll fel, olyan későn jelenik meg az ikonja a tálcán... erre gondoltam esetleg, de nincs beállítva rendszertöltéskori vizsgálat, direkt megnéztem.
Teljesen mindegy, nincs nagy teljesítmény beli különbség a kettő kozött, de funkciókban a Starter már jobban butított ezt nem árt figyelembe venni.
A gyártó oldalán nincs újabb driver? Ha nincs alkor megpróbálnám a Windows update-t, sokkal rosszabb már nem lehet. Sajnos az Atheros vezérlőkkel nem egy gépnél akadt már problémám. Olcsó, de gagyi vezérlő, így ha tehetem kerülöm.
Van egy öregecske ASUS EEE PC900HA netbookom, amin gyárilag XP volt. Most szeretnék rátenni 7-et, de nem tudom melyik verziót rakjam fel. Intel Atom N270 1,60 GHz és 2 GB RAM van benne. Szerintetek mehet egy home premium, vagy csak egy starter.
Nekem van egy problémám a vezeték nélküli hálózati kártyával. Mostanság mindig leáll a működése, vagyis elmegy a netkapcsolat (Eddig még csak akkor amikor nincs semmi hálózati tevékenység a háttérben.) a tálcán a hálózatok ikonjára és egyszerűen nincs lista az elérhető kapcsolatokról, persze az eszközkezelővel, letudom tiltani és újra engedélyezni, de ez már kezd nagyon uncsivá válni. A kártya: Atheros AR922X vezeték nélküli hálózati adapter. A driver: 2009.06.09-i. A Windows Update-ben a válaszható frissítéseknél pont erre a kártyára való frissítés van, ami 2009. 10. 18-án lett közzétéve. Talán frissíteném, de azon csodálkoztam, hogy a gépem még legutóbb nyáron lett újrarakva a szervizes által, ennek ellenére is nem a legfrissebb driver lett felrakva. Még azt is hallottam hogy nem túl szerencsés a Windows Update-ből drivereket leszedni, ezért nem próbáltam meg eddig sem. Véleményetek? Tudok megoldást a problémára így is, vagy próbáljam meg frissíteni a drivert?
Ezt nem értem nekem nincs ilyen menüm hogy quick boot . És a biosban semmiféle képernyőmegjelenítési időt nem tudok beállítani. Régen az xp be be tudtad állítani hogy hány percig mutassa a fekete képernyőn a hardvereket meg a rendszer állapotát bekapcsolásra én is ezt akarnám levenni ha lehet 1mp re .
Nem tetszik hogy a detect ahci drives képernyő 3mp ig mutatja a hardvereket és csak utána jön a vindovs logó.
Az a gondom, hogy pár mappát kitöröltem, sikerült visszahozni őket a MiniTool Power Data Recovery 6.8 programmal, de semmilyen fájt nem nyit meg a rendszer, azt írja hogy vagy nem támogatott, vagy nem ismeri fel.
Persze, csak már annyi variációt végigzongoráztam, hogy kezdek beleunni. Plusz megjött az új VGA, tápegység kombó. Ha már lúd, legyen kacsa, úgy is jól esne egy friss OS rá, ettől függetlenül. Plusz remélem ráérek majd ilyenekkel pepecselni vizsgák után. Apró jutalom :D
Valamikor nálam is volt olyan gond, hogy valamit nem tudott felfrissíteni, hibaüzenetet adott ki, de azért nem telepítettem újra a Windows-t, mert meg lehetett oldani másképp és sikerült is.
Csökkentett módban sikerült törölnöm a Softwaredistribution mappát, de utána normál módban így sem sikerült frissíteni. Ugyanaz a hiba.
Eddig volt: -scannow -chkdisk -Softwaredistribution törlés -Lemezkarbantartás -gyári Microsoft súgó által ajánlott update visszaállító varázsló izé
Valamit lehet kihagytam, de már kezdem unni. Mi a retek baja lehet...
Scannow talált hibát, de nem tudta kijavítani...:( lehet reinstall vagy win7 javítás lesz ebből (?) Hiába állítom le az update szolgáltatást, akkor sem engedi törölni a mappát. Alapból így próbáltam :)
Állitsd le a windows update szolgáltatást ls egyből engedni fogja. Esetleg rendszergazdai parancssorba írd be: sfc /scannow hátha talál és kijavít valami hibát.
Még nem, de mindjárt kipróbálom. Feltéve ha csökkentett módban engedi, mert normálban nem akarja. Köszi :) Illetve találtam még egy metódust, ami elvileg kb ugyanezt a hatást tudja, de az nem hozott javulást.
A Microsoft kiadott egy új "Fix it" megoldás, amely automatikusan meg kell oldani a problémáit a Windows Update. Csak kattints az alábbi linkre és kövesse az utasításokat.
http://support.microsoft.com/kb/971058
Ha a probléma továbbra is fennáll, hadd próbálja ki a következő módszert.
A Microsoft kiadta a System Update Readiness Tool megoldani bizonyos feltételek, amelyek hatására a frissítések telepítésével és más szoftver nem működik. Nem kell manuálisan futtatni az eszközt. Ez az eszköz automatikusan felkínált Windows Update szolgáltatáson keresztül, hogy a számítógépeket, amelyeken a feltétellel, hogy az eszköz által megoldható.
Kövessük az utasításokat az alábbi linkre, amely segít megoldani a problémát. http://support.microsoft.com/kb/947821
Megpróbáltam újra, kikapcsolt nod32 mellett. Ilyenkor csak erre hivatkozik: -80070426
Elvileg szoftverliszensz hitelesítési probléma. Pedig aktiválva van a Windows.
Wuapp ugye csak vicc volt? :D Az kidobja a frissítési ablakot, ugyanott tartok. Az alant linkelt guglifordított szövegleírást már kipróbáltam, nem segített. :(
Ha már próbálta megoldani a Windows Error code 800706be akkor a szerencse. A útmutatója végigvezeti a szükséges lépéseket, hogy tisztítsák meg a problémát a számítógépről.
Leírás Ez a hiba a Windows Vista, amikor megpróbálja telepíteni a frissítéseket a Windows Update vagy a Microsft Update webhelyet. A hiba akkor is megjelenik a képernyőn, amikor a Windows Update próbál futni.
Megoldás Ez a fajta hiba oka lehet számos különböző tényező a szoftver inkompatibilitás, vagy sérült fájlokat. Akkor kezdődik a hibakeresést kikapcsolni a víruskereső programot, és próbálja meg ismét telepíteni a frissítéseket. Ne feledje, hogy lehetővé tegye a víruskereső programot. Ha továbbra is megjelenik a hibaüzenet a legjobb módja annak, hogy megoldja a hiba csinál egy tiszta rendszerindítás.
Kattintson a Start gombra a fő eszköztáron, majd írja be az msconfig parancsot a parancssorba területén Start Search, majd nyomja meg az Enter billentyűt. Adja meg a jelszavát, ha a rendszer nem kéri majd tovább. Kattints a General majd válassza a Szelektív indítás. Vegye ki a pipát az Indítási elemek betöltése. Ezután meg kell kattintson Szolgáltatások majd pipát tegyen a dobozban elrejtése mellett összes Microsoft-szolgáltatás. Kattints az Összes tiltása, majd kattintson az OK gombra. Várja meg, amíg meg nem jelenik a parancssort, majd indítsa újra a számítógépet, és jelentkezzen be a fiókjába. Miután bejelentkezett Kattintson a Start gombra a fő eszköztárra, majd válassza a Minden program a menüből, és kattintson a Windows Update frissítések telepítéséhez.
Utolsó lépésként meg kell állítsa vissza a számítógép Szokásos indítás. Kattintson a Start gombra a fő eszköztáron, majd írja be az msconfig parancsot a Keresés megkezdése parancssorba, majd nyomja meg az Entert. Adja meg a jelszavát, ha a rendszer nem kéri majd tovább. Kattints a General majd válassza a Normál indítás. Várja meg a prompt üzenetet, majd indítsa újra a számítógépet.