Nincs semmilyen korlátozás tudtommal, akkor közölték volna a médiában valahol. Kolontárnál egy jó darabig ez lesz, ha szelesre fordul az idõ. Továbbra is fel fogja kavarni a port, amit a katasztrófa hagyott maga után.
Közben mára az Alpok alacsonyabb régiói is kifehéredtek, kb 7-800 méter felett esett(esik) a hó, és ezer méter felett meg is maradt. Holnap reggelre meg ismét Szarajevó fehéredhet ki.
A fáklya-grafikont kedvelem, mert szépen látható rajta a szórás, és ebbõl adódóan adott jövõbeli idõpontban a lokális lehetséges min/max értékek jó támpontot adnak.
Ez a pontos három napos idõjárásjóslás mellett azért hiszek, mert ha a met.hu-n szoktad nézni a városonként 1 hétre elõre megjósolt idõjárás jelentéseket, akkor tudod, hogy már a 4.-5. nap elõrejelzése változik, amikor egyre közeledünk ahhoz a naphoz, ergo egyre pontosabb lesz. Tegnapra is egész napra napos idõt jósoltak tegnap elõtt, és ehelyett tegnap az történt, hogy egész nap felhõs idõ, és 16 óra után volt egy kis napsütés. Sõt! Valamikor a másnapi elõrejelzés se jön be! Viszont a hõmérsékletértékekeket flottul meg lehet jósolni.
Azt mondod, hogy az idõjárást flottul ki lehetne számolni szuperszámítógépekkel. De az idõjárás kiszámíthatatlanságát még a szuperszámítógépek sem képesek kiszámólni. :)
A Zeltwegi esetrõl. Egyáltalán nem nehéz megjósolni az idõt egy-két órára elõre, vagy akár arra a napra. Nem kell ehhez semmilyen különösebb mûszer, csak az ember két szép szeme. Viszont az idõjárásjósló pontatlanságából ez sem 100 százalékos, de elég hatékony.
Most egy kezdõ vitorlázópilóta megfigyelései következnek. Ha valamit rosszul figyeltem meg, akkor majd kijavítanak a meteorológusok. :)
Könnyû jóslási esetek, amik általában be szoktak jönni (de néha nem): Ha sok sötét viharfelhõ csoportosúl feletted, de még nincs szél, akkor még nincs esõ, de elképzelhetõ, hogy pár órán belül elkezd esni. Ha elkezdõdik a szél, akkor már fél órán belül esni fog, mert jön elsõnek a viharfelhõ elõtti feláramlás, és mikor feléd ér az esõfelhõ, akkor a leáramlás. Ezt az esõcseppek és a felhõben dúló turbulencia kelti. (Szerintem Zeltweg-nél is ilyet tapasztaltál. Szerintem a légiirányító kinézett az ablakon, és a két szemével megállapította.) Az általános iskolai biosztanárom egyszer kinézett az ablakon, és szakadt az esõ, és azt mondta, hogy 20 percen belül elál. Csak 2 percet tévedett.
Kevésbé pontos jóslás, hogy ha a reggeli órákban nagy a pára, akkor 10-11 óra fele lesznek cumulus (gomoly) felhõk. Ha mondjuk 9 órakor indul be a gomolyfelhõ képzõdés, akkor este 16 órakor lesz esõ, és ha 10 óra fele indul be a gomolyfelhõképzõdés, akkor 18 óra fele lehet esõ. Ez azokra a napokra vonatkozik, amikor úgy indul a nap, hogy színtiszta reggel az ég. De mint mondtam, ez nem 100%-kos idõjóslás.
Én is nagyon szeretnék ilyen tudásra szert tenni, hogy ránézésbõl megálapítom, hogy milyen idõ lesz. Most ott tartok, hogy már 2-3 órával elõre be szoktak jönni a jóslásaim (persze nem mindig). Ezt legegyszerûbben szerintem úgy tanulhatom meg, hogy sokat vagyok a szabadban, és mindig a felhõket és az idõjárást lesem. ha az ember örökösen figyel, akkor rájön majd magától az összefüggésekre. Szerintem ezt könyvekbõl nem lehet megtanulni.
Jaj, azért ilyenket nem feltétlenül kéne leírni. A meterorológia a világ egyik talán legbonyolultabb proláma a világon. Ha csak egy pár km-es körzetet nézel 1-2 órára elõre és ott van radar és sûrûn megyfigyelõ állomások akkor 5 perc pontosan is meg lehet mondani az esõ idejét.
Zeltwgben voltam repnapon és közölték esõ elõtt, hogy kb. 1óra múlva esõre lehet kilátás. 20 perccel a kezedet elõtt már BIZTOSRA modták. Kb.2 percet tévedtek...
3 nap után nem találgatás csak PONTATLANSÁG van. Azért az nagy különbség elõrejelzek vagy hogy találgatok.
Ha te eldobsz egy követ és ELÕTTE kérdzed meg, hogy meddig megy úgy , hogy még soha nem láttalak dodbi, az tényleg találgatás. Elég nehéz megmondani, de ha a röppálya felénél van a kõ, akkor elég pontosan megbecsülhetõ a becsapódás helye. Csakhogy a dobás végeredményét azonos indítási feltételek mellett nem olyan sok környezeti tényezõ befolyásolja olyan markánsan, mint az idõjárást.
Nagyon nagyok a modellezési gondok. SOKKAL több mérõállomás kellene szerte a világon, de az meg PÉNZ... Azuok adataival lehetne pontosabb szimulációt futtatni. Ahhoz meg kell nagyon, nagyon, nagyon, nagyon..... SOK erõfõrrás, ami meg PÉNZ. Hát errõl ennyit röviden. :)
Meg az a poén, hogy pontosan megjósolni az idõt max csak 3 napig lehet (egy meteorológus elmondása szerint). Utána már csak találgatás. Ezek ott az OMSZ-nél meg büszkén kijelentették tavaszkor, hogy egész nyáron szar idõ lesz. :C Vicc, hogy mik vannak már.
Sajnos nem vették figyelembe azt a régi paraszti megfigyelést, hogy ha hideg telünk lesz, akkor meleg nyarunk. Hideg telünk volt? Nem egyszer -20 fok is. És tessék. Meleg nyarunk lett. Néha a régi népi megfigyelések hatásosabbak bármelyik többgigahertzes szuperszámítógépnél, amely napokkal elõre kalkulálja a frontok mozgását, és ez alapján képeznek véleményt. Csak nem kalkulálták bele a globális felmelegedést, és ezáltal az idõjárás kiszámíthatatlanságát.
Most van egy film a National Geographic-on a tornádókról. Állítólag 2005-ben volt egy 4-es erõsségû Nagy-Britanniában. Azért ez nem semmi.
Hát ezt én is utálom. Azért mert az ország területe 93030 km2, és így nem lehet azt mondani amiit te is írtál. Mert ha Nyugaton felhõszakadás van, az még nem jelenti azt hogy Keleten ne lehetne "strandidõ". És ezért szidja mindenki a meteorológusokat!:@
A legjobban ajánlott oldal ez ügyben: www.metnet.hu Itt meg egy amerikai modell, amely szép kis mediterrán ciklont jelez keddre: GFS www.wetterzentrale.de <--- itt a Top Karten-nél kiválaszthatod, hogy melyik idõjárási modellt nézed. Meteogrammok is megtalálhatóak... és elég jól bejön nekik, amit elõrejeleznek. Viszont ha a távolabbi idõt nézitek, kezeljétek fenntartással, mert annnak az esélye kicsi, hogy bejöjjön. Viszont a GFS elég sûrûn frissül.
Most gy néz ki, hogy lehûlés várható, nyugaton havazással, keleten inkább esõvel, mennyiség még bizonytalan. Ez a helyzet 1 hétig garantált, úgyhogy lesz itt belvíz sajnos ennél is nagyobb.
Itt pedig egy olyan oldal, ami a konvektív csapadékot mutatja, zivatarokra van kihegyezve, illetve azokak az erõsségére. Tavasszal és nyáron érdemes nézni. www.szupercella.hu <-- itt pedig egy heves zivatarok elõrejelzésével foglalkozó oldal. Nagyon jó az elõrejelzés beválása az oldalnak.
Olvasgassátok a MetNet fórumokat, sokat tudtok meg belõlük: MetNet
1. Paste the first into the HEAD of your HTML document 2. Code the OnLoad event handler into the BODY tag 3. Add the last code into the BODY of your HTML document -->
<!-- STEP ONE: Copy this code into the HEAD of your HTML document -->
<HEAD>
<SCRIPT LANGUAGE="JavaScript">
<!-- Begin var Temp2; var timerID = null; var timerRunning = false; function arry() { this.length = 12; this[0] = 31; this[1] = 28; this[2] = 31; this[3] = 30; this[4] = 31; this[5] = 30; this[6] = 31; this[7] = 31; this[8] = 30; this[9] = 31; this[10] = 30; this[11] = 31; } var date = new arry();
function stopclock() { if(timerRunning) clearTimeout(timerID); timerRunning = false; }
function startclock() { stopclock(); showtime(); }
function showtime() { now = new Date(); var CurMonth = now.getMonth(); var CurDate = now.getDate(); var CurYear = now.getFullYear(); now = null; if (21 < CurDate) { CurDate -= date[CurMonth]; CurMonth++; } if (2 < CurMonth) { CurMonth -= 12; CurYear++; }
var Yearleft = 2006 - CurYear; var Monthleft = 2 - CurMonth; var Dateleft = 21 - CurDate;
<!-- STEP TWO: Add the OnLoad event handler to the BODY tag -->
<BODY Onload="startclock()">
<!-- STEP THREE: Insert this code into the BODY of your HTML document -->
<form name=dateform>Még <input type=text name=a size=2 value=""> év, <input type=text name=b size=2 value=""> hónap, és <input type=text name=c size=2 value=""> nap van hátra eddig:3/21/2006</form>
<!-- Script Size: 1.95 KB -->
<!-- THREE STEPS TO INSTALL DATE COUNTDOWN:
1. Paste the first into the HEAD of your HTML document 2. Code the OnLoad event handler into the BODY tag 3. Add the last code into the BODY of your HTML document -->
<!-- STEP ONE: Copy this code into the HEAD of your HTML document -->
<HEAD>
<SCRIPT LANGUAGE="JavaScript">
<!-- Begin var Temp2; var timerID = null; var timerRunning = false; function arry() { this.length = 12; this[0] = 31; this[1] = 28; this[2] = 31; this[3] = 30; this[4] = 31; this[5] = 30; this[6] = 31; this[7] = 31; this[8] = 30; this[9] = 31; this[10] = 30; this[11] = 31; } var date = new arry();
function stopclock() { if(timerRunning) clearTimeout(timerID); timerRunning = false; }
function startclock() { stopclock(); showtime(); }
function showtime() { now = new Date(); var CurMonth = now.getMonth(); var CurDate = now.getDate(); var CurYear = now.getFullYear(); now = null; if (21 < CurDate) { CurDate -= date[CurMonth]; CurMonth++; } if (2 < CurMonth) { CurMonth -= 12; CurYear++; }
var Yearleft = 2006 - CurYear; var Monthleft = 2 - CurMonth; var Dateleft = 21 - CurDate;
Sziasztok! Két kérdésem is lenne. 1.Egy nyári délután pehely,fátyol,majd középmagas és alacsony réteg felhõk is megjelennek az égen.Jellemeuuük a légköri jelenségeket,milyen idõjárás várható? 2.A barométer több napon át 1020hPa körüli légnyomást jelez és csak pehely felhõk zavarjáka napsütést.Jellemezzük a légköri képzõdményt.Januárbaan milyen idõt és szeptember végén milyen idõt okoz ez?