Sajtó: szerintem nem azért nevettek, mert, hogy van isten. Talán pont az a kérdés, hogy miért nem csak nevetett az egyház is a filmen. Szerintem azért, mert biztos kézbõl tudja, hogy a hívei hajlamosak elég könnyedén elhinni ezt azt, és hát még a végén ezt is elhiszik :)
Hír folytatása: "Rossz elõjelek A Da Vinci-kód házatáján. A hazánkban csütörtöktõl látható filmet a mai napon mutatták be a sajtó képviselõinek, az eredmény azonban tragikus. Történt ugyanis, hogy a Cannes-i Filmfesztivál elõvetítésén a kiválasztott "szerencsés" kritikusok a Dan Brown botránykönyvébõl készült film egyes részein hangosan kacagtak, míg másokat élesen kifütyültek. "A premier elõtti vetítésen kétezer újságíró vett részt" - áll az MTI jelentésében. "A film rejtélyesnek akar tûnni, de egy nagy semmi az egész." Mirõl beszélünk, uraim?
Ha megfigyeled, a valóság-show-k és a szappanoperák a az alsó- és középosztálybeliek szórakozása leginkább. Ha belegondolsz, meg is van a dolog logikája. Az emberek azért nézik a Gyõzikét, mert végre van egy VALÓS személy (egy látható, hallható, megfogható, esetleg megverhetõ:)), akin gyûlölködhetnek. A "büdös cigányon", a "koszos román", aki nem csinál semmit, de k*rvajól él. Eddig alig találkoztam olyan emberrel, aki ne nézné a Gyõzikét, ellenben egyetlennel sem, aki szeretné:) Érdekes összefüggés. A szappanoperák is hasonló "ûrt" töltenek ki. Sokkal könnyebb más, ebben az esetben képzeletbeli emberkék életét mustrálni, ítélkezni felettük, szindi, szeretni õket. "Jaj, láttad, mi történt tegnap a Tildácskával?", satöbbi. Az emberek szeretnek kukkolni. Ezért épülnek egymás mellé a házak, és ezért beszélünk a szomszédainkról is, többek között:)
Jaja, nagyon komoly. Fõleg azért is mert a kritikusok nagy része nem nevezhetõ hithû katolikusnak
Mekkora is a befolyásuk? Szinte 0. Amikor az Európai Unió Alkotmányából "kifelejtik" a kereszténységet, ami pedig megkülönbözteti az európaiakat a többi kontinens népeitõl, akkor elgondolkoznék a helyedben azon a hülyeségen amit írtál...
A 2 oldal közötti különbségeknél azt azért vedd figyelembe, hogy az egyik miatt ma nem kommunizmusban élsz, míg ha a másikon múlt volna, akkor ma is langyos sört és hideg vrslit ennél...
hír: "Ahogy várható volt, botrányos módon mutatkozott be a közönségnek A Da Vinci-kód. A rossz hír azonban az, hogy a sajtó képviselõi nemcsak kifütyülték, de ki is nevették a filmet a Cannes-i Filmfesztiválon." Olvastátok?
gyõzike: ebben lehet igazad van csak éppen nincs köze a valláshoz, lásd dél amerika egyszerre a sorozatok és a vallás földje...
No, hát jó kis "hitvitát" folytattunk, nem baj ez, kellenek az értelmes viták, párbeszédek. Én most kiszállok, jó éjt mindenkinek.
OK valóban. Olyan értelemben tagadhatatlanul van összefüggés, hogy épp milyen esetleges dolgot tartunk "jónak", pl. hogy jó e sapkában enni vagy sem. Amire azt mondom hogy nincs, az egyfajta haladás, hogy ahol vallásosak az emberek, ott jobbak is és még szebben süt a nap is :)
"A vallás, mivel a legtöbb ezredévek óta fennáll, beleivódik a kultúrába, a mindennapos életbe." No, ez itt a lényeg, hogy ma már nem így van! A mindennapos életbe nincs már úgy jelen a vallásosság, mit korábban, és - legalábbis sztem - az országunk és a világ erkölcsi színvonala is ezért zuhan meredeken lefele. Mert hát számomra elképzelhetetlen, hogy egy Gyõzike-show vigye a pálmát nézettségben egy normális országban...
Na ennek a hitler vallásosságának utána akartam nézni, és egy egész korrekt lapra bukkantam: ateista Az Einstein keresztény(vallásost is elég erõsen) voltát is elég meggyõzõen cáfolják.
Közhely amúgy, de a világ a demokrácia igen fura erõltetése miatt tart ott ahol van.
A moralitás és a vallások gyakorlása között igenis van összefüggés. Nem az a lényeg, hogy TE milyen vallású vagy, hanem az, hogy milyen kultúrkörben nevelkedtél/szocializálódtál. A vallás, mivel a legtöbb ezredévek óta fennáll, beleivódik a kultúrába, a mindennapos életbe. Ezt hívják manapság elég divatosan "közerkölcsnek". Pl. a tágabb értelemben vett páneurópai kultúrkörben monogámia van, míg a közel-keletiben és jónéhány afrikai és dél-amerikai szubkultúrában poligámia. Van még erre sokmillió példa.
Reméljük nem én vagyok, arról csak tudnék, nem? :D Egyébként jó hogy felhoztad: itt mindenki a katolikusokról beszél, pedig kis hazánkban él 2 millió református is, és nekik valóban nem a pápa dirigál...
"Su0my-nak üzenem, hogy az egyház 2000 év alatt sem tûnt el, pedig nagyon sokan próbálták kiiktatni, vajon miért?"
El nem tûnt, de a megrögzött parancsolgató erõszakszervezet (katolikus egyház) mellett létrejöttek az alternatívák (reformáció), tehát a református egyház, tudtommal nekik nem a vatikán a fõnökük, sem pedig a pápa, tehát nem õk pattognak. :)
"Jézus már 2000 éve megmondta, hogy mindez bekövetkezik majd, hogy a sátán mindent elkövet és megmozgat majd, hogy hiteltelenítse Jézust"
Aztán mi lesz ha kiderül hogy a sátán te vagy? Beszarás mi? :)
Szerintem a morális szinvonal és a bûnözés között erõs a kapcsolat. Ergo lemérhetõ kéne legyen az ilyen statisztikákban a morális hanyatlás nyoma. Vagy milyen morális bukás az ahol nem lopnak, nem gyilkolnak többet?
Világ hanyatlása: hát konkrétan miben rosszabbb mint ezer évvel ezelõtt? Nekem nem világos. Annak idején az egész világ zsarnokok alatt szívott, folyamatos háborúk és járványok voltak MINDENHOL. Az átlag életkor pedig tuti nõ, ez is az egyik oka a túlnépesedésnek!
Epikurosz: Te tudsz valamit :) Modern23: értelek, és megértelek. Sajnos sok az ál-keresztyén. Igazad van, nem sok olyan igazi keresztyén él ma az országban, aki tényleg úgy is él, ahogy a Biblia szerint kéne. Én nem járok gyónni, mert nem katolikus vagyok. De ha az lennék se mennék, mert ember bûnöket nem bocsájthat meg és ember nem oldozhat fel, csak az Isten. Ergo a gyónás értelmetlen. Sajnos sok olyan dogma van a katolkius egyházban, ami egy kívülálló számára - számomra is- elfogadhatatlan. De ne feledjük: vannak más felekezetek is...
"Én részemrõl a második pont mellett vagyok, mert sokkal jobb úgy élni, hogy a saját életeddel foglalkozol, ami a világban zajlik, minthogy a világgal foglalkozzak, miközben az életem zajlik."
Nos, épp ez volt a cél, olyan fogyasztót kialakítani, akit nem érdekelnek a közösségi ügyek. elvégzi a munkáját, fogyaszt, és befogja a pofáját.
"Az a hetvenöt százalék, gondolom a népszámlásási adat, az nem túl mérvadó..."
Nézd, én magam is félig-meddig ateista vagyok, de azok a támadások, amelyeket fõleg a katolikus egyházra zudítanak, már felháborítók. Egy hazugságkampány részei. Ha így folytatják, már csak szolidaritásból is gyakorló katolikus leszek, a magam módján.
Igaz, de én nem is a bûnözéssel hoznám össze a dolgot, hanem az erkölcsi színvonalla, az igényességgel, a morállal, stb. ha ne részletezzem. Sztem igenis hanyatlik a világ, nézz körül, nem mehetsz el nyugodtan sehová, és ez csak fokozódni fog. Amikor még többen voltak vallásos emberek, az élet nyugodtabb és békésebb volt, és nem haltál bele az életbe 50 évesen.
Mayorpapa, szerintem nem akar senki megsérteni a vallási irányultságodban. Mindenki abban hisz, amiben akar. Sõt, mindenki úgy, ahogy akar.
Azért egy kérdésre válaszolj, ami engem érdekel, és te gyakorló kereszténynek tûnsz... hány olyan embert tudsz mondani, aki megfelel a keresztény eszméknek manapság? Na ebben van a 75% és az 5% közötti különbség.
2 dolgot tehetsz a világban manapság.
I. Azt mondod, hogy feslett, romlott, mindenhol megy a harácsolás, minden tv-bõl és rádióból ömlik a sz*r, a politikusok hazudnak, a média befolyásol, a reklám elnyom, az impulzusvásárlás uralkodik. II. Azt mondod, hogy a világ olyan, amilyen. Nem törõdsz azzal, hogy a politikusok lopnak-e, mert az életed jelentõsen nem fog javulni, ha XY eladja az 5 autójából a 2 legdrágábbat. Nézed a TV-ben, ami érdekel, megveszed, amit akarsz, és dolgozol, hogy vegyél valamit, amit meg akarsz szerezni. Én részemrõl a második pont mellett vagyok, mert sokkal jobb úgy élni, hogy a saját életeddel foglalkozol, ami a világban zajlik, minthogy a világgal foglalkozzak, miközben az életem zajlik.
Az egész okfejtéssel csak annyit akartam, hogy én pl., aki nem vallásos, nem is szívesen lennék, mert tudom azt, hogy nem élnék jó keresztény módjára. Én bizony félrelépek a kapcsolataimban, ha hazudni kell, hogy visszavegyék a garanciás termékemet, akkor megteszem, és még sorolhatnám. Nekem az nem tetszik, amikor valaki ugyanezt csinálja, de valami kényszeredett félelemtõl vezérelve elmegy gyónni, mert azt hiszi, hogy ettõl a "bûnei" már nem is bûnök, tök jó, mehetek tovább csalni az asszonyt és átcseszni a fõnököt/munkatársat/alkalmazottat, majd a következõ héten megint szaladok a sekrestyébe.
Nem azt mondom, hogy minden mai "keresztény" ilyen, de a túlnyomó többség igen. Mondom én... más mondhatja máshogy:)
"Ezzel a könyvvel/filmmel viccet csinálnak a keresztény vallás alapjaiból! Nézzétek már meg a "tanítást"! Van benne olyan, ami a másik ember ellen irányul? Vagy valakinek rossz? Miért kell sárba tiporni egy kétezer éves tant?"
Igen, ez egy jó kérdés, ezen én is elgondolkodtam.
Próbáljuk racionálisan elemezni a tényeket!
Dan Brown regénye mûfajilag a history-fiction. Történelmi-fantasztikum. (Figyelem, ezt a szót én most találtam ki, és szabadon használható, de kéretik megjelölni a forrást! (c) Epikurosz, 2006.)
Ugyanez, mint a sci-fi = tudományos-fantasztikum. A tudósok ma már jót nevetnek, néha inspirálódnak a sci-fibõl, javasolom, hogy a teológia is járjon el így a his-fivel. (Bár A Da Vinci-kódra a histerical-fiction jelölés is ráillik :-)
No, de lépjünk tovább, mert nem a mûfaji besoroláson van a lényeg. A történelmi-fantasztikus mûvekben fel lehet dolgozni bizonyos korokat, jobbára a mai érdekeknek megfelelõen. Teccett figyelni ugye: A MAI ÉRDEKEKNEK MEGFELELÕEN!
Kétségtelenül, ez így praktikus. Minek kutatni régi levéltárakban, múzeumokban, mint például Passuth László, vagy az általad idézett Sienkiewicz, vagy akár Prus, stb.? Nem az igazságra van nekik szükségük, hanem egy hordozó közegre, amellyel A KÍVÁNT ÜZENETET BELECSEPEGTETHETIK A BEFOGADÓ AGYÁBA. Szép kis összeesküvéselmélet, ugye? Ráadásul igaz is, nem úgy, mint az Opus Dei köré szõtt handabanda.
Lépjün még tovább. Holywood kedvenc témái között mindig is ott volt az ókor, de most nézzük csak a nem oly rég készült filmeket.
Egy animációs filmet javasolok górcsõ alá venni, amelynek címe: Egyiptom hercege. Mózesrõl szól, egy zsidóról, aki a fáraók országában élt, de megölt egy rabszolgát (köztörvényes bûncselekmény), ezért számûzik. A sivatagban apósa, Jetró kiképezi hittérítõnek. Visszatér az egyiptomiakhoz, és a József által becsempészett zsidók leszármazottait kivezeti Kánaánba. Közben kivégeztet 3000 embert (népirtás: emberiség elleni bûncselekmény), akik nem voltak hajlandók megtérni az egyistenhitre, amely természetesen csak az egyedüli üdvözítõ hit.
Mit hozott ki Holywood ebbõl a történetbõl? Egy szép kerek, megható történetet, amelynek lényege, hogy lám ezek a zsidók milyen rendes emberek, és húzzák meg magukat az arabok, mert hanem magukra szabadítják a csapásokat.
A másik oldalon ott van Jézus. Amúgy õ is zsidó, de az élete nem annyira izgalmas, mint Mózesé. Nem öl meg senkit, sõt, épp ellenkezõleg, halottat támaszt fel, 5 kenyérbõl és pár halból enni ad ezreknek, betegeket gyógyít, vizet borrá változtat, és tanít a szeretetre. A pogányoknak is elhozza az üdvözülés ígéretét. Nem mészároltatja le az ellenfeleit, nem hódít meg semmilyen földi királyságot. A vége az lesz, hogy keresztrefeszítik, de állítólag harmadnapra feltámadt, majd felment a mennybe. Az általa alapított egyház azóta, közel 2000 év alatt, próbálta terjeszteni az õ nézeteit. Ez így, túlságosan egyszerû, sõt gyanús. Ki kell találni egy történetet, amely kompromittál, diszkreditál, besároz.
Mózes okés, Jézus gyanús.
No, de mi ennek az értelme?
Segítek: az az eszmerendszer, amelyet a kereszténység képvisel, nem felel meg bizonyos érdekeknek. A bizonyos alatt azokat kell érteni, akiknek a kezében van a pénz és a hatalom. A középkorban, amikor VIII. Henriket a pápa nem akarta elválasztani feléségétõl, az angol király lefejeztettte a magtalan királynét, majd a következõt, majd a következõt... és alapított egy új egyházat. A válóper mögött - megint egy "összeesküvéselmélet"! - valójában az volt, hogy Róma felosztotta az Újvilágot a portugálok és a spanyolok között, emiatt Anglia hoppon maradt volna, ha aláveti magát a pápai döntésnek. Róma akadálya volt Amerika szabad kirablásának, a rabszolgaságnak, ezért kellett szakítani vele.
Ma mi a helyzet?
A keresztény vallás ma is, csökönyösen, az erõszakmentességet, a szeretetet hirdeti. Persze 2000 éves történelme során sok hibája is volt, de a Biblia, és fõleg ennek újszövetségi része makacs szöveg, nem lehet átírni, ezért mindig vissza kellett térni az alapvetõ tételekhez.
A keresztény hitelvekkel nem egyeztethetõ össze Irak lerohanása, az afrikai ásványi kincsek (gyémánt, arany stb.) kirablása, és az a nagy társadalmi egyenlõtlenség sem, amely ma van. A kereszténység nem fogadja el a gátlástalan vagyonosodást, azt, hogy egyeseknek 20-30 milliárd dolláros vagyona legyen, miközben mások napi 5 dollárból kell, hogy megéljenek. A keresztény tanokkal nem egyeztethetõ össze a lelkiismeretlen kizsákmányolás.
Hát, ez fölöttébb zavaró. Nosza, kígyót-békát kell kiabálni a keresztény vallásra, és fõleg a legcentralizáltabb, ezért legveszélyesebb keresztény felekezetre, a katolicizmusra. Elvégre a maffia régi módszere, hogy az õt bírálókat, esetleg (bûn)üldözõket befeketíti, hogy annak tûnjenek, ami valójában õ. Nem folytatom, mert ez már démonológia, ami egy eléggé ismeretlen tudományág.
Hozzászólásodnak csak az elsõ mondata igaz, sajnos ez a helyzet, embereket tisztelnek Isten helyet. A keresztyéneknek egy Istene van, görög vallásnak ehhez semmi köze. A Húsvét ünnepét 4. századtól ünnepeljük Jézus feltámadásaként, nem mostantól. Jézus sosem volt zsidó vezetõ, pont, hogy õk nyírták ki, mert féltek tõle. Jézus történeti személy volt, nem csempészték bele a Bibliába. A 10 parancsolatot õ maga is betartotta és megerõsítette, nem felejtette el senki.
Az a hetvenöt százalék, gondolom a népszámlásási adat, az nem túl mérvadó, sokan válaszolnak arra a kérdésre, hogy mi a vallása, a születési hovatartozás alapján.
Ha nincs már igazán vallásos ország, az nem szól melletted, mert ha csökkent a vallásosság és még sem hanyatlik a világ, az azt mutatja, hogy nincs összefüggés a kettõ között...
Egyébként szerintem, pl az arab országokban vagy délamerikában vagy az USA-ban magas a vallásosság. De abban amit írtam, csak annyi kell, hogy nincs korreláció a kettõ változása között, tehát nem változik fordítottan együtt pl a bûnözési ráta és a vallásosság, tök mindegy hogy aktuálisan ez épp hány százalék.
Igazad van, most is sztem többségében vannak az ateisták, és ez, sztem csak fokozódni fog. De hát ezen csak az lepõdik meg, aki még nem olvasta a Jelenések könyvét...
Igen a vallás Isten központúból újra emberközpontúvá vált. Nektek keresztényeeknek hány istenetek van, vagy ezt meg a görög vallásból vettétek? Mint ahogy a húsvétot, ami egyszerû tavasz ünne volt ma már Jézus feltámadásának napja? Jézus egy ember volt nem Isten, ennyi. Jézus azért volt népszerû , mert az akkori zsidóságnak kellett egy vezetõ, d enem csak õ volt oylan "csodatevõ" ott volt Apollóniusz, Aquinói Tamás. Õk nem voltak annyira népszerûek mint Jézus, mert javarészt a gazdagabb rétegbõl kerültek ki, meg Jézus a szeretet útján próbált a néphez szólni. Jézus meg szépen beleépítetteék a bibliába a 10 parancsolatot elfelejtették..stb.
Hiszek is, barátom, amíg jobbról meg nem gyõzöl :)
Ja és egyébként mire alapozod, hogy most nincsenek többségben az ateisták, vagy legalábbis a nem hívõk? Mérhetõ ez valahogy? Egyébként itt a legtöbben leginkább a kerezstény egyházakat és híveiket kritizája. Ha valaki csak annyit mond, hogy van isten, az egy külön történet.
"Szépen meg lehet nézni a többségében vallásos és nem vallásos országok bûnözési mutatóit, nem lesz alacsonyabb a vallásos országokban. Nincs össze függés."
Mondj légyszíves egy IGAZÁN vallásos országot, mert sztem nem sok van. Mit nevezünk vallásosnak? M.ország 75 %-a vallásosnak mondta magát, de ez semmit sem jelent. Az ország lakosságának kb. 5 %-a gyakorolja is a vallását. Ma nincsenek "vallásos országok". Régen voltak, pl. Hollandia. De nézd meg most õket. Jártál Amszterdamban? No comment.
Kicsiny országunk vallási élete sem most, sem 25 év múlva nem lesz meghatározó. Kicsiny országunk akkor van szarban, amikor a politika szereplõi mind 40 év felettiek, és az elõzõ rendszerben elkövetett hibák/tettek/tettek hiánya miatt mutogatnak egymásra. Elõbb utóbb õk is kiöregednek, akkor majd jöhetnek újak, új hibákkal és mutogatással.
Amúgy senki nem veheti el az emberektõl a jogot, hogy balf*szok lehessenek. Ftomi! Dan Brown azért nem mondja a könyvérõl, hogy semmi sem igaz belõle, mert 1. az emberek hülyék, és ha valamirõl azt mondják, hogy "nem is annyira igazi" akkor ugye kell a francnak 2. (és ez a lényegesebb) Az író maga is bevallja, hogy a világon szállingózó különféle elméletek alapján "ollózta" össze a könyvét. Ami azt jelenti, hogy ezek létezõ dolgok (amiket a könyv leír), mert létezõ emberek publikálták õket. Szóval ugyanannyira nem igazság, mint amennyire igazság. Istenben, Jézus tanításaiban hinni, és TUDNI, hogy mirõl mi az igazság, az két különbözõ dolog. Az intelligensebb vallásos ember el szokta fogadni, hogy semmi bizonyíték nincsen a vallásának materiális létezésére. Szerintem ott kezdõdnek a problémák a vallással, amikor a hívek elfelejtik, hogy a HIT a lényeg. Még a Biblia sem mondhatja meg, hogy HOGYAN kell hinned.
Tüntetni meg persze hogy nem érdemes a film ellen: csak még jobban felfigyelnek rá (tiltott-gyümölcs effektus). Meg ígyis-úgyis bemutatják a filmet. Az ördög filmmel vagy film nélkül úgyis eléri a célját: megtéveszti az embereket, és elhiteti velük, hogy nem is létezett Jézus. Ja, hogy ezt Jézus már 2000 éve megmondta, hogy mindez bekövetkezik majd, hogy a sátán mindent elkövet és megmozgat majd, hogy hiteltelenítse Jézust, nos, igen, akinek van füle, hallja meg, és akinek "nyitva" vannak a szemei, lássa meg, hogy ez már folyik. Ördög pajti nem alszik... Ez a film is jó eszköz lesz a kezében, csakúgy mint a könyv.
263ra ment az elõzõ. MIÉRT NEM LEHET SZERKESZTENI? ÁÁÁÁ
"Majd nézzétek meg kicsiny országunkat, és jusson eszetekbe mindez úgy 25 év múlva, hová fog jutni ez az ország, ha nagyrészt ateisták alkotják majd."
Béke és szeretet mindenütt Komolyan: ez egy divatos érv, de gyenge. Szépen meg lehet nézni a többségében vallásos és nem vallásos országok bûnözési mutatóit, nem lesz alacsonyabb a vallásos országokban. Nincs össze függés. Egy ember nem attól tisztességes, normális mert vallásos. Ha jól tudom Hitler is vallásos volt.
Kérlek hozzatok forrásokat is. Mivel a vatikán nem akarta betiltatni a filmet. Az, hogy azt írják az hírek, hogy a vatikánból ez meg mez azt mondja, hogy, bla bla, és vannak akik azt mondják hogy tüntetni kellene... A figyelmetlen olvasónak (ahogy a fórumban többeknek) az jön le, mintha a Vatikán cenzúrázni akarna. Egy pap a vatikánból (Angelo Amato) azt mondta “I hope that you all will boycott the film.” Ami azt jelenti, hogy reméli nem nézitek meg a filmet, és nem azt, hogy álljátok el a mozi bejáratát.
Volt olyan kérés, hogy irják ki az elejére a szokásos figyelmeszteto szöveget, de az sem a Vatikántól. A Sony megtagadta, ami a saját erkölcsi kódexüknek sem felel meg. (A Polip minden része elött és után volt ilyen felirat ha jól emlékszem. Érdekes... a maffiától féltek, az "egyházi bérgyilkosoktól" nem?)
A bescannelt oldalon valóban szerepelnek igaz állítások, de pl az is, hogy az Opus Dei az egy szekta. Ami persze nem igaz. (rágalmazás) A könyv szerzõje meg van gyozodve, hogy amit ír, az megfelel a valóságnak. Mutassatok egy olyan forrást, ahol azt írja, hogy ez csak kitaláció.
Ha megkérdezed egy pap véleményét a dologról nyilván meg lesz a véleménye, és lesznek akik azt mondják, hogy tüntetni kéne ellene, de mégtöbbeknek az lenne a véleménye, hogy tüntés csak visszafele sülne el. (De egyáltalán, mondta egy pap is, hogy tiltsák be? Kicsoda?)
Mindenki állítja a fórumon hogy ez csak egy fikció, de már több állítás is szerepel a könyvbõl, amit a hozzászóló tényként tekint. (pl. hogy Jézust csak a 3. századtól tekintették Istennek, és más is) Ennyit a felhívás szükségszeruségérõl. És hogy az emberek meg tudják különböztetni a kitalációt a tényektõl.
Persze, mindenki azt mondja magáról, hogy meg tudja különböztetni a tényeket a kitalációtól. Kb. úgy van ez, mint hogy mindenki átlagon felüli vezetonek tartja magát. De akkor mondja meg nekem valaki: Miért vannak még mindig reklámok, amik minden piszkot kimosó mosóport reklámoznak? Ja, és szerintetek miért nem írják ki a mosópor reklám elé, hogy ez csak kitaláció? Egyébként milyen csúnya vagyok, bántom a naív háziasszonyokat: Hisz az emberek, a mosógép, a ruhák és a piszok is valódiak. Akkor miért ne lenne az egész igaz?
Egyénként biztos érdekes a köny és a film is. De minek kell ártatlanokat megrágalmazni, és igaz látszatát kelteni a történetnek? Akkor nem lett volna ekkora biznisz, ha tényleg kitalált szervezeteket kevertek volna bele a dolgokba? Persze, hogy nem, hiszen csak akkor érdekes az egész, ha mocskolódunk, errõl szól a bulvár média. És vannak, akiknek ez kell.
Magyarországra nagyon sötét jövõ vár, ha ilyen hozzátok hasonló gondolkodású "állampolgárok" fogják alkotni. Nektek a vallás baromság, Istent tagadjátok, minden pap buzi, a Biblia mese. Majd nézzétek meg kicsiny országunkat, és jusson eszetekbe mindez úgy 25 év múlva, hová fog jutni ez az ország, ha nagyrészt ateisták alkotják majd. Su0my-nak üzenem, hogy az egyház 2000 év alatt sem tûnt el, pedig nagyon sokan próbálták kiiktatni, vajon miért? Nos, nem hazugságok tartották életben, hanem egy felsõbb hatalom. Modern23 véleményével részben egyetértek: meg kell nézni a filmet, és aztán elgondolkodni, esetleg utánnaolvasni annak, akit érdekel a téma. "Az agyatlan, unatkozó "elhivatott keresztények" pedig nem kárognak, hanem megvédik magukat, és azt, amiben hisznek. Ez miért baj? Hagyjanak mindent szó nélkül? Magyarországon pl. az egyházak alig hallatják hangukat. csak akkor szólnak, ha õket bántják vagy támadják. Szerintem ezen nincs mit vitatkozni.
Epikurosz, amúgy csak egy gyors hozzáfûznivaló. A te drákói törvényeidet a fenntarthatóság eszméje miatt alkalmazták. Azt hiszed, az egyháznak nincsenek fekete pontjai? Pl. anno a boszorkányüldözések túlnyomó többsége háborúk után csúcsosodott ki. A bábaasszonyok igen nagy része értett a herbáriákkal és természetes toxinokkal történõ magzatelhajtáshoz, azaz abortuszhoz. Mivel nem örültek, hogy az emberek nem szaporodnak egy véres háború után, gyorsan kikiáltották boszorkányoknak ezeket az "orvosokat". Nem is beszélve arról, hogy ha nincsen egy bizonyos inkvizíciós liga, akkor hány száz évvel lennénk elõrébb tudomány és fiozófia, esetleg a mûvészetek terén (egyiknek sem kedvezett a máglyahalál). A kereszténység egy szép eszme, egy szép vallás. A probléma azzal van (és ez nem feltétlenül az egyház, illetve nem csak), hogy irányítani, befolyásolni akarnak vele. Irányítás és befolyásolás a cenzúra is. Nem a Bibliával van baj. Megjegyzendõ, hogy a keresztény hívõk túlnyomó többsége egy kicsit sem toleráns egyéb hitekkel szemben, a sajátjukat meg univerzálisként kezelik. Ez a XI. század. Már lejárt az erõszakos térítések kora. Attól, hogy most nem keresztesháborúnak, hanem cenzúrának hívják, attól én még erõsen kikérem magamnak, hogy valaki megmondja nekem, hogy mit nézhetek, és mit nem.
Csak még valami, Epikurosz drákói törvényeire. Manapság itt Magyarországon mindenkinek kedvenc beszólása, hogy XY azért keres ennyit-annyit, meg van ilyen-olyan taligája, mert lop/csal/hazudik. Ha ez olyan rohadt egyszerû lenne, akkor a világ összes embere lopnacsalnahazudna, és csak mergák meg ferrarik száguldanának a platinával kirakott maglev-vonatok mellett. (Sorry az OFFért)
Tüntessenek de a világ túllép rajtuk.
Kit érdekel, hogy a könyv hazugságokra épül? Nem emlékszem rá, hogy Dan Brown azt mondta volna, hogy megírta az új Bibliát. Ez egy szórakoztató olvasmány. Akinek nem tetszik, annak nem kell elolvasnia. A füvesek meg egyebek tiltakozásáról csak annyit, hogy attól, hogy pár kretén felvonul spanglit szívva, attól nem csinálják össze magukat a poitikusok/médiamogulok. Ha nagyszámú hívõ csinálja ugyanezt, akkor már cserélik is le a pelust. A világ egy jókora részét k*rvára nem érdekli, hogy a film vagy a könyv mennyire fedi a valóságot, hanem egyszerûen megnézik/elolvassák, mert érdekli-szórakoztatja-foglalkoztatja õket. Ezek a dolgok koránt sem annyira károsak, mint az agyatlan, unatkozó "elhivatott keresztények" károgása az élet rengeteg területén (pl. tudomány). Na ezek tudnak kárt okozni.
"Ez egy keresztény számára szent téma! Ezzel a könyvvel/filmmel viccet csinálnak a keresztény vallás alapjaiból! Nézzétek már meg a "tanítást"!"
Nem tudom, miért gondolják a vallásosok szerte a világban, hogy amire õk azt mondják hogy tabu, az mindenki számára az lesz. A vélemény nyilvánítás szabadsága pont arról szól, hogy tûrni kell ami nem tetszik is hacsak nem az közvetlenül, btk megszegésére szólít fel. Mondjuk, ha a manchester hívõket õszintén bántja, hogy szidják a csapatot az újságírók õk is betiltásért szónokolhatnak? És mi van ha az arabokat õszintén bántja a biblia? Szerintem nagy hiba volt az is, ahol a mohamedes karikatúrákat nem közölték. Nem lehet ilyen fajta kivételeket tenni.
Senki nem mondta, hogy nem választhatod meg, hogy ki raboljon tõled! Ez a szabad akarat lényege. Ráadásul vallás terén senki sem kényszerít arra, hogy válassz! A kereszténység csak egy út. Ha akarod lehetsz zsidó, muzulmán, vagy akár Jehova tanúja is. Sõt! "Független" is lehetsz! De a véleménnyilvánítást az egyháztól sem vonhatod meg, mert ilyen sértés ellen neki is joga van védekezni!
Azt nem értem, hogy akinek nincs köze a témához, miért ûz gúnyt belõle. Ez egy keresztény számára szent téma! Ezzel a könyvvel/filmmel viccet csinálnak a keresztény vallás alapjaiból! Nézzétek már meg a "tanítást"! Van benne olyan, ami a másik ember ellen irányul? Vagy valakinek rossz? Miért kell sárba tiporni egy kétezer éves tant?
Azt hiszen, erre szokták mondani, hogy "ne kritizálj, hanem mutass jobbat"! Kedves Brown barátunk leírja, hogy a katolikusok milyen fanatikusok, milyen birkák, és a vezetõik is csak kövér hatalomhajhász politikusok. És ezzel szemben kínálja az "õsi kultuszt", ami abból áll, hogy felvesszük a kapucnisköpenyt, és megyünk a haverokkal, hogy énekelve b@sszunk egyet. Sõt! Ezt úgy állítja be, mint a mai katolicizmus eredeti õsét. Én maradnék a mai változatnál!
De ha mindenképpen olvasni akartok a témában, ajánlanék egy Nobel-díjas könyvet Henryk Sienkiewicz-tõl. A címe Quo Vadis (ha valaki nem ismerné...). Szerintem az abban leírtak közelebb vannak a valósághoz, nem bántanak, nem tesznek nevetségessé senkit, viszont nincs szó benne a Grálról... :D
Csak annyit: ha a kurvák tiltakozhatnak, a füvesek tüntethetnek, engedtessék már meg az Egyháznak is, hogy felszólaljon néhány dologban...(nem beszélve arról, hogy a könyv is, és a film is hazugságokon alapul!!!)Ezt csak szabad elmondani, ugye,kedves Max-Damage?
Te de nagyon sötét vagy...
Ha már valaki tõlem "szabadon rabol", akkor legalább én választhassam meg, hogy ki legyen az, nem majd a Vatikánból megüzenik, hogy kit szeretnének látni!
"Bakker, elég égõ h az egyháznak még van szerepe, sõt beleszóása egyáltaláb bármibe a 21. században... "
Hát az meg mennyire __égõ__, hogy egy országot, sõt többet is, szélhámosok, kalandorok, spekulánsok, csalók, fehérgalléros bûnözõk vezetnek. Ráadásul ezeket a nép választja, és sem a pápa, sem az õrök tanácsa nem tudja leváltani (-> szabad rablás).
A középkorban, a tolvajnak levágták a kezét, a hazugnak kitépték a nyelvét.
Lenne is nagy sírás-rívás Holywoodban, meg itt Budapesten (többek között a médiában), ha újra bevezetnék ezeket a drákói törvényeket. Én ugyan nem bánnám.
:-)
Nyugi skacok lessz itt még elõbb utobb de inkább elõbb dézsma meg tized :))))
Ezeknek is inkább az Oriban kellene hinniük :DDDDD Amúgy meg ez az egész hülyeség! Az emberek többsége már leszarja az amúgy semmi valóságalapra (najó, valamennyire, de fogalmazzunk úgy, hogy egy kitalált mesére!) épített keresztény vallást, vagy egyszerûen másban hisz... Ezek meg képesek lennének tönkretenni egy filmet ezért! Bakker, elég égõ h az egyháznak még van szerepe, sõt beleszóása egyáltaláb bármibe a 21. században... (Ne értsétek félre, nem a kereszténységgel, és a vallással van a bajom, hanem az egyházzal, és azzal ahogy érvényesülni akar!)
Ha a Da Vinci kód nem tetszik az egyháznak, vajon ehhez a filmhez mit fognak szólni..?
http://www.thebeastmovie.com/trailer/index.html
(2006.06.06. - 666)
Pfff.... Hülye papok! Errõl ennyit...
Érdekes hogy akik a katolikus egyház álláspontját képviselik mennyire ocsmányul és mindenkit lehülyézve szórják az eszüket (ezt más fórumon is megfigyeltem) ez szvsz õket minõsíti...
#241 : Te ugyan már honnan tudod hogy mi igaz mi nem? Marha régen történtek a hivatkozott dolgok, egyetlen könyv (történetek gyûjteménye) maradt fenn, gyakorlatilag egy propagandakönyv amit bibliának hívnak, az egyház gondozásában, aki gyakorta átírta azokat a részeket melyekkel nem értett egyet, vagy úgy gondolta, gondolatiságuk mély tartalma megzavarhatja az "egyszerû" híveket... :) Lehet hogy Jézus nem is létezett, lehet hogy létezett, ma parafenoménnak neveznék és a "tudomány" röhögne rajta, mégha tudná is azokat csinálni amiket csinált...ha ma élne gondolom kiváltana vállalkozói engedélyt és gyógyítana... de nem tudná meggyilkoltatni már a katolikus egyház, mint ahogy az õsei azt tették vele, mert azért valamennyire demokrácia van.
"Imádom ezeket a buzi beszólókat"
Biztos a papokra gondoltál. Vigyázat, ott egy szappan! :D
"Szemben a hitleri, sztálini, stb. diktatúrák maradványhíveivel, akik a mai napig szentül meg vannak gyõzõdve az igazukról. Õket mégsem buzerálják annyit, mint a katolikusokat!" De nincsenek is annyian, és koránt sem akkora a befolyásuk mint a katolikus egyháznak. Azért nem buzerálják õket mert nem törõdnek velük.
"A mûvészi értékû alkotás akkor vált rágalommá, amikor kedves Dan Brown barátunk leírta, hogy ez a történet valóságon alapul." Nem ezt mondta, csupán annyit, hogy a könyvben lévõ társaságok(sion rend, opus dei) léteznek, a szertartások megfelelnek a valóságnak stb...
"De kérdem én tõled, hogyha a mai magyar kormánypolitikusok elmúlt 40 évi tevékenységét akarnám megfilmesíteni valós adatok alapján, megérném-e a holnapot?" Nem tudom hogy kerül ide a magyar belpolitika, de ha ilyen filmet akarsz csinálni akkor ne csak a kormány, hanem az ellenzék politikusainak elõzõ negyven évi tevékenységét is vizsgáld meg, hátha rájössz, hogy egyik oldal sem jobb a másiknál ebbõl a szempontból.
HA jól tudom az inkvizíció nem csak a tolvajokat nyírta ki... Hanem pl a "boszorkányokat". Vagy esetleg tudósokat akartak elégetni, akik azt mondták, h a Föld Gömb alakú és forog... Amúgy néha el kell menni templomba (mi van, ha mégis az egyháznak van igaza:) nem akarom a pokolban végezni)
Amint az egyház kerül szóba, rögtön az elsõ ellenérv az inkvizíció... Mást tudtok az egyházról? De pont azt mondom, hogy az x-millió embered élete tévedésen bukott! Csakhogy a katolikus egyház beismerte, hogy tévedett! Szemben a hitleri, sztálini, stb. diktatúrák maradványhíveivel, akik a mai napig szentül meg vannak gyõzõdve az igazukról. Õket mégsem buzerálják annyit, mint a katolikusokat!
Visszatérve a tiltakozáshoz: nem vágom, mit sír a szátok! A mûvészi értékû alkotás akkor vált rágalommá, amikor kedves Dan Brown barátunk leírta, hogy ez a történet valóságon alapul. Innentõl kezdve jogosnak érzem a felháborodást. De kérdem én tõled, hogyha a mai magyar kormánypolitikusok elmúlt 40 évi tevékenységét akarnám megfilmesíteni valós adatok alapján, megérném-e a holnapot? (Na, ennyit a szólásszabadságról!)
Egyébként meg üzenem a sok fuldokló ateistának hogy nem betiltani akarják, hanem a figyelmet felhívi rá, hogy ebbõl semmi sem igaz...
Szerintem nem kellene olyan hevesen toltakozni a film ellen hiszen azzal épp az ellenkezõ eredményt érik el. Így volt ez a Passióval szemben is ami ellen többnyire a zsidók tiltakoztak (pedig az még igaz is volt).
Ez csak 1 fikció semmi valóságalapja nincs, aki szórakozni akar megnézi, aki meg nem az meg kihagyja. Ennyi.
A sok szennylapot kellene bojkottálni, amikor kijönnek olyan címoldalakkal hogy "Da Vinci kód - Igaz?". A sok proli akiknek más újság nem jut a kezébe csak ilyen, persze beveszi és ebbõl van a baj...
esetleg nézz vissza 100-180hszt és választ kapsz elsõ kérdése(i)dre
Demokrácia van, s azt nézek amit akkarok(abbol ami van:D)
Olyan ateista vagyok hogy az ne de ez egy dolog, sose ítélek aszerint ki hisz ki nem. Mert rája tartozik addig amíg nem akkar engem megtéríteni. Ha én meg akkarom nézni a filmet akkor hadnézzem meg és ne akkarjon engem megvédeni a Hit hogy ne lessem meg.
Szabad akarat, aki akkarja megnézi aki nem az nem!:) Akinek ez a vallásán változtatt vagy hitvallásán az akkor nem volt hívõ csak mayx hiszõ!:P
Byez
Mi a Fa*? Pornó filmet lehet forgatni? Gyilkolászós buz_is filmet lehet forgatni? De amiben az egyház szerepel, olyat nem? Pedig ez is csak kitaláció, mármint a film sztorija. Tényleg, az egyház elég erõsen /sokszor/ mintha a középkort idézné! Csak már mintha 2006 lenne...de projektor az + kell a templomba, digitális .....na nem is folytatom. Jó ,hogy nem szednek feudumot. Mellesleg én is keresztény vagyok+ bérmálkoztam is, de több éve nem voltam templomban mert a kereszténységnek, bármilyen meglepõ is, nem a templom a középpontja, na + elég sokmindent félre is megyaráznak "Isten igéjét" hírdetve, és erre nincs szükségem. De ez a többi egyházas vallásra is igaz, nem csak a keresztényre.
Epikurosz talán azért használt olyan jelzõket ,mert egyesek kiérdemlik. Az inkvizíció olyan volt az egyháznak,mint az AVH az kommunizmusnak.De az egyház nem csinált annyi rosszat a 2000 év alatt ,mint a kommunizmus 50 év alatt(+az utórengések). Az inkv.elég sokmindent akadályozott(G.Bruno),de az 1ház miatt sokminden fejlõdött(csak pár pl: irás,olvasás,mûvelõdés,tehát elméleti tudományok)
Gyozo: Epi nem azt mondta hogy fejletlen ,hanem fejlettebb(" például Kínában, ahol mûszakilag még fejlettebbek voltak"). Az utolsó 3 mondatod kifejezetten zavar,sõt hülyeségnek tekintem(de csak én tekintem annak,hogy a flémet kerüljül)
ez csak egy masik nezopont.. nem mintha hinnek a konyvnek vagy a filmnek.
ez az azert eros egy kicsit nem? Johogy nem azt mondod x millio ember elete, tevedesen alapul. Illetve az hogy masok kihasznaljak oket tevedesre lehet fogni.
az egyhaz mint szervezet szuletese pillanataban halalra volt itelve, - feletelezve, hogy a kuldetese az hogy az ember fiat elvezesse a teremtohoz - Ez nem megy intezmenyesen. Sem keresztenysegben sem mashol. Az egyennek sajat maganak kell lepkednie elore ezen az uton. Sajat tiszta celja,tiszta vagya.
Maskeppen csak divat, hulyites, idopazarlas stb. Ezek voltak a szep jelzok..
Az egyház nem rossz. Csupán annyi a hibája, hogy emberekbõl áll, mint bármely más szervezet. És hát... az ember tévedhet (és ezen jogával egyre gyakrabban él)
"Akik most pofáznak, hát azért tehetik, mert az a sokat bírált inkvízició (beh jó lenne ma is valami hasonló, amely a tolvajokat, rablókat, csalókat, maffiózókat máglyán megégetné!) életben hagyta nyamvadt õseiket. Akkor?"
Ezt azért nem gondolhatod komolyan, ugye? Mert inkvíziciónak köszönhetõen senki sem vonta vissza az egyébként a tudomány számára mérföldkõnek számító tudományos eredményeit? Senkinek sem kellett titokban megismernie az emberi anatómiát, mert az eretnekség?
Ha nem olvasod el mások véleményét, akkor nem is tudsz vitatkozni. Ha nem tudsz vitatkozni, akkor nem tudod szélesíteni a látókörödet. Ha vakon hiszel valamiben, akkor sem érsz el fejlõdést. Ha tanultál filozófiát, akkor tudod, mi a vita célja. Nem az, hogy meggyõzd a másikat arról, neked van igazad, hanem azért, hogy a másik ELTÉRÕ álláspontja ha lehet KÖZELEDJEN a tiedhez.
Kína nem volt fejlett? Ne viccelõdjünk! A puskaporuk nélkül hogy lõnénk egymást halomra?
"Egyház, vallás, hit, isten"=közhely, 1919-39 között Magyarországon egyszerûen politikai propaganda eszköze. "Légy büszke keresztény gyökereidre"=semmitmondó szólam "Európaiság"=közhely, semmitmondó frázis, ami ráhúzható mindenre, de semmilyen történelmi alapja nincs.
ez mekkora suttyó :D
az inkvizíció egyébként mágjára küldött jópár tudós embert (pl. Giordano Bruno) vagy tiltott be komoly könyveket mert azok az egyház szerinte veszélyesek voltak.. na és pár bûnözõ között (akiket a világi hatalom is üldözött) rengeteg ártatlan embert ítéltek halálra (pl. boszorkányperek) az emberi butaság miatt
Az inkvizicio az AVH meg hasonlo szervezetek ose volt, akik politikai (eretnekek stb) inditatassal mukodtek. A maffiozok pedig pont a korrupt(vallasi szemszogbol, mert ugy szogesen ellentetesen viselkedtek azzal amit diktaltak)egyhazi szemelyek voltak. Szted kik dolgoztak az ikvizicional ? Ugyan azok akik ma penzert kinyirnak barkit vagy halalra verik, mert ilyen az attitudjuk. Te ezeket szeretned kormanyon ?:) Akkor irany Kina, vagy vmi fincsi diktatira.. sajnos Irakot lekested!;) (amugy eleg sok kozonseges jelzot hasznalsz, ezeket is filozofiaoran tanultad?)
Nem olvastam el ezt a sok baromságot. Egyház, vallás, hit, isten. A vallásnak az eszmefejlõdésben hatalmas szerepe volt. Lényegében a vallás segítségével tanultunk meg absztrakt fogalmakban gondolkodni.
A katolikus vallásról:
A középkorban, miután újra felfedezték az ókori tudósokat hatalmas fejlõdésnek indult a tudomány, de kérdés, hogy például Kínában, ahol mûszakilag még fejlettebbek voltak, miért nem ott tört ki az ipari forradalom? He?
Miért, miért? Azért, te oktondi, mert a kereszténységben - a szeretet parancsa miatt, meg sznet Tamás apostol, a kételkedõ példája nyomán - mindig is helye volt a vitának. Ki emlékszik ma a nomináliákról és a reáliákról szóló vitára? Persze, hogy nem emlékeztek bunkók, mert ehhez kellett volna filozófiát tanulni.
Aztán ugye ott voltak a hitviták. Nem csak a szónoklat (amely megvolt az ókorban is), hanem az érvelés tudománya vajh' nem ezáltal fejlõdött?
Imádom ezeket a buzi beszólókat, akiknek fingjuk sincs a kereszténységrõl, de osztják a nemlétezõ eszüket.
Egy kínai bezzeg fejet hajt elõttünk, pláne Európa elõtt (Google: "Why Newton was not a Chinese?"), és ennek elleneére egyes közöttünk lévõ köcsögök próbálnak meggyõzni minket, hogy silányabbak vagyunk, mint a szívettépõ aztékok vagy maják. Ember, gondolkozz! Légy büszke keresztény gyökereidre, európaiságodra! Akik most pofáznak, hát azért tehetik, mert az a sokat bírált inkvízició (beh jó lenne ma is valami hasonló, amely a tolvajokat, rablókat, csalókat, maffiózókat máglyán megégetné!) életben hagyta nyamvadt õseiket. Akkor?