Psi, ne értsük már félre egymást :) Én csak magamból tudok kiindulni, de én most arról beszélek, ha bejön egy játék az embernek és rákap a multijának az ízére, és még jó társasága is van (nem utolsó szempont, sõt), akkor hiába tapasztalt már meg mindent a játékból, hiába ismer minden védekezést, hiába ismeri a pálya minden egyes zugát, akkor is nagyon jól lehet vele szórakozni. Hiszen nem a gép ellen játszasz, hanem élõ, intelligens, kiszámíthatatlan emberek ellen. Én erre helyezem a hangsúlyt, hogy jól érezzem magam játék közben, és ezt semmiképpen nem nevezném idõpazarlásnak. Az hogy közben lemaradok egy csomó másik játékról, benne van a pakliban, de amit nem ismerek, az után nem lesz vágyódásom ^^
Az UT-t meg annyira nem ismerem, kb 3 perc amit életemben eltöltöttem vele, úgyhogy annyira nem tudom milyen az alap játékmenet, következésképp azt sem hogy milyen a moddolt. De gratulálok hozzá, látom elég jó pontszámokat kapott!
"Gondolom a példa érzékelteti, hogy hiába van új engine, hiába van bármennyi új fícsör, ha közben maga a játék nem szórakoztat." Indigo, mint mindíg most is imádod kiforgatni az ember szavait, de én így szeretlek xD
Nem azokról a játékokról beszéltem amelyek dögunalmasak, hanem amelyek sokkal jobbak pl mint az elôzô verzió, túllövik az elôdjüket. Nálam ha egy játéknak sikerült a következô verziónak vagy hasonló kategóriának überelni a másiknak akkor az elôzô a süllyesztôbe kerül, eccerû oknál fogva. Az én véleményem/gondolkodásmódom szerint az élet kegyetlen rövid, és az a maradék része ami az alváson, munkán stb kívül marad igyekszek minél színesebben kihasználni. Mivel rövid az idôm, próbáltam minden tapasztalatom és emlékem maximálisan megôrizni és ha kell akkor elô is kotorászom ôket. Ez álltal ha átélek valamit, nem kell ugyanazt mégegyszer megtennem mert bennem van a tapasztalat. Pl egy Fallout 1 vagy 2 is nagyszerû volt a maga idejében (gondolom a Wing Commander is) de véletlenül sem venném elô mert ha kell akár az elejétôl a végéig elmondanám hogy mi, hol történik. Bele is tudnám élni magam, szóval nem lenne értelme. Már "lekötöttem" minden tapasztalatot belôle és idôpazarlás lenne újra azokat megtapasztalnom. Azt a pár variációt amit meg nem tapasztaltam meg benne meg nyugotan hozzá tudom képzelni, alapjába véve nem változtatná meg az összképet amit róla alkottam. Lehet akár a Starcraft-ról is beszélni, biztos vagyok benne, hogy nagyon leleményesek az emberek, mindék ki lehet találni újabb és újabb támadásokat és védekezéseket, de ez az összképet még nem válltoztatja meg, attól nem fogom jobban vagy kevésbé szeretni.
"Manapság nehéz egy-egy stíluson belül újat mutatni, legyen az RTS, FPS vagy bármi." Nem igazán így van, csak kreativitás kérdése. Biztos vagyok benne, hogy ha tehetnéd te is össze tudnál hozni egy ütôs FPS-t vagy egy akrármilyen stílusú gammát. Gondolom a kedvenc stílusodból már próbálkoztál egy csomó játékkal, már el tudod dönteni mik azok a jegyek amik teccenek és mik nem, esetleg mit szeretnél még hozzáadni. Biztos vagyok benne, hogy jó ötletei mindenkinek vannak.
Kb 3 éve én is összehoztam egy TC-t az UT-re, és drasztikusan sikerült feljavítanom a játékmenetet. Nagyon populális volt és majdnem mindenhol maximális pontozást kapott. Pedig akkor még nem is volt annyi tapasztalatom mint most.
Review-ek és képek: http://modsquad.beyondunreal.com/review.php?id=128 http://modsquad.beyondunreal.com/review.php?id=114
Fan-made videó: http://www.youtube.com/watch?v=gGkaD52tGwM&search=mechanism A grafika vacak a videón, de érezteti a játékmenetet. (persze ez csak egy nagyon kicsi része a feel-nek és egyik fan sem tud olyan manôvereket csinálni mint én, mivel minden porcikáját ismerem a PWD-nek, hehe :)
Egyszóval, (mint mindég) mindent lehet csak akarni kell.
szerintem aki ugy gondolja, hogy a starcraft-ban mar nem lehet neki ujat mutatni vagy hogy egyhangu, az nezzen valami videot, amin egy koreai gosu jatszik es mindjart megvaltozik a velemenye
Annyira egetrengetõ újítások - a grafikán kívül - általában nem nagyon vannak a játékokban. Manapság nehéz egy-egy stíluson belül újat mutatni, legyen az RTS, FPS vagy bármi. Namost nem fogok attól feltétlenül jobban szórakozni, ha valami új engine-t kapott, vagy kapok egy új fegyvert, vagy lövésmódot vagy bármit. Fontos a grafika is, ebben egyetértünk, de közel sem annyira, mint a játékélmény, tudnék sorolni egynéhány olyan játékot (pl OFP), aminek ronda a grafja, de játék közben egyszerûen elfelejtkezel róla, mert annyira élvezed az egészet. De van ellenpéldám is, az AoX tulajdonképpen dedikáltan egy Warcraft 3 klón (remek grafikával), nem sok újítást tesz hozzá a nagy elõdhöz, ám számomra mégis annyira hangulatos és magával ragadó, mint anno a Warcraft 1 volt, amit még 386-os gépen nyomtam nappalokon és éjszakákon keresztül. Gondolom a példa érzékelteti, hogy hiába van új engine, hiába van bármennyi új fícsör, ha közben maga a játék nem szórakoztat. Erre mondtam én, hogy nem feltétlenül kell túllépni a régi dolgainkon.
"Szerinted ha valami szórakoztat (akár nagyon is) attól még egy másik valami nem szórakoztathat jobban (talán sokkal), és ha igen akkor miért ne érné meg inkább azzal ütni el az idôt?"
Érdekes. Én is nagyon szerettem anno a Heroes3-at, mai napig valahol pihen valamelyik fiók alján. A 4-et még koliban néztem meg, de gyakorlatilag egy hét után abba is hagytam. Jobb volt majdnem minden, csak a játék kinézete nem:) Anyira elcseszték a várbelsõket, meg magát az adventure map-pet (giccses és ügyetlen lett a 3 gyönyörû festett képeihez hasonlítva), hogy az én gyomromnak betett.
Ezt az 5-öt mostanság egyik haveromnál nézegettem. Jó, meg érdekes, csak éppen nekem Final Fantasy VII-re emlékeztetnek a csaták :)))
Amúgy eredeti témához. Én nem azzal nem értek egyet, hogy meg kell nézni az új játékokat is. Természetesen meg kell nézni. Saját példámból okulva, a 3 és a Call to Power olyan szar volt a CIV sorozatokból, hogy ha azok alapján ítélek, akkor nem játszanék a 4-el. Szóval az újdonságokat mindig érdemes megnézni, ki tudja, mibe szeretsz bele. Ellenben az újdonságnak nem az a szerepe, hogy "leváltsa" a régi játékot, hanem az, hogy még egy jó játékom legyen.
Megjelenhet a legújabb csoda, amit akár imádhatok is, de ettõl még én a mai napig elõveszem néha haverokkal a Transport Tycoont. Lehet, hogy hülyén hangzik, de mi pl. szeretjük. Ugyanez vonatkozik a CSÉ-re, de ott pont a közösségi játékélmény az, ami számít.
Na a Heroes3, de a többi tagja is a családnak iszonyatosan komplex és unique. A Heroes-okat még egyik másik játéknak sem sikerült überelnie, király a maga kategóriájában (turn based stategy nak tituláljam?). Szal ha a srác azt a stílust komálja csak akkor nincs sok válaztása. és a részek nem minden esetben csak építenek egymásra, a 3-as ban is van egy csomó olyan dolog ami se elôtte sen utánna nem volt. Szal ôt is meg lehet érteni ebbôl a részbôl. (hugom Heroes4-est nyomja pl) én mindegyiket végig toltam, és az 5-ösnél tartok perpill (bár mostanában szinte nem is tolom, mert mással kötöm le magam). Eddig viszont a 4-es volt a kedvenc.
Rendben, értem az álláspontokat, én nagyrészt single szempontból néztem a dolgokat, de a mi közösségünkben, álltalában a multis játékoknál is keressük az újakat és a szórakoztatóakat. Ha kijön egy új ütôs cucc akkor azzal élvezzük az életet (már ha tényleg jó) és nem sokat vacakolunk pl RA1-es el. Anno tényleg irdatlan sokat toltuk de már nem az az igazi, így hogy már tényleg minden csontját lerágtuk.... Eccerûen csak errefelé így gondolkodunk, nem detikáljuk túlságosan magunkat EGY játékhoz, próbáljuk a többiben is megtalálni az örömöt és azzal is olyan jól szórakozni. Persze attól még élvezheti valaki a rég mexokott dolgokat is, ha kihívást ad nekik, beállítottság/gondolkodás függô az egész.
Indigo: "És ha valami szórakoztat, akkor egyáltalán nem kell túllépni rajtuk! Minek? Mert az újabb játéknak már szebb a grafja? Vagy mégis miért?" Persze hogy :), a szebb grafika is hangsúly de nem a legfôbb. Az új megoldások is azok, változtatott játékélmény, újított engine ami pl a régi engine hibáit és gyengeségeit nem tartalmazza (amiket mondjuk ki is használnak egyesek/többen), ittemek, jármûvek, esetleg használhatod a környezetedet mint fegyver (különbözô csapdák, élesebb kiálló részecskék amire szivesen ráhelyezed az ellent) és minden apró/nagyobb hozzáadás, FPS esetébe érdekesek lehetnek az új fegyverek is és a különbözô lövésmódok/extrák amiket felpakkolhat az ember rájuk. Nem azt mondom hogy MUSZáLY tullépni, eccerûen én (és akár a multis társaságom is) értékelem és élvezem azt a csomó újítást amit magával hoz. Nekem izgalmas, ha sokkal színesebb játékélmény kapok vissza mint az elôzô próbálkozásbó, függetlenül hogy azok is jók voltak-e vagy sem. Vannak nekem is cs-s ismerôseim/haverjaim nekik valahogy elég az amit kapnak vele, szóval ôket is teljesen meg tudom érteni, mint mondtam csak beállítottság/gondolkodás függô az egész. Szerinted ha valami szórakoztat (akár nagyon is) attól még egy másik valami nem szórakoztathat jobban (talán sokkal), és ha igen akkor miért ne érné meg inkább azzal ütni el az idôt?
Jah, és ismerek egy srácot, aki a Heroes 3-on kívül SOHA életében nem játszott végig egyetlen másik játékot sem. Évek óta nyomja a mai napig is, és nem bírja megunni... NC.
Ritka kivételek egyike, de teljesen egyetértek Indigo-val.
Egyrészt, maga a single player is élmény lehet újra- meg újrajátszva. Pélául a Vampire: Bloodlines-nak már gyakorlatilag a szövegeit is kívülrõl tudom, de néha csak a játékélményért végignyomom. Sõt, ha tehetném, végignyomnám a Wing Commander 3-4-et is, csak akkora karc van mind a kettõnek az installcédéjén, mint a Grand Canyon.
A multiról meg nem is beszélve. Hogy példánál maradjunk, a CSÉ nekem sem tud már játék-szinten újat mutatni, én is "fejbõl áttáncolok a dust2-õn", ha akarnék, akkor kikapcsolt monitorral. De amíg EMBEREKKEL játszol, addig az ilyen game bizony élményt nyújt.
És a végére szebben én sem mondhattam volna, mint Indigo: "És ha valami szórakoztat, akkor egyáltalán nem kell túllépni rajtuk!"
A szórakozáson van a hangsúly, nem az újdonságon. Egy régi játékot azért szeretek, mert már tudom, miért imádom. Az újakat meg azért próbálom ki, mert hátha megszeretem. Jól van ez így.
Gondolom nálad kimaradtak azok az élmények, amikor single játék után az ember elkezd multizni és bekerül egy jó kis közösségbe, ahol egyrészt remekül szórakozik, másrészt folyamatosan van kihívás! Épp ezért nem csak addig érdekes egy játék, amíg tud újat mutatni. Ezért játsszák még ma is sokan ezeket az õsrégi játékokat, mint pl starcraft, warcraft, cs stb... Nem azon van a hangsúly, hogy már fejbõl áttáncolsz a dust2-õn... Hanem hogy folyamatosan van kihívás, és ezáltal nem válik unalmassá, többszáz óra játékidõ után is jól lehet szórakozni. És ha valami szórakoztat, akkor egyáltalán nem kell túllépni rajtuk! Minek? Mert az újabb játéknak már szebb a grafja? Vagy mégis miért?
Biztos vannak akik leragadnak egyes játékoknál... nem azt mondom hogy ezekközül nem volt jó hanem, hogy túl kéne már lépni rajtuk. PL imádtam a starcraftot de már a veleéig át lett játszva, nincs már mit tapasztalni belôle. újra és újra ugyanazok a dolgok történnek bennük. Nekem addig érdekes egy játék ameddig valami újat tud mutatni, ha már nem akkor mi értelme van lôni az idômet rá? Sokkal többer ér az annál. Ha valamelyik játék koppintsa a másikat már az sem éri meg az idôvesztességet, mert úgyis detto ugyanaz fog ott is veled történni csak valamilyen szinten más alapon. A MMO-k mondjuk lehetnek (és azok is egyesek) érdekesek, mert folyamatos fejlesztés alatt vannak, de egy ôs CS vagy warcr? Fejbôl áttáncolnak az emberek a dust2-ôn, szerintem mindenki fújja a bugokat, az engine limitációkat és hogy hogy lehet ôket a legefektíbben kihasználni. De akkor is tolják tovább. Biztosan van valami "divat" feelinge a dolognak, csak valahogy én nem tudok azonosulni vele. :| én UT-s fan (is) vagyon mondjuk de nem jáccok folyamatosan az UT szériákkal, addig tolom amíg van mit leszívni belôlül azután mással töltöm az idôm, ha éppen semmi érdekes nincs akár hónapokon keresztül is a piacon akkor alkotok, dolgozok vagy mittomén, de ne vesszen már kárba.
Starcraft,Warcraft és CS az alap.Ezeknek mindig lenniük kell szvsz.Öreg játék nem vén játék^_^.
Mondjuk egy Starcraft 2 lassan már nem ártana, vennék mint a cukrot
nem tudom miért akarnád kivenni a cs 1.6-ot + a starcraft-ot...ezek elég népszerû játékok,bár régiek de nem ez a lényeg....én is játszok mind a 2-vel mind a mai napig és nem igazán unom meg...ezért kerültek fel ide is, meg a warcraft is....a WH 4000-t meg nem is ismerem
Mégis mire cserélnéd a starcraftot? Mondj egy mai RTS-t ami olyan népszerû mint ez, a WH4000 nem ilyen pl. A többi meg sehol nincs. Egyébként Koreában mindenki Starcrafttal játszik.
Sose volt UT itt...
Ja, én sem. Vannak, amiket hiányolok, viszont a StarCraft-nak és a Counter Strike-nak semmi keresnivalója ezen a versenyen. Bár szeretem ezeket a játékokat, de már le kellene õket régóta cserélni. Ötleteim lennének, de nem én vagyok a szervezõ...
Egy Call of Duty 2 nagyot dobna a versenyen, de gondolom nem akarnak háborós (egészen pontosan II. VH-ús) játékot, ahol emberek "gyepálják" egymást. Bár ha ezt vesszük alapul, akkor a warhammer és a warcraft is hagy némi kívánnivalót maga után...