RAMBO rosszabb mint Isten mert Isten megbocsát, de RAMBO nem!
(kedvenc mondatom a rambo 3-ból)
Észak-Korea nem is rossz ötlet. Viszonylag kiaknázatlan terület akciófilmileg (nekem most csak az egyik James Bond film ugrik be onnan, bár az is igaz, hogy nem vagyok túl nagy rajongója a mûfajnak). Legalább szóban rúgdoshatnák õket egy kicsit, ha minden más szempontból érinthetetlenek. Az meg hogy propagandajellegû lenne, csak követné a sorozat hagyományait. Nem utolsó sorban ezért is lett ekkora siker, és ezért látta el a annyi munkával a videómásolásra specializálódott "magánvállalkozókat" annak idején kis hazánkban is ("...ezt nézd meg bazz, ebben halomra ölik a ruszkikat!"). De még igy sem látok semmit, ami miatt a Rambo 4 kilógna a tömegbõl.
Én sajnálom szegény Stallone-t mert a régi filmjei jók voltak, de ez a Rambo 4 szerintem nagyot fog „bukni”. Inkább csinálná meg a Specialista 2-t vagy valami olyan filmet ahol nem azt kell mutogatnia, hogy aztán õ mekkora nagy izzom agy és hogy mennyi embert tud lekaszálni egymaga egy bicskával… (bár persze ez régen nagyon bejött mindenkinek, még nekem is).
Az, hogy pont Burmába megy, az teljesen logikus.
A mostani politikai helyzet(ek) miatt hova máshova vinnéd? Oroszokat már nem lehet csak úgy mészárolni, mert azóta kitört a barátság. Vietnámba nem mehet, abból már az amerikai közvéleménynek is tele van a töke. Kínába szintén igen kellemetlen lenne, hiszen nem szeretnék bírálni a fennálló kínai rezsimet. Arabokhoz meg végképp nem kéne menni, mert egyrészt, olyan propagandaszaga lenne, hogy New Yorktól Moszkváig bûzlene, másrészt még ócska és prosztó is lenne. Fidel-ékkel, valamint Észak-Koreával is ez a helyzet.
Maradnak Burmánál. Azon a környéken tényleg a mai napig van kalózkodás, és elég érdekes dolgokat lehet találni. Ellenben tuti, hogy nem lõnek vissza, és nem is hangoskodnak elégedetlenségükben.
No igen, ebben valszeg igazad van, csakhogy a T3 nem ezekért "bukott". Önmagában egy közepes akció sci-fi, pont jó valmelyik kertévé esti mûsorsávjába. Csakhogy ott volt elötte a T1 és a T2 legendája, amit nemhogy fokozni, de még utólérni sem sikerült. Valójában nagy alatta volt mindkét elõdjének, és ez nem bocsánatos bûn. Ugyanaz a baja, mint a mai filmek többségének: lélektelen iparosmunka.
Ami meg a cikket illeti: szvsz eszméletlen bukás egy ilyen ötlet. Elõször is Sly öregedett közel negyed századot az elsõ film óta, hogyan adják el izomagyú gyilkológépként? Feljavítják számítógéppel? Aztán ott van a korábbi részek sikerének oka. Hol vagyunk már attól az idõtõl, amikor szenzáció volt, hogy a fõhõs egy szál késsel lenyom egy hadosztályt? Rambo Burmába megy és kiírt egy csomó kalózt meg terroristát? Király, ez pont olyan lesz, mint amik pl. "Halálos kommandó 5" címmel futnak a tévében, naponta kb. tíz ilyet talál az arra fogékony tévénézõ. Stallone nagy kétségbe lehet esve...
Egyet kell értsek a felhozott hibákkal. Viszont, a sztorit védenem kell:
A T3 története a megvágások miatt - 18 percet kellett kikapni belõle - lett ennyire suta. Nekem megvan a 2 DVD-s extra verzió. Megnézhetõ a kivágott jelenetek nélkül - aka: mozis verzsön - és megnézhetõ a rendezõi szándékkal: ÉG ÉS FÖLD.
Ugyanez igaz a Terminator 2-re is. Pedig, annak a mozis verziója is nagyon össze lett rakva!
Amúgy, a T3-beli "hibák" logikailag tökéletesen megmagyarázottak, még pedig épp John Connor által - elsõ pár perc, amikor például az építkezésen csákányozik - : az által, hogy nem történt meg a katasztrófa [akkor még ugye nem tudja, hogy bármit is tesz, be fog következni, csak késõbb], a történelem, és az események is megváltoztak. Emiatt lehetséges az, hogy a technikai fejlettsége a csak majdan kialakuló, és jövõbõl visszajövõ Terminatoroknak mennyire más.
De, ezekre bõvebb, alaposabb magyarázatot adnak a DVD-ken lévõ filmek. Ajánlom megvételre az Extra verziókat.
""A forgatókönyv elsõ vázlatát Stallone és a Veszett vad írója, Art Monterastelli jegyzik. Rambo ismét visszavonultan él Bangkokban, ahol kiselejtezett hajókat és tankokat sajtol hulladékvassá. Mikor egy csapat önkéntes - akik ellátmányt visznek Burmába - eltûnik, egyik hozzátartozójuk könyörög az egykori katonának, hogy hozza vissza õket. Rambo természetesen nem mondhat nemet."" Innentõl kezdve pedig...BAmmm!Kabooom!!Ratatatatata!!!,és ARGGGhhhh!!!! Jó lesz!
Hozzátenném még hogy azért, mert az elsõ 2 rész HIHETÕ!!!! A 3.-ban sok olyan elemet találunk, ami egész egyszerûen illogikátlan, s emiatt tönkreteszi a hangulatot. Pl:1. részben prés alatt viszlát 101-es modell, a 2. ban is "lemerült" az akksija, a 3. ban pedig kissebb atomrobbanás van. NANEEEEE Pl2:John connor erõteljes változása negatív irányban de úgy, hogy semmit sem örzött meg eredeti jellemébõl. (NANEEE ilyen nincs) Lehetetlen akciójelenetek:TX remote-contlol-ja. (ok, bármit megbütykölhet, amiben van computer), ahhoz hogy akár egyetlen kocsit is tudjon vezetni, MECHANIKAILAG!!!! kellett átépítenie a jármûveket (hogy legyen aki nyomja a gázpedált pl). És még sorolhatnám, de nem fogom, mert nem ez a téma.
Uwe Boll? Hahahahahahahahahahahahaha Bár viccnek is rossz, nem hogy rendezõnek.
Nem anyagi bukás, hanem szellemi. Az 1. rész nagyon jó, a 2. Tökéletes! a 3. pedig egy nagy csicsa mormális történet nélkül.
Ha halál pontosak akarunk lenni: Ragadozó 3 - A dzsungel szörnye (angol cím: DNA), Marc Dacascos, Jürgen Prochnow, meg valami szõke maca, akire nemigen emlékszem.
Ja, jól tudom én is, kiskoromban jól beszoptam az a cseles címet a környéki videotékánál :)
Rosszul tudod...Annak a címe DNA-volt MArk Dacaskossal vagy kivel...A magyar filmforgalmazok talányosan a Ragadozó 3 nevet adták a filmnek,hogy a magyar nép bedöljön,és vegye a kazit,mint a cukrot
A ruszkik viszont nem:) És amióta nem vadkommunista ország, azóta az amerikaiak szeretik a Hollywood-i csodákat Russziába is exportálni, mert elég sokan laknak ám arrafelé.
"visszavonultan él Bangkokban, ahol kiselejtezett hajókat és tankokat sajtol hulladékvassá" -> természetesen puszta kézzel :)))
Amúgy ha ugyan olyan agyatlan hentelést csinálnak belõle, mint anno, akkor jó lesz a film. Rambót eddig sem a mélyen szántó filozófiai gondolatok miatt szerették. Remélem nem akarnak "többet" kihozni belõle, mert akkor "sokkal kevesebb" lesz.