Ez az 1 millió a teljes elõfizetések száma amiben a dialup+ISDN is benne van. Én broadbrandet írtam, és ott is a jelenlegi - ért e hónapi - számadatra gondoltam.
"Jelenleg lehet úgy cirka 900 ezer broadband elõfizetés idehaza, abból úgy 500ezer ADSL, 350 ezer kábel a maradék meg az egyéb, wireless,LAN,3G, bérelt vonal"
Németországban nagyon kevés a kábelnetes elõfizetõ, mert sokáig ez a netezési forma nem fejlõdött. Volt már több mint 8 millió ADSL elõfizetõ amikor kábelnetbõl még a százezret sem érte el. A német kábelszolgáltatók az elmúlt évek során nem igazán költöttek a hálózatok modernizálására, még visszirányúsítva sem voltak így netet sem lehetett rajta szolgáltatni. Szinte csak az elmúlt 1 évben voltak ezirányú fejlesztések a nagyobb német kábeles szolgáltatóknál, azóta némileg nõ a kábelesek részaránya de szerintem még most sem éri el a 3%-ot.
Anno a DT németországban szerintem szádékosan nem foglalkozott a kábelnettel csak az ADSL-re öszpontosította minden erõforrását, késõbb túl is adtak a kábelnetes üzletágukon, ezért ott már jó ideje nincs Tíkábel. Az új tulajdonosok meg nem igazán költöttek fejlesztésre, ezért alakult ki ez az igen nagy aránytalanság az ADSL oldalára.
Idehaza is az ADSL a domináns broadband forma de azért jóval több van kábelnetbõl is. Jelenleg lehet úgy cirka 900 ezer broadband elõfizetés idehaza, abból úgy 500ezer ADSL, 350 ezer kábel a maradék meg az egyéb, wireless,LAN,3G, bérelt vonal.
UPC most emel egy kisebbet 10 nap múlva. És bevezet egy Light és Classic közötti köztes csomagot, árban és sebességben. De szerintem ez a kis emelés most inkább csak amolyan tapogatózás, hogy ugrassák ki a nyulat a bokorból. Tíkom õszre igérte az IPTV termékének az indulását, nagy valószínûséggel annak bevezetéséhez kötödni fog vagy valami hasonló kisebb emelés, vagy csomagok átrendezõdése, új nagyobb sebességû csomag(ok) piacra kerülése. Szerintem UPC most erre vár mit lép Tíkom és majd arra fog igazán reagálni és ahhoz igazodni.
A kisebb kábeles cégek mint a HDSNET,Fibernet,TvNetwork,stb és a kisebb telekom cégek jellemzõen eddig is a két nagyhoz igazodott, már épp bírják a fejlesztést szuflával és nem kell elõbb valami nagygenerál a hálózaton.
Ha õsszel lesznek változások, már ha egyáltalán lesznek akkor szerintem év végéig végigfut a hatása a szolgáltatók zömén.
Amíg az ADSL sebességét nem kezdik el növelni nálunk, addig a kábelnetnek a sebessége sem fog nõni.
ez tuti.
Csak tudnám mit esznek annyira az ADSL-en németországban. Szerintem a kábelnet még így is jobb az ADSL-nél. Van mind a kettõ... nekem ez jött le.
Nem tudom, hogy a kábelnetnek hol van a határa, de a VDSL sebessége megkell, hogy mondjam, nagyon csábító.
Shabba Kábel netesekkel mi a helyzet? Azokat miért nem szereti senki? Sávszél emelés sem volt. Semmi hír róla mi lesz vele vagy mi nem. Te tudsz valami infót?
Ja és nem arra gondoltam hogy mit használnak többen, hanem mit szeretnének fejleszteni. Kábelen elég kihasználatlan. pont ez benne a jó és lehet nagyobb ugrást megtenni mint telefonvonalaknál ahol a régit kell cserélni. És fõleg azért mert telefontársaságok beásták magukat rendesen. pl mint itthon a T vagy DT ahogy tetszik egykutya.
Ok amit írsz, de egy országba ha 1 hálózat elbírja az embereket építsen minden cég +1 saját hálózatot? Ezért ha õk csinálják meg, akkor innentõl kezdve nekik fizet mindenki. Ez is üzlet csak hát nekik semmi sem elég. És még sírnak is hogy nincs bevétel stb. Pl.: mikor "alig" volt pénzük pár éve, akkor szépen beruháztak egy szép nagy építkezésbe ahová beköltöztek.
de a dt tulajdona a vonal, a tobbi netszolgatotol kap "berleti" dijat, amiert adja a vonalat - a gond inkabb az, hogy a dt internetszolgaltatojanak pont ugyanannyi eselye lenne, mint a tobbi netszolgaltatonak - ez bassza a csoret a dt-nek
elvileg a kabelek koltsegeit a berleti dijakbol, es nem az azokon levo szolgaltatasok profitjabol kell fedeznie - dupla profitot akar, de csak szimplat + normalt kaphat (vdsl kabelberleti dij + vdsl "verseny" profit)
EU-ban nem a kábelnet a favorit. A DSL részaránya a broadband elérések között több mint 90%-os. Amcsiknál van több kábelnetes mint DSL-es.
Itt nem arról van szó hogy fizetni fognak érte a beengedett szolgáltatók vagy sem. A DT azért építne egy fejletebb, jobb szolgáltatásokat kínáló hálózatot hogy jobb termékeket kínálhasson mint a konkurensei. Így az eddig 93%-ról 55%-ra eset piaci csökkenését megállítsa, majd némileg vissza kapaszkodjon. Az új és modernebb hálózat kínálta technológiai elõny itt a kérdés amivel vonzóbbá lehet tenni a fogyasztó felé a szolgáltatást.
Ezt az elõnyt nem szándékozik csak úgy átadni a konkurenseinek a DT, hisz akkor a befektetett pénz nem ért semmit, semmiben nem tud különb szolgáltatást nyújtani a DT mint a konkursei. Hisz ha õket kötelezõ beengednia akkor ugyanazon a hálózaton õk is ugyanazt a szolgáltatást fogják nyújtani de majd 5 euroval olcsóbban ahogy eddig is ezt tették ADSL-nél. Ez pedig a DT-nek nem elõnyös mert ennek hatására csak még jobban fel fog gyorsulni a piac vesztése.
Márpedig miért költsön egy cég arra 3 milliárdot hogy a konkurenseinek hálózatot építsen, amin azok szolgáltatva még gyorsabb ütemben veszik el a piacát. Ez elég logikátlan lépés lenne. Minden cég arra törekszik, azért beruház hogy azzal nagyobb piaci jelenlétet biztosíthasson magának és így nagyobb bevételt és profitot érhessen el.
Épp ezért lesz az hogy ez az EU szabályozás meg fogja gyilkolni a jõvõbeli fejlesztési beruházásokat európa szerte. Mert egyetlen telco sem lesz olyan hülye hogy a konkurensei piaci gyakapodása érdekében pénzt lapátoljon bele egy olyan fejlesztésbe amibõl õ maga nem tud jól kijönni. Akkor inkább azt fogja mondani ezt a pénzt elviszi olyan országokba ahol kedvezõbbek a beruházási feltételek: amerikába, dél-amerikába. Vagy csak szimplán berakja a bankba mert még az ottani kamattal is jobban jár.
UPC rulez 5 megás vonal 15k+fa és elég jó azt meg ne mondjátok hogy 60 giga havonta nem elég ennyi filmet nem csinálnak meg zenét havonta. 1 év alatt megnézheted hová mented el. Egyébként itthon mi ez a telefon mizéria? Eu-ban ha jól tudom kábelnetet favorizálják.
Délkórea, anglia 100 megás net elég ütõs)
Az meg hogy kiépít valamit és mások használhatják nem azt jelenti hogy nem kapnak érte pénzt. IBM miért tud szinte csak licencekbõl élni? Pedig milliárdokat költ fejlesztésre.
Addig itt sem fognak felelõsöket keresni a politikában amig nem hal meg 4 ember amiatt, hogy olyan KURVA lassu a letöltés.
Aztán majd megnevezünk 2 embert, és lesz ittis minden...
A német Tíkomnak 1, 2 és 6Mbps-es csomagjai vannak ez 2003 év eleje óta nem igen változott. Ami nemrég bejött most a nyáron az az ADSL2+os 16 Mbps-es csomag de ennek elérhetõsége elég korlátozott, nem országos.
Német Tíkom+Tíonlány párossal nézve az 1 Mbps-es ADSL kapcsolódás ára 27 euro, a 2Mbps 30 euro, a 6Mbps-es pedig 35, természetesen telefon ott is kell hozzá aminek az alapdíja minimum 16 euro. És ezek az árak tavaly még 47, 60 és 75 euroba kerültek. Hasonló piaci hatások idehaza is bekövetkezhetnek ha hasonlóan felfut a hurokelhordozás mint németben. De ez még legalább 2-3 évig tartott németben is mire árcsökkentõ hatást produkált. Csak a különbség az nálunk a hurokátengedés még csak most indult és az is elég nyögvenyelõsen. Idehaza egy 2Mbps-es ADSL csomag, telefon alapdíjjal hasonló Tí felállásban 55 euro, a német Tínél ez 46 euro. Ott tavaly nyáron emelték a 3mbps-es csomagot 6Mbps-re, idén õsszel ez akár idehaza is megeshet
Nálunk egy 3Mbps-es csomag pl. Externetnél hasonlóan kijön 55 euróból telefon alapdíjjal, hazai Tíonlány oldalán nem látok 3Mbps-est. Németeknél Tíonlánytól ez most 51 euro, és tavaly nyáron amikor megemelték 6-ra még 91 euro volt. Ha nálunk is megemelik ezt a csomagot nem lesz olyan nagy különbség.
Anno tavaly tavasszal amikor a hazai érdekeltség is Tíesedett ugyanazok az 1,2 és 3Mbps-es csomagok voltak idehaza is németben. És ár tekintetében mi egy kicsit akkor még a német árat alatt voltunk. Ez most már fordult köszönhetõen a német piacon lezajlott jelentõs árcsökkenésnek ami egy több éves versenypiaci folyamat eredménye volt, az hogy a konkurenc cégek a DT piaci részesedét 93%-ról 55%-ra apasztották.
Hát ezaz nem igen lehetne 4-et találni mert ha lennének már rég megépítették volna. De az Arcor a piaci második helyezett akinek a tulajdonosa a Vodafone, és a HansaNet aki mögött a Telecom Italia áll igazából arra vár hogy õk is felülhessenek a kész vonatra. Pl. az Arcor az ADSL2+ hálózati fejlesztései ha jól emléxem 200 millió euro körüli összeg volt. Ehhez képest ez a 3 milliárod project nem egy kategória.
Azért azt még látni kell ez nem egy lefutott meccs, erre még a DT reagálni fog. És ezt több módon is megteheti. Pl. akár úgy is hogy felfüggeszti a németországi VDSL2-es project fejlesztését, ott ahol most tart és nem ruház be többet. Ezen kívül kíváncsi lennék az EU nagyokosok hogy is képzelik el a VDSL2-es hálózat megosztását. Ugye itt a telefonkábel nem egy központi épületbe fut be úgy 5km-es sugarú szolgáltatási területrõl koncentráltan összefogva többtízezer elõfizetõt. Ez a régi ADSL modellnél volt így, ott a telefonközpontokba be kellett engednie a konkurenseit ahogy ez nálunk is így van évek óta, termet biztosítani nekik, stb és mindezt hatóságilag szabott áron.
VDSL-nél az optikai vég kint van közel a fogyasztóhoz és egy kis fémszekrényben végzõdik ahova az aktív eszközök vannak pakolva és oda csatlakozik az elõfizetõk telefon kábelvége a nagy telefonközpont helyett. Ebben a fém szekrényben viszont véges a helykapacitás, annyi hely van amire a DT magának tervezte, ott nem lehet helységeket kialakítani mint a fõközpontokban. A DT majd azt fogja mondani hogy a konkurensek akkor alakítsák ezt ki maguknak ahogy õ is megtette, viszont kérem ez már sok pénzbe kerül és a konkurens cégek ezt szeretnék megúszni mert õk nem igazán szeretnek befektetni, pénzt betenni, kockázatot vállalni.
Egyébként nem igazán értem a cikkben elhangzó a DT-nek meg kell nyitnia az ADSL hálózatát részt. A DT hálózata ugyanúgy ahogy a hazai már 6 éve nyitott a konkurens cégek számára, hisz más különben nem is szolgáltathatnának ADSL-t. Sõt több féle konstrukcióban is nyitott és ezek jellemzõen eddig is hatóságilag voltak szabályozva, még ár terén is.
A vita itt egyedül az új VDSL2-es hálózatról szól ahol a DT 3 milliárd euróért építene ki új nagysebességû hálózatot azért hogy jobb ajánlattal rukkolhasson elõ mint a kunkurensei. Itt érdemes megjegyezni a DT piaci részesedése az elmúlt 2-3 év során 93%-ról 55%-ra csökkent ami a legnagyobb csökkenés európai inkubens körökben, szóval aki a verseny hiányát keresi akkor az rossz helyen keresi, mert ez nem magától csökkent csak úgy lesz majd a felére.
A DT a fejlesztési project keretében lefektetne 18 ezer km optikai kábelt és kialakítani 74 ezer optikai végpontot közel az elõfizetõkhöz ahová a VDSL2-es DSLAM-okat teszi. Ez 50 nagy német várost érintene. Az elsõ fázis ami jelenleg folyamatban van 10 német városra kiterjedõ fejlesztés ami 4 ezer km optikai szálat és 17 ezer optikai végpont kialakítást foglal magában. Senki nem tiltja az alternatívoknak hogy hasonlót csináljanak. Csak õk nem csinálni szeretnék hanem befektetés és kockázat nélkül beleülni a kész tutiba.
Egyébként Ausztráliában az ottani inkubens a Telsta is hasonló 4 milliárd dolláros FTTN+ADSL2+ projectet tervezett, amirõl hasonló képpen 1-2 évig vitáztak még felsõ politikai körökben is. A végeredmény ott is az lett hogy a Telsta-t arra kötelezték tegye elérhetõvé konkurensei számárai a fejlesztését. Erre a Telsta pedig azt válaszolta pár hete hogy akkor inkább õ nem fejleszt, nem épít 4 milliárdért új modern hálózatot, minden marad a régiben. Majd ha a körülmények kedvezõbbé válnak a beruházások számára akkor újra visszatér az ügyre de addig jegeli. És persze az alternatív cégek meg maguktól nem fognak fejleszteni a végeredmény pedig az hogy a fejlõdés megáll és nem halad.
Itt Európában pedig pont ugyanez fenyeget ezen határozat miatt. A többi Európai telco kétszer meg fogja gondolni ez után fordítson e nagyobb pénzösszeget fejlesztésre, új hálózati infrastruktúra kialakításra ha az azzal jár hogy azonnal át kell adni a konkurensei számára, elveszítve ezzel minden versenyelõnyét ami az új hálózat kialakításával próbált elérni.
Ahogy írták többen elõttünk ez nekünk egyáltalán nem biztos hogy jó, nagy eséllyel Tíkom hasonló fejlesztési terveit több évvel fogja eltolni a távoli jõvõbe. Ami a felhasználóknak nem biztos hogy jó.
nevezd meg azt a 4 másik német szolgáltatót akinek lett volna tõke a kiépítéséhez. Ez a node tologatás egyébként is inkubens játszma. A kisebbek betelpülhetnének a frekventált lakóövezetekbe FTTH szolgáltatni vagy hasonló, de jobb beülni a más által kiépített infrastruktúrába.
Na de gyerekek! Ha nem kötelezték volna az átengedésre a DT-t, akkor kiépíti mondjuk 4 másik szolgáltató és akkor az ország teljes területe 5-szörösen lenne lefedve, ami aztán tényleg b@szott drága! Gondoljatok csak bele, mennyivel olcsóbb lenne itthon a mobiltelefonálás, ha mondjuk egy hálózatot tartanának fent a telefonálók, nem pedig 3-at!!!! Ennyi erõvel építsünk 3 párhuzamos autópályát Budapest és Siófok közé, mert akkor tuti jó lesz....
Az internetezõk 90%-nak elég lennek 1-2Mbit, de jóval olcsóbban. A felhasználók nem sávszélesség növelést akarnak, hanem árcsökkentést.
Lenne idõm leírnám, de sitek, szóval röviden: Ha 1 Ft nyeresége van egy cégnek, az még nem jó hír, mert a cél nem az, hogy pozíitív legyen a mérleg, hanem, hogy több nyereséget hozzon a befektetett tõke (gépek, eszközök, ingatlanok) mint ha azt a pénzt mondjuk a bankba tenné kamatozni. Tehát pusztán a nyereség adatot nem érdemes önnmagában nézni. Másrészt, ha jók az emlékeim a DT erõsen eladósodott és veszteséges volt 2-3 éve, volt vezérkar csere, meg tömeges leépítés azóta is, szóval nem olyan rózsás a helyzet... De a lények nem azon van, hogy de jó megszívattuk a DT-t hehe, hanem azon, hogy ezután pl. nálunk ki mer majd nagyobb beruházást végrehajtani, ha azt azonnal ki kell ajánlania a konkurenciának, inkább mindenki vár, hátha a másik megcsinálja, és õ lesz a "betelepült" cég. Kérdés melyik cégnek fogy majd el elöbb a türelme, de félek lehet nekünk, azaz szerintem mi ezzel csak veszítettünk....
hát igen tcom annyit húz le amennyit csak lehet. most 8 rongyot fizetek 2Mbites dsl-ért tvnet-nek, holott a tvnet-nél lehet 16 ezer forintért 5Mbit-es bérelt vonalat is fizetni. és akkor ugye feltöltés is ugyanannyi, nem pedig 192K. pfff. egyetlen hátránya, hogy erre mifelénk nincs kiépítve a hálózat.
Látom a DT-s témák itt olyanok, mint az nb1.hu-n a fradi hírek: mindenki szeret fröcsögni rá :)
Mit tudok rosszul? Egy (vagy másfél?) éve a FVF hozott egy döntést, ami akkor úgy szólt, hogy márpedig a magyar parsztnak szüksége van telefonvonalra az adslhez... hogy jön ide, hogy jövõre mi lesz??
Az Externetnél 7000Ft a 2Mbit. Talán nem a broadban terén legfejlettebb országgal kéne összehasonlítani az itthoni helyzetet...bár igaz, akkor nem lehetne vagdalkozni. Nézd meg mennyibe kerül egy 2Mbites adsl az osztrákoknál vagy a cseheknél. A keresetnek ehhez semmi köze, hisz az eszközöket jó esetben ugyannyiért, de inkább drágábban veszik mint a nagy tételben rendelõ nyugatiak.
mert mindíg jobb ha van valami konkurenciára emlékeztetõ pár cégecske mint egy bazi nagy hasznot termelõ vállalat akinek nem érdeke az árakat lejebb vinni mert ugyse nagyon van ellenfele
erre csak annyit válaszolnék hogy azér hozták meg ezt a döntést mert isszonyatosan magas profitot termelt meg fog s termelni a telecom ez a döntés nekünk is hatékony lesz
igen? tudod te hogy mennyibe kerül itthon 2megabites net a tékomnál (hol máshol)? 13k ft., 1éves hûségnyilatkozattal. Franciaországban, Németországban tudod h hány megabites kapcsolatot kapsz ennyi pénzért kapni hûségnyilatkozat nélkül? Elárulom, többet...nem kicsit többet. És ott nem kicsit többet is keresnek?
A modemes net-en lassan már alig van forgalom... Lényegesen kevesebben tárcsáznak mint ADSL-eznek! No de mindegy szép szavakból nálad sincs hiány :) (bocsi, nem tudtam kihagyni) Tarifákat is inkább nézd meg elöbb, ne internetes hangulatkeltõ cikeknek higgy, mint pl. "itt is ott is ingyen van a net, meg a kenyér, nálunk meg mindeért fizetni kell.."
Valahogy itt Magyarországon a kovácskálmán féle "informatika" és "fejlõdés" nem áll másból, mint szép szavakból, miközben olyan messze vagyunk a többi országtól, hogy az vmi hihetetlen. Miben állunk a 2. helyen? Egyszerûen nevetséges! Az itteni ember 5öd annyit keres, mint máshol, és mégis 5x olyan sokat kell fizetni az internetért, mint máskor. A teljes pénzébõl tehát 25x annyit ki kell itthon fizetni netre, mint más EU-s országokban. Erre lehet tapsolni, és nem reklámozni kéne azt a rohadt internetet hanem levinni az árát kovácskálmiéknak! Szinte már csodálkoznak, hogy hogy levitték az árát és hogyhogy mégis több modemes netezõ van hazánkban mint adsl-es. Hát igen, nem pofázni kéne, hanem cselekedni...
Hát én is hasonlóan gondolom, és meglepõdtem a lenti hozzászólásokon... Szerintem ez a hír számunkra kifejezetten rossz hír! Lehet a német felhasználóknak jó, de hogy ezek után máshol nem épít senki hasonlót egy ideig az tuti..
ezt kár volt meglépni, de hát nem csak nálunk ülnek inkompetensek magas beosztásban
ugye tudjátok, hogy ez a döntés azt is jelenti, hogy a nagyok SEMMILYEN fejlesztést nem fognak csinálni? Minek ölnének eurómilliárdokat optikai kábel fektetésbe, amikor azt azonnal használhatja a konkurencia is, azaz semmilyen versenyelõnyt nem jelent?
Szóval eddig az volt, hogy az elején nagyon drága volt az uj technológia, majd az évek során egyre olcsóbb lett, most pedig az lesz, hogy simán NEM LESZ új technológia, még drágán sem.
ultraprofit.
Nem hinném hogy lesz. A másik cikk szerint a DT már az építés elõtt kikötötte, hogy csak akkor kezdenek hozzá, ha majd nem kell megnyitniuk. Most jól beszívták, lóf@szt fogják nálunk vagy máshol ilyet építeni.
"Magyarország az Európai Unióban második helyen áll az úgynevezett piacelemzési folyamat, azaz a távközlési piac liberalizációs folyamatának megvalósítása terén, és elsõ helyen az új tagállamok között - számolt be 2005 nyarán az Európai Parlament brüsszeli épületében tartott korábbi meghallgatáson egyik vendégelõadóként Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke." --- ebben az országban mennyien kapnak pénzt azért mer hülyeségeket beszélnek. hm.. Akkor már nekem is fizethetnének, ilyeneket énis tudok mondani :D
Mikrofos, DT, úgy néz ki elõbb utóbb belebuknak Európában az agresszív náci nyomulásuknak. Csak kár hogy nem kap a DT azért amit itthon is tesz(T-mobil és társai) valami komoly büntetést 10-15 éven át amíg csinálta a xart. Mert itthon csináltak azt szép lenne összegyülyteni és mutogatni hány panasz volt rájuk évente:D A versenynek meg nagyon jót tett...
"Magyarország az Európai Unióban második helyen áll az úgynevezett piacelemzési folyamat, azaz a távközlési piac liberalizációs folyamatának megvalósítása terén,"
na nemá!
Kivancsi vagyok, hogy itt mikor tortenik meg ez.
Ja ez mar Balkan.
Lofasz a seggunkbe hiaba vagyunk az EUban.
Ez nagy pofáraesés a DT-nek.... Kiváncsi vagyok a következményeire, gondolom, most a többiek (többi ország nagy szolgáltatói) kivárásra fognak játszani, és nem mernek nagyberuházásba fogni... :)
Én nem látom ezt a helyzetet túl optimistán, mint egyesek... sõt...
Vannak sajnos nyomai Tikom nálunk még mindig eröfölénnyel még visszael :( hurokhordozás
a magyar elektronikus hírközléspiaci szabályozás mint követendõ példa :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD ha jól tévedek erre a "szabályozás"-ra adta áldását egy éve a FVF mikor egy civil keresetet elutasított azzal az indokkal, hogy az ADSL mellé kötelezett telefonvonal márpedig nem árukapcsolás. NO COMMENT SEGGNYALÓ BANDA!
tod egy vdsl fenntartása annyiba kerül, mint ma 4 adsl vonal és hát melyik éri meg? (jó lehet nem 4, de több)
Szép volt Fiúk (lányok)!
Csak azt szeretném tudni, nekem mikor lesz VDSL-m, megfizethetõ áron?