Hosszas huzavona után sajnos eldõlt, Európában nem lesz idén Playstation 3. A japán cég a megjelenés idõpontját valamikor 2007. I-II negyedévére jelölte meg, a PAL régiókódos országokban, így ez a bejelentés nem befolyásolja az észak-amerikai és japán premiert amely 2006. november közepén lesz. A gépbõl kétféle változat fog forgalomba kerülni, 499-599 (kb. 140-170 ezer Ft) eurós árcédulával.
Még egy érv a BOX mellett
Észbontó ez a vita! 1. Hogy mi mennyire tetszik úgy is én döntöm el. 2. Összehaonlítani és rangsorolni több féle képpen lehet, mindegyiknek van alapja, de hozzátenném, hogy véleményem szerint célszerûbb kategorizálni, esetleg a kategóriagyözteseket majd egy közös best of -ra helyezni. 3. Mi a fenének vitatkoztok lényegtelen dolgokon, ami lassan már erõsen elkanyarodott a témától?! 4. Na ide már nem jut eszembe semmi értelmes, de 5pont kellene, mert jobban néz ki. 5. Úgy is nekem van igazam mert szerintem ez így van. :D
Tehat ha egy ilyen szavazo oldalon tobb fps rajongo szavaz(altalaban) mint mondjuk csonstrategia kedvelo,akkor a szavazatokbol leszurheto lesz,hogy az fps jatekok sokkal jobbak mint a csonstrategiak (es az best of all-time listakon-:D- majd egyaltalan nem szerepelnek)? Mond az a szo valamit,hogy kozvelemnykutatas? Az hogy nehyany 10ezer emberke szavazott (ha szavazott egyaltalan) semmit sem jelent a tobb 10 millio szamitogepes jatekosbol!(hasrauteses szamok:))
De a wow az egy olyan játék, amibe van újdonság. Egy hl2-be mi volt? Egy unalmas tucatfps amibõl évente 10 van. Csak hype, és ennyi, és ezért nevetséges hogy év játéka...
Így van, a te véleményed és az én véleményem SEMMIT nem számít. De amikor több ezren szavaznak valamire és kijön egy érték, azért az már egy értékelhetõ eredmény nem?
A Warcraft 3 fogalmam sincs, hogy hányadik az all-time listákon, de biztosra veszem, hogy rangosabb helyezést kapott, mint a Doom3.
Egyetlen egy lényeges kritérium létezik: Tetszett/nem tetszett --> összhatás. A többi teljesen lényegtelen, így a kategória is mellékes.
Gondolod, hogy amikor az elmúlt 5 év best of GameCube listát elkészítették, akkor bárkit is érdekelt, hogy melyik volt TPS és melyik volt árkád?
Én mindent megértek, de azt már nem, hogy ezer+1x írtam le, hoztam fel példákat a SZAKMÁBÓL, néhányan mintha meg sem hallanátok.
Elhiszem, hogy fáj, megértem a fájdalmatokat, ha kell együtt is érzek, de ez semmit nem változtat azon a tényen, hogy a SZAKMA, RANSGOROL, ÖSSZEHASONLÍT és ne adja ég még listákat is készít.
És mi ebben a rossz? Miért nem lehet ezt elfogadni?
Egy biztos a Super Mario népszerûbb, kedveltebb játék a Föld nevû planétán, mint pl. a Doom3. Tetszik, nem tetszik ez van.
Ertsd mar meg,hogyha ossze is hasonlitanak jatekokat,az mindig kategorian belul tortenik! Tehat egy fps es egy rts osszehasonlithatatlan,egesz egyszeruen mert mas kriteriumoknak kell hogy megfeleljenek!Vagy megis hogy gondolod? A Warcraft 3 rosszabb mint a Doom 3, mert nincs benne annyi lofegyver?Az EGYENI velemeny 1 dolog (melyik stilus,jatek jon be jobban)a kategorian beluli ertekeles meg egy masik.... "ezek meg a tenyek" Atyaeg,ha az ign azt mondja,hogy matol egyel szappant es ezt alatamasztja egy 9.8/10 1000000 szavazat kiirassal,akkor onnantol kezdve szappant fogsz enni? Komolyan,naivitasbol csillagos otos! (megjegyeznem,hogy pl. az elso helyezett Super Mario,nalam az elso 1000-ben sem lett volna bennt! De ez csak az en SZEMELYES velemenyem)
Most vegyél be egy doboz andaxint és nézd meg mit hoztál össze. Személyeskedõ, kétségbeesett fröcsögés, nulla érv.
Az, hogy egy méltó vitapartnertõl fényevekre vagy, az már az elején kezdett világossá válni.
Ezek meg a tények:
http://top100.ign.com/2005/ http://archive.gamespy.com/articles/july01/top50index/ A legrosszabb játékok: http://seanbaby.com/nes/egm.htm
Ezen kívül még az offline sajtó is rendszeren készít ilyet.
Várom a linkeket arról, ahol a SZAKMABELIEK (tehát nem az olyanok, mint te) kijelntik, hogy nem lehet játékokat összehasonlítani, de talán jobb volna ha a számítógép kábeleit leadnád a MÉH-be, nevet változtatnál és beállnál az "Üzbég" focicsapat cserepadjára kapusnak. Közöd nincs a témához.
Gyerekek, ez a vita kezd nevetségessé válni. Még a Szív hídjai vs. Die Hard 3 is semmi volt ahhoz képest, ami azóta megy, így muszájnak éreztem, hogy Mardel barátom közvetítésével beleszóljak a dologba. Év játéka? Érdekes, de általában nem a pénz dominál (mivel a cégek nem adnak pénzt az újságoknak), hanem a hírnév és az exkluzivitás joga. A HL2 imádatát anno a PC Gamer indította el 2004 novemberében, és annak volt elsõsorban betudható, hogy exkluzív tesztelési lehetõséget kaptak. Pénzt? Azt nem, de mindegy, ugorjunk.
Xbox 360: @Skynet Te megint nem gondolkozol. Mondod, hogy ugyanazt tudja, mint egy high-end PC. Igazad van. Sõt, lassan kevesebbet tud. De az nem jutott eszedbe, hogy egy olyan gép kb. 300 ezer Forint, míg egy Xbox 360 már 100 alól is kijön? Nem mi? Eh...
@Tinman: Játékkínálatban amúgy az Xbox szerintem most veri a konkurenciát. A PS3 a Metal Gear Solid 4-en és GT5-ön kívül egyelõre nem mutat fel semmit. Azok meg jók, de nem elegendõek egy ilyen gépnek... Halo téren annyit fûznék hozzá, hogy nem élrtek egyet veletek, nekem az egy meghatározó játék volt.
written by Chocho
"Szív hídjait vs. Die Hard 3"
Látom képtelen vagy összehasonlító üzemmódba kapcsolni, az már nem az én bajom.
Ez meg tény: - Die Hard 3 --->7.1/10 (34,511 szavazat alapján) --> Gondolkodj és következtess. Ha 34k ember úgy gondolta, hogy veszi a fáradtságot és szavaz a filmre. Akkor összességében AZ EMBEREK véleménye szerint melyikk volt a jobb FILM?
- The Bridges of Madison County ---> 6.8/10 (10,332 szavazat alapján) Nahát erre 24k-val kevesebb ember szavazott --> Érdektelenebb, kevésbé jó film.
Imdbn is kategórizálnak, és nem úgy filmre megy a szavzás, hogy év filmje választásra, vagy a hónap filmjére. Egyszerûen egy 10es pontozáson hogyan ítéled meg. Tehát nem hasonlítgatnak, hogy ez meg ez volt a jobb. Így a hozzászólásod is erõsen belemagyarázás.
Az emberi hülyeség biza engem irritál. Az benned van. Amit te pedig hülyeségnek gondolsz, az heves vérmérséklet. Csak mivel a fejedet se használod, a két dolgot se tudod megkülönböztetni. Ha a korom érdekel, 17 vagyok. Azért nem töltöttem ki semmi se, mert az SG abszolút nem tud érdekelni, leginkább akkor írok ha vmi nagyon érdekel, vagy valaki nagyon hülyével találkozok. Amikor regisztráltam, akkor is Dzsonnak kellett beszólnom, mert akkor még nem fogta magát vissza annyira mint most, és szorgosan gyüjtögette az anyagot a rajongói klubjába. És tudod hogy mi a legszörnyûbb az egészben? Az hogy a személyiség kb. 24 évesen állítódik be, utánna már elég nehéz rajta változtatni, ám már most is több ész szorult belém mint beléd. Ergo én még tudok fejlõdni, te viszont valószínûleg már örökre ilyen korlátolt maradsz. Talán idõvel megtanulok toleránsabb lenni a hozzádhasonló seggfejekkek és nem a Csernus módszert fogom alkalmazni, de te valószínûleg már ilyen hülye maradsz...
És látom, valamiféle istennek képzeled magadat, és azt hiszed hogy a te véleményed számít mindenhol. Én eltudom dönteni, hogy NEKEM a körte jobban ízlik, de az almát is szeretem. Te viszont miután megállapítottad hogy az alma finomabb mint a körte, tüzzel kergetsz mindenkit aki a körtét szereti, dobálózol számokkal amivel azt akarod bizonyítani hogy mások szerint is jobb az alma mikor abszolút nem errõl szóltak azok a számok, és lehülyézel mindenkit aki nem mondja azt hogy az alma tényleg finomabb. Te pontosan ezt teszed, csak még annyi eszed sincs hogy magadba nézz. Számomra holt mindegy hogy kinek mi ízlik, mivel az egyéntõl függ hogy melyik ízvilága áll hozzá közelebb, de akkor ne akarja már rám erõltetni hogy az a jobb amit õ eszik, debil és irracionális okokra hivatkozva bebizonyítani, hogy velem van a baj azért mert a körte íze jobban tetszik, pedig valójában az alma finomabb. Te viszont az alapján osztályzod az embereket hogy a körtét eszik vagy az almát (ezek a "szakértõk" hogy tõled idézzek). Ahelyett hogy felfognád hogy aki a körte féle játékmenetet szereti, és van aki az alma féle kardozós-kalandos harcmenetet.
De már elõre sajnállak, ha ne add isteni kiderülne, többre fogják osztályozni a Gears of Wart mint a God of War 2-t, és/vagy többet adnak elbelõle... Mert ha a "mi" GoWunk fog alul maradni az engem úgy halálra tud érdekelni mint az üzbegisztáni focimeccsek, mivel egyébként se lehet a kettõt összehasonlítani, ha viszont a "te" GoW 2-d marad alul akkor egy világ fog összedõlni benned, mert a szakértõid cserben hagytak, mert azt hiszed hogy amikor bárki is cikket fog írni vagy csak szavaz rá akkor ezt a kettõt fogja összehasonlítani, és akkor lefogod vetni magadat a lánchídról mert azt hiszed hogy az derült ki, hogy valójában jobb a Gears mint a God2... Semmit se nyerhetsz, de mindent elveszíthetsz. Csak az eszedet nem, mert azt már rég elhagytad.
U.I.: Ez az összehasonlítás minden eddigit ütött.. A hülyeségeidet nem, csak az összehasonlíthatatlan dolgok összehasonlításában.
Az hogy hány szavazat alapján jön ki a pontozás sztem másodlagos, hiszem az össz leadott szavazatszám %-ait veszik alapul, innentõl kezdve nem lényeges, hogy pl 5000 v 10000 szavazat érkezett /film.
Én ezen nem röhögtem, valószínû hogy viszonylag objektív szempontok alapján döntenek és az egyén személyes véleménye az más tészta. Pl. Rengetegen rá vannak kattanva a WoW-ra többek között egyik lakótársam is én viszont röviden tömören csak annyit mondtam rá hogy szar, mert nekem nem tetszik. Ez csak az én véleményem, ettõl még valószyínûleg mégis jó a dolog ha xmillió emberke nyomja online és fizet havi 2,5-3K-t a szerverért.
Igy van es alapesetben osszehasonlithatatlanok,leven,hogy mas-mas celnak kell hogy megfeleljenek...:) A filmes peldara valo valaszodon jokat rohogtem,naivitasbol jelesre vizsgaztal:D "Ez meg tény: - Die Hard 3 --->7.1/10 (34,511 szavazat alapján) --> Gondolkodj és következtess. Ha 34k ember úgy gondolta, hogy veszi a fáradtságot és szavaz a filmre. Akkor összességében AZ EMBEREK véleménye szerint melyikk volt a jobb FILM?
- The Bridges of Madison County ---> 6.8/10 (10,332 szavazat alapján) Nahát erre 24k-val kevesebb ember szavazott --> Érdektelenebb, kevésbé jó film." Nem ezert vagy azert,de sokkal inteligensebbnek tuntel eddig...de hat mindenki tevedhet:)
Képzeld, tudom hogy létezik félszimulátor, de az sem szimulátor, hanem félszimulátor. Nemtudom miért baj az hogy az x360- játékok nagyrésze multiplatform, ami az jelenti, hogy népszerûbbek. Én is azért szeretnék x360-at, hogy ne kelljen mindíg valami a gépembe, meg ne szaggasson soha, nem azért hogy halózzak (sztem az is csak egy sima tömegfps, unalmas hülye történettel). És a nemlétezõ PS3 ígért grafikáját(azt sem árt észrevenni, hogy melyik render, és melyik a valódi hypekeltõ video) is hozza egy csúcspc, nem csak az x360-ét. Én meg pl egy minõségi játékot nem tudok PS3-ra a GT-n kívül(azzal pár órát tudnék szórakozni), mert azon kívül egyik húzónévnek nevezett játék sem tetszik, szóval nézõpont kérdése, ennyi.
A flamelést be kellene fejezned, amíg el nem unom. Na jó eluntam.
Ilyenkor mindig muszáj, rákattintanom a névre, hogy ki is az, aki ennyire a Holdon élt eddig. --> Nem lepett meg.
Elõjöhetnék azzal, hogy 6 éves koromban már C-64 toltam az R-Type-ot, amikor te ismeretlen, ismeretlen dolgokat tettél, ismeretlenül talán ismeretlen apuka bal heréjében (kizárt, hogy a jobb oldaliban). Folytathatnám azzal, hogy hány konzolon és hány fajta és típusú gépen vittem végig szinte mindent, ami érdemes volt rá KATEGÓRIÁTÓL függetlenül, mert aki játékos az köszöni jól elvan a Falcon 4-el, de a Phantasmagoria-val is. De elég ez így említés szintjén is, ismeretlen. De neked bizonyára nagyobb a tapasztalatod.
Azért arra csak képes vagy, hogyha eléd tesznek egy almát meg egy körtét, akkor rábökj arra, amelyiket betolnád az arcodba? Ennél egyszerûbb hasonlatot már képtelen vagyok mondani, hogy felfogd, hogy rajtad kívül nem sokan szaladgálnak még úgy, hogy nem tudnak egy értelmes választ adni, egy olyan egyszerû kérdésre, hogy neked pl. melyik tetszett jobban a Wizard of Wor vagy a How to be complete bastard?
Légy erõs, erre is tudok válaszolni. Nálam ez utóbbi vitte el a pálmát, mert KREATÍV ötleteket vonultatott fel... sokan meg döglenek a WoW-ért (hát nem az a WoW), bár 2 játékos volt, még is csak egy lövöldözõs game volt.
Ezek után, ez most sokkolni fog: Bizony offline/online sajtóban idõrõl-idõre, egyaránt látsz toplistákat arról, hogy a számítógépes JÁTÉKOK pantheonjában, mely nevek találhatóak. Baszki tényleg van ám ott TPS meg RPG is de még RTS meg árkád is... egy oldalon, egy listában? Biztos valami elmetrükk nem? A sok hülye diplomás újságíró milyen jogon mer ilyen listákat készíteni amikor almighty carville kijelenti, hogy ilyen nincs.
Ha te errõl még nem hallottál, akkor nem gondolod, hogy "szakmailag" kissé kevés vagy a vita folytatásához? Fõleg, hogy szépen lassan személyeskedésbe váltottál át. Másképp már nem megy?
Azt, hogy te itt viccbõl/komolyan ilyen "többet lehet ölni, ezé' levonok pár százalékot" hülyeségekkel jösz, az teljesen távol áll a lényegtõl.
"Szív hídjait vs. Die Hard 3"
Látom képtelen vagy összehasonlító üzemmódba kapcsolni, az már nem az én bajom.
Ez meg tény: - Die Hard 3 --->7.1/10 (34,511 szavazat alapján) --> Gondolkodj és következtess. Ha 34k ember úgy gondolta, hogy veszi a fáradtságot és szavaz a filmre. Akkor összességében AZ EMBEREK véleménye szerint melyikk volt a jobb FILM?
- The Bridges of Madison County ---> 6.8/10 (10,332 szavazat alapján) Nahát erre 24k-val kevesebb ember szavazott --> Érdektelenebb, kevésbé jó film.
Valóban van üldözési mániám, neve is van: Az emberi ostobaság. Jó példát szolgáltattál hozzá thx. Mivel már elõjöttél a másik lejáratásával, FENYEGETÉSSEL, ezért egy kthxbye-al búcsúznék is tõled. Azért egy kis tapasztalatot szedj még magadra, mert így még a Gamestarba se kellenél
Tinman, te egy igazi barom vagy. Dante szagot érzek nálad.
Ok,levezetem,mert latom nem erted: Te peldad:HL2 es Syberia. Mindketto JATEK,csak az egyik fps, a masik pedig kaland. En peldam:Honda motor es Zil teherauto. Mindketto GEPJARMU,csak az egyik motorkerekpar a masik pedig teherszallito. Sot!:Sega Megadrive es kvarcjatek. mindeketto KONZOL,csak az egyik handheld,a masik pedig asztali. Kapise?
Hát ez kész. Ez a gépjármûs példa az éppen olyan, mintha egy Sega Magadrive-ot (ez lenne az autó) hasonlítanál egy kvarcjátékhoz (ez lenne a motor). De ha nem érted, nem baj.
Látom a fejedet csak kalaptartónak használod. Hasonlítsad össze a Szív hídjait és a Die Hard 3-mat, mert mind a kettõ FILM, és állapítsad meg hogy melyik a jobb...
És másold be azt a részt is ahol épp azt mondom, mekkora szar a God of War, milyen szar a Sony meg a PS, és én MS és FPS buzi vagyok. Majd szólj ha megtaláltad. Mert hogy ezek csupán az üldözési mániád végtermékei, én egy szóval se mondtam hogy szar lenne a God of War, hányok a PS-tõl, MS oltárom van, csak épp beindul a fantáziád hogy miért szóld le a másikat, ha az ne add isten felvilágosít mekkora blõdséget írtál. :P
Te pedig teszteket valószínûleg csak illuminált állapotban szoktál olvasni, ha azt hiszed a pontok/százalékok egymásból való összehasonlításokból jönnek. Hogy a fenébe csinálják azt szerinted? Valamikor a játékok hajnalában, az õsidõkben kijött a nagybetûs JÁTÉK, ami tökéletes volt, az volt a 100%, és az alapján mondják a többire hogy "ez csupán 98%-os, de az a másik 95%-os, ebbõl következik hogy az elsõ jobb játék mint a másik, még akkor is ha totál más kategória"? Vagy mi a szart gondolsz te? Mert akkor ajánlom szürkeállományod figyelmébe hogy ez kurvára nem így van. Nem a nagy betûs JÁTÉKhoz hasonlítgatnak, sem létezõhöz sem elképzelthez. Hanem MINDEN EGYES ALKATEGÓRIÁK ideálisan elképzelt játékához, ami NEM LÉTEZIK, tehát NEM EGYMÁSSAL HASONLÍTGATJÁK A MEGJELENT JÁTÉKOKAT, még abban az esetben sem ha két játékot ténylegesen összelehet hasonlítani. HA azt tényleg megteszik azzal külön foglalkoznak, de akkor is csak olyat, amit TÉNYLEG ÖSSZE LEHET. Hány olyan tesztet olvastál ahol azt írták "jó kis játék ez az Advance Warfighter de a Serious Samben többet lehet ölni, ezé' levonok pár százalékot"???? Mert a te visszafejlõdött agyvelõd képes lenne erre ezek szerint, de egy ép elme nem.
Azt pedig elhiheted nekem hogy a világ nem olyan debilekbõl áll mint te, akik az IGN-en szavaztak NEM arra szavaztak hogy a God of War mennyire jobb a FarCry-nál, hanem arra hogy mennyire jó játék. És az eredményét mással nem is szabad összehasonlítani mint egy azonos stílusú játékkal. Sz'al ne dobálózz olyan számokkal amiknek a jelentését se érted. Az meg hol érdekeljen engem hogy mi Martin 5 kedvenc játéka? Mikor mondtam én azt egyáltalán, hogy én azt hiszem Martint szét ver az ideg hogy nem játszhat a Gears of Warral, annyira bejött neki hogy szerinte ez a legjobb játék? Annyit írtam, hogy ha nem hordanál szemellenzõt akkor Martintól tovább informálódhastz a Gears of Warról. De persze az üldözési mániád ismét bele alkotott...
Az hogy a számba próbálod belegyömöszölni hogy szerintem a FarCry taktikai játék míg a Ghost Recon és a Swat nem, akkor húzok mégegy strigulát az üldözési mániádnak. Én csak azt írtam, hogy kell az eszedet használni benne, amit te viszont nem szoktál, még játékon kívül se. Mert ha a FarCryban úgy harcolsz mint a Seroius Samben, akkor nem fogod tudni elérni ugyanazt a hatást ezt garantálom...
Jobb lett volna ha még az elején beismered hogy mekkora hülyeséget mondtál azzal hogy két összehasonlíthatatlan játékot hasonlítottál össze, csak azért hogy bizonyítsad hogy mennyire király a PS2, mert egyre csak nagyobb hülyét csinálsz magadból. És a legszörnyûbb hogy ezt te is tudod, csak a világnak nem akarod beismerni, hiszen nem válaszoltál arra sem hogy tényleg ajánlanád-e a God of Wart annak aki egy Gears of War stílusú játékra vágyik, és elõjöttél ezekkel az önlejárató hazugságokkal, amiket az immunrendszeredként használt üldözési mániád gyártott, hátha valami igaz belõle, mert alátámasztani nem tudtad õket...
Végezetül muszály megemlítenem, hogy ezt a szöveget amit nyomatsz muszáj lementenem, mert ha még sokáig folytatod az egymással össze nem hasonlítható játékok összehasolítását akkor azt muszáj közröhej tárgyává tennem. Most jöhetne akár a Szívhídjai vs. Die Hard 3 dolog ha már szóba került, biztsora veszem hogy izgalmas olvasmány lenne.
Burns rally;) Amúgy igenis van félszimulátor....Mivel arcade játékkörbe tartonak Bunrout és társai amikben 200mph-nél driftelgetünk és lazán megfogjuk az autót,stbstbstb... Szimulátor pl a burns rally (tény,itt kb kimerül a konzolon található full autószim). Viszont a GT,Forza és még jópár cucc az arcade játékok fölött áll,bár nem szimulátorok.Viszont nem is arcade játékok...:)
Más.. X360...Akármit hangsúlyozom AKÁRMIT megnéztem eddig rajta a haveromnál eddig SEMMI olyat nem láttam rajta amit egy komolyabb pc ne mutatna fel grafikában. A játékok nagy százaléka inkább pc-s játék és nem konzol exkluzív. A játékok kb 80-90%-a megjelenik pc-n vagy más konzolon. És kb negyedannyi exkluzív húzónév van rá (csak 360-ra jelenõ motyi) mint az ellenkonzolokra... Én ezért nem vettem,a haverom pedig ezért hangoztatja hogy a ps3 itteni megjelenéséig tartja meg... Énmindenesetre azt most megsaccolom hogy kb fél év és behozza a sony az eladásokat ami nem lesz csoda..A ps2/box esetében is egyértelmü volt: a box lehet hogy többet tud,de minõségi játék mérföldekkel több van ps2-re és a többi konzolra.
Húzónevekrõl nálam anyit hogy vagy Ps3 vagy 360 játékkínálat.De mivel Devil May Cry4 és Metal Gear Solid4 egyenlõre csak Ps3-ra lesz úgy néz ki hogy Ps3.Én csak 2db játék miatt vennék Ps3-at /de azt a 2 nagyon imádom/,mert a többi játék ami érdekel úgy is van 360-ra/mivel multiplatform/.
A rohadt életbe igazad van a Gow-al kapcsolatban,na de mindegy szerintem Dmc jobb.Gow csak egy innen onnan össze lopott valami.A kritika része nálam elbukott te nyertél,inkább maradok a magánvéleményemnél.:))
Nemértem. Minek ez a nekempéjesháromnekedikszbosz fasság? Nekem mindegy milyen platformon van a játék csak szórakozzak rajta-vele.Nekem köll majd egy ps3 az x360 mellé,hogx végleg kidobjam a pc-met.
Sarkítod. Nõ-nõ, játék-játék, motorkerékpár-autó? Szerinted melyik a kakukktojás? Nem látod, hogy feljebb léptél egyett a hierarchiában. Ezzel az erõvel a Far Cry-t bátran lehetne egy mp3 lejátszóhoz hasonlítani, hiszen mindkettõt SZÓRAKOZTATÁSRA alkották meg. De én itt semmi ilyesmirõl nem beszélek.
Egy játéknak van egy HATÁSA RÁD MINT JÁTÉKOSRA! Esküdj meg, hogy SOHA nem láttál még ÉV JÁTÉKA, vagy ÉVTIZED JÁTÉKA listát.
Már pedig nem is olyan rég valami Half Life 1 lett az elsõ, de dobogós volt Command and Conquer valamelyik rész, de volt ott Dig, de még Doom is.
De a lényeg a sok értetlenkedéstõl már lassan elhomályosul. A lényeg: Egy konzolt a JÁTÉKOK adnak el és így szinte teljesen mindegy, hogy a Final Fantasy XIII szerepel-e egy cég húzócíemei között, vagy a Bioshock, vagy esetleg a Zelda.
Ismétlem, csak azok képesek közel objektív véleményt alkotni, akik ISMERIK, és végigjátszották az igazi nagy neveket.
Tinman, ezeknek az a lényeg, hogy fúj sony meg fúj ps3, tök mindegy, mit írsz... Ha nincs rajtad sapka, az a baj, ha van, akkor meg az.
"Azok számára lehetetlen összehasonlítani 2 más típusú játékot akiknek játékosi látóköre nem elég széles." UristenTe kevered a szezont a fazonnal!Syberia vs HL2? Edes istenem!... Melyik a jobb? Honda motorkerekpar vagy Zil teherauto? Mindketto jarmu es egy szeles latokoru jarmuszakerto siman megmondana melyik a jobb.....Atyaeg:(((
Melyik nõ jön be jobban: Jessica Alba vagy Görög Zita? Mindkettõ nõ, mindkettõ jó nõ. Ha egyik se akkor, helyetesítsd be tetszõlegesen ;-)
Ha már kapizsgálod lassan, akkor most a kérdés, így szól:
Neked melyik játék jön be jobban: A Half Life 2 vagy a Syberia?
Erre egy széles látókörû játékos teljesen egyértelmûen tud felelni, SÕT le is pontozza neked. Nálam pl. a Syberia RÖHÖGVE veri a HL2-t. ÉS miért? Mert hiába volt jó játék a HL2, megközelítõleg sem hatott rám annyira, mint a Syberia. Az online/offline sajtó szerint pedig a HL2 jobb (all-time listák, évtized játéka listák stb.)
Nézd meg az all-time listákat, szinte minden újságban van ilyen, hogy mi volt az év játéka? Mi volt az évtized játéka? Mit nem lehet ezen nem érteni???
Látod... a Box-os emberek nagy többsége a Halo-t isteníti. Én is végigvittem és nem volt rossz, na de az a hype, ami ment körülötte az azért erõs túlzás. Most nincs kedvem megnézni más helyen is, de pl. Devil May Cry egy hajszálnyival kevésbé jött be a játékosoknak mint a God of War (GS/IGN nézd csak meg). Tehát kijelenthetõ a pár tízezer gamer szavazata alapján, hogy GOW jobb játéknak ítéltetett meg mind a szaksajtó, mind pedig a játékosok áltál --> ergo tévedtél, nem vérzett el. A DMC 2 részét már nem is emélítve, csúnya bukta lett.
Azok számára lehetetlen összehasonlítani 2 más típusú játékot akiknek játékosi látóköre nem elég széles. Én játszok FPS-el, RPG-vel, MMORPG-vel, jRPG-vel, árkád játékokkal, néha repszimukkal, verekedõs stuffokkal, hack 'n slash nevekkel, kalandjátékokkal... egyszóval szinten mindennel, TÖBB platformon is de csak olyan nevekkel, amik méltók rá. Igen, érdekelne egy Gears of War, de nem vagyok milliomos, hogy 2 név miatt vegyek egy Box-ot. PS3-ra kapásból 6-7 nevet mondok ami miatt érdemes lesz inkább arra költenem.
HD RDY tv-t elõbb vagy utóbb úgyis vesz az ember. PS3-at nem kötelezõ. Egy kicsit úgy érzem, hogy itt nagyon sokan az ipari forradalomból megismert géprombolók leszármazottai lehetnek. Minek HD RDY tv? Minek nextgen konzol? Minek Blu-ray? Minek egyáltalán fejlõdni?
Való igaz, senki ne vegyen addig ilyesmit amíg nem lesznek normális áron, de én egy szóval sem írtam sehol sem azt, hogy a box az szar a PS3 meg odab@sz, menjé' vegyé' HD RDY tv-t. Tetszik, nem tetszik ez a jövõ(lassan a jelen).
carville #66-os hsz-ére írtam a Martint, mivel Carville említette meg! Õ hivatkozott rá hahó... de pechje volt mert éppenséggel jól tudom, hogy ki az a Martin és azt is jól tudom, hogy a Gears of War bejön neki, de az all-time 5 legkedvesebb/legjobb játéka között még véletlenül sem emlegetné.
Ok, te nem tudsz és nem is akarsz semmire sem használni egy HD RDY tv-t, te dolgod, de fogadd már el, hogy van aki fogja, levágja a CRT-t az asztaláról és azon játszik akár PC-s játékokkal vagy örömködik a DVD lemezeivel.
Nem kötekedés képpen de hogyan akarsz össze hasonlítani 2 különbözõ mûfajú játékot?Játékokat nem lehet úgy összehasonlítani hogy húzónév,konzolra van és játék,ez fanboyság.A másik meg hogy embere válogatja ezket a gémeket itt a legjobb pl: én a God of Wart elég hosszú idejig elvittem volt benne egy pár izgalmas rész,de mint mondtam az egész játék egy koppintás,erõltetett és a fõhõs is ellenszenves nem tudom sokan mit élvezkednek rajta, nem valami nagy játék.Engem inkább elriasztott volna Ps2 vásárlástól.Másik példa Boxra ott van a Halo engem hidegen hagy ahogy a legtöbb FPS,autóversenyzõs,arcade,simulator játék.De mások az egekig magasztalják a kiritka maximálisan meg van vele legédve(Halo).De még sem kezdem összehasonlítani olyan alapon a 2-t hogy játék és exkluzív,mert baromság akkor eléggé felvenném a szemellenzõt.Fpst fpsel,Hack 'n Slasht hack 'n slashel.Ha hasonlítanái akarnám a God of Wart egy hasonló kaliberú/kategóriájú játékhoz na az a Devil May Cry lenne ott biztos hogy elvérezne az God of War.Ott látszódna hogy mennyire egy koppintás a Gow és mennyi egyedi stílusa van a Dmc-nek és megnézhetjük a kritikákat is meg a rajóngotábort is.De pl egy Action/Adventure/Hack 'n Slasht hogyan akarsz összehasonlítani egy Fps-el ami még megsem jelent??Természetesen néha én is játszok 1-2 Fps-el de az nagyon ritka pl(Half-life 1-2,Far Cry és ezeket csak is Pc-n,semmi máson,egyébként Carvillnek igaza volt nem egy agyatlan Fps a Far Cry eléggé taktikus és egy idõ útán nagyon de nagyon nehéz).És mit mondtam hogy ha egy kemény Fpst akarok /és várok mint a messiást/az a Crysis lenne Pc-n és a Gears of War X-box360-on.Ez természetesen magánvélemény mint mindig,de inkább így hasonlítok össze egy játékot egy másikkal és nem húzónév szerint.A másik legfontosab dolog (bár ez nem ide tartozik)de anno nagyon sokan írták hogy a Box-hoz egy idõ útán majd kell venni külön HD-DVD lejátszót.Ez a legnagyobb barmoság mert hiába van ott a Sonynál a BD rom oké hogy nagy a kapacitása stb,de az MS hülye lenne így kicseszni a vásárlóival hogy külön HD-DVD-n érkezenek a játékaik.Nincs olyan piaci helyzetben konzolok terén mint a Sony,szóval már most biztosra vehetõ hogy a 360 életciklusáig /6-7 évig/ nem fog érkezni olyan szándékkal külsõ HD-DVD lejátszó, hogy majd arra érkezzenek a 360 játékai.:))))
A 200k-hoz számold még hozzá a ps3 árát ;) Amúgy én nem költök 4 év alatt sem 200k-t gépre, bár nem mindíg high grafikán játszom, de nem is lowon... erre varrjál gombot :D Nem kötelezõ a birka vásárlók közé tartozni, és akkor egész sok pénzt lehet megtakarítani.
Igen ! MM és Saturn kb 2 hónapja árul blueray irót, lemezeket hozzá és HDDVD mûsoros lemezeket (mondjuk szinte csak koncertlemezek) Röhögtemis a PH hirnek, hogy megérkezett a blueray iró LINK amikor már rég lehet kapni !
"Ask Martin, hogy sorolja fel az 5 számára legkedvesebb játékát. Aztán utánna kérdezz rá a Gears of War-ra tõle"
Na ez volt a szanalmas.hu .... Ki az a Martin, kérdezhetném, persze tudom. Itt nem is vele van a gond, hanem ezzel az én apukám majd jól megmongya nektek szöveggel! De ebbõl azt gondolom, hogy neked is ugyanaz az öt a legkedvesebb játékod. 576-on milyen néven nyomod? Mert ott Tinman néven asszem egy fanboy se fut...
Ha te 2006-ban itt Európa közepén nem tudod, hogy mire használd a HD RDY tv-t akkor monnyá' le
szanalmas.hu
Nincskedvem kidobni az ablakon 100 ezreket azért, hogy nézzem a nem HD minõségû adásokat (nem reteklubb, és nézd nyugodtam a Moanikádat), és nézzem a PAL (768 x 576) DVDket amik megint nem hd felbontásúak. Arra fõleg nics plussz ~150-200 ezer forintom, hogy mikor kijön a ps3 akkor a már megvásárolt hd tvt vmi ki hazsnálja.. Nem 2006ban fog betörni Magyarországra a hd, attólfüggetlenül, hogy hádé redi tvt már lehet kapni. Amerikában a vásárlók úgy gondolták, hogy ha hádé tvt vesznek, akkor már minden amit a tv megjelenít az nagyfelbontású lesz...
Az értelemézéssel nálad lehet súlyos probléma. Ki írt olyat, hogy nem írhatok a BR lemezre? Senki. NEM AKAROK írni rá, mert minek??? Mit írjak a BR lemezre? Pornót? LOL. Egy 2-300 ezres íróval? Leave me alone
Ja, hogy te úgy veszel meg valamit, hogy lehet-e warezolni, hát ez is egy felfogás. Mellesleg volt itt már annyi féle védelem, hogy öröm volt nézni... aztán csak feltörték azt is. Ember+gép alkotta, ember+gép törte fel, így is lesz ez még nagyon sokáig. Most már nyugodtabban alszol?
Eszem ágában sincs Blu-ray-re irogatni. Elég nekem, ha a játékfejlesztõknek végre lesz tér ahová terjeszkedhetnek.
Ha te 2006-ban itt Európa közepén nem tudod, hogy mire használd a HD RDY tv-t akkor monnyá' le
EREDETI DVD-ket veszek, ha az ember ügyes nagyon jó vételekre tehet szert.
Kérdeztem? Kérdésem arra irányult, hogy mire is használod majd a ~200 ezer forintos hádé redi tvdet. De a választ köszönöm. Mostmár világos számomra, hogy a LOTR DVDt (nem HD) és pár ps3 játék fog lenyûgözni a nagyfelbontással... BR-re meg majd akkor fogsz írogatni, ha majd ezt (link) törni tudják, ami szerintem kétséges.
"A FarCry a God of War alatt foglal helyet... Ismét egy örökéletû aranyköpés..."
Egyáltalán te mennyire követed az eseményeket? Vagy csak irogatsz ide és hasraütésszerûen beböffentesz valamit? Számokat remélem ismered... Külön felhívnám a figyelmed a You Say értékelésre hiszen ez a játékosok véleménye.
God of War: IGN Score: 9.8 Gamespot Score: 93 You Say Score: 9.5 (20,527 vote)
"és mond meg hogy mi a franc köze van a FarCry-nak meg a Gears of Warnak a God of Warhoz"
Hát ez valami döbbenet, komolyan mondom. Az vazeg, hogy JÁTÉKOK. Az vazeg, hogy egy konzolt a JÁTÉKOK adnak el! Meg az, hogy a Far Cry egy techdemonak indult és egy kellemes és látványos FPS lett belõle, a Gears of War szintén arra hivatott, hogy megmutattsa a doboz képességeit, meg persze hogy legyen egy húzócím.
És, hogy jön ide a God of War? Úgy, hogyha egy általatok már mindenféle szarnak elmondott PS3-ra beruházol akkor nem baj, hogy nincs PS2-öd ezzel a hatalmas nagy névvel akkor is tudsz majd játszani rajta. Aztán még úgy, hogy a GoW egy húzócím... legalább annyi játékos várja, mint a Far Cry utódját a Crysis-t vagy a Gear of war-t a boxos csókák.
Jól látom, hogy te a Far Cry-t taktikai játéknak próbálod beállítani??? Mondd, hogy nem. Játszottál te már a Ghost Recon-al vagy a Swat-al?
Ask Martin, hogy sorolja fel az 5 számára legkedvesebb játékát. Aztán utánna kérdezz rá a Gears of War-ra tõle
"Ergo mivel ezeknek a játékoknak annyi közük van egymáshoz mint Fantának a narancshoz, NORMÁLIS EMBER NEM HASONLÍTJA ÕKET ÖSSZE. De neked mégis csak sikerült, gratulálok."
Ha a szakmában vagy lépj ki. Döbbenet. Egy xy játéknak van egy ÖSSZHATÁSA, ezt hivatalosan össz értékelésnek hívják. Az all time toplistát nézd már át ember! Van ott FPS, TPS, RPG meg amit akarsz. Alapvetõen nem érted a játékipart.
Értem FPS és MS fan vagy, de minek kellett ehhez ennyi karakter?
Te tényleg ennyire nem vagy képben vagy csak szivatod itt a népet?
1. HD adás nincs, de ilyen retekklubbbbb, meg megatánc fassságokra miért is kellene? HBO-t idén mondtam le, mert inkább EREDETI DVD-ket veszek, ha az ember ügyes nagyon jó vételekre tehet szert. ÉS itt van a lényeg... szerinted egy HD RDY tv csak arra való, hogy retket nézz benne? Azért azokat a LOTR részeket nem mindegy ám, hogy min nézed.
HD DVD? Nekem nem kell thx (majd ha 990 Ft lesz). Viszont a BR lemezre karcolt játékok annál inkább.
Magasról nem érdekel a HD adás... max az érdekelne, hogyha az NGC HD-ben sugározna. Ha tehetném lemondanám az összes csatornát az NGC + Discovery kivételével.
2. A HD RDY tv-nek megvan az rokonszenves tulajdonsága, hogy fogod és rákötöd a PC-t és agyból tolod pl. a kalandgámákat. Igen, ezt most is megteheted a CRT tv-vel, de az eredmény hányadék lesz.
3. "fos3ad" --> És akkor temostan itten erre erektálol vala? Világért se a játékfelhozatal legyen ám a döntõ
4. Senki nem mondott itt olyat, hogy a PS3 megjelenésekor azonnal rohanjunk a boltba és szórjunk el 150k körül a gépre. Meg kell várni a reakciókat, az elsõ széria úgyis bugos lesz, az árak magasak --> bölcs kivárás.
A FarCry a God of War alatt foglal helyet... Ismét egy örökéletû aranyköpés... Inkább könyörülj rajtam és mond meg hogy mi a franc köze van a FarCry-nak meg a Gears of Warnak a God of Warhoz... Mert te nem látsz túl a PS-eden, nem én az X-en. :P A FarCry egy FPS, ahol kommandósok csapata ellen kell egyedül felvenned a harcot, lehetõleg az eszedet is használva nem pedig "megyek elõre 'oszt lövök" stílusban, mert akkor rövid életû leszel. A Gears of War egy TPS lesz, ahol fedezékek intenzív használatával kell haladni a pályán szép véres cafatokat hagyva, akár co-opban is, vagy multiplayerben egymást darálhatjuk, valamint sok olyan feature-rel amit nem mutogattak még (ask Martint az 576 teambõl mert õ játszott vele, talán megkönyörül rajtad). a God of War pedig egy fantasy környzetben játszódó akció-kaland játék, közelharccal a fõszerepben, és nem a távolságival mint az elõzõ két játék esetén. Ergo mivel ezeknek a játékoknak annyi közük van egymáshoz mint Fantának a narancshoz, NORMÁLIS EMBER NEM HASONLÍTJA ÕKET ÖSSZE. De neked mégis csak sikerült, gratulálok. Mit mondasz, ha azt kérik mondj egy jó taktikai, lövöldözõs akció játékot, ahol utca sarokról utca sarokra kell haladni és a legkissebb hiba is végezes lehet? Ghost Recon: Advance Warfighter? Vagy "A God of War isteni játék übereli még a GR: AW-t is kardokkal hentelem egyedül a szörnyeket tonnaszámra!" Vagy ha egy poszt-apokaliptikus világban szeretné megmentei az emberiséget, és multiplayerben osztani a headshotot? Gears of War? "Dehogy God of War kell ide ott a kardokkal jól szétkaszabolsz mindekit egyesegyedül, multiplayer nélkül, állati jó gamma!" Mert te sajnos pontosan ezt mondanád az olvasottak alapján. :P Szóval amíg én se hasonlítom össze a Forbidden Sirent a Dead Risinggal, addig te is megtehetnéd azt a szívességet az emberiségnek hogy nem készítesz hierarhiát két olyan játék között, aminek csak a rövidítése egyezik meg... Ha pedig a grafikára élveznék vártam volna PS3-ra, és nem Ati Radeon 9800Pro videókártyával próbáltam volna Oblivionozni, de ez ne zavarjon.
Ama gyér véleményed a Gears of War-ról meg ahogy mondtam nem érdekel, és nem vonom vissza a CE verzióra adott elõrendelésemet mondván "azta ez a Tinman csávó aszonta hogy a God of War jobb"... Nem azt mondtam, hogy akkor a hülyeség tárházát nem próbálom csökkenteni, és nem reagálok a kommentedre, szóval értelmezd inkább a szavakat.
Ez egy teljesen elfogadható magyarázat volt Én személy szerint stratégiára, FPS-re a PC-t használtam és fogom is, mert a SONY és MS fanboyok is hiába magyarázzák, hogy de jó játék a pl. a Black, gamepaddal játszhatatlan, az USB-s egerem meg nem jó hozzá, 1-2 címért meg nem veszek hozzá billentyût + egeret, de még pisztolyt sem.
A kaszabolós nevek nekem is bejönnek emiatt is szavaztam anno a PS2-re. Pl. Onimusha sorozat nagyon frankó volt. Egyszerre kalandos, akciós, kaszabolós játék és még egy picit fejlõdni is lehet benne :-)
Viszont ha már az esztelen lövöldözés szóba esett, akkor nem tudom, te mit szólsz a Painkiller és a Battle out of Hell kieghez? Mert én eddig konzolon ennyire jó menni-lõni játékot még soha nem láttam. Szóval ismét egy érv a PC mellett. Szvsz az arany középút a legjobb... egy erõs középkategóriás PC, és egy olyan konzol ami az ember ízléséhez közelebb áll.
Még nem ittuk meg, de amai késik az nem múlik brate! :) Igaz a felhozatal a lényeg és ebben is a Box ami most vezet. Bár ez idõvel kiegyenlítõdik. Lehet hogy túl európai az ízlésem de én megõrülök az ilyen Songuku szerû japán figuráktól, meg a hasonló stílusú játékoktól is. Én speciel nagyon szeretem az autós, repülõs, bunyós, ész nélkül kaszabolós, stratégia, FPS mûfajokat is. Néha határozottan jól esik csak úgy eszetlenül nyomkodni a kontrollert. Az én ízlésvilágomhoz ezért áll közelebb a Box, bár ez szubjektív. Ha Sony kihoz olyan neveket hogy azt mondjam na ezt a konzolt megéri megvenni megteszem azzal a feltétellel, hogy nem azt az eke PS kontrollert KELL használnom, hanem tudok esetleg más normális cuccot rálõni.
Ittunk pertut sógor? Hát mi van ma itt emberek? Tudatosítani kellene már, hogy egy konzolnál a felhozatal a lényeg. Ilyen sok FPS és autós õrült van itt?
Nekem teljesen mindegy, hogy ki és hol használ BR meghajtót... a lényeg az, hogy legyen high a HQ textúráknak is és ne szutykoljanak már DL lemezre.
Nézd meg a Sony Memory Sticket. Gyakorlatilag semmi másba nem jók csak a Sony eszközökbe, ettõl függetlenül köszönik szépen qrva sokat eladtak belõle. Tudod, ez olyan mint a PC. Van PC-d --> a, vetted rá az MS windózát --> b, warezoltad --> c, ahhoz a kicsi talán 10-15%-os kisebbséghez tartozol akik Linuxot használnak.
Na fene... itt megy egy önjelölt jós. Honnan tudod, hogy nekem nincs-e már LCD tv-m? Jövõ heti nyerõ lottószámokat küldd már el... thx.
Egyébként mennyivel jobb 1x kidobni 200k körül egy HD RDY tv-re, mint 2 évente 100 ezres VGA-ra, 40 ezres procira? Igen, de te okosan vásárolsz és te beéred a középkategóriával, persze, persze. Nem is vitáznék veled, számolj utánna aztán indulj a paralimpián ;-)
Én nem tudom, hogy a Gears of War milyen lesz -bár figyelemmel kísértem a kiadott infókat róla-, de ha a 2 évtizedes gamer múltamra visszatekintek, akkor a techdemonak induló FarCry bizony a God Of War alatt foglal el helyett. Persze itt sokan a grafikára élveznek, talán majd egyszer felnõnek ;-)
"úgy hogy ne várd hogy a szemellenzõdön keresztüli véleményed egy embert is érdekel..." Te nem vagy ember? Akkor: Szia Bot! Igazán örvendek, hogy benned rejlõ A.I. már ennyire fejlett, hogy képes reagálni, bár nem látja az MS-tõl az erdõt, de ez teljesen érthetõ, mert eszerint még az oprendszered is MS.
Most nem azért vagy ezért,de teljes mértékben egyetértek veled.A Ps2-es Gow(a god of war)nevezetesen egy rakás szar én nem tudom mit vártok a 2-tõl,de az 1 is nagyon gyenge POP,Ninja Gaiden,Devil may cry koppintás volt,unalmas és erõltetett.Ez természetesen magánvélemény szóval ha FPS(igazán kemény FPS) akkor valóban Gears of Wars,de inkább Metal Gear Solid,Devil May Cry ezek meg csak Ps3-ra vannak.:)))
Hát persze hogy igénylik a billentyûzetet is a repszimulátorok, hacsak nincs x52-d, de joy nélkül nem tudsz normálisan repülni... "De ha a spec kontroller kritérium akkor a Mech Warrior konzolos spec kontrolleres kiadása szimulátor?" Meg még ott van pár kritérium, pl az élethûség. Arcade game lehet nehéz, de nem a jármû irányításában van a nehézség, nem csúszkál minden hirtelen mozdulattól, nem kerül dugóhúzóba a repülõ, stb. És leírtam azt is hogy "Szimulátor az ami a lehetõ legnagyobb mértékben próbálja utánozni a valóságot"
A spec kontrollerrl nem értek egyet, lévén hogy Pc-re sosem volt Joy-om és a leg bonyolultabb reszim-ek pl a billentyûzet nagy részét is igényelték. De ha a spec kontroller kritérium akkor a Mech Warrior konzolos spec kontrolleres kiadása szimulátor? :) A Nehézség megint csak szubjektív, arról nem is beszélve, hogy egy arcade gáma is lehet nehéz és bonyolult. Sztem egy szimulátor az életszerûségre törekszik.
Gratulációra ad okot hogy még ki se jött a "mi GoWunk" de te már tudod hogy mennyire szar lesz a te GoWodhoz képest, aminek ráadásul SEMMI KÖZE sincs hozzá, inkább a Ninja Gaidenhez. Csak nem Epic belsõs emberkéhez van dolgunk? Éppenséggel hallottam már személyes beszámolót a mi GoWunkról úgy hogy ne várd hogy a szemellenzõdön keresztüli véleményed egy embert is érdekel...
Szimulátor az ami a lehetõ legnagyobb mértékben próbálja utánozni a valóságot, emiatt általában NAGYON nehezek, legalábbis kezdetben. Viszonylag nagy tudást, és koncentrációt, és sok gyakorlást igényelnek, és csak a hozzá való konrollerrel lehet normálisan kezelni. pl repülõ szimulátort joystickkal, autószimulátort kormánnyal, pedállal.
Inkább sírj és tudatosítsd, hogy a Blu-Ray meghajtó csak a te elmédben hajtja a nagy semmit, a valóságban meg a Blu-ray lemezre karcolt játékokat. Ez ugye biztos azt jelenti, hogy nagyon low textúrák vannak azon a lemezen, meg mono hang, meg 5 órányi játékidõ, meg interlaced videok
A GoW már régen odavert annak a GoW-nak amire te gondolsz... hiába a szép grafika ha te GoW-od csak egy szaros techdemo Nem mondom ellenék vele, de Gow 2 (PS2 így PS3 is) vagy a te GoW-od... hát 10 gamerbõl 8 garantáltan a Sanyis GoW-ra voksol. Na õk a hozzáértõk.
Amennyiben az autószimulátor lényege, hogy ar arcade stílushoz képest fokozottan érvényesül az eltérõ jármûvek eltérõ viselkedése, valamint az útvisznyok is erõsebben érvényesülnek, abban az esetben én például a TD unlimited-et is szumilátornak mondanám, ellenben pl a ridge racer 6-al.
Nem ismerem ezeket, de a kérdés az vol hogy hogy definiálnád.. Az olyan mint a az szubjektív dolog..